Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Az utolsó előtti hazai, másodosztályú mérkőzés következik a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjában 2017. május 14-én (vasárnap) 17:30 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a BFC Siófok együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban.

A mérkőző felek egymás elleni múltja hosszú évekre tekint vissza és egyértelműen a mi éredményességünket igazolja. Az utóbbi tizenegy évben összesen tizenkétszer találkoztunk siófoki vendégeinkkel, akik mindössze egy alkalommal (2002. augusztus 17. Siófok – Békéscsaba 4-1) tudták győztesen elhagyni a pályát – így a mérlegből további 6 békéscsabai győzelem, valamint 5 döntetlen olvasható ki az időszakra vonatkozólag. A legnagyobb arányú lila-fehér sikert 2013. október 19-én jegyezhettük fel, amikor hazai pályán 3-0 arányban vertük a Balaton-partiakat. Talán egy hasonló végkifejlettel most is kiegyeznénk vagy akár a 2016. november 6-án, Siófokon lejátszott 16. forduló eredményével (0-2) is elégedettek lehetnénk, hiszen a már 302 perce tartó békéscsabai gólcsendnek mindenképpen ideje lenne véget vetni. Az esetleges feljutásról egyelőre ne is ejtsünk szót, hiszen sorsunk nem csak a saját kezünkben van, éppen ezért a helyes gondolkodás és hozzáállás továbbra is az, ha mindig csak a következő, előttünk álló feladatra koncentrálunk és ebből próbáljuk meg kihozni a legtöbbet. A végelszámolásnál, a többi vetélytárs elért eredményeinek függvényében, pedig majd meglátjuk mire elég teljesítményünk. A szezonból hátralévő négy mérkőzésen, legjobb esetben 12 pont megszerzése esetén matematikailag még bármi lehetséges, de ehhez az is szükségeltetik, hogy a soron következő – talán szerénytelenség nélkük leírhatjuk – országos egyes, kötelezőnek nevezhető meccset meggyőző eredménnyel teljesítsük. A két együttes között 34 lejátszott forduló után 8 pozíció és 14 bajnoki egység a különbség: a Siófok 43 pont, 12 győzelem, 7 döntetlen, valamint 15 vereség birtokában a 13. helyet, míg csapatunk 57 pont, 17 győzelem, 6 döntetlen és 11 vereség szummával az 5. helyet foglalja el a tabellán. Emlékezzünk csak, hogy a 2014/2015-ös szezonban – az akkor még 16 csapatos, másodosztályú bajnokságban – 61 megszerzett pont elég volt a feljutáshoz, de az már most látszik, hogy természetszerűleg ennél az idén már többre lesz szükség. A bajnoki táblázat pillanatnyilag nem mutat teljesen reális képet, hiszen a 33. fordulóban időjárási körülmények miatt félbeszakadt Soroksár SC – Szeged 2011 mérkőzést május 17-én pótolják majd. Ahogy azt már megszokhattunk – úgy látszik a tavaszi idényben ez a sorsunk – ismét egy olyan együttessel találkozunk, akik egy hullámvölgyből éppen ellenünk igyekeznek majd kilábalni: a dél-dunántúliak április 23. óta nem győztek (Szolnok – Siófok 0-1) és azóta mindössze egyetlen fát sikerült felírniuk (Siófok – Puskás Akadémia 1-2, Kisvárda – Siófok 2-0, Siófok – Sopron 1-1). Vendégeink keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Petneházi Márknak, aki a szezonban már kilenc gólt szerzett. Eltiltott és/vagy sérült játékos pedig egyik csapat keretében sincs ezúttal.

A forduló pikantériája, hogy számszakilag még most sem dőlhet el véglegesen a feljutó(k) kiléte – így a végletekig izgalmas marad az amúgy is igen kiegyenlített idei bajnokság. Biztos kiesőként a SZEOL csapatát már korábban aposztrofálhattuk. A következő másodosztályú mezőny kialakulása szempontjából ismeretes, hogy a mennyeiből távozó Gyirmót FC is az NB2-ben folytatja, de említhetnénk az NB3 Keleti-csoportjának behozhatatlan előnyre szert tett, ezzel győztesként feljutó KBSC FC csapatát, vagy a Közép-csoportban szintén hasonló helyzetben lévő Budafokot, esetleg a nagy eséllyel felfelé osztályt váltó ETO FC Győrt is. Egy szó, mint száz körvonalazódni látszik mindhárom osztály mezőnye, de kérdések és izgalmak mindhárom színtéren maradtak – így izgulhatunk és tovább számolgathatunk.

A hosszú mosonmagyaróvári túra után, hétfőn pihenőnapot kaptak csapatunk tagjai, majd kedden némileg kimozdulva a mindennapok nyüzsgéséből, a délelőtti edzés után Szabadkígyósra szerveztek kollektív összetartást. Szerdán viszont már rendes ütemben folytatódott a munka, hiszen két foglalkozást is vezényelt Boér Gábor vezetőedzőnk. Csütörtökre konditerem, videózás, majd délután pályás tréningen vehettek részt labdarúgóink, péntekre viszont ismét maradt egy kis nyalánkság, hiszen 16:00 órától folytatódott a mentorprogram, amikor a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, utánpótlás játékosaink együtt edzhettek a nagyokkal. Szombatra mérkőzéselemzés, valamint délutáni labdás foglalkozás az előírt tevékenység, délután 17:00 órától pedig második csapatunk meccsére látogatnak ki labdarúgóink. Vasárnap délben kihirdetésre kerül a keret, majd a bajnoki előtt taktikai értekezlettel fejeződik be a heti felkészülés.

Boér Gábor: – Akárcsak leendő vendégeink, valamilyen szinten mi is hullámvölgyben vagyunk – így egészen biztosan érdekes mérkőzés elé nézünk. Ahogy korábban is többször elmondtuk, nagyon kiegyenlített a mezőny – furcsa eredmények születnek hétről-hétre. Csak meg kell nézni például, a tabellát toronymagasan vezető Puskás Akadémia tavaszi szereplését, akik a bajnoki táblázat végén található csapatok ellen veszítettek pontokat. Úgyhogy abból nem lehet kiindulni, hogy ki, hol helyezkedik el és természetesen nem is ilyen szempontból nézzük a soron következő meccseinket. Próbálunk abszolút profi módon felkészülni az aktuális ellenfélből, próbálunk most már abba az irányba elmozdulni, hogy a saját játékunkat tudjuk ráerőltetni a másik együttesre. Az elmúlt két mérkőzésen ez részben sikerült, de sajnos a góllövéssel hadilábon álltunk. Ami viszont biztató és abba azért lehet kapaszkodni, hogy a kidolgozott helyzeteink megvoltak és több olyan időszak is volt a mérkőzéseken, amikor jócskán az ellenfél fölé kerekedtünk. Ezt az időtartamot kell kitoltunk, hogy sokkal nagyobb százalékban tudjunk uralni egy-egy meccset. Szintén orvosolandó, hogy befejezéseink végre eredménnyel tudjanak zárulni és sokkal jobban meg kell becsülnünk az adódott lehetőségeket. Ebben az osztályban különösen fontos, hogy ki szerzi meg a vezetést – hiszen a tavaszi szezon mérkőzéseire visszatekintve, majdnem minden alkalommal az tudott győzni a végén. Az utóbbi három mérkőzés tapasztalatait levonva van még bőven munkánk és van még hová fejlődnünk – ezen dolgozunk a hétköznapokban, hogy végre elérjünk egy magasabb szintre és ki tudjuk egyenesíteni a jelenlegi gyengébb szereplésünket. Maga a góltalanság egy érdekes helyzet és a játékosok szempontjából mindenképp frusztráló, hiszen ilyenkor állandó nyomás alatt vannak támadóink, amikor például meghallja a találat nélkül eltelt percek számát. Nekünk azon kell dolgozunk, hogy ezek az érzések ne jelenjenek meg a pályán és oda mindig friss, maximálisan koncentráló játékosok fussanak ki. A hét folyamán a gólok hiányára nem fektettünk túl nagy hangsúlyt, hiszen minden meccsen gólt szeretnénk rúgni, tehát ebből a szempontból semmi sem változott. Legfőképp azt próbáltuk ki, hogy mi lehet az a helyes és hatékony taktika, amivel le tudjuk győzni a Siófokot.

Disztl László: – A Békéscsaba egy viszonylag gyengébb tavaszi rajt után nagyon megerősödött a szezon közepére, igaz a három utolsó meccsük nem sikerült jól. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó fordulókban próbálnak minél több pontot szerezni. Nekünk is vissza van még négy mérkőzés, ugyanez a célunk és ennek első állomása Békéscsaba, ahol szeretnénk jó eredményt elérni.

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1982-es születésű sporival legutóbb 2016. március 5-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 5-0 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 486 sárga- és 38 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Vígh-Tarsonyi Gergőt és Pápai Zoltánt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 35. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. május 14-én (vasárnap): 17:30 órától Kozármisleny – Budaörs, Soroksár – Balmazújváros, Kisvárda – Dorog, Békéscsaba – Siófok, SZEOL – Mosonmagyaróvár, Cigánd – ZTE, 18:00 órától Puskás Akadémia – Szeged 2011, Sopron – Nyíregyháza, valamint Csákvár – Vác párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Békéscsaba térségében 24 Celsius fokos maximális hőmérséklet, délután viszont 30 százalékos valószínűséggel körülbelül 1 mm zápor-zivatar valószínűsíthető. A nap 2017. május 14-én 20 óra 14 perckor nyugszik.

A Békéscsaba 1912 Előre jótékonysági akciósorozata a Siófok elleni bajnoki meccsen is folytatódik: a Békés Megyei Labdarúgó Szövetséggel szorosan együttműködve a vasárnapi mérkőzésen 50 fő fogyatékkal élő, megyei focistát látunk vendégül, akik külön buszokkal érkeznek a Kórház utcai Stadionba.

MIkor, ha nem most? Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos lenne, hogy ismét igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy újra a siker útjára léphessünk! Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre

Ezzel együtt három idegenbeli, valamint két hazai mérkőzés maradt a 2016/2017-es szezonból, így 15 bajnoki pont gyűjthető még, de csapatunk első osztályba kerülésének lehetősége a többi aspiráns teljesítményétől is függ.

Látható, hogy a bajnokságban szereplő összes együttes hatalmas erőket mozgósít a még megszerezhető bajnoki egységek irányába és bár biztos kiesőt már hirdethetünk – hiszen a SZEOL SC már matematikailag sem hozhatja be hátrányát -, a feljutók tekintetében még nyitott a kérdés. Láttunk már sokféle meglepetést és fordulatot az idők folyamán, így hatpontos restanciánk a második pozícióhoz képest nem ledolgozhatatlan – bár a végső sikerhez vetélytársaink szíves "hozzájárulása" is szükségeltetik. Két fordulóval ezelőtt még úgy festett a dolog, hogy már csak kisvárdaiakkal kell megvívnunk a feljutó pozícióért, azóta viszont fordult a világ kereke és a Soroksár, valamint a Balmazújváros sem adta fel a harcot és újra versenyhelyzetbe került. Az viszont biztos, hogy hibázásra nincs több lehetőség és – függetlenül attól, hogy a végelszámolásnál mire lesz elég az egész szezon teljesítménye – a cél csakis a győzelem lehet számunkra. Március közepén, a Puskás Akadémia ellen elszenvedett 3-0 arányú vereség után ki gondolta volna, hogy egyáltalán szóba jöhet a felfelé történő osztályváltás lehetősége?! Feltápászkodtunk a gödörből, ami mutatja csapatunk, valamint a kollektíva erejét és a bennük rejlő lehetőségeket. Hihetetetlen győzelmi sorozatot produkálva újra látszott a fény az alagút végén, az utóbbi két mérkőzés eredményeképpen viszont érdemes reálisan és visszafogottabban szemlélni az eseményeket. Az biztos, hogy továbbra is mindig csak az előttünk álló feladatra kell koncentrálnunk, fegyelmezetten be kell húznunk az összes lehetséges mérkőzést, aztán a végén meglátjuk, hogy ez mire lesz elég?! Nyilván, mindenki számolgat és latolgatja az esélyeket – de 33 lejátszott forduló után is lehetetlen megjósolni a tabella végleges állapotát. A biztos első osztályba jutókat még ezen a hétvégén sem tudjuk majd megnevezni, de a kép és az erőviszonyok egészen biztosan tovább tisztulnak majd.

Következő vendéglátónk, a Mosonmagyaróvár ellen is lenne törleszteni valónk, hiszen 2016. október 30-án, a 15. fordulóban, hazai pályán elszenvedett 1-0-ás vereséget nem írthattuk fel a dicsőségtáblára. Az is egy olyan meccs volt, ahol egyszerűen semmi sem jött össze és minden az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Reméljük és bízunk benne, hogy amennyiben újra sikerül rendet tenni a fejekben, akkor ismét ugyanaz a motivált és határozott Előre lép pályára a "Virágzó Városban", amit a vezetőség, szurkolóink, a közvélemény és a szakmai stáb is elvár. Úgy látszik és ezt már többször hangsúlyoztuk, hogy az idei kiegyenlített erőviszonyokat felvonultató, másodosztályú bajnokságban igen lényeges körülményként véshetjük a rendszeres tennivalók listájára, a megfelelő mentális felkészülést – hiszen a csapat, a játékosok, a gyep és a labda is ugyanolyan, mi sem változott. A hektikus teljesítmény, a hullámzó eredmények szinte csak a pillanatnyi állapot és körülmények függvényében alakulhatnak ki, így látható mennyire fontos, hogy játékosaink fejben, akaratban, érzelmileg is rendben legyenek!

A Győr-Moson-Sopron megyeiek pillanatnyilag a tabella 10. helyét foglalják el, mérlegük 12 győzelem, 9 döntetlen, valamint szintén 12 vereség. Az összegyűjtött 45 pont számukra sem adhat teljes megnyugvást az idénnyel kapcsolatban, hiszen a 8-11. pozíciókban elhelyezkedő csapatok között akár egy forduló alatt is teljesen felborulhat a sorrend. Király József neveltjei április 12. óta (4 mérkőzés) nem győzedelmeskedtek, bár akkor pont a Soroksár otthonából hozták el a három pontot. Azóta mindössze három fát sikerült szerezniük (Mosonmagyaróvár – Szolnok 1-2, Puskás Akadémia – Mosonmagyaróvár 1-1, Mosonmagyaróvár – Kisvárda 1-1, Sopron – Mosonmagyaróvár 1-1). Látható, hogy az élcsapatok ellen rendre igen jól teljesítenek és a meccsenkénti egygólos átlag nem vetít elő találatokban gazdag összecsapást. Nyilván számukra a biztos védekezés, az esetleges kontrák és kialakított rögzített szituációk értékesítése jelenthet megoldást és ezt a számok szerint igen jó százalékban képesek is megoldani. Újra egy olyan csapattal kell megbírkóznunk, akik hazai pályán bizonyítási és pontszerzési kényszerben vannak, így a vasárnapi derbi sem lesz fáklyásmenet.

A Békéscsaba – az elmúlt mérkőzés eredményeképpen – megváltozott program szerint, pihenőnap nélkül teljesítette heti feladatait: hétfőn regenerációs tréning, kedden videózás, majd délután edzés, szerdán pedig bajnoki mérkőzés. A hét második részében, csütörtökön délelőtt pályás foglalkozás, majd pénteken mérkőzéselemzés és újabb tréning töltötte ki focistáink munkaidejét. Szombaton délelőtt útnak indult csapatunk és délután már Győrben vezényel átmozgató edzést mesterünk. A vasárnapi taktikai értekezlet és az ebéd után Mosonmagyaróvár a céllállomás, ahol 17:30 órától kezdődik a bajnokság 34. fordulójának Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzése.

Az utazókeret kialakításánál Boér Gábornak figyelembe kell vennie néhány zavaró körülményt: Szélpál gerincbántalmai miatt továbbra sem százszázalékos, Kelemen Dávidot a ZTE elleni kiállításának köszönhetően egy mérkőzésre eltiltották, Viczián Ádám pedig öt összegyűlt sárgalapja miatt kénytelen kihagyni automatikusan az előttünk álló mérkőzést. Ennek persze – idézőjelben – Szenti Zoltán, második csapatunk szakvezetője örvendhet, amennyiben bármelyik játékost megkaphatja visszajátszóként a vasárnap 11:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre II. – Dabas-Gyón FC harmadosztályú mérkőzésre. A mosoniak keretében a nyilvántartás szerint nincs lapok vagy bármilyen más fegyelmi vétség miatti eltiltott. Továbbra is érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani az ellenfél ügyeletes gólfelelősére, Laki Balázsra – hiszen már 12 találatnál tart a szezonban és aki az őszi, Kórház utcai mérkőzés 20. percében szerzett góljával döntötte el, az akkori három pont sorsát is.

Király József: – Ismét egy NB I-re pályázó csapattal találkozunk. A Békéscsaba erős kerettel rendelkező, jó focit játszó, motivált csapat. Az ősszel kitűnő mérkőzést játszottunk és bravúros győzelmet arattunk. Csapatunk játéka mérkőzésről-mérkőzésre javul. Bízom benne, hogy motiváltak lesznek játékosaim és meg tudjuk ismételni őszi teljesítményünket. Ehhez az összes pályára lépő labdarúgónktól maximális erőbedobást és koncentrációt várok.

Boér Gábor: – Érdekes dolog, hogy a legutóbbi mérkőzés elemzését tanulmányozva gyakorlatilag mindenféle mutatóban felülmúltuk a Zalaegerszeget, csak éppen gólt nem tudtunk szerezni, tehát ezen a téren hiba csúszott a gépezetbe. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy dupla annyit passzoltunk, mint az ellenfél és az eltervezett labdabirtoklási százalék növelését is sikerült megvalósítanunk. A befejezések szerdán valamiért nem működtek, így nyilván próbáltunk erre koncentrálni az utóbbi néhány napban. Ezúttal is olyan csapat ellen lépünk pályára, amely elsősorban a biztonságra helyezi a fő hangsúlyt, stabil védekezésre épít és ebből próbál óvatosan építkezni. Az elmúlt néhány fordulóban ez összejött nekik – főleg a jobb csapatok ellen -, de a bajnokság elején, amikor inkább nekik kellett volna támadni, sokkal gyengébben szerepeltek. Ez azért nem téveszt meg bennünket, hiszen tudjuk, hogy számunkra most elsősorban az cél, hogy visszataláljunk a sikerek útjára és megpróbáljunk újra eredményesek lenni. Két eltiltottunk van, akik ezúttal második csapatunkat erősíthetik, de a többi játékosom készen áll és ezúttal lehetőségük nyílik a bizonyításra. Bízom benne, hogy újra egységesek és sikeresek tudunk lenni a hétvégén, hiszen sok megszerezhető pont van még és mindenképpen szeretnénk feljebb lépni a tabellán.

A Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2016. december 4-én (19. forduló), a Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 0-0 mérkőzésen, szintén sípmesterként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt eddig 530 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kóbor Pétert és Szalai Dánielt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 34. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. május 7-én (vasárnap): 14:00 órától Vác – Cigánd, 16:45 órától Nyíregyháza – Kisvárda, 17:30 órától Szeged 2011 – Szolnok, Cegléd – Soroksár, Mosonmagyaróvár – Békéscsaba, Dorog – Puskás Akadémia, valamint 18:00 órától Balmazújváros – Budaörs, ZTE – SZEOL, Siófok – Sopron, valamint Csákvár – Kozármisleny párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Mosonmagyaróvár térségében hidegfront várható, erős széllel és 3 mm záporral fűszerezve. A levegő maximális hőmérséklete 11-20 Celsius fok körül alakul majd.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC

Hétközi fordulóval folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának tavaszi felvonása, amikor a Békéscsaba 1912 Előre 2017. május 3-án (szerdán) – megváltozott időpontban – 18:00 órától fogadja a Zalaegerszeg csapatát a Kórház utcai Stadionban.

Mindkét együttes vereséggel a háta mögött várhatja a 33. fordulót, amikor már csak 6 mérkőzés maradt az idei szezonból. A hétvégi eredmények függvényében túl sokat nem változott a tabella, hiszen a második feljutó helyre ácsingózó négy csapat (Kisvárda, Balmazújváros, Soroksár, Békéscsaba) egymással szembeni különbsége legtöbb 3 pontnyi, azaz egy mérkőzésnyi. Az első helyet birtokló Puskás Akadémia osztályváltása nagy valószínűséggel már borítékolható, hiszen velünk szemben 10, a második helyezettel (Kisvárda) szemben is hat pont előnyre tettek szert.

Csapatunk hét mérkőzés óta tartó veretlenségi szeriája Dunaújvárosban, a Vác ellen szakadt meg – hiszen a kritikus állapotú pályán, rendezési hiányosságok egész sorát felvonultató, dunaparti egyesület egygólos gyözelmet aratott. Ettől függetlenül célunk továbbra is az összes előttünk álló mérkőzés megnyerése, így a továbbiakban is ennek megfelelően történnek a dolgok és zajlanak az események a Kórház utcában. A 14. fordulóban 2016. október 22-én, Zalaegerszegen lejátszott mérkőzés végeredményéhez (2-2) hasonló pontosztozkodás jelen pillanatban nem lenne kielégítő számunkra, hiszen egyértelműen csak a győzelem megszerzésével lehet bármiféle esélyünk arra, hogy érdemben folytathassuk a feljutásért vívott küzdelmet. Nyilván, mindenki megpróbál csak és kizárólag az előttünk álló feladatra összpontosítani, hiszen megfelelő eredmény, csak lépésenként érhető el. A szakmai stáb is folyamatosan ezt sulykolja játékosainkba és remélhetőleg nem szegi senki kedvét a Vác ellen elszenvedett vereség – hiszen ez is benne volt a pakliban és ez is a labdarúgáshoz tartozik. A sikerhez azonban az április 30-án mutatott teljesítménynél és lelkesedésnél jóval többre lesz szükség, hiszen Csató Sándor neveltjei a jelenlegi 13. pozíciónál – valljuk be – többre érdemesek. A harminckét lejátszott meccs után 10 győzelemmel és 11-11 döntetlennel, valamint vereséggel 41 bajnoki egységet birtokló ZTE számára sem lényegtelen a pontszerzés, hiszen a középmezőnyben is kiélezett küzdelem folyik a helyezésekért. A 9-14. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi különbséggel (3 pont) csatázó Mosonmagyaróvár (9. hely / 44 pont), Dorog (10. hely / 44 pont), Nyíregyháza (11. hely / 42 pont), Siófok (12. hely / 42 pont) és Zalaegerszeg (13. hely / 41 pont) akár egy forduló alatt is teljesen felboríthatják a bajnoki táblázat sorrendjét. A tabella végét szemlélve matematikailag még nem hirdethetünk biztos kiesőt, bár a SZEOL (20. hely) számára csak abban az esetben lehetne biztos a bennmaradás, ha az összes még szerezhető pontot (18) behúzná és a 16-17. pozíciókban álló Cegléd vagy Csákvár az összes mérkőzését elbukja – amire igen kis mérkékű esély mutatkozik. Ezért akár már szerdán konkretizálódhat az NB2 idei első búcsúzója.

Tovább böngészve a számokat, 1995. óta összesen huszonegyszer talákozott egymással a Békéscsaba és a Zalaegerszeg. A számszaki mérleg vendégeink malmára hajtja a vizet, mivel szempontjukból 10 győzelem, 7 döntetlen, valamint 4 vereség olvasható ki a statisztikából. A ZTE utóbbi négy fordulója példátlanul rosszul sikerült: ZTE – Sopron 0-1, Kisvárda – ZTE 3-0, ZTE – Puskás 0-1, Szolnok – ZTE 3-1. Az is látható, hogy 2016. március 19-én sikerült utoljára győzniük, igaz akkor éppen a Balmazújvárost verték hazai pályán 4-1 arányban, így a tavaszi mérlegük mindössze 2 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség. Az is biztos, hogy 2014. óta nem kaptunk ki a Zala megyeiektől, azóta háromszor született döntetlen eredmény és egyszer (2014. augusztus 16-án) sikerült itthon tartanunk a három pontot. Vendégeink keretében érdemes különös figyelmet szentelni Bobál Gergelynek, hiszen a szezonban eddig szerzett 10 találatával vezeti a zalaegerszegi góllövő listát. Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatnál sem lesz ezúttal, így egyik szakvezető számára sem szűkül ebből a szempontból a merítési lehetőség.

A vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban, egymás után következő bajnoki mérkőzések szorosabbá tették csapatunk programját, ezért már május elsején délelőtt edzéssel folytatták a munkát. Kedden délután, a közös ebéd után videózást, valamint labdás edzést írt elő mesterünk, melyet ezúttal a centerpályán bonyolítanak a Lilák. Szerdán délelőtt még egy átmozgató tréning, majd a szokásos taktikai értekezlet szerepel az órarendben. A hétközi mérkőzés után csütörtökön regeneráció, pénteken mérkőzéselemzés és edzés, szombaton délelőtt pedig kezdetét veszi a hosszú hétvégi túra, hiszen Győrbe indul a csapatbusz – ahol a délután folyamán már átmozgató tréninget vezényel Boér Gábor. A győri tartozkodás folyamán csapatunk megtekinti az ETO FC Győr – FC Ajka NB III-as mérkőzést, majd vasárnap már Mosonmagyaróvár felé veszi az irányt, hogy 17:30 órától megmérkőzzön következő ellenfelével.

Boér Gábor: – Újra egy nehezebb helyzetben lévő csapat érkezik hozzánk – valahogy mostanában mindig így hozza a sors, hogy egy-egy rosszabb szériát produkáló alakulattal találkozunk. Ez egyrészről nyilván veszélyes, hiszen szeretnének kilábalni a hullámvölgyből – és ennek példája talán a Vácon is látszott, hogy mentálisan fölénk tudtak kerekedni. Természetesen szóvá is tettem az öltőzőben és beszélgettünk róla, mivel azt ígértem és azt próbáltam a játékosokba sulykolni, hogy ebben senki nem nőhet fölénk. Remélem, hogy ez csak egy kisiklás volt és visszatalálunk a helyes útra. Ezen dolgoztunk az utóbbi két napban és főképp a mentális részt próbáltuk erősíteni. Nyilván – ezt nem győzöm elégszer elmondani, hiszen nem vagyok hajlandó napirendre térni a dolog felett – az igazsághoz tartozik, hogy nagyon rossz pályán, hangulattalan körülmények között játszottunk Dunaújvárosban. Szerencsére a Kórház utcában ilyen nem fordulhat elő, hiszen kiválóan előkészített stadionban, megfelelő körülmények között és szurkolóink hathatós támogatása mellett tudunk majd pályára lépni, ez a része tehát egészen biztosan rendben lesz a dolognak. Következő ellenfelünket fiatal, dinamikus játékosok alkotják – akik eddig rossz passzban voltak. Ebből azonban nem szabad kiindulni, mert biztosan ki szeretnének mászni a gödörből és ezért mindent el is fognak követni. Célunk, hogy mi uraljuk a mérkőzést, újra a megfelelő dinamikát és támadójátékot produkáljuk és bízom benne, hogy sikerül megnyernünk a mérkőzést és ismét elindítani egy sikeres fejezetet. Közeledik a bajnokság vége, nincs több lehetőség a hibázásra és amennyiben el szeretnénk érni célunkat, akkor mindent meg kell tennünk ezért. Eltiltottunk nincs, kisebb sérülésekkel azonban bajlódnak néhányan, de remélem ezeket holnapig sikerül orvosolni. Szélpál Norbert gerince rakoncántlankodik, így felépülése várhatóan több időt vesz majd igénybe.

Csató Sándor– A hétvégi vereség ellenére is egy jó formában lévő Békéscsabához látogatunk, akik az utóbbi időben magukra találtak és minden esélyük megvan a feljutásra is. Épp ezért rendkívül nehéz meccsre számítunk. Zsínórban 4 vereségen vagyunk túl, de bízunk benne, hogy magunkra találunk és óriási akarattal, koncentrációval sikerül pontot, esetleg pontokat szereznünk a Viharsarokban.

A Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC mérkőzés játékvezetőjeként Bognár Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2016. augusztus 14-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 1-1 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 672 sárga- és 49 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács II. Gábort és Máyer Gábort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 33. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. május 3-án (szerdán): 16:00 órától Puskás Akadémia – Nyíregyháza, 17:30 órától Kozármisleny – Balmazújváros, Budaörs – Cegléd, Soroksár – Szeged 2011, Kisvárda – Siófok, SZEOL – Vác, Cigánd – Csákvár, 18:00 órától Szolnok – Dorog, Sopron – Mosonmagyaróvár, valamint Békéscsaba – ZTE párosításokban.

Az előrejelzés szerint szerdán Békéscsaba térségében 26 Celsius fokos maximális hőmérséklet, délután viszont 30 százalékos valószínűséggel körülbelül 1 mm zápor lehetséges.

Továbbra is számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy újra a siker útjára lépjünk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

A feljutás szempontjából ismét egy létfontosságú mérkőzés következik Dunaújvárosban – következő ellenfelünk, a Vác FC ideiglenes otthonában 2017. április 30-án (vasárnap) 17:00 órától.

A mezőny és ezen belül is a táblázat élén elhelyezkedő csapatok szempontjából is tisztulni látszik a kép, hiszen a beadott kérelmek és az MLSZ Licencadó Bizottságának első körben meghozott döntései alapján már látható, melyik egyesület vállalná egyáltalán az első osztályú tagságot. Nyilván az eredmények és a hozzáállás oldaláról nézve a dolgot, nem adja fel senki a küzdelmet és továbbra is pontért-pontokért, helyezésekért folyik majd a harc. A következtetéseket pedig mindenki próbálja meg saját maga levonni – annak tudatában, hogy a mezőnyből egyelőre a Balmazújváros, Békéscsaba, Puskás és a Soroksár kapott NB I-es licencet. Ne legyenek kétségeink, hogy a Kisvárda is előbb-utóbb rendelkezni fog ilyen igazolással – így a tabellára pillantva látható, hogy a második helyért vérre menő küzdelmet folytathat a mindössze négy pontnyi különbséggel, a 2-5. helyeken jelen pillanatban osztozó négy csapat (Kisvárda, Békéscsaba, Soroksár, Balmazújváros). Az is kérdés lehet, hogy a feljutás esetén ki, hol, melyik stadionban (pályán) fog és tud majd játszani, ami a jövőre nézve valamilyen szempontból részletkérdés, hiszen valószínűleg mind a négy klub vezetőségének van erre használható és működőképes alternatívája. Na, de ne szaladjunk ennyire előre és ahogy mondani-írni szoktuk, koncentráljunk az előttünk álló feladatra!

Csapatunk legutóbbi mérkőzésén legyőzte a "mumust" és több éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Csákvár ellenében. Egy gól is gól és ahogy a mondás tartja, mindig csak egy góllal rúgj többet, mint az ellenfél és akkor biztos a győzelem. Így volt ez múlt vasárnap is, hiszen Urbin Péter 58. percben szerzett találatával itthon tartottuk az újabb három pontot. Csapatunk sikersorozata hat mérkőzés óta töretlen és hét forduló óta veretlenek vagyunk. A Vác ellen azonban még ennél is több kell, mind teljesítményben, mind pedig koncentrációban – hiszen a Pest megyeiek jelen pillanatban 31 lejátszott forduló után, 13 győzelem és 9-9 döntetlen, valamint vereség birtokában, 48 megszerzett bajnoki egységgel, a táblázat 6. helyét foglalják el. Az utóbbi idők eredményeit szemlélve talán szívfájdalom nélkül kijelenthetjük, hogy Nagy Tibor neveltjei tavasszal némileg alulteljesítettek, hiszen gyakorlatilag március 19. (Vác – Budaörs 2-1) óta nem nyertek mérkőzést. Az utóbbi időben mindössze három döntetlenre (Sopron, Kisvárda, Szolnok) és két vereségre (Puskás, Soroksár) futotta az erejükből – ráadásul Felcsúton sikerült felhúzniuk egy nagyobb méretű zakót is (4-1).

A múltra tekintve jócskán van mit elemezni, mivel a két együttes egymás elleni mérlege 1995-ig visszatekintve igen kiegyenlített. Azóta a felek lejátszottak 17 meccset, melyekből hétszer jelenlegi vendéglátóink, hatszor pedig mi kerültünk ki győztesen, a maradék négy alkalommal pedig pontoszkodásra került sor. Utoljára 2016. október 16-án, a 13. fordulóban mértük össze erőinket – akkor Nagy István 74. percben szerzett találatával, 1-0 arányú békéscsabai győzelem született a Kórház utcában. Talán egy ehhez fogható eredménnyel most is kiegyeznénk, de a jelenlegi lendületet és szériát figyelembe véve, akár meg is nőhet az étvágyunk. A váciaknál érdemes kiemelt figyelmet fordítani Balajti Ádámra, aki hat szerzett találatával vendéglátóink gólfelelősének számít. Eltiltott és/vagy színes lapok miatti kimaradó nincs a dunaparti csapatnál.

A statisztikát vizsgálgatva érdekesség, hogy az utolsó öt fordulót figyelembe véve, egyedül csapatunk tudta ezt a szakaszt százszázalékosan teljesíteni és négy-négy győzelemmel csak a Kisvárda, valamint a Siófok tudta tartani velünk a lépést.

Együttesünk a szokásosnak nevezhető és jól bevált program szerint folytatta munkáját a héten: hétfőn délelőtt már regeneráló foglalkozáson vettek részt labdarúgóink, majd a keddi napra pihenőt kapott mindenki. Szerdán azonban újra teljes gőzzel folytatódott a munka, két teljes értékű edzés szerepelt a naptárban. Csütörtökön délelőtt pályás foglalkozást, péntekre konditermes tréninget írt elő mesterünk. Szombatra maradt a videózás és az esti edzés. Vasárnap délelőtt, a taktikai értekezlet és a keret kihirdetése után indul a csapatbusz Dunaújvárosba. A Békéscsabánál öt összegyűlt sárga cédula miatt ezúttal Bagi István maródi, aki ezúttal legfeljebb a lelátóról nézheti a mérkőzést. Örvendetes hír, hogy egészségileg mindenki rendben van, így az egész keret Boér Gábor rendelkezésére áll.

Nagy Tibor: – A vasárnapi mérkőzésen csapatomtól jó játékot és győzelmet várok.

Boér Gábor: – Mindig azt szoktam mondani, a győzelmek mértéke és módja szinte lényegtelen. Sokkal fájóbb szokott lenni, ha egy csapat jó játékkal szenved vereséget, mint amikor esetleg nyögvenyelősen tud nyerni. Csak azzal foglalkozunk, hogy a következő előttünk álló feladatot is sikerrel teljesítsük és bármi áron elhozzuk a három pontot Dunaújvárosból is. Tisztában vagyunk azzal, hogy talán az egyik legnehezebb mérkőzésünk következik, hiszen a Vác nagyon stabil és jó benyomást keltő csapat, akik főleg hazai pályán szeretnének kijönni abból a rossz sorozatból, amelyben jelenleg vannak. Mindenekelőtt magunkkal kell foglalkoznunk és bár ott motoszkál az emberek fejében a feljutás gondolata – aminek természetesen örülök, hiszen sokat kellett azért dolgozni, hogy ezen egyáltalán elmélkedni lehessen, másrészt viszont mindenkivel tudatosítani kell, hogy a kitűzött cél csak lépésről-lépésre érhető el. Tehát nincs ezzel semmi gond, hiszen kell lennie távlati célnak is, hogy mindenki lássa és érezze miért harcol, ami talán még jobban motiválhat mindenkit. Ennek fényében készültünk a héten is és mindenképpen szeretnénk folytatni a jó sorozatot. Én egy kicsit kizökkentem a héten a megszokott kerékvágásból, hiszen részt kellett vennem a pro-licences felvételin, viszont Makra Zsolt, Papp Károly és Szenti Zoltán segítségével minden szükséges munkát sikerült megfelelő hatékonysággal elvégeznünk. Talán még a dunaújvárosi pálya talaja nehezítheti meg mindkét csapat dolgát, mert úgy hallottuk ezzel gondok vannak. Mindent összevetve, semmiféle zavaró körülménnyel nem kívánunk foglalkozni, kizárólag arra koncentrálunk, hogy a megkezdett úton tovább haladjunk és begyűjtsük az újabb három pontot.

A Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szabó Zsoltot akkreditálta a szövetség. Az 1972-es születésű sporival legutóbb 2016. április 9-én, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen – alapvonali asszisztensként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 1.415 sárga- és 88 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kepe Arnoldot és Aradi Józsefet jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 32. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. április 30-án (vasárnap): 17:00 órától Nyíregyháza – Szolnok, Dorog – Soroksár, Szeged 2011 – Budaörs, Cegléd – Balmazújváros, Vác – Békéscsaba, Mosonmagyaróvár – Kisvárda, Cigánd – Kozármisleny, 18:00 órától Csákvár – SZEOL, ZTE – Sopron, valamint 19:00 órától Siófok – Puskás Akadémia párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Dunaújváros térségében szeles időjárás várható és kisebb mértékű zápor-zivatar előfordulása is valószínűsíthető, 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

A hónap utolsó lila-fehér vasárnapja következik a Kórház utcai Stadionban, hiszen 2017. április 23-án 11:00 órától második csapatunk a Mórahalmot, első együttesünk pedig 17:00 órás kezdési időponttal a mumus Csákvárt fogadja a centerpályán.

Az értelmező kéziszótár szerint, a mumus vagy bubus a magyar néphiedelemben gyerekeket ijesztgető láthatatlan lény. Legtöbbször a sötétséggel hozzák összefüggésbe, de magáról az alakjáról nincs leírás még más népek hiedelemvilágában sem. Bizonyos feltevések szerint azért nincs róla sehol alaki leírás, mert mindenki számára saját félelmeinek megtestesítője. Rosszindulatú szellemlény. Hívjuk vagy nevezzük bárhogy, félelemre ezúttal egészen biztosan nincs okunk. Az öt mérkőzéses győzelmi széria, a Kisvárda elleni meccs óta összegyűjtött 16 bajnoki pont újra verseny-, sőt feljutás közeli helyzetbe hozta a Lilákat, így jöhet bárki a Viharsarokba – megijedni biztosan nem fogunk, sőt! A csákváriak fogadkoznak és a statisztikába kapaszkodnak, legyünk őszinték: másba nem is nagyon tudnak. Tavaszi bukdácsolásukból egyelőre győzelemre nem futotta, mindössze négy döntetlent (Csákvár – Soroksár 1-1, Szolnok – Csákvár 1-1, Csákvár – Puskás Akadémia 1-1, Csákvár – Sopron 1-1), azaz összesen négy szerzett pontot, valamint hat vereséget  – tudnak felmutatni. A kiesés közelébe sodródott Fejér megyei alakulat ezáltal pontszerzési kényszerbe került és foggal-körömmel kell kapaszkodniuk a hátralévő nyolc fordulóban. Tudjuk és emlékszünk rá, hogy ők állítottak meg minket az idei Magyar Kupa sorozatban és a 12. fordulóban, idegenben elszenvedett 3-1-es vereségre is – így a visszavágás és a sikeres sorozat folytatásának vágya egyaránt stimulálja játékosaink és a szakmai stáb elszántságát. Itt az ideje, hogy az évek óta tartó, Csákvár elleni nyeretlenségi sorozatunknak egyszer és mindenkorra vége legyen! Szerencsére a keret majdnem teljes, így Boér Gábor vezetőedzőnk számára megfelelő merítési lehetőség és számos taktikai variáció áll rendelkezésére.

Az előző év végén vezetőedző-váltáson átesett sárga-kékek 30 lejátszott forduló után, 6 győzelem, 13 döntetlen, 11 vereség mérleggel és mindössze 30 megszerzett ponttal jelen pillanatban a táblázat 17. helyét foglalják el és csupán egyetlen fával előzik meg, a már bukó pozícióban lévő Kozármisleny csapatát. A búcsúzó zónában a SZEOL kiesése szinte aposztrofálható és a Cigánd lemaradása is izmos 10 pont, a még bennmaradást érő 17. helyhez képest. A tavasszal úgy látszik döntetlenekre szakosodott vendégeink keretében azonban érdemes különös figyelmet fordítani Paudits Patrikra, aki már nyolc találatot jegyezhet neve mellett. Színes lapok miatti eltiltott csak a Fejér megyeieknél van és Vincze István továbbra sincs egyszerű helyzetben a betegségektől és sérülésektől megtizedelt keretből még hadra fogható tizenegy kijelölésekor.

Csapatunk tagjai a sikeres cigándi túra után húsvét hétfőre, valamint a keddi napra is pihenőt kaptak. Szerdán viszont már két alkalommal is találkoztak a Fű3 ezdőpályán. Csütörtökön videózással, majd egymás elleni edzőmérkőzéssel hangoltunk. Péntek délelőtt újabb szabadtéri foglalkozás, szombaton délután taktikai értekezlet, majd edzés szerepel a heti programban.

Boér Gábor: – Sokszor elmondtam már, hogy a múlttal nem szeretnék foglalkozni. Az, hogy nekünk mumusunk lenne bárki is, nyilván egy adott korszakra jellemző lehetett, de igyekszem mindig a jövőbe tekinteni és az előttünk álló feladatokra koncentrálni. A héten is úgy készültünk, hogy a hétvégén ismét egy olyan összecsapás vár ránk, ahol egy kieesés elől menekülő együttest kell kétvállra fektetnünk. Sikerült őket megfelelőképpen feltérképezni, igyekeztünk a napokban úgy alakítani a munkánkat, hogy megtaláljuk gyenge pontjaikat és olyan játékstílust tudjunk alkalmazni, mellyel sikeresek lehetünk ellenük. Bízom benne, hogy tudjuk folytatni ezt a remek sorozatot és most is elmondtam a srácoknak, ahhoz hogy elérjenek erre a szintre nagyon sokat kellett dolgozni és nem volt könnyű feladat. Ahhoz viszont, hogy ezt meg is tudják tartani talán még több energiát és összpontosítást igényel majd részükről. Látom rajtuk, hogy továbbra is nagyon éhesek a sikerre, pozitívan állnak a dolgokhoz, így szerencsére igen jó alanyok ülnek az öltözőben ahhoz, hogy elérhessük a célunkat.

Vincze István: – Ilyen betegség- és sérüléshullámra pályafutásom alatt nem volt még példa. Egy hete még csak Hegedűs Ferenc technikai vezetőnknek kellett szerelést ölteni és bevetésre készen leülni a kispadra, de ha így haladunk, ma délután segítőim, Toldi Gábor és Domján Attila, valamint a saját játékengedélyemet is ki kell váltanunk az MLSZ-ben. Helyzetünk semmit sem javult egy hét alatt, hiszen a betegek, Dulló Martin, Oldal Tibor és Dániel Csaba továbbra sem edzhet. Kiprich Dávid hosszú kihagyás után félkész állapotban tért vissza és ez a héten visszaütött, Hajdú Sándor gerincsérv-gyanús, Gottfried Dániel továbbra is fájlalja a térdét, Baranyai Ádám pedig megkapta ötödik sárga lapját, így eltiltását tölti Békéscsabán. Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, így valamennyi pályára lépő játékosunknak tudása legjavát kell nyújtani. Szervezett, fegyelmezett játékkal megnehezíthetjük a lila-fehérek dolgát, mint ahogy tettük a Soroksár vagy éppen a Puskás Akadémia ellen.

A Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés játékvezetőjeként Barna Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1985-ös születésű sporival legutóbb 2016. augusztus 10-én, a Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen – tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 471 sárga- és 36 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Kis Zoltánt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Érdekességképpen az NB II-ben működő játékvezetők 808 sárga lapot és 47 pirosat mutattak fel a 2016/2017-es szezonban eddig lejátszott mérkőzéseken.

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 31. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. április 23-án (vasárnap): 15:00 órától Puskás Akadémia – Mosonmagyaróvár, 16:00 órától Szolnok – Siófok, 17:00 órától Kozármisleny – Cegléd, Budaörs – Dorog, Soroksár – Nyíregyháza, Kisvárda – Zalaegerszeg, Békéscsaba – Csákvár, SZEOL – Cigánd, valamint 18:00 órától Balmazújváros – Szeged 2011 és Sopron – Vác párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Békéscsaba térségében újabb hidegfornt érkezése várható, erős széllel és zivatarral, valamint 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel – bár a jövendőlés szinte percről-percre változik.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az esetleges barátságtalan időjárásra való tekintettel, klubunk minden vendégének eldobható esőkabátokat biztosít, melyeket a pénztárakban teljesen díjmentesen igényelhetnek!

Továbbra is számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy a megkezdett kiváló teljesítmény folytatódhasson!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!