Az ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt – bízunk benne, hogy az időjárás és körülmények nem támasztanak majd különösebb akadályt! Mindenképp javasoljuk, hogy kizárólag erre a hivatkozásra kattintsanak, hiszen rendszeresen előfordul, hogy közösségi oldalainkon, oda nem tartozó, hamis, élő közvetítésekkel kecsegtető linkek jelennek meg. Nyilván igyekszünk ezeket mihamarabb eltávolítani, de nem tudjuk állandóan figyelni és folyamatosan felügyelni a megjelenő, kattintásvadász bejegyzések megjelenését. Szintén hasznos lehet a következő technikai információ: a közvetítést mindig úgynevezett Full HD felbontásban adjuk, tehát amennyiben bárkinél ennél rosszabb minőségben jelenik meg az adatfolyam, úgy javasoljuk, hogy a YouTube lejátszó felületének jobb alsó sarkában található, fogaskerék ikonra kattintva, a “Minőség” menüpontban állítsák a legjobb, 1080p jelzésű állapotba! A lejátszók általában automatikus módban kezdik meg a lejátszást, így a minőség alapesetben ennél jóval gyengébb lehet – tehát mindenképp érdemes átállítani, hogy megfelelőképpen élvezhető legyen az adás.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Asszisztensek: Marozsi Gábor Bence, Topálszki Szabin
BKV Előre: Horváth Gábor, Kubó Gábor, Girán Máté, Szabó Norman Áron, Forgács Péter, Pokó Ajtony Gergely, Ferkó Ádám, Csanálosi Patrik, Tóth Szabolcs, Mile Zsombor, Gyurkó Máté. Cserék: Jáger Roland, Papp Ákos, Kiss Dávid, Benkovics Attila Péter, Egressy Máté, Ihos Ádám Lajos, Szabó Árpád Péter, Szüsz Marcell Tamás. Vezetőedző: Albert Flórián Ferenc
Békéscsaba: Laky László, Czvalinga Áron, Tóth Péter, Balog Zsolt, Váradi Ádám, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Zvara Levente Mátyás, Hodonicki Márk, Zelik Csaba, Varga Tamás Károly. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Kasik Ákos, Sipaki Patrik Martin, Farkas Ádám, Bukor Zoltán Márk, Styecz Bence, Pap Szabolcs, Cservenák Csaba, Szabó Csaba. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Gólszerzők: Mile Zsombor (10. és 48. perc), Szabó Norman Áron (30. perc), Gyurkó Máté (57. perc), Zvara Levente Mátyás (92. perc).
Sárga lapok: Ferkó Ádám (37. perc), Balog Zsolt (68. perc), Varga Tamás Károly (74. perc).
Kezdettől a közlekedésiek léptek fel támadólag, a 10. percben a vezetést is megszerezték Mile révén, aki egy védelem mögé belőtt labdát emelt át Laky kapuson, 1–0. A házigazdák irányították a játékot, a csabaiak jobbára védekezésre szorultak. A másik fővárosi találathoz az Előre hálóőrének hibájára is szükség volt félóra múltán, aki egy ártalmatlannak tűnő labdát suta mozdulattal a saját kapujába ütött. A második félidő hazai góllal kezdődött, Mile ezúttal egy kiugratás végén talált kapuba, ezzel lezárva a meccs érdemi részét, 3–0. A BKV nem állt le és Gyurkó büntetőjével hamarjában négyre növelte az előnyét, 4–0. Félő volt, hogy a Békéscsaba nagy zakóba szaladhat bele, de megmaradt a tartása és a végén Zvara révén még szépíteni is tudott, 4–1. A fővárosi együttes igazolta jó hírét, és szervezett játékkal, megérdemelten tartotta otthonában a három pontot.
Brlázs István Gábor:– Nem véletlenül nem sikerült itt még egyetlen csapatnak sem pontot szereznie. Ezúttal ránk nem jellemző módon megilletődötten kezdtünk, ráadásul ami hibát el lehet követni egy meccsen, azt mi el is követtük. Nem volt esélyünk a pontszerzésre.
A BKV Előre otthonában, Budapesten folytatódik 2021. október 24-én (vasárnap) 13:00 órától második csapatunk bajnoki menetrendje.
Igazi erőfelmérő, ezzel együtt igen nehéz mérkőzés előtt állnak Brlázs Gábor neveltjei, hiszen következő ellenfelük jelenleg a Keleti-csoport második helyén áll. Mivel a BKV az előző fordulóban tudott csak először hibázni (Kazincbarcika – BKV Előre 2-0), eddig toronymagasan vezette a táblázatot és nem talált legyőzőre. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ifj. Albert Flórián László által irányított VIII. kerületiek 12 fordulón keresztül győztek – amely egyébként új klubrekordnak számít -, ebből következően maximális pontszámmal álltak a táblázaton. Az viszont már ennyi idő után is látszik, hogy második csapatunk egyik ellenféltől sem ijedt meg és nyilván menet közben jön meg az étvágy, így ezúttal sem felemelt kézzel utazunk a fővárosba.
A BKV Előre Sport Club labdarúgó szakosztálya egyébként 1912 nyarán alakult, az akkori Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) néhány tisztviselőjének kezdeményezésére – tehát a miénkkel pontosan egyidős, patinás, jelentős múlttal rendelkező klubról van szó -, és korábban szerepeltek a másod-, illetve az első osztályban is. Az utóbbi években talán nem kerültek annyira a középpontba és az előző idényt az NB III. Nyugati-csoportjának 17. pozíciójában – tehát gyakorlatilag kieső helyen – zárták. Aztán a Jánoshalma visszalépése miatt mégsem estek ki és az idén már a Keleti-csoportban indulhattak. A 2021/2022-es idényben csak a bajnokságban való minél jobb szereplés elérése maradt számukra, hiszen a MOL Magyar Kupában – talán némileg meglepő módon – idejekorán, az első fordulóban búcsúztak, hiszen 2-0 arányban kikaptak a Törökszentmiklós együttesétől.
A két mérkőző fél közös múltja jelentős, hiszen a másodosztályban harminc (szempontjukból 12 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség), míg a harmadik vonalban hét alkalommal (3-3 győzelem és vereség, valamint 1 döntetlen) alkalommal találkoztunk velük. Az összesített mérleg szerint is látható, hogy elvileg nem mi vagyunk az esélyesebbek ezúttal sem. Ám tudjuk, hogy ők sem verhetetlenek, csapatunk pedig a szezon eleji elvárásokat jócskán megfejelve, jelenleg már a táblázat negyedik helyén áll, köszönhetően a 13 forduló alatt szerzett 8 győzelemnek, 2 döntetlennek és 3 vereségnek, valamint az ezekkel együtt járó 16 bajnoki pontnak. Egy esetleges újabb győzelemmel adott esetben újabb pozíciót foghatnánk, ráadásul pontjaink számát is tovább gyarapíthatnánk, ami nagyon fontos céljaink mielőbbi elérése érdekében. Ha a tavalyi bajnoki táblázatot szemléljük, akkor látható, hogy a Keleti-csoportban 42-43 ponttal már bent lehetett maradni, így ezt a mennyiséget szükséges mielőbb elérni, utána lehetne gondolkodni más célkitűzéseken is. Csapatunk előtt ebben a naptári évben még – ezt a mérkőzést is beleszámítva -, hét összecsapás áll, ebből hatot olyan csapatok ellen kell megvívnunk, amelyek a táblázat első felében helyezkednek el – tehát nem lesz egyszerű menet a folytatásban.
Színes lapok miatt csapatunkból Szabó Zsombor kénytelen kihagyni a budapesti túrát, vendéglátóinknál viszont nincs eltiltott. Tovább nehezíti az utazók meghatározását első csapatunk igen fontos, szintén vasárnap megrendezésre kerülő mérkőzése, hiszen a sérültek és betegek miatt elképzelhető, hogy néhány játékosra Schindler Szabolcs is igényt tart majd. A BKV keretében több, rutinos első- és másodosztályú múlttal rendelkező játékos is szerepel és mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Busai Attilának (MTK, FTC, DVTK, Nyíregyháza), aki egymaga már 10 találatot vállalt csapata 31 szerzett gólja közül.
A BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre II.mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Segítőiként Marozsi Gábor Bencét és Topálszki Szabint jelölték ki. Az 1988-as születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 224 sárga- és 8 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 14. fordulójátoktóber 24-én (vasárnap) 13:00 órától Termálfürdő FC Tiszaújváros – Füzesgyarmati SK, Eger SE – Aqua-General Hajdúszoboszló, Kisvárda Master Good II. – Kolorcity Kazincbarcika SC, BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre II., DEAC – Tiszafüredi VSE, Jászberényi FC – DVSC II., Putnok FC – Újpest FC II., Hidasnémeti VSC – Tállya KSE, Törökszentmiklós FC – Sényő-Carnifex FC, valamint DVTK II., Salgótarjáni BTC párosításokban rendezik meg.
A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen a Kazincbarcika – BKV Előre – DEAC trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a Tiszafüred, Tállya, Hidasnémeti, Salgótarján, valamint Törökszentmiklós ötösfogat található – bár a tabella nem teljesen fest jelen pillanatban valós képet, hiszen a Salgótarján, valamint a Füzesgyarmat egy mérkőzéssel kevesebbet teljesített. A Salgótarján (3 pont) és a Törökszentmiklós (2 pont) helyzete pedig igen aggasztó, hiszen ilyen formán idejekorán akkora hátrányba kerülhetnek, amelyet lehetetlen lesz ledolgozni.
Az előrejelzés szerint Budapest térségében derült időjárás várható és 13 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani, csapadék nem valószínűsíthető A Nap október 24-én 17 óra 40 perckor nyugszik.
Soroksár: Szécsi Gergő, Hudák Martin, Gárdos András, Ramadan Ammar, Csernik Kornél Bonifác, Pászka Lóránd, Lovrencsics Balázs, Takács Zsolt Zsombor, Derekas Zoltán, Korozmán Kevin, Valencsik Dávid. Cserék: Abu Attila, Ladányi Gergő, Szerető Krisztofer, Kópis Róbert, Orosz Márk, Magyari Szilárd, Bene Marcell, Tóth Dominik Bence, Erdélyi László. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Békéscsaba: Uram János, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Máris Dominik, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Lukács Raymond Barna, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Tóth Bence, Styecz Bence, Sipaki Patrik Martin, Kasik Ákos. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerzők: Valencsik Dávid (14. perc), Korozmán Kevin (70. perc) .
Sárga lapok: Kitl Miklós (39. perc), Derekas Zoltán (40. perc), Király Patrik (41. perc), Preisinger Sándor (59. perc), Gránicz Patrik (66. perc), Takács Zsolt Zsombor (66. perc), Máris Dominik (82. perc).
A vasárnapi találkozón a hazaiaknál hiányzott két rutinos védő, Gengeliczki Gergő és Gyömbér Gábor. A kezdő csapatban szerepelt a soroksáriaknál két korábbi békéscsabai labdarúgó, a védő Valencsik Dávid és a középpályás Hudák Martin. A lila-fehéreknél az eltiltott Paudits Patrik mellett, sérülés miatt nem volt a keret tagja, Hursán György, Mészáros Márk, Pilán Márkó, Hodonicki Márk és Farkas Márk.
Az első percekben lendületes volt az Előre, többet birtokolta a labdát. A 3. percben Szécsi kapus mentett Lukács elől az ötösön belül. A 9. percben jobb oldali hazai beadás után, Derekas fejese a csabai kapu mellé szállt. A 14. percben Valencsik Dávid vezetéshez juttatta csapatát. Négy perccel később Lukács közeli bombáját, Szécsi vetődve kiütötte a jobb kapufa elöl. A 22. percben csabai védelmi zavar után Ramadan emelése a kapu fölé szállt. A hazaiak támadtak veszélyesebben, a 29. percben Gárdos beadása után Korozmán fejelt hat méterről, Uram vetődve kiütötte a labdát. A 33. percben Csernik lövését bravúrral hárította a lila-fehérek hálóőre. Nagy csata folyt a pályán, a fővárosiak agresszíven játszottak, a csabaiak felvették a kesztyűt. A félidő hajrájában a játékvezető három perc alatt három sárga lapot is kiosztott. A 43. percben Hudák lövése kerülte el a vendégek kapuját.
A szünetben Preisinger Sándor mindkét csatárát lecserélte, Lukács Raymond helyére Gránicz Patrik, Kovács Ádám helyére Styecz Bence állt be. Az 51. percben Gárdos lövését védte Uram. Az 56. percben Styecz labdájával Máris ugrott ki a leshatárról, elrúgta a labdát Szécsi kapus mellett, de a visszafutó Takács a gólvonal elől becsúszva menteni tudott. Egy perccel később Csernik került nagy helyzetbe, de lövés helyett passzolni akart és Lovrencsics elől Bora kivágta a labdát. A 62. percben Csernik nagy helyzetben hibázott. Támadott a vendégcsapat, több szögletet is rúghatott, ám egy csabai sarokrúgást követően a 70. percben gyors kontrából megszerezte második gólját a Soroksár, ezzel eldőlt a találkozó sorsa.
A színes lapok további sajnálatos hozadéka, hogy Király Patrik és Máris Dominik is kipontozódott a következő bajnokira, így a Dorog elleni hazai mérkőzést legfeljebb a lelátóról szemlélhetik. Továbbra sincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen mind a sérülések, mind pedig a folyamatos eltiltások miatt gyakorlatilag az idényben még nem tudtunk teljes kerettel kiállni.
Vasas: Jova Levente, Szivacski Donát, Szilágyi Zoltán, Feczesin Róbert, Kovács Milán, Hidi M. Sándor, Pátkai Máté, Balajti Ádám, Otigba Kenneth Karim, Silye Erik, Radó András. Cserék: Ivan Rados, Kalmár Olivér, Köböl Krisztián Milán, Szatmári Lóránd, Szedlár Zoltán, Hinora Kristóf, Viczián Ádám, Terbe Botond, Pekár László, Tóth Bence. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Mészáros Márk, Lukács Raymond Barna, Szabó Péter, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Hursán György, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Styecz Bence, Paudits Patrik. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerzők: Radó András (12. perc), Lukács Raymond (45. perc), Mészáros Márk (69. perc), Feczesin Róbert (77. perc), Szabó Péter (80. perc).
Sárga lapok: Bora György (26. perc), Balajti Ádám (36. perc), Radó András (77. perc), Király Patrik (77. perc).
Megtréfálta Schindler Szabolcsot korábbi csapata, hiszen a Békéscsaba bravúrosan 2-3-ra legyőzte a tíz meccs óta veretlen, feljutási álmokat dédelgető Vasas együttesét. Az Előre kijött a koronavírus utáni gödörből és zsinórban két győzelemmel zárta az évet, amely lélekben nagy erőt adhat a januári folytatásra.
Fotó: beol.hu
12. perc: Pátkai labdájával Radó András lépett ki a felező vonaltól, majd 15 méterről Uram mellett a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0.
45. perc: Újabb jobb oldali csabai szöglet. Lukács 1 méterről egy csúsztatott fejest paskolt be a kapuba, 1-1.
69. perc: A csereként beálló Paudits parádés passzát követően, Mészáros 12 méterről lőtte a labdát a jobb felső sarokba, 1-2.
77. perc: Egy kapu előtti kavarodás után, Uram egy bravúros védést követően csak középre tudta kiütni a labdát, amely pont Feczesin elé került, aki közelről a hálóba juttatta a játékszert, 2-2.
80. perc: Egy príma kontrát követően Gránicz kilőtte a kapufát, a kipattanót pedig Szabó bólintotta a kapuba.
A Békéscsaba a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen megnyert 4-1-es találkozóval hangolt a mérkőzésre, míg a Vasas az előző fordulóban idegenben győzte le 1-2-re a Kazincbarcikát az NB II-ben. A két csapat immáron 63. alkalommal találkozott egymással, a mostani mérkőzésnek az volt a pikantériája, hogy csapatunk azzal a Schindler Szabolccsal kezdte az idényt, aki immáron az angyalföldieket irányítja.
A piros-kék mezes hazaiak rögtön bekezdtek: a 2. percben Szivacski Donát jobb oldali beadásába Bora György ért bele, ami veszélyesen vágódott a léc alá, de Uram János bravúrral védett. A szöglet után Balajti Ádám lőtt 18 méterről, de egy védő kivágta a labdát az ötösről. A másik oldalon Horváth Péter 17 méteres lapos lövését védte vetődve Jova Levente.
A 9. percben egy bal oldali szögletet végezhetett el Balajti, de labdáját a rövid saroknál kifejelte egy védő. A Vasas offenzív játéka a 12. percben góllá érett: a magyar válogatott Pátkai Máté labdájával Radó András lépett ki a felező vonaltól, majd 15 méterről Uram mellett a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
A 13. percben Szabó Péter rögtön egyenlíthetett volna, de a Jova Levente felett átívelt labda a kapu fölé szállt. A 18. percben ismét veszélyeztetett a Békéscsaba: az első lövést hárította a kapus, majd a kipattanó labdát Mészáros Márk lőtte mellé. A 22. percben Horváth lőtt 25 méterről, de Jova magabiztosan fogta a labdát.
A 26. percben Bora György sárga lapot kapott a játékvezetőtől az elkésett belépője miatt. Nem sokkal később Radó vezette a labdát a 16-os előterében jobbról balra, majd 12 méterről át akarta ívelni Uram fölött, aki lehúzta a labdát. A 30. percben Király Patrik félmagas beadását Jova fogta. A 45. percben egyenlített a Békéscsaba: Király szögletét Farkas Márk csúsztatta tovább, amit Silye Erik mellől Lukács Raymond 1 méterről a hálóba lőtt, a támadó ezzel megszerezte idei hetedik bajnoki gólját (1-1).
Fotó: beol.hu
A szünetben az angyalföldiek mestere Szatmári Lóránd személyében beküldött egy újabb csatárt Kovács Milán helyére. A második játékrész elején elsősorban mezőnyjáték folyt, majd az 52. percben Feczesin Róbert került gólhelyzetbe, ám fordulásból, 12 méterről a jobb felső sarok mellé bombázott. Az 52. percben Preisinger Sándor is frissített a támadó poszton, hiszen lehozta Babinyecz Balázst, helyére Gránicz Patrik állt be a támadósorba, Kitl Miklóst pedig Máris Dominik váltotta.
A 64. percben a szöglet után Szatmári másfél méterről nem találta el fejjel a kaput. Balajti Ádám 65 percet kapott, helyére Hinora Kristóf ált be. A 67. percben Hinora finom beadását Pátkai kapásból kapura tette és az Uramról kipattanó játékszert Feczesin Róbert közelről az üres kapuba lőtte (2-1). A vendégek újra csatárt cseréltek, miután az egyenlítő találat szerzője, Lukács Raymond lejött, a helyére Paudits Patrik állt be. A 69. percben jött a meglepetés: Paudits sarokkal tette tovább a labdát, amire Mészáros Márk érkezett és egy átvétel után a kapu jobb oldalába bombázott (2-2).
A 73. percben Horváth Péter növelhette volna az előnyt, de lövése az oldalhálót találta el. Nem sokáig élvezhette a vezetést az Előre: a 77. percben Hinora finom beadását Pátkai kapásból kapura tette és az Uramról kipattanó játékszert Feczesin Róbert közelről az üres kapuba lőtte (2-2). A Békéscsaba a hajrában újra megtréfálta a Vasast: a 80. percben Szabó az ötösről visszapasszolta a labdát Grániczhoz, aki lövésével eltalálta a lécet, majd a kipattanót Szabó Péter a kapuba fejelte (2-3).
A 85. percben mindkét edző frissített, a csabaiaknál Nagy Sándor helyére Hursán György érkezett, míg a másik oldalon Radót Pekár László váltotta, aki nem sokkal később ziccerbe került, azonban Uram ismét védett. A mérkőzés eredménye már nem változott, az Előre újra győzött és fellépett a tabella 9. helyére, míg a Vasas maradt a 4. pozícióban.
A Békéscsaba legközelebb 2021. január 31-én játszik tétmérkőzést az FC Ajka ellen hazai pályán, az NB II 22. fordulójában.
Preisinger Sándor:– A mérkőzésen végig felvállaltuk azt, amit akartunk. A támadójátékunk és a védekezésünk rendben volt, de még kicsit zavar az idegesség, amely miatt előjött néhány hiba, ugyanakkor a Vasas ellen 90 percig nyilván nem lehet kontrollálni a meccset. Látszik, hogy elöl kezdünk lehiggadni és hinni abban a munkában, amit napról napra végzünk. A győzelem most óriási dolog, hiszen a Vasas kiemelkedik, amelyhez csapatként fel tudtunk nőni.
Schindler Szabolcs:– Nem játszottunk olyan jól, mint az előző mérkőzéseken. Sokat hibáztunk, bár a helyzeteink ma is megvoltak. Az utóbbi hetekben nagyon kevés gólt kaptunk pontrúgásól, de ezen a mérkőzésen sajnos nem voltunk eléggé koncentráltak. Időnként fegyelmezetlenek voltunk, amit a futball kíméletlenül megbüntet. Keményen dolgozunk továbbra is, hogy elérjük célunkat.
Közösségi média