Gyászolunk

Hatvankét éves korában elhunyt Csanálosi Miklós labdarúgó, az 1988-ban Magyar Kupát nyert Békéscsabai Előre középpályása.

Csanálosi Miklós

Csanálosi Miklós 2025. június 28-án hunyt el – erről az özvegye írt a Facebook-oldalán, a gyászjelentésben pedig azt is megosztotta, hogy a temetés 2025. július 10-én 13:30 órakor lesz a mezőtúri Felsőrészi Temetőben.

Középpályásként 1984-től 1991-ig játszott Békéscsabán, első NB I-es mérkőzését 1985 tavaszán játszotta. Tagja volt az 1988-ban Magyar Kupát nyerő csapatnak, így a következő idényben a Kupagyőztesek Európa-kupájában is pályára lépett. 174 NB I-es meccsel a háta mögött 1991-ben nevelőklubjához, Tatabányára szerződött, további 23 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, mielőtt a klub kiesett az NB II-be.

Pályafutása végén Bicskén és Környén is játszott, 1998-ban vonult vissza.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

 

Kapust és védőt is szerződtettünk

Nemcsak az edzések, de a háttérmunka is folytatódik, ezzel együtt a felkészülés második hetét kezdte meg együttesünk.

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a 196 centiméter magas, 25 esztendős Takács Jánost, aki a Kisvárda elleni felkészülési mérkőzésen már be is mutatkozhatott lila-fehér színekben. A ideális testfelépítésű, kitűnő reflexekkel bíró kapus összességében 69 másodosztályú és 10 MOL Magyar Kupa mérkőzéssel a háta mögött ezentúl már csapatunkat segítheti.

Takács János

Szintén a Békéscsaba első keretének tagjaként köszönthetjük a fiatal belső védőt, Kristóf Márk Patrikot. Az előző idényt a feljutó Kazincbarcika csapatánál töltötte kölcsönben, most viszont mi kaphattuk meg ideiglenesen a játékjogát a DVTK-tól. A mindössze 18 éves labdarúgó pályafutása a fővárosból indult, majd Dabason és Karcagon keresztül Diósgyőrbe, illetve Kazincbarcikára vezetett útja.

Kristóf Márk Patrik

Janó és Márk köszöntünk Benneteket Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


Távozott csapatunktól Rácz Balázs és Gyenti Kristófot is visszarendelte klubja a kölcsönből, így tőle is búcsúzunk.

Munkájukat és segítségüket ezúton is köszönjük, további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!


A klubvezetés és szakmai stáb lehetőségeihez mérten továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így adott esetben további bejelentésekre is sor kerülhet.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Edzőmérkőzéssel zárul a felkészülés első hete

A felkészülés eseménydús első hetét a Kisvárda elleni edzőmérkőzéssel zárjuk 2025. június 28-án (szombaton) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

ékéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good

Köztudott, hogy a Kisvárda Master Good első csapata visszajutott az első osztályba, így a 2025/2026-os idényt már a Fizz Ligában kezdhetik meg. A kisebb ráncfelvarráson átesett piros-fehéreket már Gerlicki Máté vezetőedző irányítja, akit az elmúlt idők tendenciáját követve saját környezetéből nevezte ki a klubvezetés a következő időszakra. A 46 éves szakember 2021-ben került Kisvárdára, kezdetben az U19-es csapatnál dolgozott, aztán az NB III-as csapatot vezette, tagja volt Török László vezetőedző tréneri csapatának, majd megbízott vezetőedzőként dolgozott 2023 őszén a felnőtt együttesnél az NB I-ben Milos Kruscsics távozása és Mátyus János érkezése között. A 2023-2024-es szezonban az NB III-ban bronzérmet szerzett a Kisvárda Master Good II-vel, az előző, 2024-2025-ös kiírásban pedig asszisztens edzőként volt tagja a csapatot az NB I-be visszavezető Révész Attila vezetőedző stábjának. Gerliczki Máté most fejezi be a pro-licences edzőképzést, így immár kinevezett vezetőedzőként dolgozhat az élvonalban.

A szabolcsiak 58 bajnoki pontot gyűjtve, 17 győzelem, 7 döntetlen és 6 vereség birtokában nyerték meg a 2024/2025-ös másodosztályú bajnokságot, ezzel kivívták a jogot, hogy ismét az NB I-ben indulhassanak. Az érkezési oldalon Nagy Krisztián, Oláh Bálint, Toniszlav Jordanov, Medgyes Sinan, Bohdan Melnik és Novothny Soma neve említhető egyelőre. Távozóik pedig Czékus Ádám, Széles Imre, Pap Zsolt, valamint David Puclin. A felkészülést június 16-án kezdték, tehát egy héttel előrébb járnak, mint mi. Az első hetüket egyébként egymás elleni játékkal zárták, tehát más csapat ellen számukra is most következik az első megmérettetés. A két mérkőző fél egyébként már nyolc alkalommal találkozott egymással és a statisztikát vizsgálva 3 békéscsabai győzelem mellett, 3 döntetlen, valamint 2 kisvárdai sikert olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2025. május 4-én szintén hazai pályán döntetlen (2-2)  eredmény értünk el ellenük.

Békéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)

Az első hét fizikális fáradalmaival szemben igen jól fog esni egy edzőmeccs, bár a nagy meleg és párás időjárás miatt annyira azért nem ideálisak a körülmények. Az viszont biztos, hogy centerpályánk parádés állapotban van, az ellenfél jó erőt képvisel, így minden mástól függetlenül a mérkőzés igen jól szolgálja majd a felkészülés jelenlegi fázisát.

A meccsről semmiféle élő közvetítés nem lesz, tehát ne dőljenek be a mindenféle szedett-vedett, hamis információkkal bíró bejegyzéseknek.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://kisvardafc.hu/hir/edzesek-utan-edzomeccsek/8546


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Újabb támadók az Előre kötelékében

Folytatódik a támadó szekció megerősítése, így két újabb labdarúgóval bővült a Békéscsaba 1912 Előre kerete.

Daru Bence

Klasszikus középcsatár pozícióba érkezett Daru Bence, aki tapasztalatával, fizikumával és magasságával klubunk oszlopos tagjává válhat. Bence az előző idényben a Kozármisleny, majd a PMFC csapatát erősítette – előbbi együttesben fontos gólokat szerzett és számtalanszor okozott fejtörést az ellenfeleknek. A korábbi többszörös gólkirály egyébként dolgozott már Csató Sándorral és a támadó neve mellett 451 mérkőzés szerepel, így a szakmai stáb és a klubvezetés is nagy reményeket fűz játékához.

Ésik Ákos

Szintén a támadó harmad közepén bevethető a fiatal Ésik Ákos, aki Kisvárdáról érkezett egyelőre kölcsönbe. A 19 éves mozgékony és gólérzékeny játékos már az első osztályban is bemutatkozhatott és gólt is szerzett, ezért a fejlődési lehetőség mellett nagy segítségére lehet csapatunknak.

Bence és Ákos köszöntünk Benneteket Békéscsabán, sok sikert, lila-fehér gólokat és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


Az érkezési oldallal párhuzamosan újabb távozóink is vannak, hiszen elköszöntünk Kovács Kolostól, Tóth Mátétól és Kohut Mátétól is.

Munkájukat és segítségüket ezúton is köszönjük, további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!


A klubvezetés és szakmai stáb lehetőségeihez mérten továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így a napokban további érkezők és távozók bejelentésére is sor kerül.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Így készülünk az új idényre

Csató Sándor vezetőedzőnk kiemelte, hogy az első két hétben a játékosok fizikai állapotát fejlesztik, a labdás gyakorlatok és a taktikai utasítások kidolgozása csak ezt követően kerülnek fókuszba. Hozzátette, hogy minden játékos kapott „házi feladatot” a pihenő idejére is, amit mindenki teljesített. Csató Sándor azt is hozzátette, hogy jelentős változás várható a keretben. Fiatal játékosokat mindenképpen igazol majd a klub, hiszen az MLSZ ajánlásainak megfelelve két fiatal játékosnak végig kell játszania a mérkőzéseket. Mint mondta: a játékoskeretben lévő játékosok számát drasztikusan csökkentik és naprakészek lesznek az akadémia és a második csapat játékosaiból is, hogy ők is lehetőséget kapjanak a másodosztályban.

– Szeretnénk jobban szerepelni, mint tavaly. Amikor feljutottunk, azt tűztük ki magunk elé, hogy maradjunk bent, ezt végül az utolsó előtti fordulóban sikerült bebiztosítanunk. Meglátjuk, hogy kiket tudunk igazolni, nagyon bizakodó vagyok, hogy a bennmaradás miatt egy picit változott a szemlélet az irányunkba és ez lehetőséget biztosít arra, hogy minőségi játékosokat tudjunk szerződtetni. Bízom benne, hogy olyan csapatunk lesz, amely egy nyugodtabb évet tud produkálni.

A játékosok részéről Albert István kiemelte: minden felkészülés úgy kezdődik, hogy vannak távozók és érkezők a keretben. Mint mondta, az öt hét alatt mind mentálisan, mind pedig fizikailag fel kell készülniük a következő szezonra, mert szeretnének eredményesebben teljesíteni.

– Legnagyobb problémánk talán a góllövéssel volt, ez ügyben próbál a vezetőség lépni, hiszen olyan játékosokat igazolunk, akik a támadó szekcióban segítségünkre tudnak lenni. Bízunk benne, hogy a góllövéssel nem állunk majd hadilábon és hátul pedig tudunk hozni egy stabil védekezést.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.