Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Vác Fc

Az egyharmadához érkezett a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonja, hiszen a 20 résztvevő csapat vasárnap már a 13. fordulóban lép pályára. A kéthetes szünet után, 2016. október 16-án (vasárnap) 13:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre, a Vác FC együttesét fogadja – élő, televíziós mérkőzésen – a Kórház utcai Stadionban.

20161013_01

Következő vendégünk 12 lejátszott mérkőzés után, 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel, valamint 15 szerzett ponttal a tabella 14. helyét foglalja el. Megtévesztő a két együttes közötti tíz hely különbség, hiszen ez a helyzet mindössze 4 bajnoki egység lemaradást jelent a Vácnak – így aztán továbbra is érvényes, az ebben a szezonban már többször emlegetett mondat: az NB II-ben bárki, bármikor képes lehet meglepetést okozni és a tabella is annyira szoros, hogy akár egy-egy forduló után teljesen megváltozhat a sorrend.

Továbbra is szervezetten, koncentráltan és türelmesen kell játszanunk – hiszen a Csákvár ellen megszakadt a hat bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk. Jó lenne ezt újra kezdeni, mivel egy újabb győzelemmel – adott esetben – már dobogós helyen várhatnánk a Zalaegerszeg elleni következő bajnokit. Nem lesz egyszerű a három pont itthon tartása, hiszen a pest megyeiek elleni örök mérlegünk, az országos háromesélyes kifejezést irányozza elő. A statisztikát szemlélve, 1995. óta már tizenhatszor találkozott egymással a két csapat. Az egyenleggel vendégeink lehetnek elégedettebbek, hiszen szempontjukból 7 győzelmet, 4 döntetlent, valamint 5 vereséget mutat az eredményhalmaz. Utoljára a 2012/2013-as szezonban, idegenben mérkőztünk meg egymással – akkor számunkra kedvező 0-3-at olvashattunk le az eredményjelzőről – egy ilyen szép eredménnyel most is kiegyeznénk.

A Vác FC előző (2015/2016.) szezonját a 11. helyen zárta – az akkor még 16 csapatos bajnokságban -, és az idei produkciójuk alapján sem tudnak egyelőre kibújni a bőrükből, viszont stabil középcsapat benyomását keltik – amely mindenképpen óvatosságra int. Annál is inkább, hiszen – függetlenül attól, hogy az előző két fordulóban vereséget szenvedtek a Kisvárdától (1-0) és a Soprontól (0-1) – korábban sikerült néhány meglepetés eredményt produkálniuk: Vác – Puskás 3-3, Szolnok-Vác 1-2, Vác-Soroksár 2-2. Jól látható, hogy Nagy Tibor jócskán átalakult csapata is képes vesztes helyzetből felállni és akár idegenben pontot-pontokat rabolni. Bár a csapat gerince megmaradt, az átigazolási szezon jócskán hozott változásokat számukra is. Távoztak: Benkó Bence (Duna Aszfalt Tiszakécske VSE), Czirjék Zoltán (III. Kerületi TVE), Csirszki Martin (Putnok), Kószás Krisztián (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Magos Mátyás (Balassagyarmat), Palásthy Dávid (Soroksár), Pölöskei Péter (SZTK-ERIMA), Tányéros Gergő (FC Juvina Deutschkreutz – Ausztria, Landesliga), Farkas Péter (Dunaharaszti MTK), Tóth Barna (lejárt a kölcsönszerződése, visszatért a Budapest Honvédhoz). Kölcsönbe távoztak: Németh Gábor (Érd), Pallagi Botond (Érd), Rácz Márk (Gödöllő). Érkeztek: Gulyás Máté (SZTK-ERIMA), Halasi Péter (Soproni VSE), Kákonyi Dániel (Soroksár), Nagy Sándor (Puskás Akadémia II.), ifj. Nyilas Elek (III. ker. TVE), Nagy Richárd (Dorogi FC), Szenes Bence (FTC II), Szentpéteri Viktor (Budaörs), Tóth Ferenc (MTK, kölcsön után végleg), Fehér Zoltán (Vác VLSE), Niedermüller Ákos (Vác VLSE), Földi Máté (Vác VLSE – kettős játékengedéllyel). Kölcsönbe érkezett: Mátyás Zsolt (Budapest Honvéd II.). Érdemes lesz figyelmet szentelni a csapat legeredményesebb tagjának – Kákonyi Dánielnek, aki három találatával a másodosztály góllövő listáján pillanatnyilag a 13. pozíciót foglalja el.

20161013_02

Ahogy azt már korábban is jeleztük és a bajnokság ezen szakaszában már egyéb körülményekkel is számolni kell, mindkét résztvevő félnek vannak eltiltottjai, piros- és/vagy összegyűjtött sárgalapok miatt. Zoran Spisljak vezetőedzőnknek ezúttal nélkülöznie kell Birtalan Botondot (piroslap), Bényei Balázst (piroslap), valamint Szélpál Norbertet (sárgalapok) is. Combizom sérülése miatt Juhász György sem tudja vállalni a játékot, valamint a továbbra is sérült Huszár Gergő sem. Vendégeinknél is lesz kimaradó, mert az eddig 746 percet játszó Gulyás Máté összegyűjtött 5 sárga cédulája, automatikusan egy bajnoki mérkőzésről való eltiltást eredményez.

Zoran Spisljak: – Úgy érzem, hogy a rendelkezésünkre álló szünetet jól használtuk ki – tudtunk egy felkészülési mérkőzést is játszani a Szolnok ellen, amelyen több olyan játékos is bizonyíthatott, aki eddig kevesebb meccsterhelést kapott. Lehetőségünk nyílt tovább javítani azokat a részeket, amelyek eddig kevésbé működtek jól. Szeretném, ha a végjátékban még hatékonyabbak lennénk és helyzeteinket sokkal nagyobb százalékban tudnánk gólra váltani. Az edzéseken módszeresen sorba vettük azokat a dolgokat, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy még eredményesebben tudjunk futballozni. Minden játékosom egyénileg is megkapta a számára szükséges információkat -így most már csak az a kérdés, hogy ezeket mennyire tudják majd hasznosan alkalmazni a mérkőzésen. A keret meghatározásakor természetesen figyelembe kell vegyük az eltiltásokat és sérüléseket is, de ettől függetlenül úgy vélem, hogy minden labdarúgóm olyan állapotban van, hogy ilyen esetben is meg tudjuk valósítani az eltervezett taktikai felállást. Sok változás ezeken kívül nem várható, a saját elképzelésünket kell továbbra is játszanunk – hiszen számunkra csak ez vezethet megfelelő eredményre. Lesz olyan focistám, aki vasárnap más feladatot is kap, de hozzáállásban és stílusban továbbra is százszázalékos lendületet és lelkesedést várok el mindenkitől. A mérkőzés kulcsa a stabil védekezésben lehet, nem szabad gólt kapnunk és ebből kell felépítenünk olyan támadásokat, amelyekkel megszerezhetjük a három pontot.

Nagy Tibor– Ugyanazt a játékot szeretném látni, amit az utóbbi hetekben. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, elégedett vagyok vele. Remélem ezúttal jobban sikerülnek majd a helyzetkihasználásaink.

A mérkőzés játékvezetője ezúttal Veizer Roland lesz, akivel néhány nappal ezelőtt (2016. október 9.) a Budafoki MTE elleni harmadosztályú mérkőzésen is találkozhattunk. Első csapatunknak utoljára 2014. május 10-én fújta a sípot, a Békéscsaba – Szigetszentmiklós (0-1) összecsapáson. Az 1979-ben született spori pályafutása alatt eddig 230 meccsen szerepelt, összesen 776 darab sárga-, valamint 66 darab piroslapot osztott ki. Segítőiként Horváth Róbert és Vígh-Tarsonyi Gergő került kijelölésre, míg tartalék játékvezetőként Farkas Tibor funkcionál majd. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Liga 13. fordulójának összes mérkőzését 2016. október 16-án (vasárnap) bonyolítják le: a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC meccs 13:00 órától, öt másik 14:30 órás, míg a maradék négy 17:00 órás kezdési időpontokkal kerül megrendezésre.

Az előrejelzés szerint vasárnap folytatódik a borult, esős idő – akár 4 mm csapadék is előfordulhat. A maximális hőmérséklet 18 Celsius fok körül alakul majd, így érdemes rendesen felöltözni és vízhatlan, meleg kabátot viselni. Esős időjárás esetén klubunk továbbra is díjtalanul biztosítja szurkolói és vendégei számára az úgynevezett egyszer használatos esőkabátokat.

A mérkőzésre érvényes belépőjegyek egészen szombaton 14:00 óráig – tekintettel arra, hogy ezúttal október 15. munkanap) megvásárolhatók Békéscsaba belvárosában is, a Hetes Kft. Andrássy út 24. szám alatt található Sportáruházában. Kerüljék el a sorban állást és váltsanak belépőket előre!

A Békéscsaba 1912 Előre ebben a szezonban is folytatja a megyei általános iskolák számára biztosított, szervezett formában történő, ingyenes mérkőzéslátogatási lehetőséget – így ez alkalommal 110 diákot, illetve kísérőt látunk majd vendégül.

A meccsről szokásos módon, az előírások értelmében élő tudosítást olvashatnak majd Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában, melyet visszakereshető formában weboldalunkon is közzéteszünk majd.

Mindenkinek jó szórakozást és szurkolást kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet előtti hét utolsó napján, a 12. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a szezonban másodszor látogat Csákvárra. Ezúttal viszont a valódi házigazdák, az Aqvital FC Csákvár fogadja 2016. október 2-án (vasárnap) 17:00 órától a Lilákat.

20160929_edzes_08

Következő ellenfelünk a 2014/2015-ös szezonban kezdte meg pályafutását a másodosztályban, hiszen a 2013/2014-es szezon NB III. Nyugati csoportjának győzteseként harcolta ki az indulás jogát. Azóta a jócskán átalakult Fejér megyei alakulat folyamatosan javuló tendenciát mutat: 2014/2015-ben az akkor még 16 csapatos bajnokság 12. helyén, de 2015/2016-ban már a 6. pozícióban végeztek. Jelen pillanatban azonban – nem túl meggyőző teljesítménnyel – csupán a tabella 13. helyét foglalják el, mérlegük mindössze 3 győzelem, 5 döntetlen és 3 vereség, mellyel eddig 14 pontot tudtak gyűjteni. A két együttes eddig háromszor találkozott egymással, és szigorúan csak a számokat nézve, az eddigi eredmények vendéglátóink felé billentik a mérleg nyelvét (2014. 08. 22-én bajnoki mérkőzésen Csákvár – Békéscsaba 4-0, 2015. 10. 29-én Magyar Kupa meccsen Csákvár – Békéscsaba 2-1 és 2015. 03. 01-jén bajnoki összecsapáson Békéscsaba – Csákvár 0-0). A csákváriak az előző fordulóban egy pontot szereztek a Sopron otthonában, ahol 2-2 arányú döntetlennel zártak, így nem sikerült feljebb lépniük a bajnoki tabellán.

20160929_edzes_06

Csapatunk továbbra is kiváló sorozatot produkál, hiszen küzdelmes mérkőzésen, de az előző felvonásban is sikerült megszereznünk a három pontot: Békéscsaba – Cigánd 1-0. Több mint negyven napja nem kaptunk gólt, hiszen az összeállt, stabil védelmünk, Ribánszki kapus irányításával gyakorlatilag lehúzta a rolót. Az egymás után megnyert hat bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzés, a 14 szerzett bajnoki és 6 MK találat azt jelzi, hogy a támadó szekció sem tétlenkedik – hiszen a házi góllövő lista tanúsága szerint már nyolc játékosunk is betalált, közülük ketten (Bagi és Birtalan) pedig már 3-3 alkalommal. Joggal lehetünk bizakodók, hiszen a hangulat, a motiváció és a tenni akarás változatlanul rendben van, de továbbra is szükség van a türelmes, taktikus, fegyelmezett játékra – hiszen ellenfelünk sem römizni lép pályára.

Toldi Gábor nem unatkozott az átigazolási szezonban, hiszen jócskán volt jövés-menés a Csákvár háza táján. Érkeztek: Vallejos Dominique (BKV), Kiprich Dávid (Videoton), Damásdi Alex (Puskás), Erdei András (Puskás), Mészáros Dávid (Puskás – kölcsönbe), Dániel Csaba (Dunaújváros), Pintér Bence (Puskás – újra kölcsönbe), Kovács Dániel (Zalaegerszeg), Kékesi Alex (Gödöllő). A fejériek keretében kiemelt figyelmet kell szentelnünk Paudits Patriknak, aki három találatával – nem érdemtelenül – a csákváriak gólvágójának számít.

A kéthetes szünet előtt igen hasznos lehetne egy újabb idegenbeli győzelem csapatunk számára, hiszen a táblázatra pillantva látható, hogy továbbra is szoros az élboly állása – az első hat együttes mindössze három pontnyi különbséggel osztozik a helyezéseken. Közvetlen riválisaink egy részének sincs egyszerű dolga, hiszen a Nyíregyháza azt a Soroksárt fogadja, amely az előző fordulóban 6-1 arányban lemosta a Siófokot, az ötödik pozíciót elfoglaló ZTE pedig a jelenleg ezüstérmes Kisvárdát látja vendégül. A Puskás és a Balmazújváros helyzete egy fokkal egyszerűbbnek tűnik, mert – a papírforma szerint – az idegenbeli fellépés ellenére is szállítaniuk kellene a három pontokat a Szeged 2011 – Balmazújváros és a Mosonmagyaróvár – Puskás Akadémia FC összecsapásokról.

20160929_edzes_01

A Lilák heti felkészülése egyébként teljesen rendben zajlott: a videózástól kezdve, a konditermes erősítéseken át, súlymérés, regenerálás és természetesen labdás tréningek is szerepeltek a palettán. Csütörtök délután 3 x 20 perces egymás elleni minimeccseken mutathatták meg játékosaink vezetőedzőnk számára, hogy érdemesek az utazó keretbe kerülésre. A péntek délelőtti foglalkozás után mindenki pihenőt kapott és a szombati közös ebéd után indul a csapatbusz Dunántúlra – így este már a mérkőzés helyszínén vezényelhet átmozgató edzést a szakmai stáb. A vasárnapi ebéd után még egy taktikai értekezlet szerepel a programban, délután öt órától pedig már kezdődik a mérkőzés.

Mindkét csapatnál vannak sérültek. Csabai részről Fehér Zsolt továbbra sem bevethető, elmondása szerint talán a Vác elleni, hazai mérkőzést tudja már vállalni, Huszár korábbi problémája sajnos tovább bonyolódott – a rásérülés miatt számára valószínűleg hosszabb gyógyulási időszak vár, Juhász Gyuri bal combját húzta meg – részvétele bizonytalan, Kálmán a bokájára panaszkodott – de ez inkább a fáradtság rovására írható. Vendéglátóinknál továbbra sem számíthat a szakvezetés Vallajos Dominique-re, hiszen a fiatal támadó talpcsont-törése után megúszta a műtétet, de továbbra is szigorú pihenésre van kárhoztatva.

Toldi Gábor: – Eddig is tudtuk, az előző vasárnapi összecsapás pedig csak erre erősített rá, nincs lefutott találkozó az idei NB II-ben. Erre alapozva bízom abban, hogy a tizenkettedik fordulóban, a Békéscsaba ellen is sikerül szaporítani pontjaink számát. Tisztában vagyunk vele, a lila-fehérek remek formában érkeznek hozzánk, zsinórban hat meccset nyertek és már az első helyet ostromolják. Ennek ellenére megpróbáljuk megállítani a száguldó viharsarki expresszt.

Zoran Spisljak: – Sajnos a csákvári pályán eddig még nem sikerült jó eredményt elérnünk. Szerencsénk sem volt, hiszen visszaemlékezve a korábbi találkozásokra, a lehetőségeink akkor is megvoltak. Most viszont egészen más a helyzet, ez már egy új bajnokság és két teljesen másik csapat mérheti össze ismét erejét. Jó passzban és sorozatban vagyunk, a csapat mindenféle értelemben készen áll, hogy a megkezdett és befektetett munkát tovább kamatoztassa. Természetesen három pontért utazunk vendéglátóinkhoz és ennek érdekében minden lehetőt meg is fogunk tenni. Van pár játékos, aki egy kicsit fáradtabb – de ez érthető is, hiszen nagyon kemény munkát végeztünk. Huszárra és Fehérre még nem számíthatok, a többiek elvileg bevethetők – szombaton délelőtt pedig kijelöljük az utazók névsorát.

20160929_edzes_10

A mérkőzésre érvényes belépőjegyeket a mérkőzés előtt, a csákvári pálya Damjanich és Vöröskapu utca sarkán lévő bejáratnál található jegyárusító standon vásárolhatják meg. A felnőtt 1.000, míg a diák tikettek 500 forintba kerülnek. A 14 éven aluli gyermekek és a nyugdíjasok díjtalanul tekinthetik meg a mérkőzést.

A játékvezető ezúttal Szilasi Szabolcs lesz, akivel érdekes módon a 3. fordulóban augusztus 10-én, szintén Csákváron találkozhattunk utoljára – a Budaörs elleni bajnoki mérkőzésen. Akkor számunkra kedvezőtlen 1-0 arányú hazai győzelem született. Az 1974-ben született spori pályafutása alatt 329 mérkőzésen vett részt és játékvezetőként összesen 770 darab sárga-, valamint 80 darab piros cédulát osztott ki. Segítőiként Garai Péter és Bornemissza Gergely sporttársak, míg a tartalékként Zierkelbach Péter került kijelölésre. Hasznos és jó munkát kívánunk!

Az előrejelzés szerint – ahogy az a múltkori csákvári túra alkalmával is volt – hidegfront várható, záporokkal-zivatarokkal, a hőmérséklet 11 és 22 Celsius fok között alakul. Érdemes tehát vízhatlan ruhát rendszeresíteni és melegen felöltözni!

Kellemes szórakozást, jó szurkolást kívánunk! Szeretettel várjuk Önöket idegenben is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Komoly ellenféllel szemben zárjuk az évet, hiszen a mindössze egyetlen vereséggel bíró PMFC csapatát fogadjuk 2022. december 11-én (vasárnap) 13:00 órától a bajnokság 20. fordulójában.

Következő, egyben ebben a naptári évben utolsó ellenfelünk, a PMFC eddig igen jó szezont futott. A Weitner Ádám vezette piros-feketék 18 mérkőzéses veretlenségi sorozatot produkáltak, amelyet az előző fordulóban a Dorog szakított meg (1-0). Amennyiben már nem számoljuk az előttünk álló 20. fordulót – mert ez papíron már a tavaszi idényhez tartozik -, akkor 9-9 győzelem és döntetlen, egyetlen vereség, valamint 36 bajnoki pont birtokában a második helyen végeztek, amely egyben feljutó pozíció is. Hát, maradjunk annyiban, hogy ezt még ők maguk sem jósolták volna, mivel a nyáron számos problémával küzdöttek, átformálódott az egész csapat és a klub is. De, amint a jó értelemben vett példa is mutatja, így is lehet ütőképes CSAPATOT (nagybetűvel) építeni, amely igencsak megállja helyét ebben a veretes másodosztályú mezőnyben. Aztán, hogy mi lesz tavasszal, azt nyilván senki sem tudja és nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de tudjuk és láttunk már sokszor olyat, hogy a bajnokság második részére nagyot fordult a világ kereke?! Meglátjuk, de az biztos, hogy ezt a teljesítményt és eredményt már senki sem veszi el tőlük és csak annyit írhatunk, hogy le a kalappal!

Így aztán csapatunk egyáltalán nincs egyszerű helyzetben, hiszen az Ajka ellen elszenvedett 0-1 arányú vereséggel, a Dorog és Kozármisleny feltámadásával tovább csúsztunk hátrafelé és már csak a 19. pozíciót tudhatjuk magunkénak. Mindez azt is jelenti, hogy következő ellenfelünkhöz képest 17 hely és 19 pont deficittel állunk a táblázaton. A legsajnálatosabb pedig az, hogy mivel ezúttal sem mi vagyunk az esélyesebbek, egy újabb dorogi győzelem esetén akár a tabella végén is zárhatjuk a 2022-es esztendőt. Hasonló mélységekben a 2015/2016-os szezonban voltunk, bár akkor az első osztályban szerepeltünk, az pedig nem ugyanaz a kávéház. Pillanatnyi helyzetünk biztos kiesést jelentene, tehát tavasszal valamiféle igen határozott fellépésre és jó sorozatra lenne szükség ahhoz, hogy felfelé mozduljunk – mivel közvetlen vetélytársaink is az életükért küzdenek, ők is szereznek majd pontokat, tehát elfecsérelt meccsekre már nem nagyon lesz lehetőség. A Pécs elleni mérkőzésen kívül 18 meccs, ezáltal 54 pont marad a kalapban, azaz semmi sincs még veszve, de ahogy azt már többször leírtuk, az eddigi teljesítmény nem lesz elég. Az már most látszik, hogy folyamatos győzelmi kényszerben leszünk, ez mindenkire hatalmas nyomást és terhet tesz, de rendet kell tenni a fejekben, el kell tudni viselni a feszültséget, helyén kell tudni kezelni a dolgokat és akkor elindulhatunk felfelé!

A két mérkőző fél egyébként nyolcadik alkalommal találkozik a másodosztályban és a mérleg igencsak kiegyenlített. A számokból kiviláglik, hogy a PMFC szempontjából az eddigi két győzelem, a négy döntetlen, valamint egyetlen vereség miatt sem lehetnek maradéktalanul biztosak dolgukban. Az előző idényben 2022. április 24-én sikerült borsot törnünk az orruk alá, mert 1-2 arányú győzelemmel és három ponttal távoztunk Pécsről. Utoljára 2022. július 31-én találkoztunk velük szintén idegenben, amikor 1-0 arányú hazai győzelem született. Az a meccs is csak nüanszokon múlott, megvoltak a lehetőségeink, de sajnos a szerencse akkor sem állt mellénk. Nyilván nem szeretnénk elvitatni nyári győzelmüket, hiszen szerencséje is csak annak a csapatnak van, aki tesz is érte, mindenesetre akkor is alakulhatott volna teljesen másképp. Az viszont tény és való, hogy amennyiben csak a másodosztályú mérkőzéseket vizsgáljuk, akkor hazai pályán még sohasem tudtuk legyőzni a Baranya megyeieket. A Pécs ellenében utoljára több mint 18 éve, 2004. november 27-én tudtunk győzni (2-1) a Kórház utcában. Szerzett gólok szempontjából nem állnak az elsők között, a 21 találatuk inkább kevésnek mondható. Ezzel együtt igaznak bizonyul a régi mondás, hogy amennyiben egy góllal többet szerzünk, mint az ellenfél, akkor győztünk. A 19 lejátszott mérkőzésük közül öt győzelmük alkalmával csak egyetlen találat született, összességében pedig kilenc meccsen egy góllal rúgtak többet, mint az ellenfél. Látható, hogy ez a taktika – ha egyáltalán annak nevezhetjük és nem az események alakulásának – abszolút kifizetődő, ezáltal a Pécsi Mecsek FC jó eséllyel szállhat majd harcba akár a feljutásért.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérültjeink száma viszont nem csökkent, így merítési lehetőségeinket talán csak második csapatunk tagjai közül lehet majd bővíteni – ugyanis a harmadosztályú bajnokságban már nem lesz forduló. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Tóth-Gábor Kristófnak (9 gól) és Harsányi Istvánnak (6 gól), akik ketten együtt csapatuk szerzett góljainak háromnegyedét vállalták magukra. A pécsiek keretéből ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex, aki korábban Békéscsabán is terelgette a labdát.

Weitner Ádám: – Veszélyes együttesnek tartom a Békéscsabát, amelynek minden pontra szüksége van céljai elérése érdekében. Ettől függetlenül nem készülünk máshogy az év utolsó bajnoki mérkőzésére sem. Vasárnap sikeréhes csapatot szeretnék látni a pályán, amely a lefújást jelentő sípszóig mindent megtesz az eredményességért. Azon leszünk, hogy győzelemmel mehessünk téli pihenőre.

A Békéscsaba 1912 Előre – PMFC mérkőzés játékvezetőjeként Berényi Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Baghy Csabát és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1987-es születésű sporival 2022. április 17-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 650 sárga- és 29 piros lapot használt fel.

A tabellát jelenleg a DVTK (40 pont), PMFC (36 pont), MTK (35 pont) és a Szeged (35 pont) négyesfogat vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (18 pont), Békéscsaba (17 pont), valamint a Dorog (16 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 20. fordulóját december 11-én (vasárnap) 13:00 órától Szentlőrinc – Gyirmót FC Győr, Dorogi FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Békéscsaba 1912 Előre – PMFC, Budafoki MTE – FC Ajka, Credobus Mosonmagyaróvár – Tiszakécskei LC, Aqvital FC Csákvár – Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza Spartacus FC – ETO FC Győr, 15:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC, 15:45 órától DVTK – BFC Siófok, valamint 18:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében esős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. december 11-én (vasárnap) 15 óra 54 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/beharangozo-pmfc-bekescsaba-1912-elore-20220731/

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Cigánd SE

Hat győztes mérkőzés után bizakodóan várhatjuk a 2016/2017-es bajnokság 11. fordulóját is, melyben a jelenleg sereghajtó Cigánd SE együttesét látjuk vendégül szeptember 25-én (vasárnap) 16:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

20160924_04

Következő ellenfelünk 10 lejátszott mérkőzés után 1 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel, valamint mindössze 5 szerzett bajnoki ponttal a tablázat utolsó pozícióját foglalja el. A másodosztályban újonc, borsodi csapat az egyik legjobb harmadikként harcolta ki a tavalyi szezonban az NB II-es szereplés jogát. Akkor a 34 fordulós NB III. Keleti csoportban 20 győzelemmel és 6-6 döntetlennel, valamint vereséggel több esélyesebbnek ítélt alakulatot is maguk mögé utasítottak. A feljutást követően azonban a jelek szerint annyira nem sikerült a keretet feldúsítani az egy osztállyal magasabb szinthez, bár érdemes szót ejteni például Gönczi Zoltánról – aki 2010-ben a Cigánd SE U19-es csapatával NB III-as bajnokságot nyert és gólkirálya lett az akkori kiírásnak. Régi ismerőst is felfedezhetünk vendégeink keretében, hiszen a 2012-ben még Békéscsabán vitézkedő Raducu Constantin Sorin is náluk rúgja a bőrt. Vezetőedzőnk is találkozhat régi ismerőssel, mivel a Tiszaújvárostól érkező Angyal Zoltán tagja volt a Zoran Spisljak vezette Létavértesnek, amely bajnokságot nyert a 2014-es harmadosztályú bajnokságban. Ha tovább bogarásszuk a névsort, akkor felfedezhetjük még Balogh Alex nevét is, aki 2014-ben tagja volt és bemutatkozott a Liga Kupa győztes Diósgyőrben.

20160924_02

A Békéscsaba eddig még nem találkozott vendégeinkkel, így ebből a szempontból mindenképpen történelminek nevezhető a mérkőzés. A pozitív előjelek, a jó sorozat és a megfelelő hangulat viszont nem adhat elbizakodottságra okot. Óvatosnak, megfontoltnak és taktikusnak kell lennünk. Emlékezzünk: csak a Szeged 2011, a Budaörs és a Kisvárda tudta egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiket. A Puskás kínkeserves 0-1-es győzelme, a szolnoki egál (0-0) és a Cegléd ellen elért 1-1-es eredmények is arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad félvállról venni a sárga-zöldeket. Bár jó formáról nem tudnak beszámolni, hiszen a hétközi Magyar Kupa fordulóban is betliztek Baktalórántházán és büntetűrúgásokkal (5-4) búcsúztak a sorozattól.

A csütörtöki pihenőnap után, péntek délelőtti, majd szombat délutáni tréninggel készült csapatunk, vasárnap 11:00 órától pedig a Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC mérkőzés megtekintésével hangol a táblázaton való újabb előrelépés szempontjából mindenképpen fontos, következő meccsre. Mivel a bajnoki tabellán közvetlenül, két ponttal előttünk álló négy csapat közül a Zalaegerszegre, a Puskásra és a Siófokra is nehéz mérkőzés vár – így amennyiben kedvezően alakulnak az eredmények, adott esetben ismét több hellyel feljebb léphetnénk a ranglétrán.

Zoran Spisljak: – Nem szabad abból kiindulni, hogy ki hol áll jelenleg a tabellán – hiszen láthattuk már, ebben a bajnokságban bárki, bármikor képes lehet legyőzni a másik csapatot. Ettől függetlenül nekünk azt a sikeres sorozatot kell folytatnunk és tovább építenünk, ami bizakodásra adhat okot, és amely céljaink elérése érdekében mindenképpen szükséges. A saját játékunkat kell játszani, azzal a csapattal, amelyik az eddigi eredményeket is hozta. Nem látom értelmét, hogy bármilyen szinten belenyúljunk egy működő, gólérzékeny és ütőképes összeállításba. A kimaradóknak viszont továbbra is az a feladatuk, hogy próbálják az edzéseken minél jobb állapotba hozni magukat és amikor lehetőséget kapnak, bizonyítani tudjanak.

Szénay Péter: – Sajnos még mindig a tabella utolsó helyén állunk, mert nem tudtunk pontot-pontokat szerezni. A Békéscsaba egy nagyon gólerős csapat, akik remek szériában vannak, ezért vasárnap is nehéz dolgunk lesz. A bajnokság kezdetén mindenki meg akarta magát mutatni magasabb osztályban, de most úgy veszem észre, hogy nem mindenki bízik a sikerben. Nagy harcosságra, összefogásra és kemény munkára van szükségünk, hogy előrébb lépjünk a bajnokságban.

A mérkőzés játékvezetője Berényi Tamás lesz, akivel nem is olyan régen – tartalék játékvezetőként, Kisvárdán találkozhattunk utoljára. Az 1987-ben született spori pályafutása során 127 mérkőzésen vett részt, ahol összesen 390 sárga és 21 darab piroslapot osztott ki. Segítői ezúttal Szalai Dániel és Vígh-Tarsonyi Gergely, a tartalék játékvezető pedig Bogár Gergő lesznek. Jó munkát kívánunk!

20160924_01

Az előrejelzés szerint vasárnap 7-22 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, közepesen felhős időjárás várható. Bízunk benne, hogy a labdarúgásra ideálisnak ígérkező klíma Önöket is arra biztatja, hogy nagy számban kilátogassanak a Kórház utcába, ahol együtt szurkolhatunk csapatainknak! Ne felejtsék el, délelőtt harmadosztályú megyei rangadó, délután pedig már a másodosztályú mérkőzés következik. A pénztárak 11:00 órától folyamatosan nyitva lesznek, így mindenki kényelmesen megválthatja belépőjét, hogy elkerülhesse a sorban állást!

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában, 2016. szeptember 25-én (vasárnap) mind a 10 mérkőzést lebonyolítják, 16:00, 17:00 és 18:00 órás kezdési időpontokkal.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: 43. sz. Építők – Békéscsaba 1912 Előre

A Békéscsaba 1912 Előre 2016. szeptember 21-én (szerdán) 13:00 órakor bekapcsolódik a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjának küzdelmeibe. A 6. fordulóban 128 csapat vesz részt és a továbbjutás sorsa ebben a fázisban még egyetlen mérkőzésen dől el. Joggal lehetünk ezúttal is bizakodók, hiszen a bajnokságban remek sorozatot (5 mérkőzés, 5 győzelem, 13 rúgott és 0 kapott gól) produkáltunk és tavaly is egészen az elődöntőig menetelt csapatunk.

20160920_01

Bár a Kupa teljesen más tészta és előfordulhatnak meglepetések (lásd: ETO FC Győr – DVSC-TEVA 1-0), de talán nem veszi sértésnek senki, ha ezúttal kimondjuk és leírjuk, hogy az előttünk álló mérkőzésen együttesünk lép nagyobb győzelmi esélyekkel pályára. Ellenfelünk ezúttal a 43. sz. Építők csapata Budapesten, akik dr. Hevesi Tamás vezetésével a BLSZ I. osztályban vitézkednek. A tavalyi szezonban a 30 fordulós bajnokságban 5. helyen végeztek és csupán 4 ponttal maradtak le a dobogóról. Az idén viszont öt lejátszott forduló után 13 szerzett ponttal (4 győzelem, 1 döntetlen), veretlenül állnak a táblázat élén. Az eddig elért eredmények, a múlt egy dolog, a lelkesedés és a plusz erők mozgósításának lehetősége ellenfelünk részéről a másik – úgyhogy ez alkalommal is óvatosan és fegyelmezetten kell játszanunk. Mindent összevetve azonban, ahogy Ők fogalmaznak: "az esélyesség terhe nem fog nyomni bennünket, a két osztály különbség nagyon soknak tűnik. Arra viszont mindenképpen képesek lehetnek kedvenceink, hogy megnehezítsék a nagy múltú ellenfelük dolgát és emelt fővel hagyják el a pályát." Amíg a Békéscsaba automatikusan a főtáblás csapatok közé tartozik, addig vendéglátóink már a Magyar Kupa selejtezőiben pályára léptek, ahol búcsúztatták a RAFC (Blsz1, 3-0), Új-Budai FC-Voyage (Blsz1, 2-1) és a BVSC-Zugló (Blsz2, 1-0) csapatait.

20160920_02

dr. Hevesi Tamás: – Elég fiatal csapatunk van, többen a nagypályás labdarúgás mellett futsaloznak is. Bizonyos tekintetben budapesti viszonylatban patinás egyesületnek számítunk, hiszen 1949. óta működünk, amelyet a 43. számú Állami Építőipari Vállalat egyik szakosztályaként hívtak életre. Jelen pillanatban viszont már egy teljesen magánkézben lévő klubként működünk. Érdekességként elmondhatom, hogy még a kezdet kezdetén 10 évig volt nálunk Verebes József edzőként és játékosként. Állítólag itt ragadt rá a "Mágus" név. Abban az időben járt a TF-re és amit ott tanult megpróbálta tovább adni. Felrajzolt mindent a táblára, de mivel a csapatban jórészt építőipari szakmunkások rúgták a bőrt, semmit sem értettek belőle – ezért aztán elnevezték "Mágusnak". Elmondható az is, hogy nálunk játszott az NB I első színesbőrű játékosa – Umoh Patrik Bernard, aki hat osztályt ugorva, tőlünk került az Újpesti Dózsa keretébe. Mostanra zömében fiatal játékosaink vannak és ezen a szinten – támogatóinknak köszönhetően – egy megfelelő anyagi háttérrel és biztonsággal bíró csapat vagyunk. Nagy hátrányunk, hogy nem rendelkezünk saját pályával – de talán a közeljövőben ez is megoldódni látszik. Az előttünk álló mérkőzéssel kapcsolatban: nyilvánvalóan tisztában vagyunk az esélyekkel, nekünk örömöt és megtiszteltetést jelent, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező egyesületet fogadhatunk. A mi életünkben viszonylag ritkán fordul elő, hogy tétmeccsen NB II-es csapattal hozzon össze a sors. Harmadosztályú csapatokkal rendszeresen szoktunk edzőmeccseket vívni, de ilyen magasságokba ritkán kerülünk. Nagy kedvvel fogadjuk az Előrét és szeretnénk majd szárnyainkat bontogatni, hogy megnézzük valójában mire vagyunk képesek. Mindenképpen egy kiváló alkalom arra, hogy játékosaink megtapasztalják, hogy milyen az a szint, amely az élvonalbeli csapatoknál elvárt. Tehát az esélytelenek nyugalmával, de abban a reményben lépünk pályára, hogy egy szoros mérkőzést tudunk játszani. Ez nekünk már egy óriási dolog lenne.

Zoran Spisljak:A kupa mindig egy teljesen más verseny. Tapasztaltuk már sokszor, hogy a kisebb csapatok is képesek meglepő teljesítményre és jó meccseket játszani, ezért mindenképpen oda kell figyelnünk. A kupamérkőzést a sorozat ebben a fázisában arra szeretnénk használni, hogy azok a labdarúgóim is játékhoz juthassanak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A fiatalok is megkapják az esélyt, hogy bizonyíthassák: helyük van az első csapat kezdő tizenegy futballistája között. A mai edzés után még megnézzük, hogy ki milyen állapotban van és legkésőbb kora reggel meghatározzuk az utazók, valamint a kezdők névsorát is.

A mérkőzés játékvezetője Györki Bence József lesz. Az 1992-es születésű, fiatal sporival még nem találkozhattunk, hiszen összesen 22 NB III-as küldés szerepel a neve mellett. Sárgalap számlálója 117-et, a piroslapoké pedig 13-at jelez – ez átlagosan 6 cédulát jelent mérkőzésenként. Segítőiként Csáky Tibor és Nagy Petra került kijelölésre. Jó munkát kívánunk!

A Magyar Kupa 6. fordulójában szeptember 14-én (szerdán) 13 mérkőzést már lebonyolítottak. A maradék 51 meccset szeptember 21-én (szerdán) 13:00, 15:00, 16:00, 17:00, valamint 19:00 órás kezdési időpontokkal rendezik meg. A sorozatot 1909. óta indítják el és népszerűsége azóta sem csökkent. A hagyományok megőrzése mellett, továbbra is az amatőr labdarúgás kiugrási lehetőségét jelenti és a legtovább jutó kiscsapatok számára kínál különleges elismerést.

20160920_03

Az előrejelzés szerint közepesen felhős, szeles nap várható. Érdemes lesz rendesen felöltözni, hiszen a hőmérséklet csupán 8-18 Celsius fok körül alakul majd. Csapadék Budapest térségében nem várható.

Tekintettel arra, hogy csapatunk egy héten belül vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban játszik, így pihenésre-regenerálódásra nem sok idő marad. A vasárnapi szegedi derbi után hétfőn délelőtt már megkezdődött a munka a Kórház utcában. Kedden közös ebéd, videózás és a szokásosnak nevezhető másfél órás tréning várt labdarúgóinkra. Szerdán pedig már korán reggel indul a csapatbusz Budapestre.

A mérkőzésre 2016. szeptember 21-én szerdán 13:00 órás kezdéssel kerül sor a Vasas (1139 Budapest, Fáy utca 58.) sporttelepén, a Mészöly Kálmán műfüves pályán. Megközelítés a Hajdú utca felől! A szurkolók (kizárólag) a pálya stadionhoz közelebb eső, piros-kék lelátós oldala felől tekinthetik meg a mérkőzést. A belépés ingyenes. Parkolási lehetőség a bejárattal szemben található szabad parkolóban lesz.

Kellemes szórakozást, jó szurkolást kívánunk! Szeretettel várjuk Önöket idegenben is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.43szepitoksk.hu/?p=6609