Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Sűrű a program a harmadosztályú bajnokságban is, így 2022. augusztus 17-én (szerdán) Budapestre utazik második csapatunk, ahol 17:30 órától a Pénzügyőr ellen lép pályára a negyedik fordulóban.

Sajnos egyelőre keressük önmagunkat, az ideálisnak nevezhető összeállítást és persze góllövő cipőnket is, hiszen három forduló után egyelőre szerzett pont és gól nélkül állunk a sereghajtó pozícióban. A következő fordulóban sincs egyszerű dolga, sem a szakmai stábnak, sem játékosainknak, hiszen ugyanezen a napon első csapatunk az MTK Budapest együttesét fogadja hazai körülmények között, így a fontossági sorrendben nyilvánvalóan ők állnak előrébb. A kissé magára maradt NB3-as csapatunknak, a bajnokságot meggyőzően kezdő Pénzügyőr otthonában, szinte segítség nélkül kell vállalható eredménnyel lehoznia a következő mérkőzést is. Sokféleképpen fel lehet fogni a szituációt, a helyes azonban mindenképpen az lenne, ha fiatal játékosaink – számukra mindenképpen hasznos módon – építkezésre, a felnőtt focihoz való akklimatizációként, vagy éppen saját pályafutásuk menedzseléseként értelmeznék, hiszen ez a bajnokság gyakorlatilag a másodosztály előszobája, tehát aki kiemelkedő módon teljesít – akár a napi edzések, akár a mérkőzések alatt – arra igen gyorsan felfigyelhet az első csapat, mint ahogy ez számtalanszor előfordult már a múltban is. Ehhez viszont százszázalékos teljesítményre és taktikus, higgadt játékra van szükség, hiszen nem csupán a végeredmény számít. Bár mindentől függetlenül jó lenne elkezdeni a pontok gyűjtögetését is, hiszen ha így haladunk, akár már ősszel eldőlhet a sorsunk, úgy pedig tavaszra okafogyottá válhat a harmadosztályú szereplés.

A Pénzügyőr SE csapata három forduló után két győzelem és egy vereség, valamint hat szerzett pont birtokában, a táblázat nyolcadik pozícióját foglalja el. Egy pályaválasztói jogcsere és a sorsolás okán az eddigi mérkőzéseiket idegenben teljesítették (Tiszaújváros – Pénzügyőr 0-3, Kisvárda II. – Pénzügyőr 2-0, Hatvan – Pénzügyőr 2-4), így gyakorlatilag most szerdán játszanak először hazai körülmények között. Az előzmények és a jelenlegi helyzet tehát mindenképpen mellettük áll, ám a két csapat közös múltja a Békéscsaba felé billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét, hiszen a harmadosztályban összesen négy alkalommal találkozhattunk velük: kétszer mi, egyszer ők tudtak győzni, a fennmaradó egy mérkőzésen pedig eldöntetlen eredmény született. Utoljára egyébként 2017. május 28-án hazai pályán mérkőztünk velük, amikor 3-1 arányú lila-fehér sikernek örülhettünk.

A PSE az előző idényt a BLSZ I. osztályú bajnokságban töltötte, melyet gyakorlatilag több győzelmének és jobb gólkülönbségének köszönhetően, egy hajszállal nyert meg a Csepel előtt, hiszen mindkét csapat 76-76 pontot gyűjtött. Bár az átigazolási időszak egészen augusztus 31-ig tart, de keretük a 12 érkező új játékossal véglegesnek mondható. Érkeztek: Urbin Martin (Csepel), Bogdán Rajmond Márk (UTE), Hujbert Botond (42. sz. Építők), Popovics Bertold Mihály (Bicske), Karacs Roland (Dabas), Kovács Jenő Ádám (Pénzügyőr II.), Bartos Norbert (Érd), Osztovits Marcell (BVSC-Zugló), Bagó Patrik (Cegléd), Kiss Dávid (BKV Előre), Kasza Balázs Ákos (Vác), valamint Pusztai Dániel (Dabas). A komplett csapatra való igazolás ellenére egyáltalán nem tűnnek szervezetlennek és megilletődöttnek, így összességében akár egy békéscsabai gólnak, de végeredményként a döntetlennek is igencsak örvendhetnénk.

Színes lapok miatt egyik csapat keretében sem lesz eltiltott.

Nagy Sándor: – Először is mindenféleképpen gólt kellene végre rúgni. Az előző mérkőzés bár bizakodásra adott okot, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, a végeredmény azonban azt tükrözte, hogy egyszerűen képtelenek voltunk betalálni. Nem szúrtam le a srácokat a meccs után, hiszen a játék, az akarat és a munka is rendben volt, de úgy látszik, hogy meg kell tanulnunk gólt rúgni. Valahogy győznünk kellene, még ha csúnyán is, mert elment három forduló úgy, hogy egy pontot sem sikerült szereznünk. Jelen helyzetünkben számunkra minden meccs nehéz, hiszen nagyon fiatalok a csapat tagjai, főképp az ifiből jöttek fel, így aztán nyilván építeni kell még őket. Ettől függetlenül éreznie kell mindenkinek, hogy ez már felnőtt futball, ahol eredményre és tétre megy a játék! Folyamatosan egyeztetünk az első csapattal, hogy kik azok, akik esetleg tudnának onnan segíteni, így még egyáltalán nem tekinthető véglegesnek a keretünk, bár jó lenne ha ez minél előbb konkretizálódni tudna. A hétközi másodosztályú forduló miatt nyilván kevesebb visszajátszóra számíthatok a Pénzügyőr ellen, akikről tudjuk, hogy jó csapat, és a hírüket igazolva jól is kezdték a szezont. Mindentől függetlenül úgy utazunk a fővárosba, hogy győzni szeretnénk, hiszen nagy szükségünk lenne a sikerre.

A Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség, míg segítőiként Holpár Gergelyt és Csákó Patrikot jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival 2017. december 3-án, a KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 807 sárga- és 62 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 4. fordulóját augusztus 17-én (szerda) 17:30 órakor Kisvárda Master Good II. – Putnok FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – FC Hatvan, Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II., Eger SE – Füzesgyarmati SK, Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II., BVSC-Zugló – Vasas FC II., DEAC – DVTK II., Körösladányi MSK – Facultas-Tiszafüredi VSE, Jászberényi FC – Sényő-Carnifex FC, valamint BKV Előre – Karcagi SE párosításokban rendezik meg.

A tabellát jelenleg még hibátlan mérleggel a BKV Előre vezeti, a BVSC-Zugló, valamint a Kisvárda II. előtt. A bajnoki táblázat végén pedig a Jászberény, Tiszaújváros, Sényő, Békéscsaba II. kvartett próbálja felvenni a versenyt a többiekkel.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében is folytatódik a kánikula, a legmagasabb hőmérséklet akár 34 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 17-én (szerda) 19 óra 54 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Sajnos a mai napon egy döbbenetes hírt is kaptunk: fiatal játékosunk, Kártyás Dávid édesapja tragikus hirtelenséggel, 41 éves korában elhunyt. Ezúton is szeretnénk az Előre-család nevében együttérzésünket kifejezni, osztozunk a család gyászában és kitartást kívánunk a nehéz napokban! Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 3. forduló

Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

0-1 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. augusztus 14. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Győr, Alcufer Stadion

Cím: 9019 Győr, Ménfői út 59.

Játékvezető: Dolnegó Bálint

Asszisztensek: Mohos Milán, Kovács Gábor

Tartalék játékvezető: Horváth Tibor

Gyirmót: Hársfalvi András, Soltész Dominik István, Nagy Patrik, Pethő Bence János, Major Martin, Hajdú Ádám, Helembai Márk Árpád, Vass Ádám, Csörgő Viktor, Medgyes Zoltán Henrik, Kovács Milán. Cserék: Rusák Edvárd, Szegi Vince, Herjeczki Kristóf Gábor, Simon András, Bagó Bálint, Polgár Kristóf, Hudák Dávid, Nahirnij Artem. Átlagéletkor: 25 év.
Vezetőedző: Csertői Aurél

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Krnács Richárd, Farkas Márk, Váradi Ádám, Sipos Gábor, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György, Cservenák Csaba, Varga Tamás Károly. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Sárga lapok: Fazekas Lóránt (36. perc), Mikló Roland (42. perc), Kitl Miklós (50. perc), Máris Dominik (80. perc).

 Gólszerző: Hamed Yasin (92. perc).

Majdnem kilenc év után újra legyőzte bajnoki mérkőzésen a Gyirmót FC Győr együttesét a Békéscsaba 1912 Előre.

Az első félidőben többet birtokolta a labdát az előző idényben még első osztályban szereplő Gyirmót, néhány helyzetet ki is alakított. A Békéscsaba azonban egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, a 14. percben Lukács Raymond, a 20. percben Horváth Péter veszélyeztette Hársfalvi kapuját. Az Előre jól tartotta magát, keményen harcolt, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrészben is az esélyesebb hazaiak léptek fel támadólag, előbb a csereként beállt Simon, majd Soltész, aztán pedig Medgyesi próbálkozott, előbbi két lövést Bukrán védte, utóbbinál kapu mellé szállt a labda. Nem csökkent a nyomás a csabai kapu előtt, Medgyes újabb lövését kellett hárítania a csabai kapusnak. A 85. percben a meccs talán legnagyobb helyzete maradt ki, egy szöglet után Bukrán Medgyes elé öklözte a labdát, lövését azonban Horváth mentette a gólvonalról.

Négy percet hosszabbított a játékvezető és ezen akár bosszankodhattak is volna a csabaiak, ehelyett a két cserejátékos, Czékus és Hamed szép összjátéka után utóbbi becsapta a gyirmótiak kapusát, pontos lövése után pedig megszerezte a három pontot érő találatot.

Csertői Aurél: – Sok helyzetet kidolgoztunk, de hátul most nem voltunk stabilak, ellenfelünk kontráit nem tudtuk hatékonyan megakadályozni. Remélem kisiklásunk csak erre a meccsre szólt. Sokkal jobb és főleg eredményesebb játék kell Budafokon.

Brlázs István Gábor: – Az első félidőben a szerencsére is szükség volt, hogy megússzuk kapott gól nélkül. A második már a terveink szerint alakult, a kontráink hatékonyak voltak. Végig óriási elszántsággal küzdöttünk.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/771753394070428

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Soron következő ellenfelünk egy újabb visszatérő, hiszen a Kazincbarcikához hasonlóan a Gyirmót FC Győr is a 2022/2023-as idényben tért vissza a másodosztályba. A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 órától a majdnem harminc éves klub otthonában, az Alcufer Stadionban lép pályára a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Talán a szezon egyik legnehezebb feladatának ígérkezik a győri túra, hiszen a Gyirmót jó eséllyel pályázik az első osztályba való visszajutásra, sőt akár a bajnoki címre is. Hírüket igazolva, rögtön az első két fordulóban megadták az alaphangot, hiszen hazai pályán a Szentlőrincet hagyták helyben (4-0), idegenben pedig a Dorogot darálták be (1-4), ezáltal a tabella élére is álltak eddigi hibátlan mérlegükkel. A helyzetet mindig bonyolítja a távolság – bár ehhez az évek folyamán nyilván hozzá lehet szokni -, valamint sérültjeink és betegeink hiányzása is. A rendelkezésre álló humán erőforrást pedig ésszerűen kell majd beosztani, hiszen második csapatunk sem maradhat magára, ráadásul három nap múlva, hazai pályán újabb erőpróba vár együttesünkre az MTK ellen. Na, de nem panaszkodunk, ezek csupán tények és azért csapat egy csapat, hogy megoldja az előtte álló helyzeteket, még akkor is ha az éppen nehezebb a szokásosnál.

A Gyirmót az előző idényben még az első osztályban szerepelt, ahol 7 győzelem, 11 döntetlen, 15 vereség, valamint 32 pont birtokában az utolsó helyen végzett, ezáltal kiesett az OTP Bank Ligából. Klubvezetésük nem esett kétségbe és rendezték a sorokat, ezáltal bíznak a gyors visszajutásban. A múltat tekintve nem volt számukra ismeretlen az élvonalbeli közeg, hiszen 2016-ban egyszer már megnyerték a másodosztályú bajnokságot, de a tavalyihoz hasonlóan akkor is egyetlen esztendő jutott nekik az NB I-ben. Az újabb feljutást követően ismét válaszút elé kerültek, így el kellett gondolkodniuk, hogy megerősítik-e a keretet, vagy inkább két-három külföldivel, valamint fiatal labdarúgókkal kiegészítve egyben tartják az NB II-es csapatot. Végül az utóbbi forgatókönyv mellett döntöttek az egyébként az üzleti életben is racionálisan gondolkodó és cselekvő tulajdonos testvérek, Horváth Ernő és Horváth Ferenc. A választott stratégia ebben a helyzetben és körülmények között ennyire volt elegendő, de az elmúlt tavasz teljesítményére egészen biztosan lehet alapozni. A jó sorozat után – ami egyébként már a 9. helyezésig vitte a csapatot – jött egy hatalmas hullámvölgy, ahonnan gyakorlatilag már nem volt visszaút, így végeztek a 12. helyen. A kiesés után is Csertői Aurél maradt a vezetőedző és a csapat magját is sikerült egyben tartaniuk, bár nyilván akadt némi játékosmozgás náluk is. Érkeztek: Soltész Dominik István (DVSC), Kovács Milán (Szeged), Helembai Márk (MTK Budapest), Pethő Bence János (Paks), Nahirnij Artem (Puskás Akadémia), Polgár Kristóf (DVTK), valamint nem utolsósorban Király Patrik (Békéscsaba). Távoztak: Széles Imre, Varga Barnabás. Keretükből ismerős lehet még számunkra Szatmári István neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt.

A Békéscsaba Gyirmót elleni bajnoki mérlege nem kecsegtet túl sok jóval, hiszen mindössze egyetlen alkalommal tudtuk legyőzni a kék-sárgákat. A 2013. október 5-én megszerzett 1-2 arányú győzelem után – azaz közel 9 éve -, csak döntetlenek és vereségek bővítették a felek közös statisztikáját, így 7 gyirmóti győzelmet, valamint további 3 döntetlen eredményt olvashatunk ki a történelemkönyvből. Bajnoki mérkőzésen 2021. május 16-án találkozhattunk velük utoljára, amikor 4-0 arányban ritka nagy vereséget szenvedtünk. A revans szerencsére nem váratott magára túl sokáig, hiszen a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának 5. fordulójában, 2022. február 9-én 3-1-es, rendes játékidőben elért eredménnyel búcsúztattuk őket a sorozattól. Egy ilyen sikert most is el tudnánk képzelni, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor egy döntetlennel látatlanban is kiegyeznénk. Annál is inkább, hiszen vasárnapi Barcika elleni meggyőző győzelem (6-1) minden esélyt megteremt arra, hogy Győrben számunkra megfelelő és vállalható eredmény születhessen.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesznek eltiltottak, így a mestereknek nem kell emiatt átgondolniuk a keretek összeállítását.

Csertői Aurél: – Jól kezdtük a bajnokságot, ezt viszont mindenképpen a helyén kell kezelnünk, hiszen eddigi ellenfeleink a bajnokság második felében szerepeltek tavaly. Persze nem kisebbítem a csapat érdemeit, hiszen nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, gólokat rúgtunk, így azt hiszem ennél jobb kezdést el sem lehetett képzelni. Szokásos heti ritmusban vagyunk, ugyanúgy készülünk mint eddig, igazából nem változott semmi. Próbáljuk erősségeinket még jobban kidomborítani, gyengeségeinket pedig javítani. A Békéscsaba elleni mérkőzés egészen más lesz, mint az eddigiek, hiszen hazai pályán győzni tudtak az előző fordulóban és jól is játszottak, így biztosan hajtós, erőszakos meccset fogunk látni a hétvégén. Következő vendégeink győzelmét is úgy kell valósan értékelni, hogy gyakorlatilag egy félidőt emberelőnyben játszottak, de mindentől függetlenül hazai pályán mindenképpen győzelmi esélyeink vannak.

Brlázs István Gábor: – A Gyirmót már nyilván más játékerőt képvisel, mint az előző két ellenfelünk. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy náluk is meglesz a sanszunk, akár a győzelemre is. Erre készültünk egész héten és azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, akiknek kitűzött céljuk, hogy a szezon végén visszajussanak az első osztályba. Négy nap alatt lejátszunk két nehéz mérkőzést, úgyhogy most biztosan kiderül, hogy hol tartunk nagyjából. Vannak posztok, amelyekre van bőven emberünk, de olyan is akad ahol nem nagyon tudok majd pihentetni játékost, úgyhogy nekik ez a hét extra terhelés lesz, hiszen ennyi idő alatt három meccset kell teljesíteniük. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de próbáljuk úgy adagolni nekik, hogy minél jobb teljesítmény kijöjjön belőlük és lehetőség szerint sérülés nélkül megússzák. 

A Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Dolnegó Bálintot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Mohos Milánt és Kovács Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Az 1989-es születésű sporival 2022. február 20-án, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 540 sárga- és 52 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 3. fordulóját augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 óratól Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, Tiszakécskei LC – DVTK, Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás – ETO FC Győr, Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától MTK Budapest – Dorogi FC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Budafoki MTE, PMFC – Credobus Mosonmagyaróvár, FC Ajka – HR-Rent Kozármisleny, valamint BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot két lejátszott forduló után a Gyirmót vezeti, amelyet a Soroksár és az MTK követ a második, illetve harmadik helyen. A tabella végén – talán némileg meglepetésre – a 18. helyen a DVTK, a 19-20. pozícióban pedig a Nyíregyháza és a Dorog áll – mindhárom csapat egyelőre szerzett pont nélkül.

Az előrejelzés szerint Győr térségében záporok, akár zivatarok is előfordulhatnak, a hőmérséklet pedig 28 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 19 óra 19 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE

Két, jelenleg még bajnoki pontokkal nem rendelkező csapat feszül egymásnak 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 13:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre az Eger SE együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban, a harmadosztályú bajnokság 3. fordulójában.

Bár még csak az idény elején járunk, ennek ellenére mindkét fél számára igen fontos a soron következő mérkőzés. Sem az Eger, sem a Békéscsaba II. számára nem termett még babér az új szezonban, így jelen pillanatban pont és szerzett gól nélkül, a táblázat végén áll mindkét együttes. Vendégeink nem csináltak titkot abból sem, hogy az első két forduló sikertelensége nem múlhat el következmények nélkül, így közleményükből arra lehet következtetni, hogy a szakmai stáb akár ultimátumot is kaphatott a klubvezetéstől. Azt mindenki tudta, hogy ez a szezon mind az másod-, mind a harmadosztályban kifejezetten nehéz lesz és a sorsolásnak köszönhetően második együttesünk rögtön az elején, két egészen más célokért küzdő csapattal került szembe. Ez persze adott esetben – a későbbiekre való tekintettel – még hasznos is lehet, hiszen ilyen módon fel lehetett mérni, hol tartunk és miben kell még javulnunk. Most viszont elméletben olyan mérkőzés következik, ahol hazai pályán szinte kötelező itthon tartanunk a három pontot! Persze a labdarúgásban semmi sem biztos, nincs lefutott meccs és nincs biztos győzelem. A sikerhez ezúttal sokkal, de sokkal többre lesz szükség, különben nagyon leszakadhatunk a mezőnytől. A konkrétumokat tekintve az egriek kikaptak idegenben a Kisvárdától (4-0), valamint hazai pályán a Hatvantól (5-0), a Békéscsaba II. pedig vereséget szenvedett a bajnoki címre törő BVSC-Zuglótól a nyitófordulóban (0-4), majd idegenben a Hajdúszoboszlótól 2-0 arányban.

Következő ellenfelünk az előző idényben éppen csak elkerülte a kiesést, hiszen 13 győzelem, 5 döntetlen, 20 vereség és mindössze 44 bajnoki pont birtokában a 15. pozícióban végzett, így aztán szerették volna megerősíteni, átformálni a csapatot, hogy idén már ne legyenek kiesési gondjaik. Érkeztek: Papp Kristóf (Budaörs), Kispál Tamás (DVTK II. – kölcsönbe), Burger Botond (Budapest Honvéd), Bánik Dániel, Orosz Donát (DVTK II.), Simon Attila (Dunaharaszti), Kovács Dávid Szilveszter (Kazincbarcika), Fényes Szabolcs (Budaörs), Jónyer Kristóf (DVTK II.), Szalay Alex Miklós (Salgótarján), Mezey Keve (Vác), Sz. Varga Máté Viktor (DVTK II.). A komplett csapatra való (12 fő) igazolás és a jelentős számú távozó nyilván azt is jelenti, hogy Egerben teljesen új együttes épül, szerveződik – ehhez pedig nyilván időre van szükség, de az biztos, hogy nem ilyen rajtra számítottak.

A két együttes váltakozó sikerrel szerepelt egymás ellen az előző idényben, hiszen 2021. november 7-én az Eger tudott győzni 3-2 arányban, míg 2022. május 8-án az Előre II. 2-1-es végeredménnyel itthon tartotta a három pontot. A Heves megyeieknek némi gyógyírt jelenthet az eddigi teljesítményükre, hogy 2022. augusztus 6-án az Encs ellen aratott 2-3 arányú, szenvedős győzelemmel továbbjutottak a MOL Magyar Kupa második fordulójába, így jelen pillanatban már csak a DEAC elleni idegenbeli meccs választja el őket a főtáblára jutástól – ami viszont egyáltalán nem lesz egyszerű. A mérkőzés pikantériája lehet, hogy vendégeink vezetőedzője Szekeres Adrián, aki korábban a Békéscsaba egyik edzőjeként még azt a Nagy Sándor is trenírozta, aki most az Előre II. kispadján edzőként meccsel.

A Békéscsaba II. keretéből Zahorán Áron biztosan kihagyja a vasárnapi találkozót, hiszen a Hajdúszoboszló elleni mérkőzés 81. percében kiállították. Vendégeink keretében színes lapok miatt nem lesz eltiltott. Az is kérdés, hogy a jelentős számú sérült és beteg játékosunkat leszámítva, ki játszhat majd vissza, hiszen ugyanezen a napon első csapatunk Győrben lép pályára a Gyirmót FC ellenében. Az első két forduló hiányzásaiból is kiderülhetett, hogy Czvalinga Áronra és Zelik Csabára hosszabb távon nem számíthat a stáb, hiszen mindketten műtétre várnak. Mindent összevetve egészen biztosan több utánpótlás-korú játékos is helyet kaphat majd a keretben, akik számára ismét lehetőség nyílik rátermettségüket bizonyítani.

Nagy Sándor: – Az első két meccsünk nem igazán sikerült, a gólnélküliség különösen rosszul érintett bennünket, illetve személy szerint engem. A szünetben azon dolgoztunk, hogy a felmerült hibákat javítsuk és a játékban megmutatkozó hiányosságokat felszámoljuk. A stadionban játszhatunk, ami reményeim szerint feldobja majd a srácokat és képesek leszünk megszerezni az első győzelmünket. Ellenfelünk is sok gólt kapott, noha próbált stabilan védekezni, de hozzánk hasonlóan, náluk is sok volt a ki nem kényszerített hiba, ezekre próbáltunk fókuszálni a felkészülés során.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Dobos Dávidot és Pálinkás Donát Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. május 1-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – BKV Előre 1-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 475 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 3. fordulóját augusztus 14-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Körösladányi MSK, Kisvárda Master Good II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, 12:00 órától Vasas FC II. – DEAC, 13:00 órától DVSC II. – BVSC-Zugló, Békéscsaba 1912 Előre II. – Eger SE, 17:30 órától pedig Sényő-Carnifex FC – BKV Előre, Facultas-Tiszafüredi VSE – Jászberényi FC, Füzesgyarmati SK – Aqua-General Hajdúszoboszló, FC Hatvan – Pénzügyőr SE, valamint Putnok FC – Karcagi SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot két lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló vezeti a Kisvárda és a Putnok előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig pillanatnyilag még szerzett pont nélkül a Tiszaújváros, a Békéscsaba II. és az Eger SE áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/WkMQPxZH47Q

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében zápor is előfordulhat, a legmagasabb hőmérséklet viszont 30 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 19 óra 59 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

6-1 (1-1)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. augusztus 7. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Oláh Ákos, Váradi Ádám, Sipos Gábor, Mágocsi Bence, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Szabó Csaba, Varga Tamás Károly. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Kazincbarcika: Megyeri Gábor, Szemere Balázs, Heil Valter, Nagy János Patrik, Pálinkás Gergő János, Csatári Gergő, Süttő Attila, Kurdics Levente, Ur László, Székely Dávid, Szekszárdi Tamás. Cserék: Megyeri Gábor József, Hleba Tamás, Sztankó Dávid, Arday Dominik Alex, Ádám Ferenc József, Szabó Balázs, Dvorschák Gábor, Nagy Ákos Attila, Laczkó Milán, Lippai Tibor, Kálnoki-Kis Zsombor, Rédling Kevin. Átlagéletkor: 25 év.
Vezetőedző: Varga Attila

 Gólszerzők: Heil Valter (25. perc), Lukács Raymond (28. perc), Kitl Miklós (54. perc), Váradi (74. és 84. perc), Horváth Péter (82. perc), Czékus Ádám (92. perc).

 Sárga lapok: Kitl Miklós (12. perc), Megyeri Gábor (27. perc), Lukács Raymond Barna (43. perc), Ur László (53. perc), Varga Attila (54. perc), Kurdics Levente (58. perc), Szekszárdi Tamás (89. perc), Süttő Attila (89. perc).

 Piros lap: Heil Valter: 51. perc.

Nézőszám: 1.340

A Békéscsaba 1912 Előre idei első hazai meccsén hátrányból fordítva, 6-1-re kiütötte a második félidő nagy részében emberhátrányban játszó újonc Kazincbarcikát.

Fotó: Für Henrik

Brlázs Gábor együtteséből többen is hiányoztak sérülés miatt, a két új igazolás, Szalai Dániel és Fülöp István bemutatkozására még várniuk kell a Lilák szurkolóinak, de Bora György sem állhatott a vezetőedző rendelkezésére, így Albert István és Fazekas Lóránt alkotta a védelem közepét, ami viszont pozitív, hogy Horváth Péter visszatérhetett a kezdőbe. A frissen feljutó Kazincbarcika győzelemmel indította az NB II-es szezont, így az önbizalommal nem lehetett gond a borsodiaknál.

Szinte említésre méltó esemény nélkül telt el az első félidő fele, majd a vendégek rögtön az első helyzetüket gólra váltották: Nagy János hosszú átadása után Heil Valter mintegy 6 méterről fejelt a jobb alsó sarokba (0-1). A csabaiak azonban gyorsan reagáltak: a középkezdést követően Fazekas ívelt előre, Máris lépett ki, Megyeri Gábor azonban gyakorlatilag elütötte a nagy helyzetben lévő támadót. A kapus megúszta egy sárga lappal, de a megítélt büntetőből Lukács Raymond egyenlíteni tudott (1-1). Új erőre kapott a Csaba, a 30. percben Lukács, négy perccel később pedig Máris rontott nagy helyzetben, így  a hazaiak akár már a félidőben is vezethettek volna.

A fordulást követően nagy bajba került a Kazincbarcika, miután az 51. percben Heil Valter buktatta Zvarát, a játékvezető pedig jogosan mutatta fel a vendégek gólszerzőjének a második sárga lapot. Az emberelőnyt villámgyorsan gólra váltotta az Előre: a megítélt szabadrúgást Kitl Miklós 18 méterről ballal lőtte a kapuba úgy, hogy a labda a léc segítségével jutott a hálóba (2-1). A vendégek emberhátrányban szétestek, míg a Békéscsaba parádés második félidőt produkált és kiütötte ellenfelét! A 74. percben a frissen, öt perccel korábban beállt Váradi Ádám egy szögletet követően éles szögből volt eredményes, megszerezve első NB II-es gólját (3-1). A 81. percben ismét büntetőhöz jutott az Előre: a szintén csereként beszálló Hamed jobb oldali beadását követően Rédling kezezett, ezúttal pedig Horváth Péter volt az ítéletvégrehajtó, aki a jobb alsó sarokba gurított (4-1). Három perccel később ismét Hamed volt akcióban, most a bal oldalon, pontosan középre lőtt labdájára Váradi Ádám érkezett, aki duplázni is tudott (5-1). A hajrában Hamed rontott el egy nagy ziccert, miután ahelyett, hogy Czékussal rúgatott volna egy gólt, egyedül fejezte be az akciót, a kapus bravúrral védett. De még így sem volt vége: a hosszabbításban a nagy kedvvel játszó Hamed gyorsan javított, az egy hete igazolt Czékus Ádám pedig hat méterről helyezett a jobb alsó sarokba és beállította a 6-1-es végeredményt!

A Békéscsaba javított a Pécs elleni vereséget követően és megszerezte idei első győzelmét. Brlázs Gábor együttese egy hét múlva az egyetlen százszázalékos csapat, az élvonalból tavasszal kieső Gyirmót FC Győr otthonába utazik.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1447506825692950

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: