Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Címkézett bejegyzés
Preisinger Sándor 2020. szeptember 16. óta a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője, így egy teljes szezont még nem tudhat maga mögött. A kispadon 2020. szeptember 27-én tudott először helyet foglalni, és azóta 29 mérkőzésen keresztül irányította a Lilákat. A 2020/2021-es rapszodikus szezonban, a csapattal együtt megjárta a poklot és mennyet egyaránt, így a 2019/2020-as bajnoki évhez hasonlóan a 15. pozíciót sikerült megszerezni. Van tehát miről beszélni, ezért a mögöttünk álló időszakról, az együttes helyzetéről, jövőképéről és sok minden másról is megkérdeztük.
– Nehéz hónapokon van túl a csapat?!
– Inkább azt mondanám, hogy nehéz éven. Az október 18-i Csákvár elleni mérkőzés után ért el minket a járvány, azóta pedig gyakorlatilag csak a mozdony nem ment keresztül rajtunk. Előkerültek a korábbi időszakokból visszamaradt, talán már évek óta húzódó sérülések, több játékosunkat betegségek és további traumák vonták ki munkából, ezáltal egy olyan dominó effektus indult el, amit egészen a szezon végéig nem sikerült megállítani. Ahogy számolgattam 17 labdarúgót betegített meg a vírus, és további 9 sérültünk is volt, úgyhogy nagyon-nagyon nehéz év volt nemcsak nekem, hanem másoknak is, hiszen olyan problémákkal szembesültünk, amivel még soha-senki nem találkozott.
– Csalódtál bármiben Békéscsabán vagy azt kaptad, amit vártál?
– Az elért eredmény miatt nyilván csalódott vagyok, de a körülmények és a események tükrében reálisan kell szemlélni a dolgokat. Talán a prevenciós- és rehabilitációs háttér az a komponens, amit ki tudnék emelni, hiszen ez majdnem teljesen hiányzott, amikor átvettem a csapatot. Sok esetben sajnos diagnózisokig sem jutottunk el, mert több sérültünk kezeléséhez, gyógyításához gyakorlatilag nincs helyben szakember. Ez valamilyen szinten borzasztó helyzet, hiszen a játékosok szanaszét jártak a kezelésekre, úgyhogy ezt mindenképpen meg kell oldanunk valahogy a jövőben. Sok fejleszteni való van még az infrastruktúrával kapcsolatban is – látható, hogy a létesítmény gyakorlatilag félkész állapotban van -, hiszen többször az edzéseink helyszínén is igencsak gondolkodnunk kellett. Nyilván megold az ember mindent, mert nincs lehetetlen helyzet, de amikor ilyesmivel is kalkulálni kell, akkor az természetes módon nem biztos, hogy az eredményesség malmára hajtja a vizet. Ahogy hallottam, többször az edzésekkel kapcsolatban is megfogalmazódtak kritikák, amit némileg furcsállok, hiszen rajtunk kívül gyakorlatilag senki sem látogathatta a foglalkozásokat?! Továbbra is azt hiszem, hogy egy-egy héten nem a mérkőzés a legnagyobb a terhelés, legalábbis nem szabadna annak lennie. Attól kezdve, hogy belekerültünk a sérülés-betegség spirálba, elveimmel ellentétben több olyan játékost is szerepeltetni kellett a bajnokikon, akik nem voltak még erre felkészülve vagy a betegségük okán, vagy azért mert az egészségügyi problémáik miatt még nem tudtak annyit edzeni, olyan szintre visszajönni, amivel ki lehet menni a meccsre. Ez a 22-es csapdája kényszerpálya volt végig, de próbáltunk úgy sakkozni, hogy a csapat ki tudjon állni, megfelelő minőségben tudjon játszani, hiszen ha megnézzük a COVID után nyolc olyan mérkőzésünk telt el, amikor tulajdonképpen nem az első keret játszott, vagy az első keret nem éppen ideális állapotban lépett pályára. Egy 38 mérkőzésből álló bajnokságban 8 meccs rengetegnek számít, több mint egyötöd része és ez a tény is nagyban meghatározta azt, hogy nem az első hétben küzdöttünk, hanem a táblázat második felében. Az edzések minőségét megpróbáltuk olyan szintre emelni, ami egy NB2-es bajnokságban elvárható, tehát voltak keményebb edzések is, de összehasonlítva korábbi csapataimmal, lényegesen vissza kellett venni a minőségből és a tempóból. Ebből és a korábban említett körülmények összességéből óhatatlanul következett a rosszabb szereplés, amiből szezon közben már nem volt kiút. Teljesen jogos a felvetés, hogy miért volt és van ennyi sérült?! Mitől van az, hogy nincs megfelelő erőnlét? Kívülállóként én is ezt kérdezném, de azt mindenkinek meg kell értenie, hogy egész egyszerűen nem tudtunk edzeni, illetve nem voltak olyan minőségű edzések, amelyeket ez a talán minden idők egyik legkomolyabb másodosztályú bajnoksága megkövetelt volna. Amúgy pedig azok közül, akiknek játszania kellett volna az adott hétvégén, körülbelül 10-12 olyan játékos volt igazából, akik – nem szeretnék ezzel senkit megbántani – NB2-es szinten voltak, a többiek pedig a megyei bajnokságból, vagy az U19-ből kerültek fel, és azt tudni kell, hogy ez nem ugyanaz a szint. Sajnos azt kell mondanom, hogy a keret legalább fele sajnos nem volt alkalmas a folyamatos játékra a másodosztályban, és ennek fényében lett egy alapcsapat, amelynek muszáj volt szinte állandóan pályára lépnie, ráadásul köztük is volt olyan, akiket apróbb sérülések hátráltattak. Ezért aztán vigyázni kellett, nem tudtunk úgy rájuk pakolni és igazából a mérkőzések váltak a fő terheléssekké. Ezekből következően kényszerpályán mozgott a szakmai stáb is, hiszen én is inkább harapdáltam a kezem, mint hogy egy-egy játékost vagy formahanyatlás, vagy éppen nem megfelelő állapot miatt kihagyjak a keretből, gyakorlatilag nem tudtam megtenni. Korábbi tapasztalásaimmal ellentétben ez volt az első olyan eset, amikor az előbb elmondott okok miatt, egyszerűen lehetetlenné vált a csapatot olyan szintre hozni, amilyenre én és a klubvezetés elképzeltük. Összegezve, abszolút igazat adok mindazoknak, akik kívülállóként ezt látják, hiszen valóban félkész, illetve félig sérült játékosoknak kellett helytállni fordulóról-fordulóra. Arra is kitérnék, ha már itt tartunk, hogy a csapat nagyobb részénél amúgy rendben volt és van a mentális hozzáállás, tehát akarnak teljesíteni, akarnak focizni, csak éppen az adott pillanatban még nem voltak erre felkészülve-felkészítve.
– Gondoltad volna, hogy esetleg még a másodosztályú tagság is veszélybe kerülhet?
– Szerencsére konkrétan ez a helyzet nem következett be, hiszen 11 ponttal végeztünk az első kieső előtt és legközelebb hét pontnyira voltunk, de nyilván megfordult mindenki fejében, amikor csúcsosodtak azok a problémák, amelyek végül is folyamatosan jelen voltak. Tegyük a szívünkre a kezünket: ennyi hiányzót ez a keret nem bírt el. Természetesen a klub tradícióit és törekvéseit is szem előtt kellett tartani, és ebből azért az is következik, hogy az utánpótláskorú játékosok – a rendes körülmények közöttinél – jóval nagyobb számban történő szerepeltetésével, egyelőre nem vagyunk olyan állapotban, hogy előbbre tekintsünk. Nyilván valamilyen szinten vannak és lesznek is igénybeli különbségek – legyen bármilyen szakmai stáb – a játékosok és az edzők között, de ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy ehhez a szinthez egy megfelelő erősségű keretre és a hozzá tartozó minőségi munkára van szükség. Ebben az évben sajnos egyik sem tudott rendelkezésre állni és megvalósulni, úgy ahogy az elvárható lett volna és ahogy azt a szurkolók is teljesen jogosan elvárják.
– Ha visszatekintesz a szezonra, van valami, amit megbántál vagy amit utólag másképp csinálnál?
– Nehéz kérdés ez ilyen szempontból, hiszen szokták mondani, hogy utólag könnyű okosnak lenni. A felkészítés fizikai része gyakorlatilag kényszerpályán volt végig, de úgy gondolom a játékosok és az edzők közötti bizalomnak kölcsönösnek kell lennie, és ez a dolog néha nem volt teljesen egyensúlyban. De azt is tudjuk, hogy minden csapatban előfordulhat és elő is fog fordulni ilyesmi, ez azonban engem személy szerint elég negatívan érintett. Nyilván megtapasztaltam dolgokat, ebből pedig leszűrtem a konzekvenciát, hogy lesznek és kellenek változtatások ezen a téren is.
– Milyen változásokkal, változtatásokkal számolhatunk, lesznek-e igazolások és távozók?
– Klubigazgató úrral együtt összeállítottunk egy a klub számára elérhető és előremutató játékos-listát, amelyből minél nagyobb számban szeretnénk a következő idényben az Előre keretében tudni a kiszemelt labdarúgókat. Ez nagyságrendileg 5-6 ember érkezését jelentené, ami véleményem szerint azt eredményezné, hogy vagy egy posztra lenne két, vagy két posztra lenne három játékosunk, ezáltal tisztességesebb versenyhelyzet alakulhatna ki a csapaton belül. Ezzel pedig a munka minőségét is tudnánk felfelé húzni, valamint ha a második csapat felkerül a harmadosztályba, akkor viszont az a 6-7 játékos, aki még nem egészen tart az NB2-es szintnél, minimum egy évet el tudna olyan hasznos körülmények között tölteni, ami épülésükre szolgálna. Emellett pedig nagyon szeretnék egy olyan szakembert is a stáb tagjai között tudni, aki a rehabilitációs-prevenciós feladatokat teljes egészében tudná koordinálni és felügyelni, hogy időben megakadályozzuk azokat a dolgokat, amelyek miatt egy-egy játékosnak például folyamatosan Budapestre kell járnia kezelésekre, és tulajdonképpen hetek telnek el azzal, hogy azt sem tudjuk egészen pontosan, hogy mi a baja. Mindemellett nagyon jó lenne, ha a hosszabb ideje sérült játékosaink végre felépülnének és teljes értékben a rendelkezésre tudnának állni.
– Hogyan tovább? Mire számíthatunk a felkészülési időszakban?
– Mindenekelőtt rendbe kell tennünk néhány játékosnál az állóképességi problémákat, talán ez az egyik legfontosabb dolog. Ezért aztán két hét múlva elkezdenek egy háromhetes futóprogramot, hogy mire elindul a csapat közös felkészülése, akkor már a speciálisabb, sportág specifikus állóképességre tudjunk sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni. Ez természetesen játékokon keresztül valósulna meg, de nyilván lesz lépcsőzés, valamint olyan erőfejlesztő dolgok, amelyek szintén hozzátartoznak a prevencióhoz, hogy megfelelő állapotban kerüljenek játékosaink a pályára. Aztán lesz egy hét, amikor a klubvezetésnek köszönhetően Telkiben készülhetünk edzőtáborban, és terveink szerint ezáltal minőségileg is előre tud majd lépni az együttes. Bízom benne, hogy a következő idényben nem csak egy-két mérkőzésen tudjuk majd megmutatni, hogy mi van a csapatban, hanem a kilengéseket minimalizálva, végig megbízható, stabil teljesítmény tudunk majd nyújtani. Ha mindez meg tud majd valósulni, akkor a Békéscsaba ismét a táblázat első felébe tartozhat majd. Terveink szerint 5-6 felkészülési mérkőzésen lépünk majd pályára: az első két héten még nem, utána viszont hetente 2-2 mérkőzés szerepel az előzetes programban.
Ifj. Láza Jánosnál nem volt kérdés, hogy híres édesapja után ő is a labdarúgásban találja meg számításait. A 44 éves szakember jelenleg a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának szakmai munkáját segíti erőnléti asszisztens edzőként. János szerint kézenfekvő volt, hogy a foci lesz az az irány, amely felé elindul.
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Szekeres Adrián 2021. januárjában asszisztens edzőként, illetve videóelemzőként csatlakozott a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábjához. Az eltelt időszakról, pályafutásáról, tapasztalatairól kérdeztük riportunkban. Az interjút egyébként videón is megtekinthetik majd a 7.Tv Hosszabbítás című műsorában 2021. február 26-án (pénteken).
– Hogy indult játékos pályafutásod?
Mielőtt a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára kerültem, másfél évet eltöltöttem Újpesten, azelőtt pedig még óvodás koromban kezdtem futballozni a BFC-ben, amely a mai napig is Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület néven működik. Az akadémián két évet töltöttem, onnan kerültem fel az MTK felnőtt csapatába, ahol öt éven keresztül játszottam. Már az első évben magyar bajnoknak mondhattam magam, amire nagyon büszke vagyok. Utána kiestünk, visszajutottunk, a másodosztályban Magyar Kupa döntőt játszottunk a Debrecen ellen – abban a szezonban egyébként a Békéscsabát is megvertük és úgy jutottunk tovább. Mindezek után a Videotonhoz kerültem, ahonnan volt egy éves kölcsönadásom a Puskás Akadémiához és Dunaújvárosba, és a végén igazoltam Gyirmótra, ahol befejeztem az aktív labdarúgást. Másfél évet töltöttem itt, de az utolsó év sajnos a sérüléseim miatt szinte csak rehabilitációval telt.
– Hogy emlékszel vissza az U20-as válogatottal elért sikerekre?
– Az a csapat kifejezetten erős és nagyon jó közösség volt, úgyhogy az elért sikereket már az azt megelőző U17-es Európa Bajnokságon is, vagy az U19-es Európa Bajnokságon – ahol kivívtuk a világbajnoki részvételt 2009-ben – számítanám. A VB-n elért bronzérem pedig örök emlék marad, ez mindenképpen nyomot hagy az emberben. Amikor találkozunk a társakkal, ez azóta is mindig téma. Véleményem szerint a legnagyobb erősségünk az volt, hogy 15-16 éves korunk óta együtt játszottunk, és 18-19 évesként az egységünk teljesen kibontakozott. Jó egység volt, amely alapvetően meghatározta a sikerességet.
– A felnőtt válogatottba viszont nem túl sokan kerültetek be. Miért alakult ez így szerinted?
– Emlékeim szerint azért 7-8 játékos bekerült a felnőtt válogatottba is közülünk. Van aki kevesebb lehetőséget kapott, van aki többet, de a mi generációnkból a mai napig játszanak még külföldi top-csapatokban is. Úgy gondolom, hogy az akkori szövetségi kapitánytól nem lehetett azt elvárni, hogy ezt az egész U20-as csapatot egy az egyben átemelje, hiszen akkor is voltak korszakos, meghatározó játékosok. Erre az egészre inkább büszkének kell lenni, hogy egy 23-as VB-keretből legalább nyolcan lettek válogatottak.
– Abban az időszakban kerültél a Videotonhoz, amikor rengeteg külföldi játékos érkezett és nagy terveket szőtt a csapat. Mi volt szerinted az oka annak, hogy végül nem sikerült itt megvetned a lábad úgy, hogy a kezdőben focizz évekig?
– Igen, az egy nagyon erős Videoton volt abban az időszakban, amikor 2012. nyarán oda igazoltam. Fiatal játékosként egy jelentős tanulási folyamatban voltam, attól függetlenül, hogy előtte már évekig játszottam akár az NB I-ben, akár a másodosztályban. Olyan játékosok voltak a Vidi keretében, akik később A-válogatottak is lettek, illetve sokkal komolyabb tapasztalatokkal bírtak – úgyhogy volt bőven konkurencia. Talán, ha egy kicsit türelmesebb vagyok és kivárom a soromat, akkor másképp alakulhatott volna.
– Végül Gyirmóton is megéltél egy sikert, hiszen feljutottatok az első osztályba. Milyen sérülések hátráltattak abban, hogy akár még a mai napig versenyszerűen focizzál, hiszen még csak 31 esztendős vagy?
– Féltávnál érkeztem Gyirmótra és már akkor is vezették a bajnokságot. Nagyon erős keret volt akkor Bene Ferenc irányítása alatt. Januárban érkeztem, az a fél év jól alakult, meg is tudtuk nyerni a bajnokságot, a beilleszkedéssel sem volt problémám, hiszen rengeteg olyan játékos szerepelt, akiket már ismertem. Ezután kezdődött a vesszőfutásom, hiszen volt egy edzőváltás – Bene Ferenc után Urbányi István vette át az irányítást. Ha csak a saját dolgaimat nézem, akkor jól sikerült a felkészülés, az első bajnoki mérkőzést végigjátszottam Mezőkövesden és ott történt egy sérülésem, de úgy nézett ki, hogy nem annyira súlyos, amiért cserét kellett volna kérnem. Utána kezdtem fájdalmat érezni a térdemben, amelyet meg is kellett operálni. Sajnos nem úgy sikerült a műtét és a rehabilitáció, ahogy annak kellett volna és onnan már nem tudtam visszajönni. Több komoly műtétet kellett volna még a lábamon elvégezni, hogy profi futballra jó legyen, de mivel már sok időt kihagytam, ráadásul az orvosok nem is tudták garantálni a végeredményt, így azt a döntést hoztam, hogy abbahagyom.
– Ebben az időszakban döntöttél úgy, hogy edzőként, majd videóelemzőként szeretnéd folytatni? Tudatos volt a váltás és a rákészülés?
– A legelső gondolat az edzősködéssel kapcsolatban Paulo Sousa irányítása alatt történt, amikor láttam hogy viselkedik a csapattal, mennyit foglalkozik a futballal, mennyit készül az edzésekre, a mérkőzésekre. Az volt egy olyan felismerés, és ettől kezdve végigcsináltam a C-licences, majd a B-licences képzést. A videoelemzés pedig akkor került képbe, amikor a B-licences képzést végeztem Czuczi Mátyás barátommal, aki a Videotonnál volt videóelemző. Engem mindig is az erőnléti oldal érdekelt, de hiteltelen lett volna, ha sérült lábbal nem tudok egy szabályos gyakorlatot bemutatni a játékosoknak, vagy a gyerekeknek, így ettől a dologtól gyakorlatilag elszakadtam. A Matyi mondta, hogy egy elemző rengeteg mérkőzést lát és teljesen más szemszögből vizsgálja a témát, ami kifejezetten érdekelt és ezért választottam ezt a lehetőséget a Szövetségnél. Három évig terveztem, ennél tovább nem szerettem volna videóelemzőként dolgozni, így két és fél év után elfogadtam a Dorognál az asszisztens edzői munkakört.
– A Spieler TV-nél is kaptál egy lehetőséget. Mennyire más egy stúdióban elemezni egy mérkőzést, mint mondjuk egy öltözőben?
– Nem egyszerű a dolog, főleg azért mert idő szűkében vagyunk és a nézőkre is figyelni kell, hogy ne untassuk őket felesleges elemzésekkel: egyszerű, érhető magyarázatokat kell adni, de gyakorlatilag ugyanúgy, mint egy csapattal az öltözőben. Gyakorlatilag beajánlottak a televíziónál, aztán megkerestek és érdekelt ez a lehetőség, főleg a Premier League. Szerintem ez a világ legerősebb bajnoksága, amelyből rengeteget lehet tanulni. Sok olyan mérkőzés jelen volt – akár támadás, védekezés vagy átmenetek, amit be tudtunk mutatni a gyerekeknek a válogatottakban, Dorogon, de már itt Békéscsabán is.
– Hogyan történik egy ilyen elemzés? Nézitek a meccset és folyamatosan szeditek ki a helyzeteket, szituációkat?
– Nem, a helyzeteket a rendezők kiszedik, ezekkel nekünk már nem kell foglalkozni. Inkább olyan dolgokat helyezünk fókuszba, amiket nem biztos, hogy minden néző észrevesz – hiszen ők teljesen más szemmel nézik a meccset. Ha például van egy-egy olyan dolog, ami visszatérő az adott csapatnál (például: játéképítés), akkor arra igyekszünk a félidőben, vagy a nem túl hosszú szünetek alatt felhívni a figyelmet.
– Hogy emlékszel vissza a dorogi időszakra, hiszen ez volt gyakorlatilag az első felnőtt csapatod?
– Nyilván új dolog volt, hiszen kiléptem a videóelemzői munkakörből és edzőként folytattam. Az elején igen érdekes volt, hiszen volt olyan játékos, aki idősebb volt, mint én. Némelyikkel még játszottam is együtt, vagy éppen ellene – tehát pikáns szituáció volt. Úgy gondolom, hogy ők is és én is jól kezeltük a helyzetet, a kulcs szerintem, hogy mindig magát adja az ember, meg kell maradni természetesnek, nem kell nagyon nagy újdonságokat behozni, így ha saját magát adja az ember, akkor előbb-utóbb elfogadják. A kölcsönös tisztelet azonban mindig megvolt.
– Térjünk át a jelenre, Békéscsabára. Hogy jött a megkeresés, milyen módon kerültél a Viharsarokba?
– Amikor Preisinger Sándort kinevezték Békéscsabán, már akkor szerette volna, hogy csatlakozzak. Ebben az időszakban még élő szerződésem volt Dorogon és nem lett volna korrekt onnan kilépni gyakorlatilag két hónap után. Mikor lejárt a szerződésem, akkor újra megkeresett, de amúgy is szinte napi kapcsolatban voltunk. Elmondta, hogy jól érzi magát Békéscsabán, tetszik neki a csapat és úgy látja, hogy van előrelépési lehetőség, van potenciál a klubban. Úgy gondolom, hogy ősszel jól teljesített a csapat, bár sajnos belekerültek egy olyan spirálba, ami ebben a koronavírusos időszakban szinte kivédhetetlen volt. A szezont szépen zárták, hiszen két győzelemmel sikerült a felépülések után befejezni az évet, és utána kezdtem én is itt dolgozni. Mindenképpen lényeges volt számomra, ahogy Sanyi beszélt a csapatról, vannak tehetséges fiatalok – látható, hogy jó pár játékos felkerült már az első csapathoz -, ami nagyon jó dolog. Bízunk benne, hogy országos szinten minél előbb kilábalunk ebből az egész helyzetből és végre visszatérhetnek a szurkolók is a lelátókra, amit nagyon fontosnak tartok. Még nem sok időt töltöttem Békéscsabán, de ezalatt is éreztük, hogy Békéscsaba mennyire futballszerető város, hiszen ha bármikor bemegyünk egy boltba, vagy a plázába, egyből megállítanak és kérdeznek, érdeklődnek.
– Mekkora lehetőséget látsz ebben a csapatban?
– Fogékonyak, tanulni és fejlődni szeretnének. Bizonyos játékosoknál gyorsabban, van akinél lassabban adaptálódnak azok a dolgok, amelyeket át szeretnénk adni. Ez így természetesen, hiszen akár életkorban sem egyformák, és biztos vagyok benne, hogy van köztük olyan játékos, aki még sosem kapott ennyit, mint amennyit kérünk tőlük. Oda-vissza türelmesnek kell lenni, mert azt látjuk, hogy meg akarják csinálni azokat az alapelveket, amiket kérünk, csak nyilván ők is szeretnek néha kicsit kapkodni. Ez is egy tanulási vagy beszoktatási folyamat, aminek nyilván kell idő, hogy eredménnyel is párosuljon.
– Profi videóelemzője nem volt még a csapatnak. Mennyit segíthet ez szerinted a csapatnak?
– A rengeteg adatból csak a lényeges információkat kell az edzők és a csapat felé prezentálni. Azt hiszem és azt vallom, hogy inkább videózzunk kevesebbet minden nap, akár csapat szinten, akár egyénileg, mert az a tapasztalat, hogy a hosszú elemzéseken már nem tudnak annyira figyelni a játékosok. Természetesen az általam előkészített anyagokban rajzok és feliratok is vannak, ezek is azt a célt szolgálják, hogy vizuálisan még jobban megjegyezhető, érthető legyen a dolog. A fiatalabb generáció amúgy is sokkal jobban képes vizuálisan elsajátítani a tudnivalót, sokkal inkább magukénak érzik. Az eltelt rövid idő alatt is abszolút pozitív, hogy a pályán már látjuk azokat a dolgokat, amelyeket próbáltunk átadni és kérünk tőlük.
– Preisinger Sándor és Tököli Attila kiváló támadók, te pedig kiváló védő voltál. Vannak-e a stábnál az edzéseken bizonyos előre kiosztott szerepek?
– Abszolút vannak, hiszen már alapból ha külön megyünk az edzéseken, akkor a Töki a támadókkal, én pedig általában a védőkkel foglalkozom. A pályán kívül is sok időt töltünk egymás társaságában, akár ha például bármilyen mérkőzést nézünk együtt, én mindig ki szoktam kérni a Töki véleményét, hiszen kivételes képességű támadó volt. Sokszor azt mondja, hogy támadóként mindig próbált védő fejjel gondolkozni, de így van ez velem is, hiszen próbálok támadóként gondolkozni a védelemről, úgyhogy jól meg tudjuk osztani a feladatokat. Több szemszögből közelítjük meg a dolgokat, de a vége gyakorlatilag mindig az, hogy ugyanoda tudunk kilyukadni, ami reményeink szerint a csapat sikerét fogja szolgálni.
– Hosszú távon mi lehet a cél Békéscsabán? Esetleg az első osztály?
– Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre nem nekem kell válaszolni, hiszen a célokat nem én határozom meg. Azt látom az eltelt rövid idő alatt mind a tulajdonos, mind pedig a klubvezetés részéről, hogy nyugodt légkör van, nincs kapkodás, bíznak a csapatban és a stábban. Úgy érzem, hogy a türelem is megvan, hogy a munkának beérhessen a gyümölcse. Személy szerint, ha célt kellene megfogalmaznom, akkor annyit szeretnék, hogy már ebben a szezonban is minél eredményesebb legyen a csapat, olyan játéka legyen ennek a klubnak, ha egy külső szemlélő ránk néz, akkor fedezzen fel tudatosságot mind a védekezésben, támadásban, átmenetekben, mondják azt, hogy mennyit fejlődtek a felkerült fiatal játékosok, mert akkor én már biztosan boldog leszek. Ha mindez meg tud valósulni, akkor az valószínűleg szép eredménnyel is párosul majd.
– Milyen játékstílus kialakítása a cél, hiszen például a Pécs elleni mérkőzésen már jól láthatók voltak bizonyos elemek? Próbált a csapat mélységi indításokat, vagy letámadásokat eszközölni több, kevesebb sikerrel.
– Az előreívelt labdák mögött is tudatosság van. Ha a Pécs elleni meccsnél maradunk, látható volt, hogy eléggé feltolták a védelmet, nekünk viszont több olyan gyors játékosunk is van, akiket meg lehet játszani az üres területbe tett labdákkal. Nem gondolnám, hogy ez csúnya futball lenne, főleg azért mert hétről-hétre hasonló dolgokkal is találkozhatunk a Premier League mérkőzéseken, ahol például egy Liverpool vagy Tottenham meccsen ugyanezt lehet látni. Az biztos, hogy mindig építeni szeretnénk a játékot, akár egy kapustól kezdett támadásépítést is. Mindig szeretnénk, ha lennének mélységbe futó játékosok, legyen mindig egy forgató-játékos, azaz a pályán úgy fel tudjuk osztani a területeket, hogy mindenhol megtalálhatók legyenek a saját labdarúgóink. Akár a labdás játékosnak 2-3 opciója legyen arra, hogy a társaknak továbbítsa a labdát. Ha olyan automatizmusok beindulnak már a csapaton belül, amelyeket már most is látunk és jól néz ki, hogy mindenki tudja az adott szituációban mi a dolga, akkor rendben leszünk. Szerintem jó úton vagyunk.
– Mennyire segíti a felnőtt csapat dolgát a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, hiszen Békéscsabán az egyik fő irányvonal, hogy minél több saját nevelésű békéscsabai vagy Békés megyei fiatal kaphasson lehetőséget?
– Igen. Az első két hétben, amikor már én is itt voltam, akkor a Jakab Petivel volt egy megbeszélésünk, melynek lényege azt volt, hogy minél szorosabban együtt tudjon működni az akadémia és a felnőtt csapat. Közös cél, hogy kialakítsunk egy olyan egységes filozófiát, hogy a fiatal játékos a felnőttek között már ne találkozzon olyan újdonságokkal, meglepetésekkel, amely esetleg elvonja a figyelmét a lényegről. Az ezzel kapcsolatos nyitottság a mi részünkről és a Péterék részéről is abszolút megvan. Emlékszem a tulajdonos úrral történt egyik beszélgetésre is, amelyen hangsúlyozta, hogy számára is mennyire fontos az, hogy a megyéből minél több játékos legyen a klubnál, őket segíteni, támogatni kell. A járvány miatt most még kicsit óvatosabbak vagyunk, de amint megkezdődnek a megyei bajnokságok, szeretnénk minél több mérkőzésre ellátogatni, amelyeken biztosan találunk majd olyan játékost, akivel érdemes lenne a jövőben, hosszú távon is foglalkozni.
Kapcsolódó hivatkozás:
Közösségi média