Első a negyedik ellen

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 296 másodperc.

Az utolsó előtti bajnoki forduló következik a 2024/2025-ös idényben, amikor május 19-én (vasárnap) 17:00 órától Körösladányban vendégszerepel első csapatunk.

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

Újra vármegyei rangadó következik, de ezúttal számunkra már gyakorlatilag tét nélkül, hiszen a Békéscsaba már korábban megnyerte a bajnokságot. A ladányiak viszont még ostromolhatják a bronzérmes pozíciót, hiszen jelen pillanatban a Hódmezővásárhely 5 ponttal előzi meg őket, így matematikai esélyük mindenképpen maradt. Ez a lehetőség nyilván hajtani fogja őket, mint ahogy mi sem fogjuk félvállról venni a mérkőzést, hiszen a jó statisztika és az eredménysor, na meg a felkészülés az osztályozókra továbbra is igen lényeges! Következő ellenfelünk 28 teljesített játéknap után 15 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség, valamint 52 bajnoki pont birtokában a negyedik pozíciót birtokolja a bajnoki táblázaton, így kiesési gondokkal egyáltalán nem kell foglalkozniuk, gondolkozhatnak kicsit előre, építhetik a következő szezon csapatát. Ehhez igen jó erőpróba a Békéscsaba elleni mérkőzés, ami egyébként jó eséllyel közönségszórakoztatónak is ígérkezik, mert a csapatok eddigi találkozásai alkalmával sosem maradtunk gólok nélkül. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a Körösladány hazai pályán nyújtott eddigi teljesítménye a hazai/vendég táblázaton a negyedik, míg a Békéscsaba idegenbeli produktuma továbbra is legjobb a mezőnyben. A két együttes közös múltja inkább a megyei szintre korlátozódik, a harmadosztályban mindössze háromszor, 2022. november 19-én2023. május 14-én, valamint 2023. november 5-én találkoztunk, melyeken egy-egy győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, utoljára pedig döntetlenre (2-2) végeztek a Kórház utcában a felek.

A két csapat keretét némileg befolyásolhatják az előző fordulóban összegyűjtött színes lapok, így a hazaiaknál Czirok József, míg a Békéscsabánál Mikló Roland jutott az automatikus eltiltás sorsára. A lila-fehéreknél számos sérülés, illetve betegség is hátráltatja a megszokottnak nevezhető összeállítás pályára küldését, de nyilván az osztályozó mérkőzésekre való felkészülés, illetve pihentetés is nagy szerepet játszik a szakmai stáb döntéseiben, tehát aggódni azért nem kell.

Csató Sándor: – Eddig sem volt könnyű egyetlen mérkőzésünk, egy vármegyei rangadó pedig még nehezebb kilencven percet ígér, ahogy ezt megtapasztaltuk már a ladányiakkal kapcsolatban az őszi Kórház utcai találkozón is. Biztosra veszem, hogy plusz motivációval fognak harcolni és nem csak azért, hogy a céljaikat megvalósíthassák. Számunkra viszont az osztályozó előtt fontos minden pont és győzelem, az önbizalom további növelése érdekében. Mindenképpen szeretnénk az idegenbeli jó szériánkat megőrizni, ponttal vagy pontokkal a tarsolyban, továbbra is veretlenül tudnánk le házon kívül az évet, ami jól mutatna a bizonyítványban. Az évad végén rendre akadnak olyan játékosok, akik izomsérüléssel bajlódnak, nem kivétel ez a hét sem, emiatt akadnak kérdőjelek a kezdő tizenegyet illetően.

A Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Benkő Róbertet és Balla Leventét akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2024. április 14-én, a Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 638 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 29. fordulóját 2024. május 19-én (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – ESMTK, Kecskeméti TE 1911 II. – Füzesgyarmati SK 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre, Hódmezővásárhelyi FC – BKV Előre, Ceglédi VSE – Meton-FC Dabas SE, Pénzügyőr SE – Budapest Honvéd-MFA II., valamint Monor SE – Martfűi LSE  párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Körösladány térségében hidegfront érkezése várható, záporokra-zivatarokra is számítani lehet, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont +26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. május 19-én (vasárnap) 20 óra 21 perckor nyugszik.

A mérkőzést némileg rendhagyó módon ezúttal nem a Békéscsaba 1912 Előre hivatalos YouTube csatornáján követhetik élőben, hanem az alábbi hivatkozás alatt:

Élőben közvetítjük a Körösladány–Békéscsaba mérkőzést

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

Rangadó a köbön


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: