Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Időpont: 2022. február 9. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzés megtekintése a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett INGYENESEN megtekinthető.

A büfék 15:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen is akadályozhatja a közlekedést! Kérjük legyenek figyelmesek és türelmesek!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Edzőtábor 3. nap

A törökországi edzőtábor harmadik teljes napján tovább folytatódik az intenzív program. Egyelőre pihenésre nem nagyon van lehetőség, hiszen szombaton újabb edzőmérkőzést játszunk.

20160129_16

A csütörtökön játékban lévő labdarúgóink ezúttal nem mozdultak ki a szállodából, ahol vezetőedzőnk regenerációt és konditermes edzőmunkát írt elő számukra. A csapat másik fele, reggeli után az Arcadia D-jelzésű edzőpályáján bonyolította a tréninget, ahol Zoran Spisljak elsősorban a rövid passzos játékra és a rövid sprintekre fordította a hangsúlyt. Az edzés végén kétszer 15 perces egymás elleni mérkőzéssel hangoltunk. Kihasználva az egyre javuló időjárást és a napsütést, ebéd előtt jutott egy kis idő a tengerpart megtekintésére is. Délután kizárólag az erőnlétre fektetjük a hangsúlyt, minden játékosunk ilyen irányú feladatot kap. Jó hír, hogy Birtalan Botond túl van a betegség nehezén és a mai napon már újra edzésbe állt. Tekintettel arra, hogy több más magyar csapat is a helyszínen van és pénteken edzőmérkőzést is játszik, ezért a szakmai stáb egy része, a délután folyamán kilátogat a Ferencváros és a Paks meccsére is. A vacsora után pedig összevont értekezlettel zárjuk a napot, ahol a csütörtöki FC Botosani elleni mérkőzés elemzése lesz a téma.

line_purple

[nggallery id=106]

line_purple

Ingyenes lesz a belépés a Gyirmót elleni kupameccsre

A klubvezetés döntésének értelmében a 2022. február 9-én (szerdán) 17:00 órától, a Kórház utcai Stadionban megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr MOL Magyar Kupa 2021/2022. 5. forduló labdarúgó mérkőzésre INGYENES lesz a belépés.

Bérletekkel rendelkező szurkolóink részére az előre lefoglalt és jelölt helyek – az eddig megszokottak szerint – ugyanúgy használhatók. Védettségi igazolvány a vonatkozó és érvényben lévő rendelet alapján továbbra is kötelező.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A forduló további párosításai a következők: Ceglédi VSE – Kolorcity Kazincbarcika SC, Újpest FC – Kisvárda Master Good, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MOL Fehérvár FC, FC Nagykanizsa – ETO FC, Aqvital FC Csákvár – Paksi FC, Kecskeméti TE – Budapest Honvéd, Vasas FC – Ferencvárosi TC.

Mindenkit szeretettel várunk! Szurkoljunk együtt a legjobb nyolc közé jutásért!

Hajrá Lilák!

Az első törökországi felmérő

Az edzőtábor második teljes napján, délután 17:00 órakor (magyar idő szerint) a Lilák első felkészülési mérkőzése következik, amikor csapatunk román első osztályú FC Botosani együttesével mérkőzik meg.

20160128_17

Vezetőedzőnk csütörtökön délelőtt egy mozgásokkal és taktikai elemekkel tarkított tréninget vezényelt, majd meghatározta a kezdő tizenegyet. Az edzés folyamán a szomszédos pályán munkálkodó MTK-Budapest szakmai stábjával folytattunk eszmecserét és kiderült, hogy a budapestieknél több játékos is vírusos fertőzéssel küszködik. Sajnos minket sem került el a betegséghullám, hiszen Birtalan Botond már a tegnapi napon sem érezte jól magát. Az éjszaka kicsúcsosodott a rosszullét, így Barta doktor javaslatára pihenőt kapott – tehát a románok elleni edzőmeccsen sem lép majd pályára, csakúgy mint Czinanó Antal Áron sem – aki a kezét fájlalja.

Ennek fényében a kezdők névsora a következő: Vukašin Poleksić, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente, Nathan Eccleston, Hudák Martin. Cserék: Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Borbély Bálint, Szalai Dániel, Alexander Svedyuk Pál, Matus Paukner.

Az Előre csütörtök délutáni programja a következőképpen alakul: ebéd után rövid pihenés, majd taktikai értekezlet és indulás a mérkőzés helyszínére. Időközben az is kiderült, hogy a sorrendben harmadik edzőmérkőzésünket 2016. február 1-jén (hétfőn) 16:00 órától (CET) a török I. ligában szereplő Yeni Malatyaspor csapata ellen játsszuk.

A ma délutáni mérkőzés eseményeit élőben követhetik Facebook oldalunkon vagy weboldalunk erre a célra szolgáló Facebook Feed rovatában!

Felkészülési mérkőzések Törökország

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2016.01.28.17:00 (CET)FC Botosani (román I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-1 (1-0)
2016.01.30.14:00 (CET)PFK Lokomotiv Plovdiv (bolgár I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.01.14:30 (CET)Yeni Malatyaspor (török I. liga)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.04.14:00 (CET)FC Vereya Stara Zagora (bolgár II. osztály)Békéscsaba 1912 Előre1-1 (1-0)

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 22. forduló

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Időpont: 2022. február 6. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Tiszakécskei Városi Sportcentrum

Cím: 6060 Tiszakécske, Szabolcska Mihály utca 42.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Rózsa Dávid

Tartalék játékvezető: Dolnegó Bálint

Tiszakécske: Holczer Ádám, Végső Előd Zalán, Máté Zsolt, Erdei Carlo Alex, Balázs Benjámin, Kosznovszky Márk, Marsa Levente, Kovács Barnabás, Beliczky Gergő, Farkas Norbert, Kiprich Dávid József. Cserék: Baráth Bence, Halasi Péter, Eke Uzoma, Kalmár Ferenc, Csősz Richárd, Pál András, Lovas Zsombor, Pongrácz Viktor, Simon Márk, Vachtler Csaba, Benke Áron, Farkas András.
Vezetőedző: Visinka Ede

Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Váradi Ádám, Király Patrik, Varga Szabolcs, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Krnács Richárd, Nagy Sándor, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Sipos Gábor, Albert István, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Lukács Raymond Barna (1. perc), Végső Előd Zalán (72. perc), Kalmár Ferenc (74. perc).

 Sárga lapok: Bor Dávid Ferenc (46. perc), Farkas Márk (46. perc), Váradi Ádám (57.perc), Eke Uzuma (81. perc).

A vendéglátók reményei hamar szertefoszlani látszottak: a lila-fehérek már a legelső percben, Lukács találatával vezetést szereztek. A mérkőzés ezután kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, az első félidőben még egy oldalhálós lövés, valamint egy elhibázott büntető szerepelt az említésre méltó események között.

Utóbbi esemény a 45. percben történt, Kosznovszky buktatása után büntetőt kapott a Tiszakécske, azonban Erdei gyenge lövését Winter könnyűszerrel hárítani tudta. Cserék sora következett, előbb a vendégek, majd pedig a vendéglátók részéről. A 72. és 74. percben két fejesgól esett. Az előbbinél Végső Előd egy kécskei szögletnél a hosszúra érkezett és Winter kapujába bólintott. Az utóbbinál, egy újabb tiszakécskei szöglet után Kalmár Ferenc volt eredményes. A 88. és 89. perc egy-egy helyzetet hozott, de ezeket már nem sikerült gólra váltani, így a végeredmény 2:1 lett.

Visinka Ede: –  A csapatunk nagyon egyben van, a kohézió óriási. Az edzőtáborban nagyon összekovácsolódott a gárda és ez kijött a pályán is. Nem veszítettük el a hitünket, annak ellenére, hogy a Békéscsaba hamar megszerezte a vezetést. Utána volt még egy malőr, kihagytuk a tizenegyest, de nagyon örülök, hogy végig hittünk a fordításban. Az öltözőben is alig kellett valamit mondanom, éreztem a fiúkon, hogy mindent megtesznek majd a győzelemért. Az életben maradásunk múlott ezen a meccsen. Nagyon derűlátó vagyok a jövő tekintetében. 

Schindler Szabolcs: –  Nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést, aztán indokolatlanul magunkra húztuk a hazai csapatot. Nem értettem, hogy miért adtuk át a területet. A félidőben átszerveztük a csapatot és lehetőségeink is megjöttek, de sajnos két elkerülhető gólt kaptunk rögzített helyzetekből. El kell ismernem, hogy a hazai csapat kockáztatása bejött, mindent megtettek a győzelemért. Nagyon csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Ez sajnos nem sikerült.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/950766442225531

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: