Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre

Megerősítve vezető pozíciónkat Martfűn folytatódik a feljutásért folytatott harc első csapatunk számára 2024. március 31-én (vasárnap) 16:00 órától.

Martfűi LSE - Békéscsaba 1912 Előre

Újabb középcsapat az ellenfél, ráadásul idegenben és az előre látható körülmények sem tűnnek éppen ideálisnak. Nem megbántva ezzel senkit – főképp vendéglátóinkat – és nem panaszkodásképp írjuk, de a következő helyszín is alulról súrolja az NB-s követelményeket. Na, de ez van, így is meg kell oldani a feladatot és amennyiben az őszi mérkőzésre gondolunk, amikor itthon 7-0 arányban tudtunk győzni, akkor ezt az eredményt látatlanban, most is aláírnánk. Az előző fordulóban a Füzesgyarmat ellen (8-2) sikerült meggyőző módon kiköszörülni a kecskeméti csorbát (1-1), így visszaállítottuk hétpontos előnyünket a második helyezett ESMTK csapatával szemben. Szűk két hónap és kilenc forduló, tehát 27 szerezhető pont maradt a bajnokságból, az áprilisi programot (Honvéd II., Dabas, BKV Előre és ESMTK) szemlélve pedig a következő hónap végére akár el is dőlhet az első helyezett, így az osztályozók egyik részvevőjének kiléte – bízunk benne, hogy így lesz!

Az MLSE újoncnak számít a harmadosztályban, hiszen a 2022/2023-as szezont 26 győzelem és 1-1 döntetlen, valamint vereség birtokában, 79 pontot gyűjtve majdnem hibátlan mérleggel tudták megnyerni, az akkor még Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú bajnokságot. Az első három NB3-as forduló után lemondott az akkori szakmai vezető és vezetőedző páros, hiszen nem úgy indult az új bajnokság számukra, ahogy elképzelték. A kitűzött cél felé, ami nyilvánvalóan a bennmaradás kiharcolása, viszont már jó úton haladnak, hiszen 21 forduló után 7 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában a 10. pozíciót foglalják el. A tavaszi idény jól kezdődött számukra, mert a Honvéd II. és a Dabas ellen is győzni tudtak, utána viszont két izmosabb ellenféllel szemben már összességében csak egyetlen pontot tudtak szerezni (Martfű – BKV Előre 0-1, ESMTK – Martfű 2-2) – utóbbi egyébként hatalmas bravúrnak számít. Jelentős játékosmozgásra nem figyelhettünk fel a télen, a hírek szerint öt személyi változás történt. Távoztak: Csúri Dájmond Dávid és Mousavi, Pour Seyed Amir. Érkeztek: Vincze Patrik (Szajol), Kóródi Dávid (Törökszentmiklós), valamint Balla Zalán (Jánoshida). Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni ügyeletes gólfelelőseiknek: Kriska Norbertnek (9 gól) és Pintér Viktornak (6 gól). Érdekes adat, hogy a félidei eredmények alapján a Hódmezővásárhellyel egy szinten állva a hetedik helyet foglalnák el a táblázaton, ami annyit jelenthet, hogy általánosságban a második játékrészek nem sikerülnek túlságosan jól számukra, azaz a nyilvánvalóan erőnléti és koncentrációs hiányosságok vannak. Hazai körülmények között egyébként átlagosan szerepelnek: négy alkalommal győztek, hatszor pedig kikaptak, döntetlenre még nem végeztek otthon ebben a bajnokságban.

Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE 7-0 (3-0)

Fotó: Jenei Péter

Csató Sándor: – Örültem, hogy sok gólt szereztünk legutóbb, viszont bosszús vagyok amiatt, hogy az utóbbi hetekben megvívott meccseken többet is kaptunk, ami ősszel nem volt jellemzője csapatunknak. Próbáltunk erre is figyelmet szentelni a heti munka során, mivel az aktuális ellenfelünk tavasszal meglehetősen termékeny. Jól jött számunkra, hogy a Martfű ismét pontokat rabolt legfőbb riválisunktól, de biztosra veszem, hogy a megerősödő együttesük hazai pályán mindent elkövet majd annak érdekében, hogy a mi életünket is megkeserítse, ezért ennek szellemében kell pályára lépnünk vasárnap. Számunkra egyébként minden meccs egyformán fontos, így az előttünk álló kihívásra is a legjobb tudásunk szerint készülünk, nem hagyjuk elkényelmesedni a csapatot a hét pontos előny birtokában, hiszen a bajnokság legnehezebbnek tűnő szakasza még előttünk áll. Eltiltottunk nincs, apróbb sérülések zavarták a heti munkát, de bízunk benne, hogy mindenkire számíthatunk majd.

Színes lapok miatt a hazai csapatnál két eltiltott is lesz, így Kasik Ákos  – korábban Békéscsabán is játszott -, valamint Kriska Norbert is csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket. A Békéscsabánál szerencsére nem lesz szankcionált játékos és/vagy stábtag.

A Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Sándor Csabát, segítőiként Tőkés Róbertet és Benkő Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival 2022. július 31-én a BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre II. 0-4 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 585 sárga- és 28 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 22. fordulóját  2024. március 31-én (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Körösladányi MSK, Budapest Honvéd-MFA II. – ESMTK, Vasas FC II. – Monor SE, 16:00 órától Füzesgyarmati SK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Martfűi LSE – Békéscsaba 1912 Előre, Meton-FC Dabas SE – BKV Előre, Pénzügyőr SE – Hódmezővásárhelyi FC, valamint Ceglédi VSE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Ötvenhat bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=aJNP71v7-8A

Szeretnénk előre jelezni, hogy a beígért és már szokásosnak tekinthető élő közvetítés csak abban az esetben tud majd megvalósulni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanis a helyszínen nincs fedett közvetítőállás, így amennyiben elered az eső, akkor idő előtt be kell fejeznünk, mert a felszerelés nem vízálló.

Az előrejelzés szerint Martfű térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont akár +26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. március 31-én (vasárnap) 19 óra 13 perckor nyugszik. Itt hívnánk fel ismét a figyelmet, hogy március 30-ról 31-re (szombatról vasárnapra) virradó éjszaka ne felejtsék el egy órával előre állítani azokat az órákat, amelyek nem teszik ezt meg maguktól!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

Mindkét részvevő fél részére fontos lenne a győzelem, ezért – bár rangadóról ezúttal nem beszélhetünk – biztosan nagy csatára és izgalmas mérkőzésre van kilátás 2024. március 24-én (vasárnap) 14:00 órától, amikor a Füzesgyarmatot fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Füzesgyarmati SK

Az előzményekről pedig még annyit és aztán gyorsan el is felejtjük, hogy az előző fordulóban Kecskeméten hagytunk két pontot, ami remélhetőleg nem fog majd hiányozni a végelszámolásnál. Nem panaszkodunk, hiszen ennél sokkal több kell és talán jókor is érkezett ez a kisebb figyelmeztető jel, de a kecskeméti mérkőzés körülményei közel sem voltak az elégségeshez, így aztán az lett volna a csoda, ha másképp alakul a mérkőzés. Na, de lépjünk is tovább, hiszen probléma azért nincs! Továbbra is vezetjük a táblázatot, bár előnyünk az ESMTK-hoz képest öt egységnyire szűkült, úgyhogy ettől kezdve tényleg nem lehet hibázni. Következő ellenfelünk az idén még nyeretlen, hovatovább még pontot sem tudtak szerezni, így aztán nyilvánvalóan arra készülnek, hogy rossz sorozatukat majd Békéscsabán szakítják meg. A két csapat között egyébként 12 pozíció és 36 pont a különbség, tehát mindent összevetve nem kell sokat matekozni azon, hogy ki az esélyesebb. Néha persze ez nyomja rá a bélyegét az egészre, de remélhetőleg ezúttal gólgazdag, közönségszórakoztató és sebtapaszként is szolgáló, meggyőző teljesítményre számíthatunk. Ha pedig még átpillantunk a másik három csoportra, akkor az is kiviláglik a számokból, hogy összességében mi rendelkezünk a legtöbb bajnoki ponttal (53), gólkülönbségünk holtversenyben a Szentlőrinccel szintén a legjobb (+42), valamint a Szentlőrinc után a második legkevesebb gólt (13) kaptuk. Ha pedig így nézzük a dolgokat, akkor látható, hogy bárki jön szembe és amennyiben sikerül kitennünk a tudásunkat, akaratunkat a pályára, akkor senki sem lehet érdemben ellenfél.

A két mérkőző fél közös múltja ezen a szinte mindössze az őszi meccsre korlátozódik, amelyen 0-4 arányban győztünk idegenben. Második csapatunk korábban már négy alkalommal mérkőzött a gyarmatiakkal, melyekből kétszer ők, egyszer mi tudtunk győztesként kikerülni, a fennmaradó egyetlen alkalommal pedig 2-2 arányú döntetlennel zárult a mérkőzés.

Csató Sándor: – Nem keresünk kifogásokat az előző heti eredményre, túltettük magunkat rajta, így mindenképpen győzelemre játszunk vasárnap. Hazai pályán nem lehet más célunk, mint javítani az elmúlt heti botlást. Azt várom, hogy kezdettől komolyan vegyük a feladatot és kiszolgáljuk a közönséget. Egy-két helyen tervezünk változtatást, függetlenül a kecskeméti eredménytől, hiszen bő a keretünk és mindenkinek szeretnénk megadni a bizonyítás lehetőségét élesben is.

Szabados Tamás: – Dávid és Góliát küzdelme várható vasárnap. Jelen párharcban tízből kilencszer biztosra vehető, hogy csabai győzelem születne, de miért ne lehetne most az a tizedik meccs. Reálisak vagyunk, a két fél erejét, lehetőségeit és céljait másban lehet mérni, ettől függetlenül sportemberként nem feltartott kezekkel fogunk pályára lépni és próbáljuk megnehezíteni az Előre dolgát. Nagyon remélem, hogy tanultunk a múlt heti kudarcból és sikerül fejlődnünk játékban, akarásban és mentalitásban. Szeretnénk úgy építkezni, hogy a velünk azonos súlycsoportban lévő csapatokkal szemben készen álljunk a pontok begyűjtésére. Három hiányzónk lesz vasárnap, hiszen Sándor Raul eltiltott, Hadnagy Bence és Pinte Krisztián sérült, bár mindketten közel járnak a visszatéréshez.

Az eseményeket az aktualitásokkal fűszerezve próbáljuk fokozni, hiszen születésnaposainkat köszöntjük majd a mérkőzés előtt, ugyanis március 20-án Barkász Sándor többségi tulajdonosunk, valamint Pásztor József legendánk is egy esztendővel idősebb lett. Pásztor József hetvenedik születésnapjára összeverbuváltuk az Előre Öregfiúkat, megérkezik a Magyar Labdarúgó Szövetség regnáló és volt versenyigazgatója is, Vámos Tibor és Csiki Károly is, valamint még sokan mások. Egyszóval megadjuk a módját, hiszen a hetven az hetven…

A Füzesgyarmatot még az ág is húzza, hiszen házi gólkirályuk Sándor Raul Benjamin összegyűlt sárga cédulái miatt csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket. A Békéscsaba keretéből nem lesz szankcionálva senki, ráadásul majdnem minden volt sérültünk is bevethetővé válik, ilyen módon Csató mester merítési lehetőségei is bővülhetnek.

A Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Dobos Dávidot és Juhász Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. november 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 710 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 21. fordulóját  2024. március 21-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Kecskeméti TE 1911 II., Vasas FC II. – Pénzügyőr SE, 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – Meton-FC Dabas SE, BKV Előre – Budapest Honvéd-MFA II., ESMTK – Martfűi LSE, Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK, Körösladányi MSK – Monor SE, valamint Hódmezővásárhely FC – Ceglédi VSE párosításokban rendezik meg.

Ötvenhárom bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, öt ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles nap és hidegfront érkezése várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat – tehát mindenképpen érdemes lesz rendesen felöltözni. A Nap 2024. március 24-én (vasárnap) három perccel 18 óra után nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Gyulán folytatódik a Békéscsaba számára a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonja, amikor a második fordulóban, a Szeged 2011 csapata ellen lépünk pályára. A kérdés ezúttal, hogy vajon sikerül megszerezni az idei első találatot és folytatódhat a Grosics elleni veretlenségi sorozatunk, vagy amire még gondolni sem szeretnénk, a már évek óta tartó és átokként kísértő szerencsétlen rajtok egyikét kell újra, tovább szemlélnünk.

A szomszédok csatája iránt ezúttal is intenzív érdeklődés mutatkozik, hiszen ez az egyetlen olyan idegenbeli forduló, amikor csupán néhány kilométert szükséges megtenni szurkolóinknak azért, hogy tétmérkőzésen újra láthassák csapatunkat. A Szeged 2011 számára jól indult az idény, hiszen Germán duplájával idegenben, 1-2 arányban legyőzték a Ceglédet. Az első felvonás eredményeit szemlélve látható, ahogy azt mindenki gondolta-várta, igen kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze az idén: öt döntetlen eredmény is született, ami azt is jelentheti, hogy tíz együttes egyáltalán nem bírt egymással, vagy túlságosan óvatosan, inkább a biztosra játszva hozták az első mérkőzésüket. Meglátjuk, mindenesetre az elmúlt szezon zárófordulójának eredményével (1-4) ezúttal teljes mértékben kiegyeznénk. A két csapat egymás elleni statisztikáját hat évre visszamenőleg vizsgálva feltűnhet, hogy a “gyulai” szegediek még egyszer sem tudták legyőzni a Békéscsabát. A 2011 óta lejátszott tíz meccsből ötször mi győztünk, öt alkalommal pedig döntetlent mutatott az eredményjelző. A két klub egyébként kizárólag a másodosztályban és a korábban még létező Liga Kupa sorozatban találkozott egymással. A táblázatot elemezni egy forduló után értelmetlen, de kiolvasható az eredményekből, hogy a húszcsapatos bajnokságban mindössze öt együttesnek sikerült három pontot bezsebelnie és az első párosítások alkalmával esett 22 gól (mérkőzésenként 2,2-es átlag) átlagosnak mondható.

A Szeged 2011 új szakvezetővel, Supka Attilával vágott neki a küzdelmeknek, aki a június 11-én kezdődött felkészülés óta elvégzett munkát összességében pozitívan értékelte. A vezetőedző egyértelműen előrelépést vár csapatától az idén, a betartandó fiatal-szabály miatt azonban látszik, hogy a kötelezően szerepeltetendő játékosoknak nagyon sokat kell még fejlődniük fizikálisan és taktikai téren egyaránt.

Szerencsére eltiltásokról még nem számolhatunk be, mindkét együttesnél 2-2 sárga cédula talált eddig gazdára: a Békéscsabánál Birtalan és Szatmári, a Szeged 2011-nél Horváth Attila és Katona Máté gazdagodott lapokkal, Nagy István pedig továbbra is sérüléséből lábadozik.

Supka Attila: – Presztízs mérkőzés ide vagy oda, jó teljesítménnyel a Békéscsaba is verhető, mint ahogy azt az első bajnokijuk is megmutatta. Arra számítok, hogy egy masszív csapat érkezik hozzánk, mely célként tűzte ki, hogy feljusson az NB I-be. Ezt kimondták és ennek a szellemében próbáltak igazolni is. Ennek ellenére nem féltem a csapatot, mert tartom olyan erősnek és olyan hozzáállásúnak a mieinket, hogy a hétvégén úgy mennek ki a mérkőzésre, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani. Természetesen van miért visszavágni a Csabának, hiszen az előző bajnokság végén, az utolsó meccsen nem a legszebb eredmény született, súlyos vereséget szenvedett a Szeged. Mondtam a játékosoknak, hogy ezzel nem szabad foglalkozni, azzal viszont igen, hogy fel kell készülni a Békéscsabából, hogy a mi akaratunk érvényesüljön az első perctől kezdve. Hogyha azokat a dolgokat, amelyeket begyakorlunk és megbeszélünk, be fogjuk tartani, meg tudjuk csinálni a pályán, akkor azt hiszem, hogy megint három pontnak örülhetünk.

Boér Gábor: – Mindenképpen szeretnénk korrigálni ezen a katasztrofális kezdésen. Rosszul kezdtük a szezont és kicsit kilátástalanul futballoztunk, bár hozzátenném, hogy a gyakorolt dolgok egy részét azért már sikerült megvalósítani. Sajnos a szenvedélyesség és az igazán győzni akarás még hiányzott a játékunkból. Nem is szeretném tovább magyarázni a bizonyítványunkat, hiszen felesleges. Itt az előttünk álló feladat, ki kell javítanunk a hibáinkat és jó útra kell térnünk. Semmiképpen sem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen az osztály igen kiegyenlített, minden meccs háromesélyes és nagyon meg kell küzdeni a pontokért. Felmértük az ellenfelet, kielemeztük és próbálunk belőlük megfelelően felkészülni, de a fő szempont továbbra is az, hogy magunkkal foglalkozzunk, mert a vereség miatti letargikus állapotból fel kellett rázni a csapatot – nagyon nehezen viselték az eseményeket. Pontosan tudják, hogy ilyen módon nem lehet futballozni még egyszer és mindent el fognak követni azért, hogy ezt kijavítsák.

Urbin Péter: – Szeretnénk kiköszörülni a csorbát, amit az első fordulóban itthon elszenvedtünk, ezért mindenféleképpen három pontért utazunk a szomszédba és szerintem erre minden esélyünk meg is van. A két csapat jól ismeri egymást, túl sok újdonságot nem tud mutatni a másiknak, bár vendéglátóink új vezetőedzővel kezdték meg az idényt és ez nyilván a bizonyítani akaró játékosoknak plusz motivációt adhat. Az első mérkőzés alapján is kielemeztük a Grosicsot, az alapján is azt mondom, hogy nyernünk kell a mérkőzést. A Kazincbarcika elleni meccsel kapcsolatban az a véleményem, hogy nagyon akartuk a győzelmet, aztán a nagy akarásnak nyögés lett a vége, úgyhogy jóval többet kell futballból mutatnunk: mind támadásban, mind pedig védekezésben, több helyzetet kell kialakítanunk és akkor nem lesz gond. Az előző Szeged elleni meccsen sikerült dupláznom, ezért bízom abban, hogy ezúttal is sikerül majd betalálni.

A Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Böcskei Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2016. november 6-án, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt eddig 652 sárga- és 58 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szvetnyik Bence és Baghy Csaba sporttársakat jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 2. fordulója ezúttal már augusztus 5-én (szombaton) 19:00 órától megkezdődik, a Gyirmót FC Győr – ZTE FC mérkőzéssel. A további kilenc összecsapást, 2017. augusztus 6-án (vasárnap): 15:45 órától MTK Budapest – Ceglédi VSE, 17:30 órától Mosonmagyaróvár – Siófok, Szeged 2011 – Békéscsaba, KBSC – Vác, Soroksár – Szolnok, Dorog – Budafok, 19:00 órától ETO FC Győr – Kisvárda, 20:00 órától pedig Sopron – Csákvár, valamint  Nyíregyháza – Budaörs párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Gyula térségében valódi nyári időjárás várható. A levegő maximális hőmérséklete 39 Celsius fok körül alakul majd, viszont hidegfront érkezése is várható erős széllel és elszórtan csapadékkal.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre

Az első és az utolsó előtti csatája következik 2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor Kecskeméten lépünk pályára a bajnokság 20. fordulójában.

Kecskeméti TE 1911 II. - Békéscsaba 1912 Előre

Első ránézésre talán egyértelműnek tűnhet kecskeméti vendégjátékunk kimenetele, azonban a látszat csal, hiszen lila-fehér barátaink a táblázaton elfoglalt pozíciójuk (15.) ellenére kemény ellenfélnek tűnnek. Igaz, hogy utoljára 2023. november 5-én Füzesgyarmaton tudtak győzni 1-3 arányban, ám utóbbi mérkőzéseiken (ESMTK – Kecskemét II. 1-0 és Kecskemét II. – BKV Előre 0-1) megszenvedtek ellenfeleik és csupán egy-egy apró találaton múltak a meccsek. Fiatal, de ugyanakkor szervezett csapatról van szó, akik adott esetben 2-3 első osztályú visszajátszó segítségét is megkaphatják, tehát mindenképpen illik helyén kezelni a dolgokat. Nyilvánvalóan számunkra egyetlen út létezik és azon bárki jön szembe, csakis a győzelem az elfogadható, ettől függetlenül az ellenfelet sosem szabad lebecsülni, de ha az akaratot, a tudást és fegyelmezett, türelmes játékot továbbra is a pályára tudjuk tenni, biztosan nem lehet probléma!

Meccstörténelem szempontjából gyakorlatilag az őszi mérkőzésre korlátozódik a statisztika, hiszen konkrétan ez a két csapat akkor találkozott először. Az 5. fordulóban, 2023. augusztus 30-án lejátszott mérkőzésen 3-0 arányban tudtunk győzni hazai pályán, így teljesen jogos elvárás lehet a hasonló folytatás. A Bács-Kiskun vármegyeiek második csapata természetes módon az abszolút prioritást élvező első osztályú együttesük hátországaként üzemel, tehát elsődleges feladata a fiatal játékosok NB-s futballhoz szoktatása, a sérülésből visszatérő labdarúgók felépítése, formába lendítése. A hírös városiak az elmúlt idényben sem alkottak maradandót a harmadosztályú mezőnyben, hiszen 10 győzelemmel, 5 döntetlennel, 19 vereséggel, valamint 35 pontot gyűjtve a 15. pozícióban végeztek a Közép csoportban. Ősszel szinte teljesen átszervezték csapatukat, számos érkezőt próbáltak meg beépíteni, ami egyelőre talán nem annyira sikerült, hiszen 19 lejátszott forduló után, 2 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség, valamint 14 bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő 15. pozícióban állnak. Utolsó négy mérkőzésükön vereséget szenvedtek, egyetlen pontot 2023. november 12-én Cegléden sikerült szerezniük. A tél náluk inkább a távozókról szólt, hiszen jó eséllyel igazolások helyett inkább az akadémiai emberállományt használják. Öt sárga cédula miatt Jászai-Deák Zoltán biztosan nem léphet pályára, nálunk viszont szerencsére ezúttal nem lesz eltiltott. Keretünkben többen is sérülésekkel bajlódnak, hiszen a tartósabban sérült Fazekas Lórántra majd csak ősszel számíthatunk, de további labdarúgóink – szándékosan nem írtunk neveket – szerepvállalása is képlékeny.

Csató Sándor: – Biztató amit az első két tavaszi mérkőzésen visszakaptunk a csapattól. Adott a játék, a helyzetek kialakítása sem jelent gondot, ráadásul a padról beszálló játékosaink is bizonyították, hogy bátran lehet rájuk számítani. Ebben a mederben kell tovább haladnunk céljaink megvalósítása felé. A kecskeméti fiatalok iskolázott, szervezett focit játszanak, erről az őszi egymás elleni mérkőzésen is meggyőződhettünk, ugyanakkor a tapasztalatlanságuk miatt még nem elég hatékonyak. Arra számítunk, hogy kapnak segítséget az első csapatukból, ahogyan az első két mérkőzésen is történt. Ennek ellenére igyekszünk majd rájuk erőltetni az akaratunkat és persze begyűjteni a három pontot, hogy teljes biztossággal tarthassuk pozíciónkat. Keretünk bővült, hiszen újra számíthatunk az eltiltását letöltő Hodonickira, illetve Vólentre.

Békéscsaba 1912 Előre - Kecskeméti TE 1911 II. 3-0 (1-0)

Szeretnénk előre jelezni, hogy a beígért és már szokásosnak tekinthető élő közvetítés csak abban az esetben tud majd megvalósulni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanis a helyszínen nincs fedett közvetítőállás, így amennyiben elered az eső, akkor idő előtt be kell fejeznünk, mert a felszerelés nem vízálló.

A Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Juhász Dávidot, segítőiként ifj. Imrő Jánost és Frank Viktor Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még nem találkoztunk. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 388 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 20. fordulóját  2024. március 17-én (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Békéscsaba 1912 Előre, Budapest Honvéd-MFA II. – Meton-FC Dabas SE, 14:00 órától Pénzügyőr SE – Körösladányi MSK, Monor SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Füzesgyarmati SK – ESMTK, Martfűi LSE – BKV Előre, Ceglédi VSE – Vasas FC II., valamint Hódmezővásárhelyi FC – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Ötvenkét bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Szeged II. (14.), a Kecskemét II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Észak-Keleten a Putnok 42 pont birtokában vezet, de mindössze két egység lemaradással a Kisvárda II. üldözi, tehát semmi sem dőlt még el. Észak-Nyugaton a helyzet talán még inkább élesedik, hiszen a Veszprém (43 pont) és a Tatabánya (42 pont) csatájához csatlakozott a Bicske (39 pont) is. a dél-nyugati országrészben az Iváncsa és a Szentlőrinc pontegyenlőséggel áll az első két helyen, közöttük jelen pillanatban csak a több győzelem differenciál az Iváncsa javára. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy 2024. március 18-ig szükséges benyújtani a 2024/2025-ös idényre érvényes licenckérelmeket és április 22. környékén (az Elsőfokú Licencadó Bizottság első ülése után) már ismertté válik, melyik csapat, milyen licencet igényelt, ebből pedig további következtetéseket lehet majd levonni.

Az előrejelzés szerint Kecskemét térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 17-én (vasárnap) 17 óra 53 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

Ötvenöt nap telik el az előző szezon utolsó mérkőzése óta, amikor július 30-án (vasárnap) 19:00 órától ismét valódi tétmeccsen, ráadásul hazai környezetben, villanyfényes mérkőzésen fogadjuk a másodosztályú újonc Kazincbarcikát.

Érthető tehát, ha mindenkinek viszket egy kicsit a keze-lába, hiszen sokáig kellett nélkülöznünk, rengeteg idő telt el bajnoki nélkül és az új összetételben, igazi tétmeccsen mindenki szeretné látni-érezni, mire képes csapatunk, hogy működik a felkészülési időszakban megtanult, új játékrendszer. Játékosaink is izgalommal és egészséges türelmetlenséggel várják a vasárnap estét – mindenki igyekszik a legjobbat nyújtani az utolsó napokban is, hogy lehetősége legyen a kezdőbe kerülni és hazai közönség előtt megmutatni, mire képes. Egy szó, mint száz: a szezonpremier igazi csemegét kínál, hiszen pontra menő csatában utoljára 2013. április 20-án, idegenben találkoztuk a borsodiakkal, amikor emberhátrányban 1-2-es csabai győzelmet mutatott az eredményjelző a meccs végén. Az utóbbi tíz évben egyébként összesen tizenkétszer mérte össze erejét a két együttes: ebből mindössze háromszor született barcikai siker. A hat viharsarki győzelem, a két döntetlen eredmény, valamint a 21-12-es gólkülönbség pedig egyértelműen a mi javunkra billenti a mérleg nyelvét. Ettől függetlenül nyilván nem lehet fejjel a falnak rontani, hiszen egy akarattal teli, lelkes alakulatról van szó, akik június 26. óta készülnek a számukra is igen fontos szezonnyitó mérkőzésre. A két legnagyobb arányú győzelmet (4-0) egyébként 2011. május 7-én és 2009. október 31-én követtük el.

A KBSC – toronymagasan megelőzve vetélytársait – szerezte meg az előző idényben újra, a felfelé történő osztályváltás lehetőségét, hiszen a Monori SC-t bőven letaszítva a trónról, a 25 győzelemnek, 4 döntetlennek és 5 vereségnek köszönhetően 79 bajnoki egységet gyűjtöttek. Az NB2 azonban egészen más tészta, mivel a 20 csapatos mezőnyből az előzetes várakozások és esélylatolgatások szerint, legalább 5-6 együttes lehet esélyes az első két hely valamelyikére, így aztán igazán pikáns, vérre menő küzdelmek várhatók. Az idén hatvanéves fennállásukat ünneplő sárga-kékek egyébként éppen ellenünk vívták első felkészülési mérkőzésüket. A Balmazújvárosi Edzőközpontban 2017. július 1-jén lejátszott találkozó 0-5-ös békéscsabai sikerrel zárult. Akkor még nem láthattuk játék közben az előző szezon első felében még Békéscsabán szereplő Takács Pétert. Távozók és érkezők is akadtak mindkét fél keretében: Lipusz Norbert, Illés Gábor, Kis Szabolcs és Kovács Péter máshol folytatja, Farkas Jánossal és Faggyas Milánnal nem tudott megegyezni a vegyész vezetősége. Az érkező oldalon Takácson (Békéscsaba) kívül, még Kristófi Sándort (Tiszaújváros FC) említhetjük. A folytatásban sem maradtak tesztmérkőzések nélkül Vitelki Zoltán neveltjei, melyeken a következő eredmények születtek: KBSC FC – Putnok 6-2 (2-2), Balmazújváros – KBSC FC 2-1 (0-1), KBSC FC – Nyírbátor 3-1 (2-0), KBSC FC – Tiszaújváros 3-2 (1-0), KBSC FC – Tállya 5-2 (1-2), KBSC FC – DVTK II. 4-0 (0-0).

A mérkőzésen egészen biztosan nem szerepelhet Nagy István, aki a Salgótarján elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett részleges hajlító-combizom szakadást, így mesterünknek az eredetileg eltervezett felállás helyett mást kell kitalálnia. A keretben egyébként mindenki más egészséges, hadra fokható és készen áll az első csatára.

Boér Gábor: – Mindenki nagyon várja, hogy végre bajnoki mérkőzésen lépjen pályára. A játékosok és mindenki más a háttérben, azért dolgozott, hogy végre ismét igazi tétmérkőzés legyen a Kórház utcában. Nagyon örülök, hogy itthon kezdünk és itt tudjuk az első meccset lejátszani. Az utolsó hét sok újdonságot már nem hozott, inkább a finomhangolás és frissítő jellegű edzés volt a cél. Olyan szituációkat, pontrúgás variációkat gyakoroltunk, melyeket fontosnak tartottunk ismételni, de a leglényegesebb az volt, hogy mindenki frissüljön és teljes mértékben készen álljon a bajnokságra. Azt kell mondanom, hogy mindenki teljesen tűzben van, nagyon várja a mérkőzést és remélem, hogy ennek meg is lesz a látszata, eredménye. A barcikaiakkal már játszottunk egy tesztmérkőzést és ez nyilván legalább annyira hasznos, mint amennyi hátránya is van – hiszen nem csak mi láttuk a másik csapatot, hanem ők is minket. Messzemenő következtetéseket a balmazújvárosi edzőmeccsből nem kell levonni, hiszen itt sem az eredmény, sem az ott mutatott játék nem igazán lényeges. Ezekből mindig kiragadunk pár lényeges momentumot, hibát, amelyek épülésünkre szolgálnak. Az ellenfél is hasonlóképpen gondolkodik és ők is felkészülnek belőlünk. Hazai pályán kizárólag magunkkal kell foglalkoznunk és függetlenül attól, hogy ki az ellenfél, meg kell nyernünk a találkozót.​

Viczián Ádám: – Elég hosszú felkészülésen vagyunk túl, sok edzéssel. Úgy érzem, hogy amit eltervezett a szakmai stáb, azt elvégeztük, mindent sikerült végrehajtanunk, egy játékos kivételével sérülésmentesen. Nagyon befogadó társaság vagyunk, az összes új labdarúgó könnyen beilleszkedett, jó a hangulat az öltözőben, egyszóval jó közösség alakult ki, minden rendben van ezen a téren. Szeretném, ha szép számú közönség előtt játszhatnánk az első hazai mérkőzésünket és egyértelműen csak a győzelem elfogadható. A legfontosabb, hogy aggresszivitásban, mentálisan az ellenfél fölé kerekedjünk és akkor jönni fog az eredmény.

Vitelki Zoltán: – Tartalmas és fárasztó felkészülési időszakon vagyunk túl. Rengeteget dolgoztunk a fiúkkal ezalatt a néhány hét alatt. Bízom benne, hogy az elvégzett kemény munka meghozza gyümölcsét. Minden meccsen a három pont megszerzése a fő cél, így ez most sem lesz másként, amikor a Békéscsaba lesz az ellenfél.

A Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1972-es születésű sporival legutóbb 2016. április 2-án, a Békéscsaba 1912 Előre – DVTK 0-0 mérkőzésen, alapvonali asszisztensként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 711 sárga- és 72 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Garai Pétert és Bornemissza Norbertet jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 1. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. július 30-án (vasárnap): 18:00 órától Budaörs – Gyirmót FC Győr, Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC, Szolnoki MÁV FC – Dorogi FC, Vác FC – Soroksár SC, Ceglédi VSE – Szeged 2011, Kisvárda Master Good – Credobus Mosonmagyaróvár, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC, Aqvital FC Csákvár – MTK Budapest, BFC Siófok – Soproni VSE,  valamint ZTE FC – WKW ETO FC győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Békéscsaba térségében derült ég, 33 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2017. július 30-án 20 óra 05 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az új szezon első mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!