Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 507 másodperc.

A naptári év utolsó előtti másodosztályú, bajnoki mérkőzése következik 2022. december 4-én (vasárnap) 13:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor az FC Ajka együttesét fogadjuk a 19. fordulóban.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka

A sajnálatos Tiszakécskei vereség (2-0) után sem lesz könnyebb dolgunk, még akkor sem ha a hátralévő két mérkőzésen hazai pályán lépünk pályára, hiszen ezen a hétvégén az Ajka, majd egy hét múlva a PMFC érkezik Békéscsabára. Következő ellenfelünk az FC Ajka, amely 18 fordulót követően 7 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában, a táblázat kilencedik pozícióját foglalja el. Hozzánk képest helyezésben kilenc, pontszámban pedig nyolc az előnyük, így amennyiben a táblázatra hagyatkozunk, akkor nem mi vagyunk az esélyesebbek. Ha viszont a két csapat egymás elleni múltját vizsgáljuk látható, hogy a Békéscsaba neve mellett öt győzelem áll, a négy ajkaival szemben, míg egyszer döntetlen eredmény született. Utoljára 2022. március 9-én találkoztunk velük, amikor szintén hazai körülmények között 3-2 arányban itthon tudtuk tartani a három pontot. Egy ilyen végeredményt talán most is aláírna mindenki, hiszen hatalmas szükségünk lenne a feltámadásra, a győzelemre és újabb bajnoki pontokra egyaránt!

A zöld-fehérek a 2021/2022-es bajnokságot 51 bajnoki pontot gyűjtve, a kilencedik helyen zárták – hasonlóan jelenlegi pozíciójukhoz. Az idén viszont szeretnének előrébb lépni, ezért igyekeztek mindent megtenni az ügy érdekében. Eddig váltakozó sikerrel folydogált számukra a bajnokság, hiszen győzelemmel rajtoltak (Ajka – Budafok 3-0), aztán kikaptak az egyik újonctól (Mosonmagyaróvár – Ajka 2-1), majd az október 30-án lejátszott Ajka – Kazincbarcika 1-1 mérkőzés után vezetőedző váltásra szánták el magukat: távozott Kis Károly, helyét pedig egyelőre Jeney Gyula megbízott vezetőedzőként vette át a kispadon. Azóta három győzelem és egy vereség a mérlegük, tehát az új mester számláján négy mérkőzés alatt már kilenc pont gyűlt össze – ami egyáltalán nem rossz. Békéscsabára is győzelemből érkeznek, hiszen 1-0 arányban maguk alá gyűrték a Dorogot és egy újabb siker esetén akár három pozíciót is foghatnának a táblázaton, tehát előzmények ide, statisztika oda, biztosan minden lehetséges rafinériát bevetnek majd a siker érdekében. Idegenbeli mérlegük viszont nem túl izmos, hiszen az egész szezonban mindössze kétszer sikerült elhozniuk a három pontokat vendégségből (Gyirmót – Ajka 1-3 és Szentlőrinc – Ajka 2-3). Gólkülönbség szempontjából is stabil középcsapat benyomását keltik, hiszen 26 szerzett találattal szemben, majdnem ugyanannyit (25) kaptak is, ami azt is jelenti, hogy lehet nekik gólt lőni, védelmük megzavarható, ehhez viszont nem lesz elég a Tiszakécske ellen nyújtott – finomabban nem tudjuk megfogalmazni – siralmas teljesítmény! Amennyiben újra győzni tudnánk, mint ahogy a Soroksár ellen (3-1) is sikerült, akkor szerencsés esetben el is mozdulhatnánk a veszélyeztetett pozíciókból, ami a PMFC elleni őszi szezonzáró előtt igencsak jól jönne.

Az eddig keretben lévő ajkai játékosok átlagéletkora 26 év volt, azaz tapasztalt labdarúgókból sincs hiány, a nyáron viszont igyekeztek némi frissítést is végrehajtani. Érkeztek: Zsolnai Richárd Tibor (DVTK), Jagodics Bence (Siófok), Molnár Márkó Miklós (Budaörs), Fodor Péter (MOL Fehérvár FC), Kovács Nikolasz (Paks), valamint Nagy Benjámin (Haladás). Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Gaál Bálintnak és Kovács Nikolasznak, hiszen eddig mindketten 4-4 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Színes lapok miatt ezúttal Mikló Roland kényszerül a lelátóra, hiszen összegyűlt 5 darab sárgája miatt az automatikus eltiltás sorsára jutott. Vendégeink keretét viszont nem befolyásolja ilyen jellegű hátráltatás. A Békéscsaba összeállítását némileg átrendezheti második csapatunk fővárosi (BVSC-Zugló) szereplése, valamint a sérültek számának további növekedése.

A Békéscsaba 1912 Előre a múlt hét folyamán leigazolta a 25 éves tapaszalt támadót, Zádori Krisztiánt. A csatár utolsó klubja a Tiszakécskei LC volt, előtte a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, a Szeged 2011 Grosics Akadémia, a SZEOL SC, valamint a Tisza Volán SC keretét is erősítette. Tíz hónappal ezelőtt egy Nyíregyháza elleni mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett, felépülése pedig a vártnál több időt vett igénybe. Krisztián az elmúlt héten már a csapattal tréningezett, így amennyiben a szakmai stáb úgy látja, akár már élesben is bevethető lesz vasárnap. Krisztián, köszöntünk Békéscsabán, sok sikert, sérülésmentes szezonokat és lila-fehér gólokat kívánunk!

Jeney Gyula: – Nagyon küzdelmes mérkőzést nyertünk meg, azt a játékot kaptuk a Dorogtól, amire számítottunk. Másfajta játékot kellett játszanunk ellenük, ebben azért mindenképpen fejlődnünk kell, de ennek ellenére kontrollálni tudtuk a meccset. A mérkőzés elején is voltak helyzeteink, illetve ha a büntetőt értékesíteni tudjuk az első félidő végén, akkor egy sokkal nyugodtabb mérkőzést tudunk játszani, de a csapategységet pont az ilyen típusú meccsek rakják össze! Szerencsére pont akkor tudtunk gólt szerezni, amikor az már nem volt benne a játékban, mentünk végig rendületlenül előre, és ezt a „futball istene” végül meghálálta! Elemeztük a békéscsabaiak játékát, tudjuk, hogy mire kell számítanunk és felkészültünk ellenük! Modern futballt játszanak és bátran bevállalják a labdakihozatalokat. Egy fiatal edző vezeti a gárdát, aki meri játszatni a csapatot, és úgy gondolom, hogy sokkal több van ebben a Békéscsabában a játékuk alapján, mint amit az eredményeik mutatnak. Bízom benne, hogy nem ellenünk fogják megmutatni az igazi erejüket. A három pontért utazunk, megvan a taktikánk, aztán a pályán kiderül, hogy működik-e.

A Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Tóth II. Vencelt és Kovács Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. április 10-én, a Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 667 sárga- és 28 piros lapot használt fel.

A tabellát jelenleg a DVTK (40 pont), PMFC (36 pont), Szeged (34 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Békéscsaba (17 pont), Kozármisleny (15 pont), valamint a Dorog (13 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 19. fordulóját december 3-án (szombat) 13:00 órától DVTK – Szombathelyi Haladás, december 4-én (vasárnap) 13:00 órától MTK Budapest – Gyirmót FC Győr, Aqvital FC Csákvár – ETO FC Győr, Credobus Mosonmagyaróvár – Soroksár SC, Budafoki MTE – Tiszakécskei LC, Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka, Dorogi FC – PMFC, Szentlőrinc – Kolorcity Kazincbarcika SC, 15:00 órától HR-Rent Kozármisleny – BFC Siófok, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén esős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. december 4-én (vasárnap) 15 óra 55 perckor nyugszik.

Korábbi közleményünkben már olvashatták, hogy a mérkőzés jegybevételét a hétéves Fannika gyógykezelésére ajánljuk fel, aki leukémiás betegségben szenved. Mindkét hazai pénztárnál gyűjtőurnákat helyezünk ki, ahol bárki személyesen is leadhatja pénzbeli adományát, amelyet a következő héten eljuttatunk Fannika családjához. Első és második csapatunk tagjai is egy emberként álltak a kezdeményezés mögé és sikerült jelentősebb összeget gyűjteni a jótékonysági célra.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: