Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Összességében az 65. Békéscsaba – Debrecen összecsapás következik 2021. április 28-án (szerdán) 18:00 órától a Kórház utcai Stadionban, a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 35. fordulójából.

Kelet-magyarországi rangadóról van szó, amely ugyan a megszokottaknál másképp, ezúttal sajnos nézők jelenléte nélkül kerül megrendezésre – hiszen a járvány-helyzet miatt még mindig zárt kapuk mögött vagyunk kénytelenek megrendezni a mérkőzéseket. Ez az a mérkőzés, amely miatt gyakorlatilag mindenki megmozdul-érdeklődik, éppen ezért az M4 Sport Televízió is műsorára tűzte az eseményt.

A két mérkőző fél helyzete és céljai is mások jelen helyzetben, hiszen amíg vendégeink a feljutásért, a bajnoki címért, addig a Békéscsaba sajnos a kiesés elkerüléséért küzd. Mivel az őszi DVSC – Békéscsaba mérkőzés elmaradt csapatunk jelentős járványügyi érintettsége miatt, így a másodosztályban igen régen, 1992. április 11-én találkozhattunk a hajdúságiakkal. Minden csapat előtt fogynak a lehetőségek, hiszen mindössze négy forduló maradt a bajnokságból, így az összesen szerezhető 12 pontból illene minél többet begyűjteni. Az előttünk álló feladat nyilván nem egyszerű, hiszen egy első osztályra készülő csapatot fogadunk ezúttal, ráadásul sérültjeink száma semmit sem változott, de mindenki tudja és átérzi a mérkőzés jelentőségét. Ez a mérkőzés egyaránt fontos szurkolóinknak, a vezetőségnek, a szakmai stábnak és természetesen játékosainknak is, és tudjuk hogy ebben a ligában bármi-bármikor és bárhol megtörténhet. Emlékezzünk vissza az utóbbi két szezonra, amikor függetlenül az állapotunktól sikerült már bravúrokat végrehajtani. Miért ne lehetne ez most is így? Az extrához azonban még több kell: a stabilitás, a pontos és hibátlan játék mellett létfontosságú lesz, hogy mindenki-mindent kiadjon magából és önbizalommal felvértezve higgye el, hogy tudunk győzni, és akkor a labda befele pattan majd! Ki kell jönnünk végre a gödörből, egyszer meg kell fordulnia a szerencsének is, nem lehet és nem hisszük el, hogy ennek a csapatnak nem jön össze a siker! Csak ilyen mentalitással léphetünk pályára, más opció nem is létezik, hiszen ha fejben elengedünk valamit, akkor az régen rossz.

A két mérkőző fél – ahogy ezt nyilván mindenki tudja – egymás elleni történelme jelentős, hiszen az első osztályban 41 alkalommal, míg a második vonalban eddig huszonegyszer találkoztunk a cívisváros első csapatával. Az élvonalban vendégeink felé billen a mérleg nyelve (szempontjukból 17 győzelem, 14 döntetlen és 10 vereség), a második vonalban is némi Loki fölény mutatkozik, hiszen a Békéscsaba hét alkalommal, míg a DVSC nyolcszor győzött, a fennmaradó hat találkozón pedig nyilván eldöntetlen maradt az eredmény. Érdekes módon 1968-ban a harmadosztályban is találkoztak két alkalommal a csapatok, ahol 1-1 győzelem szerepel a nevük mellett. Igen régen, 1994. március 13-án idegenben tudtunk utoljára győzni (0-2) ellenük, azóta viszont rendre piros-fehér győzelem, illetve néhány döntetlen eredmény született. Egy esetleges meglepetés, egy pompás győzelem tehát történelmi jelentőségű lenne. Mindazonáltal tartsuk életben a lehetőséget, hiszen az utóbbi időben a Debrecen számára sem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt elgondolták, és a televíziós közvetítéssel megtámogatott mérkőzéseken rendre jól szereplünk, ráadásul a Kórház utcában nem szokott egyszerű dolga lenni a válogatott játékosok garmadájával teletűzdelt debreceni keretnek. Utoljára 2016. április 30-án, még az első osztályban találkoztunk velük, amikor gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén.

Sárga lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs, így ebből az irányból egyik szakvezető sem szenved hátrányt. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Bárány Donátra (14 gól), Szécsi Márkra (12 gól), valamint Bódi Ádámra (10 gól), hiszen a DVSC támadó szekciója a számok tükrében is igen ütőképesnek bizonyul, és az eddigi plusz negyvenhármas gólkülönbségüket láthatóan nem a szél hordta össze. A táblázaton egyébként pillanatnyilag a második helyen állnak 21 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség és az ezekkel együtt járó 70 bajnoki egység birtokában. Mindössze a Gyirmót (kétszer), a Szolnok, a Vasas, az Ajka, valamint a Dorog tudta őket két vállra fektetni a 2020/2021-es bajnokságban. A Békéscsaba továbbra is a 14. pozícióból várja a folytatást, így a némileg szerencsétlenül sikerült Budaörs elleni mérkőzés után sem veszítettünk pozíciót. A mérlegünkön (10 győzelem, 10 döntetlen és 14 vereség) viszont égetően javítani szükséges, hiszen egy-egy meglepetés eredmény a tabella második felében, akár még veszélybe is sodorhatná tagságunkat. Elég faramuci a helyzet, hogy számolgatásra is időt kell fecsérelnünk – hiszen egy majdnem 110 éves klubhoz ez egyáltalán nem méltó -, de jelen helyzetünkben sajnos érdemes. A predikciókat és a papírformákat kalkulálva a 15-16. hely tűnik biztosíthatónak, de ahhoz hogy a saját kezünkben maradjon sorsunk, pontra-pontokra lenne szükségünk. A permanens gólínséget pedig valahogy meg kell törnünk, hiszen ennek állandósulása legfeljebb egy-egy találatok nélküli döntetlenre elegendő. A bajnokság további menetére tekintve, valószínűleg a vasárnapi Siófok elleni mérkőzés lehet majd perdöntő, hiszen az ott elért eredmény tükrében akár matematikailag is eldőlhetnek bizonyos kérdések. Mindentől függetlenül, most csakis a szerdai kilencven perce kell koncentrálnunk, ott és akkor a legjobb arcunkat és tudásunkat mutatva legalább egy pontot kell szereznünk!

Toldi Gábor: – A Kazincbarcika elleni győzelmünk után ismét egy fontos mérkőzés, állomás következik a céljaink elérése felé. Nem voltam maximálisan elégedett a vasárnapi találkozóval, de bízom benne, hogy ezúttal egy jobb teljesítménnyel tudunk előrukkolni.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC mérkőzés játékvezetőjeként Antal Pétert akkreditálta a szövetség. Segítőiként Garai Pétert és Varga Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szigetvári Márk látja el. Az 1986-os születésű sporival utoljára 2020. október 18-án, a szép emlékű Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 3-5 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 386 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 35. fordulóját április 28-án (szerdán) 17:00 órától DEAC – Kaposvári Rákóczi FC, PMFC – FC Ajka, Soroksár SC – Vasas FC, Dorogi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc – Szombathelyi Haladás, 18:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr, WKW ETO FC Győr – Szolnoki MÁV FC, Kolorcity Kazincbarcika SC – BFC Siófok, Békéscsaba 1912 Előre – DVSC, valamint Aqvital FC Csákvár – Budaörs párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a Vasas (71 pont) vezeti, második helyen a DVSC (70 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (66 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kaposvár-Kazincbarcika-DEAC trió osztozkodik. Szempontunkból lényeges lehet, hogy a Haladás győzzön a Szentlőrinc ellen, a DEAC pontot-pontokat raboljon a Kaposvártól, a Kazincbarcika – Siófok mérkőzésen kiegyeznénk egy döntetlennel, a Budaörs pedig folytathatná jó sorozatát a Csákvárral szemben is. A teljes képhez tartozik még, hogy a Kaposvárra akár pontlevonás is várhat, hiszen az Ajka elleni mérkőzésen egy játékosuk állítólag öt sárga lap birtokában, jogosulatlanul lépett pályára. A körülmények elemzése és a döntés nyilván a Szövetség hatáskörébe tartozik, de jó eséllyel még nehezebb helyzetbe kerülhetnek a Somogy megyeiek.

Kitekintve a többi NB-s bajnokságra ismeretes, hogy a második vonalban már búcsúzott a DEAC, az OTP Bank Ligából pedig a Budafok. A harmadosztályban még nem lehet biztos feljutót hirdetni, hiszen hét forduló van még vissza. Jó eséllyel keleten a Tiszakécske, középen az Iváncsa-Kecskemét-Dabas trióból valamelyik csapat, nyugaton pedig a III. ker. TVE lehet a befutó, illetve feljutó. Az első osztályban vérre menő csata folyik a bennmaradásért, így két fordulóval a vége előtt csak a hetedik helyezett Mezőkövesd (39 pont) érezheti magát biztonságban. Az Újpest (8. hely – 38 pont), a ZTE (9. hely – 36 pont), a Honvéd (10. hely – 34 pont), valamint a jelenleg kieső helyen álló DVTK (11. hely – 32 pont) sorsa még bizonytalan.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében felhős időjárás várható, a hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat és záporok is előfordulhatnak. A Nap 2021. április 28-án 19 óra 52 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de az M4 Sport Televízió ezúttal élőben közvetíti a meccset.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen, az első keretből szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

A mérkőzést az M4 Sport televízió élőben közvetíti.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások, videók és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Időpont: 2021. április 28. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást weboldalunkon, valamint élő stream-et is adunk.

Belépőjegy információk

A mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így NEM lesz jegyértékesítés.

Élő tudósítás

Élőben az M4 Sport televízión

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2021. április 28-án (szerda) 18:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 35. forduló labdarúgó mérkőzést az M4Sport televízió élőben közvetíti.

Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 34. forduló

Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 13.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Király Zsolt, Vörös Dániel

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Budaörs: Szabó Balázs, Menyhárt Attila, Pintér Dominik, Kékesi Alexander Richárd, Fényes Szabolcs, Zsidai László, Halmai Ádám, Petneházi Márk, Pethő Bence János, Horváth Emil, Molnár Tibor. Cserék: Tóth Gábor Vilmos, Sajbán Miklós Viktor, Vágó Gábor Richárd, Halácsi Fülöp Mirkó, Czár Richárd Gula Boldizsár.
Vezetőedző: Márkus Tibor

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Bora György, Horváth Péter, Kasik Ákos, Paudits Patrik. Cserék: Laky László, Gránicz Patrik, Lukács Raymond Barna, Ilyés Tamás, Hodonicki Márk, Tóth Péter.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerző: Pethő Bence János (76. perc).

 Sárga lapok: Zsidai László (10. perc), Kasik Ákos (56. perc), Bora György (90. perc), Pethő Bence János (93. perc).

76. perc: tömörülés volt a csabai tizenhatoson belül, a játékvezető szabálytalanságot látott és tizenegyest ítélt. A büntetőt Pethő biztosan értékesítette, 1–0.

94. perc: a játékvezető büntetőt ítélt a Békéscsabának. A labdának Lukács futott neki, és a kapu mellé lőtte.

Fotó: Budaörs

A 2. percben egy baloldali beadás után Kovács Ádám két méterről nem tudta bevenni a hazaiak kapuját. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, a 10. percben Zsidai kapott sárga lapot Pantovic buktatásáért. A 16. percben Pethő középre adása után menteni tudtak a békéscsabai védők. Három perccel később Petneházi remek átadása után Molnár került ziccerbe, de nagy helyzetben a jobb alsó sarok mellé lőtte a labdát. A 21. percben lila-fehér szöglet után az előrehúzódó Fazekas sarkazása célt tévesztett. A 31. percben Paudits lövését védte a hazaiak kapusa.

Fordulás után az 52. percben Borát kellett ápolni, majd mindkét oldalon egy-egy cserét láttunk. A 65. percben egy röviden hazafejelt labdát, Szabó kapus menteni tudott Lukács elöl. A 73. percben Pantovic húsz méteres lövését védte a budaörsi kapus. A 76. percben büntetőből megszerezte a vezetést a Budaörs. Ezután a csabaiak mindent elkövettek az egyenlítésért, Gránicz közel is volt hozzá a 87. percben. A 93. percben a vendégek egyenlíthettek volna, de Lukács elhibázta a tizenegyest, így a lila-fehérek vereséget szenvedtek.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/552646219472345

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Beharangozó: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

A kilencedik Budaörs – Békéscsaba összecsapás következik 2021. április 25-én (vasárnap) 17:00 órától a tatabányai Grosics Gyula Stadionban, a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 34. fordulójából.

Miközben egy kieső (DEAC) kiléte idő előtt konkretizálódott a bajnokságban, addig a további két “kiadó” hellyel kapcsolatban korántsem lehet ugyanezt elmondani, hiszen a 16. és 19. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi a differencia, tehát adott esetben egyetlen forduló alatt is felcserélődhetnek a csapatok helyezései. Az biztos, hogy hatalmas csata folyik majd minden egyes megszerezhető pontért, hiszen ebben a helyzetben egy aprócska, csúnya – teljesen mindegy, hogy milyen – döntetlennek is hatalmas jelentősége lehet. Mi sem bazírozhatunk másra, hiszen ahhoz, hogy saját kezünkben maradjon a sorsunk pontot-pontokat kell szereznünk! Ez azonban jelen helyzetünkben továbbra sem lesz egyszerű, hiszen az előttünk álló Budaörs-DVSC-Siófok-Szolnok-Gyirmót kombó egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Öt meccs, ezáltal 15 szerezhető pont maradt a kalapban és a predikció semmi jót nem ígér, nem szépítjük a dolgot. A sérültek menyiségéből adódóan a csapat variációs és frissítési lehetőségei gyakorlatilag a nullához közelítenek, hiszen Mészáros Márkra, Hursán Györgyre, Babinyecz Balázsra, Szabó Zsomborra, Farkas Márkra továbbra sem számíthatunk. A sérültekhez csatlakozott még a legutóbbi, Haladás elleni mérkőzésen megsérült Király Patrik is, sajnos ő sem tud már segíteni ebben a szezonban. Jó hír, hogy Máris Dominik talán újra vállalni tudja a játékot, de több további labdarúgónk bevethetősége (Fazekas Lóránt, Ilyés Tamás, Gránicz Patrik) is gyakorlatilag az utolsó pillanatokban dőlhet el. Megmaradt játékosainkra viszont extrém terhelés vár, hiszen vasárnap Tatabányára utazunk, jövő hét szerdán a DVSC csapatát fogadjuk, majd ismét idegenben, Siófokon tesszük tiszteletünket. A tréningeknek mára gyakorlatilag annyi szerepe maradt, hogy megfelelő regenerációval megpróbáljunk minden hadra fogható labdarúgót szinten tartani, frissíteni, taktikailag és mentálisan is felkészíteni. Szokták mondani, hogy fejben dől el minden, és ez így is van: csak akkor tudunk majd kikecmeregni a gödörből, ha higgadtan, hideg fejjel, csak magunkkal foglalkozva azt nyújtjuk, amit tudunk! Mert, ennél azért többre hivatottak játékosaink, ezáltal csapatunk és a klub is! Mindenkinek össze kell szednie magát, legyűrni a kellemetlen visszhangokat – amelyek egy újabb győzelem, vagy sikeresebb széria esetén nyilván halkabbá válhatnak. Tudjuk és látjuk a helyzetet, mindenki átérzi a szituáció komolyságát, a szinte értékelhetetlen szezont és ilyen formán a következményekkel és tanulságokkal is tisztában vagyunk. Mindezt azonban egyelőre a háttérbe kell szorítani és csakis az előttünk álló újabb kilencven percre összpontosítani, hiszen meg tudjuk csinálni, korábban is megtettük…

Ha pedig már a jövendölésnél tartunk, próbáljuk meg számszerűsíteni a dolgokat, bár ez igen nehéz feladat, hiszen a meglepetésekkel, az egyéb körülményekkel senki sem tud kalkulálni. A számunkra “érdekes” 14-19. hely között elhelyezkedő hat csapat sorsolása közül talán a Kazincbarcikáé és a miénk a legsúlyosabb. Az előttünk álló összecsapásokat néhány sorral feljebb leírtuk, a Barcikának pedig mi adjuk az ellenfeleket, így a DVSC, Siófok, Szolnok, Gyirmót, valamint a Szeged ellen kell minél több pontot gyűjteniük, hiszen jelen pillanatban a 19. helyen állnak 32 ponttal. Ellenfeleik közül a Siófok szintén veszélyben van, így egymástól is vehetnek majd el pontokat. A Balaton-partiak helyzete tűnik a legbiztatóbbnak, hiszen ők szinte csak olyan csapatokkal mérkőznek majd, melyeket megcsapott a kiesés veszélyének szele: ETO, Kazincbarcika, Békéscsaba, Csákvár, Szentlőrinc. Tehát – hangsúlyozzuk – a papírforma szerint akár 49 pontra is szaporíthatnák bajnoki egységeik számát, ezáltal talán a 14. pozíció is elérhető számukra. Hova tovább, négy olyan csapattól is vehetnek el lehetőségeket, amelyek a táblázat végén helyezkednek el, így aztán közvetlen ellenfeleik sorsára is direkt hatással lehetnek. Számukra konkrétan legalább négy hatpontos mérkőzés vár, de ugyanez elmondható egyébként mindenkiről. A Szentlőrinc 37 ponttal, pontosan mögöttünk, a 15. helyről várja a folytatást, de meg kell mérkőzniük a DEAC-Haladás-Budaörs-DVSC-Siófok ötösfogattal, tehát elvileg nagyobb biztonságban vannak és ha a kialakított gondolatmenetet követjük, akkor minimálisan három pontot gyűjthetnek még, így a végelszámolásnál a 15. pozíció tűnik reálisnak. Ők is veszíthetnek vagy adott esetben vehetnek el pontokat más, veszélyben lévő csapattól, illetve együttessel szemben (pl. Siófok). A csákváriak állapota nem tűnik derűsnek, hiszen rájuk még a Haladás, a Budaörs, a DVSC, a Siófok és a Szolnok is feni a fogát, úgyhogy nehéz lesz gyarapítani a jelenlegi 35 pontjukat és esetleg felfelé mozdulni a 17. helyről. A Kaposvár szereplése szintén nagy csalódás ebben az idényben, így jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen állnak, szerény 33 pont birtokában. Sorsolásuk sem könnyű, hiszen a hátralévő öt fordulóban az Ajka-DEAC-PMFC-Soroksár-Dorog csapataival kell megmérkőzniük. A forma, valamint az előjelek alapján talán 3 pontot írhatunk majd jóvá nevük mellett, ezáltal az előbbiekben lefuttatott eszmefuttatással párhuzamban, számukra a 17. hely tűnik elérhetőnek. Természetesen mindez egyelőre csak elmélet és bízunk benne, hogy nem szükséges ilyen módon számolgatnunk, mert nem lesz rá szükség! Így kell lennie!

Beharangozóinkban mindig igyekszünk teljes képet adni egy-egy forduló előtt, hiszen ez lenne a dolog lényege, így időről-időre megnézzük, hogy áll a versengés egy osztállyal lejjebb és feljebb. Már ismert, hogy a jelenleg még NB3-as csapatok közül a Kecskemét, a Mosonmagyaróvár, a Tiszakécske és a III. kerületi TVE is megkapta a másodosztályú licencet, így egészen biztosan számolnak azzal, hogy adott esetben sikerül a felfelé történő osztályváltás. Bár a harmadosztályban még nyolc felvonás van hátra – tehát igen sok a szerezhető pont -, jelenleg viszont keleten a Tiszakécske (74 pont) toronymagasan vezeti a táblázatot. A Közép-csoportban élesedik a helyzet, hiszen a második vonalra alkalmas licenccel még nem rendelkező Iváncsa (67 pont) átvette a vezetést, köszönhetően a szinte példátlan, nyolc győztes mérkőzésből álló sorozatának. Ebben a társulásban még a Dabas és a Fradi II. is beleszólhat a dolgokba, hiszen lemaradásuk két mérkőzésen belüli, tehát semmi sem dőlt el. Nyugaton egyértelműbb az állapot, hiszen a III. ker. TVE 74 egységgel viszi a prímet, a második helyen 11 ponttal lemaradva a Mosonmagyaróvár próbál hajrázni – bár nem gondolnánk, hogy ezt a lehetőséget a fővárosiak kiengedik kezükből.

Egy osztállyal feljebb a hétközi forduló eredményeképpen elmozdult a DVTK (29 pont) az utolsó helyről, de ettől függetlenül a Budafokkal (27 pont) együtt még mindig ez a két együttes a legesélyesebb a kiesésre. Ezzel gyakorlatilag semmi sem dőlt el, hiszen három fordulóval a vége előtt, a 9-10. helyeken álló Honvéd (33 pont) és Zalaegerszeg (33 pont) sem dőlhet még hátra.

Visszatérve az előttünk álló találkozóra a Budaörs és a Békéscsaba egymás elleni mérlege teljesen egyensúlyban van, hiszen 2-2 győzelem és vereség mellett, 4 döntetlent olvashatunk ki a statisztikákból. Még a lőtt, illetve kapott gólok száma is 7-7, tehát egyforma. Utoljára 2020. november 4-én találkoztunk velük, amikor 0-2 arányú vendég siker született Békéscsabán. Előtte viszont csak 2016-ban sikerült győzniük, így akár a pillanatnyi helyzetünk, akár a visszavágás iránti vágy is extra motivációt adhat. Meg aztán egyszer-egyszer nekünk is kijöhet a lépés, vagy akár a szerencse is mellénk állhat?! A Pest megyeiek sormintája egyébként igen vegyes, az utóbbi öt mérkőzésük visszafelé: győzelem-döntetlen-vereség-győzelem-vereség. Tehát abszolút kiszámíthatatlan melyik arcukat mutatják majd Tatabányán. Félnivalójuk azonban nincs, hiszen 49 pontjuknak, ezáltal 8. pozíciójuknak köszönhetően gyakorlatilag biztos résztvevőnek számítanak jövőre is a Merkantil Bank Ligában. Mindent összevetve azért számukra is nyilván nagy csalódás az idény, hiszen a 20. forduló után még a feljutást jelentő második helyen álltak, tehát tavaszra változott meg valami náluk is, vagy a többi csapatnál – ki tudja?!

Pethő Bence János (13 gól), vendéglátóink ügyeletes gólfelelője így fogalmazott a Békéscsaba elleni mérkőzés előtt: – Mint minden mérkőzésen, ezúttal is nehéz összecsapásra számítok. Az őszi mérkőzésen is hiába hiányzott sok kulcsemberük, nagyon megszenvedtünk ellenük. Ezúttal is nagyon oda kell tennünk magunkat, de ezzel nem is lehet probléma, hiszen feljebb szeretnénk lépni a tabellán, és ha a végelszámolásnál jó helyezést akarunk elérni, akkor mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot.

Sárga cédulák miatti eltiltott egyik csapatban sem lesz, Molnár Csaba viszont a legutóbbi, Kazincbarcika elleni mérkőzés 82. percében a kiállítás sorsára jutott, így automatikusan kihagyja az Előre elleni összecsapást. Érdemes lesz még kiemelt figyelmet szentelni az előbb említett Pethő Bencén kívül, Halmai Ádámra is, aki kilenc góllal tudott csapata boldogulásához hozzájárulni.

A Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Király Zsoltot és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Az 1989-es születésű sporival utoljára 2020. augusztus 9-én, az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 561 sárga- és 43 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 34. fordulója már április 23-án (pénteken) 20:00 órától megkezdődik a Vasas FC – PMFC mérkőzéssel. A fennmaradó Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár SC, FC Ajka – Kaposvári Rákóczi FC, Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre, DVSC – Kolorcity Kazincbarcika SC, BFC Siófok – WKW ETO FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Gyirmót FC Győr – Dorogi FC, valamint Szentlőrinc – DEAC párosításokban rendezik meg, április 25-én (vasárnap) 17:00 órás kezdési időponttal.

A bajnoki táblázatot a Vasas (68 pont) vezeti, második helyen a DVSC (67 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (63 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kaposvár-Kazincbarcika-DEAC trió osztozkodik. Szempontunkból lényeges lehet, hogy a Haladás megverje a Csákvárt, a DVSC győzzön hazai pályán a Kazincbarcika ellen, valamint nem bánnánk az ETO siófoki sikerét, de a DEAC is okozhatna meglepetést Kozármislenyben a Szentlőrinc ellenében.

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében közepesen felhős időjárás várható, a hőmérséklet +17 Celsius fok körül alakulhat, csapadék pedig nem valószínűsíthető. A Nap 2021. április 25-én 19 óra 48 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre. Mivel a vendéglátó klub nem tud élőképes tudósítással szolgálni, ezúttal mi próbáljuk meg live stream formájában a helyszínről – kommentátor nélkül – közvetíteni a mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen, az első keretből szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások, videók és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.