Címkézett bejegyzés

Beharangozó: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

A tizenhárom napos válogatott szünet előtt csapatunk a Balaton fővárosába látogat, ahol 2016. november 6-án (vasárnap) 13:30 órától a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést rendezik meg, a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának 16. fordulójában.

20161105_01

Az ünnepnap és a hosszú hétvége miatt szerdán reggel kezdődött újra a heti munka a Lilák számára: napi két foglalkozással – tréningek, súly- és állapotfelmérések, konditerem és taktikai megbeszélés – készültek a következő, idegenbeli megmérettetésre. Sajnos a legutóbbi fordulóban elszenvendtük az idei szezon második hazai vereségét (Békéscsaba – Mosonmagyaróvár 0-1) és visszacsúsztunk a tabella 7. helyére, de nincs semmi sem veszve. A táblázaton továbbra is igen szoros az állás, hiszen a 2-5. helyig négy csapat, egyaránt 26-26 ponttal, míg az élbolyt üldőző 6-9. pozíciót elfoglaló négy csapat, egymáshoz képest csupán egy mérkőzésnyi távolságban küzd a további bajnoki egységekért. A listavezető Balmazújváros 32 ponttal, némileg ellépett, de ők sem ülhetnek a babérjaikon – mivel az őszi felvonásban még a Puskással és a Kisvárdával is össze kell mérniük magukat.

Következő ellenfelünk már a 6. fordulóban búcsúzott a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjától, hiszen 2016. szeptember 21-én a REAC otthonában 2-0-ás vereséget szenvedtek. A balatonpartiak győzelmi kényszerben vannak, hiszen a 10. forduló óta nem sikerült győztes mérkőzést produkálniuk. Az utóbbi két fordulóban is csak ikszekre futotta erejükből (Sopron – Siófok 1-1 és Siófok – Kisvárda 0-0), de szeptember 25-én belefutottak egy kiütéses vereségbe is (Soroksár – Siófok 6-1). Goran Kopunovic együttese jelen pillanatban 6 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel a bajnoki táblázat 12. pozícióját foglalja el, és az összegyűjtött 22 pont csupán hárommal kevesebb az általunk felmutathatónál. A két mérkőző fél utoljára 2015. április 25-én találkozott egymással, akkor számunkra kedvező eredmény (Siófok – Békéscsaba 0-2) született. Az utóbbi tíz évre visszatekintve elmondható, hogy a 11 találkozásból mindössze egyszer sikerült a somogy megyeieknek felül kerekedniük (2002. augusztus 17. Siófok – Békéscsaba 4-1). A legnagyobb arányú győzelmet – kicsivel több, mint két éve – 2014. október 13-án arattuk (Siófok – Békéscsaba 0-3). Az utóbbi évtized történelme (5 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség) tehát abszolút mellettünk szól, de túlzott magabiztosságra az idei bajnokságban egyetlen csapatnak sem lehet oka. Precíz, pontos, fegyelmezett és határozott játékra van szükség – csak ilyen módon kozmetikázhatjuk az utóbbi fordulók pontvesztéseit.

A siófoki szakmai stáb együtt maradt az előző szezon óta, így nagy egyetértésben sikerült kialakítaniuk az keretet. Hosszabbítottak vagy érvényes szerződésük volt: Filipánics Bálint, Nagy Dániel, Nagy János, Gréczi Gábor, Mogyorósi József, Elek Bence, Futó Zsombor, Kozma Richárd, Farkas Norbert, Körmendy Kevin, Kis Tamás. Érkeztek: Tajti Norbert (Felsőtárkány SC), Szalai Vilmos (Nyíregyháza Spartacus), Petneházi Márk (FC Ajka), Berde István (Szeged 2011-Grosics Akadémia), Gál Mátyás (Vasas), Nagy Richárd (Vasas), Tamaskó Ádám (Dunaújváros PASE), Pendl Alexander (Nikos & Sokratis Erimis – ciprusi). Kölcsönbe érkeztek: Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán, Micsinai Miklós (mindhárman Vasas). Távoztak: Ivancsics Gellért (bajnokság közben – ?), Rusvai László (?), Berki István (?), Paudits Patrik-Bognár Bence-Baksa Dénes-Gábor Péter (Videoton – kölcsönből vissza), Murka Benedek-Czingráber Máté (Vasas – kölcsönből vissza), Tamás László (Vasas – kölcsönből vissza, onnan Balmazújváros).

Az utóbbi hetekben mindkét vezetőedző dolgát eltiltások, betegségek és sérülések is nehezítették. Vendéglátóinknál például Futó Zsombor súlyos térdsérülése miatt dőlt ki hosszabb időre, ugyanakkor Szalai Vilmos a Sopron elleni bajnokin begyűjtött, piros lapot érő két sárgája miatt kapott egy mérkőzésről való eltiltást. A Békéscsabánál Huszár és Fabio továbbra is sérült, eltiltottunk viszont szerencsére nincs. Négy sárgalapja miatt veszélyeztetett helyzetben egyedül Viczián Ádám van.

Zoran Spisljak: – Remélem, hogy ez a mérkőzés is úgy alakul majd, mint az utóbbi években. Játékosaim és én sem voltunk elégedettek az előző mérkőzés végeredményével, hiszen hiába volt nálunk többet a labda és domináltunk, nem tudtunk olyan helyzetet kialakítani, ami eredményhez vezetett volna. A héten is főképp azon dolgoztunk, hogy Siófokon ez másképp legyen – bízom benne, hogy mindenki átérzi az előttünk álló meccs jelentőségét és ennek fényében megtesz majd minden tőle telhetőt, hogy pontot-pontokat hozzunk haza a Dunántúlról. Határozottan és hatékonyan kell játszanunk, csak így győzhetünk. Látható, milyen szoros a tabella – várható volt, hogy az idei bajnokság így alakul – nagyon közel állnak egymáshoz a csapatok. Egy-egy győzelemmel adott esetben nagyot lehet előre lépni, de pillanatnyilag még nem ezzel kell foglalkoznunk. Ha mindig az előttünk álló feladatra összpontosítunk és próbáljuk magunkból a legtöbbet kihozni, akkor elérhető lesz a kitűzött cél. Természetesen azzal lennék elégedett az őszi szezon végén, ha az első háromban tudnánk fordulni, mert akkor lőtávolságban maradnának a feljutásra pályázó együttesek. Még nagyon sok van hátra, de ettől függetlenül minden meccs és minden pont nagyon fontos lehet. Szorgalmasan gyűjtögetnünk kell a bajnoki egységeket és ha ezt sikerül megfelelőképpen megoldanunk, akkor biztosan versenyben leszünk a feljutásért.

20161105_02

A mérkőzés játékvezetője Szőts Gergely lesz, akivel utoljára még az OTP Bank Ligában, 2016. április 19-én találkozhattunk, amikor a Békéscsaba – Vasas (1-1) mérkőzésen alapvonali asszisztensként tevékenykedett.  Az 1981-ben született spori pályafutása alatt összesen 421 sárga-, valamint 42 darab piros cédulát osztott ki. Segítőiként Lémon Oszkár és Király Krisztián, tartalék játékvezetőként Böcskei Balázs került kijelölésre. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 16. fordulójának összes mérkőzését 2016. november 6-án (vasárnap) lebonyolítják, 8 meccset 13:30, a maradék kettőt pedig 16:00 órás kezdési időponttal.

Csapatunk szombaton délelőtt útra kelt és a délutánt, valamint az éjszakát Telkiben – az edzőközpontban tölti, hogy zavartalanul fel tudjon készülni a vasárnapi megméretettetésre. A jövő hét folyamán – a válogatott szünet ellenére – is folytatódnak a tréningek és a harmadosztályban a mérkőzések is. Szerdán, 2016. november 9-én 13:30 órától, a Kórház utcai centerpályán pótoljuk az NB3-as bajnokság 12. fordulójából elmaradt Békéscsaba 1912 Előre II. – Paksi FC II. mérkőzést. Pénteken, november 11-én 11:00 órás kezdési időponttal ZÁRTKAPUS felkészülési mérkőzésen fogadjuk a SZEOL SC együttesét és a hétvégére is marad focimeccs, hiszen Szenti Zoltán alakulata november 12-én (szombaton) 11:00 órától az FC Dabas csapatát látja vendégül.

A Békéscsaba 1912 Előre utazókerete (ABC rendben): Bagi István, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Fehér Zsolt, Juhász György, Kelemen Dávid, Mursits Roland, Nagy István, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Takács Péter, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám.

Vasárnap Siófok környékén 11 és 17 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, de zápor-zivatar várható – legalább 15 mm csapadékkal. Érdemes vízhatlan ruházatot rendszeresíteni a mérkőzésre és melegen felöltözni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Ismét egy NB2-es újonc ellen folytatjuk a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonját, amikor 2016. október 30-án (vasárnap) 17:00 órától a Credobus Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk villanyfényes mérkőzésen, a Kórház utcai Stadion centerpályáján.

promo_elore_mososmagyarovar_web

Kolbászfesztivál ide, hosszú hétvége oda – labdarúgóink és a szakmai stáb részére ezúttal sincs lehetőség a kikapcsolódásra, hiszen az ötnapos zalaegerszegi-csákvári túra után csütörtökön már újból, mindenki munkába állt. Aznap délután, pénteken és szombaton is tréningekkel, mérésekkel és taktikai értekezlettel folytatódik a program.

Következő vendégünket is komolyan kell vennünk, hiszen a 2015/2016-os szezon NB III-as nyugati-csoportjának küzdelmeit ezüstérmes pozícióban zárták. Igaz, csak egy ponttal előzték meg a Dorogi FC csapatát – amely egyébként egyik legjobb harmadikként szintén egy osztállyal fejlebb folytathatta. A másodosztályú szezont teljesen új alapokra helyezve kezdte meg a Mosonmagyaróvár: Király József alakulata – aki az előző harmadosztályú szezon kezdetén Vágó Attilát váltotta – abszolút felfelé ívelő pályára állt és igazolások tekintetében is igyekeztek folytatni a pozitív tendenciához szükséges aktivitást. Érkezők: Bartos Julián (Csákvár), Bohner Roland (Gyirmót, kölcsön után végleg), Czár Richárd (Ajka), Kószás Krisztián (Vác, szabadon igazolhatóként), Koszó Balázs (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Mayer Milán (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Németh Márk (ETO FC Győr, szabadon igazolható). Távozók: Hanzl Máté (Ajka), Nagy Ádám (befejezte pályafutását, pályaedző lett). Érdemes különös figyelmet szentelni a mosoniak ügyeletes gólfelelősére, Laki Balázsra – aki kiemelkedő teljesítményével. és hét szerzett találatával a góllövő lista második helyezettje. A nyugat-dunántúliak 14 lejátszott forduló után a táblázat 13. helyét foglalják el, nevük mellett 5 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség, valamint 18 megszerzett bajnoki egység szerepel. A tabella továbbra is igen képlékeny, hiszen a 2-7. helyen, három ponton belül hat csapat küzd az előbbre lépésért. A középmezőnyben sem más a helyzet, a 8-15. pozícióban 8 együttes vitézkedik és gyakorlatilag egyetlen forduló alatt is óriási változások lehetnek.

Összesen hat forduló van hátra a téli szünetig, így továbbra is igen fontos lenne a hazai, kötelezőnek mondható győzelmek megszerzése és az ezzel járó pontok itthon tartása. Akárhogy nézzük a dolgot, a vásárnapi mérkőzés sem lesz fáklyásmenet: sérülés és eltiltás is nehezíti a felkészülést: Fabio szerdai vádlisérülése legalább egy hónap kihagyásra kárhoztatja védőnket, Bényei pedig összegyűjtött öt sárgalapjának köszönhetően a hónap utolsó mérkőzését csak a közönség soraiból szemlélheti. Az MLSZ fegyelmi határozatai mindkét csapatot elmarasztalták a héten: a Békéscsabát színes lapok miatt 12.500,- forint pénzbüntetésre, míg a kisalföldi csapatnál Baranyai Norbert labdarúgót a legutóbbi Sopron elleni (1-1) mérkőzésen való kiállítása utáni sportszerűtlen magatartása miatt, egy soron következő mérkőzésről eltiltotta a FEB.

Zoran Spisljak: – Egy újonc ellen lépünk pályára a hétvégén, de ez nem jelent semmit. Nagyon kiegyenlített a bajnokság, nem lehet abból kiindulni, hogy ki, mikor és honnan jutott fel vagy került a másodosztályba. A Mosonmagyaróvár már megmutatta, hogy mire képes és igen stabilan futballoznak, nehéz őket megbontani és túl sok gólt sem kapnak. Továbbra is azt a játékot kell játszanunk, amely eddig is eredményre vezetett. Zalaegerszegen és Csákváron is jórészt rendben volt a játékunk, a sikeres befejezéseken viszont tovább kell dolgoznunk, mert egészen másképp is alakulhatott volna az utóbbi két meccs, ha ebben jobbak vagyunk. Ismét mindent meg kell próbálnunk, hogy hazai pályán meg tudjuk szerezni a három pontot – ki kell használnunk minden rendelkezésünkre álló előnyt. Bízom benne, hogy minden bevethető játékosom olyan állapotban lesz vasárnapra, hogy százszázalékos teljesítményt tudjon nyújtani – amit egyébként el is várok tőlük. Sajnáljuk, hogy az előző bajnokin nem sikerült megszerezni a győzelmet, pedig az öltőzőben is mindenki úgy érezte, hogy rendben lesz a meccs. Már az elejétől kezdve helyzeteket tudtunk gyártani, kiállításra kényszerítettük vendéglátóinkat, így emberelőnyben játszhattunk és mi tudtuk irányítani a játékot. A gólok viszont nem jöttek és az ellenfél tudta megszerezni a vezetést, miután futnunk kellett az eredmény után. Az egyenlítő gól után, gyorsan kaptunk még egyet – ami megfogta a csapatot, ugyanakkor volt bennünk erő és akarat az újabb egyenlítésre – ez mindenképpen pozitív. Még a végefelé is volt lehetőségünk eldönteni a meccset, de ilyen formán maradt az igazságosnak mondható pontosztozkodás. Azt még nem tudjuk mire lesz jó ez az egy pont, de a bajnokság végén adott esetben fontos is lehet. Huszár továbbra sem áll rendelkezésre, Fabio pályára lépésével kapcsolatban pedig még az utolsó orvosi vizsgálat eredményei dönthetnek, de valószínűleg neki ki kell hagynia néhány mérkőzést. Juhász, Fehér és a többiek egészségesek, velük tudok kalkulálni ezúttal.

KIrály József: – Ellenfelünk az utóbbi mérkőzéseken megmutatta, hogy erős, masszív csapat. Keretük sok jó játékossal rendelkezik, főleg a támadó szekcióban, ezért nekünk nagyon motiváltnak, koncentráltnak kell lennünk a mérkőzés elejétől a végéig, ha eredményesek akarunk lenni a viharsarokban.

A mérkőzés játékvezetője Oláh Gábor lesz, akivel utoljára még 2016. április 30-án, a Békéscsaba-DVSC (0-0) mérkőzésen találkozhattunk – alapvonali asszisztensként. Az 1976-ban született spori pályafutása során, összesen 134 sárga- és mindössze 12 piros cédulát osztott ki. Segítőiként Kovács II. Gábor és Szécsényi István, tartalék játékvezetőnek pedig Berényi Tamás került kijelölésre. Hasznos munkát és jó mérkőzést kívánunk!

Vasárnap közepesen felhős, de szeles időjárás várható, 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék nem valószínűsíthető.

A Merkantil Bank Liga 15. fordulójának mind a tíz mérkőzését lebonyolítják a munkaszüneti nap előtti vasárnap: négyet 13:30, egyet 15:00, a maradék ötöt pedig 17:00 órától.

A mérkőzésről élőben jelentkezünk és Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában beszámolunk a főbb történésekről.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Három mérkőzéssel startol 2016. október 25-én (kedden) a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjának 7. fordulója, amelyben a legjobb 32 közé jutás a tét. A továbblépés egy mérkőzésen dől el és amennyiben a rendes játékidő döntetlennel zárul, kétszer tizenöt perces hosszabbításra, majd szükség esetén tizenegyes-rúgásokra kerül sor. A keddi körkérdés az, hogy a Csákvár negyedszer vagy a Békéscsaba először?

promo_20161025

Közismert, hogy számunkra eddig nem hoztak túl sok szerencsét a csákvári túrák. Játékosaink viszont bizakodóan néznek a mérkőzés elé: egyszer minden "jónak" vége szakad címszóval. Ami tény, hogy Zalaegerszegről bíztató játékkal sikerült pontot elhozni, amelynek még nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál. A Magyar Kupa azonban más tészta, itt minden megtörténhet és meg is szokott – gondoljunk csak az ETO előző fordulóban végrehajtott bravúrjára vagy a Kozármisleny tavalyi menetelésére. A sorozatot éppen azért találták ki, hogy a kisebb csapatok is megmutathassák magukat, számot adhassanak lelkesedésükről és tudásukról. A sorsolás talán lehetett volna számunkra némileg kegyesebb, de félre kell tennünk az előzményeket és ha tiszta fejjel sikerül a saját játékunkat hozni, akkor a papírforma szerint juszt is mi vagyunk az esélyesebbek. Nyilván az első- és másodosztályú csapatok a saját bajnokságukat kezelik prioritással, de sokszor presztízskérdés lehet egy-egy összecsapás végkimenetele. Nyilvánvalóan a kezdő összeállítások is csak részben hasonlítanak majd a bajnoki mérkőzésekéhez, így játékszerhez juthat több olyan játékos is, akinek eddig nem volt annyi lehetősége.

A csákváriak is – elmondásuk szerint – megpróbálják helyén kezelni a dolgokat és bár formálódik, alakul csapatuk – továbbra is a tabella közepén szerénykednek: 14 lejátszott mérkőzés után, 5 győzelem, 6 döntetlen és 3 vereség, valamint 21 szerzett pont a mérlegük. Persze, a bajnoki táblázat állása igen szoros – hiszen a köztünk lévő 2 pont különbség, 5 helyezésnyi eltérést eredményez. A bajnokság 14. fordulójában, hazai pályán a Cigánd ellen nem sikerült győznie Toldi Gábor alakulatának (1-1), a kupa előző felvonásában viszont a Komlói Bányászt ejtették ki idegenben (1-2).

Csapatunk a hétfői nap folyamán áttette ideiglenes székhelyét Csákvárra, hogy labdarúgóink megfelelően koncentrálhassanak a mérkőzésre. Sérülések, eltiltások nem nehezítik a felkészülést – bár Juhász Gyuri sérüléséből felépülve még nem százszázalékos. Érdemes lesz különös figyelmet szentelni és vasmarokkal fogni a hazaiak házi gólvágóját, Paudits Patrikot (amennyiben pályára lép) – aki ebben a szezonban már négy találattal vétette észre magát. Szerencsére csapatunkban is vannak kupaspecialisták, hiszen az előző forduló után Gránicz Patrik és Pilán Márkó is 2-2 gólt írhatott fel neve mellé.

A mérkőzés játékvezetője Németh Ádám lesz, akivel legutoljára 2016. augusztus 28-án a Kisvárda – Békéscsaba (0-2) mérkőzésen találkozhattunk. Az 1982-ben született spori pályafutása alatt összesen 774 sárga-, valamint 73 piros cédulát osztott ki. Segítőiként Takács Gábor és Kiss Balázs kerültek kijelölésre. Jó mérkőzést, hasznos munkát kívánunk.

Az előrejelzés szerint a Fejér megyei városban 9 és 18 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, erősen felhős időjárás várható és estére akár már csapadék is nehezítheti a résztvevő felek dolgát. Mindenképpen érdemes lesz melegen felöltözni.

A Magyar Kupa 7. fordulóját október 25-én és 26-án bonyolítják, melyben kedden három, szerdán pedig a maradék 29 mérkőzést rendezik meg, 12 még állva marad első osztályú klub részvételével. Az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés 2016. október 25-én (kedden) 17:30 órakor kezdődik a csákvári Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre

Születésnapi ajándéknak, vagy akár a klub történelme előtti tisztelgésnek is beillene egy újabb idegenbeli siker – ugyanis 2016. október 22-én (szombaton) ünnepli 104. születésnapját a Békéscsaba 1912 Előre. Az 1912. október 22-én Csabai Munkás Testedző Egyesületként meglakult klub jelenlegi első csapata, napra pontosan 104 évvel később Zalaegerszegen lép pályára, a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának 14. fordulójában.

20161021_03

A két mérkőző fél egyáltalán nem ismeretlen egymás számára, 1995. óta huszonegyedszer találkozunk tétmérkőzésen a Zala megyeiekkel. A számokat vizsgálva az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet – hiszen az utóbbi három évben egyszer sem maradtunk alul (2014. 03. 14. ZTE-Békéscsaba 0-0, 2014. 08. 16. Békéscsaba-ZTE 2-0, 2015. 02. 21. ZTE-Békéscsaba 0-0), sőt a szerzett pontok és gólok tekintetében is mi voltunk a jobbak. Összességében azonban, a ZTE ellen mindössze négyszer sikerült három pont birtokában elhagynunk a pályát, míg ez nekik tíz alkalommal is összejött. A két csapat az utóbbi 21 évben hatszor produkált döntetlen eredményt.

Ellenfelünk a 2016/2017-es másodosztályú szezont már új vezetőedzővel, Csató Sándor irányításával kezdte meg – akinek szinte csak finomhangolásokat kellett végrehajtania a feljutási álmokat dédelgető keretben. Érkezett: Jakab Dávid (MTK), Bobál Gergely (Budapest Honvéd – kölcsönbe), Deutsch Bence (MTK – kölcsönbe), Villám Balázs (Szolnok). Távozott: Városi Viktor. Az előző idényben éppencsak lemaradtak az ezüstérmes pozícióról és rendkívüli hajrát produkálva (az utolsó öt fordulóban egy mérkőzést sem vesztettek el) mindössze négy egységgel maradtak alul a Mezőkövesddel szemben. Így aztán nem babra megy a játék ezúttal sem, annál is inkább mivel mindkét csapat célja az első osztályba kerülés és az egymás elleni eredmények sok mindent előre vetíthetnek a bajnokság végkimenetele szempontjából. A kék-fehérek, csakúgy mint együttesünk 13 lejátszott mérkőzés után, egyaránt 22 ponttal áll a tabellán. A Békéscsaba jelenlegi harmadik helyét a több, 7 megszerzett győzelmének köszönheti, melyből a ZEG eddig "csak" hatot produkált. Az előző fordulóban az Előre is hozta a kötelezőt – egy fával, hazai pályán legyőztük a Vác együttesét, míg vendéglátóink meggyőző fölénnyel, 1-4 arányban abszolválták a nyugat-magyarországi rangadót Sopronban. A pontazonosság és a tabellán való újabb előrelépés lehetősége mindkét együttest nyomaszthatja, de legalább ennyire motivációs tényezőként is szolgálhat.

20161021_04

Színes lapok miatti eltiltások ezúttal nem hátráltatják egyik résztvevő felet sem, viszont ebből a szempontból veszélyeztetett helyzetben van Bényei Balázs és Nagy Tamás is, az eddig összegyűjtött 4-4 sárga cédulájuk miatt. A házi góllövő listákra pillantva különös figyelmet érdemel Babati Benjámin, aki már öt találatnál jár ebben a szezonban, de Daru Bence 3 szerzett gólja sem elhanyagolható tényező. Örvendetes, hogy három játékosunk is megfelelőképpen gólérzékeny formában van – hiszen Bagi, Nagy és Birtalan is egyaránt 3 bajnoki találattal büszkélkedhet.

Zoran Spisljak: – Két fontos mérkőzés és többnapos túra előtt állunk, de számunkra most a következő bajnoki élvez nagyobb prioritást. Látjuk, hogy a Zalaegerszeg is igen jól szerepel a szezonban és már a bajnokság előtt is kiemeltük, hogy ők lehetnek az egyik feljutásra esélyes csapat. Mindenféleképpen szoros és izgalmas mérkőzést várok szombaton, tudjuk milyen erőkből áll ellenfelünk és ezek figyelembe vételével kell nekünk is magunkat mozgósítani. Arra kell törekednünk, hogy a saját játékunkat rá tudjuk kényszeríteni a zalai csapatra és ha ez sikerül, akkor jóval nagyobb esélyünk lehet a három pont megszerzésére. Ezt követően Csákvárra utazunk és ezúttal már remélem, hogy megtörik a jég és sikerül végre ott is győznünk. Már előre gondolva, igyekeztünk kitalálni a taktikát – persze ez még függ a bajnoki mérkőzés eredményétől is. Játékosaim is eltökéltek és úgy érzik, hogy most már ideje lenne túltenni magunkat a csákvári fiaskókon és valahogy megszereznünk az első győzelmünket azon a pályán is. Kupameccsről van szó, így csak a győztes juthat tovább – de a csapat nagyon rá van készülve a dologra és bár nem lesz egyszerű, de bízom a sikerben. A sérültek felépültek, csak Huszárra nem számíthatok és eltiltottunk ezúttal szerencsére nincs.

Csató Sándor: – Nehéz sorozatban vagyunk, hiszen nekünk az egymás utáni Kisvárda, Sopron és Békéscsaba elleni mérkőzések nagyon fontosak. Tudjuk, hogy az Előre rosszul kezdte a bajnokságot, de a kezdeti nehézségek után magukra találtak és szépen gyűjtögetik a pontjaikat – így kemény és hajtós meccsre számítok szombaton. A Sopron ellen valamit sikerült visszahoznunk a Kisvárda elleni vereség után, így ezt a játékot szeretnénk folytatni és természetesen itthon tartani a három pontot. Sérültjeink is vannak: Bedi Bencére és Végh Gáborra továbbra sem számíthatok, eltiltottunk nincs.

20161021_05

A mérkőzés játékvezetője ezúttal Vad II. István lesz, akivel legutóbb a győzelmi sorozatot kiváltó Puskás elleni hazai mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Az 1979-ben született spori eddig összesen 941 sárga- és 81 piros cédulát osztott ki. Segítőiként Hofbauer Roland és Hima Andrea, tartalék játékvezetőnek pedig Böcskei Balázs került kijelölésre. Hasznos munkát és jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 14. fordulójában szombaton az összes (10) mérkőzést megrendezik és nem lesz könnyű dolga közvetlen riválisainknak sem, hiszen a Kisvárda Siófokon vendégszerepel, míg a Balmazújváros a meglepetésekre mindig képes Kozármislenyt fogadja, a Nyíregyháza otthon mérkőzik a Puskással, valamint a Soroksár Gyulára, a Szeged 2011 otthonába látogat.

Az előrejelzés szerint Zalaegerszegen szombaton gyengén felhős időjárás, 13 Celsius fok körüli időjárás várható. Csapadék nem valószínű, de ettől függetlenül érdemes jól felöltözni.

A Békéscsaba 1912 utazókerete: Bagi István, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Fehér Zsolt, Juhász György, Kelemen Dávid, Mursits Roland, Nagy István, Nascimento de Oliveira Fabio, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Takács Péter, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám.

A mérkőzésről élőben jelentkezünk és Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában beszámolunk a főbb történésekről.

20161021_01

Mindent összevetve ötnapos túra és nehéz sorozat vár csapatunkra, akik pénteken reggel – a megfelelő felkészülés érdekében – el is utaztak Zalaegerszegre. A szombati mérkőzés után, hazautazás nélkül Csákvár felé veszik az irány, ahol október 25-én (kedden) 17:00 órától a Magyar Kupa 7. fordulójában is helyt kell állniuk.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Vác Fc

Az egyharmadához érkezett a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonja, hiszen a 20 résztvevő csapat vasárnap már a 13. fordulóban lép pályára. A kéthetes szünet után, 2016. október 16-án (vasárnap) 13:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre, a Vác FC együttesét fogadja – élő, televíziós mérkőzésen – a Kórház utcai Stadionban.

20161013_01

Következő vendégünk 12 lejátszott mérkőzés után, 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel, valamint 15 szerzett ponttal a tabella 14. helyét foglalja el. Megtévesztő a két együttes közötti tíz hely különbség, hiszen ez a helyzet mindössze 4 bajnoki egység lemaradást jelent a Vácnak – így aztán továbbra is érvényes, az ebben a szezonban már többször emlegetett mondat: az NB II-ben bárki, bármikor képes lehet meglepetést okozni és a tabella is annyira szoros, hogy akár egy-egy forduló után teljesen megváltozhat a sorrend.

Továbbra is szervezetten, koncentráltan és türelmesen kell játszanunk – hiszen a Csákvár ellen megszakadt a hat bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk. Jó lenne ezt újra kezdeni, mivel egy újabb győzelemmel – adott esetben – már dobogós helyen várhatnánk a Zalaegerszeg elleni következő bajnokit. Nem lesz egyszerű a három pont itthon tartása, hiszen a pest megyeiek elleni örök mérlegünk, az országos háromesélyes kifejezést irányozza elő. A statisztikát szemlélve, 1995. óta már tizenhatszor találkozott egymással a két csapat. Az egyenleggel vendégeink lehetnek elégedettebbek, hiszen szempontjukból 7 győzelmet, 4 döntetlent, valamint 5 vereséget mutat az eredményhalmaz. Utoljára a 2012/2013-as szezonban, idegenben mérkőztünk meg egymással – akkor számunkra kedvező 0-3-at olvashattunk le az eredményjelzőről – egy ilyen szép eredménnyel most is kiegyeznénk.

A Vác FC előző (2015/2016.) szezonját a 11. helyen zárta – az akkor még 16 csapatos bajnokságban -, és az idei produkciójuk alapján sem tudnak egyelőre kibújni a bőrükből, viszont stabil középcsapat benyomását keltik – amely mindenképpen óvatosságra int. Annál is inkább, hiszen – függetlenül attól, hogy az előző két fordulóban vereséget szenvedtek a Kisvárdától (1-0) és a Soprontól (0-1) – korábban sikerült néhány meglepetés eredményt produkálniuk: Vác – Puskás 3-3, Szolnok-Vác 1-2, Vác-Soroksár 2-2. Jól látható, hogy Nagy Tibor jócskán átalakult csapata is képes vesztes helyzetből felállni és akár idegenben pontot-pontokat rabolni. Bár a csapat gerince megmaradt, az átigazolási szezon jócskán hozott változásokat számukra is. Távoztak: Benkó Bence (Duna Aszfalt Tiszakécske VSE), Czirjék Zoltán (III. Kerületi TVE), Csirszki Martin (Putnok), Kószás Krisztián (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Magos Mátyás (Balassagyarmat), Palásthy Dávid (Soroksár), Pölöskei Péter (SZTK-ERIMA), Tányéros Gergő (FC Juvina Deutschkreutz – Ausztria, Landesliga), Farkas Péter (Dunaharaszti MTK), Tóth Barna (lejárt a kölcsönszerződése, visszatért a Budapest Honvédhoz). Kölcsönbe távoztak: Németh Gábor (Érd), Pallagi Botond (Érd), Rácz Márk (Gödöllő). Érkeztek: Gulyás Máté (SZTK-ERIMA), Halasi Péter (Soproni VSE), Kákonyi Dániel (Soroksár), Nagy Sándor (Puskás Akadémia II.), ifj. Nyilas Elek (III. ker. TVE), Nagy Richárd (Dorogi FC), Szenes Bence (FTC II), Szentpéteri Viktor (Budaörs), Tóth Ferenc (MTK, kölcsön után végleg), Fehér Zoltán (Vác VLSE), Niedermüller Ákos (Vác VLSE), Földi Máté (Vác VLSE – kettős játékengedéllyel). Kölcsönbe érkezett: Mátyás Zsolt (Budapest Honvéd II.). Érdemes lesz figyelmet szentelni a csapat legeredményesebb tagjának – Kákonyi Dánielnek, aki három találatával a másodosztály góllövő listáján pillanatnyilag a 13. pozíciót foglalja el.

20161013_02

Ahogy azt már korábban is jeleztük és a bajnokság ezen szakaszában már egyéb körülményekkel is számolni kell, mindkét résztvevő félnek vannak eltiltottjai, piros- és/vagy összegyűjtött sárgalapok miatt. Zoran Spisljak vezetőedzőnknek ezúttal nélkülöznie kell Birtalan Botondot (piroslap), Bényei Balázst (piroslap), valamint Szélpál Norbertet (sárgalapok) is. Combizom sérülése miatt Juhász György sem tudja vállalni a játékot, valamint a továbbra is sérült Huszár Gergő sem. Vendégeinknél is lesz kimaradó, mert az eddig 746 percet játszó Gulyás Máté összegyűjtött 5 sárga cédulája, automatikusan egy bajnoki mérkőzésről való eltiltást eredményez.

Zoran Spisljak: – Úgy érzem, hogy a rendelkezésünkre álló szünetet jól használtuk ki – tudtunk egy felkészülési mérkőzést is játszani a Szolnok ellen, amelyen több olyan játékos is bizonyíthatott, aki eddig kevesebb meccsterhelést kapott. Lehetőségünk nyílt tovább javítani azokat a részeket, amelyek eddig kevésbé működtek jól. Szeretném, ha a végjátékban még hatékonyabbak lennénk és helyzeteinket sokkal nagyobb százalékban tudnánk gólra váltani. Az edzéseken módszeresen sorba vettük azokat a dolgokat, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy még eredményesebben tudjunk futballozni. Minden játékosom egyénileg is megkapta a számára szükséges információkat -így most már csak az a kérdés, hogy ezeket mennyire tudják majd hasznosan alkalmazni a mérkőzésen. A keret meghatározásakor természetesen figyelembe kell vegyük az eltiltásokat és sérüléseket is, de ettől függetlenül úgy vélem, hogy minden labdarúgóm olyan állapotban van, hogy ilyen esetben is meg tudjuk valósítani az eltervezett taktikai felállást. Sok változás ezeken kívül nem várható, a saját elképzelésünket kell továbbra is játszanunk – hiszen számunkra csak ez vezethet megfelelő eredményre. Lesz olyan focistám, aki vasárnap más feladatot is kap, de hozzáállásban és stílusban továbbra is százszázalékos lendületet és lelkesedést várok el mindenkitől. A mérkőzés kulcsa a stabil védekezésben lehet, nem szabad gólt kapnunk és ebből kell felépítenünk olyan támadásokat, amelyekkel megszerezhetjük a három pontot.

Nagy Tibor– Ugyanazt a játékot szeretném látni, amit az utóbbi hetekben. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, elégedett vagyok vele. Remélem ezúttal jobban sikerülnek majd a helyzetkihasználásaink.

A mérkőzés játékvezetője ezúttal Veizer Roland lesz, akivel néhány nappal ezelőtt (2016. október 9.) a Budafoki MTE elleni harmadosztályú mérkőzésen is találkozhattunk. Első csapatunknak utoljára 2014. május 10-én fújta a sípot, a Békéscsaba – Szigetszentmiklós (0-1) összecsapáson. Az 1979-ben született spori pályafutása alatt eddig 230 meccsen szerepelt, összesen 776 darab sárga-, valamint 66 darab piroslapot osztott ki. Segítőiként Horváth Róbert és Vígh-Tarsonyi Gergő került kijelölésre, míg tartalék játékvezetőként Farkas Tibor funkcionál majd. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Liga 13. fordulójának összes mérkőzését 2016. október 16-án (vasárnap) bonyolítják le: a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC meccs 13:00 órától, öt másik 14:30 órás, míg a maradék négy 17:00 órás kezdési időpontokkal kerül megrendezésre.

Az előrejelzés szerint vasárnap folytatódik a borult, esős idő – akár 4 mm csapadék is előfordulhat. A maximális hőmérséklet 18 Celsius fok körül alakul majd, így érdemes rendesen felöltözni és vízhatlan, meleg kabátot viselni. Esős időjárás esetén klubunk továbbra is díjtalanul biztosítja szurkolói és vendégei számára az úgynevezett egyszer használatos esőkabátokat.

A mérkőzésre érvényes belépőjegyek egészen szombaton 14:00 óráig – tekintettel arra, hogy ezúttal október 15. munkanap) megvásárolhatók Békéscsaba belvárosában is, a Hetes Kft. Andrássy út 24. szám alatt található Sportáruházában. Kerüljék el a sorban állást és váltsanak belépőket előre!

A Békéscsaba 1912 Előre ebben a szezonban is folytatja a megyei általános iskolák számára biztosított, szervezett formában történő, ingyenes mérkőzéslátogatási lehetőséget – így ez alkalommal 110 diákot, illetve kísérőt látunk majd vendégül.

A meccsről szokásos módon, az előírások értelmében élő tudosítást olvashatnak majd Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában, melyet visszakereshető formában weboldalunkon is közzéteszünk majd.

Mindenkinek jó szórakozást és szurkolást kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!