A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 417 másodperc.
Ha a bajnokság első fordulójának utolsó percében a debreceni Korhut jobboldali szabadrúgása a kapufáról kipattanva nem Bényei hátán, hanem a mezőnyben landolt volna, akkor már a bajnokság első fordulójában megszerezhettük volna legújabb kori élvonalbeli történelmünk első pontját. Ha pedig nem vétünk gyakorlatilag háromszor is kapitális védekezési hibát, ha határozottabban futballoztunk volna az egész mérkőzésen, akkor nem csak az első pontunkat, első pontjainkat is megszerezhettük volna. De feltételes módot használni – különösen az események ismeretében – teljesen felesleges, a sportban egyébként sincsenek „Ha”-val kezdődő mondatok…
Mégis éppen a sport az, ahol alaposan ki kell beszélni a hibákat, a tévedéseket, a rontásokat, mégpedig terápiás okokból, nevezetesen azért, hogy a vétett hibák többé nem fordulhassanak elő. Miért is nem nyertünk az első fordulóban az előző bajnokság negyedik helyezettje, a XXI. század legeredményesebb magyar csapata ellen? Azért mert három olyan hibát is elkövettünk védekezésben, amilyet egyszerűen nem szabad. Emlékeztetőül: az első gólt gyakorlatilag a gólvonalról fejelte be Nagy Zoltán úgy, hogy nem volt körülötte egyetlen hazai védő sem – egyébként a gólvonalról kifelé és nem befelé szokták fejelni a labdákat. A második bekapott gólunk előtt Koszó, előbb senkitől sem zavartatva lukat rúgott a tizenhatos vonalánál, ezért a labda Tisza elé pattant, aki ezután higgadtan kicselezte előbb a lukat rúgót, aztán a kétségbeesetten becsúszó Bényeit, kényszerből kapura pöccintett labdáját majdnem megfogta Mursits, de az újra visszapattant a csatár elé, aki három lépésről már nem hibázta el az üres kaput – kitalálni sem lehetett volna jobban egy ilyen hibasorozatot. A harmadik gólunkat egy felesleges szabálytalanság előzte meg az oldalvonalnál. Minden kisszögletszerű beadás potenciális vészhelyzet. Ebben az esetben a helyzet manifesztálódott, azaz helyzetből gól lett – a beadás a hosszú kapufáról kifelé pattant ugyan, de a kizárólag Sidibére koncentráló Bényei hátáról bepattant a hálóba. Mindhárom bekapott gólunk gyermeteg hibák és ezekkel szinte törvényszerűen együtt járó pechsorozat eredője volt. Miközben a mérkőzés a mi akaratunk szerint zajlott, játékban és mezőnymunkában ellenfelünk fölé nőttünk, egyszerűen jobbak voltunk náluk – csak éppen kikaptunk.
Azóta eltelt további tíz forduló és megállapíthatjuk, hogy csapatunk játékfejlődésében tökéletesen felfedezhető lett, hogy a hibajavításra tett kísérleteik nem voltak hiábavalóak. A nyolcadik fordulótól kezdve gyakorlatilag mi is megérkeztünk az NBI-be. Ezt a tényt eredményeink is gyönyörűen igazolják. Első hazai győzelmünk már a Diósgyőr ellen megszülethetett volna, ha a végjátékban nem sikerült volna egy beívelés után bepasszíroznia ellenfelünknek a labdát a kapunkba. Mindeneestre meg lett az első hazai bajnoki pontunk is. A Fradi ellen nem csak helytálltunk, hanem ellenfelünk tiszteletét is kivívtuk. Igaz, a gól amit kaptunk, hatalmas potyagól volt, hiszen Böde közeli, középre tartó fejese kiesett Ilizi kezéből, így csurgott a gólvonalon túlra. Ez a szezon Böde „bepattanós” szezonja, ha így nézzük, fejese védhetetlen volt. A következő fordulóban végre megjött az első hazai győzelem is, méghozzá a bajnok Videoton kapitulált hétről-hétre fejlődő csapatunk előtt. A mérkőzésen mind játékban, mind eredményességben magasan ellenfelünk fölé nőttünk. Az első harmad utolsó fordulójában a közvetlen élmezőnyhöz tartozó MTK Budapest elleni mérkőzés szintén a mi irányításunkkal zajlott, a megszerzett egy pontnál több is járt volna nekünk…
A sportban ugye, mint azt az elején leszögeztük, nincsenek „Ha”-val kezdődő mondatok és nincsen volna sem. Viszont óriási a különbség az első fordulóban elszenvedett vereség és az utolsó fordulóban elért döntetlen között. Az első fordulóban, a DVSC meccs után azért keseregtünk, mert saját hibáink okozták vesztünket. Az utolsó fordulóban azért bosszankodtunk a döntetlen miatt, mert nem tudtunk élni lehetőségeinkkel. Ez pedig lelki differencia.
A DVSC-TEVA csapatával nagyon erős a múltbéli kapcsolatunk, pedig az élvonalban először csak az 1979/80-as szezonban találkoztunk. A Debrecen ugyanis ekkor került be – 1964 után újra – az első osztályba. Ahol mi akkor már hatodik élvonalbeli szezonunkat kezdtük meg.
Az NBI-ben eddig összesen 38 mérkőzést játszottunk egymás ellen.
A Békéscsabán lejátszott 20 bajnoki mérkőzés statisztikája: 6 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség. A gólkülönbség 28-29.
Debrecenben ugyanez a statisztika: 8 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség. A gólkülönbség: 39 -22.
Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 38 mérkőzésen 10 győzelem, 13 döntetlen és 15 vereség. A gólkülönbség: 50 -68.
Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – Debrecen 3-0 (1990/91).
Legnagyobb arányú vereség: Debrecen – Békéscsaba 8-0 (1997/98).
Legelső (1979/80) idegenbeli NBI-es mérkőzésünk eredménye 2-2 volt, az utolsó NBI-es meccsünkön vereséget szenvedtünk Debrecenben 5-1 (2004/05).
Mérlegünk a Loki ellen évtizedekig idegenben is imponáló volt, hiszen az első tizenkét debreceni meccsünkön 1979 és 1995 között négy győzelem és hat döntetlen mellett mindössze kétszer kaptunk ki.
Erre az időszakra emlékeztetném jó szívvel szurkolóinkat és játékosainkat is. Gondoljanak arra, hogy voltak olyan évtizedek, amikor Békéscsaba a Kelet-magyarországi focifellegvár, nem Debrecen. Persze elmúltak ezek a legendás idők, új szelek fújnak Debrecenben és Békéscsabán is. Az utolsó tizenhárom bajnokságban a Debrecen csak háromszor nem állhatott fel a dobogóra (2011-ben 5., 2013-ban 6., 2015-ben 4.), két bronzérem és egy második helyezés mellett hét bajnoki aranyat gyűjtöttek. Kétségtelenül a XXI. eddigi legjelentősebb labdarúgó csapatáról van szó.
Csak, hogy menet közben mi is megérkeztünk az élvonalba és mivel ott is akarunk maradni hétről-hétre javítunk játékunkon – lassan, de biztosan kialakult stabil kezdőcsapatunk is, játékunk pedig mérkőzésről-mérkőzésre javul, fejlődik. Az eddig bekapott húsz gólunkból 16-ot az első hat fordulóban gyűjtöttünk be, az utolsó öt fordulóban mindössze négy gólt kaptunk. Az eredmények – és nem győzőm hangsúlyozni – a mutatott játék is egyre inkább azt bizonyítja, hogy felkészültek vagyunk az idegenbeli keleti rangadóra!
Érzik, tudják ezt szurkolóink is, akik a mérkőzés napján buszokkal kelnek útra, hogy az ősi ellenfél saját várában is megmutassák, hogy bíznak, hisznek a csapatukban – mennek tehát velük, mert pontosan tudják, nincs annál jobb, mint a Debrecent Debrecenben legyőzni! Természetesen tisztában vannak azzal, hogy rajtuk is múlik a győzelem, ezért feltétlenül ott kell lenniük, ott kell szurkolniuk a helyszínen, mert pontosan tudják: Együtt erősebbek vagyunk!
Közösségi média