Az utolsó előtti edzőmeccs következik

A felkészülési időszak legkeményebb hete a Karcagi SE elleni edzőmérkőzéssel zárul 2024. február 17-én (szombat) 11:00 órától. A meccs ráadásul a két fél előzetes megegyezése alapján százhúsz percig tart, tehát a hétközi csúcsterhelés a meccsnapon tetőzik majd.

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SE

Következő vendégeink a karcagiak, akik szintén a harmadosztályban, az Észak-Keleti csoportban szerepelnek. Tizenhét lejátszott forduló után táblázatuk kilencedik pozícióját foglalják el, mérlegük 7 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség. Vezetőedzőjük az a Varga Attila, akit korábban például a Soroksár, a Mezőkövesd, a Cegléd, a Siófok, vagy éppen a Kazincbarcika edzőjeként is ismerhetünk és számtalan alkalommal találkoztunk is vele. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeiek új klubmenedzserrel vágtak neki a 2024-es esztendőnek és hat igazolást is bejelentettek. Érkeztek: Csala Tibor (Marosvásárhely), Caba Gabriel (Máramarossziget), Aszalós Richárd (Székelyudvarhely), Grósz Erik (Avintul Reghen), Vajda Cristofer (Tiszaújváros), valamint Erdei Martin (Tiszafüred). A felkészülésük során a következő eredmények születtek: Aranyszarvas SE – Karcag 0-1, Tiszafüred – Karcag 0-1, Karcag – Füzesgyarmat 1-0, Karcag – Kecskeméti II. 1-3 és Karcag – C. Oradea 1-2.

A Karcag elleni egyenlegünk nem makulátlan, hiszen második csapatunk kétszer is vereséget szenvedett a 2022/2023-as idényben (1-4 és 2-1), de első csapatunknak is csak egy-egy döntetlenre és vereségre futotta a 2006/2007-es idényben (4-1 és 1-1).

Persze, ahogy sokszor leírtuk és elmondtuk, a felkészülési meccseken nem csak az eredmény a lényeg, ráadásul a legkeményebb hét után nyilván nem leszünk a legpihentebb állapotban. Mindentől függetlenül a csapat tagjai nyilván mindent meg fognak tenni a győzelemért és a gólszerzésért, így egészen biztosan parázs és izgalmas edzőmeccs vár ránk.

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Tóth Máté is feljutást vár

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a középpályára érkezett a 25 éves, 182 centiméter magas Tóth Máté, aki Szombathelyről tette át székhelyét Békéscsabára. Máté jelentős NB-s tapasztalattal rendelkezik és hetek óta a csapattal készül, így őt is megkérdeztük a felkészülésről, valamint az előttünk álló tavaszi szezonról.

Tóth Máté

– Légy szíves foglald össze hogy kerültél Békéscsabára!

– Gyakorlatilag a Szombathelyi Haladásnál nevelkedtem, aztán játszottam a korosztályos válogatottakban, valamint tizenkilenc éves koromban bemutatkozhattam az első osztályban is. Mezőkövesd-Szeged-Mezőkövesd szezonok után visszatértem a Haladáshoz és 2021 óta a másodosztályban szerepeltem. A télen érkezett a lehetőség és sikerrel zárultak az egyeztetések, így most itt vagyok.

– Milyen volt a korosztályos válogatottakban is pályára lépni?

– Nagy élmény volt mindenképpen, hiszen több akkori csapattársamat is ott ismertem meg: például Szoboszlai Dominiket vagy Gazdag Dánielt. Együtt játszottam velük az U21-es válogatottban, tőlük azért lehetett tanulni!

– Nem mindennapi eset, hogy egy harmadosztályú klub olyan játékost tud igazolni, akinek ilyen jelentős múltja van. Miért döntöttél a Békéscsaba mellett?

– Sajnos az utóbbi időben Szombathelyen nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna. Az utóbbi fél évben pedig a vezetőedzőtől nem kaptam lehetőséget, mert nem volt túl jó a kapcsolatunk. Mindenképpen a játéklehetőség és a kitűzött célok miatt döntöttem a Békéscsaba mellett, meg az Előrét amúgy sem nevezném NB3-as csapatnak. Mindenképpen többre hivatott ez a klub, minimum másodosztály, de szerintem nem ördögtől való akár majd az első osztályú szereplés sem. Bízom benne, hogy én is tudok majd abban segíteni, hogy nyártól ismét a második vonalban szerepeljünk!

Tóth Máté

– Milyen a felkészülés, hogy érzed magad Békéscsabán?

– Melózunk keményen, igen intenzív a program napi két edzéssel, úgyhogy nem unatkozunk. Most ennek van itt az ideje, úgyhogy én is igyekszem minden energiámmal erre koncentrálni. Úgy látom, hogy mindenki odateszi magát, állunk a dolgok elé és már nagyon várjuk a bajnokságot! Nyilván a klub és a csapat célja is egyértelmű, ennek eléréséhez pedig megfelelőképpen kell dolgoznunk!

– A legutóbbi felkészülési mérkőzésen két gólt is szereztél. Mit üzensz szurkolóinknak?

– Igyekszem megtartani a jó formámat, hogy a bajnokikon is gólokkal és gólpasszokkal tudjam segíteni a csapatot! Tudom, hogy a csabai közönség igen lelkes és a Haladás drukkerekkel jóban vannak, többször előfordult egy-egy meccsen, hogy együtt szurkoltak. Bízom benne, hogy a közönség segítségével kiharcoljuk a feljutást és a szezon végén együtt ünnepelhetünk majd!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A csúcsterhelés időszaka

A 2023/2024-es téli felkészülés hatodik hete a csúcsterhelés időszaka első csapatunk számára. Napi két intenzív tréninggel, valamint egy felkészülési mérkőzéssel abszolváljuk a legaktívabb időszakot. A jövő héten már főképp frissítés és az utolsó időszakban pedig már bajnoki ritmusra váltunk, hiszen 2024. március 3-án megkezdődik a bajnokság tavaszi időszaka. Az elvégzett munkáról és a csapatról Csató Sándor vezetőedzőnket kérdeztük.

Csató Sándor

– Légy szíves értékeld a felkészülési időszak eddigi szakaszát!

– Ezen a héten a csúcsterhelés időszakában vagyunk, napi két edzés, videózások és erőnléti programok is színesítik a programot, tehát nem tétlenkedünk, ahogy eddig sem tettük. Szeretnénk olyan szintre kerülni a rajtig, hogy erőnléti gondjaink egyáltalán ne legyenek, játékban pedig sikerüljön úgy feljavulnunk, hogy ne legyen kétsége senkinek, hogy miért tudunk megnyerni egy-egy mérkőzést?! Többször megkaptuk, hogy csak azért tudtunk győzni, mert jobb volt az erőnlétünk. Bár a győzelmeket nem kell magyarázni, szeretnénk ezen olyan formában változtatni, hogy nagy biztonsággal, akár a mutatott játékunk is biztosíték legyen a győzelemre! Az eddig betervezett munkát maradéktalanul elvégeztük, abszolút elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, kivétel nélkül mindenki teljes erőbedobással dolgozott, aminek érzéseim szerint meg is lesz az eredménye. Sérültjeink is jó úton járnak, már szinte mindenki közösen tréningezik és ha minden jól alakul, akkor a bajnoki rajtra bevethető állapotba kerülhetnek ők is.

– Történtek a keretben változások, kérlek számolj be ezekről!

– A távozók miatt is muszáj volt igazolnunk, de ettől függetlenül is szándékunkban állt bizonyos posztokra erősíteni. Vannak olyanok, akik maguk szerettek volna eligazolni, de olyanok is, akiket mi szerettünk volna, tehát a pótlásukról gondoskodnunk kellett. Amint azt már korábban is elmondtam, minden csapatrészben szeretnénk fenntartani az egészséges versenyt és talán most már eljutunk majd arra a szintre, hogy ezt meg is tudjuk valósítani, hiszen mindenkinek megfelelő versenyhelyzetet tudunk teremteni. Az átigazolási időszak is most zárul, így elképzelhető még újabb változás. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy eloszlassam azt a hiedelmet, hogy az igazolások egy, vagy két személy döntésein múlnak. A klubvezetés és a szakmai stáb közösen dönt egy-egy labdarúgó igazolásáról: tehát természetesen nekem is van beleszólásom, de akár Pásztor József szakmai tanácsadónak is, így nyilván a döntések felelősségét is közösen viseljük és ahogy tudom, eddig sem volt ez másképp – mindez tehát egy komplex folyamat végeredménye.

– Az érkező játékosok közül többen is jelentős NB-s tapasztalattal bírnak, hogy sikerült őket Békéscsabára hozni?

– Azt mindenki tudja, hogy télen sokkal nehezebb igazolni, ráadásul nekünk már illik előre is gondolkoznunk. Talán nem szerénytelenség kimondani, hogy a másodosztályra készülünk, ezért minden folyamat ennek a célnak lett alárendelve. Amúgy sem egyszerű bárkit Békéscsabára hozni, mert az átlagosnál talán messzebb vagyunk mindentől és a játéklehetőség mellett azért a labdarúgóknak a családjukat és a magánéletüket is szem előtt kell tartaniuk, tehát érhető ha valaki kétszer is meggondol egy ilyen döntést. Úgy érzem, hogy mindentől függetlenül sikerült nagyon jól igazolnunk, olyan posztokra szereztünk embereket, amelyekre szerettünk volna, úgyhogy bízom benne, hogy erősítések lesznek és be fogják bizonyítani, hogy ide valók!

– Még két hét van hátra a felkészülési időszakból, mit a további tervek?

– Ez a hét a legdurvább a felkészülésünkben, minden nap két edzés, valamint szombaton a Karcagot fogadjuk kétszer hatvanperces edzőmérkőzésen. A következő hét inkább a frissítésről szól majd, lényegesen kevesebb edzés lesz, de hogy szokjuk az utazást is, a Ferencváros második csapatához látogatunk még egy edzőmeccsre. Ezután pedig ráfordulunk az utolsó hétre, amikor már bajnoki ritmusban készülünk.

– Március 3-án folytatódik a bajnokság, mit vársz a Pénzügyőr elleni mérkőzéstől?

– Mindenképpen győzelmet várok és nem csak ettől a meccstől, hanem szeretném, ha egész tavasszal tudnánk folytatni az őszi produktumot! Tizenöt győzelmet összeraktunk, úgyhogy a felkészülés és az eddigi teljesítményünk alapján is minden esély megvan arra, hogy hasonlóan meggyőző játékkal örvendeztessük meg közönségünket és természetesen abban is bízom, hogy gond nélkül odaérünk az osztályozókig, majd fel is jutunk a másodosztályba. Összegezve: az első meccstől kezdve azt várom a csapattól, hogy azt a rengeteg munkát, amit beletettek a felkészülésbe, eredményesen tudják kamatoztatni az éles mérkőzéseken és a sok-sok gyakorlás meghozza majd a várt eredményt!

– Számos olyan mérkőzésetek volt, amelyeken sokkal több helyzetet sikerült kidolgozni, mint amennyit gólra tudtatok váltani. Dolgoztatok a helyzetkihasználáson is?

– Természetesen, sokat gyakoroltuk és fogjuk is még edzéseken. Szerencsére az új érkezők között több gólérzékeny labdarúgó is van, így bízom benne, hogy tavasszal ebben az értelemben is sokat tudunk majd javulni. Az igazolások egyik fő célja egyébként az volt, hogy a támadó szekciót olyan szinten meg tudjuk erősíteni, hogy bármelyik ellenféllel szemben eredményesen tudjunk majd szerepelni.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Új meccslabda

A 2023/2024-es tavaszi szezonban a Békéscsaba 1912 Előre vadonatúj meccslabdákra vált.

Select meccslabda

A Select márkájú, Brillant Super TB fantázianévvel ellátott lila és fehér színekkel is díszített focilabda gondosan kiválasztott anyagokból készült hagyományos 32-paneles kivitelben. Ragasztott varrásainak köszönhetően a nedves, vizes pályán nem szívja fel a nedvességet, így súlya nem változik.

Select Brillant Super TB

Bízunk benne, hogy labdarúgóink az új meccslabdákat sem “kímélik” majd és számtalan, szebbnél-szebb találat születik majd a sportszerekkel!

Hajrá Lilák!



Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Újabb nemzetközi edzőmérkőzés következik

A hétközi Hódmezővásárhely elleni mérkőzés (1-1) után a felkészülés ötödik hetét a 2024. február 10-én (szombaton) 11:00 órától (CET) kezdődő találkozóval zárjuk, amelyen Zilah csapata, vagyis a Sport Club Municipal Zalău lesz az edzőpartnerünk.

Békéscsaba 1912 Előre – SCM Zalău

A SCM Zalău a román rangsor alapján a száz harmadosztályú csapat közül (a 10 csoportban, 10-10 klub szerepel) a hatodik helyen áll, míg jelenleg a saját csoportját is hét pont előnnyel vezeti (11 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség) a Szatmárnémeti előtt, tehát ezúttal már izmosabb ellenféllel nézünk majd szembe. A zilahi együttes jelenleg Aradon edzőtáborozik, így abszolút beleillik programjukba egy “kirándulás” a szomszédba. Szerdán a CS Progresul Pecica csapata ellen tudtak győzni 3-2 arányban, néhány napja pedig új igazolást is bejelentettek: a 190 centiméter magas, szerv Dejan Uzelac érkezett középső védő pozícióba. Egyszóval ők is nyakig vannak a felkészülésben, tehát egészen biztosan jó iramú és izgalmas mérkőzés elé nézünk.

Többen kérdezték, hogy mire jó egy 8-1 arányú végeredménnyel (Békéscsaba 1912 Előre – CS Socodor) zárult felkészülési mérkőzés? Nos, ahogy azt már sokszor megpróbáltuk leírni: az edzőmeccsek értelme, hogy gyakoroljunk! Minden játékosunk és a próbázók is előre meghatározott mennyiségű meccsterhelést kapnak, többféle taktikát, felállást próbálunk ki, akár védekezésben, akár támadásban – adott esetben egy-egy játékos más-más posztokon is lehetőséget kaphat, hogy a stáb láthassa, abban az összeállításban melyik pozíció lehet kedvezőbb számára. A pályára lépő játékosok ilyen formán meg tudják mutatni mire képesek meccsszituációkban, illetve a szakmai stáb számára is fontos, hogy tisztább képet kaphassanak a csapatról. Persze, mindenki szeret győzni, természetesen mi is, de ettől függetlenül a végeredmény ilyenkor még másodlagos! A bajnoki mérkőzéseken lesz lényeges az eredmény, ott viszont már győzni kell – nincs mese.

A mérkőzés után egy pihenőnapot kap mindenki, majd hétfőn újra kezdődnek az edzések és talán a felkészülés legkeményebb hete vár majd játékosainkra.

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: