Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

Hamisítatlan lila-fehér rangadó következik 2021. október 24-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Kecskeméti TE együttesét fogadjuk a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Újra feszített tempóban zajlanak majd az események, hiszen nyolc nap alatt három mérkőzést kell teljesítenie első csapatunknak – ebből ráadásul kettőt idegenben. A vasárnapi Kecskemét elleni hazai mérkőzés után, szerdán a MOL Magyar Kupában Budapesten, majd a hónap utolsó napján Szolnokon vendégszerepelnek a Lilák. Mindez ismét felveti a szokásos keretgazdálkodási kérdést, mivel második csapatunk is kemény menet előtt áll: idegenben a BKV Előre, majd Békéscsabán a Kisvárda II. következik.

Következő ellenfelünkkel az utóbbi időben többször is találkoztunk felkészülési mérkőzések alkalmával (2021. július 14. Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1-1, 2021. január 16. Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1-0, 2020. július 18. Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 1-2, 2018. február 10. Kecskeméti LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1, 2015. február 3. Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1, melyeken vegyes eredmények születtek, tétmeccsen viszont nem mostanában. Ha félretesszük azt a tényt, hogy a két csapat között jelen pillanatban 16 pozíció és és 17 bajnoki pont különbség van, ember legyen a talpán, aki megjósolja a végeredményt – ami látható a fogadási oddsok előzetes mértékéből is: hazai 2,74, döntetlen 3,25 és vendég 2,30. Csapatunk az utóbbi néhány mérkőzésen megtalálta a ritmust és hozzávetőleg régi önmagát is, hiszen gólokat és pontokat is szereztünk. Ez azonban sajnos még mindig nem elegendő és korántsem vagyunk kint a gödörből, hiszen ehhez győzelmekre lenne szükség! A két csapat utoljára 2014. november 18-án találkozott egymással téttel is bíró mérkőzésen, a már megszűnt Liga Kupa sorozat B-csoportjának 6. fordulójában, amikor a Széktói Stadionban a Bács-Kiskun megyeiek győztek 2-0 arányban. A másodosztályban viszont egészen 14 évet kell visszatekernünk az idő kerekén, hiszen utoljára 2007. április 7-én szintén idegenben meccseltünk, amikor 2-2-es végeredményt mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Összességében egyébként a huszonötödik másodosztályú Békéscsaba – Kecskemét összecsapás következik, a szummához azonban még további négy harmadosztályú meccs is hozzáadható. A két csapat egymás elleni mérlege némileg számunkra hízelgőbb, hiszen szempontunkból 11 győzelem, 4 döntetlen, valamint 9 vereség olvasható ki a statisztikából – a második vonalbeli összecsapásokat tekintve.

A Kecskeméti Testedző Egyesületet 1911-ben alapították, tehát ugyanolyan patinás és nagy hagyományokkal rendelkező klubról van szó, mint a miénk. Száztíz évvel később, 2021-ben az idei másodosztályú bajnokság meglepetés csapatának is titulálhatjuk őket, hiszen senki sem gondolta volna, hogy új feljutóként, 12 forduló után a táblázat második helyén állnak majd. A jelenlegi helyezésük elsősorban taktikus és fegyelmezett játékuknak köszönhető, hozták amit kell, verték a “kisebb” együtteseket, a top-csapatokkal pedig ikszeltek. Ezzel együtt a 7 győzelmet, 4 döntetlent és mindössze egyetlen vereséget természetesen nem a szél fújta össze, könyörtelenül kihasználták lehetőségeiket és ezzel már 25 bajnoki pontot gyűjtöttek úgy, hogy náluk csak a Vasas rúgott több gólt. Gólkülönbségük (+10) is majdnem a legjobb a mezőnyben, valamint az első forduló óta nem kaptak ki (Kecskemét – Budaörs 2-3), ami azt jelenti, hogy 11 mérkőzés óta veretlenek! Hát, ez mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, így aztán hatalmas skalp lenne, ha sikerülne megszakítanunk ezt a sorozatot!

Egy szó, mint száz Szabó István jól összerakta a Kecskemétet, bár biztosan nem volt egyszerű a dolog, hiszen jövés-menésből tisztességes mennyiséget produkáltak. Érkezett: Lukács Dániel (Budapest Honvéd), Belényesi Csaba (Dorogi FC), Szabó Alex (Kaposvár), Varga Bence (MTK Budapest), Madarász Bence (Iváncsa), Marsa Levente (FC Dabas), Kersák Roland (FC Dabas), Buna Gábor (Budapest Honvéd), Ryashko Mykhaylo (Dorogi FC), Hadaró Valentin (Kaposvár), Tóth Barna (FC Ajka). Távozott: Károly Bálint, Lékai Soma, Mészáros Dávid, Nagy István, Ludasi Martin, Jakab Dávid, Popgeorgiev Pantelisz, Constantinescu Marius, Gábor Lukács József, Asztalos Dávid, Koszó Balázs és Puskás Gábor Sándor.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, ebből a szempontból tehát egyik szakvezető sem kényszerül átszervezésekre. A Békéscsaba keretében többen is sérülésekkel-betegségekkel küzdenek, tehát egészen biztosan rövid lesz a kispad – neveket szándékosan nem említenénk ezúttal. A hírös város csapatának keretében érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Lukács Dánielnek (8 gól), valamint Szalai Gábor Sándornak, Tóth Barnának és Tóth Dánielnek, akik további 3-3 találatot vállaltak a kecskeméti gólokból. Keretükből ismerős lehet számunkra Tóth Dániel neve, aki korábban Békéscsabán szerepelt és a mindannyiunk számára emlékezetes, 2019. december 4-én lejátszott Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC 2-0, Magyar Kupa mérkőzés első gólját is szerezte.

Szabó István, Kecskeméti TE vezetőedző: – Nyáron edzőmeccsen találkoztunk a Békéscsabával, akkor a mutatott játék és az eredmény is kiegyenlített volt. Különbség tehát alig lehet a csapatok között véleményem szerint. Az edzőváltás óta stabilabb a Békéscsaba, így most is, ahogy azt mindig mondani szoktam, nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Hazai pályán mindent meg fog tenni ellenfelünk a három pontért, mi pedig természetesen arra készülünk, hogy ez ne sikerüljön nekik. Harcos és kemény ellenfélre számítok, ismerve Schindler Szabolcs habitusát, aki annak idején még játékosom is volt. Masszív csapatot rakott össze, jó edzőnek is tartom. Nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, de a helyezésekből véletlenül sem szabad kiindulni, a legjobbunkat kell nyújtani ahhoz, hogy ponttal vagy pontokkal távozzunk Békéscsabáról.

A Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE mérkőzés játékvezetőjeként Berényi Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Becséri Gergelyt és Rózsa Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Az 1987-es születésű sporival 2021. május 16-án, a Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 4-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 600 sárga- és 25 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 13. fordulóját október 24-én (vasárnap) 13:00 órától III. ker. TVE – BFC Siófok, Nyíregyháza Spartacus FC – Szolnoki MÁV FC, WKW ETO FC Győr – PMFC, Soroksár SC – Szentlőrinc, Tiszakécskei LC – DVTK, Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – Budaörs, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE, Szombathelyi Haladás – FC Ajka, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (26 pont) és a Kecskemét (25 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Békéscsaba, III. ker. TVE és a Tiszakécske foglalják el.

A hét eseményeihez tartozik még, hogy a Budafok és a Nyíregyháza csapatainál edzőváltások történtek, előbbinél Boér Gábor helyét Csizmadia Csaba vette át, míg utóbbinál Szergej Pacajt Feczkó Tamás váltotta.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős időjárás és 14 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2021. október 24-én (vasárnap) 17 óra 40 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Beharangozó: BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre II.

A BKV Előre otthonában, Budapesten folytatódik 2021. október 24-én (vasárnap) 13:00 órától második csapatunk bajnoki menetrendje.

Igazi erőfelmérő, ezzel együtt igen nehéz mérkőzés előtt állnak Brlázs Gábor neveltjei, hiszen következő ellenfelük jelenleg a Keleti-csoport második helyén áll. Mivel a BKV az előző fordulóban tudott csak először hibázni (Kazincbarcika – BKV Előre 2-0), eddig toronymagasan vezette a táblázatot és nem talált legyőzőre. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ifj. Albert Flórián László által irányított VIII. kerületiek 12 fordulón keresztül győztek – amely egyébként új klubrekordnak számít -, ebből következően maximális pontszámmal álltak a táblázaton. Az viszont már ennyi idő után is látszik, hogy második csapatunk egyik ellenféltől sem ijedt meg és nyilván menet közben jön meg az étvágy, így ezúttal sem felemelt kézzel utazunk a fővárosba.

BKV Előre Sport Club labdarúgó szakosztálya egyébként 1912 nyarán alakult, az akkori Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) néhány tisztviselőjének kezdeményezésére – tehát a miénkkel pontosan egyidős, patinás, jelentős múlttal rendelkező klubról van szó -, és korábban szerepeltek a másod-, illetve az első osztályban is. Az utóbbi években talán nem kerültek annyira a középpontba és az előző idényt az NB III. Nyugati-csoportjának 17. pozíciójában – tehát gyakorlatilag kieső helyen – zárták. Aztán a Jánoshalma visszalépése miatt mégsem estek ki és az idén már a Keleti-csoportban indulhattak. A 2021/2022-es idényben csak a bajnokságban való minél jobb szereplés elérése maradt számukra, hiszen a MOL Magyar Kupában – talán némileg meglepő módon – idejekorán, az első fordulóban búcsúztak, hiszen 2-0 arányban kikaptak a Törökszentmiklós együttesétől.

A két mérkőző fél közös múltja jelentős, hiszen a másodosztályban harminc (szempontjukból 12 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség), míg a harmadik vonalban hét alkalommal (3-3 győzelem és vereség, valamint 1 döntetlen) alkalommal találkoztunk velük. Az összesített mérleg szerint is látható, hogy elvileg nem mi vagyunk az esélyesebbek ezúttal sem. Ám tudjuk, hogy ők sem verhetetlenek, csapatunk pedig a szezon eleji elvárásokat jócskán megfejelve, jelenleg már a táblázat negyedik helyén áll, köszönhetően a 13 forduló alatt szerzett 8 győzelemnek, 2 döntetlennek és 3 vereségnek, valamint az ezekkel együtt járó 16 bajnoki pontnak. Egy esetleges újabb győzelemmel adott esetben újabb pozíciót foghatnánk, ráadásul pontjaink számát is tovább gyarapíthatnánk, ami nagyon fontos céljaink mielőbbi elérése érdekében. Ha a tavalyi bajnoki táblázatot szemléljük, akkor látható, hogy a Keleti-csoportban 42-43 ponttal már bent lehetett maradni, így ezt a mennyiséget szükséges mielőbb elérni, utána lehetne gondolkodni más célkitűzéseken is. Csapatunk előtt ebben a naptári évben még – ezt a mérkőzést is beleszámítva -, hét összecsapás áll, ebből hatot olyan csapatok ellen kell megvívnunk, amelyek a táblázat első felében helyezkednek el – tehát nem lesz egyszerű menet a folytatásban.

Színes lapok miatt csapatunkból Szabó Zsombor kénytelen kihagyni a budapesti túrát, vendéglátóinknál viszont nincs eltiltott. Tovább nehezíti az utazók meghatározását első csapatunk igen fontos, szintén vasárnap megrendezésre kerülő mérkőzése, hiszen a sérültek és betegek miatt elképzelhető, hogy néhány játékosra Schindler Szabolcs is igényt tart majd. A BKV keretében több, rutinos első- és másodosztályú múlttal rendelkező játékos is szerepel és mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Busai Attilának (MTK, FTC, DVTK, Nyíregyháza), aki egymaga már 10 találatot vállalt csapata 31 szerzett gólja közül.

A BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Segítőiként Marozsi Gábor Bencét és Topálszki Szabint jelölték ki. Az 1988-as születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 224 sárga- és 8 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 14. fordulóját október 24-én (vasárnap) 13:00 órától Termálfürdő FC Tiszaújváros – Füzesgyarmati SK, Eger SE – Aqua-General Hajdúszoboszló, Kisvárda Master Good II. – Kolorcity Kazincbarcika SC, BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre II., DEAC – Tiszafüredi VSE, Jászberényi FC – DVSC II., Putnok FC – Újpest FC II., Hidasnémeti VSC – Tállya KSE, Törökszentmiklós FC – Sényő-Carnifex FC, valamint DVTK II., Salgótarjáni BTC párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen a Kazincbarcika – BKV Előre – DEAC trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a Tiszafüred, Tállya, Hidasnémeti, Salgótarján, valamint Törökszentmiklós ötösfogat található – bár a tabella nem teljesen fest jelen pillanatban valós képet, hiszen a Salgótarján, valamint a Füzesgyarmat egy mérkőzéssel kevesebbet teljesített. A Salgótarján (3 pont) és a Törökszentmiklós (2 pont) helyzete pedig igen aggasztó, hiszen ilyen formán idejekorán akkora hátrányba kerülhetnek, amelyet lehetetlen lesz ledolgozni.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében derült időjárás várható és 13 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani, csapadék nem valószínűsíthető A Nap október 24-én 17 óra 40 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC

Rangadónak beillő mérkőzéssel folytatódik 2021. október 20-án (szerdán) 13:00 órától a harmadosztályú bajnokság, hiszen a jelenleg bronzérmes helyen álló DEAC együttesét fogadjuk, ezúttal a Kórház utcában.

Az előző idényben még másodosztályban szereplő Debreceni EAC teljesen más célért harcol az idén, mint a Békéscsaba 1912 Előre második csapata. Míg számunkra a tisztes helytállás és a bennmaradás a feladat, addig a hajdúságiak egyértelműen a gyors visszajutást tűzték ki maguk elé. Ennek érdekében a nyáron igyekeztek úgy alakítani a keretet, hogy ez elméletben meg is valósulhasson és a bajnokság eddigi állását tekintve, erre van is reális esélyük. Ehhez persze nem szabadna már túl sokat hibázniuk, vetélytársaiknak (BKV Előre, Kazincbarcika) viszont mérkőzéseket, pontokat kellene veszíteni. Ráadásul a Békéscsaba várakozáson felüli teljesítménye miatt, a 13. forduló előtt mindössze három pont és két helyezés a különbség (DEAC 26 pont – 3. hely, Békéscsaba 23 pont – 5. hely) a felek között, így aztán az előttünk álló mérkőzést ebből a szempontból hatpontosnak is tekinthetjük. Amennyiben az Előre győzni tudna a hétközi összecsapáson és a Hajdúszoboszló is pontokat vesztene a Kisvárda II. ellenében, akár újabb helyezést is foghatnánk a táblázaton.

Mivel nyolc nap alatt három mérkőzést kell teljesíteni a csapatoknak (ebből az elmúlt vasárnap egyet már lejátszottak) a jelenlegi szakaszban, így az erőforrások optimális beosztása létfontosságú lehet a továbbiakra való tekintettel. Az előttünk álló hétvégén az egyik bajnokjelölt, BKV Előre otthonába utaznak a Lilák, így Brlázs Gábor vezetőedzőnek jól kell sáfárkodnia az állománnyal, hiszen a frissesség, a lendület és a koncentráció dönthet mindkét előttünk álló összecsapáson. Tavaly oda-vissza megvertük a debrecenieket (2020. október 4-én DEAC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2, 2021. április 4-én Békéscsaba 1912 Előre – DEAC 3-0)  – bár nyilván az egy teljesen más bajnokság volt -, ettől függetlenül sikert eddig csak a 2021. július 25-én lejátszott felkészülési mérkőzésen (Békéscsaba 1912 Előre – DEAC 0-1) könyvelhettek el ellenünk. Mindenki tudja, hogy akár ebben a bajnokságban is szinte bármelyik csapat, bárhol, bárkit megverhet, így ennek fényében futunk neki az előttünk álló találkozónak.

A Sándor Tamás által vezetett szakmai stáb jelentősen átalakította a DEAC keretét, így számos érkező és távozó is szerepelt az átigazolási szezon híreiben. Érkeztek: Szabó János (DASE), Bényei Balázs (DVSC), Gaczella Robert Michael (DVSC), Virág Ákos (Hatvan), Orosz Marcell (DVTK – ismét kölcsönbe), Deczki Máté (Veszprém), Bidzilya Anton (Kaposvár), Oliver Tochukwu (Nyírlugos), Trencsényi Bence (Nyíregyháza), Lakatos Benjámin (DVSC – kölcsönbe), Soltész János (DVSC – kölcsönbe), Szabó Kornél (DVSC – kölcsönbe), Sárosi Norbert (DVSC – kölcsönbe), Al-Sheraji Rauf Mohamed (DASE), Csányi Ádám (Budapest Honvéd). Az utánpótlásból felkerültek: Urbán Gergely és Ratku Roland. Távoztak: Nagy Zoltán, Sigér Ákos, Nagy Krisztián, Rezes László, Acsádi Bence, Kertész Tamás, Kiss Bence, Nikitscher Tamás, Zöldesi Illés, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf, Kenderesi Dávid és Zachán Péter.

A számos első osztályú mérkőzéssel, valamint nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező debreceni keretből több név is ismerős lehet számunkra, hiszen a csapatkapitány Spitzmüller István mellett, Bényei Balázs és Bidzilya Anton is szerepelt korábban Békéscsabán. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Sidibe Ibrahimának (6 gól),  Oliver Tochukwunak (5 gól) és Székely Dávidnak (5 gól) is, akik a debreceniek által eddig szerzett gólok (34) közel felét vállalták. A jelenlegi bronzérmes pozíciót az eddig szerzett 8 győzelemnek, a 2-2 döntetlennek és vereségnek, valamint az ezekkel együtt járó 26 bajnoki pontnak köszönhetik. Bár az utóbbi két fordulóban nem termett túl sok babér számukra, hiszen Hajdúszoboszlón csak egy döntetlenre (2-2) futotta, a Kazincbarcika ellen viszont beleszaladtak egy tisztességes zakóba (1-4) – hozzátesszük, hogy két büntető is sújtotta őket -, amely ráadásul áldozattal is járt, hiszen Deczki Máté kiállítása miatt, Békéscsabán biztosan nem léphet majd pályára, ahogyan Sándor Tamás vezetőedző sem ülhet a kispadra piros lapja miatt. A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában az első osztályú Kisvárda ellen, abszolút vállalható eredménnyel (0-2) búcsúztak, így ezután már csak a kitűzött bajnoki cél teljesítése maradt a Hajdú-Bihar megyeiek számára.

A Békéscsaba II. továbbra is remekbe szabott teljesítményt nyújt és 12 forduló után 7 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, valamint 23 bajnoki egység birtokában a tabella 5. pozíciójából várja a folytatást. Czvalinga Áron a Jászberény ellen letöltötte eltiltását, így színes lapok miatti hátráltatás nem nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását. Némi finomságra Hodonicki Márknak, valamint Szabó Zsombornak lesz szüksége, akik sárga cédulák szempontjából veszélyeztetett helyzetben vannak (4-4 darab). Sérültekkel és betegekkel szerencsére mérsékelt mennyiségben kell számolnunk, így hozzávetőleg mindenki rendelkezésre áll majd. A kérdés még az első keretből esetlegesen visszajátszók személyei lehetnek, bár a vasárnapi, igen fontos Kecskemét elleni másodosztályú mérkőzés miatt erre nem sok esély mutatkozik.

Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Molnár Alexet és Juhász Lászlót jelölték ki. Az 1998-as születésű sporival 2021. szeptember 1-én a Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE 6-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 72 sárga- és 5 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 13. fordulóját október 20-án (szerda) 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC, Kolorcity Kazincbarcika SC – BKV Előre, Aqua-General Hajdúszoboszló – Kisvárda Master Good II., Termálfürdő Tiszaújváros – Eger SE, Sényő-Carnifex FC – DVTK II., Tállya KSE – Törökszentmiklósi FC, Újpest FC II. – Hidasnémeti VSC, DVSC II. – Putnok FC, valamint Tiszafüredi VSE – Jászberényi FC párosításokban rendezik meg. A Füzesgyarmati SK – Salgótarjáni BTC mérkőzést pedig október 27-én (szerda) 11:00 órától bonyolítják le.

Tizenkét forduló után a BKV Előre – Kazincbarcika – DEAC trió vezet, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg az Eger, a Tállya, a Hidasnémeti, a Salgótarján és a Törökszentmiklós csapatai állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás és akár 20 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2021. október 20-án (szerdán) 17 óra 47 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Beharangozó: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet után a 12. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga, így 2021. október 17-én (vasárnap) 13:00 órától Siófokon lép pályára együttesünk.

Összességében ez lesz a negyvenedik összecsapásunk a Balaton-partiakkal és tekintettel a bajnoki táblázat pillanatnyi állására, számunkra szinte létfontosságú lenne a szezon második győzelmének megszerzése. Ez azonban egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen a két együttes között kilenc pozíció és kilenc pont a differencia vendéglátóink javára. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a Siófok szeptember 12 óta (Kecskemét – Siófok 1-0) nem kapott ki, akkor a szituáció még kacifántosabb. Az összesített mérleg viszont határozottan mellettünk szól, még akkor is ha utoljára 2019. november 27-én sikerült legyőznünk (3-1) a Somogy megyeieket, hiszen az első osztályban 9 győzelem, 9 döntetlen és 6 vereség a javunkra, míg a második vonalban 10 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség szerepel a nevünk mellett. Utoljára egyébként 2021. május 2-án, szintén idegenben találkoztunk velük, amikor 1-0 arányú hazai siker született. Úgyhogy ebben a helyzetben szinte megjósolhatatlan, hogy melyik csapat tud majd jobban kijönni a kéthetes szünetből.

A 2020/2021-es szezon következő ellenfelünk számára sem alakult izgalmak nélkül, hiszen a 32. forduló után még a biztos kiesést jelentő, utolsó előtti (19.) helyen álltak. Aztán egy huszáros hajrával (4 győzelem és 2 döntetlen) biztosították tagságukat, így a 13. pozícióban végeztek. A jelenlegi 9. hely, melyet az eddig megszerzett 3 győzelemnek, 7 döntetlennek és mindössze egyetlen vereségnek köszönhetnek, stabil középcsapatként aposztrofálja őket, melyet az a tény is erősít, hogy mindössze 9 gólt kaptak – ez egyébként a mezőnyben a harmadik legkevesebb. A védelmük tehát igen szilárd és igyekeznek mindenféle kockázatot mellőzni mérkőzéseiken. Minimalizálva az esetleges hibalehetőségeket, kiolvasható a számokból az inkább biztos egy pontok szerzésére való hajlam. Túlságosan izgalmas, gólokban gazdag mérkőzésre tehát jó eséllyel nem számíthatunk, az előjelek alapján akár egyetlen találat is eldöntheti a három pont sorsát. Ezekből a tényekből következik, hogy mekkora jelentősége lehet a ziccerek könyörtelen és pontos kihasználásának, hiszen előreláthatólag ilyen szituációkból nem túl sok várható.

Csapatunk számára továbbra is nagyon fontos lenne az újabb pontok gyűjtögetése, hiszen a jelenlegi egyetlen győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel szerzett hét bajnoki egység még mindig igen kevés, a 18. hely pedig nem ér bennmaradást. Jó szolgálatot tehet a szünetben lejátszott Tiszakécske elleni felkészülési mérkőzés, melyet 3-4 arányban sikerült megnyernünk, hiszen Schindler Szabolcs további hasznos adatokhoz jutott, ezáltal az újabb bajnoki szakasznak való nekifutást nyilván egészen más szellemben és lelkiállapotban tudjuk megkezdeni. Betegségek, sérülések továbbra is nehezítik dolgunkat, de ez lassan a másodosztályban már természetes jelenségnek fogható fel. Babinyecz Balázs, Mikló Roland és Paudits Patrik visszatérésére még várni kell, de az utazók meghatározását több további játékosunk egészségügyi állapota is befolyásolhatja. A humán erőforrásainkkal való felelősségteljes gazdálkodás, második csapatunk idegenbeli szereplése miatt is lényeges lehet, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre II. Jászberényben lép majd pályája pontosan akkor, mint első együttesünk.

Színes lapok miatt csapatunknál nincs eltiltott, a házigazdánál azonban Elek Bence, Varga Bence és Domján Attila vezetőedző is csak a lelátóról szemlélheti majd az eseményeket.

A BFC – Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. augusztus 8-án, a Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 557 sárga- és 32 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 12. fordulóját október 17-én (vasárnap) 13:00 órától Kecskeméti TE – Nyíregyháza Spartacus FC, BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre, Soroksár SC – Szombathelyi Haladás, Budaörs – Szentlőrinc, 17:00 órától PMFC – Budafoki MTE, Szolnoki MÁV FC – WKW ETO FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, DVTK – Dorogi FC, FC Ajka – Tiszakécskei LC, valamint október 18-án (hétfőn) 20:00 órától Vasas FC – III. ker. TVE párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Haladás (25 pont) és a Kecskemét (24 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Békéscsaba, a III. ker. TVE és a Tiszakécske foglalják el.

A BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt – bízunk benne, hogy az időjárás és körülmények nem támasztanak majd különösebb akadályt! Mindenképp javasoljuk, hogy kizárólag erre a hivatkozásra kattintsanak, hiszen rendszeresen előfordul, hogy közösségi oldalainkon, oda nem tartozó, hamis, élő közvetítésekkel kecsegtető linkek jelennek meg. Nyilván igyekszünk ezeket mihamarabb eltávolítani, de nem tudjuk állandóan figyelni és folyamatosan felügyelni a megjelenő, kattintásvadász bejegyzések megjelenését. Szintén hasznos lehet a következő technikai információ: a közvetítést mindig úgynevezett Full HD felbontásban adjuk, tehát amennyiben bárkinél ennél rosszabb minőségben jelenik meg az adatfolyam, úgy javasoljuk, hogy a YouTube lejátszó felületének jobb alsó sarkában található, fogaskerék ikonra kattintva, a “Minőség” menüpontban állítsák a legjobb, 1080p jelzésű állapotba! A lejátszók általában automatikus módban kezdik meg a lejátszást, így a minőség alapesetben ennél jóval gyengébb lehet – tehát mindenképp érdemes átállítani, hogy megfelelőképpen élvezhető legyen az adás.

Élő közvetítés (live stream) itt:
https://youtu.be/F8kZsfE8GIo

Az előrejelzés szerint Siófok térségében gyengén felhős időjárás és 14 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2021. október 17-én (vasárnap) 17 óra 53 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

2015. október 31-én (szombaton) 18:00 órától lila-fehér rangadó következik a Kórház utcai centerpályán, amikor a Békéscsaba 1912 Előre csapata az Újpest FC együttesét látja vendégül, az OTP Bank NB I Liga 2015/2016-os szezon 14. fordulójában.

20151029

Az Előre élvonalba kerülésének idején (1974/75) az Újpest legszebb aranykorát érte, hiszen a hetvenes években minden bajnokság végén a dobogón volt és csak kétszer nem a legtetején (1975/76-ban harmadik, 1976/77-ben második helyezés). A többi nyolc esztendőben mindig az Újpest volt a magyar bajnok. Az Újpest az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró magyar labdarúgócsapat, melyet a XIX. század utolsó napján 1899. december 31-én alapított meg 20 lelkes újpesti fiatal Újpest Football Club néven. A klub első elnöke Baráth Lajos volt. Első hivatalos mérkőzését a csapat a szemközti Duna parton székelő III. Kerületi TVE ellen játszotta, az eredmény 1-1 volt. A klub történetének első gólját Weindlinger szerezte. Az 1901-ben beindult magyar labdarúgó bajnokságban a másodosztályba sorolták a csapatot, ahonnan 1905-ben jutott fel a legmagasabb osztályba. A 2011-es bajnokság végén kiesett, ám következő esztendőben, 2012-ben vissza is került és azóta folyamatosan az élvonalban szerepel a csapat – a Ferencváros után a második legeredményesebb labdarúgó klub. Eddigi teljesítménye 20 arany, 21 ezüst és 18 bronzérem. A klub első aranykorát a húszas évek végén, a harmincas évek elején élte, abban az évtizedben ötször nyerték meg a bajnokságot. Ennél lényeges eredményesebbek voltak a hetvenes években, amikor a legendás Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba belenőtt többek között Törőcsik András, Nagy László, Fekete László is. Azokban az években többször is száz gól felett teljesített a bajnokságban a klub, csatáraik közül Bene, Fazekas, Dunai II és Fekete többszörös gólkirályok voltak.

Nagyon nagy vad tehát az Újpest, amelynek ráadásul mindig jól ment az Előre ellen a játék. Ezt szemléletesen mutatja a két csapat eddig lejátszott bajnoki mérkőzéseinek statisztikája is, mely nyomasztó újpesti fölényt mutat. Például az Előre eddig még sohasem nyert bajnoki mérkőzést Újpesten és hazai pályán is csak nagyon keveset, az Előrének kimagaslóan a legrosszabb az idegenbeli és hazai mérlege a színtestvér csapat ellen.

A magyar bajnokság élvonalában eddig összesen 51 bajnoki mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat. Mielőtt a konkrét adatokat megvizsgálnánk érdemes előrebocsátani néhány beszédes tényt. A hetvenes években tíz bajnoki mérkőzésen az Előre egyszer sem győzött, hét vereség mellett mindössze három döntetlenre futotta a csapat erejéből. A nyolcvanas években a legkiegyenlítettebb a két csapat egymás elleni mérlege, három győzelem mellett hét döntetlen és kilenc vereség a mérleg. A kilencvenes években 2 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség a bajnoki mérkőzések megoszlása. A XXI. században bajnoki mérkőzésen még nem szereztünk pontot a fővárosi lila-fehérek ellen, hét meccs, hét vereség a mérleg.

team_ujpest_fc_2015_2016

Az NBI-ben eddig összesen 51 mérkőzést játszottunk egymás ellen. Az eredmények Békéscsabán és Újpesten is újpesti fölényt mutatnak.

A Békéscsabán lejátszott 25 bajnoki mérkőzés statisztikája: 5 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség. A gólkülönbség 33-46.

Újpesten ugyanez a statisztika 26 mérkőzés után: 21 győzelem, 5 döntetlen, 0 vereség. A gólkülönbség: 73-16.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 51 mérkőzésen 5 győzelem, 14 döntetlen és 32 vereség. A gólkülönbség: 49-119.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – Újpest 4-2 (1984/85).

Legnagyobb arányú vereség: Újpest – Békéscsaba 9-2 (1979/80).

Legelső (1974/75) hazai NBI-es mérkőzésünk eredménye 0-2 volt, az utolsó NBI-es meccsünkön vereséget szenvedtünk Újpesten 2-0 (2015/16).

Látszólag tehát minden ellenünk szól, a csapat igazi mumusa érkezik Békéscsabára a hétvégén. És ha ez esetleg nem lenne elég, ehhez hozzájön még az Előre gyenge bajnoki szereplése. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy az elmúlt két bajnoki mérkőzésünket gyakorlatilag a második félidőben veszítettük el. Debrecenben a félidő még csak 0-1 volt (a vége 0-7), a Paks ellen hazai pályán félidőben 2-0-ra vezettünk, mégis övék lett a sajt. Hiába álltunk ellen a róka komiszságának az utolsó percig, mégis maradt még egy trükkje (Bartha mintaszerű 25 méteres szabadrúgása) és ennek következtében mind a három bajnoki pontot be tudták kasszírozni.

Tehát annyira rosszak az előjelek, hogy ebből akár valami jó is kisülhet. Mert azért az Újpest sem az a csapat napjainkban, amelyik az ország bármelyik pályáján győzelmi eséllyel léphet pályára. Sőt! Előző kilenc mérkőzésükön öt döntetlen mellett négy vereség volt az újpestiek mérlege, utolsó győzelmüket éppen ellenünk aratták még augusztus elsején. A hétvégén hazai pályán a másik feljutót, a Vasast verték meg 2-0-ra. Tehát hiába a dicső múlt, a mai Újpest semmiben nem hasonlít nagynevű és népszerű elődjére. Igaz mi sem, de most mind tudásban, mind eredményességben szerintünk lényegesen közelebb van egymáshoz a két csapat, mint korábban bármikor. Tehát miénk az esélytelenek esélye, kezünkben a lehetőség, hogy mindabból a rosszból, ami mostanában bennünket ér, erényt kovácsoljunk. Használjunk ki minden adódó lehetőséget. Használjuk ki például azt, hogy nincs respektünk, hogy ránk mindenki felülnézetből vet pillantást, hogy sokan el is tekintenek tőlünk, hogy a mezőny nagy része miattunk nyugodt, mert hiába van papíron két kieső, az egyik már megvan. Szerintük!

Hogyan lehet ebből a szituációból esélyt csiholni? Úgy, hogy (sajnos) létrejött az a paradicsomi helyzet, hogy nincs semmi más szempont, csak a játék minél sikeresebb és eredményesebb végrehajtása. A játékosoknak nem kell, hogy remegjen a lábuk, nem kell, hogy izguljanak, nyugodtan megpróbálhatják megvalósítani legjobb ötleteiket, amelyek egy adott helyzetben eszükbe jutnak. Mert ha mozdulataikat a sikertelenségtől való félelem, a hibázás elkerülésének mindenek feletti óhajtása irányítják, abból csak rossz dolog sülhet ki. Azokat már ismerjük! Azt nyilván tapasztalatból tudják a játékosok, hogy a magabiztosság fél siker minden egyes párharcban, minden egyes próbálkozásban. Már gyakorlatilag nincs veszítenivaló semmi sem! Muszáj előre mennünk! Mehet fel minden egy lapra! Játszunk meg mindent esélyt, amit csak lehet! És bízzunk abban, hogy szurkolóink is ott lesznek velünk a stadionban, mert velük azért lényegesen könnyebb vagánynak, magabiztosnak lenni, mert akárhogyan is van, de tényleg igaz: Együtt erősebbek vagyunk!