Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II.

Két hét alatt negyedszer lép pályára második csapatunk, amikor 2022. október 9-én (vasárnap) 11:00 órától a DVTK II. együttesét fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

A 17. és a 20. helyezett csapat méri össze erejét a 12. fordulóban a 4-es Honvéd utcai centerpályán, és próbál elmozdulni a kiesést jelentő helyekről. A tét tehát mindkét csapat számára igen nagy és gyakorlatilag minden mindegy alapon focizhatnak a csapatok. A Békéscsaba II. jó eséllyel megszerezheti harmadik győzelmét a szezonban, míg a diósgyőri tartalék zárkózhatna a mezőny közepéhez. Az eddigi teljesítménnyel egyik szakvezetés sem lehet elégedett, hiszen mindkét csapat jobbra érdemes, jelenlegi helyzetüket pedig nem feltétlenül a képességbeli deficit okozta eddig sem. A miskolciak 3 győzelem mellett 8 vereséget tudhatnak magukénak és továbbra sem tudnak kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtani. Egy-egy mérkőzésen győznek és kiszakad a gólzsák, a következő héten viszont beleszaladnak egy nagyobb zakóba, amit nyilván az is okozhat, hogy milyen mértékű segítség érkezik adott esetben az első csapattól. Jelen helyzetben mindkét diósgyőri csapat Békéscsabán lép pályára ugyanazon a napon, így jó eséllyel a prioritás az NB2-es alakulat oldalán lehet. A 2021/2022-es idényben éppen mögöttünk, a 12. pozícióban végeztek és hozzánk hasonlóan 50 bajnoki pontot gyűjtöttek, tehát az előzményeket vizsgálva közel azonos képességű két csapat mérkőzik ismét. A felek eddig két alkalommal találkoztak egymással, idegenben mi (2-3), hazai pályán viszont a DVTK (0-2) tudta megszerezni a három pontot. Izgalomban, csatában tehát biztosan nem lesz hiány, és remélhetőleg ez lila-fehér oldalon eredményességgel is párosul majd.

Vincze Richárd– Az előző héten három mérkőzést játszottunk, amiből sajnos csak egyet sikerült megnyerni. Ez leginkább azért bosszantó, mert  az összecsapások fordulópontjai nem nekünk kedveztek, pedig ha fordítva alakulnak a dolgok, akkor most másról kellene beszélnünk. Gondolok arra, hogy Kisvárdán 0-0-nál az első félidőben sajnos néma maradt a játékvezető sípja egy egyértelmű hazai kezezésnél, ami a büntetőterületen belül történt. Ugyancsak gólnélküli állásnál ziccert hibáztunk, rá két percre viszont gólt kaptunk. A második várdai találat előtti szituációban pedig az egyik játékosunk egy szerencsétlen mozdulat miatt bokatörést szenvedett. A Hatvan ellen újra 0-0-nál nekünk volt két nagy helyzetünk, és egy tizenegyest is kihagytunk. Az ellenfél pedig a 90. percben egy szöglet utáni szerencsés góllal nyert. Ezek a fordulópontok azt mutatják, hogy nekünk, a stábnak még többet kell tennünk azért, hogy sikeresen készítsük fel a fiúkat a vasárnapi viharsarki meccsre. Még jobban fókuszáljunk a saját játékmodellünk erősítésére. Ellenfelünk az utolsó két meccsen simán verte a Loki “tarcsit”, majd csúnyán kikapott a Vasas II-től. Náluk is a fiatal játékosok vannak előtérbe helyezve, így biztos vagyok benne, hogy harcos, őszinte mérkőzés vár ránk. Vasárnap délelőtt végig fokuszáltnak, bátornak, tudatosnak és végül, de nem utolsósorban sikerre éhesnek kell lenni a pályára lépő játékosoknak.

Nagy Sándor: – A Debrecen elleni hazai siker után Angyalföldön sok játékosunk azt hitte, hogy a bab is hús és nem kell megszakadnia a pályán, fejben sem igazán voltak ott többen, ez okozta súlyos vereségünket. Leginkább a tartást hiányoltam a gárdából, túlságosan könnyen beletörődött a sorsába. Bár csapatjátékról van szó, valahol minden játékos egyéni bizonyítványt is kiállít magáról a mérkőzéseken. Azt szeretnénk elérni, hogy ezt ne kelljen hétről hétre sulykolni beléjük. Ha nem is megy a játék, akarattal és elszántsággal nagyon sok mindent lehet ellensúlyozni. Ha ez meglesz, akkor az pontokat hozhat a DVTK ellen is. Tudjuk róluk, hogy fiatal keretük van, amely rendszerint kap támogatást az NB2-es csapattól. Mindenképpen győzelemre fogunk játszani, remélem sikerül lemásolnunk a Debrecen elleni hozzáállást és játékot, mert abban rejlik sikerünk titka.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, a kereteket ilyen módon szinte csak az első csapatok taktikái, na meg a sérülések befolyásolhatják némileg.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II. mérkőzés játékvezetőjeként Kakuk Szabolcsot, segítőiként Juhász Lászlót és Molnár Alexet akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival 2022. május 22-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló 2-5 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 220 sárga- és 7 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 12. fordulóját október 9-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II., 14:00 órától DVSC II. – Putnok FC, 15:00 órától Füzesgyarmati SK – Vasas FC II., FC Hatvan – Facultas-Tiszafüredi VSE, Kisvárda Master Good II. – Sényő-Carnifex FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Karcagi SE, Pénzügyőr SE – BKV Előre, Eger SE – Jászberényi FC, Aqua General Hajdúszoboszló – Körösladányi MSK, valamint BVSC-Zugló – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizenegy lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (29 pont) vezeti a Putnok (22 pont) és a DEAC (21 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Sényő, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 9-én (vasárnap) 18 óra 9 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Majdnem napra pontosan öt és fél év elteltével, 2022. október 5-én (szerdán) 18:00 órától ismét bajnoki mérkőzésen találkozunk a Kozármisleny csapatával.

A tét pedig egyre nagyobb, hiszen a Mosonmagyaróvár ellen elszenvedett hazai vereség (0-1) folytán a 15. pozícióig csúsztunk vissza a táblázaton. Ez az utolsó olyan hely, ahol az új szabályok szerint még teljes biztonságban van egy csapat, hiszen a 16-18. helyezetteknek már rájátszásban kell bizonyítaniuk érdemességüket a másodosztályra, a 19-20. helyen végző csapatok pedig biztosan kiesnek a harmadosztályba. Ahogy azt előző beharangozónkban is írtuk, gyakorlatilag minden fejben dől el egy-egy mérkőzést illetően, hiszen ebben a ligában olyan csapatok szerepelnek, amelyek bárkit-bárhol és bármikor képesek meglepni. Látható az előző forduló eredményeiből is, hogy itt már nincs meglepetés eredmény, egyik csapatot sem lehet félvállról venni, nem lehet hibázni vagy dekoncentrált módon játszani. Csapatunk két vereségből érkezik a hétközi mérkőzésbe úgy, hogy az augusztus 14-i bravúros gyirmóti győzelem (0-1) óta nem tudtunk mérkőzést nyerni. Azóta három döntetlen és három vereség a mérlegünk, melyek között több olyan mérkőzés is szerepel, melyeken nagyon fontos pontokat hullajtottunk el, ezek pedig iszonyúan fognak hiányozni a végelszámolásnál.

Na, de ennyi kesergés után tekintsünk inkább előre, hiszen mindenki tudja, hogy csapatunk képes győzni, képes bajnoki pontokat szerezni és a Békéscsabának minimum a másodosztályban a helye. Ezért viszont nyilván tenni is kell, és ahogy a példák mutatják: ennél jóval többet! Itt az alkalom, itt a lehetőség, hogy gyorsan megtörjük és magunk mögött hagyjuk a negatív szériát, hiszen Kozármislenyben győzni kell – nincs más opció! A mérkőzés azon túl, hogy mennyire fontos mindkét csapat számára, hatpontos is, hiszen a felek között mindössze két pont a különbség, így aki győzni tud biztosan a másik előtt várhatja majd a 11. fordulót. A Baranya megyeiek egyébként közel két hónapos nyeretlenségi szériájuknak vetettek véget vasárnap, amikor 1-3 arányban legyőzték a Dorogot. Motivációban és akarásban tehát biztosan nincs hiány náluk, nálunk viszont ebből egyelőre deficit mutatkozik.

A két együttes egyébként – ahogy bevezetőnkben is említettük -, majdnem öt és fél éve találkozott utoljára egymással, egészen pontosan 2017. április 9-én, amikor 5-1 arányban mi tudtunk győzni. Összességében abszolút lila-fehér fölényt mutat az egyenleg, hiszen az egymás ellen lejátszott bajnoki mérkőzéseket tekintve háromszor mi, míg egyszer vendéglátóink győztek. A Kupában is összefutottunk velük a 2015/2016-os idényben, amikor még oda-visszavágós rendszerben zajlottak a fordulók. Az első mérkőzésen, 2016. február 16-án 2-1 arányban mi győztünk, a 2016. március 2-i visszavágón viszont 1-1 lett a vége, így összesítésben mi jutottunk tovább. Ez volt egyébként az utóbbi évek legsikeresebb kupaszereplése, hiszen egészen az elődöntőig jutottunk.

A Kozármisleny toronymagasan (27 győzelem, 11 döntetlen és 92 pont), vereség nélkül nyerte a harmadosztályú bajnokság 2021/2022-es Közép-csoportjának küzdelmeit, így a 2016/2017-es idény után ismét a másodosztályban szerepelhetnek. Abban az évben egyébként 37 pont birtokában a 18. helyen estek ki úgy, hogy gyakorlatilag egyetlen győzelem hiányzott a bennmaradásukhoz. Az idei szereplés pedig nyilván arról szól, hogy kiharcolják a bennmaradást, ezáltal úgy megerősödjenek, hogy az építkezést tovább folytathassák. A MOL Magyar Kupa idei kiírásától már búcsúztak, hiszen 0-1 arányban vereséget szenvedtek a Kazincbarcikától a 3. fordulóban, így teljes egészében csak a bajnokságra kell már koncentrálniuk. A feljutást követően, lehetőségeikhez mérten igyekeztek úgy alakítani keretüket, hogy az alkalmas legyen a cél eléréséhez. Érkeztek: Kulcsár Kornél (Budafok), Kosznovszky Márk (MTK), Bognár Dávid (Bánhorváti), Vogyicska Balázs (FTC II.), Tölgyesi Viktor (PMFC), Budzsáklia Benett (visszatért az MTK II-től), Gál Szabolcs (Kecskemét), Bartha László (Kecskemét), Guth Ádám (MTK II.), Varasdi Dániel Gábor (MTK II.), Kotroczó Péter (Várda Labdarúgó Akadémia), Osei Clinton (MTK), Károly Bálint (PMFC).

Színes lapok miatt Zvara Levente Mátyás biztosan kihagyja a kétnapos túrát, hiszen a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés 46. percében kiállították. Továbbra is veszélyeztetett helyzetben lehet Kitl Miklós és Mikló Roland, hiszen négy-négy sárga cédulával rendelkeznek. Vendéglátónk keretében hasonló szankciók miatt nem lesz eltiltott.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben (live stream) közvetítjük a helyszínről az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/kcSM8uVrOXM

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Derdák Marcellt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Huszár Balázst és Máyer Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Molnár Attila látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. december 5-én, a III. ker. TVE – Békéscsaba 1912 Előre 4-3 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 516 sárga- és 26 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), PMFC (19 pont), Gyirmót (16 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (7 pont), a Budafok (7 pont) és a Dorog (6 pont) próbál elmozdulni.

A hét eleji történésekhez tartozik, hogy a Dorogi FC megvált Fenyvesi László vezetőedzőtől, de írásunk születésének pillanatában még nem nevezték meg az új szakvezetőt.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 10. fordulóját október 5-én (szerdán) 15:00 óratól Soroksár SC – FC Ajka, Nyíregyháza Spartacus – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc, Credobus Mosonmagyaróvár – Budafoki MTE, 17:00 órától ETO FC Győr – Gyirmót FC Győr,  18:00 órától Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BFC Siófok – PMFC, Szombathelyi Haladás – Kolorcity Kazincbarcika SC, DVTK – Dorogi FC, valamint HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Kozármisleny térségében gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 5-én (szerda) 18 óra 16 perckor nyugszik.

Csapatunk a kedd reggeli videózást, valamint a délelőtti edzést követően útra kel és az éjszakát Pécsett tölti, hogy a holnapi átmozgatás után, már minimális utazással a lábakban tudjon pályára lépni a Kozármislenyi Stadionban.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Majdnem négy év elteltével 2022. október 2-án (vasárnap) 15:00 órától ismét tétmérkőzésen találkozunk a Credobus Mosonmagyaróvár csapatával, ezúttal a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Szám szerint a hetedik Békéscsaba – Mosonmagyaróvár összecsapás következik, amely mindkét együttes számára hatalmas jelentőséggel bír. A Mosonmagyaróvár jelenleg nyolc lejátszott forduló után, mindössze egyetlen győzelem, két döntetlen, öt vereség, valamint öt bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő, 19. helyről várja a viharsarki túrát. Hat forduló óta nyeretlenek, augusztus 7-én tudtak győzni az Ajka ellenében (2-1), azóta viszont csak vereségek és döntetlenek követték egymást. A mélyrepülésnek edzőváltás lett a vége és szeptember 13-án Varga László távozott a klubtól és a soron következő Füzesgyarmat elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen már Horváth Csaba, a második csapat vezetőedzője irányította csapatukat. A Kupában is nyögvenyelősen sikerült továbbjutniuk, hiszen csak a hosszabbításban sikerült 1-2 arányban legyőzni az egy osztállyal alacsonyabban rangsorolt sárrétieket. Egy szó mint száz, az előttük álló két mérkőzés vízválasztó lehet az óváriak számára is, ebbe viszont első körben remélhetőleg nekünk is lesz beleszólásunk. A következő két forduló azonban nem csak számukra, hanem a Békéscsaba számára is igen fontos, hiszen adott esetben két győzelemmel már zárkózhatnánk az élbolyhoz, rosszabb szituációban viszont simán a kiesést jelentő pozíciókban találhatjuk magunkat. Az utóbbi eshetőségre egyelőre gondolni sem szeretnénk, maradjunk pozitívak, hiszen a csapatban van potenciál, mindenki tudja amit kell, úgyhogy ezek a dolgok gyakorlatilag csak fejben dőlnek el!

A két mérkőző fél közös múltját tekintve mi állunk jobban, hiszen 3 győzelem és 2 vereség mellett, egy döntetlent is kiolvashatunk a számokból. Az utolsó találkozásunkat viszont nem tehetjük az ablakba, hiszen 2018. december 9-én 3-0 arányban kaptunk ki Mosonmagyaróváron. A 2018/2019-es bajnokság első fordulójában viszont mi győztünk hasonló eredménnyel (3-0), úgyhogy abban az idényben váltakozó sikerrel zajlott a két csapat egymás elleni csatája.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek a 2018/2019-es idényben kiestek a másodosztályból, majd három NB3-ban eltöltött szezon után az idén jött össze számukra ismét a második vonalban történő részvétel lehetősége. A 2021/2022-es bajnoki évben egyébként toronymagasan, 32 győzelem, 4 döntetlen és mindössze 2 vereség birtokában, kereken 100 pontot gyűjtve harcolták ki újra NB2-es tagságukat a Nyugati-csoportban. A bennmaradás, ahogy az látszik is pillanatnyi helyzetükből is, egyáltalán nem látszik egyszerű feladatnak, pedig igazolásokkal is igyekeztek felkészíteni csapatukat. Érkeztek: Monori Norbert (Haladás), Sajbán Miklós Viktor (Budaörs), Dezamits Dominik (Haladás), Szabó Richárd (Cegléd), Papp Szilárd (Szolnok), Slakta Balázs (Budaörs), Múcska Viktor (ETO).

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, Kitl Miklós és Mikló Roland azonban 4-4 sárga cédulájával veszélyeztetett helyzetben lehet. Sérültek, betegek sajnos továbbra is vannak keretünkben, de többen is jó úton haladnak a visszatérés felé, így attól is függően, hogy második csapatunk kaphat-e visszajátszókat a szintén vasárnap megrendezendő Vasas II. elleni idegenbeli mérkőzésükre, akár több változás is lehetséges a kezdő összeállításban. Lényeges lesz az erőforrások optimális beosztása is, hiszen nyolc nap alatt három bajnoki mérkőzést szükséges teljesíteni, ebből az egyik ráadásul kétnapos hosszú túrával jár együtt. De, a legfontosabb most az, hogy a vasárnapi mérkőzésen bármilyen áron győzni tudjunk!

Horváth Csaba: – Úgy érzem jól sikerült az előző három hét, hasznosan töltöttük a bajnoki szünetet. Nehéz mérkőzésre számítok Békéscsabán és tudjuk, hogy bárkire veszélyes csapat otthonába látogatunk. Fontos mérkőzések következnek, amelynek első állomása lesz a vasárnapi összecsapás, de bízom a csapatban, így szeretnénk ponttal-pontokkal hazatérni.

Brlázs István Gábor: – Mivel edzőváltás volt következő ellenfelünknél, nehezebb volt feltérképezni őket és nyilvánvalóan csak az eddigi meccsek alapján készülhettünk belőlük, így ez tényleg az a mérkőzés, amikor csakis magunkra kell koncentrálnunk. Nagyon stabilan és zártan védekező csapat érkezik hozzánk és elsősorban kontrákból próbálnak veszélyeztetni – idegenben nyilván ezúttal sem lesz ez másképp. Veszélyesek a pontrúgásaik is, amire különösképpen figyelnünk kell majd. Nem véletlenül vannak ők is ebben a bajnokságban, megvan bennük a potenciál. Számunkra viszont szinte létfontosságú lenne a győzelem, ezt mindenki tudja és mindenkiben nyomatékosítva is lett, úgyhogy hazai pályán és közönség előtt csakis a győzelem elfogadható. Ha minden egészséges játékosom ki tudja tenni a pályára a legjobb tudását, akkor nem lehet probléma. Bízom a srácokban, mert megvan bennük az akarat és a tudás is!

A Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Rózsa Dávidot és Ring Kevint jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 704 sárga- és 47 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), Gyirmót (16 pont), PMFC (16 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Dorog (6 pont), a Mosonmagyaróvár (5 pont) és a Kozármisleny (4 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 9. fordulóját október 2-án (vasárnap) 15:00 óratól Gyirmót FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – DVTK, 17:00 órától MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár, Kolorcity Kazincbarcika – ETO FC Győr, PMFC – Szombathelyi Haladás, FC Ajka – BFC Siófok, Tiszakécskei LC – Soroksár SC, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 2-án (vasárnap) 18 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

Folyatódik az erőltetett menet második csapatunk számára, hiszen 2022. október 2-án (vasárnap) 11:00 órától a Vasas FC II. ellen lépünk pályára Budapesten, a bajnokság 11. fordulójában.

A hétközi meccsen biztató játékkal elért, DVSC II. elleni 5-1 arányú győzelem jó alap lehet vasárnapra is, hiszen az angyalföldiek tartalék együttese sem sorolható a Keleti csoport élcsapatai közé. Döntetlennel kezdték a bajnokságot, majd beleszaladtak három vereségbe, azóta pedig továbbra is hektikus formát mutatnak, ami nyilván betudható annak is, hogy mikor milyen mértékű segítség érkezik az első osztályú keretből. Néhány NB3-as bajnoksággal foglalkozó közösségi csoportban egyébként rendszeresen hangot is adnak ennek a ténynek, és többen is felvetették a szituációk kapcsán a tartalékbajnokságok létjogosultságát, amiben őszintén megmondva, van is némi igazság. A piros-kékek vereségből (Putnok – Vasas II. 3-2) érkeznek a 11. fordulóba úgy, hogy eddig 3-3 győzelem és döntetlen, 4 vereség, valamint 12 bajnoki pont birtokában, a táblázat 14. pozícióját foglalják el. A nevük mellett szereplő 23 szerzett gól azonban a mezőnyben a harmadik legtöbb, tehát látható, nem a gólszerzéssel állnak hadilábon.

A két fél egyébként ezen a szinten még sosem találkozott egymással, tehát sem a statisztika, sem a meccstörténelem nem áll még rendelkezésre – így a szó szoros értelmében történelmi összecsapás következik. Az első csapatok számait, históriáját pedig ilyen formán felesleges összemosni a tartalék együttesek múltjával-jelenével. A XIII. kerületiek alanyi jogon indulhattak a harmadosztályban, hiszen első csapatuk nagy küzdelmek árán, miután három szezont is a másodosztályban töltöttek, jutott vissza az első osztályba. A hírek szerint kifejezetten keletre kérték magukat, vélhetően azért, mert sokkal könnyebbnek tartották, mint a másik két csoportot. Nyilván nekik is nagy szükségük van arra, hogy az igen bő első keretük kimaradó játékosait mérkőzésben tartsák és fiatal, saját nevelésű labdarúgóikat is felnőtt mezőnyben pallérozzák, de mindent összevetve eddig nem úgy alakult számukra ez a bajnokság, ahogy azt szerették volna. Második csapatuk egyébként utoljára a 2011/2012-es idényben, az úgynevezett Nemzeti Bajnokság III, Mátra csoportjában indult harmadosztályú szinten Vasas SC II. néven. Akkor, tehát nagyjából tíz évvel ezelőtt a harmadik helyen végeztek a Putnok és a Maglód mögött. Számolásunk szerint az idei bajnokságban eddig 44 (!) játékosuk lépett pályára az NB3-as mérkőzéseiken – bár ebből néhányan időközben már távoztak -, tehát van merítési lehetőség bőven. Labdarúgóik között rutinos, első osztályú múlttal és jelennel rendelkező focistákat, valamint több ismerőst is felfedezhetünk. Érkeztek és pályára is léptek a harmadosztályban: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Hosszú Zétény (Csákvár), Bebők Milán (FC Dabas II.), Vernes Richárd (ETO), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Kleisz Márk (III. ker. TVE), Novothny Soma Zsombor (Újpest). Ismerős lehet számunkra Ihrig-Farkas Sebestyén, Birtalan Botond, valamint Uram János neve is, hiszen korábban mindhárman játszottak lila-fehérben is.

A Békéscsaba II. számára továbbra is létfontosságú lenne további bajnoki pontok szerzése és bár az előttünk álló mérkőzésen sem mi vagyunk a kifejezetten esélyesebbek, azért erre jó esély mutatkozik. Amennyiben sikerülne a három pontot elhozni a fővárosból, úgy adott esetben el is mozdulhatnánk a kiesést jelentő helyezésekből és folytathatnánk a felzárkózást. Így kell lennie!

Nagy Sándor: – Remélhetőleg a szerdai siker áttöri azt a pszichés gátat, amely korábban visszafogta csapatunkat. Létfontosságú lenne további pontok szerzése, hogy elkerüljünk végre a tabella veszélyes zónájából. Úgy gondolom, hogy az előttünk álló mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei, ám ha tartósítani tudjuk a hétközi hozzáállást és lelkesedést, azzal sok mindent képesek leszünk felülírni. A csapat összetételére befolyással van az első csapat keretének kialakítása, de bízom benne, hogy erős tizenegyet tudunk majd pályára küldeni.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, a keretek összeállítását azonban befolyásolhatja az első csapatok bajnoki szereplése is, hisz míg a Békéscsaba 1912 Előre a Mosonmagyaróvárt fogadja ugyanezen a napon, addig az OTP Bank Ligában már október 1-én a Zalaegerszeg ellen szerepel az angyalföldi alakulat. Érdemes tehát figyelmi az összeállításokat, hiszen aki itt megfelelő mennyiségű játékpercet kap, az egészen biztosan nem lép majd pályára a vasárnapi harmadosztályú meccsen.

A Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Holczbauer Flóriánt, segítőiként Szalai Dávidot és Blum Dánielt akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival a nyilvántartás szerint még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 116 sárga- és 3 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A mérkőzésről élőképes közvetítés (live stream) nem lesz, a Vasas FC hivatalos weboldalán csak élő, szöveges tudósításra lehet majd számítani.

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 11. fordulóját október 2-án (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II., DVSC II. – Füzesgyarmati SK, 15:00 órától Sényő-Carnifex FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Facultas-Tiszafüredi VSE – Kisvárda Master Good II., DVTK II. – FC Hatvan, Körösladányi MSK – BVSC-Zugló, Jászberényi FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, BKV Előre – Eger SE, Karcagi SE – Pénzügyőr SE, valamint Putnok FC – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tíz lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (28 pont) vezeti, a DEAC (21 pont) és a Pénzügyőr (21 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Tiszaújváros, Békéscsaba II. valamint a Jászberény áll.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet 20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 2-án (vasárnap) 18 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.vasasfc.hu/hirek/vasas_fc_ii_ezuttal_a_bekescsaba_ii_csapatat_fogadjuk-6427

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II.

Nincs megállás a harmadosztályú bajnokságban, hiszen 2022. szeptember 28-án (szerdán) 16:00 órától a kis Lokit fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Nyolc napon belül háromszor is pályára lép második csapatunk, így a füzesgyarmati rövidebb túra után, hazai körülmények között fogadjuk a DVSC II. együttesét a bajnokság 10. fordulójában. Eltelt a bajnokság negyede és sajnos továbbra sem találjuk a siker kulcsát. A Füzesgyarmat ellen elszenvedett vereség (3-1) még nagyobb lemaradásba taszított minket, így a bennmaradásért folytatott harc egészen biztosan rányomja bélyegét az őszi szezonból hátralévő mérkőzésekre. Természetesen nincs veszve semmi, hiszen összességében még 29 forduló hátra van, ebből pedig 11 mérkőzést még ősszel le kell játszani, de most már elértünk arra a pontra, hogy minden pontnak hatalmas jelentősége lesz számunkra. Lehet, hogy érdemes átgondolni a stratégiát és inkább más taktikával kell pályára lépnünk, hiszen egy-egy “csúnya” döntetlen is jóval többet érhet a végelszámolásnál, mint a folyamatos vereségek. A hétközi mérkőzésen mindenképpen jó alkalom kínálkozik, hogy egyetlen megszerzett győzelmünk mellé további bajnoki pontot vagy jobb esetben pontokat szerezzünk. Míg a Békéscsaba II. továbbra is utolsó helyről várja a debrecenieket, addig vendégeink 4-4 győzelem és vereség, egy döntetlen, valamint 13 pont birtokában a 11. helyről, mindenféle idegeskedés nélkül várhatják a fordulót.

Mindkét csapat vereségből érkezik, hiszen a piros-fehérek hazai pályán kaptak ki a Hatvantól (1-2) az előző fordulóban. Adhat némi löketet, hogy a DVSC II. idegenben csak egyszer tudott győzni, sőt pontokat szerezni, amikor szeptember 11-én 1-2 arányban legyőzte a Kisvárda II. csapatát. További pozitívum, hogy a két fél egymás elleni mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen az elmúlt idényben mindkét alkalommal döntetlen eredmény született: 2022. február 20. DVSC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-1, valamint 2021. augusztus 15. Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II. 3-3. Tekintettel jelenlegi helyzetünkre, egy hasonló eredményt látatlanban is aláírnánk!

Következő vendégeink érdekes nyári felkészülésen vannak túl, hiszen május 31-én távozott Szűcs Gábor vezetőedző és helyét Jeremiás Gergő vette át. Majd újabb fordulat következett, hiszen július 5-én Jeremiás Gergő a Szentlőrinc csapatának mestere lett, így ő is távozott. A csapatot Máté Péter vette át, aki jelenleg is irányítja a debreceni második együttest. A szakembernek ezáltal szűk egy hónapja maradt, hogy felkészítse csapatát és rendezze a sorokat, de úgy látszik ennyi idő is elegendő volt. Nyilván a kis Loki célja sem a feljutás, hanem a minőségi játéklehetőség biztosítása fiatal játékosaik számára a felnőtt futballban, így a keret alakítása is ennek fényében történt. Távoztak: Kalafat Álmos, Kenderesi Dávid, Kovács Gergő, Tordai Balázs, Sármány Kristóf és Balla Mátyás, illetve a klub nem hosszabbított Deczki Mátéval és Soltész Jánossal sem. Az érkezési oldalon kevesebb információ látott napvilágot, hiszen két csapatuk kerete valamilyen szinten összemosódik. Profi szerződést kaptak: Hornyák Csaba, Horváth Zalán, Cibla Flórián és Doktor Zsolt. Érkeztek, illetve eddig pályára léptek a harmadosztályban is: Sárosi Norbert (DEAC), Barbarau Andrei-Raul (Steaua Bucuresti), Szabó Kornél Sándor (DEAC), Neofytidis Georgios (FC ViOn Zlaté Moravce – Vráble), Dreskovic Meldin (Sutjeska Niksic), Kyziridis Alexandros (FC Vion Zlate Moravce), Loukili Karim (Riga FC), Ter-Mkrtchyan Erik (FC Luzern). A mindössze 19 éves átlagéletkorral rendelkező igen bő keretükkel szemben rettentő nehéz felkészülni, hiszen számos első osztályú múlttal, illetve jelennel rendelkező játékosuk is szerephez juthat adott esetben. Számolásunk szerint eddig 39 játékos kapott lehetőséget ebben a szezonban a harmadosztályú csapatban, így ember legyen a talpán, aki érdemben tud kalkulálni. Ebből következően gyakorlatilag annak van értelme, ha a saját játékunkra koncentrálunk, megpróbáljuk az eddig elkövetett hibákat minimalizálni és a helyzetkihasználást javítani!

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Békéscsaba II. összeállítására hatással lehet első csapatunk vasárnapi, Mosonmagyaróvár elleni létfontosságú mérkőzése is. Ahogy az látható volt a Füzesgyarmat elleni meccsen, a keretből már többen vissza tudtak térni sérüléseikből és remélhetőleg egyre jobb teljesítményre lesznek majd képesek, ezáltal szerdán jó esélyünk lehet a pontszerzésre. Mivel a DVSC első osztályú csapata csak október 1-én folytatja menetrendjét, így az idő megengedi számukra, hogy visszajátszókkal ismét bővülhessen az utazók névsora, tehát egészen biztosan nehéz feladat előtt állunk.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II. mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Molnár Alexet és Juhász Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. szeptember 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Hatvan  3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 499 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 10. fordulóját szeptember 28-án (szerda) 16:00 órától Füzesgyarmati SK – Putnok FC, Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II., FC Hatvan – Vasas FC II., Kisvárda Master Good II. – DVTK II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Facultas-Tiszafüredi VSE, Pénzügyőr SE – Sényő-Carnifex FC, Eger SE – Karcagi SE, Aqua-General Hajdúszoboszló – BKV Előre, BVSC-Zugló – Jászberényi FC, valamint DEAC – Körösladányi MSK párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot kilenc lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (25 pont) vezeti a Putnok (19 pont) és a DEAC (18 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Hatvan, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/baELzegFENk

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 21 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. szeptember 28-án (szerda) 18 óra 31 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: