Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a HR-Rent Kozármisleny következik.
A 2024/2025-ös évadban a Kozármisleny óriási meglepetésre féltávnál vezette az NB II-es bajnokságot. A fantasztikus ősz után az első öt tavaszi meccsen csak egy pontot szereztek (azt az egyet egyébként éppen ellenünk) – így a feljutásról lemondhattak, de ezzel együtt is sokáig harcban álltak a dobogóért. Végül a klub történetének legjobb helyezésével zártak, hiszen negyedik lett a Baranya vármegyei csapat. Pinezits Máté vezetőedző alakulata adta a góllövőlista második helyezettjét is, a 18 találatos Kirchner Krisztián személyében.
Egymás elleni múlt
A Baranya vármegyeiekkel találkoztunk már 2016-ban a kupasorozatban is, amikor még oda-visszavágós rendszerben ejtettük ki őket (2-1 és 1-1). A bajnoki mérkőzéseket vizsgálva is mi állunk jobban, hiszen a meccstörténelem tanúsága szerint szempontunkból 3-3 győzelem, illetve döntetlen, valamint 2 vereség olvasható ki a statisztikákból. Az elmúlt idényben nem bírt egymással a két együttes, mindkét alkalommal 1-1 arányú döntetlenre végeztünk velük szemben, így utoljára 2017. április 9-én tudtuk legyőzni őket, igaz akkor tisztességes 5-1-es végeredménnyel. Mindentől függetlenül a Misleny igen kellemetlen ellenfél, akik az utolsó utáni percig tudnak meglepetést okozni, úgyhogy továbbra is kiemelten kell rájuk figyelni!
Stadion
A csapat 2017-ben vehette birtokba az új Kozármislenyi Stadiont, ekkora épült meg a 600 fő befogadására alkalmas főlelátó, a kétemeletes klubház és az új öltözők. Az épületegyüttesben helyet kapott egy kis műfüves pálya és egy futballcsarnok is. A stadion befogadóképessége 2000 fő (600 ülő-, 1400 állóhely).
Aktualitások
A felkészülést június 21-én kezdte el a baranyai csapat. A tavalyi keretből távozott Schuszter Ronald és Rácz László, akik az élvonalba feljutott Kazincbarcikában folytatják pályafutásukat, valamint Kirchner Krisztián is. Továbbá a kölcsönben tavaly náluk szerepelt Vajda Roland, aki a Videotonhoz igazolt. Pinezits Máté vezetőedző továbbra is számíthat Lékai Soma, Gajág Gergő, Turi Tamás, Horváth Dániel, Horváth Péter, Kozics Barnabás, Kócs-Washburn Erik, Pesti Zoltán, Kocsis Gergely, Acsádi Ábel és a kölcsönből visszatérő Lengyel Noel játékára. Eddigi új igazolásaik: a korábban Hollandiában is megfordult Dobos Áron, az NB III Nyugati csoportját megnyerő Mosonmagyaróvár csatára Szalka Dominik, Tatabányáról Harsányi Dániel, Bíró Márk az osztrák Siegendorf együttesétől, Papp Zétény Paksról kölcsönbe, Babinszky Bence NB III-as gólkirályként tér vissza Kaposvárról, Máté Csaba a Paks második együttesétől, Bakó Sámuel az MTK Budapesttől, Nahirnij Artem, valamint Hódmezővásárhelyről Dóra Donát. Felkészülési mérkőzéseiket tekintve eddig a következő eredményekről tudunk: Majosi SE – HR-Rent Kozármisleny 0-3, Kecskeméti TE – HR-Rent Kozármisleny 3-2, NK Osijek – HR-Rent Kozármisleny 6-0, valamint Vasas FC – HR-Rent Kozármisleny 3-0.
M.B.
https://www.kozarmislenyfc.hu/
https://www.facebook.com/kozarmislenyfc
6/15. rész
Felkészülési mérkőzés 2025/2026.
Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre
?-? (?-?)
ZÁRTKAPUS!
Időpont: 2025. július 12. (szombat) 11:00 óra
Helyszín: Mezőkövesd Zsóry Edzőközpont
Cím: 3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 7.
Játékvezető: ?????
Asszisztensek: ?????
Esemény:
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tudatta a hírt, hogy elhunyt Rajki István cukrászmester, aki múlt évben másodszor lett a kamaránál Békés Vármegyei Kézművese.
Fotó: Pintér Vince / BVKIK
Rajki István Medgyesegyházán született. 1973-ban végzett cukrászként. 1977-ben a hódmezővásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában érettségizett. Cukrász mestervizsgáját 1980-ban szerezte meg.
Szakmáját 1973 óta gyakorolta, 1984-től egyéni vállalkozóként. Ettől az évtől kezdve foglalkozott cukrásztanulók képzésével is. A folyamatos fejlődés eredményeként 1990-ben készült el a minden igényt kielégítő cukrászműhelye, amely a kapacitásbővítés mellett a szakmai képzés magasabb színvonalát is magával hozta. Évfolyamonként 6-8 tanuló gyakorlati képzését biztosította, akik többször bizonyítottak iskolai és országos versenyeken is. Számos ma ismert cukrász nála tanulta a szakma csínja-bínját. A 2012/2013-as tanévben a Szakma Kiváló Tanulója versenyen cukrász szakmában II. helyezést, 2013/2014-ben III. helyezést ért el a nála felkészült cukrász tanuló. Célja a képzés folyamán mindig az volt, hogy az általa oktatott tanulók a termelő műhelyekben a szakmájuk bármely területén önálló munkavégzésre legyenek képesek. Szakmaszeretetre és hivatástudatra nevelte.
Rajki István a Békéscsaba 1912 Előre elkötelezett támogatója volt hosszú éveken keresztül, így elvesztése mindenkit mélyen érintett a klubnál.
Emlékét tisztelettel megőrizzük!
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most az FC Ajka következik.
Az előző idény egyik közvetlen riválisát, az FC Ajka csapatát tárgyaljuk, melynek eddigi legnagyobb sikere, hogy a 2022-2023-as idényben az NB II harmadik, dobogós helyén végzett, ezenkívül pedig még háromszoros harmadosztályú bajnok is a klub. A 2024/2025-ös szezon a Veszprém vármegyeiek számára sem volt izgalmaktól mentes, hiszen bennmaradásuk az utolsó fordulóban a Gyirmót elleni meccsen dőlt el, melyet végül 0-1 arányban megnyertek. Így aztán 8 győzelem 11-11 döntetlen és vereség birtokában, 35 pontot gyűjtve és minket két egységgel, valamint egyetlen helyezéssel megelőzve a 13. pozícióban végeztek. A szezon pikantériája volt még szempontunkból, hogy oda-vissza megvertük őket (Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 3-0, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1), utóbbi vereségük pedig volt játékosunk és mesterünk, Schindler Szabolcs távozását is okozta februárban, helyét megbízott vezetőedzőként Gaál Bálint vette át. Csak egy plusz információ, hogy Schindler Szabolcs a Gyirmót FC vezetőedzőjeként éppen volt csapata ellen szenvedett vereséget, most pedig a Vasas FC II. másodedzőjeként tűnt fel újra. Visszatérve a zöld-fehérekre: a Mezőkövesd elleni május 4-i mérkőzésük előtt Hannich Péter is csatlakozott a szakmai stábhoz. A 68 éves, UEFA A-licenccel rendelkező szakember tapasztalatával és ötleteivel segíti kollégáját – jelezte a klub hivatalos weboldala -, Hannich Péter pályafutása során több magyar csapatnál is dolgozott sportigazgatóként vagy edzőként, többek között az ETO FC Győr, a Gyirmót FC, a Pápai ELC, a Veszprémi LC és a Csornai SE együtteseinél. Az új felkészülési időszak előtt viszont ismét változásokat jelentettek be Ajkán: a 2025/2026-os idénynek a Horváth András, Gaál Bálint edzőpárossal vág neki a csapat, míg Hannich Péter sportigazgatóként folytatja. Szóval volt, illetve van változás bőven, meglátjuk mennyire lesz hatékony az új stáb prosperálása. Azt is tudni illik, hogy 2025. februárjában kooperációs megállapodást kötöttek az akkor még első osztályú Fehérvár FC csapatával, de mivel az új idényben már a Videoton FC Fehérvár néven a Fejér vármegyeiek is a Merkantil Bank Ligában indulnak, így ennek a megállapodásnak ilyen módon nyilván nem lesz már létjogosultsága.
Egymás elleni múlt
Az egymás elleni mérleget az utóbbi (2024/2025.) szezon erejéig már érintettük, de összességében is jobban állunk, hiszen szempontunkból 7 győzelmet, 1 döntetlent, valamint 5 vereséget olvashatunk ki a számokból és utoljára 2023. május 21-én tudtak minket 2-1 arányban legyőzni. A két csapat kizárólag a másodosztályban találkozott és a mérkőzések történetét 2013-tól kezdve eredeztethetjük.
Fotó: FC Ajka
Stadion
Az FC Ajka vezetőtestülete és a Sportváros Nonprofit KFT. kiemelten foglalkozik a város sportéletével, az elmúlt években az Ajkai Városi Sportcentrum óriási fejlődésen ment keresztül. A hét hektáros területen négy nagyméretű futballpálya található. A centerpálya, mögötte egy műfüves pálya, a túloldalon pedig egy-egy NB III-as licenc-szel rendelkező nagyméretű füves pálya. A centerpályát a 2020/2021-es szezon utolsó hazai mérkőzését követően jelentősen felújították, megszűnt a körülötte lévő atlétikai futópálya és néhány méterrel közelebb került a szurkolói zónát elválasztó kerítéshez, így a főlelátó (nyugati oldal) sokkal közelebb került a játékosokhoz. A vadonatúj vízelvezető rendszer, a gyepszőnyeg beültetése, a két új eredményjelző tábla beüzemelése, a sajtórészleg felújítása, illetve a lelátó teljes átfestése és a székek lerakása az összes lelátó részen mindössze négy hónapot vett igénybe, így az új szezont már szinte egy komplett új stadionban kezdhette a csapat. Korábban a VIP-részleg is teljes felújításon esett át, ezzel biztosítva a profi körülményeket NBII-es mérkőzéseket.
Aktualitások
Az új szakmai stáb és a klubvezetés valószínűleg nem szeretne hasonló álmatlan éjszakákat, mint amilyeneket a 2024/2025-ös tavaszi szezonjában átélhettek a szurkolók. Úgy néz ki, hogy igen komolyan beleálltak az igazolásokba és jó eséllyel ütőképes csapatot sikerül majd kiállítaniuk. A cél nyilvánvalóan a sima bennmaradás és a biztos középmezőnyt célozzák meg, amihez jó alapot adhat a keret jelentősebb átalakítása. Távoztak: Balogh Márton, Borsos Filip, Zsolnai Richárd, Nikola Pantovic, Tajthy Tamás, valamint Szarka Ákos is. Érkeztek: Lakatos Márk (Szentlőrinc), Gregor Zalán (Csákvár), Debreceni Zalán (Paks), Csörnyei Zsombor (FC Ajka utánpótlás), Cipf Dominik, valamint a 2023/2024-es idény gólkirályát és az előző idény második helyezettjét Kirchner Krisztiánt (Kozármisleny) is sikerült szerződtetniük. A csapat magját is egyben tartották, hiszen hosszabbított: Csizmadia Zoltán, Kenderes Zoltán, Tóth Gergely, Jagodics Bence, Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is. Az igazolási szezonnak pedig még koránt sincs vége, úgyhogy további változások is várhatók. Edzőmeccsek tekintetében hét ellenfelet is sikerült lekötniük, ebből az első alkalommal a Budafoktól kikaptak 2-1 arányban, majd a folytatásban a Zalaegerszeggel szemben is hasonlóképpen maradtak alul (2-1), de a harmadik meccsükön az FC Sopront már 4-3-ra sikerült megverni. Június 9-én pedig két újabb előkészületi mérkőzést is beterveztek és a következő eredmények születtek: FC Ajka – VFC Veszprém 0-0, valamint FC Ajka – AFC ASA Tg. Mures 2-0.
M.B.
https://www.facebook.com/fcajkaofficial
5/15. rész
Közösségi média