Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2021. szeptember 18. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A BELÉPÉS INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzés ingyenesen megtekinthető, így nem szükséges belépőjegyet váltani. A pénztárak ZÁRVA lesznek.

A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Ingyenes lesz a belépés a Dorog elleni kupameccsre

A klubvezetés döntésének értelmében a 2021. szeptember 18-án (szombaton) 19:00 órától, a Kórház utcai Stadionban megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC MOL Magyar Kupa 2021/2022. 3. forduló labdarúgó mérkőzésre INGYENES lesz a belépés.

Bérletekkel rendelkező szurkolóink részére az előre lefoglalt és jelölt helyek – az eddig megszokottak szerint – ugyanúgy érvényesek. Védettségi igazolvány a vonatkozó és érvényben lévő rendeletek alapján továbbra is kötelező.

Hajrá Lilák!

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 2. forduló

Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (2-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. augusztus 8. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 13.

Játékvezető: Görög Márió

Asszisztensek: Bede Tamás, Kulman Tamás

Tartalék játékvezető: Oláh Gábor

Dorog: Mursits Roland, Tóth Barnabás, Szedlár Zoltán, Papp Máté, Dlusztus András, Nyíri Vince Tóbiás, Izing Martin Ferenc, Szerencsi Miklós, Csillag Dárius, Girsik Áron-Róbert, Barna Gergő Ákos. Cserék: Tulipán Ákos, Nagyházi Dávid, Kárász Krisztián, Berkó Ádám, Pálinkás Gergő János, Pohner Zsolt, Józsa Marcell Ádám, Zabari Dávid, Lőrincz Attila László.
Vezetőedző: Fenyvesi László

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Gránicz Patrik, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Varga Szabolcs, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Kitl Miklós, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Borbély Bence Boldizsár, Ilyés Tamás, Hodonicki Márk, Sipaki Patrik Martin, Zvara Levente Mátyás.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerzők: Papp Máté (32. perc), Fazekas Lóránt – öngól (38. perc), Kitl Miklós (83. perc).

 Sárga lapok: Izing Martin Ferenc (5. perc), Mikló Roland (44. perc), Barna Gergő Ákos (53. perc), Ilyés Tamás (66. perc), Nyíri Vince Tóbiás (87. perc).

 Piros lap: Lukács Raymond Barna (5. perc).

Rosszul kezdődött a találkozó a vendégek számára hiszen az 5. percben egy összecsapás után Lukácsot a játékvezető utánrúgásért kiállította, a dorogi védőnek pedig sárga lapot adott. Ezt követően az emberelőnyben lévő dorogiak kezdeményeztek többet, a 9. percben Szerencsi lőtt 14 méterről fölé. A 21. percben Szedlár beadása után Barna Gergő fejelt hat méterről mellé. A 27. percben egy kavarodás után Girsikhez került a labda, aki a tizenhatosról fölé lőtt. A 32. percben megszerezte a vezetést a dorogi együttes egy távoli lövésből, 1-0. Hat perccel később újabb gólt szerzett a házigazda, amely így megnyugtató előnnyel mehetett pihenőre, 2-0.

Fotó: Dorogi FC

A szünetben kettőt cseréltek a vendégek, Bora helyett Kitl, Nagy Sándor helyére Szabó Péter érkezett. Ebben a játékrészben bátrabban játszott a Békéscsaba és hozzávetőleg eltüntette a pályán az emberhátrányt. Az 50. percben Gránicz lőtt fölé 17 méterről, majd a 60. percben újabb kettős cserét hajtott végre a Békéscsaba, Ilyés és Pantovic érkezett Gránicz és Puskás helyére. A 62. percben Pantovic lövését bravúrral védte Mursits, majd ismét a cserejátékos próbálkozott, amit szintén hárított a hazai kapus. A 65. percben Szedlár lövését védte másodszorra Krnács kapus. A 76. percben Ilyés nyolc méterről nagy helyzetben lőtt a kapu mellé. Támadásban maradt a Békéscsaba és a 83. percben Kitl lőtt távolról a házigazdák kapujába, ezzel nyílttá téve a mérkőzést, 2-1. A hajrában is támadott az Előre, hogy újabb gólt szerezzen, de a négy perces hosszabbításban sem sikerült egalizálni az eredményt, így a Dorogé lett a három pont.

Ellentétes félidők után nyert a Dorog. A Békéscsaba szünet után tíz emberrel, a cseréknek köszönhetően jobban játszott mint a hazaiak, több lehetősége is volt, de az egyenlítés sajnos nem sikerült.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1148004395710593

Live stream Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Tatabányán folytatódik a bajnokság csapatunk számára, ahol 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától a Dorogi FC ellen lépünk pályára.

Mivel a Dorog pályája előreláthatólag szeptemberben készül el, ezért hazai mérkőzéseit addig a tatabányai Grosics Gyula Stadionban rendezi meg.

Egyik fél részére sem kezdődött jól az igény, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek a Nyíregyházától kaptak ki 3-2 arányban, a Békéscsaba pedig hazai pályán szenvedett vereséget (0-1) a Szegedtől. Keseregni azonban nincs idő, hiszen következik az újabb forduló, tanulni kell a hibákból és meg kell szakítani a krónikus gólínséget, hiszen gól vagy gólok nélkül nem lehet három pontokat szerezni. Erre pedig jó alkalom kínálkozik Tatabányán, hiszen a két csapat történetét vizsgálva mindössze négy alkalommal maradtunk alul következő ellenfelünkkel szemben. Tudjuk, hogy kellemetlen stílusuk miatt nehéz ellenük a játék, de ezúttal még a hazai pálya előnye sincs velük, ráadásul eltiltottjuk is van – hiszen Tomás Lénárt a Nyíregyháza elleni mérkőzés 78. percében jutott a kiállítás sorsára.

Az összesített mérleg nyelve abszolút a Békéscsaba felé billen, bár az első osztályban csak 1-1 győzelem szerepel a csapatok neve mellett, a második vonalban viszont 7 csabai győzelmet, 3 döntetlent és mindössze 3 dorogi sikert olvashatunk ki a statisztikából. Vendéglátóink előző szezonja – a miénkhez hasonlóan – hektikusra sikerült, azonos pontszámmal (44) végeztünk és mindössze egyetlen találattal előztek meg minket a táblázaton, ezáltal a 14. pozícióit szerezték meg. Visszatekintve teljesítményükre a 2015/2016-os idényben jutottak fel ismét a másodosztályba és a 2016/2017-es bajnokságban rögtön a nyolcadik helyen zártak, azóta viszont egyszer sem sikerült az első tízbe kerülniük. Nyáron a szokásosnál talán nagyobb játékosmozgást figyelhettünk meg keretükben, hiszen távozott Délczeg Gergely, Bekes Péter, Lencsés Balázs, Kanalos Tony-Markos, Ryashko Mykhaylo, Borsos Vilmos (kölcsönből vissza), Belicky Gergő és Belényesi Csaba is. Az érkezési oldalon szerényebb az egyenleg, hiszen Izing Martin Siófokról, Keresztes Krisztián Sopronból, Oldal Tibor Kazincbarcikáról, Pálinkás Gergő János és Lórincz Attila László pedig Jászberényből tette át székhelyét Dorogra. Mindez talán azt is jelentheti, hogy Fenyvesi László neveltjeinek időre lehet szüksége a megfelelő szinkron eléréséhez, hiszen mindössze négy előkészületi mérkőzést sikerült tető alá hozni: FC Ajka – Dorogi FC 0-0, Dorogi FC – BVSC Zugló 4-3, Dorogi FC – Komárom VSE 2-1, Dorogi FC – Soroksár SC 0-1. Nyilvánvalóan egy forduló alatt nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az viszont valószínűleg árulkodó lehet, hogy a nyitó forduló első félidejében még két góllal vezettek, a másodikban viszont hármat is kaptak, ebből kettőt a rendes játékidő letelte után. Egy mondat erejéig visszatekintve az előző szezonra, a hetedik fordulóban 0-2 arányban győztük le a piros-feketéket, míg 2021. február 28-án 1-1-et mutatott az eredményjelző a Kórház utcában. Több név is ismerős lehet a Dorogon szereplő labdarúgók közül, hiszen Mursits Roland és Dlusztus András korábban Békéscsabán űzte az ipart. Mindenképpen különös figyelmet érdemel majd Szedlár Zoltán, aki a Nyíregyháza ellen mindössze tíz perc alatt kétszer is beköszönt.

Sérültjeink tekintetében jelentős változásról nem tudunk beszámolni, annyi viszont mindenképpen pozitívum, hogy Szabó Péter, Király Patrik és Sipos Gábor is megkezdte a közös munkát a kerettel, így vélhetőleg a következő hazai mérkőzésen már a bevethetőség közelébe kerülhetnek. Czinanó és Laky kapus továbbra is sérüléssel küzd, csakúgy mint Mészáros Márk. Kovács Ádám Tibor állapota kérdéses, Babinyecz Balázsra pedig ősszel még biztosan nem számíthatunk. Sajnos a másodosztály egyik nem éppen pozitív sajátossága, hogy az igen kemény, küzdelmes mérkőzések sorra szedik az “áldozatokat” és nem volt ez másképp a Szeged elleni rangadón sem.

Preisinger Sándor: – Próbáltuk az elmúlt tíz hónapban és a felkészülés alatt is azt a fajta játékot gyakorolni, ami szerintünk a csapatnak megfelelő. Nyilván figyelembe vesszük a Dorog stílusát, alapfelállását, ehhez fogjuk igazítani a játékunkat és természetesen megpróbálunk javítani a mérkőzésen. Sajnos továbbra sem áll mindenki rendelkezésre, bár van aki már be tudott kapcsolódni a közös munkába és reményeink szerint a Tiszakécske ellen már lesznek visszatérőink.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Kulman Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Oláh Gábor látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. február 21-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 540 sárga- és 31 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 2. fordulóját augusztus 8-án (vasárnap) 17:30 órától Budaörs – Szolnoki MÁV FC, Szentlőrinc – PMFC, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, 19:00 órától FC Ajka – BFC Siófok, Kecskeméti TE – Soroksár SC, Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr, Tiszakécskei LC – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – III. ker. TVE, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár, valamint augusztus 9-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében igen meleg, közepesen felhős időjárás várható, akár 33 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap 2021. augusztus 8-án (vasárnap) 20 óra 8 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

További hasznos információk:

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2021. augusztus 8. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 13.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A vendéglátó klub tájékoztatása szerint a mérkőzésre ingyenes lesz a belépés.

Megközelítés:

A vendég szurkolók a fedetlen szektorból tekinthetik meg a mérkőzést, amelyet a Szent Borbála út felől érhetnek el, a Grosics Stadion 2. számú kapuján belépve. Parkolás a kapu melletti vagy a Sport Hotel alatti parkolóban lehetséges.

Térkép:

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!