Félhetnek a Békéscsaba riválisai

A viharsarkiak veretlenül teljesítették a felkészülést, a Vasas 49 góllal várta a tavaszi rajtot.

Múlt hét pénteken a Csákvár–Kaposvár alsóházi rangadóval vette kezdetét a másodosztály tavaszi idénye. Az NB II szoros hajrával ért véget ősszel: a Vasas és a Békéscsaba is harminc ponttal telelt az élen, őket az egyaránt 29 pontos Mezőkövesd, Gyirmót duó követi. A névadó szponzorát éppen csütörtökön elveszítő Szolnok is egyetlen győzelmen belül van az éllovasokhoz képest: 28 egységgel várja a folytatást.

A csapatoknál a felkészülési időszak február közepén zárult: a többség nyolc-kilenc edzőmeccsel a háta mögött várta a tavaszt, de voltak olyan együttesek is, amelyek tíz alkalommal léptek pályára.

Békéscsaba: 93 százalékos mutató

A legtöbb edzőmeccset a listavezető Vasas, valamint a rivális Mezőkövesd és a Szigetszentmiklós játszotta, mindhárom alakulat tízszer lépett pályára. Előbbi két együttes esetében az NB I-es riválisok száma is megegyezik: négy-négy alkalommal találkoztak a hazai mezőnyben magasabb szintet képviselő ellenféllel.

A leghatékonyabb produkcióval a törökországi edzőtáborban is megforduló Békéscsaba rukkolt elő: kilenc találkozóján nem talált legyőzőre, nyolcszor ráadásul nyerni tudott. A Vasas az emlékezetes, Újpesti Haladás elleni 22-0-s sikerrel kezdte az alapozást, nem véletlen, hogy az angyalföldi együttes lőtte a legtöbb gólt, szám szerint 49-et. A Békéscsaba mellett veretlen a jelentős erősítésen átesett Balmazújváros is, amely négy győzelemmel és négy döntetlennel zárt.

Az NB II-es csapatok téli edzőmeccseinek mérlege

Csapat
M
Gy
D
V
P
Telj
Rg
Kg
Gk
Békéscsaba 1912 Előre98102593%25619
Gyirmót FC86111979%241113
Aqvital FC Csákvár86021875%23914
Szolnoki MÁV96212075%291019
Vasas FC107122273%49940
Balmazújváros84401667%24915
Mezőkövesd106131963%19910
Ceglédi VSE95131659%20137
Kaposvári Rákóczi FC63121056%1578
Soroksár SC63121056%1073
Szeged 201183411354%1789
SZTK-ERIMA103611550%18117
Soproni VSE-GYSEV83321250%1183
FC Ajka7223838%1516-1
FGSZ Siófok6132633%79-2
ZTE FC7133629%610-4

Szurkolói busz

Felhívjuk a szurkolói buszra jelentkezett drukkerek figyelmét, hogy a járat 2015. március 1-jén (vasárnap) 13:00 órakor indul a Békéscsaba 1912 Futball ZRt. Székháza elől.

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Felszállás kizárólag azon szurkolóinknak lehetséges, akik előzetesen regisztráltak és érvényes szezonbérlettel vagy előre megváltott belépőjeggyel rendelkeznek – hiszen miattuk indítjuk a járatot! Megértésüket köszönjük!

A mérkőzés után természetesen vissza szállítjuk Békéscsabára azokat, akik ezzel a busszal érkeztek.

Időpont- és helyszínváltozás

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tájékoztatja Tisztelt Szurkolóit, hogy a Merkantil Bank NB II. Liga 17. fordulójának Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár labdarúgó mérkőzés helyszíne és időpontja megváltozott.

Az eredetileg 2015. február 28. (szombat) 14:00 órakor, a békéscsabai Kórház utcai stadion műfüves pályáján rendezendő mérkőzés új időpontja és helyszíne:

Gyula, Grosics Akadémia centerpályája

2015. március 1. (vasárnap) 14:00 órától

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

A döntést megfontolt és a körülményeket minden szempontból elemző, körültekintő egyeztetések előzték meg, amelyet az MLSZ Versenybizottsága 2015. február 24-én hagyott jóvá. Mivel a műfüves pályánk befogadóképessége limitált, így a hatalmas érdeklődés miatt ott nem tudtunk volna kulturált kereteket teremteni a szurkoláshoz.. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége és a szakmai stábja kiemelten kezeli szurkolói érdekeit, kényelmét – a változtatás pedig mindenféleképpen ezt a célt is szolgálja. Az Előre ezen kívül figyelembe vette a vendég csapat igényeit, valamint az MLSZ vonatkozó előírásait is. A gyulai Grosics Akadémia center pályája természetes fű borítású, a stadion befogadóképessége összesen 660 fő, elérhető távolságban található és az időjárástól függetlenül megfelelő körülményeket biztosít. A Grosics Akadémia vezetőségének ezúton szeretnénk megköszönni pozitív, rugalmas és korrekt hozzáállásukat a mérkőzés megrendezéséhez.

További lényeges szempont a csapat menetrendje, hiszen a mérkőzések és a tréningek előre meghatározott, szigorú terv szerint zajlanak. A céljaink elérése érdekében, komoly jelentősége van, hogy a pontosan ütemezett fordulók, azokra való felkészülések a megfelelő időpontokban történjenek – ezért sem lett volna jó, hogy mérkőzéseket teljesen más időpontokban játsszon le a csapat.

Természetesen az elővételben megváltott belépőkkel és bérletekkel mindenféle további teendő nélkül megtekinthető a találkozó. Mindent megteszünk azért, hogy a helyi médiákat igénybe véve mindenki megfelelően és időben tájékoztatva legyen a változásról! Kérünk minden lila-fehér érzelmű drukkert, szimpatizánst és érdeklődőt, hogy lehetősége szerint látogasson ki a találkozóra és kulturáltan segítse győzelemre csapatunkat!

line_purple

plakat_elore_csakvar_20150301_web

line_purple

További hír, hogy az MLSZ televíziós közvetítésre jelölte ki a 18. forduló Soproni VSE-GYSEV – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést, így annak időpontja is megváltozott. Az eredetileg 2015. március 7-én (szombaton) 14:00 órára kisorsolt találkozó új időpontja: 2015. március 6. (péntek) 15:30 óra.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói információk

Mivel a hétvégi Csákvár elleni mérkőzés időpontja és helyszíne véglegessé vált, ezért a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége, a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy tovább folytatódik a belépőjegyek elővételben történő értékesítése – a korábbiak szerint közzétett formában.

A jegyek árai változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft / db, felnőtt 700,- Ft / db. Amint a rendelkezésre álló és engedélyezett számú tikettek elfogynak, több szurkolót már nem áll módunkban beengedni. A még rendelkezésre álló belépők számáról rendszeresen tájékoztatjuk majd az érdeklődőket, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés!

A jegyek elővételben a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. kórház utcai székházának gazdasági irodájában válthatók 2014. február 27-ig, reggel 08:00-10:00 óra között. Kérjük a rendelkezésre álló időpontok pontos igénybevételét!

A belépőket természetesen a helyszínen is meg lehet majd vásárolni – a férőhelyek függvényében.
Pénztár nyitás: 13:00 órakor.

Féléves szezonbérletet pedig az Előre Shop-ban továbbra is vásárolhatnak:
http://1912elore.hu/shop/index.php?route=product/category&path=67

 

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre

zte_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 16. forduló

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

Időpont: 2015. február 21. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Stadion

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Bozó Zoltán, Márkus Tamás

Tartalék játékvezető: Nagy Róbert

ZTE: Szappanos Péter, Króner Martin, Kovács Gergő, Forgács András, Fodor Marcell, Bedi Bence, Szakály Attila, Bailo Dávid, Szőllősi Ferenc, Babati Benjamin, Délczeg Gergely.
Csere:  Czirjék Zoltán, Vittman Ádám, Tóth Benjámin, Bíró András, Városi Viktor, Murai S. Márk, Farkas Norbert.
Vezetőedző: Lendvai Miklós.

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Birtalan Botond, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Vólent Roland.
Csere: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Pilán Márkó, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Kertész Tamás, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Sárga lap: Forgács András (31. perc), Farkas Norbert (92. perc), Spitzmüller István (22. perc), Koszó Balázs Tibor (55. perc), Bényei Balázs (63. perc).

Piros lap: Kovács Gergő (59. perc).

A pálya talaja, mint oly sok éve mindig, komoly problémát okozott mindkét csapatnak, a déli tribün felőli oldalon teljesen más játékot kellett játszani, mint az északi előtt. Okozott is ez galibát mindkét védelemnek, NB II-es szinten viszont kifejezetten jó iramú mérkőzést láthattunk.

A csabaiak aktívabban kezdtek: két gyors szögletet is elvégeztek az elején, utóbbinál a védők által kifejelt labdát Birtalan 14 méterről kapura tűzte, de egy védőről mellé pattant a labda. Negyed óra elteltével kiegyenlítődött a játék, javarészt a két tizenhatos között birkóztak a csapatok a mély talajú pályán.

Említésre méltó eseményt Spitzmüller sárga lapja jelentett, aki Babati lábát találta telibe egy becsúszás során. A másik oldalon Forgács sárgult be lökés miatt, fél óra elteltével azonban elkezdett felpörögni a meccs. Hazai részről Szakály küldött egy lövést 18 méterről, amit Mursits sikeresen hárított, válaszul pedig Vólent rémisztgette a ZTE-tábort. Előbb Spitzmüller futtatta lyukra a támadót, aki 7 méterről Szappanos kapus lábát találta el, röviddel később pedig 10 méterről nem tudott túljárni a zalai kapus eszén. Közvetlenül a szünet előtt Szilágyi vehette volna be a hazai kaput, de 12 méteres lövését is lábbal hárította a zalaiak legjobbja – Szappanos, a kipattanót pedig Bényei 14 méterről az üres kapu mellé durrantotta. Még maradt némi erő a hazaiakban: Délczeg fektette el Mursitsot, majd visszagurított Babati elé, aki 16-ról az üres kapu fölé lőtt.

Az Előre szünet után is igyekezett nyomás alatt tartani a zalaiakat. A lila-fehérek többet birtokolták a labdát, kezdeményezőbbek voltak, de továbbra sem sikerült gólra váltani a ziccereket. Az utolsó fél órára emberelőnybe is kerültek, miután Kovács Gergő megkapta a második sárga céduláját. A ZTE foggal-körömmel, néha pánikszerűen védekezett – csak egy-egy kósza ellentámadásból tudott veszélyeztetni. A csabaiak mintha az utolsó tíz percre gyűjtötték volna az erőt, amit alaposan megnyomtak. Szinte egykapus játék folyt, de Balogh Milán duplája, Szilágyi, majd Bagi két kísérleténél is elakadt a labda a zalai kapusban vagy valamelyik védő társában. Maradt a gól nélküli végeredmény, ami a hazai együttesre hízelgő.

Lendvai Miklós: – Értékes döntetlent értünk el, a minden csapatrészben jobban játszó Békéscsabával szemben.

Zoran Spisljak: – Elismerésem mindkét csapatnak a küzdelmes mérkőzéshez. Közelebb álltunk a három ponthoz, az első félidőben kidolgozott helyzetekből kellett volna előnyt szereznünk, de azok kimaradtak. A játékosaink hozzáállásával elégedett voltam, erre lehet építkezni. Gratulálok a fiatal Pilán Márkó NB II-es debütálásához!

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple