Címkézett bejegyzés

Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

A hat mérkőzésből álló sorozat harmadik állomása következik 2019. december 1-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor csapatunk az FC Ajka vendégeként lép pályára a bajnokság 19. fordulójában.

Úgy látszik ez a szezon nem csak minden idők egyik legnehezebb és legkiélezettebb másodosztályú bajnoksága, de szinte minden forduló tartogat valamiféle pikantériát, furcsaságot vagy éppen nyalánkságot. Most sincs ez másképp, hiszen vezetőedzőnk volt csapata az ellenfél, akiket ráadásul pont Schindler Szabolcs juttatott fel a második vonalba. A kártyákat más tényezők is megkeverhetik, hiszen a nagy távolság, valamint a sárga lapok miatt kipontozott játékosaink hiányzása is bonyolíthatja, a sérültek miatt amúgy is megtizedelt csapatunk életét. A nehezítésektől függetlenül természetesen azoknak kell megoldani az újabb, igen fontos feladatot, akik rendelkezésre állnak és harcba küldhetők. A fontos jelző sem véletlen, hiszen a Veszprém megyei alakulat (16. hely) csupán egy mérkőzésnyi (3 pont), viszont öt hely lemaradásban van hozzánk képest, így az eredmények alakulása ismét jócskán átszabhatja a bajnoki táblázatot. Győzelem esetén viszont szerencsésebb esetben – nyilván a forduló további mérkőzéseitől függően – akár a nyolcadik pozíciót is megcsíphetnénk. Így aztán mindkét fél részére kiemelt fontosságú ez a találkozó.

A dunántúliak toronymagasan nyerték a 2018/2019-es harmadosztályú bajnokság nyugati-csoportját, hiszen tizenkét egységgel előzték meg a második helyen végzett Érdi VSE együttesét, ezáltal joggal vívták ki a másodosztályú indulás jogát. Legyen szó bármelyik együttesről, az egy osztállyal feljebb való megkapaszkodás, helytállás igen nehéz és összetett feladat, amit azonban az ajkaiak eddig igen jól oldottak meg. Kis Károly neveltjei 17 teljesített mérkőzés után, 5 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, valamint 19 pont birtokában a kieső zónán kívül helyezkednek el. Ezért aztán számukra is igen lényeges a további jó szereplés, hogy elkerüljék a veszélyes pozíciók bármelyikét. Szezonjuk döcögősebben indult, hiszen csak három vereség után tudták egy idegenbeli döntetlennel (Vasas – Ajka 1-1) elkezdeni pontjaik gyűjtögetését. A folytatásban viszont okoztak meglepetéseket, hiszen döntetlent játszottak az MTK-val (4-4), a Siófokkal (2-2), megverték a Budafok csapatát (1-3), legutóbb pedig a Gyirmót elleni győzelmükkel (2-1) gyűjtöttek be egy jókora skalpot. Így aztán hektikus teljesítményük szinte kiszámíthatatlan, van amikor kiszakad a gólzsák (Ajka – Vác 5-1), de olyan eset is előfordul, amikor egyáltalán nem megy nekik (Szolnok – Ajka 3-0). A zöld-fehérek keretében a 19 éves, fiatal játékosoktól kezdve a 35 éves, tapasztalt labdarúgókig széles a paletta. Ezzel együtt gólokban sincs hiány, hiszen ugyanannyit lőttek, mint a harmadik helyen álló Csákvár, viszont harmincat kaptak is. Ennek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy védelmüket át lehet játszani, ezen a téren van még mit javulniuk. Érdemes lesz azonban kiemelt figyelmet szentelni ügyeletes gólfelelősüknek Nagy Mihály Krisztiánnak, aki már kilenc találattal vétette észre magát és a bajnokság góllövő-listájának negyedik helyén áll, holtversenyben Lencse Lászlóval.

A két csapat közös történelme nem képez vaskos dossziét, hiszen csupán 2013-ig kell visszamennünk az időben. Az eddig egymás ellen lejátszott négy mérkőzésből kettőt mi, egyet ők nyertek, legutóbbi alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Az előbb említett összecsapás abban a felejthetetlen szezonban volt, amikor utoljára feljutottunk az első osztályba: a 2014/2015-ös szezon 23. fordulójában, 2015. április 11-én 0-0 lett a végeredmény. Ajkán 2014. október 4-én járt utoljára csapatunk, akkor 0-2 arányban sikerült győznünk.

Sérültjeink tekintetében gyakorlatilag nincs változás, keretünket azonban Szalai és Mészáros sárga lapok miatti eltiltása tovább szűkíti. Ellenfelünknél nincsenek kimaradók, sérültekről pedig nem kaptunk híreket.

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Dolnegó Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2019. november 24-én tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára a Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr 1-1  mérkőzésen. Pályafutása alatt összesen 447 sárga- és 48 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács Gábort és Kiss Balázst jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenkilencedik fordulója már november 30-án (szombat) 13:00 órától megkezdődik a Vác FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzéssel, sőt aznap 17:00 órától még az MTK Budapest – Szolnoki MÁV FC összecsapást is lebonyolítják. A folytatásban december 1-én (vasárnap) 13:00 órától Budafoki MTE – BFC Siófok, Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár, Kazincbarcika – Dorogi FC, Duna Aszfalt TLC – Soroksár SC, WKW ETO FC Győr – Szombathelyi Haladás, 17:00 órától pedig FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Vasas FC – Budaörs mérkőzéseket rendeznek meg. A Gyirmót FC Győr együttese pedig ebben a fordulóban pihen, ezzel pedig kiegyenesedik a tabella, hiszen minden csapatnak 18 teljesített forduló szerepel majd a neve mögött, mellyel elvileg véget is ér az őszi szezon, hiszen a téli szünet előtt megrendezendő 20-21. forduló már a tavaszi idényből előrehozott mérkőzések lesznek.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK annak ellenére is őrzi vezető helyét (37 pont), hogy kikapott és a budafokiak pozíciója sem változott (35 pont). A tabella minket érintő szegmensében továbbra is öldöklő a küzdelem a pontokért-helyezésekért, hiszen a 7-11. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a differencia. A kieső helyeken a Haladás és a Vác osztozkodik, a korábban már kizárt Balmazújvárossal együtt.

December 1-én (szerda) Ajkán borult, szeles, hideg idő várható, a hőmérséklet maximuma mindössze 2 Celsius fok körül alakulhat, a Nap pedig már 15:56 órakor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Szűk három napon belül újra mérkőzést rendezünk a Kórház utcában, hiszen november 27-én (szerdán) 18:00 órától a korábban elhalasztott 11. fordulót pótolják a csapatok – ennek értelmében a BFC Siófok együttesét látjuk vendégül.

Nagyot fordult a világ kereke egy esztendő alatt, hiszen tavaly ebben az időszakban a siófokiak a tizenhetedik, míg a Békéscsaba a negyedik helyen állt. Jelen pillanatban viszont ellenfelünk az ötödik, míg csapatunk a tizennegyedik pozíciót foglalja el. Így aztán továbbra sem vagyunk egyszerű helyzetben, bár az ETO elleni utolsó másodpercekben megszerzett egyenlítő találat azért hozhat némi lelki kiegyenesedést. A Balaton-parti egylet eddigi teljesítményét nézve újabb nagy feladat előtt áll az Előre, hiszen nem véletlenül szerepel következő vendégeink neve mellett 8 győzelem, 5 döntetlen és mindössze 3 vereség. Az eddig összegyűjtött 29 bajnoki egység, 10 pont különbséget jelent a két mérkőző fél között. Az idei skalpok mellett azért ők is hibáztak néhányszor, de ami mindenképpen megsüvegelendő, hogy hazai pályán ebben a szezonban még nem kaptak ki. Idegenben csak a Csákvár (2-1), a Tiszakécske (2-1) és az MTK (3-0) tudta őket két vállra fektetni. Utóbbi sorba beállni hatalmas fegyvertény lenne, de ezúttal szerényebben fogalmazunk és jelen helyzetünkben egy aprócska pontnak is jócskán örvendezhetnénk. Na, de legyünk pozitívak, hiszen a fociban bármi-bárhol-bármikor előfordulhat, a sors keze pedig kiszámíthatatlan. Bíznunk kell magunkban, fegyelmezetten, koncentráltan és taktikusan kell focizunk már az első másodperctől. Jó lenne végre elkerülni az olyan szituációkat, hogy hátrányban kelljen játszani, majd onnan visszatornázni a meccset. Annál is inkább, hiszen egy önbizalommal teli csapatot látunk ezúttal vendégül, akik győztes meccsből érkeznek (Siófok – Vác 2-0) és a Kupában is állnak, ahol ráadásul szerencsésnek mondható sorsolásuk, mivel a Dunaújvárossal mérkőznek a legjobb 16 közé jutásért. Ami viszont mellettünk áll: a hazai pálya előnye, ellenfelünknek sokat kell utaznia, na meg a statisztika!

A két fél mérkőzéseinek története évtizedekre nyúlik vissza és mindkét osztályban csabai fölény mutatkozik. Érdekesség, hogy a másodosztályban eddig mindössze kétszer tudtak felülkerekedni rajtunk, így aztán tegyük csak a fülükbe nagybetűvel a MUMUS szót. Az első osztályban lejátszott 24 mérkőzésből kilencszer mi, hatszor a sárga-kékek örülhettek, kilenc alkalommal viszont eldöntetlen maradt az eredmény. A második vonalban mindössze tizenkétszer mérkőztünk meg és ahogy az előbb is leírtuk, jókora a lila-fehér fölény: kilenc békéscsabai győzelem mellett, csak kettő siófokit olvashatunk ki a számokból, és egyetlen egyszer sikerült a csapatoknak döntetlent elérnie. Az is a furcsaságok-érdekességek közé tartozik, hogy mindössze két alkalommal (1996. és 1991.) zártak gól nélkül az együttesek. Mindenesetre ez azt is jelentheti, hogy izgalmas, közönségszórakoztató meccs elé nézünk, így a hétközi időpont ellenére is érdemes lesz kilátogatni a Kórház utcába.

Gál István igencsak összeszedte csapatát, bár a keretükre pillantva potenciál azért akad bennük. Több rutinos, tapasztalt játékos segíti a Balaton-parti klub boldogulását, így ezzel együtt azt talán nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy kiesési gondjaik ebben a bajnokságban biztosan nem lesznek, sőt… Házi góllövő listájukat hét találattal Szakály Dénes vezeti, de érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Horváth Péternek, Magasföldi Józsefnek vagy éppen a tehetséges fiatal játékosnak Balogh Bence Benitónak is, aki az idén már háromszor is eredményes tudott lenni. A siófokiaknál rúgja a bőrt Tajthy Tamás, Zamostny Balázs, Horváth Attila, Jagodics Bence, de említhetnénk még Molnár Pétert, Jánvári Gábort, vagy éppen Tajti Norbertet is. Az előbbi mondatok szummázásaként kijelenthető, hogy a tapasztalati pontszámok alapján ellenfelünk jócskán kenterbe veri csapatunkat. Utoljára egyébként 2019. március 3-án találkoztunk velük, amikor idegenben 1-0 arányban javítani tudtak mérlegükön.

Színes lapok miatti eltiltás(ok) egyik szakvezető életét sem nehezítik, bár mindkét oldalon több játékos is a veszélyzónába került – azaz már 4-4 sárga cédulával rendelkezik: Csilus Tamás, Szakály Dénes, Anton Bidzilya, Farkas Márk, Király Patrik, Mészáros Márk és Szalai Dániel. A sérültekkel kapcsolatban különösebb változás az eltelt idő alatt nem történt, így továbbra is szűkösek variációs lehetőségeink.

Gál István Róbert: – Nagyon várjuk a Békéscsaba elleni mérkőzésünket, ahol ismerve ellenfelünk vezetőedzőjét, egy nagyon szervezett, tudatos futballt játszó csapattal találkozunk. Tisztában vagyunk vele és így is készülünk, hogy a Békéscsaba tabellán elfoglalt helye nem tükrözi hűen a csapat tudását, viszont a mi helyzetünkben – amikor jó formában vagyunk, törekedni fogunk arra, hogy tovább nehezítsük ellenfelünk helyzetét – még akkor is, ha jelen pillanatban idegenben játszunk. A céljaink elérése érdekében mindent meg fogunk tenni sikerünkért!

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2019. október 27-én tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen. Pályafutása alatt összesen 351 sárga- és 20 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Berettyán Pétert és Horváth Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenegyedik fordulóját november 27-én (szerda) 13:00 órától Soroksár SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Dorogi FC – Szolnoki MÁV FC, Budaörs – Aqvital FC Csákvár, Duna Aszfalt TLC – Szombathelyi Haladás, 18:00 órától FC Ajka – Gyirmót FC Győr, Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok, Nyíregyháza Spartacus FC – Vác FC, Vasas FC – Budafoki MTE, valamint WKW ETO FC Győr – MTK Budapest párosításokban rendezik meg. A Kazincbarcika együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK továbbra is őrzi vezető pozícióját (37 pont) és a budafokiak pozíciója sem változott (32 pont). A tabella minket érintő szegmensében továbbra is élet-halál harc folyik a pontocskákért és a helyezésekért, hiszen a 9-16. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a differencia. A 12-14. helyeken álló Nyíregyháza-Szolnok-Békéscsaba trió egyaránt 20-20 ponttal áll, a helyezéseket csak a nyert mérkőzések száma és a gólkülönbségek differenciálják. Így aztán látható, hogy minden egységnek – talán nem túlzás ezt kijelenteni -, létfontosságú jelentősége lehet a végelszámolásnál.

November 27-én (szerda) Békéscsabán erősen felhős idő várható, a hőmérséklet maximuma 13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap már 15:58 órakor nyugszik, ezért kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr

A válogatott szünet után november 24-én folytatódik a másodosztályú bajnokság és nem is akármilyen tempóban. Elsőként a 18. fordulóban vasárnap 15:15 órától televíziós mérkőzésen fogadjuk a WKW ETO FC Győr együttesét, amely a közvetítésen túl is kínál jócskán pikantériát.

De, hogy ne szaladjunk annyira előre tekintsük át a menetrendet! A vasárnapi derbi után, november 27-én (szerdán) este 18:00 órától újabb hazai, villanyfényes találkozót rendezünk a Kórház utcában és a BFC Siófok csapatát fogadjuk, az elhalasztott 11. forduló pótlásának alkalmával. Majd az év utolsó hónapjának első napján egy idegenbeli túra következik, hiszen december 1-én (vasárnap) 17:00 órától Ajkán lépünk pályára. Három nap múlva újabb, élő televíziós mérkőzés következik december 4-én (szerda) este 20:00 órától a Magyar Kupa 8. fordulójában, amikor a Ferencvárost fogadjuk Békéscsabán. Ezt követően december 8-án (vasárnap) 13:00 órától Tiszakécskén van fellépésünk, végül a 2019-es év mérkőzései december 15-én (vasárnap) 13:00 órától szintén hazai körülmények között fejeződnek be, amikor a Kazincbarcikát látjuk vendégül. Egy szó, mint száz kemény menet előtt állunk, hiszen gyakorlatilag 22 nap alatt 6 mérkőzést teljesít majd csapatunk és a sikerek, valamint az ezekkel járó pontok létfontosságúak lennének a téli szünet előtt.

Visszatérve az előttünk álló összecsapásra, az 5. másodosztályú Békéscsaba – ETO bajnoki következik, melynek különlegességét elsősorban a két csapat egymás elleni eddigi mérlege, másrészt pedig a vendég csapat néhány tagjának békéscsabai kötődése is jelenti. Elég csak néhány nevet említeni: Boér Gábor – vezetőedző, Makra Zsolt – asszisztens edző, Kovács Tamás – erőnléti edző, Bagi István, Gránicz Patrik, vagy éppen Borbély Bálint. Így aztán szép számú volt Előrés ezúttal a vendég kispadon foglalhat majd helyet, ami nyilván nem csak nekünk, hanem nekik is furcsa lesz. A foci már csak ilyen és előfordul, amikor egyszer úgy adódik a helyzet, hogy az egykori csapat ellen kell pályára lépni vagy éppen az ellenfelet kell irányítani.

A két mérkőző fél első osztályú történelme jóval veretesebb, hiszen eddig 52 alkalommal találkoztak abban a ligában. Ezen a szinten huszonegy alkalommal győri, tizenötször csabai győzelem született, tizenhat mérkőzés után pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. Utoljára 2019. március 10-én találkoztunk a Győr-Moson-Sopron megyeiekkel, amikor idegenben 1-2 arányú győzelmet arattunk. A két együttes jelen pillanatban hat pozíció és öt pont különbséggel áll a tabellán, hiszen az ETO (7. hely) tizenöt teljesített forduló után 6 győzelemmel, 5 döntetlennel, valamint 4 vereséggel szerzett 23 pontot. A Békéscsaba a Soroksár ellen megszerzett létfontosságú győzelemnek is köszönhetően 18 egységgel a bajnoki táblázat 14. helyére lépett, mérlegünk ilyen formán 5 győzelem, 1 döntetlen és 9 vereség. Bár következő vendégeink bajnoki rajtja előtt egyértelmű célként a feljutást jelölték meg, a sorsuk viszont egyelőre nem teljesen ennek megfelelően alakult. Ahogy bármely más csapatnak, nyilván nekik is megvannak a saját megoldandó feladataik, ilyen lehet a kurtán-furcsán távozó csapatkapitányuk, Vukasović Marko pótlása és/vagy helyettesítése. Színes lapok miatti eltiltások ezúttal egyik szakvezető munkáját sem nehezítik, így minden hadra fogható játékost csatába küldhetnek.

Boér Gábor: – Egy nehéz időszakon vagyunk túl, és úgy érzem, hogy jót tett a csapatnak ez a bajnoki szünet. Megpróbáltuk rendezni a sorokat, és jól felkészülni az előttünk álló sűrű időszakra. A sorozatot egy nehéz állomással nyitjuk, hiszen tapasztalatból mondom, Békéscsabán nehéz nyerni, és az ott eltöltött szép és eredményes időszak ellenére 3 ponttal szeretnénk távozni a Kórház utcából. Számomra egy különleges mérkőzés lesz, hiszen rengeteg barátom és volt kollégám ellen kell vezényelnem a csapatot, de jelen pillanatban nekem mindent az ETO sikeréért kell megtennem.

Schindler Szabolcs: – Fontosnak tartom, hogy az utóbbi három mérkőzésünkből kettőt meg tudtunk nyerni, bár a játék akadozott, de minden győzelmet meg kell becsülni. A szünet előtti utolsó mérkőzés is igen fontos volt lélektanilag a csapat számára, hiszen nem mindegy milyen állapotban tudtunk készülni az ETO ellen. Az utolsó egy hónap nagyon sűrű lesz, hiszen hat mérkőzés vár ránk. Erre készültünk és keményen edzettünk, nem nagyon volt pihenő. Játszottunk egy zártkapus edzőmeccset is a DVSC ellen, ahol 4-2 arányban sikerült győzni. Mindenképpen hasznos teszt volt és elérte célját a közös játék. Előtte is keményen tréningeztünk, hiszen nem kifejezetten a mérkőzésre készültünk, hanem igyekeztünk jó állapotba kerülni a téli szünet előtti időszakra. Ezen a héten még tudunk dolgozni, utána viszont egymás után jönnek majd a meccsek, tehát folyamatosan frissítenünk kell. Sajnos sérültjeink nem épültek fel, sőt Máris Dominik sem tud már az idén segíteni. Lustyik Levente rehabilitációja után csatlakozott a kerethez, de számára még több idő kell a teljes formába lendüléshez. Több játékosunk ebben az évben már nem tud pályára lépni, így igen szűk a keretünk, kevés a variációs lehetőség. Akik viszont hadra foghatók, mindent meg fognak tenni azért, hogy minél több pontot szerezzünk az előttünk álló összecsapásokon és természetesen a kupameccsen is az a cél, hogy jó eredményt tudjunk elérni.

A Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Káprály Mihályt akkreditálta a szövetség. Az 1990-es születésű sporival 2019. október 6-án tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen. Pályafutása alatt összesen 127 sárga- és 6 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Sinkovicz Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizennyolcadik fordulóját november 24-én (vasárnap) 13:00 órától Soroksár SC – FC Ajka, Dorogi FC – Duna Aszfalt TVSE, Budaörs – Kazincbarcika, Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC, BFC Siófok – Vác FC, 15:15 órától Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Vasas FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MTK Budapest, valamint Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Szombathelyi Haladás együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy jelen pillanatban az MTK őrzi vezető pozícióját (36 pont), a Budafok (31 pont) viszont jobb mutatóinak köszönhetően átvette a második helyet. A tabella minket érintő szegmensében továbbra is igen szoros az állás, hiszen a 9-13. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a differencia.

November 24-én (vasárnap) Békéscsabán napos, száraz idő várható, a hőmérséklet maximuma 13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap kereken 16:00 órakor nyugszik, ezért kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

A kéthetes válogatott szünet előtt, a bajnokság újabb fontos szakasza zárul le 2019. november 10-én (vasárnap), amikor 13:30 órától a Soroksár SC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Két hete vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban játszunk és a négy lejátszott mérkőzés ötvenszázalékos mérleget mutat egyelőre. Csákvárott kikaptunk (1-0) annak ellenére, hogy talán a szezon eddigi legjobb produktumát nyújtottuk, Füzesgyarmaton továbbléptünk a Kupában (0-1), majd itthon sikerült legyőzni a Budaörs együttesét (1-0), végül pedig beleszaladtunk egy nagyobb vereségbe Dorogon (4-1). Mindazonáltal továbbra sincs egyszerű helyzetben csapatunk, hiszen a hétközi túra újabb áldozatot követelt: Olasz Dénes bokája fordult ki a nem teljesen elégséges  – finoman fogalmaztunk – minőségű dorogi pályán. Ezáltal a gondjaink tovább nőttek, hiszen a Budaörs ellen Máris Dominik dőlt ki körülbelül 4 hétre egy részleges izomszakadás következtében. A kérdés ezúttal is az, hogy ki lő majd gólt? De, nézzük a jó oldalát és legyünk pozitívak – bár tegyük a szívünkre a kezünket, nehéz -, hiszen ha minden jól megy visszatérhet Király Patrik és Pilán Márkó is. Szélpál, Lustyik, Faragó, Zahorán továbbra is maródi, így szinte minden poszton hiány mutatkozik a keretben.

A bajnoki táblázaton – gyakorlatilag semmi sem változott – továbbra is rettentően kiélezett a helyzet: a 12. és 17. helyezett csapatok pontazonossággal (15-15 pont) állnak, csak a nyert meccsek száma, valamint a gólkülönbségek rangsorolnak – így aztán továbbra is érvényes, hogy rettentően fontos lehet minden megszerzett pontocska és gólocska. A budapestiek érkezése azonban nem jó ómen, hiszen rossz szívvel emlékezünk utolsó találkozásunkra. A 2019. május 5-én, szintén Békéscsabán lejátszott meccs nem feltétlenül a végeredmény miatt (3-5) égett a fejekbe, hanem a Ribánszki Laci és Király Patrik súlyos sérülései miatt. Szerencsére ez már a múlt, habár utóbbi játékosunk talán éppen most térhet vissza, ami a sors iróniájával egyenértékű. Ha mindez nem lenne elég az alaphanghoz, akkor vessünk egy pillantást a sárga lapok mennyiségére is – hiszen szerdán is jócskán megszórtak minket – csakúgy, mint a legutóbbi hazai mérkőzésünkön. Anton Bidzilya, Király Patrik, Farkas Márk és Szalai Dániel is veszélyeztetett helyzetben van összegyűlt négy darab sárga cetlijével. Számukra az óvatosabb játék előirányzott, bár adott esetben ezt igen nehéz tartani – mivel a szív, az akarat és a lelkesedés sokszor felülír egy-egy utólag talán ésszerűbbnek tűnő döntést.

Ennyi súlyosbító körülmény után nézzük a számokat, amelyekkel nem lehet vitatkozni! Ja, hogy ezek is súlyosak… Sajnos igen, hisz a két mérkőző fél egymás elleni mérlege is abszolút soroksári fölényt mutat. Az eddigi nyolc találkozás alkalmával négyszer következő vendégeink gyűjtötték be a három pontokat, 2-2 mérkőzésen pedig döntetlen, illetve csabai győzelem született. A számmisztika szerint – na végre valami, ami felénk billenti a mérleg nyelvét – kétévente győzzük le a XXIII. kerületieket, hiszen 2015 és 2017 után elvileg ennek most kellene bekövetkeznie. A 3,4-es eddigi mérkőzésenkénti gólátlag közönségszórakoztató meccset aposztrofál, így most már csak abban bízhatunk, hogy ezúttal nálunk szakad ki a gólzsák… Amúgy nincs még vége, tudjuk fokozni: amellett, hogy hatpontos rangadó következik – bagatell és már megszokhattuk az idén -, megyei csapatunk is ugyanakkor játszik, így maradvány keretünket tovább kell osztania a szakmai stábnak, hogy mindkét fronton valamilyen szinten helyt tudjunk állni. Ráadásul a soroksáriak hozzánk hasonlóan 15 szerzett ponttal bírnak, bár kettővel hátrébb, a tabella 16. pozícióját foglalják el, amit 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel értek el – tehát őket is jócskán megcsapta a veszélyzóna szele, ezáltal egészen biztosan elszántak lesznek ügyük érdekében. Egy feltüzelt gárda ellen, csak egy megfelelőképpen feltüzelt másik léphet fel hatékonyan, és itt jön a képbe a 12. játékos – Önök! Hatalmas segítség és motiváló tényező lehet, ha a lelátókról biztatás, pozitív hangok és szurkolás hallatszik, nem pedig a további, ilyen helyzetben “divatosnak” mondható “rúgjunk beléjük még egyet” című lemez szól! Tudjuk és tudomásul vettük, hogy az emberek általában szeretik, ha csapatuk jól teljesít – ami rendben is van így, higgyék el mi is szeretjük – hiszen így működünk. A nehéz helyzetekben, szituációkban viszont muszáj és ki kell állni a srácok mellett, segíteni őket és átbillenteni ezen a rossz sorozaton! Ebben Önöknek, a közönségnek hatalmas része lehet! Hát segítsenek, itt a lehetőség, szépen kérjük és köszönjük!

Akárki akármit mond, a sárga-feketék eddigi szereplését nem támasztja alá sem keretük, sem szakmai stábjuk összetétele vagy minősége – tehát a gyengébb muzsikálás oka egészen biztosan máshol keresendő. Mindez azt jelenti – ehhez nyilván nem kell diploma -, hogy náluk is gondok vannak és természetesen keresik a rejtély kulcsát – hozzánk hasonlóan. Elég csak a névsort átfutni és látható, hogy a tapasztalt, minden hájjal megkent labdarúgók alkotják keretük magját: Pál András, Orosz Márk, Gyömbér Gábor, Huszák Tamás, Molnár Attila, Pölöskei Péter, vagy éppen a visszatérő és gólt is szerző Lovrencsics Balázs – és még sorolhatnánk. Ismerősként üdvözölhetjük Lőrinczy Attilát, aki a 2014/2015-ös szezon egy részében még Békéscsabán szerepelt. Így aztán Lipcsei Péter is vakarhatja kobakját és keresheti a megoldást arra, amit még az ufó-kutatók sem tudnak megmagyarázni. Miért nem megy? Miért kaptunk megint ki? Miért nem rúgtuk be a helyzeteinket? Az biztos, hogy sárga cédulák miatti eltiltottak pótlásán nem kell ezúttal vajúdniuk és sérültekről sem érkezett hír, azaz merítési- és variációs lehetőségek mindenképpen rendelkezésükre állnak.

Reméljük – engedtessék meg nekünk -, hogy Ők nem, mi pedig megtaláljuk ezúttal a megoldást!

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2018. május 5-én találkozhattunk utoljára a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 0-1 mérkőzésen, amelyen szintén játékvezetőként vett részt. Pályafutása alatt összesen 654 sárga- és 57 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Máyer Gábort és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenhetedik fordulóját november 10-én (vasárnap) 13:30 órától Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Vác FC – Gyirmót FC Győr, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika – Aqvital FC Csákvár, 17:00 órától FC Ajka – Dorogi FC, Budafoki MTE – Szombathelyi Haladás, MTK Budapest – BFC Siófok, Vasas FC – Szolnoki MÁV FC, valamint Duna Aszfalt TLC – Budaörs párosításokban rendezik meg. A WKW ETO FC Győr együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

Az utóbbi forduló történései nem múltak el következmények nélkül, hiszen a Nyíregyháza és a Tiszakécske is megvált aktuális vezetőedzőjétől.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy jelen pillanatban az MTK került vezető pozícióba (33 pont), a Csákvár pedig 31 egységgel a másik feljutó helyet birtokolja. A tabella második részében vérre menő harc folyik a pontokért, hiszen a 10. és 17. helyek között mindössze egyetlen mérkőzésnyi (3 pont) a differencia.

November 10-én (vasárnap) Békéscsabán hidegfront érkezése várható, közepesen erős széllel. Csapadék viszont csak minimális eséllyel valószínűsíthető. A hőmérséklet maximuma 17 Celsius fok körül alakulhat, ezért érdemes lesz rendesen felöltözni annak, aki a vasárnapi ebéd utáni elfoglaltságnak a mérkőzés megtekintését választja. A Nap már 16 óra 15 perckor nyugszik, így vacak időjárás esetén ismét kapcsolnunk kell a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Gyakorlatilag két teljes napja sincs több sebből vérző csapatunknak a regenerációra, hiszen november 6-án (szerdán) 13:30 órakor már Dorogon lépünk pályára a bajnokság 16. fordulójában.

A Budaörs elleni győzelem létfontosságú volt, hiszen ezzel és a többi mérkőzés eredményeképpen öt pozíciót fogtunk a tabellán, ezzel pillanatnyilag elkerültünk a veszélyes zónából (12. hely). De, az előttünk álló dorogi túra legalább ugyanolyan fontos, mint az előző. Ha lehet azt mondani, akkor a bajnoki táblázat még szorosabb és kiélezettebb lett – a 11. és 18. helyeken álló csapatok között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség -, így aztán minden apró pontocskának hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. Ne felejtsék el, hogy a mezőny egyharmada még mindig egy meccsel kevesebbet teljesített – tehát csak az őszi szezon végén látunk majd teljesen reális képet. Mindennek tetejébe az a Dorog következő ellenfelünk, amely 1977 óta nem tudta legyőzni az Előrét, így aztán azt hihetnénk, hogy sima kettes.

A Komárom-Esztergom megyeiek azonban képesek meglepetésekre és jó értelemben vett szürke szamárként szorgosan gyűjtögetik pontjaikat, ráadásul utóbbi három mérkőzésüket (Dorog – Budaörs 3-0, Dorog – ETO FC Győr 3-0, Soroksár – Dorog 1-3) százszázalékosan teljesítették, ezáltal egészen a táblázat 7. helyéig léptek előre. Jól indult a szezon számukra, hiszen rögtön két győzelemmel indítottak (Dorog – Vasas 1-0, Nyíregyháza – Dorog 1-2), aztán jött egy kis megtorpanás és négy fordulón keresztül nem tudtak győzni. Ezután viszont vagy három pont vagy semmi adatott számukra, éppen ezért igen kiszámíthatatlan, hogy Németh Szabolcs neveltjei milyen formában és ambícióval lépnek pályára. Egy szó, mint száz az eddig 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és szintén 6 vereséggel rendelkező vendéglátóink egyáltalán nem tűnnek egyszerű skalpnak. Annak ellenére sem, hogy a történelmet vizsgálva jelentős a békéscsabai fölény. Az egymás ellen lejátszott 10 másodosztályú összecsapásból hat alkalommal mi, kétszer pedig a dorogiak írhatták fel maguknak a három pontot, két mérkőzés pedig döntetlenre végződött, az első osztályban pedig egy ide, egy oda a mérleg. Utoljára 2019. május 1-én szintén idegenben találkozhattunk velük és akkor is lila-fehér sikerrel billentettük pozitívabb irányba a statisztikai mérleget (Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-2).

A Magyar Kupa idei kiírásában egyébként vendéglátóink is állva maradtak, hiszen a 6. fordulóban a Balassagyarmatot ejtették ki – igaz csak büntetőrúgásokkal -, a hetedikben viszont a Nagybajom AC elleni 0-5 sima volt. A decemberi fordulóra – hozzánk hasonlóan – ők is izmos ellenfelet, a DVSC csapatát kapták.

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC (2017. november 19.)

Az eddig lejátszott mérkőzések alapján tehát sima vendég sikert várhatnánk, azonban jelen helyzetünk sajnos nem olyan egyszerű. Sérülések és az elmúlt vasárnapra kiütközött valamiféle fertőzéses betegség tizedelte tovább keretünket, így aztán Schindler Szabolcsnak lassan egyáltalán nem marad variációs lehetősége. Aki hadra fogható játszik vagy leül a kispadra és kész. Pedig a megfelelő pillanatokban vagy pozíciókra végrehajtott frissítéseknek-cseréknek hatalmas jelentősége lehet – gondoljunk csak például a Budaörs ellen szerzett Gréczi-találatra. Így azonban a nyomás és a felelősség ezúttal is természetesen pályára-lépésre képes focistáink vállát nyomja majd, ami extra koncentrációt, állóképességet és higgadt, szervezett játékot igényel majd. Mindennek tetejébe az előző fordulóban úgy megszórtak minket sárga cédulákkal – pedig a mérkőzés képe alapján ezt nem lehetett indokoltnak mondani -, hogy Anton Bidzilya is veszélyes helyzetbe került. Vendéglátóink sem úszták meg a dolog ezen részét, hiszen Tomás Lénártnak összegyűlt öt sárga színű lapja miatt automatikusan ki kell hagynia az Előre elleni mérkőzést. Az ügyeletes gólgyárosok viszont egészen biztosan keretben lesznek és megpróbálják a 42 éve tartó – számukra – átkot megtörni, hiszen Délczeg Gergely és Paudits Patrik eddig 6-6 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez, így aztán érdemes lesz rájuk kiemelten figyelni. Azt se felejtsük el, hogy a szakvezetésünknek előre kell gondolkodnia, hiszen vasárnap (újabb három nap múlva) ismét forduló, amikor hazai pályán fogadjuk a Soroksárt, így egyáltalán nem mindegy, hogy labdarúgóink hány percet vannak éles körülmények között a pályán. A sakkjátszma tehát tovább bonyolódik és ember legyen a talpán, aki tudja tutit – az viszont biztos, hogy ezúttal mi vagyunk a Mumus!

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szőts Gergelyt akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival legutóbb 2019. április 21-én a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 625 sárga- és 56 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kis Zoltánt és Legeza Lászlót jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Móri Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenhatodik fordulóját november 6-án (szerdán) 13:30 órától Soroksár SC – WKW ETO FC Győr, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, Szolnoki MÁV FC – Kazincbarcika, BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC, 18:00 órától Gyirmót FC Győr – MTK Budapest, 19:00 órától FC Ajka – Budaörs, Aqvital FC Csákvár – Duna Aszfalt TLC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC, valamint Szombathelyi Haladás – Vác FC párosításokban rendezik meg. A Budafoki MTE együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy a Csákvár (30 pont) több győzelmének (10) köszönhetően továbbra is vezeti a táblázatot. Második helyen az MTK (30 pont), harmadik pedig a Gyirmót (29 pont) – egyetlen ponttal lemaradva a feljutó helyekről – áll. Az ETO, a Soroksár, a Nyíregyháza, a Budaörs és a Haladás továbbra is mélyponton és igen rossz sorozatban van, ami azonnal meg is látszik a tabellán elfoglalt helyük tekintetében. A kieső zónában a Vác és a Haladás, de a táblázat vége felé elhelyezkedő csapatok sem dőlhetnek hátra, hiszen előnyük minimális, így továbbra is érvényes az idei szezon jelmondata: egy-egy forduló után teljesen felborulhat a sorrend.

A Lilák már kedden délután útra kelnek és az éjszakát Telkiben töltik, hogy szerdán már csak egy rövidebb távolságot kelljen megtenniük a mérkőzés helyszínéig.

Szerdán Dorog környékén közepesen felhős időjárás várható, a hőmérséklet maximuma pedig csak a 14 Celsius fokot érheti el. Szerencsére csapadék nem valószínűsíthető. A Nap november 6-án 16 óra 21 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.