Alakul a pálya

A ma délelőtti edzés után Zoran Spisljak vezetőedző szemrevételezte az új centerpályát és a bejárás után csak ennyit mondott: “Jó kis stadion lesz ez!” Tekintettel a barátságos időjárásra a gyep észrevehetően zöldül – lila “sajnos” már biztosan nem lesz – így úgy látszik, hogy jól érzi magát új helyén – a Kórház utcában – és remélhetőleg nemsokára már használatba is vehetik labdarúgóink. Az új borításon kívül is folyamatos a munka: új kerítéseket építettek, a kapu mögött labdafogó hálót állítottak és a tereprendezés is folyamatos. Bízunk a további kedvező időjárásban, hogy  a Vasas elleni hazai mérkőzést már itthon tudjuk rendezni!

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

aqvital-fc-csakvar_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

0-0 (0-0)

Időpont: 2015. március 1. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Gyula, Grosics Akadémia centerpálya

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Szvetnyik Bence, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Birtalan Botond, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Viczián Ádám, Szilágyi Péter.
Cserék: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Vólent Roland, Kertész Tamás, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Csákvár: Milinte Árpád, Fényes Szabolcs, Dulló Martin, Kocsis Gábor, Szalai Tamás, Molnár Csaba, Domján Attila, Nyilasi Bálint, Mihály Dávid, Gajdos Zsolt, Molnár Tibor.
Cserék: Bakos Szabolcs, Horváth Roland, Wild Tamás, Varga Zoltán, Hegedűs Ferenc, Oldal Tibor, Gelei Vince.
Vezetőedző: Toldi Gábor

Sárgalapok: Juhász György (28. perc), Birtalan Botond (52. perc), Bényei Balázs (81. perc), Bagi István (86. perc), Fényes Szabolcs (50. perc), Dulló Martin (72 perc), Kocsis Gábor (85. perc).

Kiállítva: Domján Attila (53. perc), Molnár Csaba (80. perc).

Immár a második tavaszi találkozója is gól nélküli döntetlenre zárult a békéscsabai labdarúgóknak, akik gyulai alkalmi otthonukban végeztek döntetlenre a szívósan védekező csákváriakkal szemben.

Hogy milyen felfokozott a várakozás a lila-fehérek tavaszi szereplése iránt, azt a telt ház jelzi. Többen is lettek volna, de a késve érkezőkkel megesett az, ami magyar közegben ritkán fordul elő: a létesítményen kívül rekedtek.

Az első negyedóra az ismerkedés jegyében telt, jobbára a mezőnyben birkóztak az együttesek. Egyetlen kapu felé tartó lövést láthattak a nézők, ám Szilágyi próbálkozása is célt tévesztett. A folytatásban egyre nagyobb fölényt harcolt ki a Békéscsaba. A csákváriak jobbára saját térfelüket szállták meg és csak elvétve tellett erejükből egy-egy kósza kontrára. A másik kapunál több lehetőség is kihasználatlanul maradt, a legnagyobbat Birtalan hagyta ki, akinek a lövését Milinte tenyerelte ki a jobb felső sarokból.

Szünet után rövidesen tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, mivel a csapatkapitányukat Domjánt leparancsolta a pályáról a spori. Zoran Spisljak nyomban beküldte Kertészt és ettől kezdve három támadóval ostromolták Milinte kapuját a csabaiak. Ennek megfelelően futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de a vendégek rutinos hálóőrével szemben nem volt hatékony fegyverük. A meccs finisében Borbély még büntetőből sem tudta bevenni a kaput, pedig az utolsó tíz percet már kettős emberelőnyben nyomták a lilák.

line_purple

line_purple

line_purple

További fotók: SportPhoto.hu

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Pilán Márkó a ZTE ellen debütált a NB II-ben

A Békéscsaba 1912 Előre fiatal középpályása, aki immár a 3-as számú lila-fehér mezt tudhatja magáénak, 2015. február 21-én (16 év és 249 naposan) lépett először pályára másodosztályú bajnoki mérkőzésen – a ZTE elleni, idegenbeli találkozón. A új csapatképről és az egyéni fotókról szurkolóink már közelebbről is megismerkedhettek új játékosainkkal, de úgy gondoltuk – egy személyes beszélgetés talán még inkább megfelelőbb lehetőség erre. Egy délelőtti tréning után Pilán Márkót kérdeztük, a számára mindenképpen emlékezetes eseménnyel kapcsolatban.

pilan_marko_2015_02

Igen fiatal korod ellenére egy ideje már a felnőtt csapattal készülsz és úgy gondolom, példa értékű lehet más hasonló korú játékosok számára is, hogy minden labdarúgó előtt adott a lehetőség a felsőbb osztályban történő bemutatkozásra. Mutatkozz be kérlek és mondd el, hogy jutottál idáig!

Szüleimmel és három bátyámmal Kisdombegyházán élek és ott is kezdtem el focizni. Battonyán folytattam, majd onnan kerültem a békéscsabai UFC-hez és már negyedik éve játszom Békéscsabán. Három bátyám közül kettő is korán elkezdte rúgni a bőrt. Richárd bátyám a mai napig focizik Vésztőn, de előtte megjárta az UFC-t is. Sokat köszönhetek szüleimnek, hiszen az első perctől kezdve támogatták, hogy a tanulás mellett focizzak. Édesanyám például mindig biztatott, hogy soha ne adjam fel, sőt többször előfordult, hogy a pálya széléről szurkolt nekem. Édesapám már egészen fiatal korában is imádta a labdarúgást, sőt egy ideig igazolt játékosa volt például a battonyai csapatnak – tőle örökölhettem a labdarúgás szeretetét – aki amellett, hogy igaz atyai szigorral követi pályafutásomat, azért mindig leül velem a tévé elé, hogy együtt nézzük meg a nemzetközi kupameccseket.

Jelenleg a Zwack József Kereskedelmi Iskolában tanulok vendéglátó-eladónak. A suli mellett, igen kemény és hosszú út vezetett addig, hogy a felnőtt csapatban is bemutatkozhassak. Külön köszönöm Purguly Árpádnak, akivel tavaly egy éven keresztül együtt dolgozhattam és most is fantáziát látott bennem, mesterünknek – Zoran Spisljaknak, aki lehetőséget biztosított, valamint Gera Imrének, aki rengeteget segített dolgaim intézésében és természetesen mindenkinek, aki eddigi pályafutásomat segítette! Szeretnék minél tovább jutni a labdarúgásban és igyekszem ezért mindent megtenni. Úgy gondolom, hogy Békéscsabán minden korombeli játékos előtt nyitottak a lehetőségek és áldozatos, fegyelmezett munkával minden elérhető. A foci miatt eléggé besűrűsödtek a napjaim – bár ezt egyáltalán nem bánom -, mert azzal a feltétellel kaptam lehetőséget, hogy a labdarúgás nem mehet az iskola rovására. Reggel bemegyek az első két órára, aztán rohanok edzésre, majd vissza az iskolába. Délután ismét edzés, így általában este hét óra körül érek vissza a kollégiumba. Nem panaszkodom, mert tudom, hogy nagy lehetőség előtt állok és céljaim elérése érdekében még nagyon sokat kell dolgoznom. A napi intenzív edzések, meg persze a tanulás miatt kevés szabadidőm marad – szeretnék bekerülni a korosztályos válogatottba – de tudom, hogy ezt csak nagyon kemény és alázatos munkával érhetem el.

Milyen a hangulat a csapatnál, mennyire sikerült beilleszkedni?

Remek a hangulat a csapatban, a többiek egyből befogadtak és nagyon sok segítséget kapok. Szoknom kell még az új közeget, de mindent elkövetek annak érdekében, hogy bizonyítsam edzőinknek – jól döntöttek, mikor megadták a lehetőséget, hogy a felnőtt csapattal edzhessek. Még fiatal vagyok, bár ezt nem éreztetik velem lépten-nyomon és tudom hol a helyem, mi a dolgom – fiatal játékosként büszkén viszem az edzéshez szükséges eszközöket és igyekszem jól végezni a feladatom. A mester és az edzők is biztatnak, mindenben segítenek. Természetesen a szükséges szigor is adott, de ez így van rendben. Elég meglepő dolgokkal találkoztam és nem is gondoltam volna, hogy ilyen módszerekkel is lehet edzeni, mérkőzésekre készülni. Örülök, hogy itt lehetek – bár ez most lehet, hogy nem látszik – kemény volt délelőtti edzés…

A ZTE ellen egy pontot sikerült hazahozni, amely a látottak alapján kevésnek tűnik – a bajnokság végén azonban még igen értékesnek bizonyulhat. Mikor kaptál játéklehetőséget, hogy sikerült a bemutatkozás? Izgultál?

Igen, eléggé izgultam – hiszen ez volt az első NB II-es meccsem. A 85. percben kaptam játéklehetőséget és tudom, hogy kevés volt már hátra, de igyekeztem élni a lehetőséggel, valamint a maximumot nyújtani a rendelkezésre álló idő alatt. A meccs egyébként elég küzdelmes volt és a pálya is elromlott az időjárás miatt. Úgy vagyok ezzel, hogy a tavaszi szezon első meccsén, idegenben benne volt a döntetlen és pozitívan állok hozzá – elhoztunk egy pontot Zalaegerszegről.

pilan_marko_2015_01

Mik a céljaid a labdarúgásban és miként látod az Előre jövőjét?

Szeretnék minél tovább jutni a fociban Békéscsabán és jelen pillanatban úgy érzem, hogy erre minden esélyünk és lehetőségünk meg is van. Óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy tagja lehettem a 24-es keretnek. Megígérem, hogy mindent elkövetek azért, hogy megháláljam a szakvezetés bizalmát és hozzájárulhassak ahhoz, hogy ismét élvonalbeli csapatunk legyen. Így jövőre esetleg már NB I-es labdarúgóként folytathatnám a munkát a liláknál.

Mit üzensz szurkolóinknak?

Azt szeretném mindenkitől kérni, hogy jöjjenek ki a meccsekre és mutassák meg, hogyan kell a Viharsarokban szurkolni! Ez nagyon-nagyon sokat segíthetne a csapatnak és egészen biztosan megkeseríthetnénk a többiek dolgát. Sokkal motiváltabb az ember, ha látja és hallja a tömeget a lelátón, akik mind-mind a csapatukért szorítanak! Előre is köszönöm!

Hajrá Előre! Együtt erősebbek vagyunk!

http://1912elore.hu/site/player/pilan-marko/

Kicsikből lesznek a nagyok

A mai napon újabb örömteli eseményről tudunk beszámolni. A 478 igazolt, utánpótlás korú játékosunk közül elsőként az U7-es korosztály vehette át az új tréning ruhákat, amelyet a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia biztosított részükre. Marik László elmondása szerint egy hosszú folyamat zárult sikerrel, mivel lila színű melegítőket egyik gyártó sem készít szériában, így a rendelés, emblémázás nem volt egyszerű feladat. Az akadémia egyébként több, mint 500 darab hasonló ruhanemű beszerzését eszközölte és március 15-ig minden további korosztály kézhez kapja a ruhaneműket. Az örömteli átvételt egy közös fotózással tettük emlékezetesebbé.

Hajrá Lilák, Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Valószínűleg telt ház előtt fogadjuk 2014. március 1-jén (vasárnap) 14:00 órától, a gyulai Grosics Akadémia centerpályáján a Csákvárt. A fiúk és a szakmai stáb is hatalmas elszántsággal készül a megmérettetésre – az eddigi egymás elleni mérleg és a nagy érdeklődés miatt mindenképp szeretnék megnyerni ezt a fontos mérkőzést.

A heti programban periodikus edzésmunka, taktikai értekezlet is helyet kapott – így játékosaink remek formában, hangulatban és kondícióban várják a találkozót. A kijelölt keretben Prasler Thomas Michel még nem százszázalékos, a többiek viszont egészségesek.

A bajnokságban jelen pillanatban a 13. helyen álló Csákvár az előző fordulóban a Kaposvárt győzte le 4-2-re az alsóházi rangadón. Némileg nehezebb feladat vár rájuk a viharsarokban, hiszen a Békéscsaba 93 százalékos mutatóval zárta a felkészülési időszakot és bár ikszelt a Zalaegerszeg ellen a múlt héten, de a megszerzett egy pont később még nagyon sokat érhet.

Ellenfelünk igen lelkes és mindent megtesz a kiesés ellen, ezért nem vesszük félvállról Toldi Gábor alakulatát.

Egy szó, mint száz, komoly és határozott fellépéssel, megfelelően felkészülve fogadjuk ellenfelünket! Reméljük mindenki ott lesz, aki csabai és együtt győzni tudunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!