Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

Mindkét részvevő fél részére fontos lenne a győzelem, ezért – bár rangadóról ezúttal nem beszélhetünk – biztosan nagy csatára és izgalmas mérkőzésre van kilátás 2024. március 24-én (vasárnap) 14:00 órától, amikor a Füzesgyarmatot fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Füzesgyarmati SK

Az előzményekről pedig még annyit és aztán gyorsan el is felejtjük, hogy az előző fordulóban Kecskeméten hagytunk két pontot, ami remélhetőleg nem fog majd hiányozni a végelszámolásnál. Nem panaszkodunk, hiszen ennél sokkal több kell és talán jókor is érkezett ez a kisebb figyelmeztető jel, de a kecskeméti mérkőzés körülményei közel sem voltak az elégségeshez, így aztán az lett volna a csoda, ha másképp alakul a mérkőzés. Na, de lépjünk is tovább, hiszen probléma azért nincs! Továbbra is vezetjük a táblázatot, bár előnyünk az ESMTK-hoz képest öt egységnyire szűkült, úgyhogy ettől kezdve tényleg nem lehet hibázni. Következő ellenfelünk az idén még nyeretlen, hovatovább még pontot sem tudtak szerezni, így aztán nyilvánvalóan arra készülnek, hogy rossz sorozatukat majd Békéscsabán szakítják meg. A két csapat között egyébként 12 pozíció és 36 pont a különbség, tehát mindent összevetve nem kell sokat matekozni azon, hogy ki az esélyesebb. Néha persze ez nyomja rá a bélyegét az egészre, de remélhetőleg ezúttal gólgazdag, közönségszórakoztató és sebtapaszként is szolgáló, meggyőző teljesítményre számíthatunk. Ha pedig még átpillantunk a másik három csoportra, akkor az is kiviláglik a számokból, hogy összességében mi rendelkezünk a legtöbb bajnoki ponttal (53), gólkülönbségünk holtversenyben a Szentlőrinccel szintén a legjobb (+42), valamint a Szentlőrinc után a második legkevesebb gólt (13) kaptuk. Ha pedig így nézzük a dolgokat, akkor látható, hogy bárki jön szembe és amennyiben sikerül kitennünk a tudásunkat, akaratunkat a pályára, akkor senki sem lehet érdemben ellenfél.

A két mérkőző fél közös múltja ezen a szinte mindössze az őszi meccsre korlátozódik, amelyen 0-4 arányban győztünk idegenben. Második csapatunk korábban már négy alkalommal mérkőzött a gyarmatiakkal, melyekből kétszer ők, egyszer mi tudtunk győztesként kikerülni, a fennmaradó egyetlen alkalommal pedig 2-2 arányú döntetlennel zárult a mérkőzés.

Csató Sándor: – Nem keresünk kifogásokat az előző heti eredményre, túltettük magunkat rajta, így mindenképpen győzelemre játszunk vasárnap. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint javítani az elmúlt heti botlást. Azt várom, hogy kezdettől komolyan vegyük a feladatot és kiszolgáljuk a közönséget. Egy-két helyen tervezünk változtatást, függetlenül a kecskeméti eredménytől, hiszen bő a keretünk és mindenkinek szeretnénk megadni a bizonyítás lehetőségét élesben is.

Szabados Tamás: – Dávid és Góliát küzdelme várható vasárnap. Jelen párharcban tízből kilencszer biztosra vehető, hogy csabai győzelem születne, de miért ne lehetne most az a tizedik meccs. Reálisak vagyunk, a két fél erejét, lehetőségeit és céljait másban lehet mérni, ettől függetlenül sportemberként nem feltartott kezekkel fogunk pályára lépni és próbáljuk megnehezíteni az Előre dolgát. Nagyon remélem, hogy tanultunk a múlt heti kudarcból és sikerül fejlődnünk játékban, akarásban és mentalitásban. Szeretnénk úgy építkezni, hogy a velünk azonos súlycsoportban lévő csapatokkal szemben készen álljunk a pontok begyűjtésére. Három hiányzónk lesz vasárnap, hiszen Sándor Raul eltiltott, Hadnagy Bence és Pinte Krisztián sérült, bár mindketten közel járnak a visszatéréshez.

Az eseményeket az aktualitásokkal fűszerezve próbáljuk fokozni, hiszen születésnaposainkat köszöntjük majd a mérkőzés előtt, ugyanis március 20-án Barkász Sándor többségi tulajdonosunk, valamint Pásztor József legendánk is egy esztendővel idősebb lett. Pásztor József hetvenedik születésnapjára összeverbuváltuk az Előre Öregfiúkat, megérkezik a Magyar Labdarúgó Szövetség regnáló és volt versenyigazgatója is, Vámos Tibor és Csiki Károly is, valamint még sokan mások. Egyszóval megadjuk a módját, hiszen a hetven az hetven…

A Füzesgyarmatot még az ág is húzza, hiszen házi gólkirályuk Sándor Raul Benjamin összegyűlt sárga cédulái miatt csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket. A Békéscsaba keretéből nem lesz szankcionálva senki, ráadásul majdnem minden volt sérültünk is bevethetővé válik, ilyen módon Csató mester merítési lehetőségei is bővülhetnek.

A Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Dobos Dávidot és Juhász Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. november 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 710 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 21. fordulóját  2024. március 21-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Kecskeméti TE 1911 II., Vasas FC II. – Pénzügyőr SE, 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – Meton-FC Dabas SE, BKV Előre – Budapest Honvéd-MFA II., ESMTK – Martfűi LSE, Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK, Körösladányi MSK – Monor SE, valamint Hódmezővásárhely FC – Ceglédi VSE párosításokban rendezik meg.

Ötvenhárom bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, öt ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles nap és hidegfront érkezése várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat – tehát mindenképpen érdemes lesz rendesen felöltözni. A Nap 2024. március 24-én (vasárnap) három perccel 18 óra után nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre

Az első és az utolsó előtti csatája következik 2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor Kecskeméten lépünk pályára a bajnokság 20. fordulójában.

Kecskeméti TE 1911 II. - Békéscsaba 1912 Előre

Első ránézésre talán egyértelműnek tűnhet kecskeméti vendégjátékunk kimenetele, azonban a látszat csal, hiszen lila-fehér barátaink a táblázaton elfoglalt pozíciójuk (15.) ellenére kemény ellenfélnek tűnnek. Igaz, hogy utoljára 2023. november 5-én Füzesgyarmaton tudtak győzni 1-3 arányban, ám utóbbi mérkőzéseiken (ESMTK – Kecskemét II. 1-0 és Kecskemét II. – BKV Előre 0-1) megszenvedtek ellenfeleik és csupán egy-egy apró találaton múltak a meccsek. Fiatal, de ugyanakkor szervezett csapatról van szó, akik adott esetben 2-3 első osztályú visszajátszó segítségét is megkaphatják, tehát mindenképpen illik helyén kezelni a dolgokat. Nyilvánvalóan számunkra egyetlen út létezik és azon bárki jön szembe, csakis a győzelem az elfogadható, ettől függetlenül az ellenfelet sosem szabad lebecsülni, de ha az akaratot, a tudást és fegyelmezett, türelmes játékot továbbra is a pályára tudjuk tenni, biztosan nem lehet probléma!

Meccstörténelem szempontjából gyakorlatilag az őszi mérkőzésre korlátozódik a statisztika, hiszen konkrétan ez a két csapat akkor találkozott először. Az 5. fordulóban, 2023. augusztus 30-án lejátszott mérkőzésen 3-0 arányban tudtunk győzni hazai pályán, így teljesen jogos elvárás lehet a hasonló folytatás. A Bács-Kiskun vármegyeiek második csapata természetes módon az abszolút prioritást élvező első osztályú együttesük hátországaként üzemel, tehát elsődleges feladata a fiatal játékosok NB-s futballhoz szoktatása, a sérülésből visszatérő labdarúgók felépítése, formába lendítése. A hírös városiak az elmúlt idényben sem alkottak maradandót a harmadosztályú mezőnyben, hiszen 10 győzelemmel, 5 döntetlennel, 19 vereséggel, valamint 35 pontot gyűjtve a 15. pozícióban végeztek a Közép csoportban. Ősszel szinte teljesen átszervezték csapatukat, számos érkezőt próbáltak meg beépíteni, ami egyelőre talán nem annyira sikerült, hiszen 19 lejátszott forduló után, 2 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség, valamint 14 bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő 15. pozícióban állnak. Utolsó négy mérkőzésükön vereséget szenvedtek, egyetlen pontot 2023. november 12-én Cegléden sikerült szerezniük. A tél náluk inkább a távozókról szólt, hiszen jó eséllyel igazolások helyett inkább az akadémiai emberállományt használják. Öt sárga cédula miatt Jászai-Deák Zoltán biztosan nem léphet pályára, nálunk viszont szerencsére ezúttal nem lesz eltiltott. Keretünkben többen is sérülésekkel bajlódnak, hiszen a tartósabban sérült Fazekas Lórántra majd csak ősszel számíthatunk, de további labdarúgóink – szándékosan nem írtunk neveket – szerepvállalása is képlékeny.

Csató Sándor: – Biztató amit az első két tavaszi mérkőzésen visszakaptunk a csapattól. Adott a játék, a helyzetek kialakítása sem jelent gondot, ráadásul a padról beszálló játékosaink is bizonyították, hogy bátran lehet rájuk számítani. Ebben a mederben kell tovább haladnunk céljaink megvalósítása felé. A kecskeméti fiatalok iskolázott, szervezett focit játszanak, erről az őszi egymás elleni mérkőzésen is meggyőződhettünk, ugyanakkor a tapasztalatlanságuk miatt még nem elég hatékonyak. Arra számítunk, hogy kapnak segítséget az első csapatukból, ahogyan az első két mérkőzésen is történt. Ennek ellenére igyekszünk majd rájuk erőltetni az akaratunkat és persze begyűjteni a három pontot, hogy teljes biztossággal tarthassuk pozíciónkat. Keretünk bővült, hiszen újra számíthatunk az eltiltását letöltő Hodonickira, illetve Vólentre.

Békéscsaba 1912 Előre - Kecskeméti TE 1911 II. 3-0 (1-0)

Szeretnénk előre jelezni, hogy a beígért és már szokásosnak tekinthető élő közvetítés csak abban az esetben tud majd megvalósulni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanis a helyszínen nincs fedett közvetítőállás, így amennyiben elered az eső, akkor idő előtt be kell fejeznünk, mert a felszerelés nem vízálló.

A Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Juhász Dávidot, segítőiként ifj. Imrő Jánost és Frank Viktor Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még nem találkoztunk. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 388 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 20. fordulóját  2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre, Budapest Honvéd-MFA II. – Meton-FC Dabas SE, 14:00 órától Pénzügyőr SE – Körösladányi MSK, Monor SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Füzesgyarmati SK – ESMTK, Martfűi LSE – BKV Előre, Ceglédi VSE – Vasas FC II., valamint Hódmezővásárhelyi FC – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Ötvenkét bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Szeged II. (14.), a Kecskemét II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Észak-Keleten a Putnok 42 pont birtokában vezet, de mindössze két egység lemaradással a Kisvárda II. üldözi, tehát semmi sem dőlt még el. Észak-Nyugaton a helyzet talán még inkább élesedik, hiszen a Veszprém (43 pont) és a Tatabánya (42 pont) csatájához csatlakozott a Bicske (39 pont) is. a dél-nyugati országrészben az Iváncsa és a Szentlőrinc pontegyenlőséggel áll az első két helyen, közöttük jelen pillanatban csak a több győzelem differenciál az Iváncsa javára. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy 2024. március 18-ig szükséges benyújtani a 2024/2025-ös idényre érvényes licenckérelmeket és április 22. környékén (az Elsőfokú Licencadó Bizottság első ülése után) már ismertté válik, melyik csapat, milyen licencet igényelt, ebből pedig további következtetéseket lehet majd levonni.

Az előrejelzés szerint Kecskemét térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 17-én (vasárnap) 17 óra 53 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE

Pest vármegyéből érkezik 2024. március 10-én (vasárnap) következő ellenfelünk, hiszen a Monor SE csapatát látjuk vendégül 14:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Monor SE

A 19. forduló következik a harmadosztályú bajnokságban és természetesen továbbra is győzelmi reményekkel lépünk majd pályára, ezzel együtt 2023. november 26. óta az első mérkőzést rendezzünk a centerpályán, tehát ez az alkalom mindenki számára különleges. Extra azért, mert hazai közönség előtt léphetünk pályára, plusz motiváció azért, mert egy újabb hatalmas lépést teljesíthetünk a visszajutás irányába, egyúttal ismét megtelik a Kórház utcai Stadion lelátója, így bízunk abban, hogy jó hangulatban ismét győzelmet ünnepelhetünk szurkolóinkkal közösen! Erre pedig továbbra is jó esély mutatkozik, mert a Monor stabil középcsapat benyomását kelti, ettől függetlenül 8 évvel ezelőtt (2016. március 13-án Monori SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-0) tudtak minket utoljára legyőzni. A lényeg, hogy az utóbbi időben nem tudtak borsot törni az orrunk alá, tehát valószínűleg nem állunk messze az igazságtól, ha országos egyesnek kiáltjuk ki az előttünk álló meccset is. Utoljára 2023. augusztus 26-án, a MOL Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának 2. fordulójában Körösladányban találkoztunk a monoriakkal, amikor 3-1 arányban sikerült győznünk.

Persze, igyekszünk kellő szerénységgel és tisztelettel viseltetni minden ellenfelünk irányában, hiszen sportról van szó, de számunkra jelenleg egyetlen út létezik, lehetőség szerint győznünk kell minden mérkőzésen, így aztán a megfelelő önbizalom és határozottság elengedhetetlen, csak így érhetjük el el céljainkat! A két csapat egyébként néhány alkalommal már összemérte erejét: a másodosztályban 4 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség az egyenleg szempontunkból, eggyel alacsonyabb osztályban pedig 2 győzelem, 1 döntetlen, valamint 4 vereség a mérleg – amennyiben második csapatunk harmadosztályú meccseit (2) is beleszámoljuk.

Ellenfelünk keretében történt változásokról mérsékelt mennyiségben érkeztek hírek. De, azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a szakmai stáb több felkészülési meccsüket, valamint az ESMTK elleni mérkőzést is megtekintette, így lehet mondani, hogy képben vagyunk. Érkeztek: Papp György (Cegléd), Rácz Milán (Tápiógyörgye KSK), Markó Ádám (Cegléd), Juhász Zsombor (Tiszaföldvár). Távoztak: Kávai Dominik, Rajnai György, Kovács Dominik, Erdélyi Botond, Hulicsár Máté (Békéscsaba 1912 Előre), Knolmár Milán. Összességében tehát volt némi jövés-menés náluk is, viszont góllövő-listájukon eddig második helyen álló Hulicsár Mátét sikerült leigazolnunk. Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Horváth László Dávidra, aki az előző ESMTK elleni mérkőzésükön is betalált, valamint a házi gólkirályi cím várományosa az eddig szerzett nyolc találatával.

Összegyűlt sárga lapok miatt Vólent Roland és Hodonicki Márk is kénytelen lesz a lelátóról szemlélni az eseményeket, ellenfelünk keretében azonban nem lesz eltiltott.

Csató Sándor: – Az elmúlt heti nyitányon fontos volt a sikeres bemutatkozás, illetve a győzelem is a hosszú téli felkészülés után. Bár ellenfelünk igyekezett megnehezíteni a dolgunkat, a mély talaj sem feltétlenül nekünk kedvezett, ettől függetlenül megérdemelt és magabiztos sikert értünk el. Kisebb sérültjeink akadtak a mérkőzés után, de bízom benne, hogy a hétvégi meccsig felépülnek és hozzávetőleg teljes csapattal tudunk kiállni. Aktuális ellenfelünk labdabirtoklásra épülő játékát igyekszik rákényszeríteni a riválisokra, az egymás elleni kupatalálkozón kidomborodott, hogy többre hivatottak a Pest vármegyeiek. Ennek megfelelően nehéz és kemény mérkőzésre van kilátás, biztosan nem fogják könnyen adni a bőrüket.

A Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Balla Leventét és Elek Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival érdekes módon 2023. augusztus 19-én, pont a Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 615 sárga- és 37 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 19. fordulóját 2024. március 9-én (szombat) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Pénzügyőr SE, március 10-én 11:00 órától Vasas FC II. – Hódmezővásárhelyi FC, 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – Budapest Honvéd-MFA II., Meton-FC Dabas SE – Martfűi LSE, BKV Előre – Füzesgyarmati SK, ESMTK – Kecskeméti TE 1911 II., Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE, valamint Körösladányi MSK – Ceglédi VSE párosításokban rendezik meg.

Negyvenkilenc bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +16 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 10-én (vasárnap) 17 óra 43 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=FQCcIiloHeI

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre

Gyakorlatilag három és fél hónap után ismét bajnoki mérkőzésen szurkolhatunk csapatunknak, hiszen 2024. március 3-án (vasárnap) 14:00 órától a Pénzügyőr SE vendégeként Budapesten lépünk pályára az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 18. fordulójában.

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre

Érkezők-távozók, számos felkészülési mérkőzés, rengeteg edzés és egyéb foglalkozás, összességében tehát eseménydús időszakon vagyunk túl, de mindannyian tudjuk a lényeg és az egész bajnokság legfontosabb szakasza csak most következik. Az előttünk álló 13 forduló alatt még 39 bajnoki pont gyűjthető, tehát semmi sem dőlt még el, de az előjelek, valamint a táblázat pillanatnyi állása mindenképpen biztató számunkra, mert a Békéscsaba 1912 Előre 15 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség, valamint 46 pont birtokában, 7 pont előnnyel az ESMTK-hoz képest, vezeti a tabellát.

Nyilván a többiek sem engedték még el az esélyeket, hiszen akár a harmadik helyen álló Körösladány (36 pont) is lőtávolban van, a Hódmezővásárhely (30 pont) lemaradása viszont már jelentősebb, tehát nem gondolnánk, hogy lehet még bármilyen esélyük is megszorongatni minket. Ezzel együtt nem hibázhatunk és igen fontos lenne a határozott és sikeres szezonkezdés, mert ez jócskán meghatározhatja a továbbiakat. Régebbi sérültjeink közül néhányan még maródiak, nyilván soha nem lesz ideális állapot, mert időtlen idők óta nem állt elő olyan szituáció, amikor kivétel nélkül mindenki egészséges lett volna, de akik rendelkezésre állnak, azok nyilvánvalóan segíteni tudják vasárnap is a csapatot. Sokszor felmerült már szurkolóink részéről, hogy miért nem közöljük pontosan a sérültek vagy betegek névsorát? A válasz egyszerű és ha belegondolnak logikus is: nem szeretnénk ha az ellenfelek tudnák, hogy ki áll rendelkezésre és ki nem! Minél kevesebb információval bírnak rólunk, annál inkább tudunk meglepetést okozni akár ilyen szinten is. Nyilván nem feltétlenül ezen a tényezőn múlik a siker, de egy-egy mérkőzésre való felkészülés, tervezés számos apró mozzanat összessége és nyilván úgy közelít a dolog a tökéleteshez, ha minden nagyjából úgy történik, ahogy a szakmai stáb azt elképzelte.

Békéscsaba 1912 Előre - Pénzügyőr SE 2-1 (0-1)

Fotó: Bencsik Ádám

Következő ellenfelünk a Pénzügyőr Sportegyesület továbbra is stabil középcsapatnak számít a harmadosztályban és jelenleg 6 győzelmet, 3 döntetlent, 8 vereséget, valamint 21 pontot gyűjtve a táblázat 9. pozícióját foglalja el. A bajnokságban 2-2 vereség, valamint döntetlen után érkeznek a 18. fordulóba, tehát 2023. október 28. óta (Pénzügyőr SE – Martfűi LSE 2-0) nem tudtak győzni, így nem ördögtől való, ha ezúttal nem kiáltjuk ki őket esélyesebbnek. Érdekes módon túl vannak egy szakmai igazgató cserén, hiszen február 17-én távozott a klubtól Gabala Krisztián, helyét Klausz László vette át, aki 2019-ben vezetőedzőként már dolgozott a zöld-fehéreknél. Felkészülésük folyamán megmérkőztek a Ferencvárosi TC második csapatával, a Csepel TC-vel, a Bánk Dalnoki Akadémiával, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdővel, a Hatvannal, a Kelen SC-vel, valamint a REAC együttesével is. A távozási oldalon Biró Ákos, Varga Örs, Nagy Barnabás, valamint Puskás Bence neve ismert, esetleges érkezőkről pedig nem adtak hírt hivatalos úton.

A két mérkőző fél statisztikája két részre osztható, ugyanis első csapatként 10 másod-, valamint 9 harmadosztályú meccset idézhetünk fel. A második vonalban 5 csabai győzelem mellett, 3 döntetlen és 2 vereség az egyenleg, míg az NB3-as meccsek közül mindkét csapat neve mellett 4-4 győzelem, illetve vereség, valamint egyetlen döntetlen szerepel. Második csapatunk mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen 2-2-2 győzelmet, döntetlent és vereséget olvashatunk ki a statisztikából. Utoljára a 3. fordulóban, 2023. augusztus 13-án találkoztunk a fináncokkal, amikor 2-1 arányú hazai győzelem született a Kórház utcában. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott.

Csató Sándor: – Változatlan célunk, hogy folytassuk a győzelmeink sorát. Ennek érdekében nagyon sokat tettünk a téli felkészülés során és szeretnénk elérni, hogy ez játékban és eredményességben egyaránt éreztesse hatását. A bajnokság megnyerése vezérel bennünket, illetve az osztályozó sikeres megvívása, hogy egy lépéssel közelebb helyezhessük a klubot a magyar foci térképén őt megillető helyre. Aktuális ellenfelünkről tudjuk, hogy egy stabil középcsapat, amely rendkívül masszívan tud védekezni. Vélhetően ezen az sem változtat, hogy Gabala Krisztiántól Klausz László vette át a szakmai igazgatói posztot a közelmúltban. Tudjuk mire számíthatunk, azon leszünk, hogy mielőbb betaláljunk és ezzel nyitottabb játékra késztessük az ellenfelet. Sajnos akadnak sérültjeink, ami nehezíti a dolgunk, de a keretünk van olyan bő, hogy a hiányzókat megnyugtatóan pótolhassuk.

Békéscsaba 1912 Előre - Pénzügyőr SE 2-1 (0-1)

Fotó: Bencsik Ádám

A Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Tóth Tamást, segítőiként Szabó Ferenc Szilárdot és Kovács Zoltánt akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2021. szeptember 4-én, a Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 4-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 424 sárga- és 30 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 18. fordulóját  2024. március 3-án (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – Szolnoki MÁV FC, 12:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – BKV Előre, 14:00 órától Hódmezővásárhelyi FC – Körösladány MSK, Ceglédi VSE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre, Monor SE – ESMTK, Füzesgyarmati SK – Meton-FC Dabas SE, valamint Martfűi LSE – Budapest Honvéd-MFA II. párosításokban rendezik meg.

Negyvenhat bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont +18 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 3-án (vasárnap) 17 óra 33 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=ZH3yJQZVT9c

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

A naptári év utolsó, egyben az előrehozott tavaszi szezon második tétmérkőzése következik 2023. november 26-án (vasárnap) 13:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor a Ceglédi VSE csapatát látjuk vendégül.

Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE

Következő ellenfelünket ezzel teljes egészében le is tudjuk majd erre az idényre, hiszen ilyen módon a vasárnapi mérkőzésen kívül már nem találkozunk velük a 2023/2024-es menetrendben. A Pest megyeiek továbbra sem találják helyüket a ligában, hiszen mindössze 9 pontot gyűjtve, két győzelem, három döntetlen, valamint tizenegy vereség birtokában az utolsó előtti, tizenötödik pozícióból várják a viharsarki megmérettetést. Az október elsején elszenvedett vereség után (Ceglédi VSE – Monor SE 0-4) személycserére szánták el magukat, így Széchenyi Márton szakmai vezető helyét Ványi Zsolt vette át. Az új impulzus sem hozott generális változást, azóta is kihívásokkal küzdenek, így hozzánk is három vereségből és egy döntetlenből érkeznek. A sikertelenségnek tehát vagy óriási elszántság lehet a vége, vagy adott esetben még nagyobb szakadékba zuhannak a téli szünetre. A további pontveszteség viszont akár végzetes is lehet számukra, mert olyan mértékű a lemaradásuk a még bennmaradást érő 12. pozícióhoz képest – jelen esetben már kilenc pont -, hogy az lassan ledolgozhatatlanná válik, így idő előtt eldőlhet a sorsuk. Ettől függetlenül nyilván túl sok vesztenivalójuk nincs, tehát a papírforma ellenére egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra. Ráadásul pont az ilyen első-utolsó meccsek szoktak nyögvenyelősek lenni, hiszen ellenünk mindenki élete formáját tudja és/vagy akarja elővenni. A statisztika (21 csabai győzelem a 13 ceglédivel szemben) és a renomé azonban kötelez, tehát mindenféle betegségek és sérülések ellenére csakis a győzelem lehet a cél számunkra! A tabellán jelenleg elfoglalt első helyezésünket semmiképpen sem fenyegeti veszély, előnyünk az ESMTK-val szemben már hét egység, de nagyon jó lenne ezt tovább növelni és meggyőző sikerrel zárni az évet!

Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Fotó: Kisfaludi István

Szegény embert még az ág is húzza – szokták mondani -, hiszen első kapusuk, Zima Ádám súlyosabb sérülést szenvedett, akinek természetesen gyors gyógyulást kívánunk! Sárga lapok miatt Csontos Krisztián Mihály kénytelen kihagyni a békéscsabai túrát, tehát korántsem mondható teljesnek vendégeink kollektívája.

A ceglédiekkel kapcsolatban talán a legszebb emlékünk, amikor 2015. május 31-én, 6.200 szurkoló előtt ellenük vívtuk ki az első osztályba jutást. Akkor három góllal tudtuk megterhelni vendégeink kapuját, úgyhogy egy hasonló eredménnyel vélhetően mindenki kiegyezne jelen esetben is.

A mérkőzés után egyébként nem ér még véget a szezon csapatunk számára, egészen december 8-ig közös edzések zajlanak, így csak ezek után kapnak majd némi szabadságot játékosaink. A keret változásairól pedig már korábban megkezdődtek az egyeztetések, így amennyiben konkrétumokról is be tudunk majd számolni, akkor közölni fogjuk felületeinken.

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Juhász Szabolcs Olivért és Pálinkás Donát Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 690 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 17. fordulóját november 25-én (szombat) 13:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Hódmezővásárhelyi FC, november 26-án (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Füzesgyarmati SK, 13:00 órától Meton-FC Dabas SE – Kecskeméti TE 1911 II., BKV Előre – Monor SE, Pénzügyőr SE – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, Körösladányi MSK – Vasas FC II., valamint Martfűi LSE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Negyvenhárom bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles nap várható, a szombaton már érkező hidegfront miatt vasárnapra akár hózápor is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +5 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 26-án (vasárnap) 15 óra 59 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=2-mR4ppkbUE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: