2021. 05. 25. Archívum - 2021., Archív
Preisinger Sándor 2020. szeptember 16. óta a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője, így egy teljes szezont még nem tudhat maga mögött. A kispadon 2020. szeptember 27-én tudott először helyet foglalni, és azóta 29 mérkőzésen keresztül irányította a Lilákat. A 2020/2021-es rapszodikus szezonban, a csapattal együtt megjárta a poklot és mennyet egyaránt, így a 2019/2020-as bajnoki évhez hasonlóan a 15. pozíciót sikerült megszerezni. Van tehát miről beszélni, ezért a mögöttünk álló időszakról, az együttes helyzetéről, jövőképéről és sok minden másról is megkérdeztük.
– Nehéz hónapokon van túl a csapat?!
– Inkább azt mondanám, hogy nehéz éven. Az október 18-i Csákvár elleni mérkőzés után ért el minket a járvány, azóta pedig gyakorlatilag csak a mozdony nem ment keresztül rajtunk. Előkerültek a korábbi időszakokból visszamaradt, talán már évek óta húzódó sérülések, több játékosunkat betegségek és további traumák vonták ki munkából, ezáltal egy olyan dominó effektus indult el, amit egészen a szezon végéig nem sikerült megállítani. Ahogy számolgattam 17 labdarúgót betegített meg a vírus, és további 9 sérültünk is volt, úgyhogy nagyon-nagyon nehéz év volt nemcsak nekem, hanem másoknak is, hiszen olyan problémákkal szembesültünk, amivel még soha-senki nem találkozott.
– Csalódtál bármiben Békéscsabán vagy azt kaptad, amit vártál?
– Az elért eredmény miatt nyilván csalódott vagyok, de a körülmények és a események tükrében reálisan kell szemlélni a dolgokat. Talán a prevenciós- és rehabilitációs háttér az a komponens, amit ki tudnék emelni, hiszen ez majdnem teljesen hiányzott, amikor átvettem a csapatot. Sok esetben sajnos diagnózisokig sem jutottunk el, mert több sérültünk kezeléséhez, gyógyításához gyakorlatilag nincs helyben szakember. Ez valamilyen szinten borzasztó helyzet, hiszen a játékosok szanaszét jártak a kezelésekre, úgyhogy ezt mindenképpen meg kell oldanunk valahogy a jövőben. Sok fejleszteni való van még az infrastruktúrával kapcsolatban is – látható, hogy a létesítmény gyakorlatilag félkész állapotban van -, hiszen többször az edzéseink helyszínén is igencsak gondolkodnunk kellett. Nyilván megold az ember mindent, mert nincs lehetetlen helyzet, de amikor ilyesmivel is kalkulálni kell, akkor az természetes módon nem biztos, hogy az eredményesség malmára hajtja a vizet. Ahogy hallottam, többször az edzésekkel kapcsolatban is megfogalmazódtak kritikák, amit némileg furcsállok, hiszen rajtunk kívül gyakorlatilag senki sem látogathatta a foglalkozásokat?! Továbbra is azt hiszem, hogy egy-egy héten nem a mérkőzés a legnagyobb a terhelés, legalábbis nem szabadna annak lennie. Attól kezdve, hogy belekerültünk a sérülés-betegség spirálba, elveimmel ellentétben több olyan játékost is szerepeltetni kellett a bajnokikon, akik nem voltak még erre felkészülve vagy a betegségük okán, vagy azért mert az egészségügyi problémáik miatt még nem tudtak annyit edzeni, olyan szintre visszajönni, amivel ki lehet menni a meccsre. Ez a 22-es csapdája kényszerpálya volt végig, de próbáltunk úgy sakkozni, hogy a csapat ki tudjon állni, megfelelő minőségben tudjon játszani, hiszen ha megnézzük a COVID után nyolc olyan mérkőzésünk telt el, amikor tulajdonképpen nem az első keret játszott, vagy az első keret nem éppen ideális állapotban lépett pályára. Egy 38 mérkőzésből álló bajnokságban 8 meccs rengetegnek számít, több mint egyötöd része és ez a tény is nagyban meghatározta azt, hogy nem az első hétben küzdöttünk, hanem a táblázat második felében. Az edzések minőségét megpróbáltuk olyan szintre emelni, ami egy NB2-es bajnokságban elvárható, tehát voltak keményebb edzések is, de összehasonlítva korábbi csapataimmal, lényegesen vissza kellett venni a minőségből és a tempóból. Ebből és a korábban említett körülmények összességéből óhatatlanul következett a rosszabb szereplés, amiből szezon közben már nem volt kiút. Teljesen jogos a felvetés, hogy miért volt és van ennyi sérült?! Mitől van az, hogy nincs megfelelő erőnlét? Kívülállóként én is ezt kérdezném, de azt mindenkinek meg kell értenie, hogy egész egyszerűen nem tudtunk edzeni, illetve nem voltak olyan minőségű edzések, amelyeket ez a talán minden idők egyik legkomolyabb másodosztályú bajnoksága megkövetelt volna. Amúgy pedig azok közül, akiknek játszania kellett volna az adott hétvégén, körülbelül 10-12 olyan játékos volt igazából, akik – nem szeretnék ezzel senkit megbántani – NB2-es szinten voltak, a többiek pedig a megyei bajnokságból, vagy az U19-ből kerültek fel, és azt tudni kell, hogy ez nem ugyanaz a szint. Sajnos azt kell mondanom, hogy a keret legalább fele sajnos nem volt alkalmas a folyamatos játékra a másodosztályban, és ennek fényében lett egy alapcsapat, amelynek muszáj volt szinte állandóan pályára lépnie, ráadásul köztük is volt olyan, akiket apróbb sérülések hátráltattak. Ezért aztán vigyázni kellett, nem tudtunk úgy rájuk pakolni és igazából a mérkőzések váltak a fő terheléssekké. Ezekből következően kényszerpályán mozgott a szakmai stáb is, hiszen én is inkább harapdáltam a kezem, mint hogy egy-egy játékost vagy formahanyatlás, vagy éppen nem megfelelő állapot miatt kihagyjak a keretből, gyakorlatilag nem tudtam megtenni. Korábbi tapasztalásaimmal ellentétben ez volt az első olyan eset, amikor az előbb elmondott okok miatt, egyszerűen lehetetlenné vált a csapatot olyan szintre hozni, amilyenre én és a klubvezetés elképzeltük. Összegezve, abszolút igazat adok mindazoknak, akik kívülállóként ezt látják, hiszen valóban félkész, illetve félig sérült játékosoknak kellett helytállni fordulóról-fordulóra. Arra is kitérnék, ha már itt tartunk, hogy a csapat nagyobb részénél amúgy rendben volt és van a mentális hozzáállás, tehát akarnak teljesíteni, akarnak focizni, csak éppen az adott pillanatban még nem voltak erre felkészülve-felkészítve.
– Gondoltad volna, hogy esetleg még a másodosztályú tagság is veszélybe kerülhet?
– Szerencsére konkrétan ez a helyzet nem következett be, hiszen 11 ponttal végeztünk az első kieső előtt és legközelebb hét pontnyira voltunk, de nyilván megfordult mindenki fejében, amikor csúcsosodtak azok a problémák, amelyek végül is folyamatosan jelen voltak. Tegyük a szívünkre a kezünket: ennyi hiányzót ez a keret nem bírt el. Természetesen a klub tradícióit és törekvéseit is szem előtt kellett tartani, és ebből azért az is következik, hogy az utánpótláskorú játékosok – a rendes körülmények közöttinél – jóval nagyobb számban történő szerepeltetésével, egyelőre nem vagyunk olyan állapotban, hogy előbbre tekintsünk. Nyilván valamilyen szinten vannak és lesznek is igénybeli különbségek – legyen bármilyen szakmai stáb – a játékosok és az edzők között, de ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy ehhez a szinthez egy megfelelő erősségű keretre és a hozzá tartozó minőségi munkára van szükség. Ebben az évben sajnos egyik sem tudott rendelkezésre állni és megvalósulni, úgy ahogy az elvárható lett volna és ahogy azt a szurkolók is teljesen jogosan elvárják.
– Ha visszatekintesz a szezonra, van valami, amit megbántál vagy amit utólag másképp csinálnál?
– Nehéz kérdés ez ilyen szempontból, hiszen szokták mondani, hogy utólag könnyű okosnak lenni. A felkészítés fizikai része gyakorlatilag kényszerpályán volt végig, de úgy gondolom a játékosok és az edzők közötti bizalomnak kölcsönösnek kell lennie, és ez a dolog néha nem volt teljesen egyensúlyban. De azt is tudjuk, hogy minden csapatban előfordulhat és elő is fog fordulni ilyesmi, ez azonban engem személy szerint elég negatívan érintett. Nyilván megtapasztaltam dolgokat, ebből pedig leszűrtem a konzekvenciát, hogy lesznek és kellenek változtatások ezen a téren is.
– Milyen változásokkal, változtatásokkal számolhatunk, lesznek-e igazolások és távozók?
– Klubigazgató úrral együtt összeállítottunk egy a klub számára elérhető és előremutató játékos-listát, amelyből minél nagyobb számban szeretnénk a következő idényben az Előre keretében tudni a kiszemelt labdarúgókat. Ez nagyságrendileg 5-6 ember érkezését jelentené, ami véleményem szerint azt eredményezné, hogy vagy egy posztra lenne két, vagy két posztra lenne három játékosunk, ezáltal tisztességesebb versenyhelyzet alakulhatna ki a csapaton belül. Ezzel pedig a munka minőségét is tudnánk felfelé húzni, valamint ha a második csapat felkerül a harmadosztályba, akkor viszont az a 6-7 játékos, aki még nem egészen tart az NB2-es szintnél, minimum egy évet el tudna olyan hasznos körülmények között tölteni, ami épülésükre szolgálna. Emellett pedig nagyon szeretnék egy olyan szakembert is a stáb tagjai között tudni, aki a rehabilitációs-prevenciós feladatokat teljes egészében tudná koordinálni és felügyelni, hogy időben megakadályozzuk azokat a dolgokat, amelyek miatt egy-egy játékosnak például folyamatosan Budapestre kell járnia kezelésekre, és tulajdonképpen hetek telnek el azzal, hogy azt sem tudjuk egészen pontosan, hogy mi a baja. Mindemellett nagyon jó lenne, ha a hosszabb ideje sérült játékosaink végre felépülnének és teljes értékben a rendelkezésre tudnának állni.
– Hogyan tovább? Mire számíthatunk a felkészülési időszakban?
– Mindenekelőtt rendbe kell tennünk néhány játékosnál az állóképességi problémákat, talán ez az egyik legfontosabb dolog. Ezért aztán két hét múlva elkezdenek egy háromhetes futóprogramot, hogy mire elindul a csapat közös felkészülése, akkor már a speciálisabb, sportág specifikus állóképességre tudjunk sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni. Ez természetesen játékokon keresztül valósulna meg, de nyilván lesz lépcsőzés, valamint olyan erőfejlesztő dolgok, amelyek szintén hozzátartoznak a prevencióhoz, hogy megfelelő állapotban kerüljenek játékosaink a pályára. Aztán lesz egy hét, amikor a klubvezetésnek köszönhetően Telkiben készülhetünk edzőtáborban, és terveink szerint ezáltal minőségileg is előre tud majd lépni az együttes. Bízom benne, hogy a következő idényben nem csak egy-két mérkőzésen tudjuk majd megmutatni, hogy mi van a csapatban, hanem a kilengéseket minimalizálva, végig megbízható, stabil teljesítmény tudunk majd nyújtani. Ha mindez meg tud majd valósulni, akkor a Békéscsaba ismét a táblázat első felébe tartozhat majd. Terveink szerint 5-6 felkészülési mérkőzésen lépünk majd pályára: az első két héten még nem, utána viszont hetente 2-2 mérkőzés szerepel az előzetes programban.
.png "Békéscsaba 1912 Előre")
Gólszerzők: Karacs Dániel (6. perc), Hajdú Ádám (40. perc), Lencse László (44. és 55. perc).
Sárga lapok: Simon András (5. perc), Gránicz Patrik (32. perc), Major Martin (38. perc), Lukács Raymond Barna (60. perc), Nagy Patrik (60. perc), Farkas Márk (62. perc).
Közösségi média