Címkézett bejegyzés

Információk: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. december 5. (szerda) 12:00 óra

Helyszín: Szamosi Mihály Sporttelep

Cím: 1239 Budapest, Haraszti út 26.

A Soroksár SC tájékoztatása szerint a belépőjegy vásárlás kizárólag a mérkőzés előtt lehetséges és fényképes igazolványhoz kötött. A jegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek, és 14 éves kor alatt ingyenes a belépés (diákigazolvány szükséges). Elővételes és online módon történő jegyértékesítés nincs.

VIP vendégek a Vágóköz utca felől tudnak gépjárművel behajtani. Vendég drukkerek parkolása az utcán megoldható, belépés csak gyalogosan a vendég bejáraton keresztül, a Haraszti út felől lehetséges.

Stadionrajz:

soroksar_palyarajz

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Kicsivel több, mint három hete találkoztunk utoljára tétmérkőzésen a Soroksárral, most pedig itt az újabb megmérettetés ellenük, hiszen 2018. december 5-én (szerdán) 12:00 órától ugyancsak Budapesten lépünk pályára a Magyar Kupa következő állomásán.

A forduló mérkőzései már december 4-én (kedden) megkezdődtek, de számunkra csak a szerdai napon kerül sor az idegenbeli fellépésre. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem sok ideje maradt csapatunknak a regenerációra, hiszen a vasárnapi putnoki derbi után – ahol nem mellesleg összesen 5 fiatal-szabálynak megfelelő játékos is pályára lépett – újra utazni szükséges, ráadásul igen korai indulással (06:45). A tetejében ezen a meccsen nem lehet döntetlen az eredmény, hiszen akár hosszabbítással, vagy akár az utána következő büntetőrúgásokkal el kell dönteni a továbbjutó kilétét. A tét a legjobb 16 közé jutás, és az igen jó erőkből álló Soroksár ellen ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat. Talán abból is meríthetünk némi extra erőt, hogy következő vendéglátóink jókora verést kaptak legutóbb a Kaposvártól (0-3) – azaz egyáltalán nem verhetetlenek – bár ezt eddig is tudtuk.

Emlékeztetőül a Kupa idei kiírásában a 1908 SZAC Budapest csapatát győztük le 0-3 arányban, majd Tatabányán sikerült 0-2-re győzni. A budapestiek eddigi útja a Fűzfői AK (0-5) és a Körmendi FC (0-7) csapatain keresztül vezetett, így számukra is alacsonyabb osztályú ellenfelekkel kellett eddig megmérkőzni. A szerdai összecsapás előzményeihez tartozik, hogy újabb sérültekkel gyarapodott a maródiak névsora, hiszen Szalai Dániel bokaszalag-szakadása, Szélpál Norbert pedig kéztörése miatt nem tud rendelkezésre állni. A körülményektől függetlenül a szakmai stáb és játékosaink is ugyanolyan prioritással kezelik a szerdai kupamérkőzést, mint bármelyik bajnokit és egyértelmű célunk a Soroksár legyőzése.

A XXIII. kerületiek egyébként jelen pillanatban a másodosztályú tabella 10. helyét birtokolják, melyet 7 győzelmüknek, 4 döntetlenjüknek, 8 vereségüknek, valamint az ezekkel együtt járó 25 pontjuknak köszönhetnek. Utóbbi hat bajnoki mérkőzésükön nem sikerült győzniük, ráadásul két vereség után lépnek majd pályára ellenünk. Utoljára október 21-én tudtak három pontot szerezni a Vasas ellen, azóta viszont akadozik a gépezet. A 17. fordulóban is hatalmas szerencsével sikerült ellenünk pontot menteniük (2-2) hazai pályán, így talán nem rugaszkodunk el a valóságtól ha úgy érezzük, határozott fellépéssel és koncentrált, taktikus játékkal van mit keresnünk – tehát a továbblépés egyáltalán nem reménytelen.

A Békés megyei csapatok közül egyébként még a füzesgyarmatiak vannak talpon, akiknek Tiszakécskén kell megpróbálni a továbbjutást. A forduló tudnivalóit, valamint a párosításokat korábbi írásunkban olvashatják el.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2018. október 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 449 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Szabó Pétert jelölték ki. Jó mérkőzést kívánunk!

Az ellenfél keretéből érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Kundrák Norbertre, aki a bajnokságban már 8 találattal járult hozzá csapata sikereihez, valamint Albert Ádámra is, aki a Kupában már kétszer is eredményes tudott lenni. Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében a mérkőzés napján derült, szeles időjárás várható. A hőmérséklet legfeljebb 5 Celsius fok lehet, így mindenképpen érdemes lesz rendesen felöltözni, csapadék nem valószínűsíthető.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Kapcsolódó hivatkozások:

http://soroksarsc.hu/news/849-bekescsabat-fogadjuk-a-magyar-kupaban

KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 19. forduló

KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

Időpont: 2018. december 2. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Putnoki Várady Béla Sportközpont

Cím: 3630 Putnok, Puskás Ferenc út 6.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Bertalan Dávid, Horváth Zoltán

Tartalék játékvezető: Böcskei Balázs

Kazincbarcika: Fila Károly, Palmes Raul-Ioan, Fótyik Dominik, Heil Valter, Tóth László, Kanalos Tony-Markos, Kiss Bence, Oltean Sergiu Adrián, Mikló Roland, Szabó Lukas, Toma György. Cserék: Somodi Bence, Takács Péter, Vajda Roland, Gábor Lukács József, Krausz Raul-Zoran, Belényesi Csaba, Kovács Olivér.
Vezetőedző: Gálhidi György

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Mezei Szabolcs, Mészáros Márk, Szatmári István, Szalai Dániel, Király Patrik, Pilán Márkó, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Urbin Péter, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Sinanovic Sinan.
Edző: Makra Zsolt

Sárga lap: Máris Dominik (86. perc).

Határozottan kezdett a vendéglátó csapat és a 6. percben már szögletet végezhettek el, Kanalos kapura tartó lövése után. Három perccel később Kiss Bence próbálkozott, de Ribánszki bravúrral védett, az ismétlés pedig szerencsére már pontatlan volt. Az első negyedóra után Kanalost próbálták indítani, de a kiugratás hosszúra sikerült. A 18. percben szabadrúgáshoz jutott a Békéscsaba, de a löket elkerülte a hazai kaput. Egy perccel később Szabó Lukas lőtt a csabai porta mellé. A 27. percben máris cserére kényszerültünk, Szalai helyett Urbin lépett pályára. A 33. percben Fótyik lőhetett, de Ribánszki a helyén volt. A folytatásban Lustyik előtt adódott lehetőség, aki körülbelül 20 méterről tüzelt a kapu fölé. Az első félidő hajrájában Szabó próbálkozott még egyszer, valamint egy vendég szögletrúgást jegyezhettünk fel – eredmény nélkül.

A második játékrész első harmada különösebb esemény nélkül zajlott, főképp a mezőnyben gyűrték egymást a felek. A 61. percben megkezdődtek a cserék: Tóth Lászlót váltotta Gábor Lukács József, illetve a Békéscsaba részéről Mezei Szabolcs helyére Sinanovic Sinan érkezett. A következő periódusban erősödött a hazai nyomás, de a Lilák továbbra is fegyelmezetten és taktikusan futballoztak. A 78. percben majdnem góllá értek a Kazincbarcika próbálkozásai, amikor Kanalos rúgta el a labdát a kapu irányába, de érkező nem volt a lehetőségre. A 83. percben Máris Dominiket is bevetette Boér mester, aki Pilánt váltotta. Az amúgy sportszerű mérkőzésen a 86. percben érkezett az első és egyben az utolsó sárga cédula, amikor Márist figyelmeztette Farkas játékvezető. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt Gálhidi mester újra cserére szánta el magát, Belényesi Csaba érkezett Kiss Bence helyére. A hátralévő időben és a három perc hosszabbításban pedig már nem változott az eredmény, de a 96. percben még Takács Péter is pályára léphetett Toma György helyén.

Makra Zsolt: – Értékes egy pontot hoztunk el a Kazincbarcika otthonából. Az eltiltott játékosokat, fiatal tehetséges focistákkal kellett pótolnunk, akik taktikus és fegyelmezett játékkal megállták a helyüket. Sajnos a körülmények sem voltak túl kedvezők, hiszen a szinte életveszélyes pálya miatt újabb sérültek csatlakoztak a maródiakhoz. Mindentől függetlenül az őszi szezont ezzel gyakorlatilag lezártuk, hiszen az elvárásokat jócskán túlteljesítve, megfelelő számú bajnoki pontra tettünk szert. Ha ugyanennyi egységet sikerül tavasszal is produkálnunk, akkor odaérhetünk az élmezőny közelébe.

Összességében elmondható, hogy a hideg időjárás ellenére is energikusan, taktikusan és figyelmezetten focizott mindkét csapat, így a Putnokról elhozott egy pont értékes lehet a későbbiekben, hiszen ezzel és a többi mérkőzés eredményeképpen a Kazincbarcika egyet visszalépett, míg a Békéscsaba maradt a negyedik pozícióban.

Sajnos a gyakorlatilag balesetveszélyes pályán lejátszott mérkőzésnek újabb sérülések lettek a következményei, hiszen Szalai bokája maga alá fordult és valószínűleg szalagszakadást szenvedett, míg Szélpálnak eltört az egyik ujja a kezén.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/252034042139553/

line_purple

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 17. forduló

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-1 (0-0)

Időpont: 2018. december 2. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Körösladány, Wenckheim Béla utcai sportpálya

Cím: 5516 Körösladány, Wenckheim Béla utca

Játékvezető: Sechna Gábor

Asszisztensek: Valastyán Dániel, Korbely Péter Szabolcs

Körösladány: Nagy Bálint Antal, Ruzsa Zoltán, Burai Dávid I., Szántó Mihály Sándor, Knyihár Dániel, Bozsó Milán, Bagyinszki Attila, Papp Zsolt, Zelenyánszki László, Fülöp Tamás, Zsíros Péter. Cserék: Zsibrita Gergő, Juhász Dániel, Farkasinszki László, Szántó Csaba, Laksteter Jován.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Nyéki Boldizsár, Váradi Ádám, Mácsai László, Balog Zsolt, Styecz Bence, Kovács Tamás, Borbély Zsombor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk. Cserék: Baráth Bence, Bukor Zoltán Márk, Szabó Zsombor, Balogh Sándor, Molnár Dániel.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerző: Zsilinszki Martin (61. perc).

Sárga lapok: Borbély Zsombor (37. perc), Ruzsa Zoltán (43. perc), Varga Tamás Károly (43. perc), Balog Zsolt (51. perc), Mácsai László (56. perc), Kmetykó Márk (72. perc), Nyéki Boldizsár (85. perc), Czinanó Antal Áron (87. perc), Bukor Zoltán Márk (87. perc).

A házigazdák számára első helyük megvédése lesz a cél, de a mezőny tömörsége miatt ehhez mindenképpen nyerniük kell. A csabaiak dolgát megnehezíti, hogy az első csapatot hátráltató sérülések és eltiltások miatt nem igazán számíthatnak visszajátszókra. Persze, ha megnézzük az utolsó két meccsüket, akkor nem biztos, hogy annyira lényeges ez a dolog – hiszen a dolgos fiatalok eddig is megállták helyüket.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/581018395689515/

Információk: KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. december 2. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Putnoki Várady Béla Sportközpont

Cím: 3630 Putnok, Puskás Ferenc út 6.

Belépőjegy vásárlás kizárólag a mérkőzés előtt lehetséges. Elővételes és online módon történő jegyértékesítés nincs. A vendég belépőjegyek egységesen 800,- forintba kerülnek.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://kbsc.hu/oldal/jegyinfo

http://putnokfc.hu/stadion/