Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre

Gyakorlatilag három és fél hónap után ismét bajnoki mérkőzésen szurkolhatunk csapatunknak, hiszen 2024. március 3-án (vasárnap) 14:00 órától a Pénzügyőr SE vendégeként Budapesten lépünk pályára az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 18. fordulójában.

Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre

Érkezők-távozók, számos felkészülési mérkőzés, rengeteg edzés és egyéb foglalkozás, összességében tehát eseménydús időszakon vagyunk túl, de mindannyian tudjuk a lényeg és az egész bajnokság legfontosabb szakasza csak most következik. Az előttünk álló 13 forduló alatt még 39 bajnoki pont gyűjthető, tehát semmi sem dőlt még el, de az előjelek, valamint a táblázat pillanatnyi állása mindenképpen biztató számunkra, mert a Békéscsaba 1912 Előre 15 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség, valamint 46 pont birtokában, 7 pont előnnyel az ESMTK-hoz képest, vezeti a tabellát.

Nyilván a többiek sem engedték még el az esélyeket, hiszen akár a harmadik helyen álló Körösladány (36 pont) is lőtávolban van, a Hódmezővásárhely (30 pont) lemaradása viszont már jelentősebb, tehát nem gondolnánk, hogy lehet még bármilyen esélyük is megszorongatni minket. Ezzel együtt nem hibázhatunk és igen fontos lenne a határozott és sikeres szezonkezdés, mert ez jócskán meghatározhatja a továbbiakat. Régebbi sérültjeink közül néhányan még maródiak, nyilván soha nem lesz ideális állapot, mert időtlen idők óta nem állt elő olyan szituáció, amikor kivétel nélkül mindenki egészséges lett volna, de akik rendelkezésre állnak, azok nyilvánvalóan segíteni tudják vasárnap is a csapatot. Sokszor felmerült már szurkolóink részéről, hogy miért nem közöljük pontosan a sérültek vagy betegek névsorát? A válasz egyszerű és ha belegondolnak logikus is: nem szeretnénk ha az ellenfelek tudnák, hogy ki áll rendelkezésre és ki nem! Minél kevesebb információval bírnak rólunk, annál inkább tudunk meglepetést okozni akár ilyen szinten is. Nyilván nem feltétlenül ezen a tényezőn múlik a siker, de egy-egy mérkőzésre való felkészülés, tervezés számos apró mozzanat összessége és nyilván úgy közelít a dolog a tökéleteshez, ha minden nagyjából úgy történik, ahogy a szakmai stáb azt elképzelte.

Békéscsaba 1912 Előre - Pénzügyőr SE 2-1 (0-1)

Fotó: Bencsik Ádám

Következő ellenfelünk a Pénzügyőr Sportegyesület továbbra is stabil középcsapatnak számít a harmadosztályban és jelenleg 6 győzelmet, 3 döntetlent, 8 vereséget, valamint 21 pontot gyűjtve a táblázat 9. pozícióját foglalja el. A bajnokságban 2-2 vereség, valamint döntetlen után érkeznek a 18. fordulóba, tehát 2023. október 28. óta (Pénzügyőr SE – Martfűi LSE 2-0) nem tudtak győzni, így nem ördögtől való, ha ezúttal nem kiáltjuk ki őket esélyesebbnek. Érdekes módon túl vannak egy szakmai igazgató cserén, hiszen február 17-én távozott a klubtól Gabala Krisztián, helyét Klausz László vette át, aki 2019-ben vezetőedzőként már dolgozott a zöld-fehéreknél. Felkészülésük folyamán megmérkőztek a Ferencvárosi TC második csapatával, a Csepel TC-vel, a Bánk Dalnoki Akadémiával, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdővel, a Hatvannal, a Kelen SC-vel, valamint a REAC együttesével is. A távozási oldalon Biró Ákos, Varga Örs, Nagy Barnabás, valamint Puskás Bence neve ismert, esetleges érkezőkről pedig nem adtak hírt hivatalos úton.

A két mérkőző fél statisztikája két részre osztható, ugyanis első csapatként 10 másod-, valamint 9 harmadosztályú meccset idézhetünk fel. A második vonalban 5 csabai győzelem mellett, 3 döntetlen és 2 vereség az egyenleg, míg az NB3-as meccsek közül mindkét csapat neve mellett 4-4 győzelem, illetve vereség, valamint egyetlen döntetlen szerepel. Második csapatunk mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen 2-2-2 győzelmet, döntetlent és vereséget olvashatunk ki a statisztikából. Utoljára a 3. fordulóban, 2023. augusztus 13-án találkoztunk a fináncokkal, amikor 2-1 arányú hazai győzelem született a Kórház utcában. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott.

Csató Sándor: – Változatlan célunk, hogy folytassuk a győzelmeink sorát. Ennek érdekében nagyon sokat tettünk a téli felkészülés során és szeretnénk elérni, hogy ez játékban és eredményességben egyaránt éreztesse hatását. A bajnokság megnyerése vezérel bennünket, illetve az osztályozó sikeres megvívása, hogy egy lépéssel közelebb helyezhessük a klubot a magyar foci térképén őt megillető helyre. Aktuális ellenfelünkről tudjuk, hogy egy stabil középcsapat, amely rendkívül masszívan tud védekezni. Vélhetően ezen az sem változtat, hogy Gabala Krisztiántól Klausz László vette át a szakmai igazgatói posztot a közelmúltban. Tudjuk mire számíthatunk, azon leszünk, hogy mielőbb betaláljunk és ezzel nyitottabb játékra késztessük az ellenfelet. Sajnos akadnak sérültjeink, ami nehezíti a dolgunk, de a keretünk van olyan bő, hogy a hiányzókat megnyugtatóan pótolhassuk.

Békéscsaba 1912 Előre - Pénzügyőr SE 2-1 (0-1)

Fotó: Bencsik Ádám

A Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Tóth Tamást, segítőiként Szabó Ferenc Szilárdot és Kovács Zoltánt akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2021. szeptember 4-én, a Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 4-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 424 sárga- és 30 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 18. fordulóját  2024. március 3-án (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – Szolnoki MÁV FC, 12:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – BKV Előre, 14:00 órától Hódmezővásárhelyi FC – Körösladány MSK, Ceglédi VSE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre, Monor SE – ESMTK, Füzesgyarmati SK – Meton-FC Dabas SE, valamint Martfűi LSE – Budapest Honvéd-MFA II. párosításokban rendezik meg.

Negyvenhat bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont +18 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. március 3-án (vasárnap) 17 óra 33 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=ZH3yJQZVT9c

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Élőben közvetítjük a Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. március 3-án (vasárnap) 14:00 órától megrendezésre kerülő Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 18. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Pénzügyőr SE - Békéscsaba 1912 Előre

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=ZH3yJQZVT9c

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Ferencvárosi TCBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-2)


Időpont: 2024. február 24. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Budapest, Népligeti Sporttelep

Cím: 1101 Budapest, Kismartoni út 4.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

FTC: Radnóti Dániel, Ladányi Gergő, Almássy Levente, Horváth Bence, Molnár Márton, Manner Balázs, Keita Djamadi, Berényi Erik, Szabó Szilárd, Bagi Ádám, Gágyor Domán. Cserék: Tóth Zalán, Nemes Márton, Birkás Gergely.
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Békéscsaba: Póser Dániel, Kovács Gergő, Albert István, Bora György, Mihály Bálint, Hodonicki Márk, Farkas Márk, Tóth Máté, Pusztai András, Zádori Krisztián, Sármány Kristóf. Cserék: Krnács Richárd, Komáromi Csongor, Pintér Norbert, Zvara Levente, Szabó Csaba, Kuzma Hunor, Hulicsár Máté, Himics László.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Zádori Krisztián (10. perc), Pusztai András (45. perc).


Az ősszel megszokott nyitott hadrend már a 9. percben meghozta a vezetést és ezt követően is irányítottuk a játékot. Ekkor még a ferencvárosiak jól fedték le a védő harmadukat, csak a végjátékban kapituláltak újból, amikor Pusztai talált be egy szépen kidolgozott akció végén.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, ez azonban kevésnek bizonyult az eredmény módosításához. Cseréink ismét jól szálltak be és abszolút hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez. Érkeztek a helyzetek is, de vagy a kapus vagy a kapufa megvédte a fővárosiakat az újabb góloktól.

Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, az első negyvenöt perc során sok szép támadásunk volt. A második félidő első harmadában kicsit kapkodtunk, a cserék hatására azonban visszatért játékunk a régi mederbe. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk nagyobb arányban nyerni.


Az FTC-MVM Népligeti Sportközpont a Ferencvárosi Torna Club központi sporttelepe.

https://www.fradi.hu/ftc-mvm-sportkozpont


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Az utolsó edzőmérkőzés

A hosszú felkészülési időszak lezárásaként 2024. február 24-én (szombaton) 12:00 órás kezdési időpontban a fővárosban lépünk pályára a Ferencváros második csapata ellen.

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Miközben az FTC első együttese február 22-én búcsúzott az UEKL rájátszásától, valamint második csapatunk szombaton a Nagyszénás ellenében pótolja a Békés Vármegyei I. osztályú bajnokság 13. fordulójából elmaradt idegenbeli mérkőzést, addig első csapatunk a Fradi II. elleni teszteléssel zárja a felkészülés utolsó szakaszát. A jövő héten pedig már bajnoki ritmusra váltunk és teljesen más szisztéma szerint készülünk a Pénzügyőr elleni bajnokira.

A kis Fradi földrajzi szempontból némileg furcsa módon a harmadosztályú bajnokság Dél-Nyugati csoportjában szerepel. Az őszt nagyszerű hajrával, sorozatban négy győzelmet produkálva a bronzérmes pozícióban zárták. A Fehérvár FC második csapata ellen megszerzett győzelemmel (2-1) és a 17 forduló alatt 11 győzelem, 2 döntetlen, valamint 4 vereség mérleggel rendelkező zöld-fehérek nyolc egységnyire megközelítették az azonos pontszámmal (43-43), első és második helyen álló Iváncsa-Szentlőrinc duót. Korolovszky Gábor neveltjei ezzel együtt inkább hektikus őszt produkáltak, de ez a bajnokság számukra annyi értelmet mindenképpen ad, hogy fiataljaik és az első csapatban kevesebb lehetőséghez jutó játékosaik rendszeres játékpercekhez juthatnak.

A népligetiek második csapatával egyébként 2022. július 16-án, szintén egy edzőmérkőzésen találkoztunk és akkor a háromszor negyvenöt perc után 1-1-es döntetlen eredmény született. Tétmeccsen négy alkalommal kétféle szinten mérkőztünk: a harmadosztályban egy-egy győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, két-két kapott, illetve rúgott gól mellett, a másodosztályban viszont mindkét alkalommal mi tudtunk győzni, összességében 5-2-es gólkülönbséggel. A legutolsó egymás elleni tétmérkőzésünk 2017. március 12-én volt, amikor 1-0 arányban a Békéscsaba 1912 Előre II. itthon tartotta a három pontot.

Csató Sándor: – Amilyen munkát elterveztünk, azt el is végeztük és úgy gondolom, hogy igen kemény felkészülési időszakon vagyunk túl. Bízom benne, hogy mindennek az eredménye a bajnoki mérkőzéseken megmutatkozik majd és a befektetett munka kamatostól megtérül. Ez a hét inkább már a regenerációról szólt, jövő héten pedig már bajnoki ritmust veszünk, de az utolsó edzőmérkőzésen is igyekszünk majd mindenkinek lehetőséget adni és megtalálni a megfelelő kezdőcsapatot. Bizakodó vagyok olyan tekintetben is, hogy a rajtra a játékosaink nagy része felépül majd. Szerencsére a két műtéten átesett emberünk majdnem teljesen rendben van: Pintér szinte százszázalékos, Vólent pedig körülbelül 80 százalékos állapotba került. Jelenleg Kóródi és Óvári beteg, Mikló kapott a combjára egy rúgást, amit ki kell pihennie, Ilyés Tamás a hátát fájlalja, Szabó Csaba térde pedig még nem tökéletes, de nagyobb részük véleményem szerint jövő hétre helyrejön.

Az utolsó felkészülési meccset akár nevezhetnénk bajnoki főpróbának is, bár a sérülésekből visszatérő játékosaink még nyilván nincsenek százszázalékos állapotban és kisebb megbetegedésekkel is küzdenek néhányan, de mindentől függetlenül nyilván jól esne mindenkinek győzelemmel lezárni a februárt, úgy önbizalommal felvértezve kezdhetnénk meg a tavaszi hadjáratot!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

 

Felkészülési mérkőzés (ZÁRTKAPUS!)

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (1-1)

Időpont: 2017. július 5. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Bozsik Stadion

Cím:  1194 Budapest, Puskás Ferenc u. 1-3.

Játékvezető: Kovács Imre

Asszisztensek: ?

Budapest Honvéd: Gróf Dávid, King Ikenne, Baráth Botond, Lovric Ivan, Laczkó Zsolt, Kamber Djordje, Pölöskei Zsolt, Nagy Gergely, Hollender Filip, Eppel Márton, Davide Lanzafame. Cserék: Bobál Dávid, Bobál Gergely, Danilo Cirino, Horváth András, Koszta Márk, Bíró Ákos, Tömösvári Bálint, Merjeczki Kristóf, Gazdag Dániel, Villám Balázs, Deák István, Kabangu Kadima, Csábi Mihály.
Vezetőedző: Erik van der Meer

Békéscsaba: Ribánszki László, Szélpál Norbert, Fehér Zsolt, Mészáros Márk, Pilán Márkó, Nagy István, Nagy Sándor, Eszlátyi István, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Birtalan Botond. Cserék: Máthé Gábor, Babinyecz Balázs, Király Patrik, Urbin Péter, Viczián Ádám, Szalai Dániel, Tóth Dániel.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Birtalan Botond (33. perc), Eppel Márton (43. perc), Danilo Cirino (86. perc).

A nagy melegben lejátszott mérkőzésen az első félidőben inkább a lila-fehérek irányították a játékot, és a 33. percben Birtalan révén vezetést szereztek. A 43. percben Eppel lövése után Birtalanról pattant a labda a békéscsabai kapuba (öngól). A mérkőzés végeredményét Danilo állította be a 86. percben, amikor Kamber labdáját 14 méterről lőtte a kapu jobb oldalába, 2-1.

Szünet után is kiegyenlített volt a játék, mindkét oldalon a cserék is lehetőséget kaptak. A csabaiak több szögletet is rúgtak, de ebből nem tudtak újabb gólt szerezni. A lefújás előtt Danilo megszerezte a győztes gólt a bajnokcsapatnak. A küzdelmes, jó iramú mérkőzésen az NB II-es Békéscsaba végig egyenrangú partnere volt a bajnoknak.

Boér Gábor: – A felkészülés jelen szakaszában egy nagyon jó iramú. lüktető mérkőzést játszottunk. Az első félidőben sikerült több helyzetet kialakítani, amiből vezetést is szereztünk. Sok sikert kivánok a Honvédnak a Bajnokok Ligája mérkőzéshez.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://honvedfc.hu/hirek/sikeres-foproba/2017-07-05

A mérkőzés a vendéglátó csapat kérésére, tekintettel a Budapest Honvéd nemzetközi szereplésére ZÁRTKAPUS, ezért élő (Live Stream) közvetítés sem lesz a helyszínről. A főbb történéseket és eseményeket Facebook oldalunkon tesszük közzé. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Boér Gábor: – A tegnapi megérkezés után egy átmozgató edzésen vettek részt játékosaim. Ezt követően, a közös ebéd után taktikai dolgokkal foglalkoztunk. Este pedig egy pörgős, párharcokkal teli tréninget vezényeltünk, melyen elsősorban a kettő az egy elleni játék, illetve a két ember kapcsolata a védekezésben került előtérbe. A vacsora után pedig már a pihenő következett. A mai napon volt egy átmozgatás azoknak, akik játszanak délután, illetve egy terheléses edzés azoknak, akik a mai napon kimaradnak a keretből. A Honvéd elleni tesztmérkőzéstől azt várjuk, hogy az a futómennyiség és dinamika, ami várhatóan jellemezni fogja az aktuális bajnokcsapatot, az nálunk is jelen legyen és ebben minél jobban próbáljuk meg felvenni velük a versenyt. Tudjuk, hogy előrébb tartanak a felkészülésben és tudjuk, hogy nagyon jó és egységes, szervezett csapatról van szó, hiszen nem véletlenül nyerték meg a tavalyi NB I-es küzdelmeket. Ennek ellenére szeretnénk a saját játékunkat játszani és bízom benne, hogy a meccs egy-egy periódusában mi tudunk majd fölénybe kerülni, így irányítani tudjuk a játékot. Az eddigi két és fél hétben sok olyan pozitív dolgot láttunk, melyekről sokszor beszéltünk és sok olyan taktikai elem jelent már meg nem csak a mérkőzéseken, hanem edzéseken is, amely bizakodásra adhat okot. Tudjuk azt is, hogy nagyon fáradt a csapat és éppen ezért túlzott elvárásaim nincsenek, de a mindenkori, megkövetelt hozzáállásnak és szemléletnek meg kell jelennie majd a gyepen. Emellett természetesen tudjuk, hogy a Kispest nagyon komoly feladat előtt áll és ezúton is sok sikert kívánunk nekik a BL szerepléshez, de annyit ígérhetek, hogy a mai főpróbán mindenképpen szeretnénk megnehezíteni a dolgukat és talán egy rossz főpróba után, egy gálaelőadást tudnak majd véghezvinni. Ezúttal kicsit variálunk majd a felállásban, sorcserék már nem lesznek és a bajnoki meccsekhez hasonlóan 16+2-es kerettel állunk ki.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1144551365688824