Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE

Hihetetlen, de ötvenhat év után találkozunk ismét a Martű csapatával 2023. szeptember 9-én (szombaton) 16:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Martfűi LSE

A történelmi visszatekintés előtt néhány szó a centerpályáról, hiszen a gyep gondozásáért felelős szakemberek továbbra is fáradhatatlanul azért dolgoznak, hogy a pálya visszanyerje régebbi kiváló állapotát. Mára elmondható, hogy igen sokat javult a helyzet, bár még mindig hetekre van szükség a teljes regenerációhoz, de az biztos, hogy egyelőre nincs szó további változásokról.

Ahogy bevezetőnkben már említettük, történelmi mérkőzés következik, mert legutóbb 1967. november 12-én találkoztunk tétmérkőzésen a Martfű együttesével. Bár ez ügyben van bennünk némi keserűség, hiszen a mérkőzést sokkal jobban el tudtuk volna képzelni legalább egy osztállyal feljebb, de jelen körülmények között be kell érnünk a harmadik vonallal. Összességében egyébként ez lesz a tizenharmadik Békéscsaba – Martfű összecsapás és reméljük, hogy senki sem babonás a számokkal kapcsolatban. Először az 1959/1960-as szezonban mérkőztünk, amikor hazai pályán gól nélküli döntetlen született, majd négy idényen keresztül gyűrték egymást a csapatok váltakozó sikerrel, de 1965. március 14. óta még csak pontot sem szereztek ellenünk. Az utolsó három mérkőzésen győzni tudtunk, persze ez jelen helyzetünkben semmit sem jelent, hiszen igen régen történt. A legnagyobb arányú győzelem egy 6-0 volt hazai körülmények között, amit azért mindenféle kötekedés nélkül most is azonnal aláírnánk. A pontos adatokat pedig ezúton is köszönjük Juhász Zolinak, a magyarfutball.hu szerkesztőjének!

Ha pedig már a történelemnél tartunk, akkor más szempontból is feledhetetlen lesz a szombati meccs, hiszen egyik játékosunk jubilálhat, azaz kereken századik mérkőzésén léphet majd pályára a Martfű ellen. Természetesen szeretnénk a jeles alkalmat méltóképp megköszönni, így szándékosan nem írjuk le, kiről van szó. Még labdarúgónk sem tudja, nem szóltunk neki, hiszen szeretnénk ha meglepetés lenne számára! Csapatunk tagjai és a klubvezetés is készül némi ajándékkal, úgyhogy amennyiben a sors és a szakmai stáb is úgy akarja, a századost igyekszünk majd piedesztálra emelni! Kérjük, a mérkőzésig Önök se árulják el neki, ha tudják is kiről van szó!

Még mindig nem akarunk elszakadni a történelmileg érdekes és/vagy izgalmas momentumoktól, hiszen következő ellenfelünk pályafutását vizsgálva kiderül, hogy a 2000. év óta most kerültek fel ismét a harmadosztályba, mert a 2000/2001-es idény óta ennél alacsonyabb osztályokban vitézkedtek. A 2022/2023-as szezont 26 győzelem és 1-1 döntetlen, valamint vereség birtokában, 79 pontot gyűjtve majdnem hibátlan mérleggel tudták megnyerni a Jász-Nagykun-Szolnok – akkor még – megyei I. osztályban. A közel 6.000 lakost számláló városka csapata hat forduló után 2-2-2 győzelem, döntetlen és vereség mérleggel, 8 bajnoki pont birtokában a táblázat 9. pozícióját foglalja el, ami újoncként egyáltalán nem rossz teljesítmény. Az utóbb két fordulóban talán némileg meglepő módon 0-2 arányban legyőzték a BKV Előrét, majd hazai pályán 3-2-re az ESMTK-t is, azaz mindenképpen jó sorozatban vannak. Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Kriska Norbertre és Pintér Viktorra hiszen mindketten már 3-3 góllal járultak hozzá csapatuk sikereihez. A feljutás után gyakorlatilag komplett vérátömlesztést hajtottak végre, hiszen több mint egy csapatra való játékos érkezett a nyári szünetben Martfűre: Kriska Norbert (Tiszaföldvár), Asztalos Dávid (Hódmezővásárhely), Gerhát Dávid (Tiszaföldvár), Puskás Zoltán (Dunaföldvár), Kasik Ákos (Tiszaföldvár) – aki egyébként ismerős lehet számunkra, hiszen korábban Békéscsabán is szerepelt, Pintér Viktor (Tiszafüred), Csúri Dájmond Dávid (Dabas), Polyák Dávid (Törökszentmiklós), Ficsor Richárd (Nagykáta), Tölgyesi Viktor (Kozármisleny) – szintén ismerhetjük, mert 2014/2015-ben még Békéscsabán játszott, Mlinárcsik Áron Mihály (Monor), valamint Szedlák Zoltán (Törökszentmiklós).

A jó sorozat szerencsére csapatunkra is érvényes, hiszen eddig hibátlan mérleggel (6/6) állunk a bajnokságban és a MOL Magyar Kupában (2/2) is. Nyilván tudjuk, hogy nem szabad elbizakodottnak lenni, hiszen ez harmadosztály és sok van még hátra, ráadásul a leglényegesebb a végén az osztályozó. Ezzel együtt viszont muszáj jól, lehetőség szerint hibátlanul teljesíteni, még akkor is ha a mezőnyben mindenki a mi skalpunkat szeretné begyűjteni! A sikerek, a győzelmek mindig építik az önbizalmat, további határozottságra sarkallnak és nem elhanyagolható közösségteremtő szerepük sem. Tehát továbbra is ezen az úton kell maradnunk, türelmes és megfontolt játékkal hoznunk kell a győzelmeket és akkor apró lépésekkel mihamarabb elérhetjük célunkat.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, kimaradók legfeljebb kisebb sérülések miatt lehetségesek – sajnos néhányan kaptak jócskán az elmúlt két találkozón. De mindentől függetlenül a csapat majdnem teljes létszámban a stáb és közönségünk rendelkezésére áll, úgyhogy nem lehet gond a legmegfelelőbb tizenegy pályára küldésével.

Csató Sándor: – Azt tudni kell, hogy a Martfű most került fel a harmadosztályba és nyáron egy felkészülési mérkőzésen láttuk is őket, de ebből nyilván nem tudunk kiindulni. A bajnokságot nem kezdték jól, de aztán szépen kiegyenesedtek és az utolsó két meccsüket meg is nyerték. A keretükben van olyan játékos is, aki játszott magasabb osztályban, úgyhogy maximálisan fel fogunk készülni belőlük. A hét elsősorban arról szólt számunkra, hogy a regenerációra is több időt tudjunk fordítani és amellett, hogy a megfelelő terhelést is megkapták természetesen a játékosok, szeretnénk frissek lenni szombaton és egy újabb győzelmet aratni. Az utolsó három mérkőzés nem múlt el nyomtalanul, hiszen vannak kisebb sérüléssel küzdő játékosaink, de majd látjuk ki tud ezekből a hétvégére teljesen felépülni.

A Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Rékát, segítőiként Tőkés Róbertet és Volentics Erik Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. március 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Sányő-Carnifex FC 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 339 sárga- és 11 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 7. fordulóját szeptember 8-án (péntek) 16:00 órától Szolnoki MÁV FC – Ceglédi VSE, szeptember 9-én (szombat) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Füzesgyarmati SK, 16:00 órától Körösladányi MSK – Kecskeméti TE 1911 II., Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE, ESMTK – Budapest Honvéd-MFA II., BKV Előre – Meton-FC Dabas SE, Hódmezővásárhelyi FC – Pénzügyőr SE, valamint Monor SE – Vasas FC II. párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derült, gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +31 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. szeptember 9-én (szombaton) 19 óra 10 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=chUKIvrh39U

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

A hatodik fordulóval folytatódik 2023. szeptember 3-án (vasárnap) a harmadosztályú bajnokság, amelyben 16:00 órától Füzesgyarmaton lép pályára csapatunk.

Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre

Mielőtt elmélyülnénk a mérkőző felekkel kapcsolatos információkban, a kezdési időpontról néhány szót – hiszen többen is kifogásolták a korainak (?) tűnő kezdést (napnyugta szeptember 3-án 19 óra 22 perckor). A mérkőzések kezdési időpontjai nem úgy kerülnek meghatározásra, hogy valaki a hasára ütött. A szezon előtt az MLSZ az egész mezőny számára fordulónként meghatároz 2-2 választható időpontot: az egyik villanyfénnyel, a másik villanyfény nélkül. Ez 2023. szeptemberében úgy néz ki, hogy a villanyfény nélküli kezdési időpont központilag meghatározva 16:00 óra, néhány csapatnál pedig 12:00 óra. Ettől eltérni csak igen jelentős indokkal lehet úgy, hogy mindkét csapat és a Szövetség is hozzájárul. Mivel az NB3-ban továbbra is él a klubok globális energiatakarékossági törekvése, így ennél később csak igen bonyolult módon lehetett volna kezdeni. Bízunk benne, hogy így mindenki számára érthető és emészthető a dolog!

Kis kitérő után térjünk vissza a gyarmatiak elleni előttünk álló összecsapásra. Mindkét fél jól kezdte a bajnokságot és két forduló után még a Füzesgyarmat is hibátlan mérleggel állt. Aztán az izmosabbnak tűnő Dabas (2-0), a BKV Előre (0-3), majd a legutóbbi fordulóban az ESMTK (5-0) arányban hagyta helyben őket, úgyhogy elmondható, hogy negatív szériába kerültek, amelyből vélhetően ellenünk sem lesz egyszerű kimászniuk. Nyilván nem indulhatunk ki a 2023. július 1-én lejátszott egymás elleni felkészülési mérkőzésből, melyet 7-0 arányban sikerült megnyernünk, de nyilván az elvárások és a bajnoki táblázaton jelenleg elfoglalt helyzetünk alapján, ezúttal is mindenki lila-fehér győzelmet várna. A kitűnő folytatásra és a hibátlan mérlegre továbbra is szükségünk van, hiszen a győzelmek mindig építik a közösséget, jó értelemben növelik az önbizalmat és a határozottságot, javítják a morált, ezek pedig önmagukat generálva újabb győzelmeket eredményezhetnek, melyekre az azonnali visszajutáshoz mindenképp igen nagy szükségünk lenne.

A meccstörténelem szerint első csapatként most találkozunk a Füzesgyarmattal először. Második együttesünk azonban már négy alkalommal is összecsapott a harmadosztályban a piros-fehérekkel és két gyarmati győzelem mellett, egy-egy csabai győzelmet és döntetlent olvashatunk ki a számokból.

Békéscsaba 1912 Előre - Füzesgyarmati SK 7-0 (3-0)

A két csapat között öt lejátszott fordulót követően 9-9 pozíció és pont a különbség, hiszen a gyarmatiak jelenleg hat bajnoki egységgel a tabella 10. helyezését foglalják el. Ügyeletes gólszerzőjük Szabó Bence, aki négy alkalommal tudta bevenni az ellenfelek kapuját, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani rá. Az biztos, hogy ellenünk nyilvánvalóan mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében és megpróbálnak felállni a hétközi pofonból, de ehhez természetesen nekünk is lesz néhány szavunk. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, korábbi sérültjeink pedig már jó úton járnak, hiszen többen a tegnapi vármegyei bajnokin lehetőséget is kaptak – tőlük függetlenül a rendelkezésre álló keret teljesnek mondható.

Csató Sándor: – Mi sem természetesebb, hogy Füzesgyarmaton is szeretnénk tovább folytatni jó sorozatunkat. A találkozó kapcsán nem indulunk ki a két gárda nyári edzőmeccséből, hiszen azóta sok víz lefolyt a Körösökön, ellenfelünknek is akadtak jó mérkőzései. Biztosra veszem, hogy az utóbbi hetek mérsékeltebb szereplése ellenére a hazai együttes komoly ellenállást fog tanúsítani, de azon leszünk majd, hogy ráerőltessük az akaratunkat és tovább gyarapítsuk a győztes mérkőzéseink számát.

Boros Tibor: – A szerdai súlyos vereség után elsődleges, hogy rendezzük a sorainkat. Ebben az idillikusnak közel sem nevezhető állapotban nem tűnik szerencsésnek, hogy éppen a toronymagas bajnokesélyessel kell találkoznunk. Az Előréről tudjuk, hogy totális támadófocit játszik, ennek megfelelő szellemű tizenegyet igyekszünk pályára küldeni. Nehezíti a helyzetünket, illetve behatárolja a lehetőségeinket, hogy a keretben többen bajlódnak sérüléssel. Koncentrációban mindenképpen előre kell lépnünk, lecsökkentve ezáltal az egyéni hibák számát. Ez alapfeltétele annak, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Semmiképp sem elfogadható, hogy még egyszer olyan hitehagyottan lépjünk pályára, mint szerdán tettük az első félidőben.

A Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort, segítőiként Szilágyi Norbertet és Vilmányi Simont akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival 2022. április 29-én – finoman fogalmazunk – a rosszemlékű Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr 2-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 953 sárga- és 57 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 6. fordulóját szeptember 3-án (vasárnap) 12:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – BKV Előre, 16:00 órától Meton-FC Dabas SE – Szolnoki MÁV FC, Martfűi LSE – ESMTK, Füzsegyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre, Kecskeméti TE 1911 II., Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Monor SE – Körösladányi MSK, Pénzügyőr SE – Vasas FC II., valamint Ceglédi VSE – Hódmezővásárhelyi FC párosításokban rendezik meg.

A Dél-Keleti csoportot csapatunk vezeti 15 pont birtokában, a második helyen a Dabas áll 12 egységgel, akiket az ESMTK követ 11 ponttal. A sereghajtó helyezésekben a Cegléd (13.), a Monor (14.) a Szeged II. (15.), valamint a Kecskemét II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Füzesgyarmat térségében hidegfront érkezése várható zivatarokkal, a legmagasabb nappali hőmérséklet csak +26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. szeptember 3-án (vasárnap) 19 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1911 II.

Veretlen a nyeretlen ellen, így lehetne egy mondatban összefoglalni a 2023. augusztus 30-án (szerda) 17:30 órától következő Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1911 II. NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 5. forduló labdarúgó mérkőzést.

Békéscsaba 1912 Előre - Kecskeméti TE 1911 II.

Két százszázalékos csapat maradt még a mezőnyben, hiszen rajtunk kívül még a Dabas nyert négyből négyszer és jobb gólkülönbségével vezeti is a bajnoki táblázatot. Következő ellenfelünk a kecskemétiek második csapata – nem összetévesztendő a MOL Magyar Kupában második fordulóig jutott Kecskeméti LC alakulatával. Tartalék együttesként nyilván nem az a feladatuk, hogy a feljutásért harcoljanak, ennél azonban vélhetően acélosabb rajtot képzeltek el Kecskeméten. Jelenleg négy mérkőzés, négy vereség a mérlegük, így nem csoda, ha nulla ponttal a tabella utolsó (16.) pozícióját foglalják el. Beszédes lehet a mindössze egyetlen szerzett góljuk is, amelyet Horváth Marcell tudhat magáénak – érdemes lesz rá kiemelt figyelmet fordítani. Ezzel együtt mindenki tudja, hogy esélyesként az összes csapat minket szeretne megverni, éppen ezért az ilyen, országos egyesnek kikiáltott meccsek szoktak a legnehezebbek lenni, de semmiképpen sem szeretnénk az ördögöt a falra festeni. Megfelelő határozottság, magabiztosság és fellépés birtokában azonban alakulhat igen simán is találkozó, amennyiben sikerülne már az elején magunkhoz ragadni a vezetést és a meccs irányítását. Csavart hozhat a dologba, ha a kecskeméti fiatalok kiegészülnek néhány játékossal az első csapatból, hiszen az első osztályban nincsen forduló, így erre azért mutatkozik némi esély. A hírös városiak az elmúlt idényben sem alkottak maradandót a harmadosztályú mezőnyben, hiszen 10 győzelemmel, 5 döntetlennel, 19 vereséggel, valamint 35 pontot gyűjtve a 15. pozícióban végeztek a Közép csoportban. Érdekes, hogy tavaly öt ponttal és egy helyezéssel előzték meg a jelenleg listavezető Dabas együttesét, ebből is látszik mekkorát fordulhat a világ kereke aránylag rövid idő alatt, valamint nyilván az sem mindegy, melyik csoportban szükséges indulnia és helytállnia egy-egy csapatnak. A két mérkőző fél egyébként ezen a szinten még sohasem találkozott, tehát statisztika nem áll rendelkezésre.

A Bács-Kiskun vármegyeiek második csapata természetes módon az abszolút prioritást élvező első osztályú együttesük hátországaként üzemel, tehát elsődleges feladata a fiatal játékosok NB-s futballhoz szoktatása, a sérülésből visszatérő labdarúgók felépítése, formába lendítése, de az érkezési oldalon a megszokottnál talán több nevet fedezhettünk fel. Érkeztek: Goretich Gergő (Baja), Molnár Márk (DAFC Szeged), Ásós Dániel Márk (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Kovács Péter Dániel (PMFC), Kovács Kolos (Cegléd), Gondi Károly (SG Kecskemét Futsal), Fődi Zsolt (Hódmezővásárhely), Majoros Benjamin Zoltán (MTK II.), valamint többen a saját akadémiáról is felkerültek a második csapathoz. A komplett átszerveződés tehát látható és érezhező, így nem meglepő, hogy Virágh Ferenc vezetőedzőnek gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett, illetve kell építenie – ehhez pedig nyilván időre van még szükség.

Csató Sándor: – Veszélyes tényező lenne, ha a tabella állásából indulnánk ki a szerdai mérkőzés kapcsán, éppen ezért nem is foglalkozunk azzal. Tudjuk, hogy egy tehetséges fiatalokból álló csapat látogat hozzánk, próbáltunk belőle a legjobb tudásunk szerint felkészülni. Szeretnénk folytatni a megkezdett sorozatunkat, kizárólag a győzelem megszerzése vezérel bennünket. A sérültjeink jó része felépült, eltiltottunk sincs, így a pillanatnyilag legjobbnak vélt meccskeret áll a rendelkezésünkre.

A Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1911 II. mérkőzés játékvezetőjeként Kakuk Szabolcsot, segítőiként Dobos Dávidot és Aczél Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival 2023. május 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC 6-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 312 sárga- és 8 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 5. fordulóját augusztus 30-án (szerda) 17:00 órától Vasas FC II. – Ceglédi VSE, 17:30 órától Körösladányi MSK – Pénzügyőr SE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Monor SE, Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1911 II., ESMTK – Füzesgyarmati SK, BKV Előre – Martfűi LSE, Meton-FC Dabas SE – Budapest Honvéd-MFA II., valamint Szolnoki MÁV FC – Hódmezővásárhelyi FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében tovább enyhülhet a kánikula, záporok, illetve zivatarok is előfordulhatnak, ezzel együtt a legmagasabb nappali hőmérséklet +30 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. augusztus 30-án (szerda) 19 óra 30 perckor nyugszik.

A mérkőzést a tervek szerint a 7.Tv élőben közvetíti majd az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=1RUxkA9rxvY

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Pénzügyőr SE

Hazai körülmények között folytatódik a bajnokság csapatunk számára, így 2023. augusztus 13-án (vasárnap) 17:30 órától a Pénzügyőr SE együttesét fogadjuk a harmadik fordulóban.

Békéscsaba 1912 Előre - Pénzügyőr SE

Két felvonás után, három százszázalékos együttes van még a mezőnyben: a Füzesgyarmat, a Dabas és a Békéscsaba 1912 Előre. Bízunk benne, hogy csapatunk még hosszú ideig tudja majd folytatni ezt a szériát és minél előbb be tudjuk biztosítani az osztályozót jelentő első helyet! Ehhez azonban még igen sokat kell tenni, példának okáért éppen egy izmosabb ellenfél jön szembe vasárnap és nyilván nem kell ecsetelni a dolgot, hogy legyőzésük is nagy fegyvertény lenne. A fővárosiak felemás módon teljesítettek az első két fordulóban: idegenben 0-3 arányban legyőzték a BKV Előrét, majd hazai pályán 2-0-ra kikaptak az ESMTK-tól. Túl sok következtetést azonban még nem lehet levonni, hiszen nagyon az elején járunk, így az sem mond túl sokat, hogy jelenleg a hetedik helyezést foglalják el a bajnoki táblázaton. Talán az beszédesebb egy kicsit, hogy a tabella végén álló Szeged II., Monor és Kecskemét II. még egyetlen pontot sem tudott szerezni, hiszen ezért még a sorsolást sem lehet túlságosan okolni. Az biztos, hogy amelyik csapat túl sokáig hagyja magát rossz sorozatban, mindenféle beavatkozás nélkül, az idő előtt igen könnyen búcsúzhat a harmadosztálytól.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Pénzügyőr SE 1-1 (0-0)

Következő ellenfelünk a II. kerületi zöld-fehérek, a Pénzügyőr Sportegyesület, melyet a második világháború után, 1950-ben alapítottak. Bár 38 év fórunk van, ettől függetlenül a két mérkőző fél közös múltja veretes, hiszen első csapatként 10 alkalommal találkozhattunk a másod-, nyolcszor pedig a harmadosztályban. A felsőbb vonalban békéscsabai fölényt (szempontunkból 5 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség), az NB III-ban viszont a pénzügyőrök egy győzelemmel többet tudhatnak magukénak, hiszen a mérleg szempontjukból 4 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség. Az egyenleghez természetesen még hozzáadódnak második csapatunk mérkőzései is, mivel 2015 és 2023 között hat alkalommal is egymásnak feszült a két együttes. Ezen a szinten a mérleg abszolút kiegyenlített, hiszen 2-2-2 győzelmet, döntetlent és vereséget olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2023. február 26-án szintén Békéscsabán találkozhattunk velük, amikor 1-1 arányú döntetlen eredmény született. A Viharsarokban egyébként 2015. november 8-án tudtak győzni utoljára, azóta kizárólag hazai győzelmek és döntetlenek szegélyezik a két klub közös múltját. A MOL Magyar Kupában egyébként mindkét csapat továbbjutott: következő vendégeink az Iváncsát fektették két vállra (2-0), a második fordulóban pedig Bonyhádra utaznak majd. A Békéscsaba Tiszaföldváron aratott 1-2 arányú győzelmet és a sorsolás értelmében, augusztus 26-án a Monor csapatát fogadja a Kórház utcai Stadionban.

Az elmúlt idényben 14 győzelem, 8 döntetlen, 16 vereség, valamint 50 pont birtokában, a Keleti csoport 10. pozíciójában végeztek, tehát abszolút mértékben középcsapatnak titulálhatjuk őket, amit nyilván szeretnének mihamarabb élcsapat elnevezésre cserélni. A cél elérése érdekében – információink szerint – nyáron a következő labdarúgókat igazolták: Simon Krisztián Zoltán (Kelen SC), Gajda Márkó (Érd), Nagy Barnabás (Szabadkikötő SE), Farkas Balázs Zoltán (III. ker. TVE) – utóbbi egyébként már kétszer is betalált, érdemes tehát kiemelt figyelmet szentelni, az igen fiatal, 2006-os születésű játékosra. Színes lapok miatt egyik csapatban sem eltiltott, a keretekből ilyen módon legfeljebb a sérülésekkel bajlódó játékosok hiányozhatnak.

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 4-3 (0-3)

Csató Sándor: – Annak nagyon örülök, hogy tétmeccseken egyelőre százszázalékosak vagyunk, hiányérzetem azonban még mindig van és lesz is, abban biztos vagyok. Elsősorban a helyzetkihasználással nem vagyok kibékülve, ebben kell sokat javulnunk! Minden lejátszott mérkőzésen megvoltak a lehetőségeink, tehát a helyzetek kialakításáig eljutunk, azt már meg tudjuk oldani. Arra kell koncentrálnunk a folytatásban, hogy a befejezéseket minél nagyobb százalékban gólokká tudjuk konvertálni. A héten rendesen és teljes erőbedobással dolgozott mindenki, megpróbáltunk felkészülni az ellenfélből, ahogy eddig is minden csapatból, úgyhogy már nagyon várja mindenki a vasárnapi mérkőzést. Mivel sérültjeink közül többen is visszatérhetnek, jó úton haladunk, hogy végre teljes legyen a keret! Minden okunk megvan a bizakodásra, remélem hogy újabb győzelemmel sikerül folytatnunk a bajnokságot és ezáltal abban is bízom, hogy egyre több szurkolót ki tudunk csábítani a stadionba! 

Békéscsaba 1912 Előre – Pénzügyőr SE mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót, segítőiként Tőkés Róbertet és Bán Kristóf Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1998-as születésű sporival 2023. május 21-én, a rosszemlékű Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC 0-7 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 319 sárga- és 23 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 3. fordulóját augusztus 13-án (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Ceglédi VSE, Budapest Honvéd-MFA II. – Martfűi LSE, 17:30 órától Körösladányi MSK – Hódmezővásárhelyi FC, Békéscsaba 1912 Előre – Pénzügyőr SE, ESMTK – Monor SE, BKV Előre – Kecskeméti TE 1911 II., Meton-FC Dabas SE – Füzesgyarmati SK, valamint Szolnoki MÁV FC – Vasas FC II. párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derült idő valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +31 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. augusztus 13-án (vasárnap) 20 óra 01 perckor nyugszik.

A találkozót hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=-2wFnPle67U

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Kereken hetven nap telik el az utolsó bajnoki mérkőzés óta, de július 30-án (vasárnap) 17:30 órától megkezdődik számunkra is a bajnoki szezon és az első fordulóban rögtön az egyik riválisnak kikiáltott Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - Hódmezővásárhelyi FC

Első ellenfelünk az elmúlt idényben, az NB III. Közép csoportjának igen előkelő, második pozíciójában végzett, így az előzmények alapján talán a forduló rangadójának is nevezhetjük az előttünk álló mérkőzést. Mindössze öt ponttal maradtak le az osztályozót kiharcoló Iváncsával szemben, úgyhogy nyilván az új szezonban is mindent megtesznek majd a jó szereplés érdekében.

A két csapat jelentős közös múltja miatt patinás párharcról beszélünk – bár a csongrádiaknál a mai napig nem teljesen egyértelműek a jogelődök, ezért Juhász Zoltán – a magyarfutball.hu szakértője az összes elérhető információt kinyerte számunkra, melyeket ezúton is köszönünk. Bajnokin először 1922. május 28-án fogadtuk a vásárhelyi csapatot. Ekkor a HTVE-t győztük le 1-0 arányban. Legközelebb a HTVE 1942-ben járt itt, ekkor 7-0-ás csabai győzelem született, egy évre rá viszont a vendégek győztek 3-0-ra. Újabb látogatás legközelebb 1958/59-es bajnokságban volt, ekkortól a MÁV Hódmezővásárhelyi MTE évente vizitált, az eredmények hazai szempontból sorrendben 4-1, 4-3, 6-2, 2-2, 7-1. 1958-ban még a Hódmezővásárhelyi Dózsa is járt itt és 2-2-t ért el. Utoljára egyébként 2023. január 14-én, az algyői edzőtáborban mérkőztünk meg velük, amikor 3-1 arányú vásárhelyi győzelem született.

A kék-sárgák soraiban egyébként jó pár ex-békéscsabai játékossal találkozhatunk, tréfálkozva talán mondhatnánk, hogy szinte egymás között játszunk majd. Az érkezési oldalon megemlíthetjük: Tóth Dánielt, Gréczi Márton Pétert, Czékus Áront, Guth Ádámot, Sipos Gábort, Bónus Marcellt, valamint Dobronoky Viktort is, de Szabó Péter neve is ismerősen cseng mindenki számára. A felkészülési időszakban igyekeztek számos edzőmérkőzést beiktatni programjukba, melyeken a következő eredmények születtek: HFC – Kiskundorozsma 4-0, Kecskeméti TE – HFC 4-0, HFC – Füzesgyarmati SK 3-0, Tiszakécskei LC – HFC 6-1, Martfűi LSE – HFC 1-3, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – HFC 2-1. Az OMTK ellen tervezett felkészülési találkozójuk viszont elmaradt.

A Békéscsaba keretében – talán nem árulunk el titkot – több tartósan sérült játékos még nem hadra fogható, így Szabó Csaba, Czinanó Antal Áron és Farkas Márk jelenleg nem tud a csapat segítségére lenni. Mikló Rolandot az utolsó Ajka elleni mérkőzés 95. percében kiállították, így az automatikus eltiltás sorsára jutott, viszont kisebb sérülése miatt amúgy sem tudott volna rendelkezésre állni. A felkészülési időszak sajnos több, további sérüléssel is járt, így vasárnapra derülhet majd ki, hogy pontosan kikre számíthat a szakmai stáb.

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (2-1)

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC mérkőzés játékvezetőjeként Muhari Gergőt, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Nagy Viktort akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2023. április 26-án, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 408 sárga- és 24 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 1. fordulóját július 29-én (szombat) 17:00 órától Martfűi LSE – Füzesgyarmati SK, július 30-án (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Vasas FC II., Budapest Honvéd-MFA II. – Kecskeméti TE 1911 II., 17:30 órától Körösladányi MSK – Szolnoki MÁV FC, Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC, ESMTK – Ceglédi VSE, BKV Előre – Pénzügyőr SE, valamint Meton-FC Dabas SE – Monor SE párosításokban rendezik meg.

A menetrend egyébként sűrűsödik a jövő héten, hiszen augusztus 2-án (szerda) 17:30 órától Cegléden a következő bajnokin, augusztus 5-én (szombat) 16:30 órától pedig Tiszaföldváron lépünk pályára a MOL Magyar Kupa első fordulójában.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében zápor-zivatar is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +31 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. július 30-án (vasárnap) 20 óra 22 perckor nyugszik.

A találkozót hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=S-GjufX-lns

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.



Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: