Címkézett bejegyzés

Beharangozó: MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Ezerrel pörög a bajnokság, s mivel három fordulóból áll, ebben a szakaszban ismét egy olyan ellenfél akadt az utunkba, akivel kétszer kell idegenben megmérkőznünk, egymáshoz kifejezetten közeli időpontokban. Hiszen február 27-e óta alig több mint egy hónap telt el, akkor vizitáltunk utoljára a fővárosiaknál. Akkor a Fáy utcába kellett utaznunk és nem is játszottunk rosszul, az akkori döntetlenre sokan felkapták fejüket, hiszen mégiscsak egy dobogóra aspiráló csapat ellen értük el ezt az eredményt, amit akkor akár a véletlen vagy a szerencse számlájára is írhatunk volna.

20160405_01

De csapatunk lendülete azóta sem tört meg, a bajnokságban a Fradi elleni vereségeket leszámítva (kétszer 0-1) arattunk két győzelmet (idegenben Paks 2-0 illetve hazai pályán Újpest 1-0), és elértünk újabb két döntetlent (idegenben Videoton 1-1 illetve hazai pályán Diósgyőr 0-0). Komoly csapatok ellen, helyszínektől függetlenül tudtunk eredményesek lenni. Nem nehéz belegondolni, ha ezzel az intenzitással termeltük volna a pontokat a bajnokság első két szakaszában is, akkor most biztosan nem mi zárnánk alulról a tabellát.

A történetünket ismerjük, természetesen akkor járunk el helyesen, ha csak előre tekintünk és nem rágódunk a múlt eseményein. Ugyanakkor az már most, hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt is jól látszik, hogy a döntetlenek nem fogják megoldani a problémáinkat, rajtunk csak az segíthet, ha minél több mérkőzést megnyerünk a hátralévő meccsekből. A győzelmek sorát pedig most az MTK dunaújvárosi ideiglenes otthonában kezdhetjük meg. Mert nekünk csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény! Akármilyen furcsán is hangzik, amit leírok – de erre minden esélyünk meg is lehet, ha folytatjuk azt a következetes, fegyelmezett, alkalmanként szellemes egyéni megoldásokkal fűszerezett játékot, amit az Újpest és most legutóbb a Diósgyőr ellen is bemutattunk. Az viszont megjósolhatatlan, hogy az MTK legutóbbi súlyos idegenbeli veresége (Pakson 1-4) milyen hatással lesz a fővárosi alakulatra. Mert lehet, hogy ez a figyelmeztetés elszánttá, konokká teszi őket és mindenáron ki akarják majd küszöbölni ezt a csorbát. Szerintem az ellenfél szempontjából ez a verzió várható, tehát ez a vereség nekünk inkább hátrányt jelent, mint előnyt. Hiszen, ha nyertek volna a kék-fehérek, akkor talán könnyedebben vették volna az utolsó helyezett elleni mérkőzést és ez növelte volna az esélyét egy újabb meglepetésnek.

De nekünk nem az ellenfelünkkel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk és még magasabb szintre kell emelnünk a koncentrációnkat. Akkor majd befele fog pattanni az a labda, amelyik legutóbb kifele pattant a diósgyőriek kapufájáról. Az mostanra egyértelműen kiderült, hogy védekezésben nagyon sokat javult csapatunk játéka, nagyon kevés gólt kapunk, tehát képesek vagyunk magas szinten teljesíteni a saját kapunk előtt. Az is a tavaszi fordulók eddigi tapasztalata, hogy minden mérkőzésen akadnak gólhelyzeteink. Olyan helyzetek, amelyekből könnyedén lehetne gólokat szerezni. Lőttünk ugyan néhány gólt, de a gólra váltott helyzeteknél lényegesen többet el is rontottunk. Tehát adva van a recept: megőrizve játékunk stabilitását, növelni kell helyzetkihasználásunk hatékonyságát. Ez pedig fokozott koncentrációt és figyelmet igényel minden helyzetbe kerülő játékos részéről, esetleg egy kicsit támadóbb felfogású felállást.

Az mindenképpen jó hír a számunkra, hogy az ellenfél legjobb gólvágója, a góllövőlista harmadik helyén álló Torghelle (Air) Sándor nem lesz ott a pályán. Ugyanakkor nem csak hiányzói, hanem visszatérői is lesznek az MTK-nak, hiszen Vaszilisz, Thiam és Gera is Theodoru edző rendelkezésére állnak. Normál esetben mindhárman stabil tagjai a kezdőcsapatnak.

20160405_02

Az viszont kifejezetten jó hír, hogy Zoran Spisljak majdnem minden játékosa hadra fogható, tehát a legjobbnak ítélt csapatát küldheti pályára lilák edzője. Az idei szezonban egyszer már volt hasonló távolban töltött hosszú hete csapatunknak, mint amilyen most is vár rájuk. Pont egy hónappal ezelőtt a kozármislenyi kupamérkőzés után maradtak a Dunántúlon játékosaink a hét végéig. Az a túra kifogástalanul sikerült, hiszen a kupameccsen elért döntetlen a továbbjutásunkat jelentette, az utána következő bajnoki mérkőzést pedig megnyertük Pakson. Akkor Szekszárd és Tolna volt a csapat kihelyezett főhadiszállása, most Telkiben töltjük el a meccsek közötti időt. Egészen pontosan a menetrend a következő:  a csapat ma, kedden délelőtt elutazott Telkibe, este edzés. Holnap este mérkőzés Dunaújvárosban,  csütörtökön edzés Telkiben, majd indulás Sopronba. Pénteken edzés Sopronban, szombaton mérkőzés a Haladás ellen.

A csapatbuszon a következő játékosok kaptak helyet ezúttal: Mursits Roland, Vukasin Poleksic, Damjanovic Slavko, Takács Péter, Thomas Piermayr, Nascimento de Oliveira Fabio, Matus Paukner, Vaskó Tamás, Birtalan Botond, Punosevac Bratislav, Laczkó Zsolt, Bényei Balázs, Spitzmüller István, Fehér Zsolt, Balog Zsolt, Hudák Martin, Ezequiel Calvente Criado, Viczián Ádám, Szalai Dániel, Koszó Balázs Tibor. Eccleston sérült, Vadász pedig korábbi agyrázkódása miatt még nem bevethető.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert most azért indult el az Előre egy nappal a mérkőzés előtt, hogy a játékosok a lehető legjobb állapotban tudjanak kiállni az MTK ellen. A várhatóan családi körben lejátszandó mérkőzésen biztosak lehetünk abban, hogy az ellenfél szurkolói nem fognak drukkolásukkal megzavarni bennünket. Ezért megnyerhetjük a meccset, ha csapatként funkcionálunk, ha egymást kisegítve, egymásért játszva bemutatjuk nekik, hogy mit jelent csapatunk jelmondata: Együtt erősebbek vagyunk!

promo_mtk_elore

– Masszív csapat a fővárosiaké, nem téveszt meg bennünket ez a pozitív mérleg – fogalmazott egy nappal az újabb találkozó előtt Zoran Spisljak, a viharsarkiak szakvezetője. – Az MTK a mezőny egyik legmasszívabb csapata, még akkor is, ha az elmúlt hét végén botlottak. Persze az is tény, hogy az eddig lejátszott négy mérkőzés alatt sikerült őket alaposan feltérképeznünk, igencsak megismertük a stílusukat, fel tudunk készülni belőlük. A fő célunk az lesz ellenük szerdán, hogy ne kapjunk gólt. E tekintetben az őszivel ellentétben alaposan feljavultunk, tavasszal mindössze négyszer voltak eredményesek ellenfeleink velünk szemben. És persze ahhoz, hogy megvalósítsuk bennmaradási álmainkat, nekünk viszont gólt kell elérnünk. Ennek szellemében utazunk Dunaújvárosba.

A mérkőzést Vad II. István sporttárs igazgatja, segítői ezúttal Varga Zsolt dr. és Georgiou Theodoros lesznek. Az előrejelzés szerint ideális időjárás várható: közepesen felhős, némi szél –  akár 24 Celsius fokig is melegedhet a levegő hőmérséklete.

A mérkőzés 2016. április 6-án (szerdán) este 19:00 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Stadionban. A szokásos módon élőben, fényképes beszámolóval jelentkezünk a helyszínről és Facebook oldalunkon közvetítünk a meccs főbb történéseiről.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC

Az utolsó előtti hazai másodosztályú mérkőzés következik a szezonban 2022. április 29-én (pénteken) 18:00 órától, amikor az ETO FC csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A 35. fordulóra kerül sor a 2021/2022-es idényben, ezzel együtt négy mérkőzés maradt hátra és tizenkét pont szerezhető még. A Békéscsaba 1912 Előre sikerrel végződött pécsi túrájának (PMFC – Békéscsaba 1912 Előre 1-2) köszönhetően megerősítette bennmaradó pozícióját a táblázaton, viszont hátradőlni még nem lehet, hiszen a mezőny továbbra is igen szoros. A legrosszabb esetben matematikailag még a legutolsó (20.) helyen álló III. ker. TVE is megőrizheti tagságát a másodosztályban, ezért továbbra is pontra, de inkább pontokra lenne szükségünk ahhoz, hogy a 2022/2023-as szezont is a Merkantil Bank Ligában kezdhessük. Elméletben elegendő lehet a jelenlegi 39 bajnoki pont is a bennmaradáshoz, azonban nem illene ezt a véletlenre, illetve a többi csapatra bízni: tehát hazai pályán győzni kell! Ebben a fordulóban (35.) még nem dőlhet el véglegesen sem a bennmaradók, sem a kiesők sorsra, hiszen annyira sűrű a mezőny és szinte megjósolhatatlanok a fejlemények. Egy újabb győzelem esetén viszont gyakorlatilag ki lehetne jelenteni, hogy a minimális cél elérése sikerült. Ehhez azonban legalább olyan összeszedett, lelkes és koncentrált játékra lesz szükség, mint Pécsett, melyben hatalmas szerepe lehet ezúttal közönségünknek is, így mindenkit kérünk, hogy péntek este látogasson ki a Stadionba és hangosan biztassa a srácokat! Köszönjük!

Következő ellenfelünk az ETO FC is győzelemből érkezik a Viharsarokba, hiszen hazai pályán 2-1 arányban győzte le a Nyíregyházát. Nagy szükségük is volt erre, hiszen a mérkőzés előtt három alkalommal is kikaptak – bár ebből az egyiket a Magyar Kupa elődöntőben a Fraditól szenvedték el (1-4), amit inkább sikerként, mint kudarcként könyvelhettek el. Ezzel együtt nem kezdődött jól számukra a tavasz, hiszen hat fordulón keresztül nyeretlenek voltak, amihez nyilván hozzájárultak a télen távozók, a megbetegedések és a sérülések is. Az “elpazarolt” bajnoki pontoknak köszönhetően lemondhattak arról, hogy az élbolyban végezzenek, így maradt számukra a Magyar Kupában elért siker, valamint a bajnokságban a középmezőnybeli tagság megőrzése. Egyéb veszély még matematikailag sem fenyegeti őket, hiszen jelen pillanatban 12 győzelem, 8 döntetlen, 14 vereség és az ezekkel együtt járó 44 bajnoki pont birtokában a táblázat 10. pozícióját foglalják el. Ebben az értelemben nyugodtabban ők focizhatnak, hiszen csapatunk négy hellyel mögöttük (14.) áll 9 győzelem, 12 döntetlen, 13 vereség, valamint 39 pont egyenleggel.

A történelemkönyvet fellapozva azonban az is tény, hogy az utóbbi években az ETO mumusai vagyunk, hiszen 2018. március 18. óta nem tudtak legyőzni minket. Azóta csak és kizárólag békéscsabai győzelmeket és döntetlen eredményeket olvashatunk ki az eredményhalmazból. Ezáltal a második liga mérlege egyértelműen csabai győzelmet aposztrofálna, hiszen az egymás ellen lejátszott nyolc mérkőzésből ötször mi, egyszer ők győztek, a fennmaradó két alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Az első osztályú egyenleg viszont teljesen más képet mutat, hiszen huszonegy alkalommal az ETO, míg tizenötször a Békéscsaba tudott győzni, tizenhatszor pedig döntetlenre végeztek a csapatok. Utoljára 2021. november 21-én találkozhattunk velük, amikor idegenben 0-1 arányú békéscsabai győzelem született. Ha mindent összeadunk, akkor az előttünk álló mérkőzés a 61. Békéscsaba – ETO összecsapás lesz.

Valószínűsíthetően a tulajdonosváltásnak is köszönhetően, a téli átigazolási szezonban a győriek nem adtak hírt igazolásokról, viszont több távozóról is olvasni lehetett: Szánthó Regő, Kulcsár Kornél, Vasyl Vashkeba, valamint Kanalos Tony-Markos is máshol próbál meg érvényesülni. Az ETO több fiatal játékost is kipróbált a felkészülési időszakban, így valószínűleg saját erőből próbálják meg pótolni a távozókat. Bemutatkozhatott például Tullner Péter, Hanzli Péter és Farkas Balázs Kesző is, így a szezon második felében elindulhatott egy fiatalítási folyamat náluk, ami hosszabb távon egészen biztosan beválthatja reményeiket. Jó ismerősként köszönthetjük majd Bagi Istvánt, aki korábban Békéscsabán is letette névjegyét. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Óvári Zsolt Leventének (8 gól), valamint Bacsa Patriknak (6 gól) is, hiszen ketten együtt csapatuk szerzett találatainak (42) több, mint egynegyedét vállalták magukra.

Színes lapok miatt vendégeinknél nem lesz eltiltott, a Békéscsabánál azonban Tóth Dániel lesz kénytelen kihagyni a pénteki mérkőzést, hiszen a Pécs ellen begyűjtötte ötödik sárga céduláját. Korábbi sérültjeinkhez (Nikola Pantovic, Albert István, Nagy Sándor, Váradi Ádám és Varga Szabolcs) sajnos csatlakozott még Czinanó Antal Áron kapusunk is, akit bordatörés gyanújával szállítottak kórházba Pécsett. Szerencsére a vizsgálatok nem állapítottak meg törést, azonban hálóőrünkre egyelőre pihenés, valamint további vizsgálatok várnak – így jó eséllyel ebben az idényben már nem tud a csapatnak segíteni. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy a másodosztályban Lukács Raymond Barna 21 szerzett találatával még mindig vezeti a góllövő listát, amely mindenképpen kiemelkedő teljesítmény.

Klausz László: – Nagyon örülünk, hogy az előző fordulóban az utolsó pillanatokban sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Természetesen ezúttal is a három pont lesz a célunk, ám biztos vagyok benne, hogy a Békéscsaba ezt nem fogja könnyen adni, így nagyon meg kell küzdenünk pénteken. Eredményesek akarunk lenni, mert egy esetleges győzelemmel kapaszkodni tudnánk a tabellán is.

A Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1984-es születésű sporival 2022. március 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 823 sárga- és 48 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 35. fordulóját április 29-én (péntek) 18:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr, május 1-én (vasárnap) 17:00 órától Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC, III. ker. TVE – PMFC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szolnoki MÁV FC, Dorogi FC – Kecskeméti TE, Tiszakécskei LC – BFC Siófok, Szentlőrinc – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – DVTK, Soroksár SC – FC Ajka, valamint május 2-án (hétfő) 20:00 órától Szombathelyi Haladás – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A forduló előzményeihez, valamint esetleges fejleményeihez tartozik még, hogy a Vasas, a KTE Szeged elleni győzelme okán még matematikailag sem ünnepelhetett feljutást, azonban hétfőn már erre a dologra végleg pont kerülhet – bár a Vasas Szombathelyen vendégszerepel, ahol a Haladás azért még borsot törhet az angyalföldiek orra alá. Mindenképpen érdekesen és izgalmasan alakul a Kecskemét és a DVTK sorsa, hiszen mindkét csapat 65-65 ponttal áll a táblázaton és jelen pillanatban csak a több lőtt gól rangsorolja a lilákat jobb pozícióba. Hovatovább elméletben még a Szeged is odaérhet a második feljutó helyre, bár ehhez már az előbb említett Kecskemét és Diósgyőr szinte valószínűtlen és óriási baklövéseire is szükség lenne.

Sem az első osztályban, sem a harmadosztályú bajnokságokban nem dőlt el végérvényesen semmi – már ami a kiesőket és a feljutókat illeti – hiszen az NB I-ben még 12, az NB III-ban viszont még 18 szerezhető pont maradt. Az előzményeket és a hátralévő fordulókat figyelembe véve azonban jó eséllyel búcsúzik majd az OTP Bank Ligától az MTK és a Gyirmót. A harmadosztályból pedig feljut majd a Kazincbarcika (Keleti csoport), a Kozármisleny (Közép csoport), valamint Mosonmagyaróvár – BVSC-Zugló párosból (Nyugati csoport) valamelyik csapat.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (77 pont) és a Kecskemét (65 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Szolnok, a Budaörs, valamint a III. ker. TVE foglalják el.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős időjárás várható, a hőmérséklet akár 20 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. április 29-én (péntek) 19 óra 54 perckor nyugszik.

A máshol megjelent téves és tévés hírekkel ellentétben a Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC mérkőzést NEM közvetíti az M4 Sport Televízió, viszont élő stream lesz a mérkőzésről.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Hosszú túra előtt áll csapatunk, hiszen 2022. április 24-én (vasárnap) 17:00 órától az utóbbi időben némileg hektikus teljesítményt nyújtó PMFC otthonában, Pécsett lép pályára a két csapat jubileumi, egymás elleni ötvenedik mérkőzésén.

Öt forduló maradt a másodosztályú bajnokság 2021/2022-es szezonjából és a legutóbbi, 33. forduló történései tovább nehezítették helyzetünket. Több közvetlen riválisunk, a Csákvár és a Budafok is győzni tudott, mi viszont elvesztettük veretlenségünket hazai pályán a Szolnok ellenében (1-2), így jelen pillanatban 8 győzelem, 12 döntetlen, 13 vereség, valamint 36 bajnoki pont birtokában a 16. pozícióból várhatjuk a folytatást. Tizenöt szerezhető egység maradt a kalapban, a sorsolásunk viszont egyáltalán nem könnyű, hiszen sorrendben a Pécs, az ETO, a Nyíregyháza, a Budafok, végül a III. kerület az ellenfél, kétszer hazai, háromszor pedig idegenben kell játszani, ráadásul Schindler Szabolcs távozása újabb kihívások elé állította gyakorlatilag az egész klubot. Mindentől függetlenül, egyelőre félre kell tenni azokat a dolgokat, amelyek játékosaink mentális állapotát, gondolatait negatívan befolyásolhatják, így Brlázs István Gábor megbízott vezetőedző szinte legfontosabb feladata az, hogy rendet tegyen a fejekben – hiszen focizni nem felejthettünk el -, ezáltal a számítható és elméletileg minimálisan szükséges 3-4 bajnoki pontot megszerezze csapatunkkal a biztos bennmaradás érdekében. Továbbra is hangsúlyozzuk, ebben a helyzetben nincs helye és értelme semmiféle széthúzásnak, ellenségeskedésnek, mutogatásnak, mert a hátralévő öt forduló eredményei akár hosszú évekre meghatározhatják a békéscsabai labdarúgás sorsát. Mindenkinek egy emberként a csapat mellé kell állnia, dolgozni, szurkolni, segíteni kell és akkor elérhető a minimális cél, minden mással csak ezután szabad foglalkozni! Az örök érvényű közmondás mondanivalója pedig akárki-akármit mond erre a szituációra is igaz: “Bajban ismerszik meg a jó barát”!

Következő ellenfelünk a Pécsi Mecsek FC teljesítménye – ahogy bevezetőnkben is említettük – az utóbbi időben igen változatos, hiszen visszafelé döntetlen, győzelem, vereség, előtte megint döntetlenek sorozata jellemzi az utóbbi fordulók eredményeit. Ezzel együtt semmiféle veszély nem fenyegeti őket, hiszen főképp a kiváló őszi produktumnak köszönhetően jelenleg 12 győzelem, 10 döntetlen, 11 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 46 bajnoki pont birtokában, a táblázat 7. pozícióját foglalják el, ezáltal bennmaradásuk nem is lehet kérdéses. A feljutásra nincs esélyük és ezzel a héten megkapott másodosztályú licenc értelmében nem is számoltak, így a hátralévő mérkőzéseken a helyezés esetleges kozmetikázása maradt célként számukra. Tavasszal egyébként már nem ment annyira a szekér, hiszen az eddig lejátszott 13 mérkőzésből öt alkalommal tudtak győzni (ebből háromszor hazai pályán), háromszor kikaptak, a fennmaradó öt meccsen pedig döntetlen eredmény született. Január óta egyedül a Vasasnak sikerült őket hazai pályán két vállra fektetni, tehát elmondható, hogy nem feltétlenül győzni járnak Pécsre a csapatok. Fogódzót mi sem találhatunk még a közös meccstörténelemben sem, hiszen az egymás ellen eddig lejátszott 49 alkalomból összességében huszonegyszer a baranyaiak győztek, ezzel szemben a Békéscsaba tizenöt alkalommal szerezte meg a három pontokat, tizenháromszor pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén. A második vonalban egyszerűbb és soványabb a statisztika, hiszen mindössze ötször találkoztak a felek, melyből egyszer a pécsiek kerültek ki győztesen, a fennmaradó négy alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Utoljára egyébként 2021. november 7-én találkoztunk a piros-feketékkel, amikor Békéscsabán 1-1 arányú, szintén döntetlen eredmény született. Mindent összevetve inkább egy ikszes mérkőzésre van kilátás, amely helyzetünkben és az adott körülményeket figyelembe véve mindenképpen vállalható és igen hasznos lenne.

Visszatérve a pécsiek tavaszi teljesítményére inkább a járvány okozta megbetegedésekben és ezek utóhatásaiban keresendők az okok. Emlékezzünk vissza, hogy már ősszel is sajnálatos problémáik voltak a COVID-19 járvány miatt, amely januárra már olyan szinten érintette őket, hogy a tavaszi nyitómérkőzés elhalasztását is kérelmezték. Ezzel együtt talán át is gondolták céljaikat és ennek fényében némileg érthetőbbé válik az eredménysor is. A téli átigazolási szezonban jelentős mozgást nem figyelhettünk meg náluk, ami a jó szereplés tükrében nem is lett volna túlságosan indokolt. Érkezett: Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönbe), Nikitscher Tamás (Makó). Távozott: Tölgyesi Viktor. A PMFC keretében ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex Pál, Hursán György, Károly Bálint és Dávid Zoltán Gergő is, hiszen korábban mindannyian szerepeltek békéscsabai színekben is. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az Adamcsek Máté (8 gól), Bíró Bence Balázs (6 gól), Hegedűs Márk (6 gól) triónak, hiszen ők hárman csapatuk összesen szerzett góljainak (36) több, mint felét vállalták magukra. Lőtt gólok tekintetében ilyen módon nincsenek túlságosan eleresztve (36 lőtt és 30 kapott), így a képzeletbeli góllövő tabellán csak a 13. helyen állnak, szemben a Békéscsaba hatodik pozíciójával, melyet 47 szerzett találatunknak köszönhetünk. Persze a lőtt gólok mellett egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy csapat mennyit kap, ebből a szempontból pedig teljesen más a helyzet, hiszen míg a pécsiek a hatodik helyen állnak plusz hatos gólkülönbségükkel, addig a Békéscsaba csak a 15. pozícióban szerénykedik a mínusz tizenkettes egyenlegnek köszönhetően.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Békéscsaba keretének meghatározását minimális mértékben kisebb-nagyobb sérülések, valamint második csapatunk debreceni túrája is befolyásolhatja, ezzel együtt generális változtatásokra nem kell számítani.

Brlázs István Gábor: – Nyilván nem örült senki a kialakult helyzetnek, így aztán lett a héten bőven feladatunk. Schindler Szabolcs távozása után engem kért fel a klubvezetés a vezetőedzői pozícióra, amit ezúton is köszönök és természetesen kötelességemnek is éreztem elvállalni, ami egyben az álmom is volt, hiszen régóta arra készültem, hogy amikor elérkezik az idő, akkor én lehessek a vezetőedző az első csapatnál. A történések gyorsasága és az idő rövidsége miatt csak minimális változtatásokra van most lehetőség, hiszen vasárnap ismét bajnokit játszunk és a fennmaradó öt mérkőzést muszáj olyan szinten teljesítenünk, hogy azzal kiharcoljuk a biztos bennmaradást. Úgy gondolom, hogy meg fogja oldani a csapat, bízom bennük és remélem nem lesz probléma. Nyilván az utolsó mérkőzés megtépázta a srácok idegrendszerét is, de reméljük a hétvégére már ki tudunk ebből lábalni. A rapszodikus szereplésünket viszont mindenképpen megpróbáljuk stabilizálni, amiből viszont az is kiviláglik, hogy jó állományunk van és jó csapat vagyunk, hiszen ha nem így lenne, akkor a jó eredményeket sem tudnánk produkálni. Arra kell sürgősen gyógyírt találnunk, hogy a jó teljesítményt mérkőzésről-mérkőzésre, hétről-hétre ki tudjuk tenni a pályára és akkor relatíve jól végződhet a tavasz. A PMFC stabil és masszív együttes, nagyon megszervezték a védekezésüket és agresszív futballt játszanak, úgyhogy elsődlegesen ehhez kell majd igazodnunk, de mindenképpen eredményesen szeretnénk ezt a mérkőzést is lehozni. Természetesen megértem szurkolóink reakcióját, viszont most tisztelettel arra kérném őket, hogy álljanak mellénk erre az öt fordulóra, mert nagy szüksége van rájuk a csapatnak és a célt csakis együtt érhetjük el! Köszönöm!

Vas László: – Ebben az osztályban bárki, bárki ellen tud pozitív eredmény elérni. Próbáltunk az ellenfelünkből a lehető legjobban felkészülni, de arra kell fókuszálnunk, hogy a játékunk rendben legyen és amit tudunk, azt kivigyük a pályára. Ha ezt megtesszük, biztos vagyok benne, hogy eredményesek leszünk.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Baghy Csabát és Kulman Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. február 6-án, a Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 686 sárga- és 45 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 34. fordulóját április 24-én (vasárnap) 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – III. ker. TVE, PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, ETO FC – Nyíregyháza Spartacus FC, FC Ajka – Budaörs, DVTK – Szentlőrinc, Aqvital FC Csákvár – Szombathelyi Haladás, Vasas FC – Tiszakécskei LC, BFC Siófok – Dorogi FC, Soroksár SC – Budafoki MTE, valamint április 25-én (hétfő) 20:00 órától Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (74 pont) és a Kecskemét (62 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, Szolnok, valamint a III. ker. TVE foglalják el. A fordulóhoz kapcsolódó érdekesség még, hogy a Vasas feljutása biztossá válhat, amihez gyakorlatilag annyi is elegendő, ha több pontot szereznek a Tiszakécske elleni mérkőzésükön, mint a KTE és/vagy a Diósgyőr ebben a fordulóban. A harmadosztályra kitekintve a bajnokság Közép-csoportjában is eldőlhet a feljutó kiléte, hiszen ha a Kozármisleny győzni tud, a Dunaújváros és a Balassagyarmat pedig nem szerez pontot, akkor már a 32. forduló után készülhetnek a másodosztályra.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében zápor és szeles időjárás várható, a hőmérséklet azonban akár 22 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. április 24-én (vasárnap) 19 óra 47 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak a helyszínen!

Hajrá Csaba! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

A harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjának 32. fordulójában, 2022. április 24-én (vasárnap) 17:00 órától, a tabella második helyezettjének, a DEAC otthonába látogatunk.

Új trénerrel, nehéz sorozat előtt áll második csapatunk is, hiszen a ha lehet ilyet mondani-írni, az izmosabb együttesek most következnek a sorban: DEAC (2. hely), BKV Előre (3. hely), Kisvárda II. (6. hely), Eger (12. hely), Tiszaújváros (5. hely), Hajdúszoboszló (4. hely) és Kazincbarcika (1. hely). Mészáros Márk, aki eddig első csapatunk asszisztens edzőjeként tevékenykedett egyből a mély vízbe került, hiszen sorozatban olyan alakulatok ellen kell harcba vezetnie a Lilákat, amelyek az Eger kivételével, egytől-egyik előttünk állnak a sorban. Így aztán nyilván nagy a felelősség és az akarat, ugyanakkor jó tanulóidőszak is lehet, hiszen ezen a szinten a kiesés veszélye már nem fenyegeti csapatunkat. Talán egyértelmű a dolog, hogy a prioritás jelen helyzetben első csapatunk sorsa, hiszen a másodosztályban nincs más opció: ki kell harcolni a bennmaradást! Ennek érdekében a klubvezetés mindent ennek a célnak rendel alá, ezért a humán erőforrások felhasználása is másodosztályú csapatunkat támogatja majd teljes mértékben. Mindentől függetlenül a kis Előrében van annyi spiritusz és potenciál, hogy adott esetben az élbolyban helyet foglaló csapatok ellen is okozhasson meglepetéseket. Annál is inkább, hiszen a DEAC még semmilyen szinten nem tudott győzni ellenünk: a második vonalban mindössze kétszer, a harmadosztályban pedig egyszer találkozhattunk tétmérkőzésen velük, és az összes mérkőzésen mi győzedelmeskedtünk. Utoljára 2021. október 20-án a Kórház utcában láttuk vendégül a fekete-fehéreket, amikor 2-1 arányú hazai győzelem született. Nyilván mi is hozzájárultunk ahhoz – hiszen fontos pontoktól fosztottuk meg őket -, hogy a hajrára már ne maradjon csak matematikai esélyük a feljutásra. Az élen álló Kazincbarcika 84 ponttal bír, míg az őket üldöző DEAC 13 egységgel mögöttük, 71 ponttal rendelkezik, így a még megszerezhető 21 bajnoki pont számszakilag lehetőséget teremt számukra is a feljutás kiharcolására. Ehhez viszont már a KBSC sorozatos hibáira is szükség lenne, de ettől függetlenül a debreceniek nyilván nem engedik el még az elvi lehetőséget sem, tehát biztosan mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy életben tartsák a reményeket.

Az egyetemi csapat is kiemelkedik a harmadosztályú mezőnyből, hiszen lehetőségeik, keretük és teljesítményük alapján egyáltalán nem alaptalan eddigi jó teljesítményük. A lejátszott 31 fordulóból 22 alkalommal győztek, ötször döntetlenre végeztek, valamint csak négyszer kaptak ki, így az eddig összegyűjtött 71 bajnoki pont mindenképpen megsüvegelendő. Elégségesnek azonban eddig nem mondható, hiszen a Kazincbarcika és a BKV Előre eddigi rivalizálása nagy eséllyel megakadályozza majd őket a másodosztályba való visszakerülésben. A BKV sorsa adott esetben már ebben a fordulóban eldőlhet, tehát ők ki is szállhatnak a versenyből, a DEAC számára viszont az Előre esetleges legyőzésével az elméleti lehetőség megmaradhat. Az eredménysorukból kiviláglik, hogy utoljára március 13-án kaptak ki, amikor a Füzesgyarmat győzte le 3-1 arányban őket, de az is látható, hogy hazai pályán ebben az évben még nem találtak legyőzőre. Így aztán öt győzelemből és egy legutóbbi döntetlenből érkeznek a vasárnapi összecsapásra, tehát a szerva náluk van, ám a kérdés az, hogy a rájuk nehezedő nyomást mennyire tudják majd kezelni?! Összességében elmondható, hogy pontszerzésünk már bravúrnak számítana – hiszen papíron nem mi vagyunk az esélyesebbek -, de taktikus, fegyelmezett és hősies játékkal bármi elérhető, hiszen ebben a mezőnyben sincs lefutott mérkőzés és bármi-bárhol-bármikor megtörténhet!

A téli átigazolási időszakban minimális változtatást hajtottak végre és érezhetően a másodosztályú tagság elérésének esélyével is számoltak. Érkezett: Újvárosi Ádám (Vasas – kölcsönbe), Szabó Levente (ESMTK). Távozott: Szabó Kornél. A debreceniek sorában több ismerős nevet is felfedezhetünk, hiszen Bényei Balázs, Spitzmüller István és Anton Bidzilya is játszott korábban az Előrében.

Színes lapok miatt mindkét együttesben lesznek eltiltottak, így a Békéscsabánál Oláh Ákos, a DEAC-nál pedig Orosz Marcell – az ügyeletes gólfelelős -, valamint Anton Bidzilya is kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi mérkőzést.

A DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Muhari Gergőt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Dobos Dávidot és Pálinkás Donát Ferencet jelölték ki. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 230 sárga- és 12 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 32. fordulóját április 24-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Sényő-Carnifex FC, 17:00 órától DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II., BKV Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC, Kisvárda Master Good II. – Aqua-General Hajdúszoboszló, Eger SE – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Törökszentmiklósi FC – Tállya KSE, Hidasnémeti VSC – Újpest FC II., Putnok FC – DVSC II., Jászberényi FC – Tiszafüredi VSE, valamint Salgótarjáni BTC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy a mezőnyt a Kazincbarcika (84 pont), a DEAC (71 pont), valamint a BKV-Előre (67 pont) vezeti, a veszélyzónában pedig pillanatnyilag a Salgótarján, a Hidasnémeti, a Tállya, valamint a Törökszentmiklós csapata található. A bajnokság Közép-csoportjában eldőlhet a feljutó kiléte, hiszen ha a Kozármisleny győzni tud, a Dunaújváros és a Balassagyarmat pedig nem szerez pontot, akkor már a 32. forduló után készülhetnek a másodosztályra. A Nyugati csoportban sokkal élesebb a szituáció, hiszen az első pozíciót a Mosonmagyaróvár foglalja el 79 ponttal, míg a második helyen a BVSC-Zugló áll 78 egységgel, a VLS Veszprém pedig kicsit lemaradva, 71 pontot gyűjtve a bronzérmes pozícióban áll – itt tehát gyakorlatilag még semmi sem dőlt el.

Az előrejelzés szerint Debrecen térségében szeles időjárás várható és zivatar is előfordulhat, de a maximális hőmérséklet akár 23 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. április 24-én (vasárnap) 19 óra 47 perckor nyugszik.

A DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzést az alábbi elérhetőség alatt élőben is követhetik majd:
https://youtu.be/DK8gruT4nR0

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak a helyszínen!

Hajrá Csaba! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Szinte tökéletesnek mondható csapatunk tavaszi bajnoki szereplése. Tényleg csak emlékeztetőül, kezdjük a rossz oldalánál: két vereségünk van hazai pályán (mindkettő 0-1) mindkétszer a Fraditól kaptunk ki, három döntetlenünket idegenben értük el (Videoton 1-1; MTK 0-0; Videoton 1-1), míg győzni tudtunk Pakson (0-2) és az Újpest ellen Békéscsabán (1-0). A hét mérkőzés gólkülönbsége pozitív (5-4), ami figyelembe véve az őszi két szezon nagyon negatív gólkülönbségét mindenképpen bizakodásra ad okot (17-44) a Diósgyőr elleni találkozó előtt.

20150912_043

Arról nem is beszélve, hogy két utolsó hazai meccsünkön mindenki láthatta csapatunk játékában bekövetkezett változást. Nem nyeretlen kétévesek, hanem a Ferencváros és az Újpest ellen játszottunk kifejezetten jól. A már bajnoknak tekinthető Fradi (szerintem idén Fortuna túl nagy kegyben részesíti a fővárosiakat), úgy nyerte meg a meccset 1-0-ra, hogy kapusuk Dibusz volt a mezőny legjobbja. A mérkőzés utolsó 15 percében gyakorlatilag csak nálunk volt a labda (!), mégis megúszták kapott gól nélkül. A másik dobogóra pályázó fővárosi csapat, az Újpest azonban már nem tudta megúszni a vereséget. Már úgy tűnt, hogy sikerül a pesti liláknak a csabai pontszerzés, de a 89. percben érkezett a szlovák légiós Paukner és közeli fejesével eldöntötte a mérkőzést. Sajnos, azonban a vereségünket és a győzelmünket is csak nagyon kevesen látták a helyszínen. A Fradi meccset 2.396, az Újpest elleni mérkőzést 1.431 szurkoló látta. (Még a klaviatúra is nehezen írta le ezeket a számokat.) Az ország két legnépszerűbb csapatának játékára az ország egyik leglátogatottabb stadionjában mindössze ennyien voltak kíváncsiak.

20150912_085

A DVTK ugyanazt jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, mint az Előre Békés megyének. A Tiszántúl két legmarkánsabb szurkolótáborával rendelkező klub nézői bázisát Borsodban és Békésben is az egész megye lakossága adta (adja (?), adná), Miskolcra és Békéscsabára is zarándoklatok indultak (indulnak (?), indulnának) a mérkőzésnapokon. Nálunk ezek a zarándoklatok már régen elmaradtak, bár a jegyelővételek tanúsága szerint lényegesen több vidéki jegyvásárló van, mint békéscsabai. Persze ez a tény a számok ismeretében teljesen indifferens. Valószínűleg sokkal többen lennének a vidékiek, ha saját csapataik bajnoki mérkőzéseinek időpontja nem esne gyakorlatilag egybe a csabai NBI-es meccsek időpontjaival (április 2-án 17 darab megyei mérkőzést bonyolítanak megyeszerte 16:30 órás kezdéssel). Ezért aztán majdnem érthető is, hogy a vidéki drukkerek otthon maradnak. Mert dönteniük kell a mieink és a mieink között (mert azért két kedvenc csapatuk van) és logikusnak látszik, hogy a kevesebb utazással megoldható mérkőzésre látogatnak ki, azaz maradnak otthon…

Egyébként meg a csabaiaknak kellene már újra bebizonyítani, hogy a múló évtizedek nem változtatták meg őket, az Előre továbbra is lelkük közepe. Ráadásul csapatunk tavasszal olyan játékkal rukkolt elő, amilyenre már nagyon régóta vártunk. Lett arca, lett akarata az együttesnek, erős ellenfelek ellen bizonyította be, hogy képes akaratát a másik csapatra erőltetni. Nyilván erre fogunk törekedni a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen is. A győzelem iránti igényét egyébként mind a két vezetőedző: Zoran Spisljak és Egervári Sándor is bejelentette.

Zoran Spisljak: – A DVTK-val már találkoztunk kétszer a bajnokságban, egyszer hazai pályán – ahol mi domináltunk és sok helyzetet alakítottunk ki – de csak egy pontot tudtunk szerezni. A második alkalommal idegenben sajnos kikaptunk – akkor nem sikerült látványos játékot mutatnunk. Ezen a fiaskón mindenképpen túl kell tennünk magunkat és inkább az utolsó hét forduló teljesítményéből kell merítenünk, legyen szó önbizalomról vagy teljesítményről. Magasra tettük a lécet és ott is kell tartanunk, mert egy újabb lehetőség előtt állunk – melyet kihasználva a tabellán is jócskán előrébb léphetnénk. Mindenképpen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból és egyértelműen a három pont itthon tartása a cél.

Egervári Sándor: – A Békéscsaba tavasszal másik arcát mutatja, mint ősszel. Voltak bravúrgyőzelmei is a lila-fehéreknek, de ez a mi célkitűzésünkön nem változtat. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de győzelemre fogunk játszani és szeretnénk mind a három pontot begyűjteni a hétvégén.

20150912_092

Mi játszunk nagyobb nyomás alatt, a DVTK-nak látszólag nincsenek és valószínűleg nem is lesznek kiesési gondjai. A mi gondjaink pedig egyértelműen enyhültek az elmúlt hét fordulóban. Bár még mindig nem mozdultunk el a táblázat utolsó helyéről, de pozíciónk nagyon sokat erősödött. Pontszámban utolértük a közvetlenül előttünk álló Vasast (21-21) és mindössze kettő pont választ el bennünket a már bennmaradást jelentő helyen álló Puskás Akadémia (23) együttesétől. Ez már igazi lőtávolság, ebből a pozícióból abszolút adott a bennmaradás kiharcolásának lehetősége. A Diósgyőr Egervári Sándor irányításával egyre felismerhetőbb játékot játszik, játékosai más motivációs szinten mozognak, mint tették azt korábban. Egervári egyik legfontosabb edzői képessége a jó, alkotóképes közösség kialakítása. Habitusa, tapasztalatai (évtizedes élvonalbeli edzősködés, szövetségi kapitányság, játékosként is mindig csapatban gondolkozó viselkedés) hatására eddig minden munkahelyén sikerült jó, sikerre éhes, sikert elérni tudó kollektívát kialakítania. Diósgyőrben sincs ez másképpen. Az Egervári érában három győzelem (Haladás, Videoton, Kispest Honvéd) mellett egy döntetlen (FTC) és két vereség (Újpest, Haladás) a DVTK mérlege. Eredményességük kísértetiesen hasonlít a mienkhez, ők 10, mi 9 pontot szereztünk hét mérkőzésen. Az viszont tény, hogy a DVTK ellen játszó csapatnak nagyon oda kell figyelnie a mérkőzés utolsó perceire. Újpesten (Nemanja 93.) és Szombathelyen (Ugrai 92.) az utolsó utáni percekben kapott gólokkal szenvedtek vereséget. Ugyanakkor Novothny Soma ebben az időzónában rúgott góljai egyszer győzelmet (Videoton ellen 92. perc) egyszer pedig döntetlent (FTC ellen 88. perc) hoztak a DVTK konyhájára.

Azt már mi is elkezdtük bebizonyítani, hogy tudunk élni a mérkőzések utolsó pillanatainak lehetőségeivel (Újpest, Matus Paukner 89. perc). A győzelemhez most is szükség lesz játékosaink töretlen figyelmére a játékvezető végső sípszaváig – ha kell azért, hogy megőrizzük előnyünket, ha kell azért, hogy kiegyenlítsük hátrányunkat. Azonban minél többen látják ezt a koncentrációt, annál könnyebb lesz játékosaink helyzete, ezért ők is kifejezetten számítanak arra, hogy szurkolóink nagy számban látogatnak ki ezen a garantáltan szép tavaszi estén a stadionba, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Együtt erősebbek vagyunk!

A Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzést ezúttal Bognár Tamás sporttárs igazgatja, Lémon Oszkár és Horváth Róbert asszisztenciájával. Az előrejelzés szerint szombaton gyengén szeles, csapadékmentes idő várható, 5-18 Celsius fokos maximum hőmérséklettel. A hazai pénztárak szokás szerint reggel 08:00 órától várják az érdeklődőket, a vendég kasszák pedig két órával a mérkőzés kezdete előtt: 16:30 órakor nyitnak.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/dvtk-bekescsaba-1912-elore-20151212/

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-dvtk-20150912/

http://dvtk.eu/hirek/masodszor-utazunk-bekescsabara/11077/

line_purple