Beharangozó: Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó mérkőzés következik 2025. május 25-én (vasárnap) 17:00 órától a 2024/2025-ös szezonban, amikor a Békéscsaba 1912 Előre Tatabányán lép pályára a bajnokság 30. fordulójában.

Opus Tigáz Tatabánya - Békéscsaba 1912 Előre

Minden jó, ha a vége jó – szokták mondani – és ez érvényes most ránk is, hiszen az előző forduló történéseinek köszönhetően nem maradt túl sok izgalom az idény utolsó felvonására. Mivel a Budafok ellen győzni tudtunk hazai pályán (2-1) és a forduló többi mérkőzése is kedvezően alakult, így megnyugodva és gyakorlatilag mindenféle feszültség nélkül utazhatunk Tatabányára. Eldőlt, hogy a 2025/2026-os idényben is a másodosztályú ligában szerepelhetünk, de az még nyitott kérdés, hogy második csapatunk feljebb tud-e lépni, tehát a legjobb esetben még harmadosztályú résztvevőnk is lehet. Általában az élet a legnagyobb rendező és sokszor sokféleképpen néz az ember megpróbáltatások, kihívások elé, de úgy érezzük, hogy igazságtalan lett volna ha az Előre ismét búcsúzik az NB2-től. Tudjuk és mindenki tisztában van vele, hogy ennél a jövőben sokkal többre lesz szükség, talán azt is leírhatjuk, szintet kell lépnünk ahhoz, hogy ne kelljen izgulnunk a jövőben az esetleges kiesés miatt. A soktényezős egyenlet megoldása azonban nem olyan egyszerű, hiszen számtalan körülmény, megfelelés és megfeleltetés szükséges ahhoz, hogy pestiesen szólva kiadja. De, mindentől függetlenül lehet tervezni és előre gondolkodni, hogy az újabb idényben előrébb tudjunk végezni! Azt viszont már most látni, hogy a következő szezon sem lesz egyszerűbb, sőt! Egyre komolyabb klubok kerülhetnek a második vonalba és látható az is, hogy egyáltalán nem könnyű feljebb lépni vagy visszajutni. Ezen a hétvégén egy-két dologra biztosan választ kapunk: a Fehérvár vagy a DVSC esik ki és a Kecskeméttel együtt az NB2-ben folytatja, a Vasasnak összejön a feljutás vagy a Kazincbarcika történelmet írhat, ki búcsúzik még a másodosztálytól, a Gyirmót vagy az Ajka? Szóval a jövő szempontjából mindenképpen számíthatunk izgalmakra, a mi mérkőzésünk viszont szerencsére nem tűnik izzadságszagúnak.

Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya 1-0 (1-0)

Utolsó ellenfelünk a Tatabánya sorsa már korábban megpecsételődött, azaz jövőre már a harmadosztályban folytatják. Így aztán az utóbbi fordulókban már nem nagyon tudtak hozzátenni a dologhoz: BVSC – Tatabánya 2-0, Gyirmót – Tatabánya 4-1, valamint Szentlőrinc – Tatabánya 5-1. Utolsó győzelmüket 2025. március 9-én jegyezték, amikor Budafokról tudták elhozni a három pontot (2-3). A mérkőző felek közös történelmének nagyobb része az első osztályból adódik, ahol 32 alkalommal találkozott egymással a Tatabánya és a Békéscsaba. A Bányász szempontjából 20 győzelmet, 5 döntetlent és 7 vereséget olvashatunk ki a számokból, a másodosztályban viszont szűkebb a merítés és itt már felénk billen a mérleg nyelve, hiszen két tatabányai vereség mellett, két döntetlent, valamint egyetlen győzelmet találunk az eredménysorban. Az előző idény végéről még emlékezhetünk a két rájátszás mérkőzésre (Tatabánya – Békéscsaba 2-2, valamint Békéscsaba – Tatabánya 1-2), ami egyáltalán nem tölti el vidámsággal a szívünket, azaz van miért visszavágnunk. Utoljára egyébként 2024. december 1-én mértük össze erőinket Békéscsabán, ahol 1-0 arányban tudtunk győzni. A keretes szerkezet pedig úgy lenne teljes, ha most újra győzni tudnánk Tatabányán, hiszen így éppen ellenünk búcsúznának az osztálytól, tavaly viszont ellenünk jutottak fel, hát a sors csak tudhat valamit…

Színes lapok miatt ezúttal Szabó Bálint kénytelen kihagyni a Komárom-Esztergom vármegyei túrát, hiszen öt darab összegyűlt sárga cédulájának köszönhetően az automatikus eltiltás sorsára jutott. A kék-fehéreknél nincs eltiltott, tehát mindenféle szankció nélkül szerepeltethetik labdarúgóikat. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Árvai Dánielnek, aki eddig öt gólig jutott, de Jagodics Márk négy találata sem annyira elhanyagolható!

Csató Sándor

Csató Sándor: – Nagyon jól alakult az elmúlt hét, amit jórészt azért magunknak köszönhettünk, úgy gondolom a tavaszi teljesítmény alapján nem érdemtelen a bennmaradás. Annak pedig különösen örülünk, hogy ez nem az utolsó hétre maradt. A hozzánk hasonlóan újonc ellenfelünk sorsa két hete pecsételődött meg, azóta pedig fel is forgatták csapatukat. Biztosra veszem, hogy nem adják majd könnyen a bőrüket, de mi is szeretnénk jól zárni az évet, tehát igyekszünk majd elhozni a három pontot Tatabányáról. Az idény során többnyire csak kényszerű okokból változtattunk a kezdő tizenegyen, most viszont két-három ember megkaphatja majd a bizalmat. Kisebb sérülések hátráltatták a heti munkát, de bízom benne, hogy valamennyi érintett felépül hétvégére. Jó lenne győzelemmel búcsúzni a bajnokságtól!

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján: (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Tatabányához tartozik az eddig lejátszott 29 mérkőzés alapján): gólok száma 29/27, sárga lapok 62/58, szögletek 116/130, lövések 295/306, kaput eltaláló lövések 103/110, labdavesztések 2.131/2.146, gólhelyzetek 276/262, kulcspasszok 132/100, kulcspasszok pontossága 39%/54%, progresszív passzok pontossága 62%/58%, hosszú passzok pontossága 62%/59%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 65%/62%, megnyert párharcok 49%/50%.

Az Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Gaál Ákost, segítőiként Király Zsoltot és Kulman Tamást, tartalék játékvezetőként pedig Molnár Rékát akkreditálta a szövetség. A 1989-es születésű sporival 2025. március 16-án, a BSVC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 685 sárga- és 32 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 30. fordulóját 2025. május 25-én (vasárnap) 17:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre, HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc, Gyirmót FC Győr – FC Ajka, Soroksár SC – BVSC-Zugló, 17:45 órától Vasas FC – Budapest Honvéd FC, valamint Kisvárda Master Good – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon:

https://www.youtube.com/watch?v=76UiJ59FfJU

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében vasárnap közepesen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet 20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. március 25-én (vasárnap) 20 óra 27 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés

Élőben közvetítjük a Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2025. május 25-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 30. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Élő közvetítés: Opus Tigáz Tatabánya - Békéscsaba 1912 Előre

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=76UiJ59FfJU

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Az NB2-ben folytatjuk

A bravúros Budafok elleni 2-1 arányú győzelem után, csapatunk számára ideálisan alakult a többi mérkőzés eredménye.

NB2

A 2025. május 18-án (vasárnap) 19:00 órától kezdődő Gyirmót–Kozármisleny meccsen a hazaiak kétgólos előnyről kikaptak (2-3), így maradtak 31 pontosak a tabellán. A záró fordulóban Gyirmót–Ajka mérkőzést rendeznek, ilyen formán mindkét csapat már nem előzhet meg minket, mivel azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol, ebben a mutatóban pedig az Előre már nyolc sikernél tart, míg két riválisa csak hétnél, így a két együttes közül valamelyik biztos, hogy búcsúzik a másodosztálytól.

Ezzel pedig a Tatabánya elleni idegenbeli szezonfinálé bajnoki mérkőzés eredményétől függetlenül már biztosan a másodosztályban kezdhetjük meg a 2025/2026-os idényt.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Május 20-án sorsolunk

Elérkezett ez a pillanat is, hiszen 2025. május 20-án gazdára talál a Körös Autócentrum Kft. és a Békéscsaba 1912 Előre közös nyereményjátékának díja, egy Opel Corsa típusú személygépkocsi.

Nyereményautó

Itt az utolsó alkalom, hogy Ön is részt vegyen a játékban, hiszen a 2025. május 18-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE bajnoki mérkőzés végéig lehet utoljára az urnákban elhelyezni a részvételre jogosító belépőjegy- vagy bérlet ellenőrző szelvényeket!

A mérkőzés végén lezárjuk az urnákat, melyeket aztán 2025. május 20-án (kedden) 14:00 órakor közjegyző jelenlétében nyitunk fel és sorsoljuk ki azt a szerencsés nyertest, aki a 2024/2025-ös szezon folyamán zajló nyereményjáték végén hazaviheti az Opel Corsa típusú személygépkocsit.

A nyereménysorsolást élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon a Körös Autócentrumból, de aki szeretné és módjában áll, személyesen is megtekintheti az eseményt.



Esemény:

Facebook esemény


Kapcsolódó hivatkozás:

https://nyeremeny.1912elore.hu


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Időpont: 2025. május 18. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - Budafoki MTE


Kapu- és pénztárnyitás: 16:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.