Címkézett bejegyzés

2016. 03. 12.   Archív, Archívum – 2016.

A Nemzeti Ünnep után elkezdődik számunkra az Újpest-saga. Három mérkőzés a fővárosi testvérklub ellen. Kettőt a Magyar Kupában játszunk (a visszavágó április 13-án lesz Békéscsabán), közé ékelődik be egy békéscsabai bajnoki mérkőzés (2016. március 19., szombat 15:30 óra).

Országos mumusunk a mindenkori újpesti csapat, messze ellenük a legrosszabb a meccsmérlegünk. A bajnokságokban például még egyszer sem sikerült nyernünk a Megyeri úton és döntetlenre is mindössze ötször futotta az erőnkből. Az Újpesten elért gólkülönbséget meg jobb, ha ki sem mondjuk (ezért írom most ide 73-16). Újpesti teljesítményünk alapján egyértelműnek látszik, hogy közös történelmünk során a fővárosiak kedvenc ellenfeleivé nőttük ki magunkat. Úgy tűnik, depresszió, gólínség, eredménytelenség esetén minket ír fel nekik a nagy futballdoktor. Ráadásul kiválóan bírnak minket, mellékhatásaink az UTE ellen mit sem érnek.

Nos, reméljük, hogy ezen a mérkőzésen mellékhatásunkat – erős fejfájás – is bemutatjuk nekik. Persze nehéz lesz, mert Magyar Kupa mérlegük is lényegesen jobb a miénknél, hiszen összesen tizenötször jutottak be a döntőbe és ebből kilencszer haza is vitték a kupát. Legutóbb a 2013/2014-es kiírást nyerték meg. A döntőben: UTE-DVTK 1-1, tizenegyesekkel 5-4. Abban az évben a Szuper Kupa is Újpestre került. A Puskás Ferenc Stadionban a DVSC volt az újpestiek ellenfele, a rendes játékidő végén 0-0 állt az eredményjelző táblán, a tizenegyes párbajt a fővárosiak nyerték meg 5-4 arányban.

A szerdai kupamérkőzésen még nem lesznek tizenegyesek, a továbbjutás két meccsen dől el. Ráadásul nem a történelmi tények, hanem a jelenlegi forma lesz a meghatározó eleme ennek az összecsapásnak. Ha összehasonlítjuk a két együttes idei szezonját, meglepő hasonlóságot tapasztalhatunk. Az eddig lejátszott hat bajnoki fordulóban az újpestiek egyszer sem rúgtak egynél több gólt ellenfeleiknek. Ezekből az egy gólokból összehoztak két hazai győzelmet, három döntetlent és egy vereséget. Minden meccsen sikerült betalálniuk és kétszer nem kaptak gólt. Bár ez az eredménysor nem illeszkedik az újpesti hagyományokhoz, de ahhoz elég, hogy a csapat a dobogóról (3. hely) várhassa a bajnokság folytatását. Annál inkább beszédesek idei Magyar Kupa meccseik eredményei: a lilák a negyeddöntőben az NBIII Keleti csoportjának utolsó helyén álló Termálfürdő Tiszaújváros csapatát nagyon magabiztosan (Újpesten 8-1; Tiszaújvárosban 0-2) kettős győzelemmel intézték el, a Megyeri úton – amúgy újpesti módra. Korábban kilencet gurítottak a Celldömölknek és ötöt a Zalaegerszegnek. Egyébként Újpesten a játékosok és a nézők mindig is imádták a gólrúgást, nagyon sok csapatot annyira vertek el – amennyire csak tudtak. Tehát nem fékeztek le a biztos győzelem tudatában, továbbra is élvezték a játékot és számolatlanul rugdosták a gólokat. Ez volt a védjegyük. (Zárójelben jegyzem meg, hogy NBI-es életünkben mi is tőlük kaptuk a legtöbb gólt az 1979/1980-as bajnokságban, a fővárosban 9-2 volt az eredmény.)

No de ez a múlt, napjainkban teljesen más a helyzet. A két csapat teljesítménye gyakorlatilag nem különbözik egymástól. A helyezéseink közötti különbség még tavaly alakult ki, a bajnokságnak abban a szakaszában, amikor a mai kor újoncaként csak keresgéltük helyünket a szűkített létszámú mezőnyben, tanultuk a járást a legmagasabb osztályban.

Mostanra már bármelyik magyar csapat ellen azonos eséllyel vesszük fel a küzdelmet, ma már képesek vagyunk nagyon kevés gólt kapni (hat meccsen mindössze négyet), ami mindenképpen a siker egyik szükséges, de nem elégséges feltétele. A győzelmekhez lőtt gólok is kellenek, ezzel még kicsit hadilábon állunk, de a támadójátékunk is látványos fejlődésen ment keresztül a télen. Ma már nem arról kell írnunk, hogy nincs nálunk a labda, hogy a mieink gyakorlatilag egész meccsen aktuális ellenfeleik játékát nézték közelről. Ma már arról kell beszámolnunk, hogy hány százszázalékos gólhelyzetet hagytunk ki a mérkőzésen. Ha mi írjuk magunkról, az valószínűleg nem lenne elég hiteles (a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük), de a legutóbbi két bajnoki meccsünk ellenfeleinek edzői nyilatkozatai reálisabb képet mutathatnak. Thomas Doll (Békéscsaba-FTC 0-1) és Horváth Ferenc (Videoton-Békéscsaba 1-1) is arról beszéltek, hogy nagyon izgalmas meccset játszottak és mind a két csapat tulajdonképpen kapusának (a Fradi Dibusz Dénesnek, a Vidi Kovácsik Ádámnak) köszönheti a győzelmet illetve a vereség elkerülését. Ezek már figyelemre méltó szavak!

De így is van! Veszélyesek vagyunk pontrúgásokból, szemre is tetszetős akciókat is vezetünk és oda-oda kerülünk az ellenfelek kapui elé. Az UTE kapujában is egy klasszis – Balajcza Szabolcs igyekszik majd túljárni támadóink eszén. Bizakodjunk! Huszonnyolc évvel ezelőtt (1988) sem nekünk állt a zászló a Magyar Kupában, aztán tessék! A döntő után (Békéscsaba – Bp. Honvéd 3-2) mégis a csabai buszra tették fel a míves serleget.

Újpesten Zoran Spisljak vezetőedző nem számíthat Takács Péter (előző mérkőzésen kiállították), Nathan Eccleston (valószínűleg izomszakadást szenvedett a Videoton ellen), Laczkó Zsolt (meghúzódott) és Vadász Viktor (Kozármislenyben agyrázkódást kapott) játékára. A többiek egészségesek. A csapat egyébként kedden elutazik a fővárosba, hogy a lehetőségekhez mérten pihentebben tudja a Szusza Ferenc Stadionban felvenni a kesztyűt. A legutóbbi hazai bajnoki mérkőzésünkön (FTC) a hazai B-közép molinóin Újpestre látogatásra biztatták szurkolótársaikat – mondván, hogy ők biztosan ott lesznek! Előre is köszönjük nekik, mert lehet, hogy pontosan az ő jelenlétük és szurkolásuk lesz az a plusz erő, ami lehetővé teszi egy továbbjutás közeli eredmény elérését ezen a mérkőzésen. Úgy tűnik, hogy nem csak mi mondjuk állandóan, a drukkereink is érzékelik, hogy csak együtt, közösen lehetünk sikeresek, hiszen: Együtt Erősebbek Vagyunk!

Megosztás

Facebook

0

email

Print

2016. 03. 07.   Archív, Archívum – 2016.

A sorsolás szeszélyének és csapatunk jó Magyar Kupa szereplésének köszönhetően a 2015/2016-os bajnokság harmadik fordulójának elején – hagyományos elnevezéssel a tavaszi szezonban – sűrűn játszunk ugyanabban a stadionban – hol idegenben, hol a Kórház utcában.

A Fradi sorozatot hét közepén letudtuk (bár lehet még Csaba-Fradi a Magyar Kupa döntőjében (május 7.). Hamarosan Újpest-napok következnek (március 16. 19 és április 13. kupa – bajnoki – kupa), ám előtte még lejátsszuk a tavalyi bajnok Videoton elleni második meccsünket is egy hónapon belül – február 20-án a Pancho Arénában 1-1 volt az eredmény. A sorsolás úgy hozta, hogy a Videoton ellen ebben a szezonban kétszer játszunk idegenben.

A mérkőzés előtt az égi jelek azt sugallják, hogy valamilyen egészen kiváló eredménnyel fogunk hazatérni Felcsútról, a Videoton ideiglenes hazai pályájáról. Ugyanis a stadionrekonstrukciós program elérte a székesfehérvári Sóstói Stadiont is, emiatt játssza a tavaszi szezonban hazai bajnoki meccseit Felcsúton, a Pancho Arénában a csapat. A két egyesület amúgy is erős szimbiózisban él egymással. Mi itt Békéscsabán korábban nemigen foglalkoztunk a felcsúti stadion építésével. Több oka is volt ennek. Az építés idején még egyáltalán nem látszott, hogy nekünk ott majd dolgunk lesz egyszer. Mi is és a felcsútiak is alacsonyabb osztályban szorgoskodtunk és egy Fejér megyei, illetve egy Békés megyei csapatokként legfeljebb csak kupa meccsen találkozhattunk volna egymással. Hogy az egyébként minden ízében egyedi Pancho Aréna mégis természetes játszóhelyünk lett, az annak köszönhető, hogy mind a Puskás Akadémia és mi is NBI-esek lettünk.

Nos, az eddig Felcsúton lejátszott három bajnoki mérkőzésünk alapján úgy tűnik, mintha ezt a stadiont egy kicsit nekünk is építették volna. Először is első újkori NBI-es győzelmünket ebben a stadionban arattuk a Puskás Akadémia ellen (1-2), aztán nincs egy hónapja, hogy a Videoton sem tudott legyőzni bennünket Felcsúton (1-1). Három a magyar igazság, tehát most még nem kell jönnie a vereségnek a Pancho Arénában. Meg egyébként is, a Videoton ellen pozitív az összesített mérlegünk (21 győzelem. 15 döntetlen és 20 vereség) és ezen nem is kívánunk változtatni.

A Videoton státuszához mérve, mégiscsak a regnáló magyar bajnokcsapatról van szó, mérsékelten kezdte meg a tavaszi szezont. Mert az öt meccsen szerzett 7 pont, 5 kapott és 5 rúgott gól, két-két győzelem egy vereség és egy döntetlen mellett, nem nevezhető parádés kezdésnek. A legyőzöttek között találjuk a Haladást (2-1) és a Puskás Akadémiát (1-0), legyőzői az Újpest (0-1) és a DVTK (1-2) voltak. A döntetlent velünk játszottak. Mindenesetre a mérsékeltebb kezdés sem rontott érdemben a pozíciójukon, hiszen továbbra is dobogósok, jelenleg a harmadik helyen állnak. A Magyar Kupában már nem érdekeltek, viszont a nemzetközi kupaszereplés jogát már csak bajnoki helyezésükkel tudják megszerezni, amihez Magyarországon legalább másodiknak kell lenni. Ez a cél ma már reálisan lebeg a szemük előtt, de számukra is nagyon nehezen indult el ez a bajnokság. A szezonban Horváth Ferenc már a harmadik edzőjük (Bernard Casoni öt forduló, és Pető Tamás hat forduló után). Nemenja Nikolic, a csapat leggólérzékenyebb játékosa elhagyta a bajnokcsapatot a Legia Warso kedvéért. Hogy ez mekkora veszteséget jelentett a Videotonnak jól illusztrálja az a tény, hogy a lengyel bajnokság góllövőlistájának élén áll, érvényes klubrekordokat adott át múltnak, valószínűleg ő lesz a lengyel gólkirály és horribilis összegért sem szerződött Kínába. Kiteljesedő karrierjének ismeretében válik a kívülálló számára is érthetővé, miatta milyen nagy a Videoton vesztesége a pályán belül és azon kívül egyaránt. Év közben távozott a csapattól Gyurcsó Ádám (Pogon Szceczin, lengyel), aki szintén nélkülözhetetlen embere a támadó szekciónak és Kleinheisler László is, mivel azonban neki a Videoton nem adott játéklehetőséget, az ő hiányát így meg sem érezhetik. Mióta Horváth Ferenc lett az edzőjük karakteresebb lett a csapat, de messze van a bajnoki szezonjának teljesítményétől. Egyébként Horváth Ferenc a pályán már döntött el mérkőzést ellenünk a Videoton javára: 1994. június 11. Parmalat – Békéscsaba 1-0.

Az előző fordulóban a Videoton és mi is vereséget szenvedtünk – de azt gondolom, hogy míg a Videotont minden vereség gyengíti (csak nem haladnak úgy, ahogyan szeretnének), addig paradox módon, de a mi életünkben egy vereség is lehet motiváló, javító, önbizalmat növelő tényező. Azt nem láttuk, hogy játszott ellenfelünk diósgyőri vereségekor, de azt láttuk, hogyan kapatunk ki a Fraditól. Ebből a vereségből akár a jövőbeni győzelmek üzenete is kiolvasható volt. Akár a játék minőségét, akár a játékosok hozzáállását veszem kiindulópontnak, most először láthattuk olyannak csapatunkat, ahogyan minden meccsen látni szeretnénk. A páros csatákban gyakran élesebbek voltunk ellenfelünknél, csapatjátékban a mérkőzés vége felé egyértelműen a Ferencváros fölé nőttünk és rendes, de be nem rúgott gólhelyzetünk is több volt, mint ellenfelünknek. Élvezetes, izgalmas meccset játszottunk a fővárosiakkal, melyben eredendően védekező szerepet vállaltunk, de a végére megmutattuk, hogy előre játékban is tudunk kreatívak lenni. Stabilitás és szellemesség. Ha ezeket a már általunk, nézők által is látott erényeket a Pancho Arénában is bemutatjuk szombat délután, akkor egészen biztos, hogy lesz esélyünk egy újabb, vereségtől különböző eredményt elérni Felcsúton.

A játékosok közül egyedül Punosevac nem léphet pályára sárgalapjai miatt, a többiek azonban valamennyien Zoran Spisljak vezetőedző rendelkezésére állnak. Az utazókerettel kapcsolatos jó hír, hogy Alex Svedyuk játékengedélyének ügye is rendeződött – így bevethető, valamint a csapattal együtt buszozik Szélpál Norbert is. Mesterünk is letöltötte egy meccses eltiltását, úgyhogy Felcsúton teljes fegyverzetben tudunk kivonulni a küzdőtérre és remélem, hogy a mérkőzés megnyerésével be is tudjuk bizonyítani, hogy: Együtt Erősebbek Vagyunk!

Utazókeret: Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Balog Zsolt, Bényei Balázs, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Thomas Piermayr, Vukasin Poleksic, Takács Péter, Fabio Nascimento de Oliveira, Ezequiel Calvente, Szélpál Norbert, Svedyuk Alex Pál, Nathan Eccleston, Matus Paukner, Mursits Roland, Birtalan Botond.

Az előző és soron következő mérkőzéssel kapcsolatban Igricz Mihály – klubigazgató telefonon adott interjút a Mega Rádiónak, melyet a péntek déli hírekben is meghallgathattok.

Megosztás

Facebook

0

email

Print

2016. 03. 13.   Archív, Archívum – 2016.

A legutóbbi beharangozónkban Dél-dunántúli hadjáratról írtunk (Kozármisleny 1-1; Paks 0-2), melyet teljes mértékben sikeresen vívott meg csapatunk. A Magyar Kupában elért döntetlen (Kozármisleny 1-1) továbbjutást ért, míg a Paks legyőzése három ponttal gazdagította csapatunkat.

Mind a két idegenbeli meccsünkön a védekezés volt az Előre erőssége. Sőt minden idén lejátszott meccsünk legfőbb erénye a stabil védekezés volt. Hat tétmérkőzést, két kupa és négy bajnoki meccset játszottunk eddig a február 10-én lejátszott Kozármisleny elleni hazai Magyar Kupa mérkőzésünk óta (2-1 ide). Az eredménysort végigböngészve megállapíthatjuk, hogy csapatunk legszebb napjaira emlékezető teljesítménnyel rukkolt elő ezen a hat mérkőzésen, melyből négyszer idegenben lépett pályára. Két győzelem (Kozármisleny, Paks) és három döntetlen (Kozármisleny, Videoton, MTK) mellett mindössze egyetlen, legkisebb gólkülönbségű vereség szerepel csapatunk neve mellett. És akár hisszük, akár nem, ennek a hat meccsnek a gólkülönbsége is pozitív (6-4), azaz több gólt rúgtunk, mint amennyit kaptunk. Büszkeségre okot adó, veretes teljesítmény tehát, amit a mieink bemutattak az eddigi hat mérkőzésükön. Pedig minden meccsünket Demoklész kardja alatt játsszuk és a veszély bekövetkeztének, a vereségnek mindig nagyobb az esélye, mint a győzelemnek. Hiszen egy bajnokság utolsó helyezettje a világon sehol sem esélyese egy bajnoki labdarúgó mérkőzésnek. De a foci többek között azért is imádni való sportág, mert a labdarúgó pályákon tényleg minden megtörténhet. Például a tabella végén szerénykedő együttes fogja magát, produkál egy kiváló szériát és egyszerre csak eljut arra a szintre, hogy a soron következő bajnoki mérkőzésének már nem az ellenfele, hanem saját maga lesz az esélyese. Addig meg meglepetést, meglepetésre halmoz eredményeivel. Mint ahogyan mi is tettük ezt februári és március eleji teljesítményünkkel. Az MLSZ honlapján mindenesetre már a csabaiak paksi tettének dicséretét adták címnek a 23. forduló összefoglalójának. A „Régen látott szériában” az Előre cím alá Zoran Spisljak edző fotója került. De, ez már a múlt (közel- vagy régmúlt teljesen mindegy) még, ha oly dicső is, akkor is…

A jövő, a Ferencváros képében itt toporog a Kórház utcai stadion kapui előtt. A bajnokság első számú esélyesét a Fradit fogadjuk a hétközi bajnoki mérkőzésen. Azt a Fradit, amelyik még keresi korábbi önmagát, amelyik képességeihez és lehetőségeihez képest lényegesen gyengébben teljesít, mint tette azt az őszi szezonban. Az igaz, hogy február 13-án győztesen távoztak a zöldek a Kórház utcából (0-1) – de az is igaz, hogy az idei hat tétmeccsükön több vereséget szenvedtek, mint mi. (kupameccsen: FTC-Videoton 0-1; bajnoki mérkőzésen: Honvéd-FTC 2-1). Utolsó bajnoki mérkőzésükön a Groupama Arénában nem bírtak a Diósgyőrrel (2-2). Az idei tétmeccsek tabelláján a Fradi (10) mindössze egyetlen ponttal szerzett többet, mint mi (9), igaz több gól rúgtak nálunk (8/6), de mi viszont kevesebb gólt kaptunk (5/4). Ha csak ennyi előzménye lenne a Fradi elleni bajnoki meccsünknek, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy rangadóra készülünk. Ha ezekhez a tényekhez hozzávesszük, hogy az FTC elleni hazai mérlegünk abszolút pozitív (11 győzelem, 9 döntetlen és 6 vereség a gólkülönbség 31-23) nem táplál hamis illúziókat az a csabai drukker, amelyik bízik abban, hogy ezen a kora tavaszi estén sikerülhet legyőznünk a Ferencvárost.

Már csak azért is, mert az előreláthatólag sem sérülés, sem betegség, sem eltiltás miatt nem lesz kényszerhelyzetben Zoran Spisljak a csapat összeállításakor. Minden játékosunk hadra fogható, mindenki játékra kész. Ez az optimálisnak tűnő helyzet akár bonyodalmakat is okozhat, sőt magában hordozza a tévedés veszélyét is (mi van, ha a meggyógyult, játékra jelentkező játékos, aki szemre tényleg egészségesnek tűnik, még sincs teljesen rendben), amit most is jó lenne elkerülni. Mindenesetre bízhatunk edzőnkbne, akinek húzásai, összeállításai eddig hozták a jó eredményeket. Bízunk tehát abban, hogy a Fradi meccsre is jó gondolatokat fogalmaz meg játékosainak, tűzben tartja harci kedvüket és a győzelem elérésére eséllyel pályázó csapatnak szavaz majd bizalmat. Mi pedig a klub háttérmunkásai bízunk abban, hogy erre a mérkőzésre a lehető legtöbb drukkerünk kilátogat, a lehető legtöbben biztatják majd csapatunkat és gondoskodnak arról, hogy Demoklész kardja a mérkőzés után is helyén marad – nem sújt le ránk, nem teljesül be a fenyegetettség.

Várunk tehát minden Előre drukkert a mérkőzésre, hogy biztatásukkal, segítségükkel megverhessük a Ferencvárost, hogy folytathassuk kiváló tavaszi szezonkezdésünket, mert mindannyian tudjuk csak az egy húron pendülőknek van esélye a sikerre, hiszen: Együtt erősebbek vagyunk!

Megosztás

Facebook

0

email

Print

2016. 02. 24.   Archív, Archívum – 2016.

A Dél-dunántúli, tavaszi hadjárat első ütközetétől a tavasszal már szinte elvárt eredményt hozta csapatunk, hiszen az újabb döntetlen, ebben az esetben a Kozármisleny elleni 1-1, lényegesen többet ért egy pontnál – mert azt jelentette, hogy csapatunk ott van a Magyar Kupa legjobb négy együttese között (majd az Újpesttel játszunk a döntőbe jutásért, a másik ágon DVSC-Fradi lesz).

Tökéletes részsiker ez az eredmény teljesítménykényszer alatt játszó csapatunk számára. A tudósítások arról szóltak, hogy nagyon megszenvedte ezt a mérkőzést az Előre, de senki nem gondolta, hogy fájdalommentes lesz a tavaszi szezon. Mindenesetre az eddig lejátszott bajnoki és kupamérkőzéseinken elért három idegenbeli döntetlen (Videoton 1-1, MTK 0-0 és Kozármisleny 1-1) és egy minimális vereség hazai pályán (FTC 0-1) egészen kiváló eredménysor. Különösen a kapott gólok számának radikális csökkenése adhat okot a reménykedésre. Kivétel nélkül valamennyi csapatsportág alapja a jó védekezés, nem véletlenül kezdődik úgy minden csapat receptkönyve: végy egy jó kapust… aztán persze állíts össze egy kitűnő védelmet, majd egy kreatív és védekezni is tudó, fáradhatatlan, tehát nagy munkabírású középpályás sort és ne feledkezz meg a gólszerzésben és a gólelőkészítésben is jártas támadók beszerzéséről sem! Aztán, ha már mindent beszereztél, akkor jön a fűszerezés. A rendelkezésedre álló kerettel kell az eredményeket elérned. Nálunk a keret még télen is jelentős változásokon ment keresztül, a csapat pedig gyakorlatilag egész ősszel a saját játékának kialakításával volt elfoglalva. Most azonban, a bajnokság utolsó harmadára eljutottunk oda, hogy nem kapjuk számolatlanul a gólokat, a védekezésünk úgy tűnik kezd stabilizálódni.

Jelenleg a 12. helyen állunk, de a csapat kezdi megtalálni azt a játékát, amellyel eljuthat tervei megvalósításához. Sajnos, egyre fogynak a megszerezhető pontok és azokból meccsenként nekünk nem egy, hanem három kellene. Télen terveinkhez ott kaptunk segítséget, ahol a legnagyobb volt a szükség, a kapuban. Vukasin Poleksic tiszteletre méltó eredménysorral rendelkezik: egyszeres jugoszláv és 33-szoros montenegrói válogatott, kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes és egyszeres Liga Kupa győztes a Debrecennel, a Loki bajnokok ligája menetelésekor az ő nevével kezdődött a csapat összeállítása. Képességeit és tapasztalatát már nálunk is igazolta a pályán, Békéscsabán is pillanatok alatt kivívott tekintélyével pedig önbizalmat, hitet ad játékostársainak is – arról nem is beszélve, hogy kiválóan irányítja a csapat védekezését is. Tehát a kapunkban most rend van és egyébként a rend ugyanolyan ragadós, mint a káosz. Persze nem terjed olyan gyorsan, egy közösségben az emberek lényegesen nehezebben szoknak hozzá a fegyelemhez, a rendhez – de ha mindig ezt tapasztalják maguk körül és már a rendetlenség az, ami szemet szúr – akkor a rend, a fegyelem válik fő tényezővé egy közösségben. Ha pedig egy csapat sikeres akar lenni, akkor a csapattagoknak mindig azt kell tenniük, ami a közös sikerhez elvezetheti őket. A mérkőzéseken nem kell gólt kapni, illetve eggyel többet kell lőni az ellenfélnél (ez a békeidőkben egyébként nagyon sok magyar öltözőben elhangzott, mint taktikai utasítás). Mind a két feladat, elkerülni és berúgni a gólokat nagyon nehéz. Egyszerre mindkét kritériumnak csak a legjobbak képesek megfelelni. Minden országban azok nyerik a bajnokságokat, akik a legjobban oldják meg ezt a kettős feladatot. A sikeres csapatok közül van olyan, amelyiknél a védekezés dominál, van, amelyiknél a támadás. Nekünk egyébként nem is lehet más utunk, mint gólelkerülésre alapozott győzelmeket szerezni.

A bajnokság első és második fordulóiban, a mérkőzések legnagyobb százalékában a meccsek utolsó negyedórájában kaptuk góljaink túlnyomó többségét. A mérkőzések végén a számunka jó eredmények gyakorlatilag kivétel nélkül vereségbe torkollottak. Legjobb példa ennek a tételnek az igazolására éppen a Paks elleni hazai mérkőzésünk volt. Az akkor ereje teljében lévő, a dobogó második fokán tanyázó Duna-parti csapat ellen a 10. percben már 2-0-ra vezettünk és irányítottuk a játékot. Az Előre úgy játszott hazai pályán, ahogyan azt mindig látni szeretné a publikum. Sokat volt nálunk a labda, szemre is tetszetősen futballoztunk, minden létező akaratunkat ráerőltettük ellenfelükre. Akkor nem kellett volna a szünet. A második félidőre nagyot változott a játék menete, a karmesteri pálcát kicsavarta kezünkből a Paks, a 46. perctől kezdve már ők domináltak. Ennek ellenére sokáig úgy nézett ki, hegy „behúzzuk” (nekem nem tetsző focizsargon) a mérkőzést, de aztán jött a 84. és a 97. perc. A történéseket le sem írom, de ekkor kaptuk azt a két gólt, ami vereségünkhöz vezetett (2-3).

A Paks ellen eddig mindössze két bajnoki mérkőzést játszottunk, két vereség és 2-7-es gólkülönbség a mérlegünk egymás ellen. Éppen itt az ideje javítani ezen. Nincs más választásunk, idegenben kell legyőznünk a paksiakat, mert ez az a kényszer, ami meghatározza az Előre mindennapjainak életét. De teher alatt nő a pálma és ez egy olyan igazság, ami egyébként igaz kell, hogy legyen egy feltétel nélküli győzelem kényszerével pályára lépő kiscsapat életében – így a mi életünkben is. Minden lehetőségét eljátszottuk már a szalonképes viselkedésnek, olyan stádiumban élünk, ahol már nincs vesztenivalónk, hiszen amink volt azt már korábban elvesztettük. Már csak az életünk maradt. Az életben maradásért folytatott küzdelem pedig különleges energiákat képes felszabadítani!

Ha a Dél-dunántúli hadjárat első sikeres ütközete után a másodikat is sikerrel vesszük (megnyerjük a mérkőzést Pakson), akkor a csapat a legközelebbi hazai mérkőzésünkön (március 9. Fradi) olyan közönséget kap, amilyenre mindig is vágyott, hiszen a nézők is pontosan úgy tudják (és alig várják hogy demonstrálhassák is), mint a játékosok, hogy Együtt Erősebbek Vagyunk!

Zoran Spisljak: Bízom benne, hogy a szerdai Kozármisleny elleni Magyar Kupa győzelem további motivációt és önbizalmat biztosít játékosaimnak. Bár a program elég sűrű, de a felkészülésünk jól sikerült és az előző bajnoki fordulókban szerzett idegenbeli értékes pontok is azt mutatják, hogy ez a Békéscsaba már nem ugyanaz, mint amelyik ősszel volt. A Paks egy igen masszív, összeszokott együttes – tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Igyekszünk magunkból továbbra is a maximumot kihozni, de nem fogunk fejjel a falnak menni – ezt megígérhetem. Úgy gondolom, hogy védelmünket sikerült megfelelőképpen megerősíteni, ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy ebben a fordulóban is pontot-pontokat tudjunk szerezni. Sérültek, betegségek nehezítik a kezdő összeállítás meghatározását – de a futball már csak ilyen. Az akadályokat le kell küzdenünk és amikor ezt megtettük, akkor minden kezdődik elölről. Tapasztaltabbak, rutinosabbak lettünk és szurkolóink segítségével biztosan sikerül szép eredményt elérnünk!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-paksi-fc-20151024/

http://paksifc.hu/news.php?extend.6351

Megosztás

Facebook

0

email

Print

2016. 02. 29.   Archív, Archívum – 2016.

Akik látták a Magyar Kupa negyeddöntő első, békéscsabai mérkőzését (2-1), azok pontosan tudják, hogy Kozármislenyben nem könnyű, nyári délutáni mulatságra várják csapatunkat.

A tulajdonképpen Pécs külvárosának számító településen lassan tíz éve egyforma nagy hőfokon ég a fociláz. A derék baranyaiak nem tudják megunni, hogy csapatuk hazai pályán gyakorlatilag mindenkit képes legyőzni. Mindenesetre az idei Magyar Kupa sorozatban eddig négy, a mislenyi csapatnál magasabb osztályban szereplő csapat bánta meg, ha előre örült – amikor a sorsoláskor megtudta, hogy egy NB III-as kiscsapat lesz az ellenfele. Mert a Kozármisleny játékosai elrontották a Siófok (NBII), a Puskás Akadémia, a DVTK és a Budapest Honvéd játékosainak és szurkolóinak örömét is. Tekintélyes a névsora tehát azoknak a csapatoknak, akiket a mislenyiek elbúcsúztattak a Magyar Kupa további küzdelmeitől.

Szerdai ellenfelünk teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert nem csak azokon a mérkőzéseken jutott túl meglepő magabiztossággal, amelyek egy hazai meccsen dőltek el. Azért játszhattak hazai környezetben, mert a kupasorozat kiírása szerint az egyfordulós mérkőzéseket mindig az alacsonyabb osztályba sorolt együttes otthonában kell játszani. Ezt a helyzetet hívják a sakkban bástyaelőnynek. A mislenyiek mindhárom esetben érvényesítették ezt az előnyüket. A három meccsük gólkülönbsége 7-2 volt (Siófok 4-2, Puskás Akadémia 2-0, DVTK 1-0). A Budapest Honvédot pedig kétszer győzték le a továbbjutás érdekében, Pesten és Kozármislenyben is 2-1 volt a javukra. Eddig minden Magyar Kupa mérkőzésükön lőttek gólt – ellenünk is, hiszen bár győzelemmel érkezünk a szerdai mérkőzésre, azért a mi kapunkba is betaláltak (Békéscsaba – Kozármisleny 2-1).

Láthatjuk tehát, hogy gólt mindenkinek tudnak rúgni, sőt rúgnak is annak, aki az útjukba kerül. Az NB III Közép-csoportját toronymagasan vezetik (11 pont az előnyük), gólkülönbségük pedig pontelőnyüknél is beszédesebb, hiszen 52 rúgott góljukkal (2,88 meccsátlag) szemben, mindössze 8-at kaptak. A mi mérkőzésünkre a Budapest Honvéd-MFA II. elleni fővárosi bajnoki mérkőzéssel készültek fel, melyet Budapesten 2-1 arányban nyertek meg február 27-én.

Tehát rendesen fel kell kötnünk a fehérneműt, ha sikerrel akarjuk megvívni ezt a Magyar Kupa mérkőzésünket. Erre egyébként minden esélyünk meg lehet. Hiszen ebben a kiírásban mi voltunk az egyetlen csapat, amelyiknek sikerült legyőznie a kupasorozatban a Kozármislenyt. A bajnokságban már túl vagyunk három fordulón és ha nem játszanánk minden mérkőzésen győzelmi kényszer alatt, akkor kifejezetten sikeresnek mondhatnánk az első három fordulóban elért eredményeinket (haza pályán 0-1 az FTC ellen, idegenben két döntetlen a Videoton (1-1) és az MTK (0-0) ellen). Tehát veretes csapatok ellen szereztünk idegenben pontokat, míg minimális különbséggel kaptunk ki az idei bajnokság egyértelmű esélyesétől a Fraditól. Ezek az eredmények egyébként azt mutatják, hogy az Előre ősszel mutatott védekezésében, generális változások álltak be a téli felkészülés alatt. Mindenesetre a tavaszi szezonban a kapott gólátlagunk a három mérkőzés alapján 0,33, míg ugyanez a mutató az első 19 fordulóban 2,37 volt (45 kapott gól). Ez a vitathatatlan fejlődés mindenképpen mellettünk szól. Védelmünk egyelőre jól állt a lábán, de hát ez csak a minimális és elengedhetetlenül szükséges feltétele annak, hogy csapatunk teljesíteni tudja küldetését. Kozármislenyben például a továbbjutást, a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Mivel mi mindig komplex tétre játszunk, ezért a Dél-dunántúli hadjáratát már a mérkőzés előtt egy nappal, kedden megkezdjük. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a hétvégén Pakson játszunk bajnoki mérkőzést, ezért a szakvezetés úgy döntött, hogy a meccs után nem utaznak haza, hanem Tolnán, majd Szekszárdon ütik fel a főhadiszállásukat – onnan mennek el Kozármislenybe és később Paksra.) A hadjárat sikere esetén a Magyar Kupa legjobb négy csapatának egyike érkezne haza Békéscsabára, akinek ráadásul három bajnoki ponttal több szerepel a neve mellett, mint az előző fordulóban. Ez a legoptimálisabb forgatókönyv. A forgatókönyv első fejezetét írhatják meg játékosaink a szerdán 13:30 órakor kezdődő kupamérkőzésen Kozármislenyben.

Együttesünk bővített utazókerettel bonyolítja az ötnapos túrát. Calvente öt sárgalap miatt a Paks elleni bajnokin biztosan nem játszhatott volna, de betegsége miatt sajnos egyébként sem utazik ezúttal, a többiek azonban elvileg a mester rendelkezésére állnak. Zoran Spisljak vezetőedző természetesen továbbjutásra játszatja csapatát, hiszen az Előre komplex feladatának megoldásához minden pályán elért sikerre szükségünk van. Most Kozármislenyben tehetünk bele egy újabb sikerszeletet önbizalom-tarisznyánkba, ahová a tavaszi első három bajnoki fordulóban több adagot tettünk bele, mint az ősszel összesen. Kozármislenyben nyissuk tehát mi szélesebbre az NBIII és az NBI osztályú csapatok között ténylegesen meglévő tudáskülönbséget, ha már a Honvéd, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia csapatai ezt nem tudták megtenni. Tegyük meg ezt mindazok ellenére, hogy papíron (ha ebben a pillanatban lezárnák a bajnoki küzdelmeket), akár egy osztályba tartozhatnánk. De erről egyelőre hallani sem akarunk – másrészt, amíg a matematika nem zárja ki, addig mindig a bennmaradásért játszunk, így Kozármislenyben a kupamérkőzésen is. Mert ez a mérkőzés a bajnokság és a továbbjutás szempontjából egyformán fontos. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy csak akkor sikerülhet minden tervünket megvalósítanunk, ha a pályán és a pályán kívül is összetartunk. Csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha csapatunk minden mérkőzéséből kihozza a maximumot – tehát nyer, továbbjut, mert a győzelmek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy növeljük a hazai meccseinken értünk helyszínen szurkoló nézőink számát, hogy hazai mérkőzéseinket mindig megtelt lelátók előtt játszhassuk le (ez Békéscsabán egyáltalán nem illúzió), mert azt játékos, edző, sportvezető és néző egyaránt tudja, hogy Együtt Erősebbek Vagyunk!

Íme az utazókeret: Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Thomas Piermayr, Vukasin Poleksic, Punosevac Bratislav, Fabio Nascimento de Oliveira, Vadász Viktor, Takács Péter, Koszó Balázs, Nathan Eccleston, Matus Paukner, Mursits Roland, Birtalan Botond.

Megosztás

Facebook

0

email

Print