Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

A negyedik helytől csupán három, a harmadiktól pedig négy pontnyi lemaradással, a Kórház utcában folytatja a Békéscsaba 1912 Előre, amikor 2017. november 19-én (vasárnap) 16:00 órától, a 2017. év utolsó előtti hazai mérkőzésén a Dorogi FC együttesét fogadja.

Ezzel együtt már csak négy bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzés maradt vissza az idei esztendőből, és a még szerezhető 12 egységből igen fontos lenne minél többet begyűjtenünk. Annál is inkább, hiszen a mezőny közepe rettentően egyben van, a 3-10. hely között legtöbb négy pontnyi különbséget olvashatunk ki a számokból. Továbbra sem dőlt el tehát semmi, annak ellenére hogy a jelen pillanatban első helyezett, 43 pontos MTK, és 40 ponttal bíró, második Kisvárda ellépni látszik a mezőnytől. Következő vendégeink ellen sem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek mindössze négy ponttal és három pozícióval tőlünk lemaradva, talán az egyik legstabilabb középcsapatnak számítanak, hiszen a pillanatnyilag 12. helyen álló dorogiak, 5 győzelem, valamint 6-6 döntetlen és vereség mérleggel több meglepetést is szereztek már a szezonban. Ne felejtsük el, hogy maguk alá gyűrték a Nyíregyházát (3-0), az MTK Budapest csapatát (2-1), valamint a Zalaegerszeget (3-0) is. Az eddigi nem túl fényes hazai mérlegünket igen jó lenne kozmetikázni, hiszen a Viharsarokban eddig megszerzett 3 győzelem, 3 döntetlen és ugyanennyi vereség továbbra is azt bizonyítja, hogy a Békéscsabára látogató csapatok  motivációja szinte egyenes arányban nő a Kórház utcai stadion felé megtett kilométerek számával. A két mérkőző fél eddig mindössze kétszer, a 2016/2017-es bajnokságban találkozott egymással: 2017. május 28-án Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 0-0, valamint 2016. november 27-én Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy vendégeinknek egyelőre még nem sikerült gólt szerezniük a Békéscsaba ellen. Schindler Szabolcs keretének összeállítását két eltiltás is nehezíti, hiszen Tomás Lénárt a Cegléd elleni mérkőzés 41. percében történt kiállításának köszönhetően egy mérkőzéses eltiltását tölti, valamint Mészáros Áronnak kigyűlt öt darab sárga cédulája miatt, szintén ki kell hagynia a csabai túrát. A képlet viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy az tűnhet, hiszen a dorogiak stabil védekezésének köszönhetően a gólszerzéshez nagy erőket kell mozgósítanunk. Annál is inkább, hiszen vendégeink nyakán ott lohol a Soroksár – pontegyenlőséggel csupán gólaránnyal előzik meg a budapestieket, valamint a Budaörs is – mindössze egy egységgel lemaradva, így mindkét mérkőző fél kimondottan pontszerzési kényszerben van.

A feszültséget oldandó, amely egész héten érezhető volt csapatunk körül, Boér Gábor némileg alakított a heti programon. A hétfői pihenő után, kedden délután regenerációs tréning, szerdán pedig szinte egész napos foglalkozáson vettek részt játékosaink. Csütörtökre viszont testmozgással egybekötött, figyelemelterelő-csapatépítő programot szerveztek a Lilák, és a Pósteleki Paint Ball pályán kommandósoknak álcázva próbálták csökkenteni a nyomást. Péntek délután viszont újra videózás és edzés volt a program, melyet utánpótlás játékosaink öltözőlátogatása is színesített. A felkészülést szombaton délelőtt átmozgató tréninggel zárja együttesünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Gyarmati II. Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival legutóbb 2016. szeptember 18-án, a SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 621 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást és egész héten azért dolgoztunk, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Minden más csak magyarázkodás lenne.

Schindler Szabolcs: – Vasárnap olyan csapat ellen lépünk pályára, ahol én magam is sokat játszottam. A békéscsabaiak nagyon szeretik a jó futballt és a helyi csapatot. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Békéscsaba nagyon jól kezdte a szezont. Jelenleg kisebb hullámvölgyben vannak, ami nem szabad, hogy megtévesszen minket. Nagyon erős játékoskerettel rendelkeznek, akik ellen szervezetten kell védekeznünk. Ha a játékosok a hetek óta gyakorolt elemeket be tudják mutatni, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Papp Károly: – Függetlenül az elmúlt egy-két hét szerényebb teljesítményétől, továbbra is teljes mértékben bízom a csapatban. Nem hiszem, hogy a játékosok mások lennének, mint akik augusztusban futballoztak, tehát úgy hiszem, hogy győzni fogunk. Ez részemről nem is kérdés, más hozzáállás nem is lehet célravezető. Sérültjeink továbbra is vannak: Gyurján Bence, Kálmán Szilárd és Ilyés Tamás még mindig nem bevethető, mindenki más azonban a stáb rendelkezésére áll. Az őszi szezon végén egyelőre a helyezésekkel nem szeretnék foglalkozni, sok van még hátra a bajnokságból, és nagyon szoros a mezőny. Azt is tudjuk, hogy tavaszra azért rendszerint történnek még fordulatok, így nem szabad senkit eltemetni, vagy bajnoknak kikiáltani. Arra kell koncentrálnunk, hogy a hátralévő idő alatt minél több meccset nyerjünk meg, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt várom, hogy a tavaszi szezont úgy kezdjük és úgy fejezzük be, ahogy azt a Békéscsabának zárnia kell. Nem kell magyarázni, hogy csapatunk is jelentős változáson ment keresztül a szezon előtt – játékosok, szakmai stáb -, de ez más együttesekre is igaz. Nekünk kizárólag magunkkal kell most foglalkozni, tavaszra viszont olyan produktumot és akár bravúrokat is kell hozni, ami visszatesz minket arra a polcra, ahol helyet kell foglalnunk.

Birtalan Botond: – A két legutóbbi forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Mindenféleképpen javítani szeretnénk a hétvégén, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Igen erős csapat érkezik Csabára, amely több bravúrt is végrehajtott már a szezonban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy erőben jobbak vagyunk, így remélem sikerül jó játékot a pályára tennünk, és megnyerni az összecsapást. Szeretnénk visszakerülni a rendes kerékvágásba, hogy az őszi szezont – reálisan nézve – a 3-5. hely között fejezhessük be, ehhez viszont a hátralévő négy mérkőzésen minél több pontot kellene szereznünk. A Kupában pedig mindenképpen továbbjutást várok.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 18. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. november 19-én (vasárnap), 13:00 órától Budafoki MTE – Gyirmót FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Budaörs, Vác FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Ceglédi VSE – Soroksár SC, BFC Siófok – Szeged 2011, Kisvárda Master Good – MTK Budapest, 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár – KBSC FC, ZTE FC – Soproni VSE, valamint WKW ETO FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében, a mérkőzés napján erősen felhős, szeles időjárás várható, mindössze 8 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2017. november 19-én 16 óra 4 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy ebben a naptári évben ez az utolsó előtti hazai, másodosztályú mérkőzés a Kórház utcában, amelyre a belépőjegyeket FÉLÁRON válthatják meg! Ne hagyják ki a lehetőséget, töltsük meg újra a lelátókat!

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.dorogifc.hu/hu/news/vasarnap_a_viharsarok_fovarosaba_latogatunk

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2017. november 19. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 14:00 órakor, a vendég kasszák pedig 15:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002011/Bekescsaba-1912-Elore—Dorogi-FC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Menj meccsre féláron!

50% kedvezményt biztosító kuponok a Nemzeti Sportban!

A Nemzeti Sport "Menj meccsre fél áron!" újabb akciójához a Békéscsaba 1912 Előre az elsők között csatlakozott, amely lehetőséget biztosít szurkolóinak, hogy 50 százalékos kedvezménnyel vásároljanak jegyet a 2017/2018-as őszi szezon utolsó két, hazai mérkőzésére.

Klubunk az akció keretében a november 19-én (vasárnap) 16:00 órától, megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, valamint a december 10-én (vasárnap) 15:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 mérkőzésekre ad félárú kedvezményt.

A kuponok november 8-án és a december 6-án megjelenő Nemzeti Sportban találhatók majd meg. Egy kuponnal egy darab kedvezményes jegy vásárolható a két meccs közül valamelyik, vagy mindkettő mérkőzésre. A kedvezmény kizárólag az újságból kivágott kupon(ok) átadásával vehetők igénybe a Kórház utcai Stadion jegypénztáraiban, és az Előre Székház Ügyfélszolgálati irodájában. A kedvezmény az elővételes és helyszínen megvásárolt jegyekre egyaránt vonatkozik. Online módon történő jegyvásárlás esetén a kedvezmény technikailag NEM érvényesíthető. Az akciós árú belépők kizárólag a rendelkezésre álló tikettek darabszámáig vásárolhatók, teltház esetén további jegyeket már nem áll módunkban kiadni.

A Békéscsaba 1912 Előre a változtatás jogát fenntartja.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 37. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

0-0 (0-0)

Időpont: 2017. május 28. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Berényi Ákos, Szvetnyik Bence

Tartalék játékvezető: Szilágyi Sándor

Békéscsaba: Ribánszki László, Bényei Balázs, Babinyecz Balázs, Birtaland Botond, Szalai Dániel, Bagi István, Fehér Zsolt, Nagy István, Juhász György, Viczián Ádám, Pilán Márkó. Cserék: Máthé Gábor, Nascimento de Oliveira Fabio, Urbin Péter, Tóth Dániel, Gránicz Patrik, Beszterczei Attila, Szélpál Norbert.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Demjén Patrik, Füredi Patrik, Medgyes Zoltán Henrik, Tóth Martin, Mészáros Áron, Szedlár Zoltán, Koronczai Benjamin, Csató Martin, Kővári Róbert, Tomás Lénárt, Simon Attila. Cserék: Sitku Illés, Perovic David, Fekecs Dávid, Vígh Ádám, Hartyán Dániel, Grabant Péter, Zima Ádám.
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Sárgalapok: Fehér Zsolt (32. perc), Simon Attila (33. perc), Bényei Balázs (55. perc), Pilán Márkó (62. perc), Gránicz Patrik (65. perc).

Nem sokáig keresték a fogást egymáson a csapatok, néhány perc után a közepesnél élénkebb iramban kezdtek futballozni. Jelentős küzdelem folyt a mezőnyben, de igazán nagy helyzet kevés akadt. Az első fél órában mindkét alakulat előtt egy-egy komolyabb lehetőség adódott, de csabaiaknál Szalai Dániel lemaradt egy kecsegtető helyzetről, a túloldalon pedig Ribánszki védett egy nagyot. A játékrész utolsó harmadában a dorogiak bizonyultak aktívabbaknak, Medgyes, majd az egykori békéscsabai Simon Attila előtt adódott nagy helyzet, de Ribánszki ismét a helyén volt.

A fordulás után nem sok hiányzott, hogy előnyhöz jussanak a vendégek: egy szép akció végén Juhász György mentett, de olyan szerencsétlen módon, hogy a saját jobb oldali kapufája tövére pöckölte a labdát. Ettől meg is táltosodtak a dorogiak, egyre többször eljutottak a hazaiak kapujáig. Boér Gábor az 52. percben ismét szerkezetváltozást hajtott végre a cserékkel. Ettől várta, hogy a halványan tevékenykedő védősor is eredményesebb legyen. Tény, ettől némileg élénkebb és hatékonyabb lett a Lilák játéka – a veszélyesebbek azonban továbbra is a vendégek voltak. A hajrában sikerült a bányászokat nyomás alá helyezni és több hatalmas lehetőség is kimaradt.

Összességében egyik csapat sem tudott élni a lehetőségeivel, így ha a dorogiak közelebb is álltak a győzelemhez, talán igazságos a pontosztozkodás. Az eredményben egyébként Ribánszki Lászlónak komoly érdemei vannak.

Boér Gábor: – Abszolút nem vagyok elégedett a mai teljesítményünkkel, sőt azt is mondhatom, hogy csalódott vagyok, hiszen minden olyan dolgot, amelyet megbeszéltünk és hetek-hónapok óta elvárunk, abból az első hetven percben semmi sem valósult meg. Nagyon szezonvégi hangulat uralkodott a pályán, pedig erre is külön felhívtam a srácok figyelmét és pont az volt az elsődleges cél, hogy ez egyáltalán ne jelenjen meg a mérkőzés alatt. Sajnálom a közönségünket, hogy az egész szezonban nem tudtuk őket megfelelően kiszolgálni, de az biztos és megígérhetem, hogy azon fogunk dolgozni a nyáron, hogy a következő idényben egy sokkal támadóbb és sokkal jobb mentalitású csapattal tudjunk kiállni. Azt látni kell, hogy ehhez meg kell találni azokat a személyeket is, akik erre alkalmasak és nem megbántva senkit, de így nem lehet futballozni, ahogy azt ma hetven percig tettük. Nem a teljesítményre, hanem elsősorban a mentalitásra gondolok – bár az is hozzátartozik az egészhez, hogy a végén azért megnyerhettük volna többször is a meccset, de összességében ezt a mai napon nem érdemeltük meg. Igazából nem is a személyeknek kell támadóbbnak lenni, hanem elsősorban a felfogásnak. Nyilván ehhez megfelelő felkészülés is szükséges majd és lesznek személyi változások is, amire a vezetőség lehetőséget biztosít. Mindez az elkövetkező két-három hétben körvonalazódni fog és azon leszünk, hogy célirányosan megtaláljuk azokat a focistákat, akik erre a feladatra alkalmasak lehetnek, akkor talán egy szebb szezonunk lehet majd. Az biztos, hogy a pályán 180 fokot kell fordulnunk és mindig olyan felfogásban kell játszanunk, mint ahogy tettük a váltás idején. Nagyon kiegyensúlyozott bajnokságon vagyunk nemsokára túl és nagyon nehéz volt folyamatosan jól teljesíteni. Azért természetesen van az együttesnek szerethető oldala is és ezt sikerült is megmutatni párszor. Nem győzőm hangsúlyozni, mentálisan erősödnünk kell és ebben is felfelé kell elmozdulnunk!

Németh Szabolcs: – A mérkőzés előtt még elégedett lettem volna a döntetlennel, de így utólag már van bennem hiányérzet. A sorsdöntő az volt, amikor a második játékrész elején kimaradtak a ziccereink – Ribánszki szenzációsan védett ezen a meccsen. Jó lenne az első tízben végezni, ahhoz pedig mindenképpen szerettük volna megszerezni Békéscsabán is a három pontot. Most egy lett belőle, de majd jövő héten a SZEOL ellen megpróbáljuk bepótolni és ha az sikerül, akkor ott végezhetünk, ahol szerettük volna. A mai napon a saját játékunkat próbáltuk játszani, ami egész tavasszal jellemző volt ránk – nagyot küzdöttünk hónapokon keresztül és a 17. helyről igen jól feljöttünk. Összességében sokat fejlődtünk a 2016/2017-es szezonban.

YouTube 

Élő tudósítás 

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1903349096604146

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2017. május 28. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, hétfőtől-péntekig 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 16:00 órakor, a vendég kasszák pedig 17:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001679/Bekescsaba-1912-Elore—Dorogi-FC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/