Címkézett bejegyzés

Számszaki

Végre itt a tavasz, vége a fagyos, hideg időjárásnak és talán beindulhat a mérkőzés dömping. Szüksége is lenne erre mindenkinek, hiszen az elmaradt 23. forduló miatt a számok tekintetében sem teljes a kép. Az előzményektől eltekintve összességében 22 teljesített kanyart elemezhetünk, kivétel a Cegléd és a Sopron, amely csapatoknak ebben az évben még nem volt módjuk tétmeccset játszani.

Az elmúlt hétvégén a Kórház utcai centerpályát lehetetlen lett volna időben, maradandó károsodás nélkül úgy letakarítani, hogy az alkalmas legyen mérkőzés rendezésére, így csapatunk is gyakorlatilag mérkőzés nélkül maradt – hiszen az egész fordulót elhalasztották. A szakmai stáb azonnal újratervezett és már az elmúlt hét pénteken este kiadta a módosított programot. Szombaton és vasárnap is edzéseket írtak elő, hétfőre pihenőt kapott mindenki, kedden viszont újrakezdődött a felkészülés a hétvégi, hosszú utazással járó mosonmagyaróvári túrára.

A menetrendhez tartozik, hogy márciusban öt mérkőzést (4 bajnoki, 1 kupa) játszik első csapatunk, ebből kettőt hazai pályán. Áprilisban viszont már tényleg egymást érik majd a lila-fehér mérkőzések, hiszen minimálisan 7 meccset kell teljesítenünk, ebből négyszer itthon játszunk, sőt egy héten belül háromszor lépünk pályára a Kórház utcában. A mérkőzések száma pedig még növelhető lenne a Magyar Kupában történő továbblépéssel, hiszen a 11. forduló első mérkőzései április 18-ra lettek kiírva. Állunk elébe!

A tabellát mindenki ismeri és tisztában van a másodosztály képességeivel és történéseivel, így erre külön nem térünk ki. Az eddig is látható volt és az előzmények tükrében realizálódni látszik, hogy az MTK, valamint a Kisvárda szinte egy másik dimenzióban teljesíti mérkőzéseit. Toronymagasan, az első két helyet birtokolva, szinte bizonyosra vehető, hogy a feljutók kiléte eldőlni látszik. Ettől függetlenül, ahogy többször elmondtuk-leírtuk, soha nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, és a szakmai stáb, valamint játékosaink is mindent megtesznek majd azért, hogy a jelenlegi különbséget (10 pont a második helytől, 18 pont az első pozíciótól) megpróbálják csökkenteni, minimalizálni. A Békéscsaba 22 fordulót követően a bajnoki táblázat 3. helyén áll, 11 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 39 szerzett gól, valamint az ezzel együtt járó 37 pont mérleggel. Tudjuk, hogy hullajtottunk olyan pontokat, amelyekre nem igazán számítottunk – ugyanakkor több bravúros győzelmet és meggyőző teljesítményt is magunkénak tudhatunk az elmúlt ősz folyamán. Gondoljunk csak például a két nagyarányú győzelemre: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6 és Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 6-2, vagy az ősz utolsó négy meccsére, amit sorozatban megnyertünk. Mindent összevetve 16 mérkőzés és ezzel együtt 48 szerezhető pont van még kalapban. Az nagyon sok, és láttunk már fordulatokat, meglepetéseket az évek folyamán.

A góllövő listára pillantva repes a szívünk, hiszen csapatunk gólfelelőse Birtalan Botond még jelen pillanatban is a 2. helyet foglalja el 12 szerzett találatának (ebből 4 büntetőből) köszönhetően.

A bajnoki mérkőzések nézőszámait vizsgálva a 2018-as évet egyelőre nem tudjuk számításba venni. A sportstatisztika.blog.hu aktuális kimutatásai szerint viszont – ezúton is jelezzük, hogy a feltüntetett számok pontosak – a Békéscsabán megrendezett mérkőzések az országos, összevont ranglista 35. helyére aposztrofálja az Előrét. A 907 átlagos nézőszám egyetlen pozíció javulást jelent az előző méréshez képest, de ezt az eredményt nem fogjuk kitenni az ablakba, még akkor sem ha az előző évadban csak 848 volt. Az viszont jó hír, hogy legalább egy mérkőzésre már tömeg mozdult, hiszen az MTK elleni hazai meccsen (2017. 08. 13.) kitehettük a megtelt táblát. Reméljük és bízunk benne, hogy lesz még ilyen tavasszal is. Rajtunk nem múlik majd, az biztos.

Szoroztunk-osztottunk és néhány beszédes táblázatba foglaltuk az eredményeket. Az első félidők teljesítményeit vizsgálva is kiolvasható a statisztikából, hogy csapatunk ilyen formán is a táblázat harmadik helyét foglalja el. Az MTK ebből a szemszögből is vezet, de a Kisvárda viszont hátrébb szorult. A jó kezdés nagy általánosságban meghatározza egy-egy mérkőzés végkimenetelét, így igen fontos és bravúros, valamint a továbbiakra nézve is bizakodásra adhat okot, hogy az Előre ebből a szemszögből is megállta a helyét.

H
Csapat
M
GY
D
V
LG
KG
GK
P
01.MTK Budapest221282277+2044
02.Nyíregyháza Spartacus FC2281041713+434
03.Békéscsaba 1912 Előre228951910+933
04.Váci FC2271051613+331
05.Ceglédi VSE2171041114-331
06.Gyirmót FC Győr227961815+330
07.Kisvárda Master Good2261241210+230
08.Credobus Mosonmagyaróvár226124109+130
09.Budafoki MTE227871213-129
10.Budaörs2261151412+229
11.Szolnoki MÁV FC2261061013-328
12.Soroksár SC22688910-126
13.Dorogi FC2251161112-126
14.WKW ETO FC Győr2241351214-225
15.KBSC FC22413589-125
16.Aqvital FC Csákvár224126916-724
17.ZTE FC225891216-423
18.Szeged 201122499913-421
19.BFC Siófok223118512-720
20.Soproni VSE213810515-1017
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Ami viszont még ennél is jobban fest, hogy a pillanatnyi formát tekintve (az utolsó hat mérkőzést figyelembe véve) vezetjük az ilyen módon felállított ranglistát.

H
Csapat
M
Gy
D
V
LG
KG
GK
P
01.Békéscsaba 1912 Előre641195+413
02.Budaörs6411107+313
03.MTK Budapest6402115+612
04.Ceglédi VSE632174+311
05.Aqvital FC Csákvár6321108+211
06.BFC Siófok632176+111
07.Gyirmót FC Győr6312108+210
08.Soroksár SC630398+19
09.WKW ETO FC Győr63038809
10.Nyíregyháza Spartacus FC6231108+29
11.Dorogi FC622287+18
12.Kisvárda Master Good622289-18
13.Credobus Mosonmagyaróvár62131011-17
14.Budafoki MTE621369-37
15.Szeged 201161326606
16.Váci FC612349-55
17.KBSC FC611458-34
18.ZTE FC6114612-64
19.Szolnoki MÁV FC6105511-63
20.Soproni VSE603347-33
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Egy szó, mint száz: iszonyúan várjuk már a folytatást, hiszen a hosszú felkészülést követően mindenkiben bizsereg a tenni- és győzni akarás! Az elhalasztott fordulót pedig remélhetőleg kamatostul visszakapjuk majd!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Elmaradnak a Békéscsaba hétvégi mérkőzései

Győzött a tél, elmaradnak a Békéscsaba 1912 Előre hétvégi mérkőzései!

Az eredetileg 2018. március 4. (vasárnap) 17:00 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre – Soproni VSE Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 23. forduló, valamint a 2018. március 4. (vasárnap) 15:00 órára kiírt Méhkeréki SE – Békéscsaba 1912 Előre II. Békés Megyei I. osztály 19. forduló labdarúgó mérkőzések a rossz időjárási körülmények miatt ELMARADNAK!

A pályákon nagy mennyiségű hó van jelenleg is (miközben továbbra is havazik, esik), ráadásul a talaj mélyen fagyott, felülete jeges, így ha le is tudták volna takarítani a pályát akkor is rendkívül csúszós, jeges, balesetveszélyes játéktér állt volna csak rendelkezésre, amely miatt nem kerül megrendezésre egyik találkozó sem.

Mérlegelve az összes lehetőséget, főképp szem előtt tartva a játékosok és a mérkőzésekre kilátogató nézők testi épségét a klubvezetés úgy döntött, hogy kérelmezi a Magyar Labdarúgó Szövetségnél a mérkőzések elhalasztását.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soproni VSE mérkőzés 2018. április 11-én (szerdán) 16:30 órától kerül majd pótlásra, míg a Méhkeréki SE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés 2018. április 1-én (vasárnap) 16:00 órától kerül pótlólag megrendezésre.

Figyelem! Az elővételben megváltott belépőjegyek érvényesek maradnak, azokat nem szükséges újakra cserélni!

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 22. forduló

MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (1-0)

Időpont: 2018. február 25. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cím: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

Játékvezető: Pillók Ádám

Asszisztensek: Horváth Zoltán (F), Bertalan Dávid

Tartalék játékvezető: Leél-Őssy Ádám

MTK: Bese Balázs, Katona Máté, Balogh Béla, Gengeliczki Gergő, Deutsch Bence, Vass Patrik, Vass Ádám, Kanta József, Farkas Balázs, Lencse László, Torghelle Sándor. Cserék: Fadgyas Tamás, Baki Ákos, Jakab Dávid, Talabér Attila, Korozmán Kevin, Schäfer András, Borbély Bálint.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Nagy István, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Gyurján Bence. Cserék: Máthé Gábor, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Urbin Péter, Tóth Dániel, Kiss László, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Torghelle Sándor (44. perc), Lencse László (57. és 90. perc).

Sárga lapok: Farkas Balázs (55. perc), Nagy István (57. perc).

Fotó: mtkbudapest.hu

Jó iramban kezdett csapatunk és a harmadik percben Birtalan máris munkára kényszerítette Besét, hiszen szép összjáték végén a rövidre küldött egy löketet. A hatodik percben Nagy István végezhetett el pontrúgást, beívelését a hazai kapus biztos kézzel öklözte ki. A 13. percben Gyurján lőtt ballal, lövését Bese könnyedén védte. Egy perccel később ismét Birtalan volt veszélyes, lapos lövése centikkel kerülte el a kék-fehér kapufát. Az első negyedórát követően Torghelle piszkált egy beadásba, Ribánszki kapus azonban jött a labdáért. A 21. percben Vass Patrik felé szállt veszélyesen a játékszer, de ismét a csabai hálóőr volt magabiztosabb. A 26. percben Hursán harcolt ki szabadrúgást, melyet Nagy István végezhetett el mintegy 23 méterről, a próbálkozás azonban jócskán fölé szállt. A 32. percben Gyurján iramodott meg a jobb oldalon, beadása azonban már nem jutott el Birtalanig. A 36. percben Lencse Torghellével kombinált, a kapura ívelés azonban haloványra sikerült. Egy perccel később azonban már veszélyesebb helyzet alakult ki kapunk előtt, a védelem azonban ismét megoldotta feladatát. A 39. percben Viczián vitte el a labdát a bal oldalon, visszaadta Birtalan elé, aki ballal telibe találta a hazai kapufát. A 43. percben Ribánszki védte Deutsch furcsa ívű, megpattanó lövését. A 44. percben egy szögletet követően, Torghellét hagytuk üresen, aki Baki csúsztatását tovább bólintva megszerezte a vezetést a hazai csapatnak: 1-0. Furcsa ez így, hiszen az első játékrészben gyakorlatilag helyzetet sem tudott az MTK kialakítani, védelmünk tökéletesen dolgozott, sőt többször mi szerezhettük volna meg a vezetést.

A második félidőt a hazaiak kezdték, cserék nem voltak a szünetben. A 49. percben egy ígéretes megindulást követően ismét Birtalan lőtt húsz méterről, sajnos a pettyes elkerülte Bese kapuját. Az 55. percben megszületett az egyébként teljesen sportszerű meccs első sárga lapja, birtokosa Farkas Balázs, aki Nagy Istvánt állította meg nem a szabályoknak megfelelően. Az 57. percben egy véleményes ítéletet követően – Vicziánt buktatták a tizenhatoson belül, de büntetőt nem ítélt a spori – az ellentámadást követően Lencse üresen vihette a csabai kapura, aki kíméletlenül értékesítette a lehetőséget: 2-0. A 62. percben Gránicz és Urbin érkezett, Király és Gyurján helyére. A 63. percben újra Birtalan fordult rá, lövését Kanta blokkolta. A 67. percben Torghellét keresték egy beadással, Ribánszki kapusnak kellett jönnie. A 72. percben Feczkó mester Jakab Dávidnak adott lehetőséget, aki a már sárga cédulával illetett Farkast váltotta. A cserének rögtön lehetősége is adódott, hiszen egy visszatett labdát kapásból tudott ellőni, amely éppen elkerülte a kapunkat. A 78. percben Boér Gábor utolsó cseréjét is kihasználta, Nagy István helyett Tóth Dánielt küldte a pályára. A 81. percben egy sarokrúgást követően, Hursán bombázott – lövése húsz centivel kerülte el a hazai kaput. A 84. percben Baki közeli lövését Ribánszki védte reflexből.  A 88. percben még Torghelle is lemaradt egy labdáról, nagy helyzet volt. Ráadásul az utolsó percben még egy büntetőhöz is jutott az MTK, amelyet Lencse magabiztosan értékesített: 3-0. A háromperces hosszabbítás pedig már nem hozott további változást az eredményben.

A második játékrészről elmondható, hogy a második gól láthatóan megfogta a Békéscsabát, és elfogyni látszott a lendület. Ennek ellenére jöttek előre a srácok és próbálkoztak, az utolsó passzok és döntések azonban nem voltak elég jók, semmi sem akart a mai napon bemenni.

A végeredménytől függetlenül – amely abszolút nem tükrözi a mérkőzés képét – elmondható, hogy lelkesedéssel és teljesítménnyel nem maradtunk adósak. A hazai csapat szinte kidolgozott lehetőségek nélkül, két talált helyzetet és egy büntetőt kihasználva, rutinosan nyerte meg rangadót. Ez van, ilyen a foci. Folytatás szerdán a Kórház utcai Stadionban, amikor a Nagykanizsát fogadjuk a Magyar Kupa visszavágón.

Feczkó Tamás: – Fontos három pontot szereztünk, de az látszik, hogy van még mit javítani. 

Boér Gábor: – Mint minden mérkőzésből, ebből is tanulni kell. Egyfelől örültem annak, hogy sokszor az MTK fölé tudtunk nőni játékban és helyzeteket tudtunk kialakítani. Sajnos ezek kimaradtak, mi viszont szinte a semmiből kaptunk gólokat. Mindig nehéz a pályán lekezelni az ilyen szituációkat a játékosoknak, ettől függetlenül nem szabad abba a hibába esni, hogy hitünket vesztjük – ezt éreztem egy picit a második gól után. Ettől függetlenül a második játékrészben is voltak lehetőségeink és talán nem kaptunk meg egy büntetőt sem – ezt még vissza kell néznünk. Erre azonban nem szabad semmit fogni, hiszen az MTK van olyan rutinos csapat, hogy a hibákat, pillanatnyi kihagyásokat könyörtelenül kihasználja – talán ebben tartanak a látottak alapján előrébb, mint mi. Be kell rúgni a lehetőségeket, ki kell használni a lehetőségeket, másképp nem lehet egyről a kettőre jutni. A végeredménytől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra, nagyot küzdöttek és harcoltak, helyenként szépen játszottak. Sajnos ma hiányzott a végjáték, ebben sokat kell javulnunk továbbra is. Nagyon köszönöm lelkes közönségünknek a biztatást, úgy éreztük, mintha otthon játszanánk! Remélem, hogy nem szegtük kedvüket és legközelebb is elkísérnek minket, szerdán pedig szeretettel látunk mindenkit a Magyar Kupa visszavágón, hiszen most az a legfontosabb. Menni kell tovább és csinálnunk kell a dolgunkat!

Lencse László: – Minden csatár szeret gólokat rúgni, minden csatár figyeli a góllövő listát, amelyet szerencsére most már én vezetek. Minden meccsen szeretnék gólokat szerezni, gólpasszokat adni, most sikerült kettőt is rúgni. Azon dolgozunk a jövőben is, hogy ezzel tudjam a csapatot tovább segíteni. A mérkőzés első része elég nehéz volt, a pálya talaja részben le volt fagyva, máshol pedig mélyebb volt – nem volt egyszerű ehhez alkalmazkodni. Egy nagyon jó csapattal játszottunk, akik szimpatikusan futballoztak. Egy erős Békéscsabát tudtunk ma legyőzni, de rúgtunk három gólt és egyet sem kaptunk – ez nagyon jó.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

YouTube

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/408644902926105/

line_purple

Információk: MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. február 25. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cím: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

Belépőjegyek:

Online módon 2018. február 12. (hétfő) óta meg megvásárolhatók a jegyek a mérkőzésre, elővételi áron. Online módon történő jegyvásárláshoz szurkolói kártya szükséges.

https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002090

A vendég jegyek online módon 720,- forintba kerülnek. A helyszíni jegyvásárlás során, a teljes árú jegyek 800,- forintba kerülnek, a 18 év alatti diákoknak és nyugdíjasoknak pedig ingyenes a belépés. A kedvezményekre jogosító igazolvány legyen mindenkinél a vásárláskor! Tekintettel arra, hogy a jegyvásárlás névhez- és ülőhelyhez kötött, így a helyszínen szurkolói kártya nélkül, csak a személyi igazolvány bemutatásával lehetséges a vásárlás.

Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben tehetik, mindenképpen váltsák meg előre a jegyeket, hogy elkerülhessék a sorban állást!

A vendégkapu (3-as kapu) a Sport utca (BKV pálya) felől található. Itt és a környező utcákban tudnak parkolni az érdeklődők – a KRESZ szabályai szerint. A Hungária körút túloldalán, a Salgótarjáni úton, a villamos sín mellett is van egy nagyobb parkoló.

A VIP vendégek a stadion 106-os sky boxában tekinthetik meg a mérkőzést, a VIP bejáratnál fogják megkapni a hostess lányoktól a karszalagokat.

A vendég szektorba szóló jegyeket a stadion vendég pénztárában tudják felvenni és a 3-as kapun léphetnek be a V1-V4 szektorokba.

A „semleges” szektorba (B8) szóló jegyeket, szintén a vendég pénztárban vehetik fel, de a stadion 1-es kapuján fognak tudni bemenni a B8-as szektorba.

Pénztárnyitás: 12:00 óra

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

http://mtkbudapest.hu/hirek/mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore

http://mtkbudapest.hu/hirek/megkezdtuk-a-jegyertekesitest-az-elso-negy-tavaszi-hazai-bajnoki-merkozesunkre

Beharangozó: MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Érthetően kiemelt érdeklődéssel tekint a közvélemény a tavaszi szezon bajnoki premierje elé, amikor 2018. február 25-én (vasárnap) 15:00 órától az MTK Budapest otthonába látogat csapatunk.

Az élő televíziós közvetítés, az új Hidegkuti Nándor Stadion és maga a bajnokaspiráns is elég adalékot szolgáltat ahhoz, hogy a 22. forduló rangadójaként ezt a mérkőzést kiálthassuk ki. Együttesünk bravúrosan – mondhatni erőn felül – teljesített az őszi szezonban, és bár lemaradásunk 15 pont vendéglátóinkkal szemben, a jól sikerült felkészülés, az elszántság és az akarat mindenképpen bizakodásra adhat okot. Az is biztos, hogy nem feltartott kézzel lépünk pályára, a joggal esélyesebbnek tűnő budapestiek otthonában. Mindkét együttes hozta a kötelezőt, és fél lábbal már a Magyar Kupa negyeddöntőjében érezheti magát, hiszen a Békéscsaba Nagykanizsán aratott 1-3 arányú győzelmet, míg az MTK hazai pályán 4-0 arányban lépte le a Sényő csapatát. A szakmai stáb, valamint játékosaink is teljes gőzzel készülnek, és megpróbálják majd eltüntetni a pályán azokat a különbségeket, amelyek a két klub lehetőségei között vannak. Emlékezzünk csak a 3. forduló összecsapására, amikor 2017. augusztus 13-án a Kórház utcában, telt ház előtt jóval közelebb álltunk a győzelemhez, mint toronymagasan vezető ellenfelünk. Akkor véleményes körülmények között a 93. percben Viczián labdája az MTK kapujába került, de Karakó játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. Tudjuk, a fociban nincsen “ha”, így ami történt, megtörtént – mindenkinek el kellett fogadni, a tüske azonban hadd maradjon bennünk, úgy gondoljuk ezt engedjük meg magunknak. A két együttes jelentős közös történelmet jegyezhet, hiszen hosszú évekig az első osztályban is összemérhettük erőinket és céljaink is hasonlóak voltak. Ebből a szempontból azonban jelen helyzetben némi különbség mutatkozik a felek között, hiszen a fővárosiaknál kerek-perec kimondták: cél a feljutás és a bajnokság megnyerése. Míg az Előrénél az első öt hely valamelyikének elérése és minél jobb teljesítmény produkálása a feladat. Az elmúlt 23 évben 21 alkalommal feszültünk egymásnak, és a számok – akárhogy nézzük – egyértelműen a kék-fehérek felé billenti a mérőeszköz nyelvét. Szempontjukból a 12 győzelem, a mindössze 2 vereség és a 7 döntetlen eredményhalmaz mindenképpen nagyobb magabiztosságra adhat okot. A statisztikát tovább vizsgálva, csak négy alkalommal maradt gól nélküli döntetlen az állás, így nagy valószínűséggel ezúttal sem maradunk találat(ok) nélkül. Legnagyobb arányú vereségünket 1998. június 6-án, idegenben szenvedtük el (NBI 1997/1998), akkor 5-0-át mutatott az eredményjelző. Utoljára 2015. november 17-én, a Magyar Kupa 2015/2016. 4. fordulójának 2. mérkőzésén, vendégségben győztük le ellenfelünket (0-1) és búcsúztattuk őket idejekorán a további küzdelmektől. Ne felejtsük el azt sem, hogy ebben a szezonban az MTK hazai mérlege százszázalékos – ami azt jelenti, hogy hazai pályán ebben az idényben még nem kaptak ki senkitől. A lejátszott 21 forduló alatt megszerzett 17 győzelem, 1 döntetlen és mindössze 3 vereség (Dorogi FC – MTK Budapest 2-1, WKW ETO FC Győr – MTK Budapest 2-1, Kisvárda Master Good – MTK Budapest 1-0), valamint az ezzel együtt járó 52 bajnoki egység megsüvegelendő. A Békéscsaba ezzel szemben 11 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség és 37 pont birtokában – tegyük a szívünkre a kezünket – némileg meglepő módon a tabella 3. pozíciójából várja a tavaszi folytatást. A táblázatra pillantva továbbra is látható, hogy igen szoros a mezőny, hiszen gyakorlatilag két mérkőzésnyi különbséggel áll még a 8. pozíciót birtokló Gyirmót is. Így aztán minden megszerzett pontnak és gólnak hatalmas a jelentősége lehet, akár egy döntetlen, vagy egy-egy találat is dönthet – gólkülönbség szempontjából – a végelszámolásnál.

A főszereplők 2017. augusztus 13-án (3. forduló)

Az összecsapás pikantériája lehet még, hogy az ügyeletes NB II-es gólkirály Birtalan Botond, aki 12 találatával vezeti a ranglistát, meg tudja-e őrizni ezt a helyzetet, hiszen éppen az ellenfél gólerős támadója, Lencse László lohol a nyomában, 11 góllal a neve mellett. A két klub közötti megállapodás értelmében az összecsapáson nem léphet pályára Lustyik Levente és Szatmári István sem – aki egyébként kigyűlt 5 darab sárga cédulája miatt egyébként is eltiltását töltené. Más hasonló helyzetben lévő labdarúgó egyik csapatban sincs, viszont Birtalan, Szélpál, Viczián és Gera Dániel is veszélyeztetett 4-4 sárga színű lapja miatt.

Feczkó Tamás neveltjei komoly téli felkészülést produkáltak, hiszen a még Magyarországon lejátszott edzőmérkőzések után törökországi edzőtáborban is készülhettek. Edzőmérkőzéseiken a következő eredmények születtek: MTK Budapest – Monor SE 4-3, Mezőkövesd-Zsóry – MTK Budapest 2-1, Vasas FC – MTK Budapest 1-2, MTK Budapest – Budapest Honvéd 1-3, FK Rad – MTK Budapest 4-4, FC Dila Gori – MTK Budapest 5-0, FK Karjat Almati – MTK Budapest 0-3, FK Poprad – MTK Budapest 1-3.

Feczkó Tamás: – Nagyon örülök, hogy egy rangadóval indíthatjuk a tavaszi szezont, hiszen rögtön teljes koncentráltsággal kell a bajnokságba állnunk. Egy kitűnő erőkből álló Békéscsabát fogadunk, amely nagyon stabil védekezést tud bemutatni. Nehéz mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy folytatni tudjuk a hazai győzelmi szériánkat. A kupameccs mindig más, mint egy bajnoki, úgyhogy a rúgott gólok száma megközelítőleg elég volt a Sényő ellen, a játékban viszont van még javítani valónk, ami remélhetőleg vasárnapra meg is fog történni. Bori Gábor, Gera Dániel, Hrepka Ádám, Szentpéteri Viktor és Szerencsi Miklós is sérüléssel küzd, mindenki más rendelkezésre áll.

Boér Gábor: – Rangadóra készülünk, de tisztában vagyunk vele, hogy ezúttal nem mi vagyunk az esélyesebbek, hiszen az MTK toronymagasan vezeti a bajnokságot. Nagyon kiegyensúlyozottan teljesítenek, és rengeteg volt NB I-es, valamint válogatott játékos van a keretükben. Nyilván minden téren előttünk járnak, de mindezektől függetlenül szeretnénk meglepetést okozni, bátran játszani és igenis meg fogjuk nehezíteni a dolgukat. Megpróbáltunk felkészülni belőlük, sokat beszélgettünk és számos taktikai dolgot elemeztünk ki, amelyek fontosak lehetnek. A legfontosabb azonban az lesz, hogy a srácok elhiggyék van keresnivalónk, és nagyon remélem, hogy sikeresek tudunk lenni, a nagyon szép Hidegkuti Stadionban is. Úgyhogy, mindenképpen bizakodással várjuk a mérkőzést. Természetesen az, hogy felgyorsultak az események, az természetes folyamat, erre készültünk. Nagyon vártuk a bajnokság kezdetét, ennek örülünk és annak is, hogy sérültjeink is épülgetnek. 

Kanta József: – A kupameccs eredményével elégedett vagyok, de a mutatott játékkal nem. Ennél sokkal jobban kell, és tudunk is futballozni hazai pályán. Nem szeretnék telhetetlen lenni, de az MTK-tól elvárható, hogy ennél jobb teljesítményt nyújtson, gördülékenyebb legyen a játék, valamint pontosabbak legyünk. Mindentől függetlenül a célunkat elértük és ez volt a lényeg. A csapat jó állapotban van, bár én még kicsit érzem, hogy ősszel sokat bajlódtam sérülésekkel. Mindenképpen kellenek a meccsek, hogy kilencven percig százszázalékos tudjak lenni. Nincs ezzel semmi probléma, hiszen elég sokan vagyunk a csapatban, így mindenkinek teljesítenie kell, hogy keretbe kerülhessen. A Békéscsaba elleni rangadóra készen állunk, bár a kupameccsen mutatott játék biztosan kevés lesz a hétvégén. Szerintem ezt mindenki tudja és átérzi. A Békéscsaba nagyon erős csapat, amely ellen nem engedhetünk meg olyan hibákat, mint amilyeneket a Sényő ellen többször elkövettünk.

Az MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2017. augusztus 27-én, a WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 418 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Horváth Zoltánt és Bertalan Dávidot jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Leél-Őssy Ádám látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 22. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2018. február 25-én (vasárnap): 14:00 órától Dorogi FC – Budaörs, Soroksár SC – Budafoki MTE, KBSC FC – Szolnoki MÁV FC, Szeged 2011 – Vác FC, Soproni VSE – Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár – Aqvital FC Csákvár, 15:00 órától MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától pedig WKW ETO FC Győr – BFC Siófok, ZTE FC – Kisvárda Master Good, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Budapest térségében erős fagy várható, legmagasabb -4 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék nem valószínűsíthető, de mindenképpen érdemes majd rendesen felöltözni! A Nap 2018. február 25-én (vasárnap) 17 óra 23 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/informaciok-mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore-20180225/

http://mtkbudapest.hu/hirek/vegre-itt-a-folytatas

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: