Címkézett bejegyzés

Sorsoltak a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 2019/2020-as szezonjában – a szokásos módon – a hatodik fordulóban csatlakozunk a mezőnyhöz, melynek sorsolását 2019. szeptember 9-én tartották. Ennek értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Körösladányi MSK együttesét kapta ellenfélként.

A Magyar Kupa mérkőzéseit szeptember 21-én és 22-én játsszák. A Ferencváros és a ZTE elhalasztott bajnoki találkozója miatt e két együttes a kupában szeptember 25-én, szerdán csap össze a hétfőn kisorsolt ellenfelével. A csapatokat Dunai Antal olimpiai bajnok, többszörös magyar bajnok és Magyar Népköztársasági Kupa győztes labdarúgó húzta ki.

Az OTP Bank Liga és Merkantil Bank Liga csapatai még kiemeltek voltak a sorsoláson, tehát egymással nem kerülhettek össze.

A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek. Azonos osztály esetén az elsőnek kihúzott csapat játszik hazai pályán.

A Tállya KSE szerencsés volt: a Balmazújváros kizárása miatt erőnyerőként nem kell pályára lépnie a 6. fordulóban, a 7. körben folytatja szereplését.

A továbbjutás egy mérkőzősen dől el; ha ez nem sikerül a rendes játékidőben, kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.mlsz.hu/hir/valami-fradi-valami-fehervar-sorsoltak-a-magyar-kupaban

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2019-2020-magyar-kupa/

Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

2-2 (1-1)

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Varga Gábor

Tartalék játékvezető: Szigetvári Márk

Békéscsaba: Ribánszki László, Farkas Márk, Faragó Tomás, Olasz Dénes, Máris Dominik, Szalai Dániel, Hursán György, Babinyecz Balázs, Kovács Ádám Tibor, Szélpál Norbert, Anton Bidzilya. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Károly Bálint, Mészáros Márk, Nikola Pantovic, Gréczi Márton Péter, Burai Erik Csaba.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Haladás: Gyurján Márton, Eszlátyi István, Holdampf Gergő, Gaál Bálint, Szalai Szabolcs, Jagodics Márk, Németh Milán János, Németh Márió, Predrag Bosnjak, Kiss Bence András, Habovda Yuriy. Cserék: Nyári Patrik, Medgyes Zoltán Henrik, Schuszter Ronald, Novák Csanád Ákos, Rózsa Dániel, Jancsó András,Tóth Martin.
Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerzők: Hursán György (25. perc), Szalay Szabolcs (42. perc), Nikola Pantovic (79. perc), Medgyes Zoltán Henrik (81. perc), de a jegyzőkönyv szerint Mészáros Márk – öngól.

Sárga lapok: Kovács Ádám Tibor (15. perc), Máris Dominik (23. perc), Jagodics Márk (38. perc), Holdampf Gergő (66. perc), Nyári Patrik (74. perc), Anton Bidzilya (86. perc), Kiss Bence András (92. perc).

Nézőszám: 835

25. perc: Faragót a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték, a játékvezető büntetőt ítélt. A büntetőt Hursán értékesítette, 1–0.

42. perc: sok passzos Haladás akció végén Szalay 9 méterről lőtt a békéscsabai kapuba, 1–1.

79. perc: a csereként beállt Pantovic 13 méterről lőtt a bal felső sarokba, 2–1.

81. perc: a szintén csereként beállt Medgyes egyenlíteni tudott, 2–2 (a játékvezetők Mészáros öngóljának jegyezték be a találatot).

A szerda délutáni találkozón az első tizenöt percben a tavasszal még NB I-es vendégek veszélyeztettek többet. A 15. percben Németh Márió lövését védte Ribánszki. A 19. percben Szalai elől mentett az utolsó pillanatban az egyik szombathelyi védő. A félidő közepén a lila-fehérek megszerezték a vezetést. A 29. percben Hursán lövése ment mellé. A 35. percben Hursán tört be a tizenhatoson belülre, lövését Gyurján kapus bravúrral védte. A félidő hajrájában a vendégek egyenlíteni tudtak.

Fordulás után az 53. percben Szalai lőtt 21 méterről a kapu mellé. Egy perccel később a vasiak veszélyeztettek, Ribánszki kapus azonban a helyén volt. Mindkét csapat próbálkozott, hogy megszerezze a vezetést, de a védelmek visszaverték a támadásokat. A hajrában újabb támadó, Pantovic érkezett a lila-fehérekhez, aki megszerezte a vezetést, ám gyorsan jött a válasz. A végén mindent megpróbált az Előre, de Gréczi és Pantovic sem tudta bevenni a Haladás kapuját.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/402675803962708/’ width=’680′]

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1120267814831000/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

A Futball Éjszakája információk

A Futball Éjszakája 2019. szeptember 6-án a békéscsabai Kórház utcai Stadionban kerül megrendezésre.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/511078046341647/’ width=’680′]

A programok a műfüves pályán és a mellette található területen kerülnek lebonyolításra, kivéve a tizenegyesrúgó versenyt, melyet a centerpályán rendezünk meg. A pénztárak és a büfé 16:00 órától nyitnak, tehát a helyszínre ezelőtt nem érdemes megérkezni.

Kérünk minden résztvevőt (regisztrálót), hogy az információs sátornál jelentkezzen be, hogy tudjuk számíthatunk-e a jelenlétére!

A program 16:00 órakor az első csapat nyílt edzésével indul, melyet az új lelátó ligeti oldaláról tekinthetnek meg. A program szerint meghirdetett Dekázó verseny és Célbarúgó bajnokság nem kerül megrendezésre a csekély létszámú jelentkező miatt.

A kispályás csapatok a helyszínen (pénztár) tudják a nevezési díjat befizetni és mivel a bajnokság az első csapat edzése után 18:00 órától veszi kezdetét, érdemes az átöltözés miatt legkésőbb 17:30 óráig a helyszínre érkezni. Átöltözési lehetőség a konténer öltözőkben, illetve az Előre Székházban lesz. A sorsolást a helyszínen tesszük közzé, mivel még egy csapat részvétele bizonytalan. Az biztos, hogy a körmérkőzéses rendszer miatt minden csapat legalább három alkalommal pályára lép. A mérkőzéseket profi sporik vezetik és szabványos méretű pályán, valamint tartozékokkal kerül lebonyolításra. Szurkolni természetesen mindenkinek kötelező és érdemes is, hiszen óriási csata várható – több csapat is fogadkozik és vissza szeretne vágni a tavaly elszenvedett vereségekért.

A főzőcsapatok 16:00 órától érkezhetnek a helyszínre, bepakolhatnak és készülődhetnek, valamint a helyszínen kapják meg csapatonként a 4 kg pörköltnek való sertéshúst. Figyelem! A főzőcsapatoknak is karszalagot szükséges vásárolniuk.

A programok időpontjaiban rugalmasan lehet módosulás, hiszen nyilván nem lehet kiszámítani pontosan, hogy egy-egy adott esemény mennyi időt vesz igénybe. Érdemes a helyszínen érdeklődni a programok pontos kezdési időpontjáról.

A rendezvényre való belépés kizárólag a karszalagok megvásárlásával lehetséges – kivéve a kispályás bajnokságra nevezett csapatok tagjait – ők a nevezési díj befizetésével megváltják ezt a jogot. Minden karszalagot vásárolt vendégünket meghívjuk egy-egy tányér babgulyásra, valamint a Hotel Munkácsy által felajánlott finom süteményeket is megkóstolhatják.

Este 19:000 órától Szilágyi Attila élő koncertjét nézhetik, illetve hallgathatják meg – aki természetesen kötődéssel bír a klubunk felé. Fellépése alkalmával ismertebb slágerek mellett, saját szerzeményeit is előadja.

A díjak kiosztására és az eredményhirdetésre az összes verseny lebonyolítása után, közösen kerül sor.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák!

Csányi Sándor köszöntője, Nemcsák Károly tolmácsolásában

 

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jamina SE

Megyei I. osztály 2019/2020. 4. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jamina SE

8-0 (4-0)

Időpont: 2019. szeptember 7. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Barta Tibor

Asszisztensek: Tóth Imre, Sándor Imre

Békéscsaba: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Molnár János, Styecz Bence, Balog Zsolt, Gigacz Ákos Lázár, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Pusztai András, Szabó Zsombor, Fodor Zsombor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Zahorán Balázs, Bukor Zoltán Márk, Csicsely János, Bán Benedek.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Jamina: Szólik Tamás, Gál Ferenc Pál, Okos István, Ulrich Norbert, Miklya Miklós Mihály, Murvai Dávid, Kovács Imre Richárd, Szudár Csaba, Darányi Dávid, Bencsik Csaba, Horváth Milán. Cserék: Zubor Máté, Leszkó Alex Adolf, Németh Tamás, Faragó László, Zelenyánszki András Márk.
Vezetőedző: Pozsár Gábor

Gólszerzők: Ilyés Tamás (23., 36., 39., 44. és 65. perc), Molnár János (71. és 83. perc), Bukor Zoltán Márk (80. perc).

Sárga lap: Horváth Milán (86. perc).

Brlázs Gábor: – Jól használtuk ki, hogy a sorozatterhelés miatt fáradtabban mozogtak a vendégek. Jó százalékban értékesítettük a helyzeteinket is.

Pozsár Gábor: – Sajnos beleszaladtunk a késbe. Bíztam benne, hogy meg tudjuk nehezíteni az Előre dolgát, de a mai nap folyamán ennyivel gyorsabbak voltak.

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül. A 15 éven aluliak, valamint az NB2-es bérlettel rendelkezők díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

A mérkőzésre a Kórház utcai Stadion 5. számú kapuja kerül megnyitásra, így az új lelátó A4, A5 és A6 szektorait lehet majd használni. Az A1, A2 és A3 szektorok és a hozzá tartozó Liget-felőli pénztár zárva lesz. A Körgát felőli oldalon egy órával a mérkőzés kezdete előtt kinyit a büfé is. Külön vendég szektort nem nyitunk.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/379472916061799/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Hatpontos rangadó előtt állunk, hiszen következő ellenfelünk a Budafok mindössze két egységgel előzi meg a Békéscsabát, így igen fontos lépést tehet, aki megszerzi a győzelmet, a szeptember 1-én (vasárnap) 17:00 órától kezdődő bajnokin.

Bár messze még a bajnokság vége és nyilván nem ezen a három ponton múlik majd egy-egy csapat sorsa, azért az erőviszonyokat tekintve igen fontos lehet, melyik egylet kerül lépéselőnybe a válogatott szünet előtt. Annál is inkább hiszen a két 1912-ben alapított gárda egymás elleni mérlege eddig abszolút kiegyenlített eredményt mutat: ötször mi, ötször pedig leendő vendégeink tudtak győzni. Szurkolói szempontból igen hasznos, hogy gólnélküli döntetlent még soha nem játszottak egymás ellen a résztvevő felek. A sorminta szerint mi következnénk győzelemmel, hiszen 2018. szeptember 30-án mi tudtunk nyerni (Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-0), 2019. március 17-én viszont a XXII. kerületiek győztek (Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-1). Amennyiben maradunk a sorminta mentén, akkor a budafokiak eddigi teljesítménye is csabai sikert aposztrofál, hiszen utóbbi két mérkőzésüket megnyerték, előtte viszont kétszer kikaptak – tehát addig tudjuk csűrni-csavarni, amíg az következik a dologból, hogy a piros-feketéknek két vereség következik. Hát, úgy legyen… Csizmadia Csaba neveltjei kiválóan kezdték az idényt, hiszen a két újoncot fektették határozottan két vállra (Szeged – Budafok 0-3, Budafok – Szolnok 3-0). Majd egy kis megtorpanás következett: Csákvár – Budafok 2-1, Budafok – Budaörs 2-3. Az utóbbi két fordulóban viszont köszörülték a csorbát és a dorogiakat verték 1-2 arányban, utoljára pedig a Soroksár ellen győzedelmeskedtek hazai körülmények között (1-0). Minden összevetve – bár a Balmaz kizárása némileg átrendezte a tabellát és a fekete-piros mezesek ezzel igencsak jól jártak – az eddig összegyűjtött hat bajnoki egység a táblázat második helyét jelenti számukra.

Annyit még mindenképpen érdemes a számtengerből kivadásznunk, hogy egy évvel ezelőtt igen hasonlóképpen álltunk. Akkor a 4. pozíciót birtokoltuk 11 ponttal, így a 2019/2020-as idényben hat meccs után 10 egységgel, az ötödik helyen állni – a jelen bajnokság színvonalát tekintve – egyáltalán nem rossz, sőt nagyszerű!

A Budafok keretében ismerős lehet számunkra a korábban Békéscsabán is szereplő Ihrig-Farkas Sebestyén, valamint Póser Dániel is. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Szabó Máté Norbertre, aki eddig három találattal járult hozzá csapata sikereihez. A csabai házi góllövő-listát Kovács Ádám Tibor vezeti négy hálózörgetéssel.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sincsenek eltiltottak és sérültjeink is szépen lassan újra hadra foghatókká válnak. Hursán az előző megyei mérkőzésen már megmérettette magát, Ribánszki Laci pedig már a Vác elleni idegenbeli mérkőzésen vissza tudott térni. Lustyik Levente, Mácsai László és Olasz Dénes még maródi.

Csizmadia Csaba: – Békéscsabán egy erős rivális és nehéz mérkőzés vár ránk. Szervezett csapattal találkozunk majd, amely hozzánk hasonlóan jól szerepel. Hogy dobogón vagyunk-e vagy sem, jelen pillanatban nem foglalkoztat. Nagyon sok van még hátra a szezonból. Nyilván mindig jó a tabella elején lenni, de most az a legfontosabb, hogy gyűjtögessük a pontokat. Mivel háromnaponta játszunk, egy bizonyos szinten rotálni kell a játékosokat, mert nem szeretném, ha a fáradtság miatt gyengébb teljesítményt nyújtanának. Azért vannak ennyien a keretben, mert mindenki képes élni a lehetőséggel. A szerdai, Soroksár elleni mérkőzésen játékban és a helyzetek kidolgozása szempontjából is jól teljesítettünk, ráadásul megint nem kaptunk gólt, ami külön öröm.

Schindler Szabolcs: – Feszített a program, hiszen vasárnap nyolc napon belül már a harmadik bajnoki mérkőzésünket játsszuk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk a nyáron megerősödött, szervezetten futballozó Budafok ellen. A vendégeknél több kiváló labdarúgó szerepel, így a korábbi válogatott Filkor Attila, a gólerős támadó Horváth Roland, a remek középpályás Kovács Dávid és a Puskás Akadémiától érkezett fiatal támadó, Szabó Máté, aki eddig három gólt szerzett. Nekünk hazai pályán, szurkolóink támogatása mellett, végig fegyelmezetten kell játszanunk és az adódó lehetőségeinket az eddiginél jobban kell kihasználnunk, hiszen csak akkor érhetünk el kedvező eredményt.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-as születésű sporival legutóbb 2019. május 19-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Kazincbarcika 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 617 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bornemissza Norbertet és Garai Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon hetedik fordulóját szeptember 1-én (vasárnap) 16:30 órától Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Kazincbarcika – Nyíregyháza Spartacus FC, Duna Aszfalt TLC – MTK Budapest, 17:00 órától FC Ajka – Vác FC, Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE,  Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától pedig Gyirmót FC Győr – Budaörs, valamint szeptember 2-án (hétfő) 20:00 órától WKW ETO FC Győr – Vasas FC párosításokban rendezik meg. A Soroksár ebben a fordulóban pihen (a Balmaz kizárása miatt), az 5. fordulóból elmaradt FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzést pedig szeptember 7-én (szombat) 17:00 órától pótolják.

Szeptember 1-én (vasárnap) Békéscsabán közepesen felhős időjárás, de kánikula – akár 34 Celsius fok – is lehet. A Nap 19 óra 26 perckor nyugszik, így a második félidőre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon negyedik hazai mérkőzésére!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.