Kelen SC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. osztályozó 2. forduló

Kelen SC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-1 (0-1)

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Időpont: 2019. június 15. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Kelen SC Sporttelep

Cím: 1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56-64.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Punyi Gyula, Berényi Ákos

Tartalék játékvezető: Szigetvári Márk

Kelen SC: Haála Kada, Van den Aker, Módly Márk Balázs, Rőthy Martin, Soltész István Zoltán, Balogh Bence Béla, Kádár Máté, Egyed Botond, Tímári Norman, Kiss Gábor, Szabó Botond. Cserék: Major Csongor, Bakó Krisztián, Zsiborás Zalán, Krajnc Balázs, Csabai Tamás, Koós Bálint, Kun Bálint.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Békéscsaba: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Mezei Szabolcs, Balog Zsolt, Bán Benedek, Tóth Dániel, Pusztai András, Máris Dominik, Zahorán Balázs. Cserék: Czinanó Antal Áron, Nyéki Boldizsár, Borbély Zsombor, Pilán Márkó, Zsilinszki Martin, Bukor Zoltán Márk, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Tóth Dániel (33. perc), Koós Bálint (80. perc), Tímári Norman (94. perc).

A hosszabbításban esett gól döntött a Kelen SC javára.

A nagy melegben lejátszott szombati mérkőzésen az első negyedóra végére fölénybe kerültek a vendégek. Többet támadott a csabai együttes, de a kapu előtt nem voltak elég pontosak a lila-fehérek. A legnagyobb helyzetet Máris puskázta el, aki 12 méterről kapus kezébe gurította a labdát. A félidő közepén ivószünetet tartott a több mint 30 fokos melegben a játékvezető.

A félidő hajrájában vezetést szerzett a csabai együttes. Ezt követően a hazaiak többet támadtak, de a vendégek jól védekeztek, támadásban pedig sokkal veszélyesebbek voltak, így megérdemelten vezettek az első félidőt követően.

Fordulás után támadólag lépett fel a hátrányban lévő fővárosi együttes. A 60. percben egymás után két szögletet is elvégzett a Kelen SC, végül a lila-fehérek felszabadítottak. Mindkét edző cserélt a félidő közepén, majd újabb ivószünet következett a 67. percben. A házigazda erőfeszítéseit siker koronázta, és a 80. percben kiegyenlített. Mindez lendületet adott a fővárosiaknak, akik a 83. percben nagy helyzetet hagytak ki. Továbbra is a lélektani előnyben lévő hazaiak voltak veszélyesebbek.

A játékvezető négy percet hosszabbított, amelynek utolsó percében Timári Norman révén a győztes gólt is megszerezte a Kelen SC. A látottak alapján a csabaiaknak az első félidőben kellett volna eldönteni a továbbjutás sorsát. Szünet után a lelkes fővárosi csapat, amelyet sokan biztattak, a hosszabbításban kicsikarta a győzelmet, és mindez az NB III-as jogot jelentette a Kelen SC számára.

Feljutott az NB III-ba a Kelen SC 3–2 arányú összesített eredménnyel.

Brlázs Gábor: – Saját magunkat vertük meg. Gratulálok a Kelen SC együttesének!

2. félidő

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/KelenSC/videos/620159545152445/’ width=’680′]

1. félidő

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/KelenSC/videos/2325255051053608/’ width=’680′]

Idegenben lőtt góllal a fővárosi Kelen SC áll jobban az NB III-as tagságért folyó osztályozón a Békés Megyei I. osztályú bajnok Békéscsaba 1912 Előre II. ellen.

A múlt vasárnapi Kórház utcai első mérkőzésen a szünetig a vendég zöld-fehérek játszottak jobban, egy vitatható büntetőből meg is szerezték a vezetést. A 2. félidőben már a csabaiak kezében volt az irányítás, 11-esből sikerült is kiegyenlíteniük, de előnyt nem tudtak szerezni. Szombaton 17 órakor a budapesti Hunyadi Mátyás úti pályán kerül sor a visszavágóra, ahol a lila-fehéreknek gólt kell szerezniük ahhoz, hogy elérjék céljukat, a harmadosztályú tagságot.

Az utánpótlás mérkőzése miatt egy hete hiányzó Nyéki Boldizsár és a korábban sérülést szenvedő Pusztai András is visszakerül a keretbe, viszont ahogy ő, úgy a kisebb sérüléssel bajlódó Mezei Szabolcs, illetve Máris Dominik sem edzett a héten, de várhatóan vállalni tudják a játékot.

Brlázs István Gábor: – Az első mérkőzésen kiderült, hogy rendkívül szervezett, dinamikus játékra képes az ellenfelünk. Labdaszerzés után gyorsan fejlődtek fel védekezésből támadásba, a békéscsabai mérkőzés első félidejében voltak is ezzel problémáink. Sokkal agresszívebben kell játszanunk és elől hatékonyabbnak kell lennünk. Dönteni kell a feljutó csapat sorsáról, nincs mit taktikázni, gólt kell lőnünk. Vélhetően igyekeznek lezárni majd a területeket, még zártabban fognak védekezni, még akkor is, ha hazai pályán játszanak. A Rákospalota elleni utolsó bajnoki mérkőzésükön ezernyolcszáz néző szurkolt ellenfelünknek, most is biztosan sokan lesznek, vagyis igazi futballhangulatban léphetünk pályára.

Harmati Tamás: – A hét eleji regenerációt követően nagyon jól sikerült a felkészülésünk a visszavágóra. Minden egyes nap tudatosan készültük arra, hogy az utolsó akadályt is leküzdjük, mindenki tisztában van a saját feladatával. A csapat rettentően elszánt, ez érződött minden pillanatban – nem csupán a pályán, hanem akkor is, amikor a különböző elemzéseket végeztük a békéscsabai mérkőzés kapcsán. A párharc első meccse után sok pozitív visszajelzést kaptunk, külön öröm számunkra, hogy semleges szakemberektől is. S amire nagyon büszkék lehetünk: nem telt el úgy egy nap, hogy a pályán ne állított volna meg minket egy gyerek és/vagy szülő – egytől egyig ígérték, hogy szombaton a helyszínen szorítanak nekünk. Felemelő érzés tapasztalni azt az összefogást, ami az elmúlt hónapokban kialakult a klubnál, ez is óriási motivációt ad nekünk. Most a Kelen-család minden tagjára szükségünk van, játékosokra, szülőkre, szurkolókra egyaránt. Minden ellenfelünket, így a remek játékerőt képviselő Békéscsabát is tiszteljük, de félnünk nem kell senkitől. Hazai környezetben, ahol a szurkolótáborunk mögöttünk áll, főleg nem. Mindenki egészséges, eltiltás sem sújt minket, így a legerősebb keretünkkel várjuk a kezdést. Ugyanazt várom a csapattól, amit a szezon eddigi meccsein mutatott, és ha ez megvalósul, teljesülhet az álmunk. Hajrá, Kelen!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/358650644838551/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kelen SC

Megyei I. osztály 2018/2019. osztályozó 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kelen SC

1-1 (0-1)

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Felhívjuk a mérkőzésre érkezők figyelmét, hogy az István Malomban keletkezett sajnálatos tűzeset miatt a Malom tér teljes egészében el van zárva az autósok elől, így a forgalmi rend megváltozott. A stadiont a Gyulai útról balra, a Dobozi útra lekanyarodva, vagy a Dedinszky Gyula, vagy a Puskin, Telep, esetleg a Tünde utcán keresztül érhetik el. Parkolás a környező utcákban vagy a Munkácsy Hotellel szemben található, úgynevezett vendég parkolóban lehetséges. A hazai szurkolók a 4-es számú kapun keresztül léphetnek a stadion területére, a vendég drukkerek pedig az 2-es számú kapun, külön szektorban foglalhatnak helyet. A helyszínen 16:30 órától lehet belépőjegyeket vásárolni, a stadion területén belül pedig büfé üzemel. A stadion területére csak akkreditált gépjárművekkel lehet majd behajtani a mérkőzés ideje alatt.

Időpont: 2019. június 9. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Horváth Tibor

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Molnár István

Tartalék játékvezető: Juhász Dávid

Békéscsaba: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Mezei Szabolcs, Balog Zsolt, Szabó Zsombor, Tóth Dániel, Máris Dominik, Borbély Zsombor, Zahorán Balázs. Cserék: Baráth Bence, Bán Benedek, Bukor Zoltán Márk, Balogh Sándor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Kelen SC: Haála Kada, Van den Aker, Módly Márk Balázs, Rőthy Martin, Soltész István Zoltán, Balogh Bence Béla, Kádár Máté, Egyed Botond, Csabai Tamás, Tímári Norman, Szabó Botond.  Cserék: Major Csongor, Bakó Krisztián, Zsiborás Zalán, Krajnc Balázs, Koós Bálint, Kun Bálint, Kiss Gábor.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Gólszerzők: Tímári Norman (21. perc), Tóth Dániel (56. perc).

Sárga lapok: Egyed Botond (22. perc), Babinyecz Balázs (37. perc), Balogh Bence Béla (52. perc), Szabó Zsombor (55. perc), Soltész istván Zoltán (66. perc), Varga Tamás Károly (67. perc), Balog Zsolt (87. perc), Krajnc Balázs (88. perc).

Nézőszám: 400

Ellentétes félidőket hozott a Megyei osztályozó vasárnapi első felvonása a Kórház utcában. A Békéscsaba 1912 Előre II. az első 45 perc során hátrányba került, amit szünet után erőből egalizált. Nem sikerült tehát előnyt szerezni a visszavágóra, ezzel együtt a továbbjutás még közel sem lefutott.

A vendégek 5-4-1-es zárt hadrendet alkalmaztak, ennek ellenére meglepően bátor játékkal rukkoltak ki és a 18. percben akár a vezetést is megszerezhették volna, de a védője mellől bal oldalon kilépő Kádár nagy helyzetben, 13 méterről elgurított a kapu mellett. Egy perccel később újra a nagyon aktív Kádár tört lendületesen előre, Mezei – a spori szerint – csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül, amiért büntetőt ítélt. Nem szoktunk az ítéletekkel foglalkozni, de ezúttal igen közel helyezkedtünk az esethez és a szerelést mi teljesen szabályosnak láttuk, a támadó jó színészi teljesítménnyel átesett a csabai játékos lábán, miután az elrúgta a játékszert, amit a játékvezető hátulról nem láthatott pontosan, így szerintünk inkább a vendégek közhangulata befolyásolhatta abban a pillanatban. A labdának Tímári Norman futott neki és a bal sarokba helyezett (Uram kapus jó irányba vetődött, de a jól helyezett lövést nem érhette el), 0–1. Az előnyük birtokában visszaálltak saját térfelükre a vendégek és pontos, gyors passzokkal próbálták zavarba ejteni a csabaiakat. Különösen a bal szélük volt sokat játékban, ott rendre sok borsot törtek a Lilák orra alá.

A második félidő első komoly lehetősége is a mezőny legjobbjának bizonyuló Kádár előtt adódott, de a bal összekötő helyéről, a tizenegyes pont magasságából kapu fölé emelte a labdát. A válasz egyenlítő gól formájában érkezett az 56. percben. Mezei kényszerítőzött Tóth Dániellel, a visszakapott labdával azonban nem tudott kapura törni, mert elkaszálták a tizenhatoson belül. A büntetőt Tóth Dániel értékesítette magabiztosan, 1–1. Mindez átlendítette a holtponton a lila-fehéreket, akik gyors egymásután két kapufát is elértek, valamint egy újabb tizenegyes-gyanús esetben pedig a játékvezető szánta meg a látogatókat. Komoly nyomás nehezedett a fáradni látszó vendégekre és az első félidei tudományuk is elfogyott – mégis sikerült széttördelniük a játékot a hajrában és kihúzták a mérkőzést a számukra kedvező döntetlen eredménnyel.

Két szögesen ellentétes félidőt követően alakult ki a döntetlen, ami a Kelen SC számára biztatóbb a visszavágóra – ennek ellenére, ha a második félidei arcát mutatja majd a csabai együttes, akkor aligha lehet gondja megnyerni a párharcot és visszajutni a harmadik vonalba.

A revans június 15-én, 17:00 órától következik majd Budapesten.

Brlázs Gábor: – Kiegyenlített párharc ez. Az első félidő során álmosan játszottunk, szünet után viszont már feljavult a játékunk és az ellenfél is elfáradt, de így sem sikerült a győztes gólt megszereznünk. Van még kilencven percünk magunk javára fordítani párharcot. Tanulnunk kell belőle, hogy nem kezdhetünk még egyszer így mérkőzést.

Beharangozó:

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/356578928545205/’ width=’680′]

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/673160916472036/

Kondorosi TE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 32. forduló (rájátszás 10.)

Kondorosi TE – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (1-1)

Időpont: 2019. június 1. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Kondoros, Sportpálya

Játékvezető: Casuti Cristian

Asszisztensek: Nicoras Ionut, Pantea Andrei

Kondoros: Kajári János, Rafaj Patrik, Borgulya Tamás, Bányai Péter, Süli András, Farkas János, Miklya Miklós Mihály, Vajgely György, Benyó Norbert, Takács Márk, Rafaj Roland. Cserék: Magony Gergő, Nagy Gergely, Árszintye Viktor, Szigeti Martin, Szász Zsombor, Szebegyinszki Bence.
Vezetőedző: Somogyi János Péter

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Kovács Tamás, Bán Benedek, Babinyecz Balázs, Borbély Zsombor, Nyéki Boldizsár, Pusztai András, Balog Zsolt, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Tóth Dániel. Cserék: Baráth Bence, Mácsai László, Szabó Zsombor, Zsilinszki Martin.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Farkas János (10. perc), Ilyés Tamás (15. és 56. perc).

Sárga lapok: Borbély Zsombor (33. perc), Tóth Dániel (43. perc), Benyó Norbert (62. perc), Miklya Miklós Mihály (86. perc).

A Békéscsaba 1912 Előre második csapata kihasználta az előző héten megszerzett helyzeti előnyét és célba ért a Körösladány előtt.

A lila-fehéreknek a bronzérmes Kondoros otthonában volt jelenésük és meglehetősen baljósan kezdődött számukra a rangadó, hiszen Farkas János már az elején gólra tudta váltani a helyzetét. Nem tartott azonban sokáig a házigazdák előnye, mert egy szabadrúgás után Ilyés Tamás került kihagyhatatlan helyzetbe. A döntetlen már a csabaiak bajnoki címét jelentette, de ők nem elégedtek meg ennyivel: Ilyés a második félidő elején is bevette Kajári János kapuját és innen már nem változott az eredmény, noha a lehetőség mindkét oldalon megvolt rá. A vendégek magabiztosan őrizték a számukra kedvező eredményt, a kondorosiak pedig nem bírtak velük, így az Előre tulajdonába kerültek az aranyérmek és a lehetőség az osztályváltásra.

Somogyi János Péter: – Hatalmas köszönet a játékosoknak az egész éves hozzáállásukért és a KOTE összes alkalmazottjának, a vezetőségnek, hogy a nehéz helyzetből közösen összehozhattuk ezt a fényes bronzérmet.

Brlázs István Gábor: – Elismerésem a csapatnak, megérdemelték a sikert azok is, akik ma nem voltak itt. Bízunk a további sikeres folytatásban!

A Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az utolsó fordulóig kell várni a bajnokavatásra. A békéscsabaiak előző heti sikere ellenére még mindig nem tekinthetik magukat aranyérmesnek, ennek érdekében Kondoroson is tenniük kell – különben a Körösladány még befoghatja őket.

A Kondoros már biztosan bronzérmes helyen zárja az évet, a listavezetővé előlépő Előre számára azonban legalább egy pontra még szükség van a bajnoki címhez. Mivel döntetlenre játszani meglehetősen veszélyes dolog, ezért a lila-fehér együttes mindenképpen győzni szeretne.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/411966489654443/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

Megyei I. osztály 2018/2019. 31. forduló (rájátszás 9.)

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

2-0 (1-0)

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Felhívjuk a mérkőzésre érkezők figyelmét, hogy az István Malomban keletkezett sajnálatos tűzeset miatt a Malom tér teljes egészében el van zárva az autósok elől, így a forgalmi rend megváltozott. A stadiont a Gyulai útról balra, a Dobozi útra lekanyarodva, vagy a Dedinszky Gyula, vagy a Puskin, Telep, esetleg a Tünde utcán keresztül érhetik el. Parkolás a környező utcákban vagy a Munkácsy Hotellel szemben található, úgynevezett vendég parkolóban lehetséges. A szurkolók a 4-es számú kapun keresztül léphetnek a stadion területére, a vendég szektor nem lesz megnyitva. A helyszínen 16:00 órától lehet belépőjegyeket vásárolni, a stadion területén belül pedig büfé üzemel. A stadion területére csak akkreditált gépjárművekkel lehet majd behajtani a mérkőzés ideje alatt.

Időpont: 2019. május 25. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bálint Attila

Asszisztensek: Flinta Zoltán, Baráth János

Békéscsaba: Uram János, Babinyecz Balázs, Ilyés Tamás, Mácsai László, Balog Zsolt, Tóth Dániel, Kovács Tamás, Pusztai András, Borbély Zsombor, Mezei Szabolcs, Máris Dominik. Cserék: Baráth Bence, Bán Benedek, Nyéki Boldizsár, Fodor Zsombor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Körösladány: Nagy Bálint Antal, Ruzsa Zoltán, Burai Dávid I., Szántó Mihály Sándor, Knyihár Dániel, Bagyinszki Attila, Papp Zsolt, Zelenyánszki László, Prasler Thomas Michel, Vincze Dániel, Szabó Ákos. Cserék: Zsibrita Gergő, Farkasinszki László, Bozsó Milán, Fülöp Tamás, Zsíros Péter, Krajcs Gábor.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Gólszerző: Ilyés Tamás (17. és 85. perc).

Sárga lapok: Mácsai László (38. perc), Prasler Thomas Michel (40. perc), Ruzsa Zoltán (61. perc), Borbély Zsombor (76. perc), Papp Zsolt (85. perc), Zsíros Péter (87. perc).

Nezőszám: 450

Második csapatunk nagyot lépett az NB III-as tagság felé, hiszen hazai pályán győzte le a legnagyobb megyei riválist.

Szép számú néző előtt, napsütéses időben gyürkőztek egymásnak a felek és a hazai körülményeket kihasználva, a csabaiak ragadták magukhoz az irányítást, ami gyakorlatilag elmondható az egész mérkőzésről is. A ladányiaknak csak néha sikerült átlépni a felezővonalat, de a lila-fehér védők akkor is állták a sarat. Az első negyedóra után Ilyés lépett ki a védők közül egy parádés összjáték után, majd higgadtan gurított a hálóba, 1-0. Próbálták fokozni a tempót a vendégek, időnként ívelésekkel, kontrákkal is próbálkoztak, de az előny birtokában továbbra is magabiztosan focizott a Békéscsaba, így az eredmény az első játékrészben már nem változott.

A második félidő elején mindkét mester cserélt, próbálta frissíteni csapatát. Ez a játékrész főképp mezőnyjátékkal telt, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Az események aztán a vége felé gyorsultak fel, hiszen előbb Balog Zsolt kapott pompás indítást, amely után le is zárhatta volna a találkozót, de a tapasztalt védő kisodródott, így oda lett a lehetőség. A hajrában már fogyott a türelem, így Bálint sporttárs többször is a sárga cédulát hívta segítségül. A 85. percben aztán ismét Ilyés villant és duplájával rövidre zárta a rangadót, 2-0. A pár perces hosszabbításban még egy hatalmas ladányi kapufa és némi kakaskodás is borzolta a kedélyeket, de összességében elmondható, hogy a Békéscsaba magabiztosan abszolválta a megyei rangadót, így egy fordulóval a vége előtt nagy lépést tett a bajnoki cím felé, valamint az esetleges osztályváltás felé is. Ehhez elegendő lenne a Kondoros ellen egy döntetlen is, aztán meglátjuk szükséges-e osztályozó mérkőzést játszani?!

Brlázs Gábor: – Nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé, de még van egy fontos mérkőzés. A múlt hetivel ellentétben nagyon fegyelmezetten játszott a csapat, nem sok lehetőséget hagyva a vendégeknek.

Fodor Sándor: – Addig, amíg a szabályok lehetővé teszik, hogy olyan előnyhöz juttassák a Békéscsabát, hogy soha nem látott összeállításban léphessen pályára, addig ne várják, hogy sok induló legyen a megyei bajnokságban. Elismerésem a csapatunknak a ma nyújtott teljesítményéhez. Köszönjük a nagy számban jelen lévő ladányi szurkolók biztatását.

Készítette: Erdős Csaba, keleten.hu

[tz_plusgallery id=”37″]

Fotók: Erdős Csaba (keleten.hu)

Létfontosságú mérkőzés előtt áll második együttesünk, hiszen a Békés Megyei I. osztályú bajnokság felsőházi rájátszásában, a feljutásért folytatott harc legnagyobb riválisát, a Körösladányt fogadjuk a Kórház utcában.

A két együttes jelen pillanatban pontazonossággal (60-60 pont) áll az összesített (alapszakasz és felsőházi) tabellán, a mérleg csupán a gólkülönbség szempontjából billenti a ladányiak felé a mérleget. Mivel mindössze két forduló maradt hátra, így a szerezhető hat egységből aki az egymás elleni mérkőzésen győzni tud, gyakorlatilag már az NB III-ban érezhetné magát. A hatpontos rangadót két olyan együttes vívja, amelyek eddig nem kaptak ki a rájátszásban, így ezúttal is nüanszok döntetnek a végeredmény alakulásáról. Utoljára 2019. április 20-án, a felsőházi rájátszás 4. fordulójában találkoztak egymással a mérkőző felek, amikor a Ladány otthonában 1-1-es döntetlen lett a vége. A két csapat egymás elleni mérlege is kiegyenlített, hiszen 2-2 alkalommal tudták egymást felülmúlni a felek, míg háromszor döntetlen eredmény született. Színes lapok miatti eltiltás ezúttal egyik oldalon sem nehezítik a szakvezetők dolgát, így szinte teljes kerettel készülhetnek az akár bajnoki döntőnek is titulálható mérkőzésre. Lényeges adat lehet, hogy csapatunk 14 mérkőzés óta nem kapott ki, míg ugyanez a szám a Körösladánynál csak kilenc.

Kitekintve az NB III-as bajnokság – jó esetben minket is érintő – Keleti-csoportjára látható, hogy kettővel a vége előtt a Szolnok (59 pont) vezeti a tabellát, bár a minimálisan lemaradt Jászberény (58 pont) és ESMTK (57 pont) is bőven odaérhet még. Egy szó, mint száz – nem dőlt el még semmi, sőt matematikailag még a kiesők sorsa sem végleges – bár a Salgótarján-Cigánd-Sajóbábony trió bennmaradására lehet, hogy nem fogadnánk.

Persze minden matek csak esélylatolgatás és a lényeg a gyepen dől majd el, valószínűsíthetően attól függően, melyik együttes marad higgadtabb és tud koncentráltabban focizni szombat délután. Mindent összevetve a döntetlen egyik csapat számára sem igazán jó – bár ebben az esetben a bajnoki táblázatot változatlanul a Ladány vezetné -, hiszen aki most győzni tud, hatalmas lépést tehet a felfelé történő osztályváltás érdekében. Az utolsó felvonásban egyébként Kondorosra utazunk, míg a Körösladány a Szeghalom csapatát fogadja majd – így papíron nekik lehetne könnyebb dolguk adott esetben.

Kapcsolódó hivatkozások:
http://korosladanymsk.hu/2019/05/24/bajnoki-donto-bajnoki-cimrol-donthet-szombati-merkozes/

http://korosladanymsk.hu/2019/05/25/az-nbii-bol-megerositett-elore-nyerte-rangadot/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2398897460367037/

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 30. forduló (rájátszás 8.)

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-5 (0-3)

Időpont: 2019. május 21. (kedd) 17:00 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: Mihálik Pál

Asszisztensek: Juhász Lajos, Kovács Antal

Szarvas: Lévai Balázs, Polonszki Martin, Zima Dániel, Kiri Bence, Klimaj Zoltán, Furár Róbert Tibor, Kukovecz Dániel, Magyar Martin Pál, Sztojka Ádám, Medvegy Ákos Martin, Szikora Milán. Cserék: Kasik Viktor, Viszkok Dániel, Kriska Norbert, Körösfalvi Kristóf, Farkas Norbert, Takács János Dávid.
Vezetőedző: Rétes Pál

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Dávid Zoltán Gergő, Nyéki Boldizsár, Ilyés Tamás, Mácsai László, Balog Zsolt, Tóth Dániel, Kovács Tamás, Pusztai András, Borbély Zsombor, Máris Dominik. Cserék: Baráth Bence, Bán Benedek, Szabó Zsombor, Fodor Zsombor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Kukovecz Dániel – öngól (11. perc), Tóth Dániel (20., 31. és 85. perc), Furár Róbert Tibor (54., 78. és 83. perc), Varga Tamás Károly (92. perc).

Sárga lapok: Kukovecz Dániel (23. perc), Medvegy Ákos Martin (25. perc), Pusztai András (54. perc), Polonszki Patrik (86. perc).

A szarvasiak Amatőr Kupa döntője miatt keddre maradt a felsőházi rájátszás 8. fordulójának záró mérkőzése a Megyei I. osztályú bajnokságban. A bronzéremért harcoló Körös-parti együttes a bajnoki címre pályázó Előre fiataljait látta vendégül. A két csapat nyolc góllal, változatos játékkal és izgalmas finissel szolgálta ki szépszámú publikumot.

A lila-fehérek hatékonyabb első félidei játékukkal tekintélyes előnyt szereztek, köszönhetően egy balszerencsés öngólnak, valamint Tóth Dániel kapu előtti határozottságának, aki két esetben is mattolta a szarvasiakat. A háromgólos előny és a játék képe a második félidőre nem sok jót sejtetett a Körös-parti gárda számára, akik azonban rácáfoltak a kétkedőkre. Furár Róbert eredményességének köszönhetően, a második félidő elején sikerült szépíteniük. Változatos volt a játék, mindkét oldalon adódtak nagy lehetőségek. A vendégek lezárhatták volna a meccset, de két esetben is a kapufát találták telibe és emiatt kis híján bűnhődniük kellett. Az utolsó negyedórához érkezve ugyanis Furár Róbert kétszer is megvillant és egalizált. A hazaiak öröme nem tarthatott sokáig, mert 2 perccel később büntetőből ismét vezetést szerzett a liláknak Tóth Dániel. A végjátékban mindent egy lapra feltéve kitámadtak a hazaiak, a hosszabbításban egy szögletnél még a kapusuk is felment üdvözölni kollégáját, de ez lett a vesztük, mert egy kontrából Varga Tamás a félpályáról indulva egyedül vezethette be az üres kapuba a labdát, kialakítva a végeredményt.

Győzelmével az Előre ledolgozta hátrányát a listavezető Körösladánnyal szemben, a két gárda szombaton 17:00 órától a Kórház utcában vívja a bajnoki döntőnek beillő rangadóját. A szarvasiakat továbbra is 4 pont választja el a dobogón álló Kondorostól.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1190819687758619/