Címkézett bejegyzés

Extrém időjárás

Extrém időjárási körülmények között folytatja a felkészülést csapatunk, hiszen Békéscsabán éjszaka óta megállás nélkül havazik, így az edzőpálya alkalmassá tétele sem volt egyszerű dolog.

Holnapra ugyanez érvényes a 4-es Honvéd utcai pályára is, hiszen szerdán 14:30 órától a SZEOL SC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen. Vendégeink egyébként az NB III. osztályú bajnokság Közép csoportjában a tavaszi szezon előtt a harmadik helyen állnak, így jó eséllyel dédelgetnek feljutási reményeket. A mérkőzés egészen biztosan keménynek és küzdelmesnek ígérkezik, ezért mindenképpen jól szolgálja a felkészülés ezen szakaszát. Érkezünk a kedd délelőtti edzés felvételeivel, melyeken Mészáros Márk, Zahorán Balázs, Szalai Dániel és Makra Zsolt asszisztens edző is kameránk elé állt.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Spartak ŽK – Békéscsaba 1912 Előre

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Spartak ŽK – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

Időpont: 2019. január 19. (szombat) 13:00 óra

A határátkelés okozta csúszás miatt a mérkőzés körülbelül 13:45 órakor kezdődik!

Helyszín: Stadion FK Spartak

Cím: Szabadka 24000, Szerbia

Játékvezető: Radaković Nikola

Asszisztensek: Olajoš Nađ Matija, Harmat Atila

Spartak: Ostojić Miloš, Cucin Luka, Vukčević Andrija, Kerkez Dejan, Milićević Filip, Rakić Slađan, Milošević Stefan, Marčić Milan, Šormaz Stefan, Torbica Vladimir (csk), Lakčević Nikola. Cserék: Lučić Ivan, Dunđerski David, Jović Filip, Tekijaški Nemanja, Đorđević Draško, Glavčić Nemanja, Mladenović Nemanja, Radovanović Đorđe, Tripković Nikola, Đenić Dejan, Obradović Nemanja, Lučić Milan.
Vezetőedző: Rogan Predrag.

Békéscsaba: Ribánszki László (csk), Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Viczián Ádám, Mészáros Márk, Király Patrik, Sinanovic Sinan, Lustyik Levente, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter. Cserék: Baráth Bence, Babinyecz Balázs, Dávid Zoltán Gergő, Gránicz Patrik, Ilyés Tamás, Mácsai László, Pilán Márkó, Styecz Bence, Váradi Ádám, Zahorán Balázs, Zsilinszki Martin.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Šormaz Stefan (41. perc), Radovanović Đorđe (70. perc).

Tisztes helytállást tanúsított az Előre az Európa Ligában három kört ment, sokkal komolyabb játékerőt képviselő Spartak ellen és az elmondások alapján jobban is játszottunk, így az eredmény mindent összevetve a vendéglátók számára hízelgő, de hát ilyen a foci.

Boér Gábor: − Nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen komoly játékerőt képviselő együttes ellen felkészülési mérkőzést játszani. Testközelből tapasztalhattuk, hogy egy ilyen csapat mivel jobb. A mai napon abban voltak jobbak, hogy szinte minden hibánkat könyörtelenül kihasználták. Emellett viszont elégedett vagyok a látottakkal – természetesen az eredményen kívül – hiszen abszolút egyenrangú ellenfélként tudtunk fellépni és többször mi tudtunk jobban futballozni, többet birtokoltuk a labdát és a lehetőségeink is megvoltak. Az első félidőben volt egy kapufánk, sőt két olyan óriási helyzetünk is, amikor például a kapus a tizenhatoson kívül fogta meg a gólba tartó labdát. Nyilván ezek a dolgok nem sokat változtatnak a lényegen, de hozzátartozik az igazsághoz. Mindent összevetve egy ilyen komoly erősségű és szintet képviselő csapat ellen igen jól tudtunk játszani, de érződött a srácokon  – főleg a második játékrészben – hogy elfáradtak, illetve amikor cseréltünk, akkor az is, hogy a fiatalok számára ez még nagyon magas szint – nekik sokat kell még tanulniuk, hogy eljussanak ide. Az első félidőben pályára lépő összeállítás azonban bizonyította, hogy tudunk ilyen magasságokban is futballozni. Amiben előre kell lépnünk, az a koncentráció, az érettség és az ellenfél hibáinak kihasználása. Ennyivel tartanak ők előrébb, de egyáltalán nem elérhetetlen ez a szint, így mindenképpen örülök, hogy összejött ez az edzőmeccs – sok ilyenre lenne szükségünk, hogy jó focink legyen!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.fkspartak.com/dogadjaj/spartak-zk-bekescsaba/

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2247380815477964/

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

2-3 (1-2)

Időpont: 2019. január 16. (szerda) 12:00 óra (CET)

Helyszín: Stadion Motorul – Arad, Románia

Cím: Calea Timișorii 48, Arad, Románia

Játékvezető: ??????

Asszisztensek: ??????

Arad: Roberto Bodea, Ciprian Dombrovschi, Rafael Iuga, Sebastian Puscasu, Adrian Suslak, Alin Vulturar, Denis Hrezdac, David Popa, Damian Isac, Ciprian Rus, Jorge Alvarenga. Cserék: David Miculescu, Andrai Merian, Miroslav Orlic,  Cristian Costin, Oaulid El Hasni, Paul Copaci, Stephan Yuri Coulibaly, Cristinel Matei,  Rares Deta.

Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó, Viczián Ádám, Szélpál Norbert, Zahorán Balázs, Sinanovic Sinan, Mezei Szabolcs, Lustyik Levente, Szatmári István, Kokenszky Norbert, Sergiu Jurj. Cserék: Uram János, Mácsai László, Király Patrik, Mészáros Márk, Babinyecz Balázs, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Zsilinszki Martin, Styecz Bence, Ilyés Tamás, Borbély Zsombor.

Gólszerzők: Sinanovic Sinan (18. perc), Jorge Alvarenga (21. perc), Sergiu Jurj (38. perc), Cristinel Matei (77. perc), Urbin Péter (78. perc).

Kissé felforgatott tizeneggyel kezdett Boér Gábor edző, ennek ellenére a lilák akarata érvényesült a pályán, amit a 18. percben Sinanovic találata számszerűen is jelzett. Gyorsan jött azonban a válasz, a szünetre mégis csabai előnnyel térhettek a játékosok, miután a 38. percben a jól mozgó Sergiu is betalált a hazaiak kapujába.

A második félidőre mindkét oldalon több új játékost vetettek be a szakvezetők. A vendégek továbbra is kezdeményezőbbek voltak és jobban játszottak, de negyedórával a vége előtt Matei ismét egalizált. Szerencsére ezúttal az Előre részéről érkezett a sebes válasz: Urbin találata le is zárta a meccset. Összességében a Békéscsaba végig uralta a meccset és egyáltalán nem érdemtelenül bizonyult jobbnak a házigazdáknál.

Boér Gábor: – Túl vagyunk a második edzőmérkőzésünkön és úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt, hiszen egy nagyon fiatal csapattal találkoztunk, akik lendületes focit játszottak. Örülök, hogy sokkal szervezettebbnek és agilisabbnak tűntünk, ami az elmúlt években nem mindig volt így, ha román csapattal találkoztunk. Játékban is többet mutattunk, ráadásul ez eredményességgel is párosult – bár továbbra is hangsúlyozom, nem ez a legfontosabb. Voltak megint hiányzóink, akik sérülések miatt nem tudtak szerepelni, de rehabilitációjuk jó ütemben zajlik, úgyhogy nemsokára bevethető állapotban lesznek. Pályára léptek viszont olyan játékosok, akik eddig inkább a második csapatban vagy az utánpótlásban szerepeltek. A próbázók ügyeit szeretnénk a héten lezárni, hogy a jövő héten már olyan kerettel tudjunk dolgozni, amellyel a bajnokságban is szerepelhetünk. Ezzel kapcsolatban mást nem szeretnék elöljáróban mondani, hiszen a vezetőséggel még egyeztetni kell, hogy kit tudunk és akarunk a továbbiakban igazolni – de a fejemben már megvan az elképzelés. Csak olyan játékost szeretnénk magunkhoz kötni, akivel valóban erősödünk és nem csak többen leszünk. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a meccs abszolút mértékben elérte célját.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/765247437177792/’ width=’680′]

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.uta-arad.ro/stiri/uta-la-prima-miscare-din-2019/4445

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/741958986174003/

Második hét

Megkezdődött a felkészülés második hete a Lilák számára, egyúttal sűrűsödik a program is, hiszen sok még a tennivaló a szezon kezdetéig.

Két utazással, egyben felkészülési mérkőzéssel tarkított, kemény hét előtt áll csapatunk. Szerdán Aradra, szombaton pedig Szabadkára utazunk, úgyhogy meccsterhelésben és utazásban sem lesz hiány. Kedden újabb próbázó érkezik a Kórház utcába, így a szakmai stáb tovább keresi a két kiadó posztra megfelelő labdarúgót. Az első héten résztvevő Reich Martintól elbúcsúztunk, Kokenszky Norbert pedig folytatja a felkészülést az Előrénél. Közben az is konkretizálódott, hogy a 2018. január 23-án (szerda) tervezett SZEOL SC elleni edzőmérkőzés a Kórház utcai Stadion helyett, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (4-es Honvéd utca) műfüves pályáján kerül megrendezésre, a kezdési időpont változatlanul 14:30 óra.

Azt is megtudtuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben, időközben Megyei I. osztályú csapatunk is megkezdte téli programját és napi egy foglalkozással készül a március 2-i folytatásra.

Kedden este videós beszámolóval és friss fotókkal érkezünk, így érdemes lesz továbbra is velünk együtt követni a fejleményeket!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/teli-felkeszules-2018-2019/

Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)

Időpont: 2019. január 12. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Kecskeméti Futball Klub Kft. edzőpálya

Cím: 6044 Kecskemét, Csabay Géza krt. 1/A.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Budaörs: Demjén Patrik, Menyhárt Attila, Ódé Norbert, Gyurácz András, Tányéros Ádám, Sajbán Miklós, Marques A. Patrik, Stieber András, Molnár Bence, Czvitkovics Péter, Fejős Áron. Cserék: Kőszegi Bánk, Sajbán Máté, Medgyes Sinan, Kékesi Alexander, Fényes Szabolcs, Fodor Dániel, Csobánki Ádám, Deli Márió, Fehér-Káplár Zsombor, Lengyel Béla, Kemenes Szabolcs.
Szakmai igazgató: Bognár Görgy

Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Viczián Ádám, Mészáros Márk, Mezei Szabolcs, Király Patrik, Lustyik Levente, Sinanovic Sinan, Szatmári István, Urbin Péter. Cserék: Uram János, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Mácsai László, Dávid Zoltán, Zsilinszki Martin, Kokenszky Norbert.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Fejőr Áron (15. perc), Kokenszky Norbert (55. perc).

Fotó: bsc1924.com

A 15. percben egy támadást követően Marques-Airosa passzolt a tizenhatoson belülről Fejősnek, aki öt méterről a védők szorításában szerezte meg a budaörsi vezetést. A folytatásban mindkét együttes előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de ezek kimaradtak.

A második félidőre gyakorlatilag mindkét mester teljes sort cserélt. Az 55. percben egy eladott labdát követően egy szélről beadott labdát követően Kokenszky Norbert találatával egalizált a Békéscsaba.

Boér Gábor: – Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ilyenkor még valóban nem az eredmény számít. De, nyilván ez is lényeges valamilyen szinten, hiszen sosem jó kikapni. Elsődlegesen azok a taktikai és erőnlétbeli dolgok kerülnek ilyenkor előtérbe, amelyekkel a felkészülés ezen szakaszában foglalkozunk. Kisebb-nagyobb hiányosságok azért még voltak, ettől függetlenül a mentalitással és hozzáállással nem volt probléma, mert mindenki próbálta a kért dolgokat a pályára tenni. A javítanivalókat természetesen megpróbáljuk orvosolni, erre van még idő, hiszen a felkészülés elején járunk. Az első félidőben kicsit döcögött a játékunk, látszott a csapaton a fáradtság – ami ebben az időszakban érthető. A második játékrészben mindkét együttes sort cserélt, akkor viszont valamiért mi lettünk sokkal frissebbek. Ebben a szakaszban voltak olyan lehetőségeink, amelyekből meg is fordíthattuk volna a találkozót. Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, többször napi két foglalkozást tartottunk és az időjárási körülmények is sokat kivettek a srácokból, plusz ma utaztunk is és korán kellett indulni. Mindent összevetve elégedett vagyok, a meccs elérte a célját. A próbázóink és több fiatal is kapott ma lehetőséget, volt aki kellemes benyomást tett, volt aki kevésbé és olyan is akit még tovább kell figyelni, hiszen egy mérkőzés alapján nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A pályát egyébként szépen letakarították, egy kitűnő minőségű műfüves pályán tudtunk játszani.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1960687297568286/