FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Ingyenes wifi:
A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
Hatvankilenc tétmérkőzés nélküli nap után elindul a 2024/2025-ös bajnokság tavaszi idénye, így február 9-én (vasárnap) 14:00 órától a Kozármisleny együttesét fogadjuk a 16. fordulóban.
Szokták mondani, hogy úgyis tavasszal dől el minden és van is ebben igazság, hiszen 15 forduló után nem lehet még kiesőket és feljutókat sem hirdetni. Az újrakezdés után majd kiderülnek az erőviszonyok, meglátjuk kinek hogy sikerült a felkészülés, az igazolások és természetesen azt is, hogy mely csapatoknak jött jól a szünet, ezzel párhuzamosan pedig melyeket billentette ki jó sorozatukból. Ha visszatekintünk, akkor látható hogy következő vendégeink és csapatunk is jó sorozatban volt, két-két győzelem után érkezik az újév első tétmérkőzésébe. Ha csupán a táblázatot figyeljük, hajlamos legyinteni az ember, mert látszik hogy az éllovas mérkőzik majd a 14. helyezettel, de bízunk benne, hogy nem lesz ennyire egyértelmű a szituáció. Csapatunk számára jól sikerült a felkészülés, minden tervezett feladatot sikerült elvégezni, talán csak a csapadékos időjárás okozott némi gondot a füves pályák használhatóságának tekintetében, de ez ebben az időszakban természetesnek mondható. Az első fordulóban majdnem sikerült meglepnünk idegenben a Kozármislenyt, csak a hosszabbításban tudtak pontot menteni és döntetlenre hozni a mérkőzést (1-1). A két mérkőző fél örökmérlege is számunkra hízelgőbb, hiszen 2-2 vereség és döntetlen mellett, háromszor mi szereztük meg a három pontokat. Az is jó hír, hogy a Baranya vármegyeiek még sosem tudtak győzni a Kórház utcában, tehát függetlenül a két csapat helyezéseitől azért lehet keresnivalónk.
Lehet osztani-szorozni, viszont az teljesen biztos, hogy a Kozármisleny hatalmas meglepetésre a táblázat élén töltötte a téli szünetet. Az eredményt nyilván nem a szél fújta össze, tettek érte jócskán, viszont az is biztos, hogy a csillagok állása is kedvezett számukra. A 8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 29 bajnoki pont nem a véletlen műve, így mindenképpen illik komolyan venni Pinezits mester neveltjeit. A felkészülést is komolyan vették, edzőtáborban is próbálták a kohéziót tovább csiszolni, de ehhez mindenképpen hozzájárult hat felkészülési mérkőzésük is: HR-Rent Kozármisleny – Bijelo Brdo (horvát II.) 0–2, HR-Rent Kozármisleny – NK Nafta Lendava (szlovén I.) 3-4, Paksi FC II. – HR-Rent Kozármisleny 1-3, Bonyhádi VLC – HR-Rent Kozármisleny 0-6, Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny 1-2, valamint Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny 1-0.
Érthető módon nem merültek el az igazolások tengerében, hiszen erre nem is nagyon volt szükségük, így ők inkább már a hosszabbításokkal foglalkoztak. Jó eséllyel kiesési gondjaik nem lesznek még akkor sem, ha fertelmesen rossz tavaszt produkálnak, így nyugodtan és átgondoltan lehet építeni a jövőt. Az is biztos, hogy sokkal nagyobb figyelmet kapnak majd mind ősszel, hiszen az első helyezésre mindenki felkapta a fejét és ebben a helyzetben kell megmaradniuk úgy, hogy elbírják azt a terhet, amelyet a média és a közönség rájuk tesz. Sérülésből visszatért: Kozics Barna. Érkezett: Lacza Alex (Szeged-Csanád Grosics Akadémia) és Átrok Zalán (Budapest Honvéd FC). Távozott: Beke Péter, Barkóczi Benedek és Hegedüs Levente. Hosszabbított: Kozics Barnabás, Horváth Dániel és Lékai Soma is.
A 2022-es újbóli feljutást követően talán megvetették a lábukat az NB2-ben, hiszen a 2022/2023-as szezonban az akkor még húsz együttes részvételével lebonyolított másodosztályú bajnokság 16. pozíciójában, a 2023/2024-es idényben pedig már az 5. helyen végeztek. Összességében elmondható, hogy mindkét félnek szüksége van a pontokra, hiszen a Kozármisleny nyakán egyetlen mérkőzésnyi távolságban lohol a Kazincbarcika (-1 pont) és a Kisvárda (-3 pont), csapatunk pedig egy újabb győzelemmel talán jelentősebb mértékben is elléphetne a veszélyt jelentő pozícióktól.
Pinezits Máté:– Az egészséges attitűd eddig is és most is rendben volt/van a srácoknál, tettre kész, ugyanakkor józan csapatom van. Tisztában vagyunk vele, hogy őszi bajnokként valószínűleg nagyobb figyelmet kapunk mint mondjuk a szezon előtt, ugyanakkor csak magunkkal foglalkozunk, ugyanis csak erre van ráhatásunk. Ősszel két alkalommal is akceptáltuk ellenfeleink kérését és pályaválasztó jogot cseréltünk, így a tavasz különlegessége lesz, hogy extrém sokat fogunk idegenben játszani.. Aki volt a mislenyi stadionban, tudja és érzi, hogy mennyit ad az, amikor itthon tud játszani a csapat. Mondom ezt úgy, hogy egyébként idegenben is tisztesen szerepeltünk ősszel! Ez is egy olyan szelet, amit józanul közelítünk meg, azzal foglalkozunk, hogy ebből hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet. Amikor a csapattal beszélgettünk a tavaszról arra jutottunk, hogy – a játékosaimat idézve – két dolgot ígérünk meg egymásnak: ugyanazok maradunk, akik voltunk ősszel, és bármi ami jön, annak állunk elébe!
Csató Sándor: – Egy olyan csapatról van szó, amely nagyon-nagyon összeállt, régóta játszanak együtt és nagyon jó a fiatalok, illetve az idősebb játékosok aránya. Ősszel elsők lettek, így bízom benne, hogy nagy önbizalommal állnak hozzá a hétvégi játékhoz. Ettől függetlenül nekünk hazai pályán győznünk kellene. Két győzelemmel jól zártuk a szezont, szeretnénk győzelemmel kezdeni hazai pályán is. Minden mérkőzés nehéz lesz, akár idegenben, akár hazai pályán, de nekünk a bent maradásért muszáj győznünk.
Vólent Roland:– Tudjuk, hogy hogyan győzzük le őket, ősszel is csak az utolsó pillanatban engedtük ki a kezünkből a sikert. Mindenféleképpen jól szeretnénk kezdeni az évet, nyilván fontos az első benyomás, főleg, hogy hazai pályán játszunk, ezért pedig mindent megteszünk majd.
Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések miatti hiányzóink azonban sajnos továbbra is vannak. Vendégeink ügyeletes gólfelelőse Kirchner György Krisztián, aki 12 találatával vezeti a másodosztály góllövő-listáját is, így mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel.
A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján: (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Kozármislenyhez tartozik az eddig lejátszott tizennégy mérkőzés alapján): gólok száma 13/26, sárgalapok 34/31, szögletek 55/67, lövések 153/142, kaput eltaláló lövések 55/55, labdavesztések 1.110/1.133, gólhelyzetek 136/113, kulcspasszok 69/71, kulcspasszok pontossága 32%/49%, progresszív passzok pontossága 63%/64%, hosszú passzok pontossága 59%/58%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 43%/46%, megnyert párharcok 47%/48%.
A Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2023. október 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 3-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 407 sárga- és 13 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 16. fordulóját 2025. február 9-én (vasárnap) 14:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Aqvital FC Csákvár, BVSC-Zugló – Mezőkövesd Zsóry FC, Gyirmót FC Győr – Soroksár SC, Szentlőrinc – FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Opus Tigáz Tatabánya, 17:00 órától Budapest Honvéd FC – Budafoki MTE, valamint február 10-én (hétfő) 20:00 órától Kisvárda Master Good – Vasas FC párosításokban rendezik meg.
A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kozármisleny (29 pont) és a Kazincbarcika (28 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Tatabánya (14 pont) és a Honvéd (13 pont) osztozkodik.
Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet +7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. február 9-én (vasárnap) 16 óra 59 perckor nyugszik.
Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!
Korábban már jeleztük, hogy további változások is előfordulhatnak a Békéscsaba 1912 Előre keretében, így még a Kozármisleny elleni bajnoki mérkőzés előtt eldőlt, hogy Maronyay Zalán Gábor a több játéklehetőség és fejlődése érdekében kölcsönben folytatja.
Zalánnak sok sikert, hasznos játékot és sérülésmentes szezont kívánunk és természetesen várjuk majd vissza!
A klubvezetés közlése szerint a jövő héten még további változások is várhatók.
A Kozármisleny elleni bajnoki mérkőzés félidei szünetében, 2025. február 9-én (vasárnap) is folytatódik nyereményjátékunk, amikor egy-egy bérletet, illetve belépőjegyet vásárolt szurkolónk értékes ajándékokkal gazdagodhat.
Ez alkalommal belépőjeggyel rendelkező látogatóink között kisorsolunk egy családi belépőjegy csomagot (4 darab tiszteletjegy) a következő hazai bajnokira. A másik nyertes hűséges, bérlettel rendelkező drukkereink közül kerül ki, így valaki közülük egy Előre mezt vihet majd haza.
A nyertes sorszámokat a félidei szünetben a hangosbemondóban közöljük és kiírjuk az eredményjelzőre is.
Pontosan öt évvel ezelőtt, 2020. február 6-án hunyt el a Békéscsaba 1912 Előre legendás masszőrje Baukó András, azaz Tusi bácsi.
A Lilák gyúrója 52 éven keresztül szolgálta az Előrét és számtalan feledhetetlen siker részese, közreműködője volt. A 2015/2016-os szezon után nyugdíjba vonult, de amíg egészségi állapota engedte, továbbra is rendszeresen látogatta szeretett klubját. A 2017-es évben életműdíjjal is kitüntetett legenda legalább 1.500 alkalommal ült a kispadon és csak elvétve akadt olyan esemény, ahol ne tűnt volna fel jellegzetes alakja. Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet. Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Klubhűsége, munkabírása és élete mindenki előtt példaértékű lehet.
Közösségi média