Beharangozó: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Miközben második csapatunk ismét itthon, addig első együttesünk újból idegenben lép pályára, hiszen 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 16:00 órától Budafokon vendégszerepelnek a Lilák a bajnokság 8. fordulójában.

Néhány mondat erejéig visszatérnénk a Szeged elleni mérkőzésre, amelyen csapatunk nagyszerű hangulatú meccsen 3-3 arányú döntetlent ért el. Persze, játékosaink és a szakmai stáb is némileg csalódottan vette tudomásul az eredményt, ahogyan azt is tudjuk, hogy a szurkolóink egy része is sokkal jobban örült volna a győzelemnek, de úgy érezzük, hogy ez a teljesítmény jelen helyzetünkben egyáltalán nem csalódást keltő, még akkor sem ha a második félidőben már mi vezettünk, így gyakorlatilag kiénekelték szájunkból a sajtot. Ettől függetlenül látszott az akarat, a motiváció és a szervezett futball, volt hajtás és tempó, ami azt eredményezte, hogy kétszer is hátrányból tudtunk felállni és a papíron jobb erőkből álló és lehetőségekben sokkal inkább bővelkedő szegedieket, igencsak nehéz helyzet elé tudtuk állítani. Persze, a három pont az három pont lehetett volna, így ebből is tanulni kell és az esetlegesen elkövetett hibákat orvosolni és minimalizálni szükséges a jövőben, de összességében nézve ez az egy pont is igen értékes lehet még a végelszámolásnál. Tehát érdemes egy kicsit más szemszögből is nézni a történteket!

Soron következő ellenfelünk, a Budafoki MTE sokkal nehezebb helyzetben van, mint amiben jelenleg mi vagyunk. Így aztán számukra csak a győzelem elfogadható hazai pályán úgy, hogy ebben a szezonban még ilyen eseménynek nem örülhettek. Győzelmi kényszer alatt elsősorban ők vannak, a nyomás is inkább rájuk nehezedik, mi pedig játszhatjuk azt, amit ilyen helyzetben idegenben kell és tudunk. A piros-feketék jelenleg a sereghajtó pozíciót foglalják el a bajnoki táblázaton, mérlegük 4 döntetlen és 3 vereség, valamint az ezekkel együtt járó mindössze 4 bajnoki pont. Ezzel szemben csapatunk 2 győzelmet, 3 döntetlent, 2 vereséget, valamint 9 pontot szerezve a tabella 12. helyén áll. Ez tehát azt jelenti, hogy pillanatnyilag a két csapat között nyolc pozíció és öt bajnoki egység a különbség.

A budafokiak a vártnál sokkal gyengébben kezdték a szezont, így három vereség és két döntetlen után, a hatodik forduló előtt edzőváltásra szánták el magukat, és Csizmadia Csabát Mátyus János váltotta a kispadon. Az új mesternek sem termett még túl sok babér, hiszen mindössze két döntetlenre futotta a Szentlőrinc (1-1) és a Dorog (0-0) ellenében, így ellenünk egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy megszerezzék első győzelmüket a 2022/2023-as idényben. Ehhez viszont nyilván nekünk is lesz egy-két szavunk, illetve cselekedetünk, hiszen van miért törlesztenünk. Emlékezzenek csak vissza, hogy legutóbb majdnem a Budafok verte be számunkra az utolsó koporsószöget. A 2022. május 15-én lejátszott mérkőzés gyakorlatilag létfontosságú volt a bennmaradás érdekében, de 2-0 arányú vereséget szenvedtünk, így az utolsó körre maradt a döntés. Ők azzal a győzelemmel tudták megőrizni másodosztályú tagságukat, mi viszont olyan szituációba kerültünk, hogy a III. ker. TVE ellen kellett ugyanezt megtennünk az utolsó fordulóban, ami valljuk be őszintén, egyáltalán nem volt egyszerű feladat és a helyzet igencsak idegőrlő volt. Ráadásul a Budafok elleni mérlegünk sem néz ki túl jól (5 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség), így ezen is illene kozmetikázni! Utoljára igen régen, 2018. szeptember 30-án hazai pályán tudtuk legyőzni őket, amikor 2-0-át mutatott az eredményjelző a Kórház utcai Stadionban. Azóta viszont négy budafoki győzelmet és egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból, ideje tehát a mumus jelzőre pontot tenni!

Mivel az elmúlt (2021/2022) idényben ellenfelünk számára az volt a fő feladat, hogy ne zuhanjanak még egy osztállyal lejjebb, miután a 2020/2021-es szezonban kiestek az első osztályból, így a felkészülési, valamint átigazolási időszakot igen komolyan vették. Számos edzőmérkőzéssel, szlovéniai edzőtáborral és persze keretalakítással igyekeztek felvértezni magunkat a 2022/2023-as bajnokságra. Érkeztek: Oláh Bálint (DVTK), Gundel-Takács Bence (MOL Fehérvár FC), Sós Máté (Puskás Akadémia), Szűcs Zsolt (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Horváth Olivér Szabolcs (III. ker. TVE), Németh Márió (DVTK), Tischler Patrik (DVSC), Bíró Márk (Újpest FC). Profi szerződést kapott: Molnár Bence. Távoztak: Kotula Máté, Zuigeber Ákos, Szabó Levente, Bese Balázs, Szalai Dániel, Kulcsár Kornél, Micsinai Miklós.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sem lesz eltiltott, veszélyeztetett helyzetben viszont továbbra is Kitl Miklós van, hiszen eddig négy sárga cédulát gyűjtött.

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), Kazincbarcika (15 pont), Gyirmót (13 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (4 pont), Mosonmagyaróvár (4 pont) és a Budafok (4 pont) próbál elmozdulni. Egy nagyszerű győzelemmel, adott esetben akár több pozíciót is foghatnánk a tabellán, ezáltal némileg nyugodtabban dolgozhatna mindenki az előttünk álló kéthetes válogatott szünetben. Ne feledjék, hogy szeptember 17-én (vasárnap) 13:00 órától még Szegeden, az SZVSE ellen lépünk majd pályára a MOL Magyar Kupa idei kiírásának 3. fordulójában! De a szünetben sem maradunk mérkőzés nélkül, hiszen a szakmai stáb szeptember 24-én (szombat) 11:00 órától egy felkészülési mérkőzést is betervezett a Kórház utcai Stadionba.

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen a három pont megszerzése a cél Budafokon is, mint bármelyik más meccsen. Ahogy azt megszokhattuk, nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk, hiszen attól függetlenül, hogy még nyeretlenek, hazai pályán még nem kaptak ki. Tehát abból indulunk ki, hogy ez borzasztóan nehéz meccs lesz, ráadásul nekik is minden egyes pontra égető szükségük van. Talán mi egy kicsit kedvezőbb pozícióból várjuk a fordulót, de ez semmit sem jelent ebben a fázisban. Kiélezett, harcos mérkőzésre számítok, de mindentől függetlenül a győzelemért utazunk a fővárosba. Vannak nekünk is hiányzóink, azaz közel sem teljes a keretünk, de így is meg kell tudnunk oldani a feladatot.

Mátyus János: – Hatalmas várakozásokkal tekintünk a mérkőzés elé, a harmadik találkozónk következik a kispadon és bár még nem kaptunk ki, ami rendkívül pozitív, sajnos nem is nyertünk, ami legalább ennyire negatív. Utóbbin vasárnap mindenképpen változtatni szeretnénk és mivel nagyszerű héten vagyunk túl – szinte tökéletes volt a felkészülésünk -, jó esélyt is látok rá, hogy megszerezzük idénybeli első győzelmünket. Szerencsére a koronavírus-fertőzésből is minden játékosunk visszatért, akik közül még nincs mindenki százszázalékos állapotban, de már velünk edzettek az érintett futballisták, így semmi nem befolyásolhatja azt, hogy a lehető legjobb csapatunk fusson ki holnap a Békéscsaba ellen a BMTE Stadion gyepére.

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Segítőiként Berényi Ákost és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1994-es születésű sporival 2022. augusztus 17-én, a Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 242 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 8. fordulóját szeptember 11-én (vasárnap) 16:00 óratól Soroksár SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Nyíregyháza Spartacus FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC, Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától BFC Siófok – Tiszakécskei LC, Szombathelyi Haladás – FC Ajka, ETO FC Győr – PMFC, HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc, valamint szeptember 12-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzésről ezúttal NEM lesz élőképes közvetítés.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 Celsius fok körül alakul majd. A Nap 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 19 óra 05 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Egyébként pedig várjuk Önöket a harmadosztályú mérkőzésre is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Időpont: 2022. szeptember 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 12:00 órakor. Fizetés ezúttal csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A termálvizes munkálatok befejeződtek a Kórház utcai Stadionban, így visszaáll a régi és megszokott beléptetés. Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

A körgát felőli büfé 12:30 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Élő közvetítés (live stream):

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt.

https://youtu.be/f2S8I02YWyI

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Újabb nehéz feladat előtt áll második csapatunk, hiszen 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 13:00 órától, a bajnokságban jelenleg második helyen álló Putnok FC együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban.

Következő vendégeink igen jó évet zártak tavaly a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában, hiszen 16 győzelem, 11-11 döntetlen és vereség, valamint az így szerzett 59 pont birtokában a stabil 8. pozícióban végeztek – három pozícióval a Békéscsaba második csapata előtt. A megkezdett munkát a vezetőség értékelte, így a 2022/2023-as szezonban is a Szala Ákos által vezette szakmai stáb irányítja a borsodi alakulatot. Ekkora különbséggel amúgy az idén is kiegyeznénk, hiszen ebben az esetben jóval nagyobb eséllyel léphetnénk pályára, de ez mára sokat változott, hiszen a két együttes között jelen pillanatban 12 bajnoki pont, valamint 19 pozíció a differencia. Tehát gyakorlatilag majdnem az első játszik az utolsó ellen vasárnap. A két csapat közötti eltéréseket nyilván egy-egy mérkőzésen lehet mérsékelni, de ehhez hatalmas erőbedobásra, koncentrációra, a hibák minimalizálására és persze némi szerencsére is szükség van.

Az igen jó erőkből álló kék-fehérek nagyszerűen kezdték a szezont: két meggyőző győzelem után, csak a Karcag (1-0), majd meglepetésre az előző fordulóban a Jászberény (0-1) tudta őket két vállra fektetni. Ezzel együtt azonban az öt győzelem és két vereség eddig 15 pontot hozott a konyhára, ami a táblázat második pozíciójába rangsorolja őket. A két betli azonban azt jelenti, hogy függetlenül a keretüktől és teljesítményüktől néha porszem kerülhet a gépezetbe, így reméljük ez a hétvége sem sikerül majd túlságosan jól számukra. A hazai pálya előnye és az előző fordulóban szerzett győzelem (Békéscsaba II. – Hatvan 3-0) mindenképpen mellettünk szól, ráadásul a majdnem 300 kilométeres út sem vendégeink malmára hajtja a vizet. Mindentől függetlenül persze papíron nem mi vagyunk az esélyesebbek, de nem szabad, hogy kishitűen és remegő lábakkal lépjünk pályára, hiszen az előző idényben lejátszott két mérkőzés alapján (2022. április 13. Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-2, valamint 2021. október 10. Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC 0-1) egyáltalán nem kell alárendelt szerepet vállalnunk. A putnokiak egyébként talpon vannak a MOL Magyar Kupában is, hiszen az első fordulóban a Sényőt búcsúztatták 2-0 arányban, majd a Mátraderecske otthonában arattak meggyőző (1-7) győzelmet, így a harmadik felvonásban a Szombathelyi Haladás csapatát fogadhatják 2022. szeptember 18-án.

A tavalyi kiegyensúlyozott eredményt az új idényben nyilván szeretnék felülmúlni, így a játékoskeret jelentős átalakításában látták az ehhez szükséges egyik megoldást. Érkeztek: Nyirati András (Rákosmente FC), Komári György (Tarpa SC), Csiba Zoltán (Főnix FC), Veress Zsombor (Sepsi OSK), Kosztyu István (Tállya KSE), Vajda Cristofer (Körösladány), Holló Péter (Hidasnémeti), Csiki Norbert Ferencz (Hajdúszoboszló), Galacs Erik Gábor (Tiszakécske), Nemes Milán Imre (Nyíregyháza). Távoztak: Cserepka András, Riznicsenkó Viktor, Madarász János, G. Biró Gergő, Takács Péter, Hadházi Sándor Máté, Kis Gergő, Engel Alex, Dlehány Bence és Laczkó Krisztián. Az ilyen mértékű transzformáció igen ritkán jár azonnali, kézzel fogható eredménnyel, ám a putnokiak rácáfolni látszanak erre, hiszen igazolásaik – eddig legalábbis – beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Látható, hogy több játékos felsőbb osztályban szerzett tapasztalattal is bír, így állományuk közelebb áll az NB2-es szinthez, mint az NB3-ashoz.

Mivel első csapatunk vasárnap Budafokon lép pályára, így – a sérülteket, betegeket is beleszámítva – jó eséllyel kevesebb visszajátszóra számíthat a Szenti Zoltán-Nagy Sándor edződuó. Erősítést jelenthet viszont az átigazolási időszak végén megszerzett három újabb játékos:  Tomori Zoltán – kapus (Újpest), Zábráczki Szabolcs László – kapus (Újpest), valamint Izing Martin Ferenc – védő (Dorog). A maródiak listáján sajnos továbbra is Apró Ármin, Czvalinga Áron és Zelik Csaba szerepel.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott.

Nagy Sándor: – Reményeim szerint a srácok ugyanazon az úton mennek tovább, amit az előző héten elkezdtünk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Putnok lendületes, jó focit játszik, fizikálisan is rendben van. Nekünk ilyen téren fel kell velük vennünk a versenyt és a legutóbbi meccshez hasonló, támadó szellemű játékkal megpróbálni sikerre vinni a küldetést. Kisebb sérülések nehezítették ugyan a heti munkát, de bízom benne, hogy vasárnapig mindenki rendbe jön és hadra fogható lesz!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC mérkőzés játékvezetőjeként Valu Tibort, segítőiként Kovács Zoltánt és Bán Kristóf Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1990-es születésű sporival 2021. október 17-én, a Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 311 sárga- és 34 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 8. fordulóját szeptember 11-én (vasárnap) 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC, 16:00 órától FC Hatvan – Füzesgyarmati SK, Kisvárda Master Good II. – DVSC II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Vasas FC II., Pénzügyőr SE – DVTK II., Eger SE – Facultas-Tiszafüredi VSE, Aqua-General Hajdúszoboszló – Sényő-Carnifex FC, BVSC-Zugló – Karcagi SE, DEAC – BKV Előre, valamint Körösladányi MSK – Jászberényi FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot hét lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (19 pont) vezeti a Putnok (15 pont) és a Kisvárda II. (14 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Hatvan, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/f2S8I02YWyI

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 25 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 19 óra 5 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. szeptember 4. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.

Belépőjegy információk, beléptetés:

Az MLSZ iránymutatásainak megfelelően a Szeged-Csanád Grosics Akadémia hazai bajnoki- és kupamérkőzéseire névre szóló jegyértékesítést folytat. Jegyet személyi igazolvánnyal, vagy klubkártyával van lehetőség vásárolni személyesen vagy online módon. Több jegy vásárlása esetén, minden szurkoló igazolványának rendelkezésre kell állnia vásárlásnál. A belépők ára 1.000,- Ft / fő. A vendég és VIP bejárat a Kereskedő köz felől közelíthető meg.

Behajtás a Szeged, Városgazda utca 17. (megközelítés Kereskedő köz) felőli bejáraton keresztül történik – a vendég bejáraton. A jegypénztárak 2 órával a mérkőzés előtt nyitnak. A tiszteletjegyek a C-lelátóra szólnak, a jogosultak az előzetesen leadott igények alapján a pénztárban vehetik majd át ezeket. VIP vendégeink az A3 részbe érvényes belépővel foglalhatják el helyüket. Az előzetesen leadott rendszámok alapján szintén a Kereskedő köz felől behajthatnak a stadion területén található parkolóba.

Felhívjuk figyelmüket az online, elővételes jegyvásárlás lehetőségére, mely sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is, hiszen ugyanazokat az információkat kéri a weboldal mint a helyszínen a jegyvásárlásnál a jegypénztáros. Mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget választani, hogy a helyszínen elkerüljék a sorban állást, csak egy regisztráció szükséges hozzá.

Online jegyvásárlás elővételben:

https://jegymester.hu/production/740221/szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore/74000225

Stadion:

Biztonság:

A vendéglátó klub felhívja a figyelmet, hogy a stadionban biztonsági kamerarendszer üzemel, mely mindenben megfelel a hatályos törvényi előírásoknak. A stadionba belépő szurkolókról kép- és hangfelvétel is készülhet.

Megközelítés:

Gépjárművel a Dorozsmai úton áthaladni a felüljárón, majd a MOL-kút előtt balra fordulni a Fonógyári útra, ezután szintén balra fordulva a Kereskedő köz felől megközelíthető a stadion.

Élő közvetítés (live stream):

A mérkőzésről élőképes közvetítés adunk a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt.

https://youtu.be/jic58Gduz4k

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/palyarendszabalyok

https://szentgellertforum.hu/futballmeccs/

https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

A dél-keleti rangadó következik 2022. szeptember 4-én (vasárnap) 17:00 órától, hiszen a Szeged vendégeként lépünk pályára a Szent Gellért Fórumban. 

Az egyik olyan párosítás következik vasárnap, amelynek gyakorlatilag nem kell cégér, hiszen egy-egy Szeged – Békéscsaba összecsapásra a szurkolók és a nézők apraja-nagyja megmozdul, elutazik és kilátogat a mérkőzésre. Ezúttal sem lesz ez másképp, hiszen drukkereink előreláthatólag szép számban képviseltetik majd magukat a Szent Gellért Fórumban, amire igen nagy szüksége lesz csapatunknak. Egyes számítások szerint a 45. örökrangadó következik – a statisztikák különbözősége a Szeged nem teljesen egyértelmű múltjából adódnak -, de mivel vannak, akik jobban ismerik nálunk a történelmüket (http://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=1948), így maradnánk ennél a számnál. Az biztos, hogy a Szentlőrinchez hasonlóan az utóbbi években a Békéscsaba a Szeged mumusának számít, hiszen többször is borsot törtünk a Csongrád-Csanád megyeiek orra alá. Utoljára 2021. december 12-én találkozhattunk velük, amikor 1-2 arányú győzelemmel elhoztuk a három pontot Szegedről. Előtte váltakozó eredményekkel végződtek a meccsek, de szempontunkból mindenképp kiemelendő és lila-fehér szívünket melengető a 2020. december 6-án lejátszott mérkőzés, amikor 4-1 arányban győztünk – bár ez az összecsapás az akkori járvány-helyzet miatt még zárt kapuk mögött zajlott.

A két együttes közös múltja az első osztályú mérleget tekintve kiegyenlített, a másodosztályt szemlélve azonban egyértelmű a lila-fehér fölény, hiszen a számos összecsapásból csupán négy alkalommal született szegedi siker. A jelenlegi szituációt pedig még az is fokozza, hogy a tabella szerint hatpontos mérkőzésről van szó. A Szeged hat forduló után, 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség és 10 bajnoki pont birtokában a 7. helyen, míg a Békéscsaba 2-2-2 győzelem, döntetlen, vereség és 8 pont egyenleggel a táblázat 11. pozícióját foglalja el. Ebből tehát az következik, ha Szegeden győzni tudunk, akkor egészen biztosan megelőzzük őket, ha viszont nem (ne legyen így), akkor duplázódhat a különbség a két csapat között. Az adalékokból, a pillanatnyi helyzetből, na meg az előzményekből következően tehát ismét parázs, hangulatos, valódi futball-mérkőzésre számíthatunk ezen a hétvégén. Mindkét fél döntetlenből érkezik a 7. fordulóba (BFC Siófok – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1, Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 0-0), tehát a motiváció, az akarat, meg persze az oda- vagy éppen visszavágás vágya egészen biztosan minden játékosban megvan.

Mivel az érdeklődés jelentős, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg elővételben a jegyeket, hogy elkerülhessék a tumultust, ezáltal gyorsan bejuthassanak majd a stadionba!

Online jegyvásárlás itt:

https://jegymester.hu/production/740221/szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore/74000225

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia az előző (2020/2021.) idényben szinte végig harcban állt, illetve esélye volt a feljutásra. Aztán a kényszerű edzőváltás miatt gyakorlatilag néhány forduló alatt elúszott a lehetőség, így maradtak a másodosztályban, ahol 19 győzelem, 9 döntetlen, 10 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 66 bajnoki pont birtokában végül a 4. helyen végeztek. A jelenleg már Stevanovic Aleksandar által irányított kék-feketék a felkészülési időszakban igyekeztek úgy felvértezni magukat, hogy adott esetben ismét nekifussanak a szinte lehetetlen küldetésnek, hiszen a cél az első két hely valamelyikének megszerzése, ezáltal a hőn áhított első osztályú tagság kiharcolása. Szakmai stábjukban egyébként – tovább fokozva az esemény pikantériáját – az a Mészáros Márk is helyet kap, aki korábban játékosként, majd edzőként is erősíthette a Békéscsabát. Keretük jelentős mértékben átalakult, bár az előző évi teljesítményük ezt annyira nem indokolta, de tudjuk, hogy a klubok és a játékosok akaratának mindenképpen szinkronba kell kerülnie egy-egy hosszabbításhoz, igazoláshoz – ami jelen esetben valószínűleg jelentős számban nem valósulhatott meg. Érkeztek: Tóth Bence (Vasas), Kovács Gergő (DVSC), Pintér Ádám (DVSC), Gera Norbert (Budapest Honvéd-MFA), Könczey Márk (FTC), Vaits Marcell (NAC Breda), Micsinai Miklós (Budafok), Bíró Bence (MTK), Szakály Dénes (MTK), Szilágyi Zoltán (Vasas), Szatmári Lóránd (Vasas), Sipos Szabolcs (DVSC II.), Beronja Zoran (FK Voždovac), Rédling Kevin (Mezőkövesd), Kundrák Norbert (DVSC). Távoztak: Gréczi Márton, Ódor Máté, Horváth Krisztofer, Csoboth Kevin, Kovács Milán, Debreceni Ákos, Pejovic Danilo és Bencze Márk. Az előzőekből látható, hogy igen veretes kerettel bírnak, ráadásul legutóbbi mérkőzésükből (Siófok – Szeged 1-1) is kiviláglik, hogy kondíció és akarat szempontjából is teljesen rendben vannak, hiszen az előbb említett meccs 83. percében tudtak egyenlíteni és utána is megvoltak a lehetőségeik a győzelemre. Egy biztos, hogy Szegeden csak akkor teremhet számunkra babér, ha kilencven percen keresztül maximális koncentrációval és erőbedobással harcolunk és akkor biztosan sikerrel zárhatjuk a mérkőzést!

A Szeged az idei bajnokság első négy fordulóját idegenben teljesítette – ez tavaszra nyilván némi előnyt jelenthet majd számukra -, hiszen a Szent Gellért Fórum gyepszőnyege nagyobb felújításon esett át és a nagy nyári meleg miatt, a bajnokság kezdetére nem került mérkőzésre alkalmas állapotba. A 2022. augusztus 21-i Dorog elleni mérkőzés, amelyen a vendéglátó csapat 2-0 arányban tudott győzni, volt az első hazai rendezésű meccsük a 2022/2023-as idényben, ami annyit jelent, hogy az új gyepen mi léphetünk majd másodikként pályára.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, veszélyeztetett helyzetben (4 darab sárga cédulája miatt) egyedül Kitl Miklós van továbbra is. Sérültek, betegek mindkét félnél előfordulnak, de a keretek nagy része hadra fogható, úgyhogy mindkét mester megfelelő merítési lehetőséggel bír.

Stevanovic Aleksandar: – Természetesen ez nagy meccs lesz számunkra. Ez lesz a második mérkőzésünk a Szent Gellért Fórumban, remélem sok szurkoló eljön biztatni bennünket! A Békéscsaba kimondottan erős csapat, amely kompaktan védekezik és gyors támadókkal rendelkezik. Nehéz összecsapásra számítok, ugyanakkor a játékosok egész héten jól dolgoztak. Úgy érzem, jó formában vagyunk, hiszünk a sikerben!

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen győzelmi céllal utazunk Szegedre, szeretnénk elhozni a három pontot. Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés mindenkinek – bár ugyanúgy három pont jár érte -, hiszen sokkal nagyobb presztízs értéke van, mint a többinek. Igyekeztünk feltérképezni ellenfelünket, amely egy igen jól felkészített, jó fizikai állapotban lévő együttes. Kevés gól születik a mérkőzéseiken, fegyelmezetten, agresszíven védekeznek, az átmenetekben jók és a pontrúgásoknál is veszélyesek. Megpróbáltunk erősségeikből és gyengeségeikből is felkészülni és reméljük, hogy eredményesen tudjuk zárni a szegedi túrát. A pontrúgások levédekezését folyamatosan igyekszünk fejleszteni, hiszen elég sok gólt kaptunk ilyen szituációkból – bár sajnos ez nem új keletű probléma -, de minden héten azon dolgozunk, hogy úgy nézzen ki ez a dolog, ahogy annak kell. Látható, hogy ebben a bajnokságban rengeteg gól születik rögzített szituációkból, úgyhogy mind védekezésben, mind támadásban nagyon jól fel kell készülni a témából. Sajnos továbbra is vannak sérültjeink: Czinanó Áron bokaszalag-szakadása miatt hosszabb időre kidőlt, ahogy Korógyi Szabolcs is, de Farkas Márk sem áll még rendelkezésre. Hodonicki Márk és Farkas Botond már jó úton halad a visszatérés felé és beszálltak az edzésekbe, úgyhogy bízunk benne, hogy mihamarabb bevethetők lesznek.

A tabellát jelenleg az MTK (16 pont), Gyirmót (13 pont), Kazincbarcika (12 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Dorog (4 pont), a Mosonmagyaróvár (3 pont) és a Budafok (3 pont) próbál elmozdulni.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Sinkovitz Dánielt és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Antal Péter látja el. Az 1986-os születésű sporival 2021, március 14-én, a Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 659 sárga- és 46 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 7. fordulóját szeptember 4-én (vasárnap) 16:00 óratól Soroksár SC – BFC Siófok, Szentlőrinc – Credobus Mosonmagyaróvár, 17:00 órától MTK Budapest – HR-Rent Kozármisleny, Kolorcity Kazincbarcika SC – Aqvital FC Csákvár, PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC, FC Ajka – ETO FC Győr. Tiszakécskei LC – Szombathelyi Haladás, Dorogi FC – Budafoki MTE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre, valamint szeptember 5-én (hétfő) 20:15 órától Gyirmót FC Győr – DVTK párosításokban rendezik meg.

Azok kedvéért, akik bármilyen okból nem tudnak elutazni Szegedre, a Békéscsaba 1912 Előre élőben közvetíti a helyszínről az összecsapást, az alábbi hivatkozás alatt:

https://youtu.be/jic58Gduz4k

Az előrejelzés szerint Szeged térségében közepesen felhős időjárás várható, elszórtan zápor-zivatar kialakulása is előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont 28 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. szeptember 4-én (vasárnap) 19 óra 19 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy második csapatunk 2022. szeptember 4-én (vasárnap) 11:00 órától az FC Hatvan együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban, tehát a hazai rendezésű NB3-as meccs megtekintése után, még kényelmesen átérhetnek Szegedre is!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/2102/jon-a-derbi

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!