Címkézett bejegyzés

A jövőt építjük

Előre tekintve készül a húszcsapatos, 2016/2017-es másodosztályú szezonra a Békéscsaba 1912 Előre. Ahogy arról korábban már beszámoltunk (http://1912elore.hu/site/visszaterunk-20160506/), a klubvezetés egyértelmű célként fogalmazta meg az első osztályú szereplés lehetőségének legrövidebb időn belüli, újbóli megteremtését – így az igazolásokat, személyügyi átszervezéseket és szerződéseket teljes mértékben ennek rendeli alá.

korhaz_utca_web

Jövő hét hétfőn (június 20.) kezdetét veszi a felkészülési időszak – az első közös edzéssel, így aki kíváncsi új igazolásainkra és a kilencven százalékban már kialakított keretre, az mindenképpen látogasson ki a Kórház utcai Stadionba – szeretettel látjuk szurkolóinkat és az érdeklődőket. Az új idény első tréningjének pontos kezdési időpontja is nemsokára meghatározásra kerül, amelyet természetesen azonnal közzéteszünk.

Bár az átigazolási időszak még csak egy hete tart, a keret kialakítása majdnem befejeződött. Az előző, első osztályú bajnokság első négy fordulójában elszenvedett vereségek olyan hátrányba sodorták csapatunkat, melyet a bizakodásra okot adó tavaszi szezonban nem sikerült már ledolgozni. Tekintettel arra, hogy a bajnokságok között igen rövid idő áll rendelkezésre az összes elvégzendő feladat lebonyolítására, így a tervezést több év távlatában szükséges megtenni.

A klubvezetés három egyértelmű és abszolút prioritást élvező célt határozott meg.

  1. A gyors feljutás érdekében kizárólag olyan játékosok kerülhetnek a jövőbeni keretbe, akik a felkészülési időszak végén, mindenféle értelemben készek lesznek arra, hogy hatékonyan tudják segíteni célunk elérését.
  2. Figyelembe kell venni az előttünk álló szezon sajátosságait is, ahol a szabályozások értelmében szükség van fiatal játékosok szerepeltetésére is, ezért a saját nevelésű, tehetséges labdarúgóinkkal profi szerződéseket köt a klub – így Ők is érezhetik, hogy Békéscsabán érdemes dolgozni, lehetőség van a fejlődésre, bajnokságokban való szereplésre, a szakmai stáb számol velük és számít rájuk.
  3. A 2015/2016-os NB I-es szezonban szereplő játékosaink közül többen is megtalálták számításukat Békéscsabán. Mindenféle szempontból elégedettek voltak az Előre által nyújtott és biztosított körülményekkel – jól érezték magukat és családjukkal együtt teljesen beilleszkedtek a békéscsabai miliőbe. További fejlődésük érdekében viszont továbbra is szeretnének az első osztályban szerepelni, ezért a menedzsment olyan megoldást talált és ajánlott számukra, amely a felek érdekeit abszolút szem előtt tartja.

Örömmel jelentjük be, hogy a békéscsabai közönség legnagyobb kedvence, fiatal labdarúgóink egyik példaképe Ezequiel Calvente Criado, további egy évvel meghosszabbította szerződését a viharsarki együttesnél. A 2016/2017-es szezonban más, első osztályban induló csapatnál – kölcsönben – szerepel majd, de az újabb feljutás esetén ismét a Békéscsaba keretét erősítheti. Ezequiel a 2015/2016-os szezonban 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 2.173 percen keresztül borzolta ellenfeleink védelmének idegeit.

A 2015/2016-os tavaszi szezonban érkező, a lila-fehér védelem oszlopos tagjának számító, egyben kapunk biztos kezű őrzője – a 33 éves Vukašin Poleksić is elkötelezte magát a viharsarki klubhoz. A kettős állampolgárságú, 191 centiméter magas hálóőr 13 meccsen és 1.170 percen keresztül védte a csabai portát. Játékosunk igényeit és a klub lehetőségeit is figyelembe véve, mindkét fél számára megfelelő, olyan megegyezés született, hogy Plexit a 2016/2017-es szezonra kölcsön adjuk, de amennyiben a Békéscsaba feljutó helyen végez, örömmel tér vissza és irányítja majd hátulról a védelmet.

Az előző átigazolási szezon tanulságait levonva, új játékosaink kiválasztását ezúttal jóval mélyrehatóbb elemzés előzte meg. Az igények és játékos szükségletek felmerülése után Pásztor József – a klub szakmai tanácsadója és Szenti Zoltán – egykori legendás játékosunk és jelenlegi edző kollégánk is nyakába vette az országot és sok-sok mérkőzést tekintett meg, mivel első kézből szerettünk volna információkat kapni a jelöltekről. Időt és fáradtságot nem sajnálva a jelöltek listáját jócskán leszűkítették, ezáltal is elősegítve a klub számára legelőnyösebb lehetőségek feltárását. Ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat, hozzáértésük semmilyen más eszközzel nem pótolható. Rengeteg ügynökkel, vezetővel, játékossal tárgyaltam és Ilyés Tamás kollégám hathatós segítségével sikerült a rendelkezésünkre álló forrásokat optimálisan kihasználva, becsületes, tisztességes és vállalható ajánlatokat adnunk. Mindenképpen hatalmas fegyverténynek tartjuk, hogy értékeinket meg tudtuk őrizni, akik az újabb feljutás esetén azonnal rendelkezésünkre állnak majd. Érdemes kiemelni, hogy a klubnál folytatódik a kiemelt tehetségek program, hiszen több fiatal labdarúgónk az első profi szerződését írhatta alá – ezáltal lehetőséget biztosítunk számukra, hogy tovább fejlődhessenek, karrierjüket lila-fehér színekben építhessék tovább. Összességében örvendek, hogy a csapat gerincét azokkal a játékosokkal sikerült egyben tartani, akik vállalták az NB2-es szereplést. – foglalta össze az utóbbi hetek történéseit Igricz Mihály, klubigazgató.

Visszatér szülővárosába – Békéscsabára, a 24 éves Kelemen Dávid, aki az előző szezonban még a Paksi FC védelmét erősítette. A 187 centiméter magas – korábban U21-es válogatott – a 2011/2012-es idényben, az MTK-Budapest együttesével aranyérmes lett a Ness Hungary NBII Keleti csoportjában. Abban az évben Magyar Kupa döntőt is játszott, egy esztendővel később pedig már bronzérmes pozícióban végzett akkori klubjával. Dávid egy évre kölcsönbe érkezik Békéscsabára, aki mindenképpen hatalmas segítség lesz a Lilák védelmében. Szerződése érvényességéhez azonban még a kölcsönadó klub végleges hozzájárulása is szükséges.

Örvendetes hír, hogy a Lilák 2-es számú mezét viselő, 28 esztendős Fabio Nascimento de Oliveira is Békéscsabán folytatja. Rengeteg egyeztetés és tárgyalás után, mindkét fél részére előnyös megállapodás született – így a munkabírásáról, kitartásáról és higgadt megoldásairól ismert védő továbbra is az Előrénél szerepel majd. Fabio a 2015/2016-os szezonban 30 bajnoki mérkőzésen, összesen 2.590 percet játszott.

Üdvözöljük a Viharsarokban a korábbi kétszeres gólkirályt – Urbin Pétert, aki a Szolnoki-MÁV FC együttesétől érkezik hozzánk. A 31 éves, 186 centiméter magas, tapasztalt támadó korábban a DVSC, Létavértes, Bőcs, Hajdúböszörmény, Balmazújváros és Dunaújváros csapataiban is szerepelt és pályafutása során eddig 137 gólt szerzett.

A jövő héttől Békéscsabán készül Ihrig-Farkas Sebestyén is. A 22 éves, 188 centiméter magas középpályás a harmadosztály keleti csoportjának bajnok csapatából, a Kozármislenyből helyezi át székhelyét az Előréhez. Sebestyént június 30-ig még szerződés köti a Baranya megyei egyesülethez, így az új megállapodásra július 1-jén kerülhet majd pecsét. A Kozármisleny 81 szerzett találattal toronymagasan – a mezőnyből jócskán kiemelkedve – szerezte meg az aranyérmet, melyből érkező, új labdarúgónk 6 góllal és agilis, precíz játékával vétette észre magát.

alairok_20160615

Nagy István, a Szolnoki MÁV FC volt csapatkapitánya is a Békéscsaba 1912 Előre játékosa lesz. A 30 esztendős, 176 centiméter magas középpályás korábban a Dunaújváros, a Bölcske, a Paks és a Siófok együtteseiben is vitézkedett, pályafutása során összesen nyolcvanötször talált az ellenfelek kapujába, a 2015/2016-os idényben pedig 6 gólt szerzett.

alairo_20160610

Első professzionális szerződésüket írhatták alá fiatal labdarúgóink, így Szélpál Norbert (20) – középpályás, Pilán Márkó (18) – középpályás és Huszár Gergő (23) – védő is a másodosztályban pallérozódhat tovább.

alairok_20160609

Biztosan a Békéscsaba 1912 Előre színeiben folytatják még a következő játékosaink (ABC rendben): Baráth Bence (NB3), Beszterczei Attila (NB3), Bényei Balázs, Birtalan Botond, Bogár Imre (NB3), Czinanó Áron (NB3), Démusz Dominik (NB3), Fehér Zsolt, Kálmán Szilárd (NB3), Konyecsni Zoltán, Mácsai László (NB3), Máthé Gábor, Mursits Roland, Ruzsa Zoltán (NB3), Spitzmüller István, Szalai Dániel, Takács János (NB3), Takács Péter, Tóth Dániel (NB3), Viczián Ádám, Vozár Dávid (NB3). A lista folyamatosan bővül.

Még néhány további posztra előrehaladott tárgyalások folynak a jelöltekkel és bízunk benne, hogy napokon belül újabb érkezőkről is be tudunk majd számolni. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a klubnál személyi változások is történtek – ezekről nemsokára részletesebben is olvashatnak majd.

Minden új és régi játékosunknak sok sikert és sérülésmentes, lila-fehér gólokban gazdag szezont kívánunk! Természetesen érkező labdarúgóinkat részletesebben is be fogjuk mutatni és nemsokára a velük készült interjúkat is elolvashatják weboldalunkon.

Kialakult az új másodosztály

A 2016. június 5-én (vasárnap) végleg kialakult a 2016/2017-es bajnokságok résztvevőinek kiléte.

A másodosztály utolsó fordulójában a Mezőkövesd brillírozott és 4-0 arányban abszolválta hazai pályán a három pontot a Dunaújváros ellen, így 57 ponttal zárt – amely a matyóföldiek számára első osztályú szereplést jelent a jövőben. A másik feljutó, Gyirmót FC NB1-es indulása már korábban eldőlt.

A harmadosztályban már csak a Nyugati csoport helyezései maradtak kérdésesek az utolsó felvonásra. A Ferencváros (nem juthat fel) második csapata 4-2-re győzőtt a Diósd ellen, a Mosonmagyaróvár pedig 0-5-ös eredménnyel ütötte ki idegenben a Balatonfüred FC-t, így eldőlt mely együttesek léphetnek eggyel magasabb osztályba. A Dorog Győrben vendégszerepelt és 1-2 arányú győzelmének köszönhetően – a három NB3-as csoportot figyelembe véve – a legjobb harmadik helyen végzett 68 ponttal. A Keleti csoportban a másik erre esélyes csapat hibázott, hiszen a Cigánd 3-1 arányú vereséget szenvedett Putnokon, de ennek ellenére a borsodi csapat szintén feljutott, hiszen a Ferencváros II. nem indulhat a másodosztályban. Az pedig szintén régebben ismeretes volt, hogy a Dunaújváros és az FC Ajka, valamint az SZTK-ERIMA csak a harmadosztályban folytathatja.

Az NB2-be feljutott csapatok: Nyíregyháza Spartacus FC (Keleti csoport 1. hely), Ceglédi VSE (Keleti csoport 2. hely), HR-Rent Kozármisleny (Közép csoport 1. hely), SZEOL SC (Közép csoport 2. hely), Ferencvárosi TC II. (Nyugati csoport 1. hely), Mosonmagyaróvári TE 1904 (Nyugati csoport 2. hely), Dorogi FC (Nyugati csoport 3. hely), Cigánd (Keleti csoport 3. hely).

A NB2 2016/2017-es szezonjának résztvevői (ABC rendben): Aquital FC Csákvár, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budaörs, Ceglédi VSE, Cigánd, Dorogi FC, HR-Rent Kozármisleny, Kisvárda Master Good, Mosonmagyaróvári TE 1904, Nyíregyháza Spartacus FC, Puskás Akadémia FC, Soroksár SC, Swietelsky-Soproni VSE, Szeged 2011-Grosics Akadémia, SZEOL SC, Szolnoki MÁV FC, Vác FC, ZTE FC.

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 1. forduló

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. július 31. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Máyer Gábor, Nagy Viktor

Tartalék játékvezető: Katona Balázs

PMFC: Helesfay Donát, Rácz László, Katona Levente, Harsányi István, Tóth-Gábor Kristóf, Kesztyűs Barna, Terbe Botond, Mayer János, Hadaró Valentin, Nikitscher Tamás, Makrai Gábor. Cserék: Kovács Péter Ákos, Futó Zsombor, Kónya Dávid, Takács Zsolt Zsombor, Kövesdi Péter, Marques-Airosa Patrik, Vas Bence, Svedyuk Alex Pál. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Weitner Ádám

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Szabó Péter, Máris Dominik, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Hamed Yasin, Bora György, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Czinanó Antal Áron, Oláh Ákos, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Sipos Gábor, Albert István, Mágocsi Bence, Szabó Csaba, Varga Tamás Károly. Átlagéletkor: 24 év.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerző: Tóth-Gábor Kristóf (72. perc).

 Sárga lap: Kitl Miklós (43. perc), Mayer János (52. perc), Tóth-Gábor Kristóf (73. perc), Mikló Roland (91. perc).

A 4. percben Helesfay futott alá egy felívelésnek, de nem lett belőle nagyobb baj, tisztáztak a hazai védők. A 16. percig kellett várni az első csabai lehetőségre, amikor Hamed Yasint vette észre remekül Szabó Péter és jobb külsővel indította a védők lábai között, de a társ lesen volt. Igaz, Helesfay így is hárította lövését. Egy perccel később ellenakcióba kezdett a PMFC, és Makrai jobb oldalról érkező beadása kellemetlen pillanatokat okozott a vendégek kapusának, mert Fazekas Lórántról majdnem a kapuba vágódott a labda. A 25. percben Kesztyűs jobb oldali szöglete remekül tekeredett az ötös rövid sarkra érkező Katona fejére, de a pécsi védő fölé fejelt. A 26. percben gyors kontrát vezetett a Békéscsaba, de Hamed lövését bravúrral védte Helesfay. A 31. percben Makrai lábáról pattant hátra Terbe elé a labda, a középpályás kapásból lőtt 17 méterről, de Bukrán óriásit védett. A 38. percben Tóth-Gábor szépen vált le Boráról, majd Harsányi elé készített, de a társ egy cselt követően balról, 7 méterről fölé lőtt. A félidő utolsó lehetőségeként Tóth-Gábor vitt végig a jobb szélen egy támadást, befele indult az alapvonalon, majd a kapura emelt, de a kapufán csattant a labda.

Az 58. percben Nikitscher tört be baloldalról a Békéscsaba tizenhatosára, majd jobbal lőtt, de a labda keresztbe elszállt a kapu előtt. A 65. percben Szabó Péter helyére Sipos Gábor állt be. A 71. percben Tóth-Gábor remek labdát kapott az ötös vonalán, de Bukrán újabb óriási védést mutatott be. A 72. percben egy szöglet ismét Tóth-Gábort találta meg, aki az ötösről ezúttal már a kapuba bólintott (1-0). A 77. percben kettős csere a békéscsabai oldalon, Kitl helyére Lukács Raymond, míg Zvara helyére Váradi Ádám érkezett. A 83. percben Harsányi tekert nagyszerűen középre a bal oldalról, de Kesztyűs fejese fölé szállt. A 85. percben Helesfaynak kellett nagyot nyújtóznia Hamed fejesénél, de ki tudta ütni a jobb kapufa mellől. A hosszabbításban Kesztyűs 20 méteres szabadrúgása a felső lécről a gólvonal elé vágódott le.

Brlázs István Gábor: – Természetesen csalódott vagyok az eredmény miatt, viszont a srácok hozzáállására és a mutatott játék miatt büszkék lehetnek magukra. Mindenképpen szerettünk volna pontot szerezni az első fordulóban, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kezdjük a bajnokságot. Sajnos ez nem sikerült, de véleményem szerint ugyanannyi esélyünk volt megnyerni a találkozót, mint az ellenfélnek. Gratulálunk a Pécsnek!

Weitner Ádám: – Nehezen indult a mérkőzés. Gyakorlatilag négy hete van együtt a csapat és hét új játékos kapott helyet a keretben, ez ilyenkor egyáltalán nem egyszerű, főleg ha tétmeccsről van szó. Az első 20-30 percben nagyon görcsösek voltunk, nem találtuk a ritmust és a Békéscsaba agresszív módon megnehezítette a játékunkat. Aztán sikerült kijönnünk a görcsösségből és a második félidőben már jól fociztunk, voltak helyzeteink is és mindent összegezve megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Összességében elmondható, hogy a mérkőzés képe alapján bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, amely ezúttal a hazaiaknak sikerült.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/569938744607594

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. július 31. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Stadion:

Belépőjegy információk:

Vendég szurkolók kizárólag a mérkőzés előtt, a 7-es számú pénztárban tudják megváltani a belépőket. A jegyek ára egységesen 1.500,- forint. Fizetés kizárólag készpénzzel lehetséges. A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára ingyenes a találkozó megtekintése, ugyanakkor az érintett korosztálynak is kérnie kell jegypénztárban egy úgynevezett regisztrációs belépőt, amely díjtalan.

Pénztár- és kapunyitás:

A pénztárak és a stadion a mérkőzés napján 17:00 órakor nyitnak. A békéscsabai szurkolók a Szigeti út felőli 7-es kapun keresztül léphetnek be a vendég szektorba.

Parkolás, tömegközlekedés:

A gépjárművel érkezők számára célszerű a környező utcákat igénybe venni. A városi tömegközlekedés menetrendjéről a TükeBusz Zrt. honlapján informálódhatnak.

Büfék:

A vasárnap esti bajnoki mérkőzésen – a hazai és vendégszektorokban egyaránt – büfék üzemelnek. A büfék 17:00 órakor nyitnak. Az északi oldalon négy, a B-középben kettő, a Vendég szektorban pedig egy büfével készül az üzemeltető. A helyszínen készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is van mód.

Közvetítés

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést a helyszínen lehet megtekinteni, a pmfc.hu weboldalon viszont élő, szöveges tudósítást olvashatnak majd. Live stream NEM lesz.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

http://pmfc.hu/2022/07/26/szurkoloi-infok-a-bekescsaba-elleni-meccsre-2/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Hatvankilenc nap telik el tétmérkőzés nélkül, amikor 2022. július 31-én (vasárnap) 19:00 órakor újra elhangzik a sípszó, amely egyben a 2022/2023-as bajnoki évad és az 51. PMFC – Békéscsaba mérkőzés kezdetét is jelzi.

Talán nem is kell hangsúlyoznunk, hiszen jó eséllyel mindenki tudja, hogy a szabályváltozások miatt az előttünk álló idényben különös jelentősége van minden egyes mérkőzésnek, minden megszerzett pontnak és főképp a győzelmeknek. Aki esetleg lemaradt arról, hogy miben változtak a bajnokságok lebonyolításai, azok kedvéért tegyük ezt tisztába rögtön az elején. A másodosztály színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében az előttünk álló idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most még 20 csapatos férfi másodosztály, míg a harmadosztályban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet. Ez azt jelenti konkrétan, hogy a 2022/2023-as Merkantil Bank Ligában 19. és 20. helyen végző csapatok biztosan kiesnek, a 16-18. helyen végző együttesek pedig rájátszásban mérkőznek a harmadosztályú csoportokban első helyen végzett csapatokkal a bennmaradásért. Így aztán minimum a 15. helyen kell végeznie annak a csapatnak, aki nem akarja a véletlenre bízni a bennmaradást a másodosztályú mezőnyben. Emlékeztetőül, az előző idényben éppen sikerült ezt elérni, azaz a 15. helyen végeztünk, úgyhogy mindent összevetve igen kemény szezon elé néz minden klub. Az elmúlt bajnokság végén kiesett a Szolnok, a Budaörs és a III. ker. TVE, így velük idén, az NB2-ben biztosan nem találkozunk. Az első osztályból kiesett, így ebben az idényben a második vonalban folytatja az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr. A harmadosztályból pedig feljutott a Mosonmagyaróvár, a Kazincbarcika, valamint a Kozármisleny, így velük kiegészülve áll össze a jelenleg még húszcsapatos másodosztályú mezőny.

A 2022/2023-as bajnokság pontos szabályait, lebonyolítási- és időrendjét weboldalunk vonatkozó menüpontja alatt megtalálhatják, kinyomtathatják és tanulmányozhatják:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2022-2023-nbii/

Első ellenfelünk az őszi szezonban a Pécs – akik ellen számos csatát vívtunk már az idők folyamán -, a nyár folyamán jelentős átalakításon esett át: új vezetőedző, változások a vezetőség összetételében, 12 távozó és 9 érkező. A komplett vérátömlesztést kapott baranyai klub számára mindez akár pozitív hozadékokkal is járhat, ugyanakkor benne van a pakliban, hogy nem állt össze minden a rajtig és ebben az esetben nyilvánvalóan időre lesz még szükségük. Távoztak: Preklet Csaba, Károly Bálint, Dávid Zoltán, Adamcsek Máté, Hursán György, Vukman Donát, Bukrán Erik, Sági Milán, Geiger Norbert, Króner Martin, Bíró Bence, Zsemlye Balázs. Érkeztek: Mayer János (Puskás Akadémia), Takács Zsombor (BVSC-Zugló), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd), Makrai Gábor (DVTK), Terbe Botond (Vasas), Harsányi István (Szentlőrinc), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Kovács Péter (Szolnok) és Kesztyűs Barna (Paks) – kölcsönbe. A pécsiek keretéből ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex, aki korábban Békéscsabán is terelgette a labdát.

Az új mester, Weitner Ádám – aki egyébként a 2021/2022-es szezonban 7. helyen végzett a harmadosztályú Pápai Perutz csapatával – 2022. június 29-én vette át a stafétát Vas Lászlótól és nyáron büki edzőtáborral, valamint hat felkészülési mérkőzéssel próbálta összerakni a pécsieket: Paksi FC – PMFC 2-0, PMFC – NK Belisce 4-0, BFC Siófok – PMFC 2-1, PMFC – Szentlőrinc 2-2, PMFC – HR-Rent Kozármisleny 0-0, PMFC – Szekszárdi UFC 3-1. Az edzőmérkőzések eredményeiből természetesen messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, úgyhogy egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen játékerőt képviselnek. Az viszont biztos, hogy a PMFC és a Békéscsaba eddigi másodosztályú mérlege igen kiegyenlített, hiszen 1-1 győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, míg a fennmaradó négy alkalommal eldöntetlen eredmények születettek. Legutóbb 2022. április 24-én találkozhattunk velük, amikor szintén idegenben sikerült borsot törnünk a piros-feketék orra alá, hiszen 1-2 arányú győzelmet arattunk és elhoztuk a három pontot Pécsről. Mindent összegezve tehát az előttünk álló mérkőzés végkimenetele nehezen jósolható, bár a fogadóirodák előzetesen a hazai győzelemre fizetnek kevesebbet (hazai 1,87, döntetlen 3,60, vendég 3,75). Az elmúlt idényben stabil középcsapatként, 12-12 győzelem és döntetlen, 14 vereség, valamint 48 pont birtokában a 11. helyen végeztek, tehát ilyen módon a kiesés veszélye nem fenyegette őket.

Weitner Ádám (a PMFC vezetőedzője): – Új csapatot építünk. Kevés idő állt rendelkezésünkre, de próbáltuk a legmegfelelőbben és a legjobban dolgozni, hogy a társaság összeszokjon és jól kezdjük a bajnokságot, hiszen minden csapat életében fontos a jó rajt. Nehéz mérkőzésre számítok, a Békéscsaba masszív, jó gárda, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy feltörjük őket és győzelemmel kezdjük a szezont.

Bora György (a Békéscsaba 1912 Előre csapatkapitánya): – Elég mozgalmas felkészülésen vagyunk túl. Kezdve az elejétől, már az otthoni futóprogram is megalapozott egyfajta nulladik hetet számunkra az állóképességet tekintve. Ezután folyamatosan, a modern focinak megfelelően csináltuk a felkészülést, zömében labdával próbáltunk olyan játékhelyzeteket gyakorolni és ezzel fejleszteni a fizikális állapotunkat és a dinamikát, amelyek a mérkőzéseken is előfordulnak. A Pécs elleni mérkőzés nem igényel túl sok kommentárt, hiszen két vidéki fellegvár csap újra össze, két fiatal, ambiciózus edzővel. Ellenfelünk gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen esett át, nálunk pedig az elmúlt évekhez képest jelentősen fiatalodott a keret a saját nevelésű játékosokkal. Mindenképpen azon leszünk, hogy két csapat múltjához méltóan játsszunk és természetesen a három pontért utazunk Baranyába.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Máyer Gábort és Nagy Viktort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Katona Balázs látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. február 6-án, a Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 693 sárga- és 46 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 1. fordulója július 30-án (szombat) 17:30 órakor kezdődik a Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc összecsapással, a többi mérkőzést pedig július 31-én (vasárnap) 17:30 órától Tiszakécskei LC – Credobus Mosonmagyaróvár, Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny, Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, 19:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Dorogi FC, PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, FC Ajka – Budafoki MTE, BFC Siófok – DVTK, ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, augusztus 1-én (hétfő) 20:00 órától pedig MTK Budapest – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében hidegfront érkezése várható, szeles időjárás és akár zápor-zivatar kialakulása is valószínűsíthető, a hőmérséklet 26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. július 31-én (vasárnap) 20 óra 20 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/brlazs-gabor-a-kemeny-munka-kifizetodik-20220726/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!