Beharangozó: Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Tizenhárom nap szünet után, 2022. szeptember 25-én (vasárnap) 16:00 órától idegenben folytatja programját második csapatunk, amikor Füzesgyarmaton lép pályára a bajnokság kilencedik fordulójában.

Az előző heti MOL Magyar Kupa forduló miatt tétmérkőzés nélkül maradt harmadosztályú együttesünk, így volt némi idő rendezni a sorokat és rákészülni a folytatásban következő sűrűbb programra, hiszen az előttünk álló nyolc napon belül háromszor is megmérettetnek a Lilák. Következő ellenfelünk a Füzesgyarmati SK, amely az előző idényben csupán egyetlen pozícióval előttünk, 51 pontot gyűjtve, a tizedik helyen végzett. A 2022/2023-as szezonban hasonlóan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak és nyolc forduló után 3-3 győzelem és vereség, valamint 2 döntetlen birtokában, 11 pontot gyűjtve, a 12. helyen állnak úgy, hogy az elmúlt négy fordulóban nem is kaptak ki. A megyei rangadó tehát ismét nehéz feladat elé állítja a Szenti Zoltán-Nagy Sándor edzőpárost és persze labdarúgóinkat is, hiszen a gyarmatiakat hazai pályán, bajnoki mérkőzésen az idei szezonban csak a Hajdúszoboszló tudta két vállra fektetni. Ezzel szemben viszont a Békéscsaba II. idegenben még nem szerzett pontot, így valamilyen szinten önbizalmunkat, koncentrációnkat, valamint határozottságunkat növelve járhatunk csak sikerrel! Annál is inkább, hiszen pontra-pontokra hatalmas szükségünk lenne, hogy elkezdhessük a felzárkózást és egy nagyszerű győzelemmel adott esetben el is mozdulhatnánk a kiesést jelentő veszélyzónából. A Putnok elleni hazai mérkőzésből (1-2) is tanulva látható, hogy a helyzetkihasználást igencsak fejleszteni kell, hiszen ezen a szinten már nincs helye rossz döntéseknek, hiszen ami részünkről kimarad, a másik oldalon gól lehet. A Hatvan elleni győzelem (3-0) azonban jó alapot adhat a folytatásra és kishitűség nélkül szabad csak pályára lépni, hiszen látható, hogy ebben az osztályban sincs lehetetlen küldetés, bármelyik csapatot, bárhol meg lehet fogni! Egyszerűen el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk értékesíteni a helyzeteket, feltartott fejjel és határozottan szükséges pályára lépni, hiszen az elvégzett munkának kell, hogy legyen eredménye!

A gyarmatiak számára véget ért a MOL Magyar Kupa, hiszen a harmadik fordulóban a másodosztályban szereplő Mosonmagyaróvár ellenében maradtak alul hazai pályán (1-2) úgy, hogy csak a hosszabbításban sikerült a vendégeknek eldönteni a mérkőzést. Ezáltal koncentrálhatnak a bajnokságra, ahol igazolásaikat és felkészülésüket szemlélve nyilvánvalóan az első tíz közé szeretnének kerülni. A feljutás – nem megsértve ezzel ellenfelünket -, véleményünk szerint nem tűnik elérhető célnak, hiszen több olyan együttes is szerepel a Keleti-csoportban, melyeknek jóval nagyobb sansza van erre, ráadásul eddigi teljesítményük sem igazolja túlzott mértékben a dolog realitását. Persze, hosszú még a menetrend és tudjuk, hogy gyakorlatilag minden tavasszal dől majd el, így nem törnénk pálcát senki és semmi felett, meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. A távlati célokat viszont csak rövidtávú tervek teljesítésével lehet elérni, így nyáron jelentős átalakítást hajtottak végre. Érkeztek: Bajor Tamás András (Bicskei TC), Bánfi Dominik (Gyulai Termál FC), Bódis István Norbert (Tiszafüredi VSE), Kis Szabolcs (Aqua-General Hajdúszoboszló), Kiss Gábor (Vác-Deákvár SE), Orovecz Ádám (Törökszentmiklósi FC-Veteriner), Szabó Bence (Budapest Honvéd MFA), Szilágyi János Márton (Békéscsaba 1912 Előre SE), Toca Bogdan-Florin (ACS Socodor), Urbanowski Cristian Patrik (CA Oradea), Virág Tamás (UTE), Zsibrita Gergő (Törökszentmiklósi FC-Veteriner), Vasilijevic Nikola (Termálfürdő FC Tiszaújváros), valamint Bánfi Dominik (Gyulai Termál FC). Távoztak: Bereczki Bence (Medgyesbodzás-Gábortelep SE), Borbély Zsombor (Karcagi SE), Bukor Zoltán Márk, Ferenczi József Máté, Hussein Shadi (Karcagi SE), Lippai Tibor (Kolorcity Kazincbarcika SC), Mazán Barnabás (Medgyesbodzás-Gábortelep SE), Márkus Martin (Aqua-General Hajdúszoboszló), Nagy Nándor János (Cigánd SE), Pohl Roland (Végegyházi SE), Tóth Bence (Kevermes SE).

A két mérkőző fél harmadosztályú mérlege gyarmati fölényt mutat, hiszen két találkozásunkból egyszer ők győztek, míg a másik mérkőzésen döntetlen eredmény (2-2) született. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy tétmérkőzésen, a harmadosztályban még sosem tudtuk felülmúlni vendéglátóinkat. Legutóbb 2021. december 5-én, szintén idegenben találkozhattunk velük, amikor 1-0 arányban maradtunk alul.

Mindent összevetve a Füzesgyarmat a 2017/2018-as idény óta szerepel a harmadosztályban, tehát ez a hatodik idény, amelyet ezen a szinten kezdtek meg, így jóval nagyobb tapasztalattal és lehetőségekkel bírnak, mint az Előre második alakulata. Ettől függetlenül azonban számtalan példát láthattunk már, hogy egy-egy mérkőzésen simán el lehet tüntetni a különbségeket, ezek a dolgok gyakorlatilag fejben dőlnek el és akarattal, kitartással bármi elérhető és megvalósítható. Ezt a gondolkodást és mentalitást szükséges fiatal játékosainknak elsajátítani és akkor ponttal vagy szerencsésebb esetben pontokkal térhetünk haza Füzesgyarmatról!

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Békéscsaba II. összeállítására hatással lehet az első csapat válogatott szünete, ahogy a szombati felkészülési mérkőzés is. Sérültek és betegek tekintetében gyakorlatilag nincs változás, remélhetőleg minél többen bevethető állapotba kerülnek és tudnak segíteni a csapatnak!

Az elmúlt időszak történéseihez tartozik még, hogy a Közép-csoportban a Balassagyarmat – gazdasági helyzete miatt – visszalépett a bajnokságtól, valamint az Egri klubnál Céró Bálint váltotta Szekeres Adriánt a vezetőedzői pozícióban.

A Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Szabó Pétert, segítőiként Tőkés Róbertet és Vilmányi Simont akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros  1-5 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 38 sárga- és 1 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 9. fordulóját szeptember 25-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Vasas FC II. – Kisvárda Master Good II., DVSC II. – FC Hatvan, 16:00 órától Sényő-Carnifex FC – Eger SE, Facultas-Tiszafüredi VSE – Pénzügyőr SE, Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II., Jászberényi FC – DEAC, BKV Előre – BVSC-Zugló, Karcagi SE – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Putnok FC – Körösladányi MSK párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot nyolc lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (22 pont) vezeti a Putnok (18 pont) és a Körösladány (17 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Hatvan, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az összecsapást a Keleten.hu YouTube csatornáján követhetik majd élőben:
https://youtu.be/TL1_36bwS1s

Az előrejelzés szerint Füzesgyarmat térségében borús időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 24 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. szeptember 25-én (vasárnap) 18 óra 37 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Sorsolás: MOL Magyar Kupa 4. forduló

A 2022/2023. évi Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó MOL Magyar Kupa 4. forduló párosításainak sorsolására 2022. szeptember 19-én (hétfő) 18:15 órától az MTVA M4 Sportcsatorna élő műsorában került sor.

A 4. forduló résztvevői (ABC-rendben): Balatonfüredi FC, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, BTE Felsőzsolca, Budafoki MTE, Budapest Honvéd, Credobus Mosonmagyaróvár, DEAC, DVSC, ESMTK, ETO FC Győr, FC Ajka, FC Nagykanizsa, Ferencvárosi TC, Iváncsa KSE, Kecskeméti TE, Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd Zsóry FC, MOL Fehérvár FC, Monor, MTK Budapest, Nagyatádi FC, Nyergesújfalu SE, Nyíregyháza Spartacus FC, Paksi FC, Puskás Akadémia FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szombathelyi Haladás, Újpest FC, Vasas FC, ZTE FC.

A negyedik fordulóban már nincs kiemelés, a továbbjutott csapatok egymás után sorban kerültek összepárosításra. Amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség volt, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Amennyiben a két csapat azonos szintű bajnoki osztályban játszik, akkor az a pályaválasztó, amely csapat a(z) 1-7. fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

A negyedik fordulóban is egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbítás után is döntetlen az állás, a továbbjutás büntetőrúgásokkal döntik el a csapatok.

A sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre az FC Nagykanizsa csapatával mérkőzik majd a legjobb 16 közé jutásért idegenben.

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának hivatalos játéknapja 2022. október 19. (szerda). A pontos dátumok és kezdési időpontok a televíziós közvetítések kijelölései után kerülnek meghatározásra.

A 4. forduló párosításai a következők: Mol Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC, Credobus Mosonmagyaróvár (NB II) – Kisvárda, BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.) – MTK Budapest (NB II), Szombathelyi Haladás (NB II) – Budapest Honvéd, Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II) – Zalaegerszegi TE FC, Debreceni EAC (NB III) – Debreceni VSC, Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) – Vasas FC, FC Nagykanizsa (NB III) – Békéscsaba 1912 Előre (NB II), Balatonfüredi FC (NB III) – Paksi FC, FC Ajka (NB II) – Újpest FC, Budafoki MTE (NB II) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II), ESMTK (NB III) – BFC Siófok (NB II), Nagyatádi FC (Somogy I.) – Monor (NB III), ETO FC Győr (NB II) – Kecskeméti TE, Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.) – Mezőkövesd, Iváncsa KSE (NB III) – Ferencvárosi TC.

Hajrá Lilák!

Beharangozó: Szegedi VSE – Békéscsaba 1912 Előre

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosításaiból adódóan két hét elmúltával ismét Szegedre utazunk, de ezúttal a Szegedi Vasutasok fogadják a Békéscsaba 1912 Előre csapatát 2022. szeptember 17-én (szombaton) 13:00 órától.

A Békéscsaba 1912 Előre is bekapcsolódik a 2022/2023-as MOL Magyar Kupa kiírásába, amikor a legjobb 32 közé jutás a cél. Mivel az ellenfél jelenleg a Csongrád Megyei I. osztályban szerepel, így a két együttes között két osztálynyi a különbség, természetes elvárás a továbbjutás. Ettől függetlenül illik komolyan venni és tisztelettel kezelni vendéglátóinkat, hiszen tudjuk, egy-egy hasonló kupameccsen születhetnek meglepetés eredmények – bízunk benne, hogy ezúttal ez elmarad -, és számtalan példát láttunk már arra, hogy adott esetben az alacsonyabban rangsorolt csapat lépett tovább.

Az SZVSE (teljes nevén: SZVSE-G-Falc Kft.) számára nem indult jól a szezon, hiszen jelenleg három vereség birtokában a Csongrád Megyei I. osztályú bajnokság utolsó előtti (11.) pozíciójából, egyelőre szerzett pont nélkül várja a következő fordulót. Érdekesség, hogy ebben a csoportban rajtuk kívül még két másik szegedi együttes is részt vesz a csatározásokban, hiszen a Szeged-Csongrád Grosics Akadémia második, valamint az FK 1899 Szeged-SZEOL csapata is a harmadosztályba jutásért küzd. A táblázatot egyébként a Szeged-Csongrád Grosics Akadémia vezeti egyelőre hibátlan mérleggel. A szegedi piros-kékek a Kupa első fordulójában a Kisújszállás ellenében léptek tovább 0-2-es eredménnyel, majd a második fordulóban 5-1 arányban hagyták helyben a Bugyi-OBO SE csapatát, így kiharcolták a jogot a főtáblára kerülésre, ahol a sorsolás szeszélye folytán velünk kerültek össze.

Kupatörténelmünk leggazdagabb múlttal rendelkező összecsapása a szegedi vasutasok elleni párharc: hét alkalommal került egymással szembe a két csapat és ezen alkalmakkor tíz mérkőzésre került sor.

Elsőként az 1972/73-as kiírásban találkoztunk, egy szoros mérkőzésen 2-1 arányú győzelem Szegeden és továbblépés a 32 közé.

A következő kiírásban újabb randevú, 1973. novemberében tét a 32 közé jutás. Ekkor 1-1 a vége (a hazaiak vezetését Németh Lajos még kiegyenlíti), az akkori kiírás szerint döntetlennél az alacsonyabb osztályú csapat ment tovább, vagyis az SZVSE. Ez az egyetlen alkalom, mikor nem az Előre ment tovább.

Legközelebb már NB I-esként ’76 őszén csoportmeccsek a 18 közé jutásért (nem elírás, a 18 NB I-es csapat miatt ennyi csoport volt!), idegenben 5-0, itthon 3-1, irány a legjobb 18.

Egy évet kellett csak várni, 1977 őszén egy másfajta kiírás, oda-visszavágó a 16 közé jutásért. Az eredmények: (megcserélve az előző évit) most idegenben 3-1 és itthon 5-0. Továbbjutás kettős győzelemmel.

1984 az újabb találkozás éve, 16 közé jutásért februárban Szegeden 6-0 (és meg sem állt a csapat az elődöntőig).

10 év eltelik és újfent csoportmeccsek a 16 közé jutásért, a ’90-es évek nagy csapata itthon 8-0, idegenben 3-0 arányban győz, majd lép tovább a csoportból.

Eddigi utolsó mérkőzésünket 2010. augusztusában játszottuk, ekkor a sorozat 2. fordulójában Szeged-Gyálaréten 3-1 arányban győztünk.

Összesítve 10 mérkőzésen 9 győzelem és 1 döntetlen, 39 rúgott és 5 kapott gól. Hatszor mi mentünk tovább, egy bravúr azonban az Szegedi Vasutasnak is jutott (hozzá kell tenni azonban azt is, hogy kivétel nélkül mi voltunk a párharcokban a magasabb osztályban szereplő csapat).

Köszönjük a pompás és a tanulságos statisztikákat a magyarfutball.hu szerkesztőjének,  Juhász Zoltánnak!

A kupacsaták mellett egyébként számtalan alkalommal vívtunk velük akár a harmad-, akár a másodosztályban – bár mindez már igen régen történt. A két mérkőző fél 14 alkalommal találkozott a második vonalban, melyekből kilencszer békéscsabai, egyszer szegedi győzelem született, a fennmaradó négy mérkőzésen pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. A statisztikából kiolvasható, hogy a harmadosztályban abszolút kiegyenlített a mérleg, hiszen 4-4 győzelem, illetve vereség mellett, 3 döntetlen eredmény is született. Az NB-s bajnokságokban majdnem 54 évvel ezelőtt, 1968. november 10-én mérkőzhettünk velük, amikor mintegy 4.000 néző előtt, 2-0 arányú csabai győzelem született. Az utóbbi években csak felkészülési mérkőzésekre korlátozódtak a két klub találkozásai: 2020. július 3. Békéscsaba 1912 Előre – Szegedi VSE 2-1, 2021. január 30. Békéscsaba 1912 Előre II. – Szegedi VSE 2-2, 2021. július 24. Békéscsaba 1912 Előre II. – Szegedi VSE 7-1.

Az egykor elsőosztályú szegedi csapatok közül egyedüliként fennmaradt Szegedi VSE 1919-ben alakult. Első sikereit a Déli Kerületben és a Magyar Kupában aratta. 1923-ban csak a negyeddöntőben szenvedtek vereséget az akkoriban egyeduralkodó MTK-tól 4:0-ra, két évre rá pedig a Vasas állította meg a szegedi gárdát 4:2-re. E két siker között 1924-ben veretlenül nyerték meg a kerületi bajnokságot. A piros-kékek aranykorszaka a negyvenes évekre tehető. 1940-ben újoncként mindössze két vereséget szenvedtek el (1:3 Zuglóban, 0:2 Sopronban) és meggyőző fölénnyel jutottak be az NB I-be. Az élvonal azonban túl kemény diónak bizonyult és több súlyos vereséget szenvedve búcsúzott el Vasas József legénysége. A kiesés azonban nem szegte a piros-kékek kedvét hiszen a következő szezonban még nagyobb fölénnyel jutottak fel. Egész szezonban csak egyszer kaptak ki Topolyán és nyolc pontot vertek rá a második helyezett Kaposvárra. Az egyesület neve Tiszára változott 1943-ban, ám ez sem mentette meg a szegedieket a kieséstől. Ez a szezon volt azonban az első, hogy a Szegedi VSE volt a legjobb városi futball csapat. A háború után a vasutasok kivívták az NB I-es osztályozó jogát ám a feltörekvő Perecestől 4:2-re vereséget szenvedtek, így maradt a második vonal. Bár a század második felében az anyagi támogatás csökkenésével párhuzamosan folyamatosan esett vissza a csapat, egy-egy szezon erejéig az MNK-ban még felmutattak néhány számottevő eredményt. 1968-ban a későbbi győztes MTK csak az elődöntőben állította meg a Vasutast (1:2), míg 1974-ben a Ferencváros jelentette a végállomást a negyeddöntőben (0:1). A Szegedi Vasutasban több remek labdarúgó is szerepelt. Dr Kalocsay Géza a negyvenes évek egyik helyi sztárja, majd később edzője volt. A balhátvéd Sajtos István összesen tizennyolc évig játszott piros-kékben: Tihanyi II Andor az egyesület egyetlen válogatottja is a háború idejének volt jeles középcsatára. Az egyesület utolsó hírneves játékosa Kocsis Lajos volt, aki 16 évesen itt mutatkozott be az NB II-ben később pedig a Bp. Honvéd szurkolóinak lett kedvence. (Forrás: szvse.hu)

A MOL Magyar Kupa 2021/2022-es kiírásában a Békéscsaba 1912 Előre a legjobb nyolc közé verekedte be magát, ahol csak az Újpest FC tudta megállítani. Emlékként a negyeddöntőig vezető út: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 3-0, ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre 2-4, Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 3-1, Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC 2-3.

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint. A jegyzőkönyvben sportszervezetenként maximum 12 fő cserejátékos neve szerepeltethető. Pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 5 fő. Egy csapat maximum 3 alkalommal szakíthatja meg a játékot a rendes játékidőben játékos csere miatt. A félidők közötti szünetben, illetve a hosszabbítás előtt és annak félidejében is lehet cserélni, mely nem csökkenti a csapatonkénti 3 játékmegszakítási lehetőséget. Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik, a csapatok jogosultak az 5 cserejátékoson és a 3 játékmegszakításon kívül további egy cserejátékos (akár kapus is) – azaz a 6. cserejátékos – becserélésére, és további egy játékmegszakításra, függetlenül attól, hogy a rendes játékidőben a csapat felhasználta-e az összes engedélyezett cseréjét és játékmegszakítását. A Kupában eddig szerzett színes lapoknak jelen pillanatban még nincs jelentősége, hiszen a szabályzat értelmében az országos főtáblára jutással törlődnek az eddig összegyűjtött cédulák, azaz ebből a szempontból minden csapat egyformán nulláról indul.

A válogatott szünetre való tekintettel, valamint játékosaink regenerációs programjának figyelembevételével nyilván lesznek a keretben változások és olyan labdarúgóink is szerephez juthatnak, akik eddig kevesebb játékperccel bírnak – ettől függetlenül azonban kellő komolysággal, tisztelettel, valamint odafigyeléssel készülünk és csakis a győzelem, ezzel együtt pedig a továbbjutás elfogadható mindenki számára!

Brlázs István Gábor: – A tiszteletet mindenféleképpen megadjuk minden csapatnak, akivel játszunk. A kupában semmit sem jelent, ha az egyik csapat alacsonyabban rangsorolt bajnokságban játszik, hiszen ezeken a mérkőzéseken mindig előfordulhatnak meglepetés eredmények is. Nyilván ezt szeretnénk kiküszöbölni és győzelemért, ezzel együtt továbbjutásért utazunk majd Szegedre. Ezen a héten könnyített programot állítottunk össze a csapatnak, hiszen rövidebb hét van, ráadásul a srácok már 13 hete tolják megállás nélkül, úgyhogy picit visszaveszünk a tempóból. A következő héttől kezdve viszont ismét százszázalékos edzésprogram vár rájuk és ugyanolyan bajnoki ritmusban folytatjuk a munkát, mintha hétvégén mérkőzést játszanánk.

Kelemen Balázs: – Nem vagyunk jó formában és rosszul kezdtük a Megyei I. osztályú bajnokságot. De a kupa egészen más kávéház, így szeretnénk kellemetlen ellenfele lenni a Békéscsabának. Bízunk a meglepetésben, ám nem mi vagyunk az esélyesek. Sok minden függ attól is, a Békéscsaba milyen céllal és kerettel érkezik majd hozzánk.

Természetesen az M4 Sport Televízió is műsorára tűzött néhány összecsapást: 2022. szeptember 17. (szombat) 13:30 óra Dorogi FC – Budapest Honvéd, 2022. szeptember 17. (szombat) 16:00 óra DVTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 2022. szeptember 18. (vasárnap) 13:00 óra PMFC – Paksi FC, valamint 2022. szeptember 18. (vasárnap) 16:00 óra Bicskei TC – Ferencvárosi TC.

Azok kedvéért, akik nem tudnak ellátogatni személyesen a Szegedi VSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésre, klubunk hivatalos YouTube csatornáján élőben közvetíti az összecsapást az alábbi elérhetőségen.

https://youtu.be/5G-eOP1svgM

A Szegedi VSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség, segítőiként pedig Juhász Lászlót és Topálszki Szabint jelölték ki. Az 1998-as születésű sporival 2022. május 8-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 187 sárga- és 17 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A 2022/23. évi Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó MOL Magyar Kupa 4. forduló párosításainak sorsolására 2022. szeptember 19-én (hétfő) 18:15 órától az M4 Sportcsatorna élő műsorában kerül sor.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében esős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 Celsius fok körül alakul majd. A Nap 2022. szeptember 17-én (szombaton) 18 óra 53 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://molkupa.hu/

https://szvse.hu/

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Sporthétfő

Időpont: 2022. szeptember 12. (hétfő) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Szent István tér

Az esemény során hétről hétre bemutatkoznak a békéscsabai sportegyesületek és sportolási lehetőséget biztosítanak a Szent István téren a város lakói és az érdeklődők számára. Az eseményt 2014. óta szervezi nyárról nyárra a Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja.

A Békéscsaba 1912 Előre első és második csapata, valamint szakmai stábja ezúttal is érdekes bemutatóval és közös focival várja az érdeklődőket.

Szeretettel látunk mindenkit! Hajrá Lilák!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1501421986967434

Információk: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. szeptember 11. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.

Stadion:

Megközelítés:

Az 58-as és a 158-as autóbuszok a stadion közvetlen közelében lévő Víg utca (Sporttelep) megállóig szállítják a szurkolókat. Innen néhány perces sétával érhető el a létesítmény. A vendégszektor bejáratához a Lőcsei utcai megállónál érdemes leszállni. Budafok vasútállomástól a BMTE Stadion mindegy 20 perces sétára található. A vendég szurkolók a Sátor utcán felsétálva, a Zúzmó utca felől léphetnek be a stadionba.

Belépőjegyek, beléptetés, vendég szektor:

A teljes árú (felnőtt) belépőjegy 1.000,- forintba, míg a diák-nyugdíjas 500,- forintba kerül a helyszínen. Hat éves kor alatt ingyenes a belépés. A diák és/vagy nyugdíjas jegy kizárólag diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal együtt érvényes. A BMTE Stadionba való belépéshez klubkártya vagy szurkolói kártya nem szükséges. Fizetés kizárólag készpénzzel lehetséges. A pénztárak két órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak. A vendég szektorban WC és büfé is rendelkezésre áll.

Parkolás:

A BMTE Stadion környékén korlátozott számban van parkolási lehetőség. A mérkőzésre érkezők a stadion környékén lévő utcákban, a KRESZ szabályai szerint helyezhetik el gépjárműveiket. Kérjük, hogy az egyénileg személygépjárművekkel érkező szurkolók a Tóth József utca – Gádor utca, valamint az M0 – Nagytétényi út – Tóth József utca – Gádor utca útvonalon közelítsék meg a rendezvény helyszínét.

Figyelem!

Felhívjuk a Tisztelt Szurkolók figyelmét, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést képez, annak feltalálása esetén az azt birtokló személlyel szemben minden esetben szabálysértési eljárást kezdeményez a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányság.

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!