Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Újpest FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

A tavaszi idényben két forduló alatt négy egységgel szaporította bajnoki pontjainak számát második csapatunk, 2022. február 27-én (vasárnap) 11:00 órától pedig az Újpest FC tartalék együttese ellen, Budapesten folytathatja jó sorozatát az NB III. Keleti csoport 23. fordulójában.

Ezúttal is nyugodtan, mindenféle idegeskedés nélkül utazhatnak Brlázs Gábor neveltjei a fővárosba, hiszen továbbra is a táblázat 10. pozíciójából, 9 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség birtokában várhatják az újpesti fellépést. Valahogy biztosan a sors akarta így, hiszen vasárnap az Előre II. mérkőzik lila-fehér barátainkkal, szerdán pedig első csapatunk fogadja a negyedik kerületieket a Kórház utcában. Az biztos, hogy amennyiben a harmadosztályú mérkőzés nem végződik döntetlenre, akkor mindkét mérkőzésen lila-fehér siker születik! 🙂 Na, de félretéve a tréfát, mindkét mérkőzésen inkább az ellenfélnek van veszteni- illetve félnivalója. A második csapatnak azért, mert öt pont és két helyezés lemaradásban van a csabai Lilák mögött és az újabb pontok elhullajtása csak növelhetné ezt a távolságot, egyben bizonytalanságukat is. Az első együttesnek pedig azért, hiszen az NB I-ben a kiesés elől menekülnek, így ebben a szezonban gyakorlatilag nem maradt más remény a sikerélményre, mint a jó szereplés a Kupában.

A harmadosztályban edződő fiataljainkat viszont motiválhatja a visszavágás vágya is, hiszen 2021. augusztus 22-én, a 4. fordulóban lejátszott mérkőzésen 1-2 arányban maradtak alul az Újpest FC II. ellenében. Pedig álomszerűen kezdődött az a meccs is, hiszen már a második percben vezetést szereztünk, aztán valószínűsíthetően némileg belealudtunk a meccsbe és fordítani tudtak a fővárosiak. A revans mellett pedig nyilván az sem mellékes, hogy egy újabb győzelem esetén akár előrébb is léphetnénk a táblázaton és közelíthetnénk az élen álló csapatok felé. Az is egyértelmű, hogy mindkét együttesnek hasonló feladatai vannak, hiszen elsődlegesen a fiatal játékosok rutinszerzése és az első együttesbe integrálása a fő irányvonal, tehát sem a Békéscsaba, sem az Újpest nem kacérkodik egyelőre a bajnokság megnyerésével vagy éppen a feljutás reményével. Ez azonban szinte ugyanolyan fontos, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kudarc- vagy éppen sikerélményekkel felvértezve éri el valaki azt a szintet, hogy számítsanak rá egy vagy éppen két osztállyal feljebb, így aztán igenis fontos és lényeges a győzelem! Mivel mindkét együttes átlagéletkora igen fiatal, így egyáltalán nem mellékes a mérkőzésben eltöltött percek száma, hiszen csakis éles szituációkban szerezhető meg az a tapasztalat, amelyre minden másodosztályba, vagy éppen első osztályba vágyó játékosnak szüksége van. A kérdés ezúttal tehát az, hogy melyik arcát mutatja majd csapatunk, hiszen adott esetben bárkit-bárhol képesek vagyunk megverni, vasárnap viszont újra kiegyensúlyozott, türelmes és koncentrált játékra lesz szükség a sikerhez. A körülmények és az előzmények ismeretében a jó szereplésre minden esély megvan, hiszen míg következő ellenfelünk két vereségből (Hajdúszoboszló – Újpest II. 1-0, Újpest II. – Kazincbarcika 1-3) érkezik, addig a Békéscsaba még veretlen tavasszal (Békéscsaba – Tiszafüred 2-1, DVSC II. – Békéscsaba 1-1).

Vendéglátóink keretében színes lapok miatt, ezúttal Bíró Márknak kell automatikusan kihagynia a Békéscsaba elleni mérkőzést, a csabaiaknál viszont nem lesz eltiltott. Az utazók meghatározását nyilván befolyásolhatja majd első csapatunk két soron következő és létfontosságú meccse is, hiszen éppen vasárnap az egyik közvetlen rivális, Budaörs együttesét fogadják a Kórház utcában, majd szerdán a MOL Magyar Kupa negyeddöntője következik, ahol nyilvánvalóan olyan fiatal játékosaink is lehetőséget kaphatnak, akik eddig kevesebb játékperccel rendelkeznek.

Brlázs István Gábor: – Sem a tavaszi szezon első két mérkőzéséből, sem pedig az egymás elleni utolsó meccsből nem érdemes túl sok konzekvenciát levonni. Gyakorlatilag annyi a pozitívum számunkra, hogy jobban sikerült a tavaszi rajt, mint az Újpestnek – hiszen ők két vesztes meccsből érkeznek -, de természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy más erősségű ellenfelek ellen játszottunk. Jól felkészített csapat ellen lépünk majd pályára és nehéz mérkőzésre számítok, de ettől függetlenül bízom benne, hogy el tudjuk hozni a három pontot Budapestről. Véleményem szerint sem vendéglátóinknak, sem nekünk nem lesznek kiesési gondjaink, de számunkra a tavaszi szezon bizonyos szempontból sokkal, de sokkal nehezebb lesz, mint az őszi volt és ez nyilván az eredményességben is megmutatkozhat majd. Valószínűleg a szerdai kupamérkőzésre tőlünk is kaphatnak majd néhányan lehetőséget, mint múltkor is és jó eséllyel most hétvégén lesz egy-két visszajátszó, de túl nagy mozgás nem várható a keretben, mint ahogy eddig sem.

Az Újpest FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Maml Zoltánt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kulcsár Dánielt és Bizderi Nikolettet jelölték ki. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás alapján még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 358 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 23. fordulója már február 25-én (pénteken) 18:00 órától  a Kolorcity Kazincbarcika SC – Tállya KSE összecsapással megkezdődik, február 27-én (vasárnap) 11:00 órától pedig Aqua-General Hajdúszoboszló – Sényő-Carnifex FC, Újpest FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II., 14:00 órától Füzesgyarmati SK – Jászberényi FC, DEAC – Putnok FC, BKV Előre – Hidasnémeti VSC, Kisvárda Master Good II. – Törökszentmiklósi FC, Eger SE – DVTK II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Salgótarjáni BTC, valamint Tiszafüredi VSE – DVSC II. párosításokban folytatódik, illetve fejeződik be.

táblázatra pillantva látható, hogy a mezőnyt a Kazincbarcika (59 pont), a BKV Előre (50 pont), valamint a DEAC (49 pont) vezeti, a veszélyzónában pedig pillanatnyilag a Tiszafüred, a Tállya, a Hidasnémeti, a Törökszentmiklós, valamint a Salgótarján csapata található.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható és 9 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2022. február 27-én (vasárnap) 17 óra 26 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és biztassák a srácokat!

Ne felejtsék el, hogy ezen a napon első csapatunk a Budaörs együttesét fogadja 14:00 órától a Kórház utcai Stadionban!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 25. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

0-0 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Időpont: 2022. február 27. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Máris Dominik, Király Patrik, Sipos Gábor, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Gránicz Patrik, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Albert István, Tóth Dániel, Hodonicki Márk, Farkas Botond Gergő, Varga Szabolcs.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Budaörs: Slakta Balázs, Tányéros Ádám, Gyurácz András, Molnár Csaba, Winkler András, Molnár Tibor, Petneházi Márk, Murai Sándor Márk, Tóth Keve, Halácsi Fülöp Mirkó, Galambos Ádám. Cserék: Tóth Gábor Vilmos, Kapronczai Gergely, Papp Kristóf, Zsidai László, Csillag Dárius, Molnár Márkó Miklós, Balázs Zsolt, Kojnok Zsolt, Fényes Szabolcs, Vankó Imre, Gula Boldizsár, Lengyel Béla.
Vezetőedző: Toldi Gábor

 Sárga lapok: Molnár Csaba (44. perc), Farkas Márk (59. perc), Nikola Pantovic (81. perc).

Nézőszám: 410

Nem jutottak dűlőre a felek a labdarúgó NB II 25. fordulójában, ugyanis 0–0-ás döntetlent játszott a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán a Budaörsi SC-vel. A pontosztozkodás egyik csapatnak sem kedvez, hiszen ezzel nem sikerült elmozdulniuk a kiesőzóna közeléből.

Fotó: Imre György

A mérkőzést megelőzően a két csapat azonos pontszámmal, 25 egységgel állt a bajnokság 16., illetve 17. helyén. A 18. pozíció szezon végén már a kiesést jelentené, így mindkét együttesnek csak a győzelem lett volna elfogadható teljesítmény. Schindler Szabolcsnak már a kezdő sípszó előtt változtatnia kellett a csapatán, mivel a Czinanó Áron kapus megsérült a bemelegítés során, így Winter Dániel védett a találkozón. A vezetőedzőnek alapemberei közül Horváth Pétert is nélkülöznie kellett kisebb sérülés miatt.

Az összecsapást a lila-fehér mezes Békéscsaba 1912 Előre kezdte nagyobb iramban, hiszen szerette volna korán eldönteni a meccset: az 5. percben Szabó Péter előtt adódott egy lehetőség, de nem találta el a kaput. A másik oldalon Winkler András lőhetett, de csak az oldalhálóig jutott. A 17. percben Winter Dániel védte Winkler lövését, majd két perccel később Murai Sándor fejelt kapu mellé. A 28. percben ismét Winkler adta be a labdát, amit Murai ismét mellé fejelt. A 37. percben a Békéscsaba veszélyeztetett, azonban Sipos Gábor fejesét Slakta Balázs hárította. Megjegyzendő, hogy az Előre az első félidőben kétszer is kontrázhatott három a kettő elleni szituációban, de mindkét alkalommal eladta a labdát a tizenhatos előterében.

A második félidő elején Winkler és a csereként beálló Vankó Imre is lövéssel próbálkozott, de egyikőjük sem találta el a kaput. A 77. percben Nikola Pantovic lőtt, de nem volt jó a próbálkozás. A Budaörs az utolsó negyedórában beszorította ellenfelét a saját térfelére. A 80. percben a vendégek szabadrúgáshoz jutottak, Vankó beívelését fejelte kapura egy vendég csatár, amit Winter védett. A 89. percben tűzijáték alakult ki a hazai csapat kapuja előtt, három lövés is elakadt a csabai blokkban, mire sikerült felszabadítani. Maradt a 0–0-ás végeredmény, amelynek egyik csapat sem örülhet igazán. A mérkőzés ráadásul “áldozatokkal” is járt, hiszen Pantovic és Farkas is kihagyja majd a soroksári túrát, 5-5 sárga cédulája miatt.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/269983008467990

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Időpont: 2022. február 27. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 12:30 órakor, a vendég pénztár 13:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 12:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen akadályozhatja a forgalmat! Kérjük figyeljenek a szabályos és türelmes közlekedésre!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

A hétvégétől kezdve ismét sűrűsödik a program, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban lép pályára csapatunk. Az első állomás 2022. február 27-én (vasárnap) 14:00 órától a Budaörs vendégszereplése Békéscsabán, és ez a mérkőzés az előző fordulóhoz hasonlóan gyakorlatilag ismét hatpontosnak nevezhető.

Látható, hogy egy-egy szerencsétlenebbül sikerült forduló után akár több helyezéssel is hátrább, illetve előrébb sorolhatja magát egy-egy csapat, hiszen a táblázat továbbra is igen szoros. A 12. és 17. pozíciók között mindössze két pont a különbség, úgy hogy négy együttes is 25 egységgel bír. A 16. és 17. helyen álló Békéscsaba és Budaörs számára tehát létfontosságú a következő mérkőzés, de nyugodtan mondhatjuk, hogy mérkőzések. A szentlőrinci vereséggel (2-1) tovább élesedett helyzetünk, tehát gyakorlatilag nincs más opció, mint mérkőzést nyerni. Visszatekinteni csak a hibák elemzéséig érdemes, a továbbiakban pedig előre kell néznünk, hiszen az előttünk álló 1-2 hét elméletileg sok mindenről dönthet. Nyomás tehát mindkét mérkőző félen van jócskán, számunkra talán az jelenthet némi előnyt, hogy hazai pályán tavasszal jobbak vagyunk, mint ősszel és talán egyéb körülmények sem hátráltatják majd ezúttal a keret összeállítását.

A két csapat egymás elleni mérlege tíz másodosztályú meccset ölel fel. A statisztikából kiviláglik, hogy összességében inkább döntetlenek születtek a Békéscsaba – Budaörs összecsapásokon és számszakilag minimális mértékben vendégeink élveznek fórt. A Budaörs szempontjából 3 győzelem, 5 döntetlen, valamint 2 vereség olvasható ki a számokból, bár tudjuk ez gyakorlatilag ebben a Ligában semmit sem jelent. Utoljára 2021. augusztus 29-én idegenben találkoztunk velük, amikor 1-1 arányú döntetlen eredmény született. A budaörsiek 24 forduló után 5 győzelem, 10 döntetlen, 9 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában a 17. helyen, tehát éppen a vonal felett állnak a bajnoki táblázaton. A Békéscsaba mindössze egyetlen pozícióval feljebb, a 16. helyet birtokolja 5 győzelem, 10 döntetlen, valamint 9 vereség egyenleggel. Látható tehát, hogy a döntetlen egyik csapatnak sem ér túl sokat, hiszen előre lépni csakis győzelemmel lehetne. Talán ezek a tények, valamint a szituáció élessége szurkolói szempontból mindenképpen izgalmas és érdekes összecsapást ígér.

Míg a Békéscsaba már a negyeddöntőre készül a MOL Magyar Kupában, addig a budaörsiek számára korábban véget ért a sorozat, már a harmadik fordulóban búcsúztak, hiszen hazai pályán 1-3 arányban kikaptak a Vasastól. Az Előre viszont március 2-án (szerda) 20:00 órától az Újpestet fogadja a Kórház utcában, amikor az elődöntőbe jutás az összecsapás tétje!

Mivel az őszi szezont a 17. helyen zárták a fővárosiak, így klubvezetésük változtatást hajtott végre a vezetőedzői pozícióban: januárban Toldi Gábor váltotta Gabala Krisztiánt. Az új mester igyekezett a szünetben keretbeli módosításokat is végrehajtani, így az érkezési és távozási oldalon is jelentős volt a mozgás. Érkeztek: Tányéros Ádám (Csákvár), Galambos Ádám (Nyíregyháza), Csillag Dárius (Dorog), Molnár Márkó (Füzesgyarmat), Papp Kristóf (Puskás Akadémia) – kölcsönbe, Horváth Barnabás (MOL Fehérvár FC) – kölcsönbe, Molnár Tibor (Bádogos-Greco Petrol), Murai Márk (Csákvár), valamint a MOL Fehérvár FC-vel fennálló kooperációs szerződés értelmében számításba vehető Kojnok Zsolt is. Távoztak: Kékesi Alexander, Halmai Ádám – kölcsönből vissza, Horváth Roland, Batizi-Pócsi Balázs, valamint Bognár Dávid. A téli felkészülés során a többi együtteshez hasonlóan megpróbáltak több előkészületi mérkőzést programba iktatni: Budaörs – Vác 0-2, Budaörs – Szekszárd 1-0, Budaörs – Kelen SC 3-1, FC Dabas – Budaörs 1-0, a Kecskemét ellen tervezett két, valamint a Pénzügyőr elleni edzőmeccsük elmaradt.

Színes lapok miatt ebben a fordulóban egyik csapat keretében sem lesz eltiltott, így ebből a szempontból egyik mesternek sem kell törnie a fejét az esetleges helyettesítéseken. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Petneházi Márknak és Vankó Imrének, akik egyaránt 5-5 találattal járultak hozzá csapatuk boldogulásához. Mindezek mellett vessünk egy pillantást az NB2 góllövő listájára is, ahol Lukács Raymond Barna – holtversenyben Könyves Norberttel (DVTK) és Takács Tamással (Csákvár) -, már 13 találattal a háta mögött tör a gólkirályi címre. Bízzunk benne, hogy vasárnap úgy történnek majd a dolgok, ahogy azoknak történniük kell és csapatunk győzni fog, Raymond pedig tovább szaporítja a találatok számát!

Az emberi erőforrások megfelelő és tudatos beosztása mindenképpen fontos szerepet játszhat az előttünk álló napokban, hiszen egyrészt sérültjeink és betegeink továbbra is vannak, másrészt viszont második csapatunk szintén ezen a vasárnap Budapesten lép pályára és azt se felejtsük el, hogy szerdán MOL Magyar Kupa mérkőzés is vár csapatunkra.

Toldi Gábor: – Tudjuk, hogy mindkét csapatnak rendkívül fontos a jelenlegi helyzetében, hogy pontokat szerezzen. Tisztában vagyunk a saját helyzetünkkel, mindenképp győzelemre szeretnénk játszani. Biztos, hogy nem lesz könnyű, hiszen az NB II-ben nincs könnyű mérkőzés.

Mészáros Márk: – Megnéztük és kielemeztük a Szentlőrinc elleni mérkőzésen elkövetett hibákat és próbálunk rajta javítani, hogy legközelebb már ne kövessünk el ilyeneket. A tavaszi szezon eddigi idegenbeli sikertelenségével kapcsolatban mindenképpen lépnünk kellett, hiszen ahhoz hogy elérjük céljainkat, kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szükség. Ebben a szezonban a mérleg elég látványosan a hazai oldalra billen, hiszen itthon teljesen más arcunkat mutatjuk, mint idegenben, így ezen mindenképpen próbálunk változtatni a jövőben. Szerencsére bővült a keret, ami nagyon pozitív, mert mi is jobban tudjuk majd beosztani az erőforrásokat. Nyilván nem mindenki van még olyan fizikai állapotban, hogy akár a három soron következő mérkőzésen tudjon játszani, ezért biztos vagyok benne, hogy fogunk frissíteni és változtatni az összeállításokon. Ha a három meccset nézem, akkor nagy valószínűséggel nem ugyanazzal a kezdővel fogunk majd játszani.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-os születésű sporival 2021. november 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – PMFC 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 590 sárga- és 61 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 25. fordulóját február 27-én (vasárnap) 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – Aqvital FC Csákvár, PMFC – DVTK, ETO FC – FC Ajka, Nyíregyháza Spartacus FC – Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs, III. ker. TVE – Szentlőrinc, Dorogi FC – Tiszakécskei LC, 17:00 órától Budafoki MTE – BFC Siófok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szombathelyi Haladás, valamint február 28-án (hétfőn) 20:00 órától Kecskeméti TE – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a DVTK (52 pont) és a Vasas (47 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budafok, a Szolnok, valamint a Tiszakécske foglalják el.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, de a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. február 27-én (vasárnap) 17 óra 26 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy ezen a napon délelőtt 11:00 órától második csapatunk Újpesten lép pályára az NB3-as bajnokság 23. fordulójában!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 24. forduló

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Időpont: 2022. február 20. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Szentlőrinc SE Sporttelep

Cím: 7940 Szentlőrinc, Móricz Zsigmond u. 3.

Játékvezető: Dolnegó Bálint

Asszisztensek: Baghy Csaba, Kiss Balázs

Tartalék játékvezető: Bana Gergely

Szentlőrinc: Prokop Rostislav, Tamás László Hunor, Harsányi István, Grumic Miroslav, Keresztes Bence, Török László, Németh Márk, Jancsó András, Szabó Máté Norbert, Drljo Andrija, Erdélyi Botond. Cserék: Hajagos Tamás, Mucsányi Márk Arion, Bányai Péter, Nagy Zsombor Róbert, Havas Attila, Rétyi Róbert, Biben Barnabás László, Nagy Barnabás Szabolcs, Farkas Marcell, Németh Barnabás Csongor.
Vezetőedző: Sluka Marián

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Bor Dávid Ferenc, Váradi Ádám, Sipos Gábor, Albert István, Varga Szabolcs, Szabó Csaba, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Babinyecz Balázs, Tóth Dániel, Hodonicki Márk, Farkas Botond Gergő.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Szabó Máté Norbert (50. perc), Lukács Raymond Barna (71. perc), Harsányi István (72. perc).

 Sárga lapok: Török László (39. perc), Farkas Botond Gergő (59. perc), Németh Barnabás Csongor (80. perc), Harsányi István (83. perc), Máris Dominik (86. perc), Nikola Pantovic (95. perc).

A csabai együttes egy héttel ezelőtt döntetlent játszott az élmezőnyben helyet foglaló Szombathelyi Haladással, azonban a Szentlőrinc meccsre eltiltás miatt elveszítette két kezdő belső védőjét, Bora Györgyöt és Farkas Márkot. Schindler Szabolcs így Albert Istvánt és Szabó Csabát nevezte a kezdőbe, de Zvara Levente és Váradi Ádám is lehetőséget kapott a középpályán.

Nagy lendülettel indították a csapatok az összecsapást: az egyik oldalon Varga Szabolcs lőtt mellé ígéretes helyzetben az első percben, míg a másikon Czinanónak kellett védenie Szabó Máté próbálkozását. A hazaiak voltak talán egy kicsit aktívabbak az első félidőben, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így a folytatásban igazi bravúrt nem kellett bemutatnia Czinanónak. A csabai együttes távoli lövésekig jutott, de Varga Szabolcs és Váradi Ádám kísérlete sem volt veszélyes. A félidő hajrájában utóbbi meg is sérült, helyén a Vasastól kölcsönbe érkező Farkas Botond játszott tovább. Mindkét csapat jól védekezett és kevés lehetőséget engedett ellenfelének, így gólnélküli döntetlennel zárult az első félidő.

Fotó: Szentlőrinc

A Szentlőrinc nyitott jobban a szünetet követően, már a 46. percben nagy kavarodás alakult ki a csabai kapu előtt. Négy perccel később a vezetést is megszerezte a hazai gárda: Szabó Máté mintegy 23 méterről, szabadrúgásból tekert a léc alá (1-0). Schindler Szabolcs cserékkel próbált frissíteni, aminek több formás akció kialakításában meg is lett a hatása. A Békéscsaba egy gyors, szélen vezetett akció után egyenlítettek, Lukács Raymond zsinórban nyolcadik bajnoki mérkőzésén talált a kapuba (1-1). A csabaiak öröme azonban nem tartott sokáig, szinte a középkezdés után a jobb oldalon indult el a Szentlőrinc, Dolnegó Bálint jól, mások szerint nem megfelelően alkalmazta az előnyszabályt, majd középen Harsányi István érkezett és újra vezetéshez juttatta csapatát (2-1). A hajrában a Békéscsabának már nem volt esélye az egyenlítésre, a Szentlőrinc viszont okosan őrizte előnyét. A Baranya megyeiek a két együttes negyedik bajnoki mérkőzéséből a harmadikat nyerték meg, a Lilák pedig továbbra is nyeretlenek maradtak ebben a párharcban.

Marián Sluka: – Fontos győzelmet arattunk, pedig nem játszottunk annyira jól, mint az előző fordulóban Nyíregyházán, viszont eredményesebbek voltunk. A Békéscsaba minőségi támadójátékot produkált, de jól reagáltunk az egyenlítésre, utána okosan futballoztunk. Láttam a fiúkon az alázatot, amit meg kell tartani, mert még messze vagyunk a célunktól.

Schindler Szabolcs: – Felforgatott csapattal léptünk pályára, de így is volt esélyünk. Az első félidő végére feljavultunk, de egy újabb hiba eldöntötte a mérkőzést.

A forduló később lejátszott mérkőzéseinek köszönhetően, majdnem a legrosszabb forgatókönyv következett be, hiszen a Soroksár pontot szerzett, a III. ker. TVE győzni tudott, ahogy a Csákvár is, így az Előre egészen a 16. pozícióig csúszott vissza, így ismét győzelmi kényszerben várhatjuk a Budaörs csapatát egy hét múlva.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1037662273455503

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: