Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

Időpont: 2021. október 24. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég pénztár 16:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 12. forduló

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

2-2 (2-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. október 17. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

Játékvezető: Görög Márió

Asszisztensek: Bede Tamás, Vörös Dániel

Tartalék játékvezető: Gaál Ákos

Siófok: Szmola Bálint Gábor, Deutsch Bence, Horváth Milán Gábor, György Nico Julian, Horváth Péter, Szakály Attila, Polényi Gábor, Jagodics Bence, Eördögh András, Cipf Dominik, Varjas Zoltán. Cserék: Hutvágner Gergely, Medgyesi Márk, Farkas Gábor László, Szakály Dénes, Tóth Zoltán, Krausz Raul-Zoran, Kiss Balázs, Balogh Bence Benitó, Nikházi Márk.
Sportigazgató: Mihalecz István

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Király Patrik, Sipos Gábor, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Winter Dániel, Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Fazekas Lóránt, Hodonicki Márk, Varga Szabolcs, Puskás Gábor Sándor.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Lukács Raymond Barna (11. perc), Horváth Péter (16. perc), Deutsch Bence (39. perc), Máris Dominik (51. perc).

 Sárga lapok: Deutsch Bence (10. perc), Bora György (34. perc), Farkas Márk (66. perc), Polányi Gábor (70. perc), Király Patrik (71. perc), Fazekas Lóránt (78. perc), Kiss Balázs (83. perc).

A mérkőzés első helyzete a lila-fehérek előtt adódott: a 10. percben Máris Dominik lőhetett 11 méterről, a labda azonban az egyik hazai védő kezén változtatott irányt, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A tizenegyeshez Lukács Raymond állt oda, aki nagy magabiztossággal értékesítette a lehetőséget (0-1). A sárga színű mezben játszó Siófok nem sokáig volt hátrányban: a 16. percben egy beadást követően alakult ki kavarodás a csabai kapu előtt, majd a kipattanó labdát Horváth Péter fejelte a kapuba (1-1). A középkezdést követően a csabaiak jutottak helyzethez, Nagy Sándor próbálkozott egy távoli lövéssel ismét megszerezni csapatának a vezetést, Szmola Bálint azonban védett. Továbbra is nyomás alá helyezte ellenfelét a Békéscsaba, a 21. percben Nikola Pantovic lőtt a tizenhatos sarkáról, tekerése éppen csak a siófoki kapu fölé szállt. A 29. percben nagy helyzet adódott az Előre előtt: Király Patrik saját térfeléről indítva ugratta ki Lukácsot, aki a védők mögé jutva egyedül vihette a labdát a kapusra, az utolsó pillanatban azonban hosszan tolta meg maga előtt a játékszert, így nem sikerült kihasználni a lehetőséget. Két perccel később a Siófok is közel járt az újabb gólszerzéshez: Szakály Attila játszotta tisztára magát, kiszorított szögből élesen a hosszú sarkot vette célba, Czinanó Áron azonban bravúrral szögletre tolta ki a labdát. Nagy nyomást helyezett a házigazda a vendégek kapujára, amelynek a 39. percben meg is lett az eredménye: egy sarokrúgást követően Deutsch Bence maradt üresen és 11 méterről be is lőtte a labdát a kapuba, ezzel megfordította az állást a Siófok (2-1).

A második félidő első lehetősége a Lilák előtt adódott, az 51. percben Máris lőtt mintegy 22 méterről, a távoli bomba védhetetlenül csapódott a siófoki kapuba, a Békéscsaba ezzel kiegyenlítette a találkozó állását (2-2). A 61. percben a hazaiak veszélyeztettek: Varjas Zoltán távoli lövése kellemetlenül pattant meg Czinanó előtt, de a kapus az utolsó pillanatban bravúros mozdulattal védeni tudott. A 63. percben ismét lehetőséghez jutott a Békéscsaba: Király adta be a szögletet, amelyet Sipos Gábor fejelt a siófoki kapu irányába, Szmola azonban jól helyezkedett és megfogta a labdát. A 67. percben veszélyes helyről végzett el szabadrúgást a házigazda: Deutsch lövése csabai védőt talált, a lepattanóra Cipf Dominik érkezett először, aki ellőtte Czinanó mellett a labdát, de Király az utolsó pillanatban tisztázott a gólvonalról. A 84. percben a csereként beálló Gránicz Patrik játszotta magát üresre a tizenhatoson belül, lövésében azonban nem maradt már erő, védett a hazaiak kapusa. A Siófok a 88. percben megnyerhette volna a mérkőzést, Szakály Dénes visszagurítása után Cipf tekerésénél nagyot kellett a csabai hálóőrnek nyújtóznia. A találkozó végül 2-2-es végeredménnyel zárult, így a siófokiak továbbra is csak egy vereséggel állnak a középmezőnyben és már öt meccse veretlenek a pontvadászatban.

Schindler Szabolcs: – Mindkét együttes végig bátor támadójátékot játszott, az eredmény miatt mégis csalódott vagyok, győzhettünk volna. Reményteljes és pozitív dolgokat láttam a csapatomtól.

Bozai Attila: – Küzdelmes, jó iramú mérkőzés volt, melyen mindkét csapat győzelemre tört. Helyzeteink alapján közelebb álltunk a győzelemhez, de a meccs egészét tekintve igazságos a döntetlen.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/449055906543955

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet után a 12. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga, így 2021. október 17-én (vasárnap) 13:00 órától Siófokon lép pályára együttesünk.

Összességében ez lesz a negyvenedik összecsapásunk a Balaton-partiakkal és tekintettel a bajnoki táblázat pillanatnyi állására, számunkra szinte létfontosságú lenne a szezon második győzelmének megszerzése. Ez azonban egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen a két együttes között kilenc pozíció és kilenc pont a differencia vendéglátóink javára. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a Siófok szeptember 12 óta (Kecskemét – Siófok 1-0) nem kapott ki, akkor a szituáció még kacifántosabb. Az összesített mérleg viszont határozottan mellettünk szól, még akkor is ha utoljára 2019. november 27-én sikerült legyőznünk (3-1) a Somogy megyeieket, hiszen az első osztályban 9 győzelem, 9 döntetlen és 6 vereség a javunkra, míg a második vonalban 10 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség szerepel a nevünk mellett. Utoljára egyébként 2021. május 2-án, szintén idegenben találkoztunk velük, amikor 1-0 arányú hazai siker született. Úgyhogy ebben a helyzetben szinte megjósolhatatlan, hogy melyik csapat tud majd jobban kijönni a kéthetes szünetből.

A 2020/2021-es szezon következő ellenfelünk számára sem alakult izgalmak nélkül, hiszen a 32. forduló után még a biztos kiesést jelentő, utolsó előtti (19.) helyen álltak. Aztán egy huszáros hajrával (4 győzelem és 2 döntetlen) biztosították tagságukat, így a 13. pozícióban végeztek. A jelenlegi 9. hely, melyet az eddig megszerzett 3 győzelemnek, 7 döntetlennek és mindössze egyetlen vereségnek köszönhetnek, stabil középcsapatként aposztrofálja őket, melyet az a tény is erősít, hogy mindössze 9 gólt kaptak – ez egyébként a mezőnyben a harmadik legkevesebb. A védelmük tehát igen szilárd és igyekeznek mindenféle kockázatot mellőzni mérkőzéseiken. Minimalizálva az esetleges hibalehetőségeket, kiolvasható a számokból az inkább biztos egy pontok szerzésére való hajlam. Túlságosan izgalmas, gólokban gazdag mérkőzésre tehát jó eséllyel nem számíthatunk, az előjelek alapján akár egyetlen találat is eldöntheti a három pont sorsát. Ezekből a tényekből következik, hogy mekkora jelentősége lehet a ziccerek könyörtelen és pontos kihasználásának, hiszen előreláthatólag ilyen szituációkból nem túl sok várható.

Csapatunk számára továbbra is nagyon fontos lenne az újabb pontok gyűjtögetése, hiszen a jelenlegi egyetlen győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel szerzett hét bajnoki egység még mindig igen kevés, a 18. hely pedig nem ér bennmaradást. Jó szolgálatot tehet a szünetben lejátszott Tiszakécske elleni felkészülési mérkőzés, melyet 3-4 arányban sikerült megnyernünk, hiszen Schindler Szabolcs további hasznos adatokhoz jutott, ezáltal az újabb bajnoki szakasznak való nekifutást nyilván egészen más szellemben és lelkiállapotban tudjuk megkezdeni. Betegségek, sérülések továbbra is nehezítik dolgunkat, de ez lassan a másodosztályban már természetes jelenségnek fogható fel. Babinyecz Balázs, Mikló Roland és Paudits Patrik visszatérésére még várni kell, de az utazók meghatározását több további játékosunk egészségügyi állapota is befolyásolhatja. A humán erőforrásainkkal való felelősségteljes gazdálkodás, második csapatunk idegenbeli szereplése miatt is lényeges lehet, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre II. Jászberényben lép majd pályája pontosan akkor, mint első együttesünk.

Színes lapok miatt csapatunknál nincs eltiltott, a házigazdánál azonban Elek Bence, Varga Bence és Domján Attila vezetőedző is csak a lelátóról szemlélheti majd az eseményeket.

A BFC – Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. augusztus 8-án, a Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 557 sárga- és 32 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 12. fordulóját október 17-én (vasárnap) 13:00 órától Kecskeméti TE – Nyíregyháza Spartacus FC, BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre, Soroksár SC – Szombathelyi Haladás, Budaörs – Szentlőrinc, 17:00 órától PMFC – Budafoki MTE, Szolnoki MÁV FC – WKW ETO FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, DVTK – Dorogi FC, FC Ajka – Tiszakécskei LC, valamint október 18-án (hétfőn) 20:00 órától Vasas FC – III. ker. TVE párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Haladás (25 pont) és a Kecskemét (24 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Békéscsaba, a III. ker. TVE és a Tiszakécske foglalják el.

A BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt – bízunk benne, hogy az időjárás és körülmények nem támasztanak majd különösebb akadályt! Mindenképp javasoljuk, hogy kizárólag erre a hivatkozásra kattintsanak, hiszen rendszeresen előfordul, hogy közösségi oldalainkon, oda nem tartozó, hamis, élő közvetítésekkel kecsegtető linkek jelennek meg. Nyilván igyekszünk ezeket mihamarabb eltávolítani, de nem tudjuk állandóan figyelni és folyamatosan felügyelni a megjelenő, kattintásvadász bejegyzések megjelenését. Szintén hasznos lehet a következő technikai információ: a közvetítést mindig úgynevezett Full HD felbontásban adjuk, tehát amennyiben bárkinél ennél rosszabb minőségben jelenik meg az adatfolyam, úgy javasoljuk, hogy a YouTube lejátszó felületének jobb alsó sarkában található, fogaskerék ikonra kattintva, a “Minőség” menüpontban állítsák a legjobb, 1080p jelzésű állapotba! A lejátszók általában automatikus módban kezdik meg a lejátszást, így a minőség alapesetben ennél jóval gyengébb lehet – tehát mindenképp érdemes átállítani, hogy megfelelőképpen élvezhető legyen az adás.

Élő közvetítés (live stream) itt:
https://youtu.be/F8kZsfE8GIo

Az előrejelzés szerint Siófok térségében gyengén felhős időjárás és 14 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2021. október 17-én (vasárnap) 17 óra 53 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Információk: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2021. október 17. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A felnőtt jegyek 1.600,- forintba, a diák-nyugdíjas tikettek 800,- forintba kerülnek. A jegyeket csak a mérkőzés napján a vendég pénztárban lehet készpénzért megváltani. A jegyvásárláshoz nem szükséges személyi igazolvány és/vagy szurkolói kártya. A pénztárak 11:30 órakor nyitnak. A vendég szurkolók a 6-os számú kapun keresztül tudnak belépni.

A VIP vendégek belépése a főbejáraton, hozzátartozók pedig a 4-es kapun keresztül tudnak bejutni.

Stadion:

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

3-4 (1-2)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

A Liget utca felől található bejárat lesz nyitva, itt lehet majd bejutni a mérkőzésre.

Időpont: 2021. október 8. (péntek) 14:00 óra

Helyszín: Tiszakécskei Városi Sportcentrum

Cím: 6600 Tiszakécske, Katona József utca 23.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Tiszakécske: Holczer Ádám, Galacs Erik, Végső Előd, Csáki Róbert, Farkas András, Horváth Attila, Kovács Barnabás, Erdei Carlo, Pál András, Szalay Szabolcs, Kalmár Ferenc. Cserék: Baráth Bence, Gréczi Gábor, Horváth Adrián, Lovas Zsombor, Zádori Krisztián, Kiprich Dávid, Heffler Norbert, Benke Áron, Pongrácz Viktor, Tajti Norbert.
Vezetőedző: Visinka Ede

Békéscsaba: Winter Dániel, Puskás Gábor, Fazekas Lóránt, Bora György, Kitl Miklós, Szabó Péter, Horváth Péter, Nikola Pantovic, Varga Szabolcs, Lukács Raymond Barna, Gránicz Patrik. Cserék: Apró Ármin, Kovács Ádám Tibor, Zelik Csaba, Zvara Levente, Tóth Péter, Máris Dominik, Farkas Márk, Sipos Gábor.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Kalmár Ferenc (1), Gránicz Patrik (2), Lukács Raymond Barna (1), Gréczi Gábor (1), Nikola Pantovic (1), Heffler Norbert (1).

A házigazdák szereztek vezetést a 15. percben Kalmár révén, majd Gránicz előbb egy közeli fejesből, azt követően egy 28 méteres szabadrúgásból elért góllal fordított.

A második félidő elején Lukács növelte az Előre előnyét. A 64. percben a hazaiak szépítettek Gréczi Gábor jóvoltából, majd Pantovic ismét kettőre növelte a lila-fehérek előnyét, amire még Heffler Norbert tudott válaszolni a találkozó hajrájában.

A második félidőben lehetőséget kapott Farkas, Sipos, Máris, Kovács és Apró Ármin is, akik Bora, Gránicz, Varga, Horváth és Winter helyére érkeztek. A 60. percben Kitl, Szabó és Lukács helyett még Zvara, Zelik és Tóth kapott félórányi játékot.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/282690413573660

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: