Gyorsan telik az idő, hiszen már a negyedik forduló következik, így 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 19:00 órától a BVSC-Zugló csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.
Tudjuk-látjuk és érezhető is, hogy nincs egyszerű vagy előre lefutott mérkőzés a Merkantil Bank Ligában. Fordulóról-fordulóra meg kell küzdeni minden apró pontért és nem szegheti kedvünket, nem mehet a harci morál rovására még egy olyan csalódást keltő mérkőzés sem, mint az előző Vasas elleni. A visszajelzések alapján sincs egyáltalán szégyellni valónk, rúgtunk három gólt, küzdött, ment a csapat, mindenki tette a dolgát és nem adtuk fel egyetlen percre sem, pedig volt a mérkőzésnek olyan periódusa, amikor már elúszni látszott minden. Ettől függetlenül az eredmény csalódást keltő, hiszen a játék és az akarat ellenére pont nélkül távoztunk Angyalföldről, sajnos a foci már csak ilyen, a vereségért – legyen az bármilyen – nem adnak pontot, ez van. De, menni kell tovább és az utóbbi időben többször is kellemetlen ellenfélnek bizonyult BVSC ellen mindenképpen itthon kell tartanunk a pontokat, ez most nagyon fontos lehet a továbbiakra való tekintettel.
A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló jól kezdte a bajnokságot, hiszen a nyitányon 4-0 arányban hagyta helyben az Ajkát, majd kétgólos vereséget szenvedett Csákváron, az előző fordulóban pedig a Kecskeméttől is kikapott egyetlen góllal. Gyakorlatilag sosem lehet őket beárazni, mert van amikor elsül a puska, máskor pedig érthetetlen dolgokat produkálnak. Mindent egybevetve az előttünk álló mérkőzés olyan szinten hatpontos, hogy aki győzni tud, biztosan a másik elé kerül. Vukmir Dragan neveltjei jelenleg három bajnoki pont birtokában a kilencedik, míg csapatunk két pontot gyűjtve a tizenegyedik pozícióból várja a vasárnapi megmérettetést. A két fél egyébként 14 alkalommal találkozott a második vonalban és szempontunkból 5 győzelmet, 3 döntetlent, valamint 6 vereséget olvashatunk ki a statisztikákból, 19-19-es gólarány mellett. Korábban az első osztályban is megmérkőztünk velük, ahol 5 győzelem, 1 döntetlen, valamint 6 vereség az egyenleg. Utoljára 2025. március 16-án találkoztunk velük, amikor a XIV. kerületben 0-1 arányú vereséget szenvedtünk. Mindent egybevetve igen régen, 2001. április 21-én tudtuk őket ezen a szinten legyőzni (2-3), tehát itt az ideje a visszavágásnak.
Igazolásaikat, felkészülésüket korábban már áttekintettük “Ellenfél-mustra” című cikksorozatunkban, így ezt az írásunkat is szeretettel ajánljuk figyelmükbe, hogy még teljesebb képet kapjanak az előttünk álló mérkőzés hátteréről!
Sérültjeink, betegeink jó úton járnak, tehát nagy eséllyel már lesz olyan, aki bevethető vasárnap, ezáltal a szakmai stáb variációs lehetőségei is bővülhetnek. Az biztos, hogy Albert István eltiltása miatt csak a lelátóról szemlélheti majd a mérkőzést, ellenfelünket ilyen jellegű szankció nem befolyásolja, azaz senki sincs közülük eltiltva.
Csató Sándor: – Jó meccset játszottunk a Vasas ellen, egy pontra rászolgáltunk volna, még ha hátul sebezhetőbbek is voltunk az átlagosnál. Persze a piros-kékeket sem véletlenül tarják feljutásra esélyesnek, komoly támadópotenciállal rendelkeznek, ezt most is bizonyították. A soron következő riválisunk ezzel ellentétben a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt az elmúlt évben, ám a nyári edzőváltás után másféle alapjátékot játszik, ami talán nekünk valamivel jobban fekszik. Egy-két alapemberét elengedte, a helyüket fiatalokkal töltötte be, ettől függetlenül biztosan kellemetlen ellenfél lesz, de szeretnénk végre megszerezni az első győzelmünket. A hétfői meccs miatt kevesebb pihenőnk volt egy nappal, igyekeztünk azt szem előtt tartani, hogy frissek maradjanak a labdarúgók. Ebben az forróságban nem igazán lehet minőségi munkát végezni, de talán hétvégére elviselhetőbbé válik az idő. Akadtak kisebb sérüléssel bajlódók, reményeink szerint azonban hétvégéig mindenki felgyógyul közülük.
A Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet, segítőiként Márkus Pétert és Dobos Dávidot, tartalék játékvezetőként pedig Dobai Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2025. március 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.025 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A bajnoki táblázatot az eddig még hibátlan Honvéd vezeti 9 ponttal, mögötte a Csákvár áll a második helyen 7 ponttal, de a Mezőkövesd ugyanennyit gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Szentlőrinc (13. hely), a Videoton (14. hely), a Budafok (15. hely), valamint a Kozármisleny (16. hely) állnak. Látható tehát, hogy vannak meglepetések – bár nyilván még nagyon az elején járunk -, így messzemenő következtetéseket még mindig nem illik levonni. Az viszont biztos, hogy az izgalmas és szoros bajnokság létrehozására irányuló szándék azért megvalósulni látszik, a nézőszámok, az érdeklődés mind-mind ezt tükrözi.
A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 4. fordulóját 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 17:30 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Szentlőrinc, Karcagi SC – Vasas FC, 19:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC, Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló, Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE, FC Ajka – Budapest Honvéd FC, valamint 2025. augusztus 18-án (hétfő) 20:00 órától Kecskeméti TE – Videoton FC Fehérvár párosításokban rendezik meg.
A Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló bajnoki mérkőzést a Békéscsabai Médiacentrum Kft. hivatalos YouTube csatornáján követhetik majd élőben:
https://www.youtube.com/live/QntQBTCqn8c
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap hidegfront érkezik zivatarral, de a legmagasabb hőmérséklet +33 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 19 óra 53 perckor nyugszik.
Vasárnap este minden a viharsarki futballról szól: látogasson el a Kórház utcába és szurkoljon a Békéscsaba 1912 Előre csapatának a BVSC-Zugló elleni mérkőzésen, ahol győzelemre éhesen lépünk pályára!
Hajrá Lilák!
M.B.
Közösségi média