Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Miközben második csapatunk ismét itthon, addig első együttesünk újból idegenben lép pályára, hiszen 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 16:00 órától Budafokon vendégszerepelnek a Lilák a bajnokság 8. fordulójában.

Néhány mondat erejéig visszatérnénk a Szeged elleni mérkőzésre, amelyen csapatunk nagyszerű hangulatú meccsen 3-3 arányú döntetlent ért el. Persze, játékosaink és a szakmai stáb is némileg csalódottan vette tudomásul az eredményt, ahogyan azt is tudjuk, hogy a szurkolóink egy része is sokkal jobban örült volna a győzelemnek, de úgy érezzük, hogy ez a teljesítmény jelen helyzetünkben egyáltalán nem csalódást keltő, még akkor sem ha a második félidőben már mi vezettünk, így gyakorlatilag kiénekelték szájunkból a sajtot. Ettől függetlenül látszott az akarat, a motiváció és a szervezett futball, volt hajtás és tempó, ami azt eredményezte, hogy kétszer is hátrányból tudtunk felállni és a papíron jobb erőkből álló és lehetőségekben sokkal inkább bővelkedő szegedieket, igencsak nehéz helyzet elé tudtuk állítani. Persze, a három pont az három pont lehetett volna, így ebből is tanulni kell és az esetlegesen elkövetett hibákat orvosolni és minimalizálni szükséges a jövőben, de összességében nézve ez az egy pont is igen értékes lehet még a végelszámolásnál. Tehát érdemes egy kicsit más szemszögből is nézni a történteket!

Soron következő ellenfelünk, a Budafoki MTE sokkal nehezebb helyzetben van, mint amiben jelenleg mi vagyunk. Így aztán számukra csak a győzelem elfogadható hazai pályán úgy, hogy ebben a szezonban még ilyen eseménynek nem örülhettek. Győzelmi kényszer alatt elsősorban ők vannak, a nyomás is inkább rájuk nehezedik, mi pedig játszhatjuk azt, amit ilyen helyzetben idegenben kell és tudunk. A piros-feketék jelenleg a sereghajtó pozíciót foglalják el a bajnoki táblázaton, mérlegük 4 döntetlen és 3 vereség, valamint az ezekkel együtt járó mindössze 4 bajnoki pont. Ezzel szemben csapatunk 2 győzelmet, 3 döntetlent, 2 vereséget, valamint 9 pontot szerezve a tabella 12. helyén áll. Ez tehát azt jelenti, hogy pillanatnyilag a két csapat között nyolc pozíció és öt bajnoki egység a különbség.

A budafokiak a vártnál sokkal gyengébben kezdték a szezont, így három vereség és két döntetlen után, a hatodik forduló előtt edzőváltásra szánták el magukat, és Csizmadia Csabát Mátyus János váltotta a kispadon. Az új mesternek sem termett még túl sok babér, hiszen mindössze két döntetlenre futotta a Szentlőrinc (1-1) és a Dorog (0-0) ellenében, így ellenünk egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy megszerezzék első győzelmüket a 2022/2023-as idényben. Ehhez viszont nyilván nekünk is lesz egy-két szavunk, illetve cselekedetünk, hiszen van miért törlesztenünk. Emlékezzenek csak vissza, hogy legutóbb majdnem a Budafok verte be számunkra az utolsó koporsószöget. A 2022. május 15-én lejátszott mérkőzés gyakorlatilag létfontosságú volt a bennmaradás érdekében, de 2-0 arányú vereséget szenvedtünk, így az utolsó körre maradt a döntés. Ők azzal a győzelemmel tudták megőrizni másodosztályú tagságukat, mi viszont olyan szituációba kerültünk, hogy a III. ker. TVE ellen kellett ugyanezt megtennünk az utolsó fordulóban, ami valljuk be őszintén, egyáltalán nem volt egyszerű feladat és a helyzet igencsak idegőrlő volt. Ráadásul a Budafok elleni mérlegünk sem néz ki túl jól (5 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség), így ezen is illene kozmetikázni! Utoljára igen régen, 2018. szeptember 30-án hazai pályán tudtuk legyőzni őket, amikor 2-0-át mutatott az eredményjelző a Kórház utcai Stadionban. Azóta viszont négy budafoki győzelmet és egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból, ideje tehát a mumus jelzőre pontot tenni!

Mivel az elmúlt (2021/2022) idényben ellenfelünk számára az volt a fő feladat, hogy ne zuhanjanak még egy osztállyal lejjebb, miután a 2020/2021-es szezonban kiestek az első osztályból, így a felkészülési, valamint átigazolási időszakot igen komolyan vették. Számos edzőmérkőzéssel, szlovéniai edzőtáborral és persze keretalakítással igyekeztek felvértezni magunkat a 2022/2023-as bajnokságra. Érkeztek: Oláh Bálint (DVTK), Gundel-Takács Bence (MOL Fehérvár FC), Sós Máté (Puskás Akadémia), Szűcs Zsolt (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Horváth Olivér Szabolcs (III. ker. TVE), Németh Márió (DVTK), Tischler Patrik (DVSC), Bíró Márk (Újpest FC). Profi szerződést kapott: Molnár Bence. Távoztak: Kotula Máté, Zuigeber Ákos, Szabó Levente, Bese Balázs, Szalai Dániel, Kulcsár Kornél, Micsinai Miklós.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sem lesz eltiltott, veszélyeztetett helyzetben viszont továbbra is Kitl Miklós van, hiszen eddig négy sárga cédulát gyűjtött.

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), Kazincbarcika (15 pont), Gyirmót (13 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (4 pont), Mosonmagyaróvár (4 pont) és a Budafok (4 pont) próbál elmozdulni. Egy nagyszerű győzelemmel, adott esetben akár több pozíciót is foghatnánk a tabellán, ezáltal némileg nyugodtabban dolgozhatna mindenki az előttünk álló kéthetes válogatott szünetben. Ne feledjék, hogy szeptember 17-én (vasárnap) 13:00 órától még Szegeden, az SZVSE ellen lépünk majd pályára a MOL Magyar Kupa idei kiírásának 3. fordulójában! De a szünetben sem maradunk mérkőzés nélkül, hiszen a szakmai stáb szeptember 24-én (szombat) 11:00 órától egy felkészülési mérkőzést is betervezett a Kórház utcai Stadionba.

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen a három pont megszerzése a cél Budafokon is, mint bármelyik más meccsen. Ahogy azt megszokhattuk, nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk, hiszen attól függetlenül, hogy még nyeretlenek, hazai pályán még nem kaptak ki. Tehát abból indulunk ki, hogy ez borzasztóan nehéz meccs lesz, ráadásul nekik is minden egyes pontra égető szükségük van. Talán mi egy kicsit kedvezőbb pozícióból várjuk a fordulót, de ez semmit sem jelent ebben a fázisban. Kiélezett, harcos mérkőzésre számítok, de mindentől függetlenül a győzelemért utazunk a fővárosba. Vannak nekünk is hiányzóink, azaz közel sem teljes a keretünk, de így is meg kell tudnunk oldani a feladatot.

Mátyus János: – Hatalmas várakozásokkal tekintünk a mérkőzés elé, a harmadik találkozónk következik a kispadon és bár még nem kaptunk ki, ami rendkívül pozitív, sajnos nem is nyertünk, ami legalább ennyire negatív. Utóbbin vasárnap mindenképpen változtatni szeretnénk és mivel nagyszerű héten vagyunk túl – szinte tökéletes volt a felkészülésünk -, jó esélyt is látok rá, hogy megszerezzük idénybeli első győzelmünket. Szerencsére a koronavírus-fertőzésből is minden játékosunk visszatért, akik közül még nincs mindenki százszázalékos állapotban, de már velünk edzettek az érintett futballisták, így semmi nem befolyásolhatja azt, hogy a lehető legjobb csapatunk fusson ki holnap a Békéscsaba ellen a BMTE Stadion gyepére.

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Segítőiként Berényi Ákost és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1994-es születésű sporival 2022. augusztus 17-én, a Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 242 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 8. fordulóját szeptember 11-én (vasárnap) 16:00 óratól Soroksár SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Nyíregyháza Spartacus FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC, Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától BFC Siófok – Tiszakécskei LC, Szombathelyi Haladás – FC Ajka, ETO FC Győr – PMFC, HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc, valamint szeptember 12-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzésről ezúttal NEM lesz élőképes közvetítés.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 Celsius fok körül alakul majd. A Nap 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 19 óra 05 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Egyébként pedig várjuk Önöket a harmadosztályú mérkőzésre is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

NB III. Keleti csoport 2022/2023. 8. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

1-2 (0-2)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. szeptember 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Valu Tibor

Asszisztensek: Kovács Zoltán, Bán Kristóf Patrik

Békéscsaba: Tóth Alexander Máriusz, Zahorán Áron, Sipaki Patrik Martin, Pap Szabolcs, Balla Mátyás, Mágocsi Bence, Sipos Gábor, Oláh Ákos, Babinyecz Balázs, Izing Martin Ferenc, Varga Tamás Károly. Cserék: Zábráczki Szabolcs László, Bacsa Krisztián, Trescsula Máté, Csák Albert, Komáromi Csongor, Rajsli Tamás. Átlagéletkor: 20 év.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Putnok: Pápai Krisztián Marcell, Sághy Félix, Nádimov Norbert Jegorovics, Galacs Erik Gábor, Nagy Zsolt András, Sramkó Ronáld, Csiki Norbert Ferencz, Csutora Mihaly, Vajda Cristofer, Dobrovolszki Jenő, Nemes Milán Imre. Cserék: Nyírati András Balázs, Gellén Balázs, Csiba Zoltán, Petrecsko Román, Katona Bence, Juhos Dávid, Soós János Tamás, Bodó Benedek, Fülöp Krisztián. Átlagéletkor: 22 év.
Edző: Szala Ákos

 Gólszerzők: Galacs Erik Gábor (12. perc), Sramkó Ronáld (32. perc), Babinyecz Balázs (89. perc).

 Sárga lapok: Varga Tamás (60. perc), Babinyecz Balázs (78. perc), Sághy Félix (80. perc).

Nézőszám: 105

A Putnok aktív mezőnyjátéka közepette már a 12. percben megszerezte a vezetést, amikor Galacs egy üresbe lőtt labdát értékesített jobbösszekötő helyéről (0-1). A folytatásban a hazaiak birtokolták többet a labdát, de nem igazán boldogultak a szervezett vendégekkel, akik szépen felépített, gyors kontrákkal operáltak. A 32. percben egy bal oldalon vezetett támadás végén találtak ismét kapuba, miután a középre gurított labdát az egyik támadó átlépte, Sramkó viszont a tizenegyes pont tájékáról a bal alsó sarokba helyezett (0-2).

A második félidőben futott az eredmény után az Előre, amely nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Jól is küzdött, de a vendégek szervezett védekezését csak ritkán sikerült átjátszania. Egy ilyen eset után a 75. percben kezezés miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak, de Varga Tamás nem tudta gólra váltani a lehetőséget. Továbbra sem tettek le a pontmentésről a Lilák, de csak szépítésre tellett az erejükből a végén, mivel Babinyecz értékesített egy újabb büntetőt (1-2).

Nagy Sándor: – Az első félidőben kaptunk két elkerülhető gólt, ami végül megpecsételte sorsunkat. A szünetben rendeztük a sorainkat és ha csak a két büntetőt berúgjuk, akkor nem szenvedünk vereséget.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/3159328797647237

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Időpont: 2022. szeptember 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 12:00 órakor. Fizetés ezúttal csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A termálvizes munkálatok befejeződtek a Kórház utcai Stadionban, így visszaáll a régi és megszokott beléptetés. Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

A körgát felőli büfé 12:30 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Élő közvetítés (live stream):

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt.

https://youtu.be/f2S8I02YWyI

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

Újabb nehéz feladat előtt áll második csapatunk, hiszen 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 13:00 órától, a bajnokságban jelenleg második helyen álló Putnok FC együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban.

Következő vendégeink igen jó évet zártak tavaly a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában, hiszen 16 győzelem, 11-11 döntetlen és vereség, valamint az így szerzett 59 pont birtokában a stabil 8. pozícióban végeztek – három pozícióval a Békéscsaba második csapata előtt. A megkezdett munkát a vezetőség értékelte, így a 2022/2023-as szezonban is a Szala Ákos által vezette szakmai stáb irányítja a borsodi alakulatot. Ekkora különbséggel amúgy az idén is kiegyeznénk, hiszen ebben az esetben jóval nagyobb eséllyel léphetnénk pályára, de ez mára sokat változott, hiszen a két együttes között jelen pillanatban 12 bajnoki pont, valamint 19 pozíció a differencia. Tehát gyakorlatilag majdnem az első játszik az utolsó ellen vasárnap. A két csapat közötti eltéréseket nyilván egy-egy mérkőzésen lehet mérsékelni, de ehhez hatalmas erőbedobásra, koncentrációra, a hibák minimalizálására és persze némi szerencsére is szükség van.

Az igen jó erőkből álló kék-fehérek nagyszerűen kezdték a szezont: két meggyőző győzelem után, csak a Karcag (1-0), majd meglepetésre az előző fordulóban a Jászberény (0-1) tudta őket két vállra fektetni. Ezzel együtt azonban az öt győzelem és két vereség eddig 15 pontot hozott a konyhára, ami a táblázat második pozíciójába rangsorolja őket. A két betli azonban azt jelenti, hogy függetlenül a keretüktől és teljesítményüktől néha porszem kerülhet a gépezetbe, így reméljük ez a hétvége sem sikerül majd túlságosan jól számukra. A hazai pálya előnye és az előző fordulóban szerzett győzelem (Békéscsaba II. – Hatvan 3-0) mindenképpen mellettünk szól, ráadásul a majdnem 300 kilométeres út sem vendégeink malmára hajtja a vizet. Mindentől függetlenül persze papíron nem mi vagyunk az esélyesebbek, de nem szabad, hogy kishitűen és remegő lábakkal lépjünk pályára, hiszen az előző idényben lejátszott két mérkőzés alapján (2022. április 13. Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-2, valamint 2021. október 10. Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC 0-1) egyáltalán nem kell alárendelt szerepet vállalnunk. A putnokiak egyébként talpon vannak a MOL Magyar Kupában is, hiszen az első fordulóban a Sényőt búcsúztatták 2-0 arányban, majd a Mátraderecske otthonában arattak meggyőző (1-7) győzelmet, így a harmadik felvonásban a Szombathelyi Haladás csapatát fogadhatják 2022. szeptember 18-án.

A tavalyi kiegyensúlyozott eredményt az új idényben nyilván szeretnék felülmúlni, így a játékoskeret jelentős átalakításában látták az ehhez szükséges egyik megoldást. Érkeztek: Nyirati András (Rákosmente FC), Komári György (Tarpa SC), Csiba Zoltán (Főnix FC), Veress Zsombor (Sepsi OSK), Kosztyu István (Tállya KSE), Vajda Cristofer (Körösladány), Holló Péter (Hidasnémeti), Csiki Norbert Ferencz (Hajdúszoboszló), Galacs Erik Gábor (Tiszakécske), Nemes Milán Imre (Nyíregyháza). Távoztak: Cserepka András, Riznicsenkó Viktor, Madarász János, G. Biró Gergő, Takács Péter, Hadházi Sándor Máté, Kis Gergő, Engel Alex, Dlehány Bence és Laczkó Krisztián. Az ilyen mértékű transzformáció igen ritkán jár azonnali, kézzel fogható eredménnyel, ám a putnokiak rácáfolni látszanak erre, hiszen igazolásaik – eddig legalábbis – beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Látható, hogy több játékos felsőbb osztályban szerzett tapasztalattal is bír, így állományuk közelebb áll az NB2-es szinthez, mint az NB3-ashoz.

Mivel első csapatunk vasárnap Budafokon lép pályára, így – a sérülteket, betegeket is beleszámítva – jó eséllyel kevesebb visszajátszóra számíthat a Szenti Zoltán-Nagy Sándor edződuó. Erősítést jelenthet viszont az átigazolási időszak végén megszerzett három újabb játékos:  Tomori Zoltán – kapus (Újpest), Zábráczki Szabolcs László – kapus (Újpest), valamint Izing Martin Ferenc – védő (Dorog). A maródiak listáján sajnos továbbra is Apró Ármin, Czvalinga Áron és Zelik Csaba szerepel.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott.

Nagy Sándor: – Reményeim szerint a srácok ugyanazon az úton mennek tovább, amit az előző héten elkezdtünk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Putnok lendületes, jó focit játszik, fizikálisan is rendben van. Nekünk ilyen téren fel kell velük vennünk a versenyt és a legutóbbi meccshez hasonló, támadó szellemű játékkal megpróbálni sikerre vinni a küldetést. Kisebb sérülések nehezítették ugyan a heti munkát, de bízom benne, hogy vasárnapig mindenki rendbe jön és hadra fogható lesz!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC mérkőzés játékvezetőjeként Valu Tibort, segítőiként Kovács Zoltánt és Bán Kristóf Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1990-es születésű sporival 2021. október 17-én, a Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 311 sárga- és 34 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 8. fordulóját szeptember 11-én (vasárnap) 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC, 16:00 órától FC Hatvan – Füzesgyarmati SK, Kisvárda Master Good II. – DVSC II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Vasas FC II., Pénzügyőr SE – DVTK II., Eger SE – Facultas-Tiszafüredi VSE, Aqua-General Hajdúszoboszló – Sényő-Carnifex FC, BVSC-Zugló – Karcagi SE, DEAC – BKV Előre, valamint Körösladányi MSK – Jászberényi FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot hét lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (19 pont) vezeti a Putnok (15 pont) és a Kisvárda II. (14 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Hatvan, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/f2S8I02YWyI

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 25 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. szeptember 11-én (vasárnap) 19 óra 5 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 7. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

3-3 (2-1)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. szeptember 4. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.

Játékvezető: Pillók Ádám

Asszisztensek: Sinkovicz Dániel, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Antal Péter

Szeged: Molnár F Tamás, Szilágyi Zoltán, Gajdos Zsolt, Sipos Szabolcs Vince, Könczey Márk, Pintér Ádám, Bíró Bence Balázs, Szatmári Lóránd, Simon Ádám, Tóth Bence, Beronja Zoran. Cserék: Takács János, Bitó Martin, Szakály Dénes, Rédling Kevin, Farkas Aurél, Temesvári Attila, Dobos Áron, Vári Barnabás, Papp Áron, Kővári Róbert, Kundrák Norbert, Jammeh Haruna. Átlagéletkor: 25 év.
Vezetőedző: Stevanovic Aleksandar

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Váradi Ádám, Mikló Roland, Fazekas Lóránd, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Fülöp István Sándor, Mágocsi Bence, Szabó Csaba, Bora György, Szalai Dániel, Talpalló Norbert Lajos. Átlagéletkor: 25 év.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Bíró Bence Balázs (21. és 41. perc), Czékus Ádám (31. perc), Puskás Gábor Sándor (51. perc), Hamed Yasin (70. perc), Jammeh Haruna (84. perc).

 Sárga lap: Váradi Ádám (23. perc), Krnács Richárd (84. perc), Mikló Roland (85. perc).

A szegediek várták egy kicsit jobb helyzetből a dél-alföldi rangadót, a csabaiak zsinórban két döntetlent játszottak, ráadásul mindkét csata akár nyerhető is lett volna. Brlázs Gábor csapatában ezúttal Váradi Ádám kapott helyet a középpályán, a támadósort pedig Czékus Ádám és Hamed Yasin alkotta. A mérkőzés mindig kiemelt helyen szerepel a szurkolók naptárában, az első negyedórában helyzetek ugyan nem voltak, de a két drukkerhad kiváló hangulatot varázsolt a Szent Gellért Fórumba.

Fotó: Karnok Csaba

A szegediek Gajdos Zsolt félfordulatos lövésével, a vendégek pedig Zvara Levente fejesével jelentkeztek. Kissé váratlanul szerzett vezetést a házigazda a 21. percben: Könczey jobb oldali beadására Bíró Bence érkezett középen, aki nagyszerű mozdulattal lőtte a labdát a léc alá (1-0). A Csaba legalább ennyire meglepő módon egyenlített: Czékus Ádám vitte lendületből a labdát az ellenfél védelmére, mintegy 20 méterről eleresztett lövése pedig Szilágyi lábán felvágódva Molnár-Farkas felett hullott a kapuba (1-1). Nem sokáig volt döntetlen az állás: Puskás és Gajdos rúgott össze a csabaiak tizenhatosán belül, a játékvezető szerint a csabai védő volt szabálytalan, ezért büntetőt ítélt. A tizenegyest Bíró Bence magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába (2-1). A félidő hajrájában Váradi Ádám bátor, távoli lövését volt érdemes feljegyezni, a labda nem sokkal ment kapu fölé.

Kiválóan nyitott a Békéscsaba a szünet után: az 51. percben Mikló bal oldali beadása után Molnár-Farkas öklözte tovább a labdát, a hosszú oldalon bevetődő Puskás Gábor pedig közelről, csukafejesből volt eredményes (2-2). Jó iramú volt a csata, mindkét csapat ment előre becsülettel, de a vendégek tudtak elmozdulni erről az állásról: a 70. percben a csereként beállt Máris kapott kiváló labdát, centerezését pedig Hamed Yasin közelről a kapuba passzolta (2-3). A hazaiak nem adták fel és egyenlítettek a 83. percben: Szatmári szögletére a csereként másodpercekkel korábban beálló, első labdaérintéséből gólt szerző Jammeh Haruna érkezett és fejelt Bukrán kapujába (3-3). Az utolsó percekben mindkét csapat hajtott a győztes gólért, de végül maradt az igazságos pontosztozkodás.

Brlázs István Gábor: – Véleményem szerint egy jogtalan büntető miatt hátránnyal vonultunk pihenőre. A csapat tartását mutatja, hogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést, de egy figyelmetlenség meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Stevanovic Aleksandar: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Vezettünk, többször is jól álltunk, ám utána visszaesett a produkció. Ezt kihasználta a Csaba, és fordított. Kemény perióduson mentünk keresztül, amikor vezetett az ellenfél, de a csapat karakterét mutatja, hogy kiegyenlítettünk. Most azt mondom, hogy két pontot elveszítettünk.

A csabaiak sorozatban harmadik döntetlenjüket játszották, a tabellán egy kicsit visszacsúszva a 12. helyen állnak. Brlázs Gábor együttese a válogatott szünet előtt a sereghajtó Budafok otthonában lép pályára.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1276712919830108

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: