Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszafüredi VSE

Hatvankilenc nap telik el tétmérkőzés nélkül, miután 2022. február 13-án (vasárnap) 11:00 órától a Tiszafüredi VSE együttesét fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián az NB III. Keleti csoport 2021/2022-es szezonjának 21. fordulójában.

Igen nehéz tavaszi szezon elé néz második csapatunk is, hiszen kiélezett küzdelem folyik a harmadosztályban is. A feljutás a három, talán egy kicsit felfelé kilógó csapat (Kazincbarcika, BKV Előre, DEAC) között dőlhet el, de a kiesés elkerüléséért vérre menő harc várható. Nyilván tudvalévő, hogy tartalék csapatunk fő feladata, hogy az első csapat számára biztosítsa a megfelelő utánpótlást, ezzel együtt viszont mindenképp az is cél, hogy megőrizze harmadosztályú tagságát. Ez a jelenlegi mezőnyben egyáltalán nem tűnik egyszerű projektnek, hiszen minden csapat igyekezett a nehézségek és akadályoztatások ellenére úgy felkészülni a télen, hogy megfelelően felvértezve kezdhessék meg a bajnokságot.

A tavaszi első fordulóban a Tiszafüredi VSE csapatát fogadjuk Békéscsabán, amely gyakorlatilag szintén a kiesés elkerüléséért küzd. A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek 5-5 győzelem és döntetlen, valamint 10 vereség birtokában, a 16. pozícióban, azaz a veszélyzóna közelében teleltek. Legutóbb a második fordulóban, 2021. augusztus 11-én találkoztunk velük, amikor 2-4 arányban idegenben arattunk győzelmet. Azóta – csak, hogy stílusosok maradjunk – sok víz lefolyt a Tiszán, így a fürediek is igyekeztek felzárkózni a mezőnyhöz és nyilván nem fogják olcsón adni a bőrüket. Az ügy érdekében minden tőlük lehetséges lépést meg is tettek a szünetben, hiszen érkezett Bódis István Norbert (Hajdúszoboszló), Ábel Péter (Tiszaföldvár), Skulka Botond (Salgótarján), Illés Richárd (Szeged), Bojtos Tamás (Szeged), a távozók oldalán pedig Tóth Nándor személyéről van információnk. A sérülések és betegségek ellenére számos edzőmérkőzéssel igyekeztek ritmusba lendülni: Tiszafüred – Kaba 1-1, Tiszafüred – Szolnok 0-0, Tiszafüred – Jászberény 1-3, Tiszafüred – Eger 0-1, Tiszafüred – ESMTK 1-3, Tiszafüred – Rákosmente 1-0, valamint DEAC – Tiszafüred 2-0.

Két játékosára biztosan nem számíthat Dorcsák Zoltán vezetőedző, hiszen a 2021-es esztendő utolsó bajnoki találkozóján, a Kazincbarcika ellen ugyanis Horváth Máté játékvezető kiállította Háda Zoltánt és Fehér Zsoltot. Az MLSZ fegyelmi bizottsága mindkettőjüket egy-egy meccses eltiltással sújtotta, így számukra egy héttel később kezdődik az idény. A Békéscsaba II. keretében színes lapok miatt ezúttal nem lesz eltiltott.

Dorcsák Zoltán: – A kis-Békéscsaba kényelmes helyzetből várhatja a bajnokság folytatását, hiszen 27 pontjával éppen a mezőny kellős közepén tanyázik. Ennek ellenére nem tartom esélytelennek magunkat. A felkészülési meccseket követően már várjuk a bajnoki rajtot, itt az ideje, hogy ismét pontért-pontokért lépjünk pályára. Régen mondhattam már ilyet, de sem betegünk, sem sérültünk nincs a két műtött, maródi, Szövetes Krisztián és Nagy Olivér kivételével. Igaz, ketten, Háda Zoltán és Fehér Zsolt eltiltás miatt hiányozni fog. “Fakóról” lévén szó, fiatal, lendületes csapat a csabaiak második gárdája, azaz nekünk kell irányítani a találkozót, ha nem akarunk versenyfutásra kényszerülni. Az biztos, a mi játékunk nem a bekkelésre, sokkal inkább a támadásra épül, még akkor is, ha az elmúlt hetekben egyelőre nem igazán találtuk a góllövő-cipőnket. A találkozóra délelőtt kerül sor, azaz korán kell indulnunk, de ez nem okozhat problémát, hiszen a felkészülési meccseink nagy részét is ebéd előtt játszottuk.

Brlázs Gábor neveltjei, köszönhetően a talán erőn felüli őszi teljesítménynek, egyelőre nyugodtabb szituációból várhatják a rajtot, hiszen 8 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség, valamint 27 bajnoki pont birtokában a táblázat 10. pozíciójában töltötték a téli szünetet. Ezzel együtt hátradőlni nem lehet, hiszen minden megszerzett pontnak hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. A felkészülési időszakban végül öt előkészületi meccset sikerült tető alá hozni, melyek mindenképpen jól szolgálták csapatunk eltervezett programját: SZVSE – Békéscsaba II. 1-0, Füzesgyarmat – Békéscsaba II. 2-1, Békéscsaba II. – Körösladány 3-2, Hódmezővásárhely – Békéscsaba II. 4-1, valamint Gyula – Békéscsaba II. 0-2.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszafüredi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Molnár Alexet és Molnár László Mátét jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival 2021. október 31-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II. 1-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 397 sárga- és 17 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 21. fordulóját február 13-án (vasárnap) 11:00 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Újpest FC II., Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszafüredi VSE, 14:00 órától Jászberényi FC – Hidasnémeti VSC, DEAC – Törökszentmiklósi FC, BKV Előre – DVTK II., Kisvárda Master Good II. – Salgótarjáni BTC, Eger SE – Sényő-Carnifex FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Tállya KSE, Putnok FC – Füzesgyarmati SK, valamint 16:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – DVSC II. párosításokban rendezik meg.

A táblázatra pillantva látható, hogy a mezőnyt a Kazincbarcika (53 pont), a BKV Előre (49 pont), valamint a DEAC (45 pont) vezeti, a veszélyzónában pedig pillanatnyilag a Tállya, a Hidasnémeti, a Salgótarján, valamint a Törökszentmiklós csapata található.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás várható és 9 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2022. február 13-án (vasárnap) 17 óra 05 perckor nyugszik.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a mérkőzésről élő közvetítést láthatnak live stream formájában a nogradifutball.hu jóvoltából az alábbi elérhetőség alatt!

https://youtu.be/kJ74owvAtNc

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat!

Ne felejtsék el, hogy ezen a napon első csapatunk a Szombathelyi Haladás együttesét fogadja 14:00 órától a Kórház utcai Stadionban, így a harmadosztályú mérkőzés után éppen átérnek a kezdésre!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

FC Vereya Stara Zagora – Békéscsaba 1912 Előre

veraya_zagora_150

Felkészülési mérkőzés

FC Vereya Stara Zagora  – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)

Időpont: 2016. február 4. (csütörtök) 14:00 óra (CET)

Helyszín: Aksu, Törökország – Mardan Stadion.

Játékvezető: Abduskadír Dőner.

Asszisztensek: Ahmet Eken, Sururi Ekíz, Sűzeyman Altinkurt.

FC Vereya Stara Zagora: Diyan Valkov (22), Christoffer Mafoumbi (22), Vasil Botev (77), Petko Ganev (5), Zhivko Zhelev (3), Plaem Tenev (18), Denis Pidev (19), Zdravko Iliev (21), Mitko Plahov (45), Ventislav Ivanov (15), Veselin Vasev (20), Dzhuneyt Yashar (10), Milen Mitev (8), Doncho Atanasov (9), Ivan Vinkov (7), Angel Kostov (99).

Békéscsaba: Vukašin Poleksić (44), Bényei Balázs (4), Vaskó Tamás (28), Thomas Piermayr (25), Nascimento de Oliveira Fabio (2), Spitzmüller István (10), Szalai Dániel (7), Takács Péter (9), Laczkó Zsolt (86), Ezequiel Calvente Criado (24), Birtalan Botond (6). Cserék: Mursits Roland (1), Vadász Viktor, Damjanovic Slavko, Juhász György (21), Alexander Svedyuk Pál (30), Matus Paukner (20), Pilán Márkó (27), Konyecsni Zoltán (88), Hudák Martin (22), Oláh László Dávid (17).

Gólszerzők: Petko Ganev (22. perc), Vaskó Tamás (77. perc).

Gyakorlatilag végig uralva a mérkőzést, döntetlennel zárta az Előre a törökországi félkészülést, az Aksu város szélén található Mardan Stadion fő edzőpályáján. A 7.428 férőhelyes komplexum régebben a helyi legnagyobb csapat (Antalyaspor) főhadiszállása volt. Több színvonalas grunddal is rendelkezik, ezek egyikén – amely egyébként ránézésre legalább kétezer szurkoló befogadására képes – bonyolították az Előre utolsó, szezon előtti edzőmérkőzését.

20160204_stara_zagora_elore_31

A 13. percben Calvente-Bényei összjáték veszélyeztette a bolgárok kapuját, majd 8 perccel később Birtalan gurított vissza és Takács eresztett meg egy lövést. A 23. percben a semmiből szereztek vezetést a pályaválasztók, amikor Zdravko Iliev (21) gurított a hálóba: 1-0. Nem adtuk fel és még nagyobb nyomás alá helyeztük a Stara Zagora csapatát. A 24. percben Szalai-Bényei passzolgatás után egy beadás jelentett gólveszélyt, ekkor még hárítani tudott Valkov kapus. A 26. percben Dancho Atanasov fejelt egy szabadrúgás után. Két percre rá Birtalan lőtt 10 méterről – alig kerülte el a kapufát. Fabio percei következtek, hiszen a 33. percben szögletet kanyarított veszélyesen a tizenhatoson belülre, majd egy 40 méterről elvégzett szabadrúgás éppen csak elkerülte Laczkó fejét. A hajrában Calvente lőtt fordulásból egy beadás után, de a félidei eredmény már ez maradt.

A második játékrészben cserékkel frissített a Zagora: kapust cseréltek és a Plamen Tenev is játéklehetőséget kapott. A szünetben Spisljak mester rendezte a sorokat és még nagyobb erővel rohamoztunk. A játék szinte csak a bolgárok térfelén zajlott, egy kapura játszottak a Lilák. További cserék következtek: Svedyuk váltotta Szalait, Paukner Birtalan helyett állt be, végül Damjanovic érkezett Piermayr helyére. A vendégek is igyekeztek tartani a ritmust és hősiesen védekeztek: Milen Mitev, Vasil Botev, Angel Kostov, Ventoslav Ivanov is fűre léphetett. A 64. percben Laczkó irányította a kapu felé a pettyest, majd egy vendég szabadrúgás után, Calvente vezethette egy az egyben a kapusra a labdát. A helyzet ugyan kimaradt, de a 77. percben a spanyol szögletét Vaskó fejelte mintaszerűen a gólvonal mögé: 1-1. Tovább hajtott a Békéscsaba, szerettük volna a mi javunkra fordítani a pszichikai előnyt: a 84. percben egy beadást követően Calvente fejelt néhány centivel a kapu mellé.

A hajrában bekkeltek a bolgárok, így maradt a döntetlen eredmény.

Február 5-én délelőtt regeneráció és konditermes foglalkozást írt elő mesterünk. A korai ebéd után, magyar idő szerint fél egykor haza indul a csapat. A menetrend szerint este fél nyolc (CET) körül érkezünk Budapestre, ahonnan busz viszi a Lilákat Békéscsabára.

line_purple

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/186206288406190/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszafüredi VSE

Időpont: 2022. február 13. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Edzőtábor 5. nap

A vasárnapot villanyfényes edzéssel zárták a Lilák a Törökországi edzőtáborban.

20160131_12

Tekintettel arra, hogy holnap ismét felkészülési mérkőzést játszunk, ma este két csoportra osztott esti tréninget vezényelt vezetőedzőnk a pillanatnyilag bevethető játékosainknak. A Yeni Malatiaspor elleni edzőmérkőzés kezdési időpontja máskülönben megváltozott, az eredetileg kiírt 16:00 (CET) óra helyett másfél órával korábban 14:30-kor (CET) lépünk pályára a Belektől mintegy 30 kilométerre található Manavgat Atatürk Stadionban (Manavgat). Az Előre ezúttal – a felkészülés során először – fehér szerelésben mérkőzik meg török ellenfelével. A hétfői program egyébként igen szoros és intenzív lesz, hiszen a reggeli után egyből még egy edzésre indulunk. Fél tizenkettőkor taktikai értekezlet, majd ebéd és a készülődés után fél kettőkor már utazunk. A románok elleni – magyar viszonylatban ritkán láthatóan intenzív – mérkőzés egyébként igen sokat kivett játékosainkból, azóta sorozatosan kisebb sérülésekkel küzd néhányuk: Calvente enyhe vírusos, köhögéssel járó fertőzést kapott – pályára lépése bizonytalan és a reggel orvosi vizittől függ, Alex Svedyuk Pál kisebb térdsérülést szenvedett a ma esti edzésen, Balog Zsolt a lábát fájlalja, valamint Punosevac sem teljesen egészséges. A többiek elvileg a mester rendelkezésére állnak.

A mérkőzésről egyébként valószínűleg ismét lesz élő internetes közvetítés, az elérhetőséget megpróbáljuk a lehető leghamarabb közzétenni. Természetesen Facebook oldalunkon is beszámolunk majd a főbb történésekről.

Két fiatal játékossal bővült első csapatunk kerete

Két újabb fiatal játékossal bővült első csapatunk kerete.

Pap Szabolcs, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia saját nevelésű és az utóbbi időben már második csapatunk tagja, felkerül az első csapat keretéhez. Szabolcs a 2015/2016-os idény óta nevelkedik a Békéscsaba 1912 Előre kötelekében, ahol végigjárva a lépcsőfokokat előbb a Békéscsaba UFC, majd az akadémiai korosztályos csapataiban szerepelt. Munkája, kitartása és tehetsége miatt már a Megyei I. osztályban, majd az NB III-as bajnokságban, a Magyar Kupában, valamint csereként a Merkantil Bank Ligában is bemutatkozhatott.

Szabi, további sok sikert és sérülésmentes lila-fehér szezonokat kívánunk!

Köszöntjük első csapatunk kötelékében Farkas Botond Gergőt is, aki a Vasastól érkezik kölcsönbe Békéscsabára!

Farkas Botond 2019 nyarán került a Vasas Kubala Akadémiára. Az utánpótlás-válogatott középpályás tagja volt a Venezuelát, Romániát és Lengyelországot legyőző magyar csapatnak. Botond rendszeresen egy évvel feljebb – alapemberként, kezdő játékosként – bizonyította rátermettségét, így 2020-ban már a Vasas FC kerettagjaként is részt vett a felnőtt csapat programjain. Tizenhét esztendősen az Eger elleni továbbjutás alkalmával debütált a MOL Magyar Kupa sorozatában, azt követően pedig a Merkantil Bank Ligában is szerepelt. Biztosak vagyunk benne, hogy Schindler Szabolcs által is jól ismert, 2003-as születésű, fiatal és támadó szellemű, új játékosunk erősítést jelent majd a középpályán!

Farkas Botond: – A kölcsönadásra nagyon pozitívan tekintek, hiszen látom a többi fiatalon is, hogy több játéklehetőséghez jutottak, gyűjtötték a meccsperceket. Ez lebeg az én szemem előtt is, minél többet dolgozni azért, hogy Békéscsabán szerephez jussak és fejlődni tudjak. Szeretném megköszönni a lehetőséget Nagy Miklós sportigazgatónak és a Békéscsabának is, amiért létrejöhetett a megállapodás. Természetesen szeretnék majd minél több játéklehetőséghez jutni Békéscsabán, tudom ezért keményen kell dolgoznom, de minden erőmmel azon leszek, hogy új csapatomnak segíteni tudjak! 

Boti, üdvözlünk Békéscsabán, sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Hajrá Lilák!