Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

A másodosztályba visszatérő Kazincbarcika együttesét fogadjuk 2022. augusztus 7-én (vasárnap) 19:00 órától hazai szezonpremieren a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A papírforma és az előjelek alapján is kimondhatjuk, hogy igen nehéz mérkőzés vár csapatunkra. Talán az egyetlen olyan körülmény, amely némi előnyt biztosíthat számunkra, a hazai pálya és közönségünk lelkesedése, segítsége! Idei első vendégünk a Kolorcity Kazincbarcika SC együttese, amely toronymagasan nyerte az előző idény NB3-as bajnokságának Keleti csoportját, hiszen 32 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség, valamint 101 pont birtokában, 18 egységgel előzték meg a második helyezett DEAC-ot. Ezzel együtt méltó ellenfeleik voltunk a harmadosztályban is, hiszen második együttesünk mindkét alkalommal szoros és igen jó mérkőzést produkált ellenük: 2021. november 28-án Békéscsaba 1912 Előre II. – Kolorcity Kazincbarcika SC 3-3, valamint 2022. május 29-én Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre II. 3-2. Az összesített másodosztályú egymás elleni mérleg is abszolút kiegyenlített, hiszen 11 barcikai győzelem mellett, 10 csabait olvashatunk ki a számokból, míg a fennmaradó 3 alkalommal eldöntetlen maradt az eredmény. Sajnos a Békéscsaba keretében többen sérüléssel, illetve betegséggel küzdenek, így tekintettel a harmadosztályú bajnokság hétvégi szünetére jó eséllyel második csapatunkból akár többen is leülhetnek a kispadra, esetleg szerephez is juthatnak majd. Jó hír azonban, hogy néhány korábbi sérültünk, illetve új igazolásunk bevethetővé vált, így segítségükkel már jóval nagyobb a merítési és variációs lehetősége a szakmai stábnak. Mindent összevetve tehát egyik keretünk sem teljes, így az előttünk álló időszakban nem lesz elegendő csak a következő mérkőzésekre koncentrálni, hanem az esetleges visszatérőket folyamatosan vissza is kell építeni a csapatba.

Hasonlóan érdekes és megjósolhatatlan mérkőzésre számíthatunk ismét, csakúgy mint az első fordulóban a Pécs ellen, amely ugyan vereséggel végződött, de akár alakulhatott volna fordított előjellel is a találkozó. Nyilván a második fordulóra minden csapat és szakvezető már sokkal jobban képbe került és valamilyen szinten látja az erőviszonyokat, abban viszont mindenki biztos lehet, hogy ebben a mezőnyben egyetlen könnyű és előre lefutott mérkőzés sincs. Mindentől függetlenül azonban a Békéscsaba számára hazai pályán csakis a győzelem megszerzése a cél, ennek érdekében pedig rendelkezésre álló játékosaink és a szakmai stáb is mindent elkövet majd.

Ha a PMFC elleni mérkőzés beharangozójában azt írtuk, hogy komplett vérátömlesztésen estek át, akkor gyakorlatilag ugyanez elmondható a Kazincbarcikáról is annyi különbséggel, hogy Varga Attila maradt a vezetőedző. Érkeztek: Csatári Gergő (DVTK – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (Újpest), Nagy Ákos (DVTK), Kurdics Levente (Szolnok), Takács Tamás (Csákvár), Megyeri Gábor (Budapest Honvéd), Lippai Tibor (Füzesgyarmat), Székely Dávid (DEAC), Arday Dominik (FTC II.), Hleba Tamás (Nyíregyháza), Szekszárdi Tamás (Szolnok). Távoztak: Keményffy Máté, Kréti Gergő, Kristófi Sándor, Márton András, Pinyaskó László, Rjaskó Viktor, Schildkraut Krisztián.

A jelentős mértékű átalakítás ellenére az első fordulóban magabiztosan, 2-0 arányban győzték le a Dorogot, így jelen pillanatban a táblázat negyedik pozíciójából várják a viharsarki túrát. A két gólszerzőjükre, Szemere Balázsra és Ur Lászlóra ezáltal érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni, hiszen ők ketten mindössze nyolc perc alatt döntötték el a meccset. Látható és érezhető tehát, hogy a hét felkészülési mérkőzés, amellyel próbálták újra felvenni a másodosztály ritmusát, jó szolgálatot tett: Kazincbarcika – Csákvár 3-0, Kazincbarcika – Tiszaújváros 3-0, Vasas – Kazincbarcika 2-1, Kazincbarcika – Balassagyarmat 2-2, Kazincbarcika – Mezőkövesd 1-1, DEAC – Kazincbarcika 1-0, Kazincbarcika – DVTK 1-1.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, tehát ebből a szempontból a mestereknek nem kell lerágniuk körmeiket.

Varga Attila: – Fontos volt, hogy jól kezdjük a szezont saját közönségünk előtt hiszen sokat köszönhetünk nekik is. Azt hiszem azt nyújtottuk amit kellett a szezonnyitón. Remek, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat ennek köszönhető a sikeres kezdet. Mindenki tudta és el is végezte a feladatát. A héten a csapat csodálatos munkát végzett, nincs semmilyen hiányérzetem. A Csaba gondolom a vereség után egy dologra gondol: vasárnap nyerni! De mi is ugyan így készülünk. Okosan, taktikusan kell pályára lépnünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-as születésű sporival 2022. május 15-én, a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 626 sárga- és 65 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 2. fordulóját augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 óratól Nyíregyháza Spartacus FC – Szombathelyi Haladás, Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, Credobus Mosonmagyaróvár – FC Ajka, Dorogi FC – Gyirmót FC Győr, Szentlőrinc – MTK Budapest, 19:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Tiszakécskei LC, Budafoki MTE – PMFC, Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC, ETO FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint augusztus 8-án (hétfő) 20:15 órától DVTK – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derült, szeles nap időjárás várható, a hőmérséklet pedig 33 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 7-én (vasárnap) 20 óra 10 perckor nyugszik.

A mérkőzésről élőképes közvetítést NEM adunk, szöveges tudósítást viszont weboldalunkon láthatnak, illetve olvashatnak majd:

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2022-08-06/bekescsaban-folytatjuk

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Aqua-General Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II.

A második fordulóban sem lesz könnyű dolga NB3-as csapatunknak, hiszen a Keleti csoport tavalyi negyedik helyezettjének otthonában, Hajdúszoboszlón lépünk pályára 2022. augusztus 3-án (szerdán) 17:30 órától.

A MOL Magyar Kupa 1. fordulója miatt előrehozott második fordulóban idegenben lép pályára harmadosztályú együttesünk. Egyáltalán nem ígérkezik könnyű menetnek a hajdúszoboszlói túra, hiszen a fürdővárosiak jó eséllyel az idén is a csoport elején szeretnének végezni. A 2021/2022-es idényben 20 győzelem, 10 döntetlen, 8 vereség és 70 bajnoki pont birtokában mindössze négy ponttal maradtak le a képzeletbeli dobogó legalsó fokáról, így valószínűsíthető, hogy a kék-fehérek igen jó játékerőt képviselnek majd az új szezonban is. Igazolva hírűket rögtön az első fordulóban 1-1 arányú döntetlent értek el idegenben az FC Hatvan ellen, így hazai pályán egyértelműen a három pont megszerzése a cél számukra. Nyáron érkezők is akadtak bőven, hiszen információink szerint nyolc játékossal erősítettek: Mészáros Norbert (Tiszafüred), Nagy Roland Károly (DVSC II.), Czene Zalán (Kisvárda II.), Domonkos Dávid (DVTK II.), Magyar László (DVTK II.), Karika Balázs Bence (DVTK II.), Marius Constantinescu (Cs Unirea Ungheni 2018), Márkus Martin (Füzesgyarmat). A felkészülési időszakban négy edzőmérkőzéssel próbálták összehangolni magukat, több-kevesebb sikerrel: Monor – Hajdúszoboszló 2-1, Cegléd – Hajdúszoboszló 0-2, Monostorpályi SE – Hajdúszoboszlói SE 3-0, DEAC-Hajdúszoboszló 1-0. A HSE amúgy ezen a hétvégén sem pihenhet, hiszen érdekelt a MOL Magyar Kupa 1. fordulójában, amelyben 2022. augusztus 7-én (vasárnap) 17:00 órától Edelényben próbálják meg kiharcolni a továbbjutást.

Az előző idényben kétszer találkoztunk a Hajdú-Bihar megyeiekkel és sajnos mindkét alkalommal alulmaradtunk, hiszen 2021. november 21-én Aqua-General Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II. 4-0, valamint 2022. május 22-én Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló 2-5 eredmények születtek. Valószínűsíthető, hogy ezúttal sem mi vagyunk az esélyesek, de igazából nem is őket kell kötelező módon legyőznünk, hanem inkább azokat a csapatokat, akikkel közel egy súlycsoportban vagyunk, illetve leszünk. A szakmai stáb számára viszont jó alkalom kínálkozik éles helyzetben tesztelni fiatal játékosaink tudását, fizikai állapotát, valamint próbálgatni a tanultakat és alkalmazni a gyakorlatban is. Egy szó mint száz, az utazás, az előjelek nem mellettünk állnak, de taktikus, fegyelmezett és kitartó játékkal bravúrszámba menne egy döntetlen kiharcolása – hiszen nyilván nem lépünk majd feltartott kézzel pályára!

Nagy Sándor: – Az előző meccs hibáiból tanulnunk kell, leginkább azokat az egyéni bakikat kell minimalizálnunk, amelyek most egy erős ellenféllel szemben megmutatkoztak. Hasonló kvalitású csapattal találkozunk, összeszokottabbak, rendelkeznek minőségi labdarúgókkal. A srácok megtapasztalhatták az NB III-as mérkőzés körülményeit, most már tudják, hogy mire számíthatnak. Győzelmi szándékkel utazunk, biztosan tudunk majd helyzeteket kialakítani, ha azokkal jó sáfárkodunk és hátul is fegyelmezettek leszünk, akkor nem tartok elképzelhetetlennek egy bravúros eredményt, és hogy három ponttal térhetünk haza. Optimizmusunkat növeli, hogy sérültünk nincs, mindenki a rendelkezésünkre áll.

A Békéscsaba keretében nem lesz eltiltott, ám a Hajdúszoboszlónál Vincze Ákos egy soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült, mivel a Hatvan elleni mérkőzés 76. percében kiállították.

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 2. fordulóját augusztus 3-án (szerda) 17:30 órakor Kisvárda Master Good II. – Pénzügyőr SE, Eger SE – FC Hatvan, Aqua-General Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II., BVSC-Zugló – Füzesgyarmati SK, DEAC – DVSC II., Körösladányi MSK – Vasas FC II., Jászberényi FC – DVTK II., BKV Előre – Facultas-Tiszafüredi VSE, Karcagi SE – Sényő-Carnifex FC, valamint Putnok FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Hajdúszoboszló térségében gyengén felhős időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet akár 31 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 3-án (szerda) 20 óra 16 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 1. forduló

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. július 31. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Máyer Gábor, Nagy Viktor

Tartalék játékvezető: Katona Balázs

PMFC: Helesfay Donát, Rácz László, Katona Levente, Harsányi István, Tóth-Gábor Kristóf, Kesztyűs Barna, Terbe Botond, Mayer János, Hadaró Valentin, Nikitscher Tamás, Makrai Gábor. Cserék: Kovács Péter Ákos, Futó Zsombor, Kónya Dávid, Takács Zsolt Zsombor, Kövesdi Péter, Marques-Airosa Patrik, Vas Bence, Svedyuk Alex Pál. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Weitner Ádám

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Szabó Péter, Máris Dominik, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Hamed Yasin, Bora György, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Czinanó Antal Áron, Oláh Ákos, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Sipos Gábor, Albert István, Mágocsi Bence, Szabó Csaba, Varga Tamás Károly. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerző: Tóth-Gábor Kristóf (72. perc).

 Sárga lap: Kitl Miklós (43. perc), Mayer János (52. perc), Tóth-Gábor Kristóf (73. perc), Mikló Roland (91. perc).

A 4. percben Helesfay futott alá egy felívelésnek, de nem lett belőle nagyobb baj, tisztáztak a hazai védők. A 16. percig kellett várni az első csabai lehetőségre, amikor Hamed Yasint vette észre remekül Szabó Péter és jobb külsővel indította a védők lábai között, de a társ lesen volt. Igaz, Helesfay így is hárította lövését. Egy perccel később ellenakcióba kezdett a PMFC, és Makrai jobb oldalról érkező beadása kellemetlen pillanatokat okozott a vendégek kapusának, mert Fazekas Lórántról majdnem a kapuba vágódott a labda. A 25. percben Kesztyűs jobb oldali szöglete remekül tekeredett az ötös rövid sarkra érkező Katona fejére, de a pécsi védő fölé fejelt. A 26. percben gyors kontrát vezetett a Békéscsaba, de Hamed lövését bravúrral védte Helesfay. A 31. percben Makrai lábáról pattant hátra Terbe elé a labda, a középpályás kapásból lőtt 17 méterről, de Bukrán óriásit védett. A 38. percben Tóth-Gábor szépen vált le Boráról, majd Harsányi elé készített, de a társ egy cselt követően balról, 7 méterről fölé lőtt. A félidő utolsó lehetőségeként Tóth-Gábor vitt végig a jobb szélen egy támadást, befele indult az alapvonalon, majd a kapura emelt, de a kapufán csattant a labda.

Az 58. percben Nikitscher tört be baloldalról a Békéscsaba tizenhatosára, majd jobbal lőtt, de a labda keresztbe elszállt a kapu előtt. A 65. percben Szabó Péter helyére Sipos Gábor állt be. A 71. percben Tóth-Gábor remek labdát kapott az ötös vonalán, de Bukrán újabb óriási védést mutatott be. A 72. percben egy szöglet ismét Tóth-Gábort találta meg, aki az ötösről ezúttal már a kapuba bólintott (1-0). A 77. percben kettős csere a békéscsabai oldalon, Kitl helyére Lukács Raymond, míg Zvara helyére Váradi Ádám érkezett. A 83. percben Harsányi tekert nagyszerűen középre a bal oldalról, de Kesztyűs fejese fölé szállt. A 85. percben Helesfaynak kellett nagyot nyújtóznia Hamed fejesénél, de ki tudta ütni a jobb kapufa mellől. A hosszabbításban Kesztyűs 20 méteres szabadrúgása a felső lécről a gólvonal elé vágódott le.

Brlázs István Gábor: – Természetesen csalódott vagyok az eredmény miatt, viszont a srácok hozzáállására és a mutatott játék miatt büszkék lehetnek magukra. Mindenképpen szerettünk volna pontot szerezni az első fordulóban, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kezdjük a bajnokságot. Sajnos ez nem sikerült, de véleményem szerint ugyanannyi esélyünk volt megnyerni a találkozót, mint az ellenfélnek. Gratulálunk a Pécsnek!

Weitner Ádám: – Nehezen indult a mérkőzés. Gyakorlatilag négy hete van együtt a csapat és hét új játékos kapott helyet a keretben, ez ilyenkor egyáltalán nem egyszerű, főleg ha tétmeccsről van szó. Az első 20-30 percben nagyon görcsösek voltunk, nem találtuk a ritmust és a Békéscsaba agresszív módon megnehezítette a játékunkat. Aztán sikerült kijönnünk a görcsösségből és a második félidőben már jól fociztunk, voltak helyzeteink is és mindent összegezve megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Összességében elmondható, hogy a mérkőzés képe alapján bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, amely ezúttal a hazaiaknak sikerült.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/569938744607594

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Hatvankilenc nap telik el tétmérkőzés nélkül, amikor 2022. július 31-én (vasárnap) 19:00 órakor újra elhangzik a sípszó, amely egyben a 2022/2023-as bajnoki évad és az 51. PMFC – Békéscsaba mérkőzés kezdetét is jelzi.

Talán nem is kell hangsúlyoznunk, hiszen jó eséllyel mindenki tudja, hogy a szabályváltozások miatt az előttünk álló idényben különös jelentősége van minden egyes mérkőzésnek, minden megszerzett pontnak és főképp a győzelmeknek. Aki esetleg lemaradt arról, hogy miben változtak a bajnokságok lebonyolításai, azok kedvéért tegyük ezt tisztába rögtön az elején. A másodosztály színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében az előttünk álló idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most még 20 csapatos férfi másodosztály, míg a harmadosztályban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet. Ez azt jelenti konkrétan, hogy a 2022/2023-as Merkantil Bank Ligában 19. és 20. helyen végző csapatok biztosan kiesnek, a 16-18. helyen végző együttesek pedig rájátszásban mérkőznek a harmadosztályú csoportokban első helyen végzett csapatokkal a bennmaradásért. Így aztán minimum a 15. helyen kell végeznie annak a csapatnak, aki nem akarja a véletlenre bízni a bennmaradást a másodosztályú mezőnyben. Emlékeztetőül, az előző idényben éppen sikerült ezt elérni, azaz a 15. helyen végeztünk, úgyhogy mindent összevetve igen kemény szezon elé néz minden klub. Az elmúlt bajnokság végén kiesett a Szolnok, a Budaörs és a III. ker. TVE, így velük idén, az NB2-ben biztosan nem találkozunk. Az első osztályból kiesett, így ebben az idényben a második vonalban folytatja az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr. A harmadosztályból pedig feljutott a Mosonmagyaróvár, a Kazincbarcika, valamint a Kozármisleny, így velük kiegészülve áll össze a jelenleg még húszcsapatos másodosztályú mezőny.

A 2022/2023-as bajnokság pontos szabályait, lebonyolítási- és időrendjét weboldalunk vonatkozó menüpontja alatt megtalálhatják, kinyomtathatják és tanulmányozhatják:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2022-2023-nbii/

Első ellenfelünk az őszi szezonban a Pécs – akik ellen számos csatát vívtunk már az idők folyamán -, a nyár folyamán jelentős átalakításon esett át: új vezetőedző, változások a vezetőség összetételében, 12 távozó és 9 érkező. A komplett vérátömlesztést kapott baranyai klub számára mindez akár pozitív hozadékokkal is járhat, ugyanakkor benne van a pakliban, hogy nem állt össze minden a rajtig és ebben az esetben nyilvánvalóan időre lesz még szükségük. Távoztak: Preklet Csaba, Károly Bálint, Dávid Zoltán, Adamcsek Máté, Hursán György, Vukman Donát, Bukrán Erik, Sági Milán, Geiger Norbert, Króner Martin, Bíró Bence, Zsemlye Balázs. Érkeztek: Mayer János (Puskás Akadémia), Takács Zsombor (BVSC-Zugló), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd), Makrai Gábor (DVTK), Terbe Botond (Vasas), Harsányi István (Szentlőrinc), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Kovács Péter (Szolnok) és Kesztyűs Barna (Paks) – kölcsönbe. A pécsiek keretéből ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex, aki korábban Békéscsabán is terelgette a labdát.

Az új mester, Weitner Ádám – aki egyébként a 2021/2022-es szezonban 7. helyen végzett a harmadosztályú Pápai Perutz csapatával – 2022. június 29-én vette át a stafétát Vas Lászlótól és nyáron büki edzőtáborral, valamint hat felkészülési mérkőzéssel próbálta összerakni a pécsieket: Paksi FC – PMFC 2-0, PMFC – NK Belisce 4-0, BFC Siófok – PMFC 2-1, PMFC – Szentlőrinc 2-2, PMFC – HR-Rent Kozármisleny 0-0, PMFC – Szekszárdi UFC 3-1. Az edzőmérkőzések eredményeiből természetesen messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, úgyhogy egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen játékerőt képviselnek. Az viszont biztos, hogy a PMFC és a Békéscsaba eddigi másodosztályú mérlege igen kiegyenlített, hiszen 1-1 győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, míg a fennmaradó négy alkalommal eldöntetlen eredmények születettek. Legutóbb 2022. április 24-én találkozhattunk velük, amikor szintén idegenben sikerült borsot törnünk a piros-feketék orra alá, hiszen 1-2 arányú győzelmet arattunk és elhoztuk a három pontot Pécsről. Mindent összegezve tehát az előttünk álló mérkőzés végkimenetele nehezen jósolható, bár a fogadóirodák előzetesen a hazai győzelemre fizetnek kevesebbet (hazai 1,87, döntetlen 3,60, vendég 3,75). Az elmúlt idényben stabil középcsapatként, 12-12 győzelem és döntetlen, 14 vereség, valamint 48 pont birtokában a 11. helyen végeztek, tehát ilyen módon a kiesés veszélye nem fenyegette őket.

Weitner Ádám (a PMFC vezetőedzője): – Új csapatot építünk. Kevés idő állt rendelkezésünkre, de próbáltuk a legmegfelelőbben és a legjobban dolgozni, hogy a társaság összeszokjon és jól kezdjük a bajnokságot, hiszen minden csapat életében fontos a jó rajt. Nehéz mérkőzésre számítok, a Békéscsaba masszív, jó gárda, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy feltörjük őket és győzelemmel kezdjük a szezont.

Bora György (a Békéscsaba 1912 Előre csapatkapitánya): – Elég mozgalmas felkészülésen vagyunk túl. Kezdve az elejétől, már az otthoni futóprogram is megalapozott egyfajta nulladik hetet számunkra az állóképességet tekintve. Ezután folyamatosan, a modern focinak megfelelően csináltuk a felkészülést, zömében labdával próbáltunk olyan játékhelyzeteket gyakorolni és ezzel fejleszteni a fizikális állapotunkat és a dinamikát, amelyek a mérkőzéseken is előfordulnak. A Pécs elleni mérkőzés nem igényel túl sok kommentárt, hiszen két vidéki fellegvár csap újra össze, két fiatal, ambiciózus edzővel. Ellenfelünk gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen esett át, nálunk pedig az elmúlt évekhez képest jelentősen fiatalodott a keret a saját nevelésű játékosokkal. Mindenképpen azon leszünk, hogy két csapat múltjához méltóan játsszunk és természetesen a három pontért utazunk Baranyába.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Máyer Gábort és Nagy Viktort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Katona Balázs látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. február 6-án, a Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 693 sárga- és 46 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 1. fordulója július 30-án (szombat) 17:30 órakor kezdődik a Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc összecsapással, a többi mérkőzést pedig július 31-én (vasárnap) 17:30 órától Tiszakécskei LC – Credobus Mosonmagyaróvár, Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny, Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, 19:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Dorogi FC, PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, FC Ajka – Budafoki MTE, BFC Siófok – DVTK, ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, augusztus 1-én (hétfő) 20:00 órától pedig MTK Budapest – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében hidegfront érkezése várható, szeles időjárás és akár zápor-zivatar kialakulása is valószínűsíthető, a hőmérséklet 26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. július 31-én (vasárnap) 20 óra 20 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/brlazs-gabor-a-kemeny-munka-kifizetodik-20220726/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – BVSC-Zugló

Egészen pontosan hatvankettő nap óta nem játszott tétmérkőzést második együttesünk, 2022. július 31-én (vasárnap) 13:00 órától azonban ismét sor kerülhet erre, ugyanis az előző idény Nyugati csoportjának második helyezettjét, a BVSC-Zugló csapatát fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Elöljáróban szeretnénk közölni, hogy technikai okok miatt a BVSC-Zugló, valamint az Eger SE elleni hazai mérkőzést a 4-es Honvéd utcai centerpályán rendezzük meg, a további hazai fordulókra azonban már a Kórház utcai Stadionban kerülhet sor.

Változás az előző szezonokhoz képest, hogy a bajnoki cím nem ér automatikus feljutást. Ugyanis az MLSZ döntése értelmében 2023 nyarától 18 csapatra csökken az NB II mezőnye. Így a három NB III-as aranyérmes osztályozót játszik majd a másodosztály 16-18. helyezettjével. Az osztályozók párosításait sorsolni fogják, a lebonyolítás oda-visszavágós alapon történik. Ezeket a mérkőzéseket 2023. május 28-án és 2023. június 4-én rendezik majd.

Rögtön az első fordulóban egy olyan együttessel kerül szembe a Szenti Zoltán és Nagy Sándor által vezetett második csapatunk, akik már az előző két szezonban is jó eséllyel pályáztak a másodosztályú tagságra. Ez a 2021/2022-es idényben sem jött össze számukra, hiszen a Mosonmagyaróvár kereken 100 pontot gyűjtve, 12 egységgel megelőzte őket a Nyugati csoportban. Ezúttal viszont úgy hozta a sors, hogy Keleten próbálhatják meg újra, így Zuglón kimondva is az NB2 a cél. A szezon végén távozott Buzsáky Ákos vezetőedző, a felkészülést pedig a korábbi válogatott Urbán Flóriánnal kezdte meg a kék-sárga alakulat, de természetesen a játékoskeretben is voltak változások. Távoztak: Kokenszky Norbert Imre, Batizi-Pócsi Balázs, Erdélyi László, Frőhlich Roland, Filipovic Marko, Géringer Tamás és Takács Zsombor. Érkeztek: Benkő-Bíró Norbert (Balassagyarmat), Horváth Roland (Dorog), Tóth Keve (Budaörs), Tóth Levente Milán (Vác), Reizinger Bence József (Úrkút SK). Az utánpótlásból felkerültek: Bak Rokkó, Ciceu Pál, Danada Ilia János, Kesselbauer Ákos, Nádor Milán és Zöld Bálint.

A Békéscsaba II. számára továbbra is az a cél, hogy megőrizze harmadosztályú tagságát, ami a jelenlegi mezőnyben egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Nehéz lesz megismételni az előző idény nagyszerű teljesítményét, amikor újoncként 14 győzelem, 8 döntetlen és 18 vereség birtokában, kereken 50 pontot szerezve a 11. helyen végeztünk. Mindig sarkalatos kérdés, hogy az első keretből kik azok a játékosok, akik adott esetben segíteni tudnak majd, mivel azonban másodosztályú csapatunkban több sérült is van, így szinte biztos, hogy főként a fiataloknak kell majd helyt állniuk a felnőtt mezőnyben is. A keret kialakítása továbbra is folyamatban van, nyilván szükség van néhány fordulóra, hogy tisztuljon a kép és az edzők lássák, hogy téthelyzetekben melyik játékosunk hol tud majd hatékonyan szerepelni. Az biztos, hogy többen is távoztak második együttesünktől: Kasik Ákos, Styecz Bence, Bukor Zoltán Márk, Borbély Bence Boldizsár és Kiss László, de jó hír hogy teljesítményüknek köszönhetően több fiatal, saját nevelésű játékosunk már az első kerettel készülhetett. Vasárnapig körvonalazódik és a szakmai stábok közösen eldöntik majd, hogy kik azok, akik olyan szinten megállták helyüket, hogy az első keretben továbbra is számítanak rájuk, így gyakorlatilag még számunkra is meglepetések lesznek a kezdő összeállítások. Az biztos, hogy Apró Ármin továbbra is sérült, így a kapus posztokon Krnács Richárd mellett Tóth Alexander Máriusz is helyt kaphat majd, de Zelik Csabára sem számíthatunk, hiszen műtétre vár. A felkészülési időszakban csapatunk tagjai mindent megtettek azért, hogy megfelelő állapotban várhassák az új szezont, így hat edzőmérkőzés szerepelt a programban: Békéscsaba 1912 Előre II. – Makó FC 1-5, Békéscsaba 1912 Előre II. – Hódmezővásárhelyi FC 0-1, Makó FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 5-0, Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-4, Békéscsaba 1912 Előre II. – Nagyváradi AC 9-2, Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszaföldvár SE 3-1.

Urbán Flórián: – Beszélhetünk bármilyen tornáról vagy bajnokságról, mindenhol az első meccs a legfontosabb, amit meg kell nyerni. Utána arra lehet építkezni. Úgyhogy bízom benne, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni az NB III-at. Arra kell figyelnünk, hogy a magunk játékát játsszuk. Amit védekezésben vagy támadásban szeretnénk, azt gyakoroltuk. Ez olyan, mint az iskola. Hétköznap gyakoroltunk, hétvégén pedig van a dolgozat. Reméljük, jó dolgozatot fogunk írni.

Nagy Sándor: – Edzői és családi tekintetben is premier lesz a vasárnapi mérkőzés. Edzőkét első alkalommal ülök le a padra, mint ahogyan a testvérem ellen is most meccselek első alkalommal. A pályafutásunk során mindig külön csapatokban játszottunk, amelyek csupán két esetben találkoztak egymással Pécsett, de egyszer sem tudtunk megküzdeni egymással valamiért. Most ez az idő is elérkezett, még ha kicsit más felállásban is. A BVSC-ről annyit tudunk, hogy a tavalyi keretük jelentősen változott, ettől függetlenül meghatározó tényezői lesznek a mezőnynek. Videó alapján készültünk belőlük, bár az új edzővel nyilván a stílusuk és a taktikájuk is változott. Átalakulóban vannak, de örülök annak, hogy már az elején összeakadtunk, hiszen a legtöbb csapatnak ilyenkor még nem alakul ki az az arculata, ami jellemzi majd az év során. Nálunk szerencsére a felkészülés során senki nem sérült meg azon játékosok közül, akikre alapozzuk az évet. A tavalyi évhez képest több fiatalt fogunk szerepeltetni, mivel szűkös a keretünk. Velük türelmesebbnek kell lennünk, hogy megszerezhessék a kellő rutint, emiatt is van kilátás nehezebb évre az előzőnél. Győzelemre fogunk játszani vasárnap, semmiféleképpen nem szeretnénk kikapni. Bízom benne, hogy a taktikai csatában a mi akaratunk fog érvényesülni, de az is fontos lesz, hogy visszalássuk játékban azokat az elemeket, amelyeket folyamatosan gyakorlunk.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – BVSC-Zugló mérkőzés játékvezetőjeként Sándor Csabát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Benkő Róbertet és Juhász Szabolcs Olivért jelölték ki. Az 1981-es születésű sporival 2022. március 20-án, a Salgótarjáni BTC – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 518 sárga- és 28 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 1. fordulója július 30-án (szombat) 17:30 órakor kezdődik a Kisvárda Master Good II. – Eger SE összecsapással, a többi mérkőzést pedig július 31-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – BKV Előre, Vasas FC II. – Jászberényi FC, 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – BVSC-Zugló, 17:30 órától pedig Sényő-Carnifex FC – Putnok FC, Facultas-Tiszafüredi VSE – Karcagi SE, Füzesgyarmati SK – DEAC, FC Hatvan – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Termálfürdő FC Tiszaújváros – Pénzügyőr FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás valószínűsíthető, a hőmérséklet 27 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. július 31-én (vasárnap) 20 óra 20 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/nagy-sandor-az-uj-szerepkorben-is-helytallna-20220727/

https://bvsc.hu/hireink/labdarugas/remeljuk-jo-dolgozatot-fogunk-irni-urban-florian

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: