Címkézett bejegyzés

2023. 12. 13.   Archívum – 2023., Archív

Süle István 1943. december 13-án született Mezőhegyesen, így a mai napon töltötte nyolcvanadik születésnapját. A jeles alkalomból Pásztor József kíséretében tettünk látogatást Pista bácsinál és jókívánságaink után felkértük egy interjúra is.

A Békéscsaba Előre Spartacus SC csapata az 1984/1985-ös szezonban.
Ez a csapat lett Süle István irányítása mellett 6. helyezett és az Előre addigi történetének legjobb eredményét érték el.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából

Mindenekelőtt Isten éltesse és boldog születésnapot kívánunk!

– Játékosként, edzőként, szakágvezetőként is tevékenykedett az Előrénél. Ha jól tudom a katonaság után került a lila-fehér klubhoz, tagja volt az NB2-es bajnokcsapatnak és részt vállalt az első osztályú szereplésből is – egészen 1970-ig. Mire emlékszik legszívesebben azokból időkből?

– Az NB2-es bajnoki cím nagy dolog volt. Arra is emlékszem, hogy akkoriban kétezer néző volt egy-egy edzőmeccsen is. Sajnos 27 éves koromban megsérültem és ettől kezdve átkerültem a VTSK-hoz, ott adtak egy csapatot, valamint még NB I/B-ben is játszottam néhány meccset. Egy utánpótlás csapatot kaptam, így a serdülőknél kezdtem edzősködni, aztán Szombati Gyuri bácsi helyett kineveztek vezetőedzőnek. Egykori játékostársaimmal dolgoztam együtt: például Varga Bélával, Zahorán Gyurival – úgyhogy hamar edző lettem, és tulajdonképpen így kerültem vissza az Előre kötelékébe. Legszívesebben egyébként arra emlékszem, amikor 74-ben megnyertük a bajnokságot és feljutottunk a második helyen. A vidéki csapatok mind bejártak a meccsekre, sorban parkoltak a buszok a Malom téren, tele volt autókkal, rendőrökkel minden, úgyhogy óriási szám volt. Aztán másodedzőként dolgoztam a harmincas kerettel: salakpályán futtattuk a százszor harminc métereket. Sajnos Gyuri bácsi fél évre rá beteg lett és elhunyt, így aztán Szita Lacival ketten vittük tovább a csapatot úgy, hogy nem volt külön semmiféle más edző, mint manapság. Később aztán fejlődött a futball és már lett kapusedző is, de akkor még nem volt szó ilyesmiről. Akkor már jártam a Testnevelési Főiskolára, közben pedig pályaedzőként dolgoztam. Majd 1976-ban Mészöly Kálmán lett a vezetőedző, akivel nagyon jó barátságba kerültünk. Két évig volt Békéscsabán, aztán elment a Vasashoz, utána pedig Ondrik Pista lett a mester és abban az időszakban is másodedző voltam. Két év múlva Marosvölgyi Karcsi következett, de ő nem tudta kitölteni a két évét, mert 1982-ben Zalait hozták a csapathoz. Végül aztán 1983-ban elhívtak Gyulára, ott voltam egy évig és nagyon jól szerepeltünk, mert vittem fiatal, tehetséges játékosokat is. A következő évben visszahoztak vezetőedzőnek Békéscsabára, így 1984 és 1986 között én voltam. Korábban készült már velem egy riport, de valamiért kimaradt belőle, hogy a mindenkori második legjobb eredményt értem el a csapattal, amire igen büszke vagyok! Óriási eredmény volt, hogy a 1984/85-ös idényben hatodik helyen végeztünk az első osztályban és nem a kiesés ellen kellett küzdeni. Na, szóval ilyen az edzősors, összességében három elnök alatt kellett dolgoznom, de utólag jó szívvel gondolok vissza erre az időszakra. Sosem felejtem el például az Előre Bálokat sem – régebben minden év végén ez volt az egyik fő esemény a városban – és szinte nem is lehetett rá jegyet szerezni. Helyettem Csank Janit hozták 1986-ban, akivel együtt jártam a szakedzőire négy évig. Aztán már igazából nem volt rám szükség, de még egy évig itt tartottak mint utánpótlás szakágvezetőt, majd kinőtte magát a klub és ennyi volt. Megint Gyulára kerültem, onnan pedig tanítani mentem és testnevelőként dolgoztam tovább a szegedi Móra Ferenc Iskolában, valamint a Trefortban – akkor még 611-nek hívták. Innen mentem nyugdíjba, de nyugdíj mellett még óraadóként tevékenykedtem, valamint bekerültem a Szövetségbe is, így egészen hetvenhét éves koromig dolgoztam. Most már azért érzem magamon, hogy gyengülök, mentálisan viszont igyekszem karbantartani magam, például rendszeresen sakkozom.

Baji Tamás és Süle István.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából

– Mérkőzésekre ki szokott még járni?

– Még az edzésekre is kijártam néha és megyek a meccsekre is, de a lábam miatt mostanában nem nagyon tudok. Van egy kis elektromos biciklim, azzal ki tudok azért menni és leállok a kerítés mellett – ott ahol a mentők állnak -, viszont a szemem sem az igazi sajnos, így nem nagyon látom már hogy a pálya másik végén mi történik. Na, de megyek és az a lényeg.

– Figyelemmel kíséri az Előre jelenlegi szereplését?

Hogyne. Ha nem tudok kimenni, akkor vagy Pásztort zaklatom az eredmény miatt vagy megnézem az interneten. Csak az a baj, hogy már nem ismerem a játékosokat személyesen, így nem olyan igazi a dolog.

– Kikkel tartja még a kapcsolatot?

– Szerencsére majdnem mindenkivel, aki még él. Na, nem naponta, de azért hetente egyszer-egyszer biztosan beszélek mindenkivel – Józskával, Tóth Marcival viszont szinte napi szinten. Amúgy pedig még csináljuk a Veterán Bajnokságot és kérlek szépen ez már tizenhat éve megy. Aki az ötvennyolcadik évébe lép, az már játszhat, de belőlük csak kettő lehet a pályán, szóval igazából hatvan éven felülieknek szól ez a dolog. Például az Orbán Ambrus 73 éves, a Kucsera Misi 74, aki sofőrünk volt annak idején az Előrénél. Nagy sportember egyébként, mert teniszezik, meg biciklizik és kutyát sétáltat. De, említhetném még Zielbauer Miksát is, aki szintén benne van a korban.

– Hogy telik a születésnap? Megünneplik?

– Persze, szombaton lesz egy buli és a gyermekeim is hazajönnek külföldről. Az egyik Finnországból érkezik pénteken és itthon is maradnak ebben az évben. Már régebben költöztek ki, több helyen is éltek a finneknél és már az unokám is ott jár egyetemre. A másik gyermekem Belgiumban él, holland férje van és két kislányuk. Természetesen ők is hazajönnek, de csak a hétvégére, mert hétfőn még iskola van, úgyhogy menniük kell vissza.

Amikor Puskás Öcsi 1984-ben Békéscsabán járt és belátogatott az Előre öltözőjébe, akkor épp Süle István volt a vezetőedző.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából

– Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés – akár játékosként, akár edzőként?

– Egyértelmű, hogy amikor 1986-ban az Üllői úton, húszezer ember előtt 0-1 arányban legyőztük a Fradit. De soha nem felejtem el, hogy 1985-ben a Debrecent hazai pályán 5-3 arányban tudtuk megverni. Sok szurkoló volt azon a meccsen is és az volt az egészben a vicces, hogy félidőben 0-4-re vezettünk, a vége 3-5 lett, itthon meg letolt a vezetőség, hogy kaphattunk három gólt egy félidő alatt?! Úgyhogy ilyen is volt. De emlékszem még egy tatabányai mérkőzésre is, egyszóval mozgalmas időszak volt.

– Mit szól a Magyar Válogatott szerepléséhez, követi az eredményeket?

– Miután olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy bekerültem a Szövetségbe, így mindig tudtam jegyet szerezni a válogatott meccsekre és még külföldre is elmentem. Fiatal koromban például kivétel nélkül minden meccsre kimentem. Mikor Pesten voltam tanuló a Vasas adta a labdaszedőket és óriási szó volt, hogy 1958-ban – akkor volt TV először Magyarországon – Süle Pityut látták Mezőhegyesen is a televízióban. Amikor pedig már menő labdaszedő voltam, akkor mindig a szögletzászló közelébe helyezkedtem, mert azt mindig mutatták a televízióban. Biztos vagyok benne, hogy jövőre olyan szereplést mutat majd a válogatott, amire nagyon régen várt mindenki! Nagyon szurkolok!

– Egészség rendben van?

– Hát nyolcvanévesen azért már nem minden tökéletes, de ahogy már mondtam igyekszem karbantartani magam: sakk, sudoku. Sajnos júniusban elestem itthon és combnyaktörésem lett, három hónapig kellett volna kórházban lenni, de kettő után elkéredzkedtem, mert tulajdonképpen nem csináltam ott semmit egész nap. Bejártam a kezelésekre, járókerettel, majd bottal tréningeztem, úgyhogy nagyjából rendben vagyok, de két métert már nem fogok ugrani, az biztos.

Jó egészséget, kitartást és még egyszer boldog születésnapot kívánunk!

M. B.

2023. 12. 04.   Archívum – 2023., Archív

Csató Sándor 2023. június óta irányítja újra első csapatunkat és 19 tétmérkőzésen ült a kispadon. Eddigi mérlege igen imponáló, hiszen a 16 bajnoki, valamint 3 kupamérkőzésből 16 alkalommal győztünk és mindössze egy döntetlen mellett, csak kétszer maradtunk alul.

Az őszi szezon 15, valamint a tavaszról előrehozott 2 bajnoki mérkőzésével a hátunk mögött mesterünket kérdeztük.

– Közel tíz évet játszottál Békéscsabán és egyszer már vezetőedzőként is dolgoztál Békéscsabán. Mit éreztél, amikor megkeresett az Előre vezetősége?

– Nyilván mindenféle emlék előjött bennem azzal kapcsolatban, ami annak idején történt, hiszen felejthetetlen időszak és pályafutásom meghatározó kilenc és fél éve volt. Harmincegy évesen aztán Győrbe költöztem, utána pedig még volt egy fehérvári időszakom is. Nagyon régen történt, de nyilván sohasem feledi az ember például a kupagyőzelmet vagy éppen a bronzérmet, de sok olyan mérkőzést játszottunk amelyeket mai napig felemlegetnek a szurkolók. Jó érzés, hogy úton-útfélen megállítanak, megismernek és mindenféle sztorikat mesélnek arról az időszakról, ez mindenképpen jól esik és melengeti az ember szívét.

– Aztán jött a 2006/2007-es szezon, ami igen nehéz időszak volt. Erre miként emlékszel?

– Nemcsak azért volt nehéz mert kiestünk, hanem az egész klub történetében egy olyan időszak ez, amikor nagyon pénznélküli helyzet volt. A játékosok kilencven százaléka dolgozott, tehát munka mellett tudtunk csak edzésre járni, este hat óra után meg kellett várnunk az utánpótlás edzésének végét a műfüves pályán, majd csak utánuk tudtunk tréningezni. Nem igazán tudtunk igazolni sem, mert szinte mindenki visszamondta. Volt olyan nap, hogy akár húsz telefont is próbáltunk megejteni, de végül mindenki elállt, mert nem volt pénz igazolásokra. Ebben az időszakban Fülöp Csaba próbálta szinte egyedül, a város támogatásával életben tartani a futballt, szerintem ha ő nincs, akkor Békéscsabán talán már nem is beszélhetnénk labdarúgásról.

– Most viszont már újra vezetőedzőként tevékenykedsz Békéscsabán. Jobbak a lehetőségek, mint korábban voltak?

– Egyértelműen jobbak, van egy új létesítményünk, a pályák sokkal jobb állapotban vannak és nincs annyi csapat a Kórház utcában, hiszen az utánpótlás nagyobb része már az akadémián edz, tehát infrastrukturális helyzetből sokkal jobb minden.

– Az előző idényben sajnos kiesett a csapat és megint a harmadosztályban szerepel. Mik voltak nyáron az első feladatok, amikor átvetted az irányítást?

– Először meg kellett néznünk, hogy ki marad, melyik játékosra számíthatunk és milyen posztokra kell igazolnunk, hiszen elég sokan távoztak. Nyilván figyelembe kellett vennünk azt is, hogy mindenképpen vissza szeretnénk kerülni, így a nyári és az előttünk álló téli átalakításokat is igyekszünk úgy irányítani, hogy céljainkat el tudjuk érni. Nyilván nem lehet ész nélkül költekezni, tehát reális keretek között kell maradnunk, mert mindenféle téren nagyon elszálltak az árak. Az elején nem volt túl épületes látvány az öltözői hangulat, hiszen az utóbbi időszak sikertelenségei nagyon meglátszottak a játékosokon. Sok kudarcban volt részük, ennek a csúcspontja volt a kiesés, úgyhogy elég lehangolt volt a közeg – ezen is sokat kellett dolgoznunk.

Milyen célokat fogalmazott meg a vezetőség?

– Ez egyértelmű: azonnal vissza kell kerülni! Mindannyiunk szerződése úgy szól, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot, hozni kell az osztályozókat és vissza kell kerülnünk a másodosztályba, akkor jöhet szóba, hogy tovább dolgozzunk Békéscsabán. Bízom benne, hogy sikerülni fog!

Milyen játékstílust szeretnétek kialakítani Békéscsabán?

– Egyelőre örüljünk annak, hogy megtaláltuk azt a csapatot, amellyel eredményesek vagyunk! Nyilván az edzők jó része szereti és preferálja a támadó jellegű futballt – ezt nyáron is elmondtam – és próbáltunk is a felkészülési mérkőzéseken egy ennek megfelelő felállásban focizni. Észre kellett vennünk, hogy így igen sebezhetők vagyunk hátul, túl kockázatos lett volna ebben a formában játszani, ezért átálltunk és megpróbáltunk begyakorolni egy háromvédős szisztémára. Ez azért is találtuk ki igazából, mert volt három belső védőnk és nem szerettük volna, ha az egyik állandóan a padon ül – mind a hárman megfelelő állapotban is voltak. Egészen addig rendben is volt így, amíg a Fazekas Lóri megsérült, addig egyáltalán nem kaptunk támadásból gólt.

– Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?

– Ha azt nézem, hogy 46 pontot szereztünk, 7 pont az előnyünk és lőttünk 47 gólt is, akkor elégedett lehetek. Azt el kell mondanom és mindenkiben tudatosítani is szeretném, hogy nem fogunk hátradőlni, hiszen már jó ideje mindenki a felkészülési időszakon dolgozik. Szeretnénk minimális mértékben, akár már a szemünk előtt lebegő másodosztályt is figyelembe véve átszervezni a csapatot, hiszen lesz aki elmegy. Azt is látjuk, hogy van hova fejlődnünk, vannak olyan posztok, amelyeket szeretnénk még jobbá tenni – ehhez pedig kellenek új játékosok. Meglátjuk mekkora anyagi forrás áll majd rendelkezésre.

– Mekkora változtatást terveztetek és mennyire nehéz télen minőségi igazolást végrehajtani?

– Nem egyszerű a dolog. Minden játékos az első- vagy a másodosztályban szeretne játszani, a harmadosztály csak akkor érdekli őket, ha ugyanolyan béreket kaptak, de mi ezzel nem szeretnénk versenyezni. Annyit elmondhatok, hogy vannak kiszemeltjeink, el is kezdtük velük a tárgyalásokat és mindhárom csapatrészbe szeretnénk majd frissíteni.

– Vannak fiatalok is csapatban és nyilván lesznek is. Mennyire vagy elégedett velük?

– Azt mondhatom, úgy mint a többi fiatallal. Bekerültek a csapatba, vannak hullámvölgyeik, vannak jó időszakaik és próbálnak helytállni. Ez az osztály igen jó lehet számukra, hogy megszokják a felnőtt futballt és felvegyék a ritmust, a több pedig már szinte csak rajtuk és némileg a szerencsén múlik. Bízom benne, hogy hosszabb távon is lehet majd rájuk számítani és olyan mértékben fejlődnek, hogy akár a másodosztályban is meghatározó játékosok lehetnek!

– Mit lehet tudni a téli felkészülésről?

– December 6-ig együtt maradunk, addig edzések vannak. Ezután már csak az új évben, január 8-án találkozunk újból. Az egy hónapból két hét teljes pihenést kapnak a játékosok, a második két hétben viszont már lesz feladatuk, melyeket el kell végezniük. Elég hosszú, héthetes felkészülési időszak elé nézünk majd, az edzőmérkőzések összeálltak, megyünk edzőtáborba is, úgyhogy lesz dolgunk bőven.

– Figyelve a többi csoportot is, mennyire erős a bajnokság?

– Azt látom, hogy minden csoportban van 3-4 csapat amelyik kiemelkedőbb teljesítményt nyújt, de ettől függetlenül ezeknek a csapatoknak is voltak olyan mérkőzéseik, amelyeken vért kellett izzadniuk a győzelemért. Nekünk is volt több igen verejtékes meccsünk, olyan is hogy az utolsó-utáni pillanatban tudtunk gólt szerezni, de vezetjük a bajnokságot és azt szokták mondani, hogy a győzelmeket nem kell magyarázni. Félretéve a tréfát több olyan meccsünk volt, amelyeken rengeteg helyzetünk kimaradt, tehát ezen mindenképpen dolgoznunk kell. Nem lesz elég, ha csak minden negyedik-ötödik ziccert rúgjuk be, főleg ha az osztályozó mérkőzésekre gondolunk. Nehéz megítélni, hogy melyik csoport az erősebb, de akik vezetik bajnokságokat, azok nyilván nem véletlenül kerültek ebbe a pozícióba, tehát velük számolni kell és komoly ellenfeleknek számítanak.

M.B.

2017. 06. 07.   Archív, Archívum – 2017.

Nem éppen hálás feladat, amikor egy mélyponton lévő csapatot kell kirángatni a gödörből. Az idei szezonban ez kétszer is osztályrészedül jutott, de az eredmények azt mutatják, hogy sikerült megoldani a helyzetet. A csapat az ötödik helyen végzett, nyilván van benned keserűség miatta, hiszen akár jobban is alakulhatott volna a sorsunk. Ettől függetlenül a körülmények és az események függvényében, utólag már reálisnak tűnhet helyezésünk és adott időben mindenki megelégedett volna ezzel az eredménnyel is. Összeállt az új szakmai stáb, sikeresen felvételiztél a pro-licenc képzésre, rengeteg jótékonysági és közösségi tevékenységet végeztetek, ismét haladtunk az utánpótlással történő együttműködésben, épül az új stadion – úgyhogy sok minden történt.

– Együtt marad az új stáb?

– Mindenképpen úgy tervezzük és az egyeztetések is úgy folytak az egész utolsó időszak alatt, hogy együtt marad a stáb. Nyilván ezt majd akkor tudom biztosan kijelenteni, amikor minden egyes taggal sikerül majd megegyezni, de kilencven százalékos biztonsággal azt tudom mondani, hogy ebben a felállásban kezdjük el a munkát. Ennek egyébként személy szerint nagyon örülök, hiszen ez stáb javarészt az én választásom szerint alakult ki, akikkel nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni. A hiányosságokat, amelyek eddig megjelentek a munkában, azokat igen jól pótolják, valamint rengeteget segítenek nekem a hétköznapokban is – nem feltétlenül csak szakmai kérdésekben, hanem adott esetben mentális, illetve apróbb egyéb ügyekben. A Hanyecz Janival ketten maradtunk a régi stábból, az ő személye számomra mindig is nagyon pozitív volt, ezért szeretek vele dolgozni. A Papp Karcsi és a Makra Zsolti új tagok nálunk, de az eltelt időszak alatt abszolút bizonyították, hogy igenis helyük van a békéscsabai futball elitjében.

– Hogyan értékeled az egész szezont és mire lesz szükség a továbblépéshez?

– Szeretném a bajnokságot három, vagy inkább négy szakaszra bontani. Az első félévünket kettősség jellemezte, hiszen rendkívül rosszul kezdük a bajnokságot. Ennek miértjére már sokszor próbáltunk válaszokat keresni, illetve többször megpróbáltuk azokat a dolgokat fellelni, ami odáig vezetett, hogy az első öt fordulóban csupán egyetlen pontot szereztünk. Részben sikerült megtalálni és korrigálni a hibákat, bár úgy gondolom az akkori rossz kezdésünket az első osztályt követő, túl hosszú pihenőidőszak okozta és az a kicsit rövidebb felkészülési rész, amikor már tényleg az egész keret a rendelkezésünkre állt. Ebből valamilyen szinten az következett, hogy későn állt össze az együttes. A szakasz végén nehéz helyzetben kellett beugranom Zoran helyére, szerencsére nagyon jól sült el a dolog és talán kellett egy új impulzus a csapatnak, hogy kilábaljon ebből a hullámvölgyből. Nem feltétlenül a személyemre gondolok, egyszerűen csak lehet, hogy valami újra volt szükségük. A folytatásban helyreállt a rend és egy nagyon sikeres őszt tudtunk produkálni, odaértünk a feljutást jelentő pozíciók közelébe. Akkor még mindenki bízott abban, hogy a minimális hátrányt le tudjuk majd dolgozni. Következett a téli felkészülés, amikor ismét arra lehetett következtetni, hogy minden rendben lesz – hiszen jól sikerültek a felkészülési mérkőzések, elvégeztünk minden olyan munkát, melyeket beterveztünk. Mégis valami nem működött, valami elcsúszott és kisértetiesen az őszihez hasonlóan kezdtük a tavaszt – akkor is egy pontot tudtunk produkálni – bár csak négy mérkőzésből, hiszen a balmazújvárosi egy elmaradt meccs pótlása volt. Nagyon beragadtunk a rajtnál és akkor már attól féltünk, hogy teljesen el is úszott a feljutás lehetősége, mivel a 9. pozícióig csúsztunk vissza és 12 pontra voltunk a feljutást jelentő második helytől. Ekkor történt meg a csere és Zoran ekkor döntött úgy, hogy nem vállalja tovább a munkát. Ebben a pillanatban éreztem azt a szakadékot a csapat és közötte, ami talán oda vezetett, hogy meghozza ezt a nem könnyű döntést. Valami már nem stimmelt, mondhatnám úgy is, hogy a kémia már nem működött. Én is úgy éreztem, hogy valaminek változni kell ahhoz, hogy a gödörből kimásszunk. Mindig az idő dönti el, melyik a jó döntés ilyen helyzetben: vagy az edző áll fel, esetleg játékos "áldozatokat" hozunk?! Zoran elhatározása után a vezetőség engem kért fel a bajnokság végéig a vezetőedzői pozícióra, amitől – megmondom őszintén – abban a helyzetben igencsak tartottam. Sokkal nagyobbat tudtunk volna bukni, mint nyerni – hiszen abban az időszakban már szinte a kiesés szele is megcsapott minket. Nagyon szoros volt a bajnokság és adott esetben sajnos ehhez sem kellett volna túl sok hiba. Úgyhogy volt bennem félsz, nehogy az életem első profi és igazán komoly munkájából negatívan jöjjek ki, de mint sportember juszt is vállalnom kellett ezt a kockázatot – azért is kezdtem el edzősködni, hogy az ilyen nehéz szituációkat is meg tudjam oldani. Az én lebontásomban ezután következett a bajnokság harmadik szakasza, amikor 14 mérkőzés állt még előttünk. Két nap állt rendelkezésünkre, hogy Kisvárda ellen megfelelően felkészülve fussunk ki a pályára. Ezt a 48 órát senkinek sem kívánom, még azt sem tudtam, hogy végleg én maradok vagy, hogy Zoran munkaviszonya mikor szűnik meg. Minden teljesen képlékeny és bizonytalan volt és ezt a csapat sajnos meg is érezte. Egy nagyon gyenge meccset játszottunk – bár hozzáteszem, hogy a hozzáállás rendben volt és talán ennek is köszönhető, hogy pontot tudtunk szerezni. Majd következett egy olyan sikeres széria, amelyre álmomban sem gondoltam – engem is meglepett, hogy ilyen hosszúra tudtuk nyújtani győzelmi sorozatunkat. Vártam és tudtam, hogy következik majd egy újabb hullámvölgy, amelyet személy szerint jóval korábbra gondoltam. Sajnos be is következett és pechünkre pont akkor, amikor egy hét alatt három mérkőzést kellett lejátszanunk. Ott eléggé meg is látszódott az együttesen az újabb mélypont, hiszen a 270 perc alatt mindössze egy bajnoki pontot tudtunk gyűjteni és akkor teljesen el is úszott számunkra a feljutás kérdése. Az utolsó rész megint jól sikerült, akkor olyan dolgokat és eredményeket tudtunk produkálni, amelyek bizakodásra adnak okot. Remélem, hogy ezek a "kilengések" a következő évadban már teljesen el fognak tűnni, illetve minimalizálni tudjuk ezeket. A sikerhez igen kiegyensúlyozott teljesítményre van szükség, ehhez pedig egy olyan játékosállományra, amellyel sokkal több lehetőségünk van forgatni a keretet és igenis pihentetni olykor egy-egy meghatározó játékost. Az lehet a kulcs, ha 16-18 azonos képességű játékos áll rendelkezésre és bátran tudunk bárkit helyettesíteni. Talán ebben egy kicsit le voltunk maradva az élmezőnytől, hiszen nálunk egy szűk gerinc volt, aki végig tudta játszani a bajnokságot és amikor kiesett valaki, akkor nehezen tudtuk pótolni. Ezzel természetesen nem azt szeretném mondani, hogy nem volt értékes a keretünk, hanem valószínűleg nem állt mindenki azonos szinten.

– Mi az elképzelésed a csapattal kapcsolatban, figyelembe véve a távozókat és a jövőbeni új érkezőket?

– Volt labdarúgóként abszolút azt vallom, hogy akkor tud egy játékos a cserepadról is segíteni, ha folyamatosan tűzben van tartva. Edzhetünk bármennyit, bármilyen keményen – a mérkőzéseket semmi sem fogja tudni pótolni. Sajnos az is bebizonyosodott az elmúlt idényben, hogy még egy NB III-as meccs sem tudja azt a szinten képviselni, ugyanazt a hatást kiváltani, mint egy másodosztályú mérkőzés. Hiszen azok a játékosok, akik rendre ott kaptak szerepet és néha be kellett ugraniuk az első csapathoz, nem biztos, hogy tudták hozni azt a minőséget, amit tudnak vagy éppen elvártunk tőlük. A jövőbe tekintve azt szeretném, ha olyan keretet tudnánk kialakítani és a távozók helyére olyan játékosokat igazolni, akik az adott posztjukon kellő konkurenciát tudnak generálni a már meglévő játékosokkal szemben és tényleg azt elérni, hogy minden egyes posztra legyen két azonos képességű labdarúgónk, akik bármikor versenyhelyzetbe tudják helyezni a másikat – csak így lehetne egészséges egyensúlyt és plusz motivációs tényezőt a képletbe vinni. Csak ilyen focistákkal tudnánk adott esetben minőségi hátrány nélkül pótolni egy-egy játékost, úgyhogy azt szeretném elérni az új szezonban, hogy 20 olyan sikerre éhes tag alkossa a keretet, akik bármikor bevethető állapotban vannak és mindig minőségben is hozzá tudnak tenni az adott mérkőzéshez. Emelett szeretném elérni, hogy sokkal támadóbb szellemű csapatot tudjunk kialakítani és nem feltétlenül személyi kérdésekre gondolok, hanem legfőképp a gondolkodásra. Némileg át kell állítani a játékosok filozófiáját, illetve a saját elképzelésünket megfelelőképpen rájuk kell erőltetnünk. Úgy gondolom, hogy az előttünk álló hathetes felkészülés folyamán ezt el tudjuk majd érni.

– Hogy alakul a nyári program és milyen célt fogalmaztatok meg a felkészülés, valamint a következő bajnokságra vonatkozólag?

– Sokszor elmondtam már, hogy minden edzőnek más a stílusa – így én is bizonyos dolgokat másképp gondolok. Ez így is van rendjén a labdarúgásban, hiszen ha egyformák lennénk, nem is lenne érdekes és izgalmas a foci. Mindenképpen szeretném a saját elgondolásaim alapján kialakítani a csapat stílusát és egy olyan Békéscsabát képzeltem magam elé a következő szezonban, amely hazai környezetben leginkább, mindig próbálja kiszolgálni a közönséget és akarjon támadó futballt játszani. Nyilván ennek csak akkor van realitása, ha ez eredménnyel is párosul majd – bízom benne, hogy ebben sem lesz hiány. Emelett sokkal dinamikusabb, tempósabb és feljebb védekező csapatot szeretnék júliustól látni, ezért a tervünk az, hogy agresszív, nyomást gyakorló játékkal kell előrukkoljunk – főleg a hazai meccseken. Ennek érdekében sok mindennek kell változnia, ami persze nem azt jelenti, hogy az eddig elvégzett munka nem volt jó, hanem azt, hogy a stílus változik majd és bízom benne, hogy ez a látványosság javára is válik. Ha ezekehez a dolgokhoz eredmény is kapcsolódik, akkor előbb-utóbb a nézők is fogják ezt értékelni és vissza fognak térni a stadionba. Remélem, hogy ismét olyan futballt láthatunk majd, amely sokszor jellemezte az elmúlt évtizedekben a békéscsabai labdarúgást és tényleg őszinte, nyílt focit szeretnénk játszani itthon. Nyilván, hogy idegenben mennyire tudjuk ezt megvalósítani az függ attól is, hogy az adott ellenfél milyen játékot fog képviselni, de azt szeretnénk, ha egy olyan csapat alakulna ki, amely bármikor-bárhol rá tudja erőltetni az akaratát az ellenfélre. Tudom, hogy ez egy nehéz és hosszú folyamat lesz, sok munka vár ránk és éppen ezért a felkészülésünk is hosszúra nyúlik majd. Nagyon kevés pihenőt kaptak a játékosok és a szabadság után rengeteg olyan dolgot kell megvalósítani, melyekhez türelem és kitartás szükséges részünkről és a közönség felől egyaránt. Ezúton is szeretném a türelmüket és megértésüket kérni, hiszen a terveink megvalósításához vezető út rögös lesz és az edzőmérkőzések folyamán biztosan fogunk olyan pofonokba szaladni, amelyek szükségesek ahhoz, hogy időben kiderüljenek a hibák. Higgyék el, azon dolgozunk majd, hogy a bajnokság kezdetére minden a helyére kerüljön és az edzőmérkőzések számát, az ellenfelek komolyságát is figyelembe véve, próbáltuk ezt abszolút úgy irányítani, hogy megfelelőképpen szolgálják az érdekeinket. Azon leszünk, hogy az első mérkőzésre már egy olyan együttes fusson ki a pályára, amely megtanulta és alkalmazni tudja az új játékrendszert, illetve elsajátította azokat a dolgokat, amelyeket szeretnénk. Tisztában vagyunk azzal, hogy életünk egyik legnehezebb felkészülése következik, hiszen rengeteg időt töltünk majd együtt, nagyon sokat edzünk mennyiségben és időtartamban, dinamikában egyaránt. Úgy állítottuk össze a programot, hogy a nap 24 órájából szinte többet leszünk együtt, mint a családunkkal – ez azonban hozzátartozik egy profi sportoló életéhez, ez így van rendjén. Remélem, hogy mindez a sikert fogja szolgálni és akkor a pozitív visszajelzés sem marad el.

Mindig azt vallottam és úgy gondolom, hogy külön kell választani a vezetőség és a csapat célkitűzéseit. Úgy kell ezt érteni, hogy én az adott együttesemmel akár játékosként, akár vezetőedzőként azt fogom megfogalmazni, hogy nyerjük meg a bajnokságot. Ha ez nem így lenne, akkor nem lennék sportember és sok értelme nem lenne az egésznek. Bármibe kezdtem az életem folyamán, mindig nyerni akartam – teljesen mindegy, hogy milyen apróságról volt szó – mindig győztes akartam lenni. Ugyanezt képviselem most az öltőzőben is és úgy próbálom őket felkészíteni a következő szezonra, hogy ez legyen számukra az elsődleges – úgyhogy bátran ki merem jelenteni, célunk a bajnokság megnyerése. A vezetőségnek természetesen több más tényezőt is figyelembe kell vennie ahhoz, hogy részükről bármilyen cél meghatározása konkretizálódjon. Ez sokkal összetettebb feladat és nekik elsősorban azokat a körülményeket kell megteremteni, amelyek reálisan lehetővé teszik számunkra a csapat által megfogalmazott elképzelést. Egy azonban biztos, mindenki úgy készül, hogy élcsapat legyünk és a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a következő évből. Tudom, hogy sokkal nehezebb és még kiegyensúlyozottabb bajnokság vár ránk, hiszen rengeteg olyan csapat van, aki bejelentkezett az első osztályért. Gondoljunk csak például a feljutók közül a Győrre, amely egy tradicionális, nagy múltú klub és minden feltételük adott lesz ahhoz, hogy versenyben legyenek. De említhetném még a Nyíregyházát, akik egészen biztosan nem fognak még egyszer ilyen rossz szezont produkálni, vagy akár a két kiesőt, az MTK-t és a Gyirmótot, akik szeretnének gyorsan visszajutni. Azok  a csapatok, akik most lemaradtak az NB I-ről – Kisvárda, Zalaegerszeg, Soroksár – hiszen ők is olyan háttérrel rendelkeznek, amely mindenképpen előbb-utóbb felfelé történő osztályváltásra predesztinálja őket. Egy szó, mint száz: a következő szezonban sem fog változni az a körülmény, hogy a tabella végén elhelyezkedő csapatok is bármikor képesek lesznek pontot-pontokat rabolni az élmezőnytől. Annyit szeretnék még a közvélemény felé elmondani, hogy az erősítéseket, illetve az igazolásokat természetesen figyelembe kell venni, de nem szabad olyan nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek a dolgoknak. Nem azon fog múlni a bajnokság, hogy milyen játékosokat igazolunk, hanem azon, hogy az adott keretet – amely a rendelkezésünkre áll – milyen szintre tudjuk felhozni, milyen munkát tudunk velük elvégezni és milyen egységet tudunk velük kialakítani. Azt vallom, ha egy csapat egységes, megfelelő állapotban és jól fel van készítve, akkor ebben az osztályban nagyon könnyen oda tud majd érni. Ilyen apróságok dönthetik majd el, hogy egy-egy csapat a tabella melyik részén helyezkedik el. Az a célunk, hogy az egységesség és a békéscsabai szellem kialakuljon és tényleg egy olyan csapat fusson ki hétről-hétre a pályára, amely megalkuvás nélkül a klubját és szurkolói érdekeit előtérbe helyezve, méltóképpen tudja képviselni az Előrét.

Szerzői jog:
http://1912elore.hu/site/adatvedelem/szerzoi-jog/

2017. 04. 20.   Archív, Archívum – 2017.

Az erőnléti edző feladata a játékosok kondicionális képességeinek, gyorsaságának, állóképességének, koordinációjának és rugalmasságának fejlesztése. Papp Károly néhány hete felel első csapatunk megfelelő fizikai állapotáért és az eltelt rövid idő alatt sikerült sérültjeink számát szinte nullára redukálnia. Túl vagyunk már több jól sikerült mérkőzésen, így elérkezettnek láttuk az időt egy bemutatkozó interjúra.

– Hol dolgoztál eddig, mit kell rólad tudnunk?
– Békéscsabán kezdtem edzősködni 1999-ben, az Előre utánpótlás képzésében. Amikor 2003-ban a klub tönkrement, több kollégámmal együtt nekem is el kellett jönnöm. Azóta is Békés megyében élek, több egyesületnél is dolgoztam és három évvel ezelőtt kerültem újra a Békéscsabához. Boér Gábor felkérésére érkeztem az első csapat kötelekébe, ahol konkrétan április elején kezdtük meg kollégáimmal együtt a közös munkát. Egy erőnléti trénernek más-más feladata van a felkészülés során és bajnokság közben. Jelen pillanatban azt kellett minél gyorsabban elérnünk, hogy sérült játékosaink gyorsan visszakerülhessenek az első keretbe és teljes értékű munkát tudjanak végezni. Büszkén mondhatom, hogy az elmúlt hétvégére már csak egy maródi játékosunk maradt.  A feladat másik, lényeges része a fizikai kondicionálás, bár szezon közben ez nyilván kisebb hangsúlyt kap, mint egy nyári vagy téli felkészülés folyamán.

– Túl vagy már néhány éles bevetésen az első csapattal. Hogyan értékeled szempontodból az eddigi eredményeket?
– Nem igazán az én szempontjaim lényegesek, hanem a csapaté. Tizenkét pontos lemaradással indult ez a sorozat, ebből a mai napra már csak kettő maradt a feljutó, második helyet figyelembe véve. Nagyon pozitívnak érzem a közösséget, mindenki igyekszik rengeteg plusz és tudatos munkát fektetni abba, hogy elérhessük célunkat. Vezetőedzőnk kiválóan motiválja a játékosokat, jól tud hatni az emberekre és az, amit az öltözőben képvisel, természetesen megjelenik a pályán is.

– Mennyiben több vagy más jellegű a feladatod az első csapatnál?
– Igazából nincs különbség. Egy gyermekkel ugyanannyit és ugyanúgy kell foglalkozni, mint egy felnőtt játékossal. Nyilván az előírt feladatok jellege teljesen más, de a lényeg ugyanaz: mindenkiből egyéni adottságai és lehetőségei függvényében hozzuk ki a legtöbbet.

– A szezon vége felé különösen lényeges kérdés a sérülések elkerülése. Mit és hogyan tesztek meg ezért, milyen állapotban vannak játékosaink?
– Kétféle sérülés fordulhat elő egy mérkőzésen vagy edzésen: kontakt vagy non-kontakt. Utóbbiról akkor beszélünk, amikor úgy következik be a nem kívánt esemény, hogy nem volt ütközés vagy fault. Érdekes módon az ilyen jellegű defektusokból sokkal többet szoktak a labdarúgók elszenvedni, mint a tényleges találkozások alkalmával – nagyjából 70-30 százalék az arány. Pontosan ötödik hete dolgozunk és azóta nincs újabb sérült a csapatnál, amit a megfelelő gyakorlatok alkalmazásával igyekszünk majd a jövőben is, a lehető legnagyobb hatékonysággal elérni. Ennek egyik eklatáns példája a mérkőzések utáni kötelező levezetés, az ehhez szükséges eszközökkel (pl. SMR-hengerek), nyújtásokkal, futásokkal, hidegvizes fürdővel. Játékosaink abszolút pozitívan állnak a feladathoz, hiszen saját érdekük, hogy a következő mérkőzésen is tudjanak majd játszani. Úgy érzem, hogy módszereim a sok éves tapasztalaton és a megszerzett tudáson, valamint tudományos konzekvenciákon alapulnak – ezzel együtt természetesen minden kollégának meg kell adni a tiszteletet, amikor egyéni elgondolásait viszi a munkába. Ezekben a kérdésekben teljes mértékben a saját filozófiámat képviselem, ezért felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy a sok mérkőzés miatt különösen fontosnak tartjuk, hogy az adott meccs vége után, azonnal kezdjünk el készülni a folytatásra. Mivel úgy tűnik, hogy ennek van egyfajta pozitív hatása, így a jövőben is folytatjuk az ilyen jellegű gyakorlatokat. A non-kontakt sérülések nagy számban fordulhatnak elő például olyan esetben, amikor a labda elrúgása közben sérülnek meg, mivel abban a pillanatban már a játékostársa vagy egy következő szituációra figyelnek, tehát másra koncentrálnak – nem konkrétan a lábaikra vagy egyéb testrészeikre. Az ilyen helyzetekre is lehet tudatosan készülni és az ehhez szükséges képességek a felnőtteknél is fejleszthetők, ennek érdekében már a bemelegítésnél olyan gumiszalagokat és egyéb eszközöket tudunk használni, amelyek segítik a labdarúgó-mozgáshoz különösen fontos mélyizmok bekapcsolását. Úgy vélem, hogy eddig sikerrel megoldottuk a feladatot, de a továbbiakban sem fogunk unatkozni, hiszen egy esős időszak következik – csúszós, mély pályákkal. Bízom benne, hogy a megkezdett közös, összehangolt és tudatos munka a továbbiakban is meghozza gyümölcsét!

2017. 04. 20.   Archív, Archívum – 2017.

Boér Gábor vezetőedzőnk továbbra is nagyon fontosnak tartja a lelátókról érkező biztatást, szurkolást – hiszen ez óriási lendületet és extra motivációt adhat a továbbiakban is csapatunknak. A hétvégi Csákvár elleni hazai mérkőzésen különösen lényeges, hogy minél jobban megteljenek a lelátók, hiszen van miért visszavágnunk a Fejér megyeieknek! A labdarúgás sport végső soron a szurkolókért van és létezik, ők tartják életben és ezt egyaránt érezni kell a klubnál dolgozóknak, a szakmai stábnak, játékosainknak és minden lila-fehér érzelmű szimpatizánsunknak!

Boér Gábor üzenete: – A bajnokság utolsó szakasza következik és szerencsére sikerült olyan pozícióba verekedni magunkat, amely megint bizakodásra adhat okot. Mindenképpen hatalmas szükségünk lenne szurkolóink további segítségére, akik nagyon sokat kellett böjtöljenek a jó eredményekért és kitartottak mellettünk jóban-rosszban egyaránt. A továbbiakban is azt szeretnénk tőlük kérni, hogy még nagyobb lelkesedéssel és létszámban buzdítsanak minket, hiszen erre igen nagy szükségünk lenne! Az utolsó szakaszban is sűrű lesz a program, rengeteg mérkőzés vár ránk és sokat dolgozunk azért, hogy hasonlóképpen jó eredményeket érjünk el. Céljaink elérése drukkereink nélkül biztosan nem lehetséges, ezért mindenkit arra kérünk, hogy már most, a hétvégén is látogasson ki a Kórház utcai Stadionba és biztassa a fiúkat, tegyenek meg mindent azért, hogy újra sikeresek legyünk! Nagyon szeretnénk, ha ismét tömött lelátók előtt tudnánk játszani – ez biztosan tovább inspirálná labdarúgóinkat egy jó teljesítmény elérésére és így egészen biztosan tudnánk valamicskét visszaadni abból a sok jóból, amit kaptunk tőlük és ami akár egy életre szóló élményt jelenthet. Bízom benne, hogy együtt sikerül elérnünk a célt, amelyet közösen kitűztünk magunk elé! Akkor tudunk újra hatalmas sikereket elérni, újra nagy klub lenni, ha mindenki átérzi ennek jelentőségét és mindenki teljes vállszélességgel, pozitívan odateszi magát és kiáll a csapatáért! Szerencsére már most is érezzük és köszönjük, hogy jó irányban változtak a dolgok, de a továbbiakban ennél még többre, még nagyobbra van szükség! Rajtunk nem múlik majd, ezt megígérhetem!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!