Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Az idény utolsó előtti idegenbeli mérkőzésével közeledik a végéhez a másodosztályú bajnokság, amikor 2023. május 7-én (vasárnap) 17:00 órától a Soroksár vendégeként lép pályára első csapatunk a 36. fordulóban.

Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre

A Siófok ellen (2-2) utolsó pillanatokban elúszott két bajnoki pont rettentően hiányzik, hiszen azzal a tizenhetedik, osztályozót jelentő pozícióban lennénk, nem pedig a tizenkilencedik helyen. A helyzet olyan szinten egyszerűsödött, hogy amennyiben a Kozármisleny (34 pont) megszerzi a három pontot Győrben, akkor számunkra az utolsó két fordulóban már biztosan győzni kell, a Baranya vármegyeieknek pedig veszteni. Gyakorlatilag már most sem kizárólag a saját kezünkben van a sorsunk, hiszen a többieknek hibázniuk kell, nekünk viszont már nem nagyon szabad. Egy szó mint száz, a helyzet súlyos, de nem adhatjuk és nem is adjuk fel, mert még mindig igen szoros a táblázat vége! Az utolsó helyen álló Dorog (28 pont) már biztosan nem kerülhet ki a veszélyes zónából, még akkor sem ha számukra legkedvezőbb esetben minden közvetlen rivális háromszor veszít egymás után, ők viszont kilenc pontot gyűjtenek – ráadásul ennek azért igen kicsi az esélye. A 15. és 19. pozíciók között (15. Nyíregyháza 37 pont, 16. Csákvár 37 pont, 17. Szentlőrinc 36 pont, 18. Kozármisleny 35 pont, 19. Békéscsaba 34 pont) mindössze három pont, tehát egyetlen mérkőzésnyi a különbség, így szerencsésebb esetben igen nagyot fordulhat az állás egy győzelem esetén.

Békéscsaba 1912 Előre - Soroksár SC 3-1 (2-0)

A minimális cél elérése érdekében viszont most már bravúrokra van szükség! Az előttünk álló Soroksár elleni mérkőzés első a sorban, és ha fellapozzuk a históriás könyvet látható, hogy nem éppen győzni járunk a XXIII. kerületbe. Amennyiben csak a számokat nézzük – tudjuk, ezek elméletben semmit sem jelentenek -, akkor kiolvasható, hogy a fővárosban 2017. november 26-án tudtuk utoljára legyőzni (0-2) őket. Idegenben 2018. november 11-én 2-2 arányú döntetlent értünk el, három további mérkőzésen viszont vereséget szenvedtünk. Összességében a két csapat tizennégyszer találkozott, ebből hétszer soroksári, négyszer pedig békéscsabai siker született, a fennmaradó három mérkőzésen pedig nem bírtak egymással a felek. Utoljára 2022. november 13-án találkoztunk velük, amikor 3-1 arányban legyőztük őket Békéscsabán. Összességében tehát az utóbbi években nagyjából váltakozó sikerrel zajlott a két csapat egymás elleni találkozója, de a jelen körülmények között gyakorlatilag megjósolhatatlan a végeredmény. Az viszont biztos, hogy gól nélkül még sohasem maradtunk a két együttes mérkőzésein, legkevesebb – egyetlen – találat 2019. november 10-én született, amúgy pedig a 3.1-es mérkőzésenkénti gólátlag szurkolói szempontból szórakoztató mérkőzést vetít előre.

A fővárosiak egyébként igen jó sorozatban vannak, mert hat mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, sőt bravúrt-bravúrra halmoztak – elegendő csak a Gyirmót elleni döntetlent (1-1), vagy az MTK elleni győzelmüket (1-2) említeni. Az utóbbi hetek nagyszerű teljesítménye nyilvánvalóan jótékony hatással bírt a bajnoki táblázaton elfoglalt pozíciójukra is, így jelen pillanatban már 14 győzelem, 12 döntetlen, 9 vereség, valamint 54 bajnoki pont birtokában, a hatodik helyen állnak. Az már eldőlt, hogy a DVTK feljutott és bajnok is lett, de az első helytől lefelé semmi más nem biztos még. Ezáltal akár még a Soroksár is odaérhet a bronzérmes helyezésre, amennyiben háromszor győzni tudna, valamint az előttük álló Szeged-Gyirmót-Ajka trió tudásán alul teljesítene. Persze erre is kevés esély mutatkozik, de ettől függetlenül nyilvánvalóan mindent megtesznek majd azért, hogy minél előnyösebb pozícióban zárják a szezont, ami számunkra rossz hír. A sárga-feketék eddigi legjobb eredménye a 2016/2017-es idényben elért negyedik hely volt, ezt pedig az idén igencsak megközelíthetik, szerencsésebb esetben meg is ismételhetik.

Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Színes lapok miatt ezúttal Futó Zsombor kénytelen kihagyni a fővárosi túrát, hiszen öt darab összegyűlt sárga lapja miatt az automatikus eltiltás sorsára jutott. Sajnos keretünket betegségek és sérülések is tizedelik, tehát ebből a szempontból sem vagyunk könnyű helyzetben. Vendéglátóinknál nem lesz eltiltott és mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Halmai Ádámnak (14 gól), valamint Lovrencsics Balázsnak (13 gól), akik ketten együtt csapatuk szerzett góljainak (54) pontosan felét vállalták eddig magukra. A lőtt gólok mellett 47-et kaptak is, bár ebből a szempontból a képzeletbeli táblázat középére rangsorolják magukat. Hazai pályán meggyőző teljesítményt nyújtottak az egész idényben, mert a 17 meccsükből kilencszer tudtak győzni, ötször döntetlenre végeztek és mindössze háromszor kaptak ki, csak az MTK (2-6), a Budafok (1-2), valamint a DVTK (0-5) tudta őket két vállra fektetni hazai környezetben.

Pásztor József: – Azt biztos, hogy most már valami extrát kell nyújtania a csapatnak, ha Budapesten győzni akar. Helyzetünket nehezíti, hogy két újabb játékosunk betegség miatt nem tud pályára lépni, sőt eltiltottunk is van. Itt lesz a lehetőség azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak, hogy bebizonyítsák, lehet rájuk is számítani! Következő ellenfelünk nyugodt lehet, jó passzban vannak és ebben a szezonban kifejezetten jól teljesítettek, de ettől függetlenül nem feltartott kézzel megyünk és megpróbálunk meglepetést okozni, ami nem lesz egyszerű. Bízom benne, hogy a srácok összeszedik magukat és engem is meglepnek egy jó játékkal!


Helyezéseink és pontszámaink alakulása fordulók szerint a 2022/2023-as idényben:


A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szalai Dánielt és Berényi Ákost jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Az 1988-as születésű sporival 2022. szeptember 4-én, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 3-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 724 sárga- és 48 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabella állása 35 lejátszott forduló után DVTK (80 pont), az MTK (67 pont) és az Ajka (62 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (35 pont), a Békéscsaba (34 pont) és a Dorog (28 pont) próbál elmozdulni. A forduló kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a Kozármisleny vezetőedzőjét, Márton Gábort a hátralévő három mérkőzésre eltiltották, így a hétvégi Győr elleni mérkőzésen már csak a nézőtérről szemlélheti az eseményeket és reménykedünk, hogy az ETO otthon tudja tartani a három pontot. A szempontunkból lényeges mérkőzésekkel kapcsolatban bízunk abban, hogy a Tiszakécske hazai pályán elbánik a Doroggal, az Ajka harcolni fog a Szentlőrinc ellen, hiszen számukra még elérhető akár a feljutás is, valamint szurkolhatunk Szegednek a Csákvárral szemben és a DVTK-nak is a nyíregyházi túrájuk sikerességéért.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 36. fordulóját május 7-én (vasárnap) 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Gyirmót FC Győr, Nyíregyháza Spartacus FC – DVTK, ETO FC Győr – HR-Rent Kozármisleny, Szombathelyi Haladás – Credobus Mosonmagyaróvár, BFC Siófok – Budafoki MTE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Tiszakécskei LC – Dorogi FC, FC Ajka – Szentlőrinc, Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint május 8-án (hétfő) 19:00 órától PMFC – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében zápor-zivatar is előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet azonban +24 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. május 7-én (vasárnap) 20 óra 04 perckor nyugszik.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést élőben (live stream) közvetítjük a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=K72ipL4r7Yk

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez most különösen fontos lenne! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Élőben közvetítjük a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Az MTVA engedélyével élőben közvetítjük a 2023. május 7-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 36. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Élő közvetítés: Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=K72ipL4r7Yk

Hajrá Lilák!


Érdemes feliratkozni hivatalos YouTube csatornánkra, hogy azonnal értesüljenek új videóinkról, élő közvetítéseinkről!


 

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
35. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

2-2 (2-1)


Időpont: 2023. április 30. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Rúsz Márton

Asszisztensek: ifj. Varga Gábor, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Zimmermann Márió

Békéscsaba: Krnács Richárd, Futó Zsombor, Kitl Miklós, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Bukrán Erik, Zvara Levente Mátyás, Máris Dominik, Mágocsi Bence, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Zádori Krisztián, Szalai Dániel, Horváth Péter, Talpalló Norbert Lajos.
Megbízott vezetőedző: Pásztor József

Siófok: Winter Dániel, Debreceni Ákos, Vágó Gábor Richárd, Varga Bence, Szakály Attila, Polényi Gábor, Volter Patrik, Hegedűs Márk, Horváth Milán Gábor, Varjas Zoltán, Farkas Balázs Kesző. Cserék: Hutvágner Gergely, Medgyesi Márk, Dénes Csanád Vilmos, Major Gergő György, György Nico Julian, Girsik Áron Róbert, Pataki Zoltán, Nemes Marcell, Forgács Dávid Péter, Nyitrai Bence, Makrai Gábor.
Vezetőedző: Vukmir Dragan

 Gólszerzők: Czékus Ádám (13. perc), Varjas Zoltán (18. perc), Ilyés Tamás (40. perc), Dénes Csanád (92. perc).

 Sárga lapok: Varga Bence (24. perc), Futó Zsombor (45+1. perc), Volter Patrik (45+1. perc), Mikló Roland (90. perc).

Nézőszám: 1.350


Helyezés a forduló után: 19 (-1)
Bajnoki pontok száma a forduló után: 34 (+1)
Hátralévő fordulók száma: 3
Szerezhető pontok száma a forduló után: 9
A 15. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: 4


Már-már a kezében érezhette a három pontot a Békéscsaba 1912 Előre, ám a hosszabbításban a cserejátékos Dénes Csanád fejesével egyenlített a vendég csapat.

Békéscsaba 1912 Előre - BFC Siófok 2-2 (2-1)

Fotó: Für Henrik

Azonnal ellenfelének esett az NB2-es tagság megőrzéséért harccoló Békéscsaba. Fölényét az is jelezte, hogy öt percen belül már a harmadik szögletet végezte el Czékus Ádám. A sokat cselező, villámgyors csabai támadó nem sokkal ezután, a meglepetésre kezdőbe állított Ilyés Tamás lövése után meg is szerezte a vezetést csapatának (1-0). Sokáig nem örülhetett az Előre, mert az első siófoki szöglet után Varjas Zoltán fejese után Krnács Richárd kapujában landolt a labda (1-1). A csabaiakat azonban nem sokkolta a gól, továbbra is mentek előre, minden egyes labdáért megharcoltak, melynek eredményeképpen Ilyés Tamás egy pompás emeléssel újra a lilákat juttatta vezetéshez (2-1).

A szünet után a vendégek domináltak inkább, a Csaba visszahúzódott a saját térfelére és a kontrákra rendezkedett be. A Balaton-partiak többször jutottak el a kapujukig, de igazán veszélyes helyzetet sokáig nem tudtak kidolgozni. Nem úgy a hosszabbításban, amikor a csereember, Dénes Csanád jókor állt, jó helyen és fejesével pontot mentett (2-2).

Dragan Vukmir: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert a hazai csapatnak nagyon kellett a három pont. Fiatal játékosokból álló csapatunk az első félidőben sok hibával futballozott, de akkor is küzdött. Próbáltunk három cserejátékossal frissíteni, végül a hosszabbításban gólt szereztünk, örülünk a megszerzett az egy pontnak.

Pásztor József: – Sajnos sorozatban nem tudjuk úgy lehozni a mérkőzéseket, hogy ne kapjunk gólt, ezúttal is mindkét fejesgól elkerülhető lett volna. A legnagyobb baj az, hogy nem tudunk kilencven percen át koncentrálni, emiatt a csapat mindig „hozza” a hibát. Pedig kúsztak-másztak a fiúk, nem mondhatom azt, hogy nem küzdöttünk volna, de hiába vezetünk rendszeresen, a végén mindig gólt kapunk, így pedig fontos pontokat veszítünk.



Fotók, élő tudósítás, információk, esemény,  jegyzőkönyv, tabella:

FotókÉlő tudósításMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

A szezon utolsó előtti hazai másodosztályú mérkőzése következik 2023. április 30-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a BFC Siófok együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban a bajnokság 35. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - BFC Siófok

Mivel az előző felvonásban nem éppen kedvezően alakultak a dolgok számunkra, így a helyzet még kacifántosabbá vált. A bajnoki táblázat pillanatnyi állása és alakulása ilyen formán példátlan izgalmakat tartogat a hátralévő négy fordulóra. Az is biztos, hogy a még csapatonként szerezhető 12 pontért vérre menő küzdelem várható, rettentő feszült hangulatú találkozókon. Ami biztos, hogy a DVTK már feljutott, de bajnoknak még nem mondhatja magát matematikai értelemben. Ehhez azonban elegendő lenne egyetlen győzelem, amire a Csákvár ellen jó esélye mutatkozik. A tabella elején azonban korántsem sima minden, mert az Ajka egyáltalán nem tett le a feljutásról – ez kiviláglik az első osztályú licencet kapott klubok listájából is. A forduló rangadója ilyen formán jelentős téttel bír, hiszen amennyiben az MTK megveri hazai pályán az Ajkát, akkor hatalmas lépést tehetnek az első osztályú tagság felé. A helyzet nem csak a sor elején feszült, de a lista végén álló csapatok számára is egyre bonyolultabb. Elméletben még a 28 ponttal rendelkező Dorog is kiharcolhatja a sima bennmaradást, hiszen szerencsésebb esetben akár 40 pontra is duzzaszthatja gyűjteményét. Számos variáció létezik, lehet számolgatni, esélyeket latolgatni, osztani-szorozni, számunkra viszont igazán akkor lenne ennek értelme, ha most vasárnap itthon tudjuk tartani a három pontot, tehát amennyiben legyőzzük a Siófokot. Elméletben még következő ellenfelünk, a Siófok sem érezheti magát teljes biztonságban, hiszen 46 pontját adott esetben még a most 15. pozíciót elfoglaló Kozármisleny (35 pont) is überelheti. Ennek elég kicsi a valószínűsége, azonban ha teljes bizonyosságot és biztonságot szeretnének maguknak, akkor azt egyetlen győzelemmel el is érhetik. Mivel a 15-19. helyezések között mindössze négy pont a differencia, így egy-egy győzelemmel hatalmasat lehetne előrelépni. Szempontunkból abszolút számít majd a Csákvár (37 pont), a Kozármisleny (35 pont), a Nyíregyháza (34 pont), de  a mögöttünk álló Szentlőrinc (33 pont) és a Dorog (28 pont) eredményei is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen pozícióból várjuk majd a következő fordulót. A folytatásban még utazunk a Soroksárhoz, az évad utolsó hazai mérkőzésén a Tiszakécskét fogadjuk, majd Ajkán zárjuk a szezont.

BFC Siófok - Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (2-0)

Következő vendégeinkkel szemben tehát megfelelő határozottsággal és önbizalom birtokában szükséges pályára lépnünk és véleményünk szerint még esélyt sem szabadna hagyni számukra. Tehát, ellentmondást nem tűrő módon győzelmet kell aratnunk, amely megteremthetné a további harc értelmét. Kár és persze utólag már könnyű sajnálkozni, hogy azt a néhány papíron könnyűnek ítélt meccset hagytuk elúszni szerzett pontok nélkül, hiszen többször is említettük a szezon folyamán, hogy minden egyes bajnoki pontnak hatalmas jelentősége lehet majd a végelszámolásnál, de sajnos ez már így alakult. De, az mindenképpen pozitív, hogy olyan értelemben saját kezünkben van a sorsunk, hogy az osztályozós pozíciók egyikének megszerzése gyakorlatilag csak rajtunk múlik. Ezen a vasárnapon, hazai pályán jó esély mutatkozik egy újabb győzelemre, még akkor is ha ellenfelünk igen jó sorozatban van. Hat forduló óta veretlenek és a 34 forduló alatt elért 12-12 győzelem és vereség, 10 döntetlen, valamint 46 bajnoki pont által megszerzett kilencedik pozíció nem a véletlen műve. De, a két csapat közös és igen jelentős bajnoki múltja minden szinten felénk billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét. Összességében a 43. Békéscsaba – Siófok összecsapás következik, melyből 18 alkalommal találkoztunk a második vonalban. Amennyiben a másodosztálynál maradunk, akkor kiolvasható a számokból, hogy 11 csabai győzelem mellett, csak 4 siófoki fordult elő eddig, és csupán háromszor végeztek döntetlen eredménnyel a csapatok. A 2,9-es mérkőzésenkénti gólátlag mindenképpen a szórakoztatás irányába viheti el a találkozót, ráadásul a két együttes NB2-es mérkőzései alkalmával mindig esett gól. Utoljára 2022. november 9-én idegenben találkoztunk utoljára, amikor 2-2-es végeredmény született. A siófokiak 2021. május 2-án tudtak minket utoljára legyőzni, mi viszont 2022. április 6-án 4-1 arányban tartottuk itthon a három pontot. Az idegenbeli mérlegük is középszerű, hiszen a 17 vendégségben lejátszott meccsből csak öt alkalommal tudtak győzni, négyszer döntetlent értek el, nyolc alkalommal viszont kikaptak. Mínusz kilences gólarányuk arról árulkodik, hogy az idén kevesebb gólt szereznek, viszont védelmük zavarba hozható. A 48 kapott gól a mezőnyben a nyolcadik legtöbb, tehát ebből a szempontból is a képzeletbeli táblázat közepén helyezkednek el. Egy szó mint száz, egyáltalán nem verhetetlenek és úgy gondoljuk, hazai pályán igenis be kell húznunk ezt a mérkőzést! Amennyiben csapatunk azt az arcát tudja mutatni, amit néhány jól sikerült találkozón megszokhattunk, akkor nem lehet gond és továbbra is versenyben maradhatunk a bennmaradásért.

Békéscsaba 1912 Előre - BFC Siófok 4-1 (2-1)

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott. Habár második csapatunk idegenben vendégszerepel majd, de ezúttal megoldják majd a fiatalok részvételével a mérkőzést. Hosszabb távon sérült játékosaink számára nyilván nem most érkezett el az alkalom a visszatérésre, hiszen nincs itt az ideje a próbálkozásoknak.

Dragan Vukmir: – Tudjuk, hogy ellenfelünknek élet-halál harc lesz a mérkőzés. Matematikailag még nem kerültük el biztosan az osztályozót, de ez a cél, így számunkra is fontos lesz a vasárnapi találkozó. Nehéz meccset várok, mert mindkét csapatnak kellenek a pontok.

Pásztor József: – Bár nekünk lenne annyi pontunk, mint a Siófoknak, hiszen akkor nem fájna a fejünk. Biztos vagyok benne, hogy ők már bennmaradtak, akkor is ha a matek miatt elméletileg szükségük van még pontra. Igen jó sorozatban vannak, hiszen hat mérkőzés óta veretlenek és összességében is nagyon jól szerepelnek. Viszont jelen helyzetünkben, ha a Real Madrid érkezne hozzánk a hétvégén, őket is meg kellene vernünk, mert csak akkor van sanszunk a bennmaradáshoz. Remélem, hogy a fiúk is átérzik a helyzetet és olyan hozzáállást fognak tanúsítani, amivel meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, de bízom benne, hogy hazai pályán, saját közönségünk támogatásával itthon tudjuk tartani a három pontot.

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Segítőiként ifj. Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Zimmermann Márió látja el. Az 1994-es születésű sporival 2023. március 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 291 sárga- és 19 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (77 pont), az MTK (66 pont) és az Ajka (61 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (35 pont), a Nyíregyháza (34 pont), a Békéscsaba (33 pont), a Szentlőrinc (33 pont) és a Dorog (28 pont) próbál elmozdulni. A sors megsegíthetne minket Szentlőrinc tiszakécskei vereségével, a Soroksár dorogi győzelmével, a Kozármisleny – Nyíregyháza találkozón pedig a döntetlen lehetne a legideálisabb.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 35. fordulóját április 29-én (szombat) 17:00 órától Budafoki MTE – Szombathelyi Haladás, április 30-án (vasárnap) 17:00 óratól Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kolorcity Kazincbarcika SE, Gyirmót FC Győr – PMFC, Szentlőrinc – Tiszakécskei LC, Dorogi FC – Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok, Credobus Mosonmagyaróvár – ETO FC Győr, HR-Rent Kozármisleny – Nyíregyháza Spartacus FC, 18:00 órától MTK Budapest – FC Ajka, valamint 20:00 órától DVTK – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében zápor is előfordulhat, de a legmagasabb nappali hőmérséklet +21 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. április 30-án (vasárnap) 19 óra 55 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Ne felejtsék el, hogy ezúttal is nyereményekkel várjuk Önöket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Időpont: 2023. április 30. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Gyere meccsre, szurkolj és nyerj egy lila-fehér ajándékot!

https://1912elore.hu/site/tavaszi-nyeremenyek-a-hazai-merkozeseken-20230322/

A MÉRKŐZÉSRE ÉRVÉNYES BELÉPŐJEGYEK MEGVÁSÁROLHATÓK ELŐVÉTELBEN IS AZ ELŐRE SZÉKHÁZBAN, MUNKANAPOKON 08:00 ÉS 16:00 ÓRA KÖZÖTT.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Békéscsaba 1912 Előre - BFC Siófok


Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.


A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 15:30 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/