Címkézett bejegyzés

Szeghalmi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 11. forduló

Szeghalmi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-1 (1-1)

Időpont: 2018. október 20. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Szeghalom, Városi Sporttelep

Játékvezető: Fekete Zoltán

Asszisztensek: László István Sándor, Bálint Katalin Tünde

Szeghalom: Baranyi Sándor, Tatár Sándor, Kovács György, Bondár Attila, Veres Zsolt, Boros Ádám, Mészáros Máté, Ruzsa Szabolcs, Turcsek Szilveszter, Cserna Richárd, Wéber László. Cserék: Patka György, Mező Sándor, Vincze Zoltán, Bakk Ádám, Abdul Karim Hasan, Tóth Gábor.
Vezetőedző: Janis János

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Gigacz Ákos Lázár, Nyéki Boldizsár, Ilyés Tamás, Máris Dominik, Mácsai László, Balog Zsolt, Styecz Bence, Váradi Ádám, Dávid Zoltán Gergő, Borbély Zsombor. Cserék: Kovács Tamás, Balogh Sándor, Zsilinszki Martin, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Váradi Ádám (34. perc), Mészáros Máté (37. perc).

Sárga lapok: Wéber László (53. perc), Borbély Zsombor (70. perc).

A Szeghalomnak ezúttal nem sikerült közelebb férkőznie a dobogón állókhoz, melyről az Előre fiataljai tettek, akik szervezett teljesítménnyel lepték meg a házigazda sárrétieket – csak éppen a kapu előtt nem voltak elég határozottak, így be kellett érniük egyetlen ponttal.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/282544852363384/

Videó csütörtök

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 12. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

1-1 (0-0)

Időpont: 2018. október 7. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Molnár Attila

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Gránicz Patrik, Urbin Péter, Szalai Dániel, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Mészáros Márk, Ilyés Tamás, Pilán Márkó, Sinanovic Sinan.
Vezetőedző: Boér Gábor

Kaposvár: Slakta Balázs, Fodor Marcell, Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, Vachtler Csaba, Beliczky Gergő, Andorka Péter, Szakály Attila, Ur László, Tömösvári Bálint, Csernák Martin Tibor, Lakatos Gergő. Cserék: Bonnyai Márk, Rajczi Péter, Nagy János Patrik, Hadaró Valentin, Horváth Ferenc, Nagy Richárd, Bíró Dominik.
Vezetőedző: Waltner Róbert

Gólszerző: Szatmári István (58. perc), Rajczi Péter (92. perc).

Sárga lap: Vachtler Csaba (6. perc), Tömösvári Bálint (23. perc), Mezei Szabolcs (38. perc), Király Patrik (78. perc), Bíró Dominik (79. perc), Ribánszki László (91. perc).

Nagyszerű, közönségszórakoztató, izgalmas mérkőzésen talán némileg igazságtalan eredmény született, hiszen csak az utolsó pillanatokban büntetőből tudott egyenlíteni a Kaposvár. Ezzel megtörte a Békéscsaba hazai győzelmi sorozatát és elvitt egy számukra igen értékes pontot a Viharsarokból.

Az 58. percben, mint oly sokszor, a Somogy megyeiek kapuja előtt pattogott a labda. Szatmári István dajkálgatta, mindenki azt várta, tovább gurítja valamelyik társnak, ám helyette váratlanul, 28 méterről nagy erővel kapura rúgta a labdát, amely a jobb sarokban kötött ki, 1–0.

A 75. percben a folytonosan reklamáló Waltner Róbertet a játékvezető a lelátóra küldte.

A 91. percben egy hatalmas partdobás után Ribánszki kivetődött az egyik kaposvári támadó lábára, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Rajczi Péter a balra vetődő Ribánszki mellett a kapu jobb oldalába lőtte, 1–1.

Az első öt perctől eltekintve nyomasztó fölénybe került a Békéscsaba, szinte csak a kaposvári térfélen pattogott a labda. Jobbnál jobb helyzeteket dolgoztak ki a lila-fehérek, többször már a kapuban láttuk a labdát, ám Slakta Balázs remek napot fogott ki, az első félidőben számtalan ziccert, nagy helyzetet ártalmatlanított. A vendégek középpályás sora nagyon halványan muzsikált, nem szedtek össze szinte semmilyen labdát, szervező munkájuk sok kívánnivalót hagyott maga után. A csabaiakon viszont látszott, hogy nagy kedvvel játszanak, de ritmusos, tetszetős produkciójuk az első 45 percben nem párosult góllal.

A fordulás után is az Előre volt a kezdeményezőbb, egymás után dolgozták ki a helyzeteket. Hősiesen védekezett a Kaposvár, egészen az 58. percig, amikor Szatmári István váratlan húzással előnyhöz juttatta csapatát. Ezt követően is kézben tartották a találkozót a házigazdák, de már kevesebb veszélyt okoztak a vendégek kapujára. Sőt, a finisben a kaposváriak előtt is adódott néhány helyzet, de sorra elügyetlenkedték, egy esetben pedig Ribánszki Lászlónak kellett közbe avatkoznia. Ám a rendes játékidőn túl egy váratlan helyzet után a vendégek örülhettek, Rajczi Péter pedig megbüntette a lila-fehéreket: tizenegyesből kiegyenlített. Pedig a csabaiak rászolgáltak volna a három pontra, ugyanis minden tekintetben ellenfelük fölé nőttek vasárnap este.

Egy szó, mint száz ilyen mérkőzés is van, amikor a kitűnő teljesítmény, a látványos foci és a rengeteg kidolgozott helyzet sem elég a három ponthoz, ráadásul a többi meccs eredményeképpen “csak” a harmadik pozícióból folytathatjuk a bajnokságot. Ez a válogatott szünet most nagyon jókor jön, lehet rendezni a sorokat, a gondolatokat.

Boér Gábor: – Úgy érzem, hogy az egyik legjobb meccsünk volt a mai és szinte tökéletes futballt játszottunk. Nagyon fáj és nehéz feldolgozni a végeredményt, hiszen az ellenfelet szinte lenulláztuk és szinte csak nekünk voltak lehetőségeink egészen a 75. percig. Oda lyukadtunk ki, ahova tavaly – bár állítólag nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, nekünk mégis sikerült. Sajnos a mai napon nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat, de talán ha nekem ennyire fáj, akkor a srácoknak legalább kétszer ennyire. Iszonyú sokat melóztak és a szerdai zakó után is fel tudtak állni és azt játszották, ami igazán bennük van – igazi sportemberek. Nagyon sajnálom őket és most nagyon jól jön a szünet, hiszen ezek szerint némileg elfáradtunk. Nem értem, hogy miért vette el tőlünk a sors a mai győzelmet, de tudom hogy vissza fogjuk ezt kapni. Csak az eredmény miatt vagyok csalódott, a mutatott játék nagyon rendben volt. Szurkolóinknak pedig köszönjük a drukkolást és azt is, hogy mellettünk vannak, úgy éreztük valami megmozdult!

Waltner Róbert: – Egy rangadót játszottunk és az, hogy most az utolsó percben sikerült ikszre hozni a meccset, az annak köszönhető, hogy csapatként küzdöttünk és nem adtuk fel. Viszont  minden elismerésem a Békéscsabáé, véleményem szerint az egyik legszebb focit játsszák ebben a mezőnyben. Megnéztem az összes mérkőzésüket, nagyon szimpatikus csapat és látszik, hogy nagyszerű szakmai munka folyik. Igen fontos pontot szereztünk idegenben, úgy hogy nekünk gyakorlatilag 5 kezdő játékosunk nem játszott, elég felforgatott összeállításban kellett pályára küldeni a csapatomat. Megtettünk mindent, ma ennyire futotta. Bízom benne, hogy a jövőben is sikerrel tudunk majd szerepelni.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/560932131029397/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Talán már nem is szükséges külön kiemelni, de a szokásos módon valódi hatpontos rangadó következik 2018. október 7-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Kaposvári Rákóczi FC együttesét fogadja a Kórház utcai Stadionban.

Az idei szezon egyik újonca érkezik a Viharsarokba, hiszen a 2017/2018-as idény NB III. Nyugati csoportjának bajnokával (22 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség és 70 pont), a Kaposvári Rákóczi FC csapatával mérkőzhetünk meg. Következő vendégeinken egyáltalán nem látni megilletődöttséget, zavartságot vagy akár a másodosztály által okozott sokkot, hiszen a bajnokságban – jó értelemben tényleg meglepő módon – igen prímán szerepelnek. Az eddig lejátszott 11 forduló alatt maguk mögé utasítottak olyan csapatokat, amelyeket az előzetes jósolgatások szerint sokkal inkább az élmezőnybe várhattunk volna. Jelen pillanatban a táblázat negyedik pozíciójából várják a békéscsabai túrát, melyet 5-5 győzelmüknek és döntetlenjüknek, valamint mindössze egyetlen vereségüknek köszönhetnek. A tíz mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk augusztus 5. óta tart – csupán az első fordulóban, a jelenlegi listavezető Gyirmót FC Győr tudta őket két vállra fektetni (2018. július 29. Kaposvári Rákóczi FC – Gyirmót FC Győr 0-2). Azóta pedig szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat, bár az utóbbi két felvonásban olyan szinten megakadt a gépezet, hogy “csupán” döntetlen eredményeket értek el (Aqvital FC Csákvár – Kaposvári Rákóczi FC 3-3 és Kaposvári Rákóczi FC – WKW ETO FC Győr 2-2). Az is kiolvasható a számokból, hogy idegenben permanensen jól szerepelnek, sok gólt szereznek (22 – a második legtöbbet a mezőnyben), de ugyanakkor sok gólt is kapnak (18) – ennél többet (20) csak a sereghajtó Cegléd kapott. Ennyi magasztalás után viszont azt is látni és tudni illik, hogy az idén azért nem győzni járnak a csapatok a Kórház utcába. Csapatunk eddig hibátlan hazai mérlege mindenképpen elgondolkodtató ellenfeleink számára és talán ez is egy olyan adalék lehet, amely megremegteti vendégeink lábát. Eddig hatból hat, tehát az összes hazai mérkőzésünket megnyertük és ennek is köszönhetően továbbra is a tabella elejéről, a második helyről várhatjuk a folytatást. A következő válogatott szünet előtti sűrű programot igen jó lenne győzelemmel és újabb bajnoki pontok begyűjtésével zárni, ezzel is köszörülni a Nyíregyházán elszenvedett csorbát. Ez mindenképpen jót tenne a csapat tagjainak, a szakmai stábnak és nem utolsósorban szurkolóink lelkének is. Ehhez viszont gyakorlatilag bravúrra  – furcsa ezt leírni a jelenlegi kontextusban – van szükség és ezer százalékos teljesítményre, hiszen a Kaposvárt megverni nem lesz egyszerű. Azt már megszokhattuk, hogy a bajnokságban egyik meccs sem egyértelmű, még akkor sem ha például a két mérkőző fél történelme nyilvánvaló hazai sikert aposztrofál. Következő ellenfelünkkel igen régen, 2005. május 21-én találkozhattunk utoljára (Előre FC Békéscsaba – NABI Kaposvári Rákóczi FC 2-3), amikor sajnos vendég siker született. Összességében viszont határozott a csabai fölény, hiszen az első osztályban lejátszott 6 mérkőzésből háromszor mi, egyszer a Kaposvár győzött, míg két alkalommal döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzések végén, a gólkülönbség 7-4 javunkra. A másodosztályban eddig tizenkétszer találkozott egymással a két klub, az egyenleg pedig 6 békéscsabai, valamint 2 kaposvári győzelmet mutat, 4 eldöntetlen eredmény mellett, a gólkülönbség 23-13 a Békéscsabának. Két alkalommal sikerült őket nagyobb mértékben helyben hagyni: 1976. május 8. Békéscsabai Előre Spartacus SC – Kaposvári Rákóczi SE 3-0, valamint 1980. szeptember 13. Békéscsabai Előre Spartacus SC – Kaposvári Rákóczi SC 3-0.

Keret szempontjából is érdemes górcső alá venni az esélyeket, hiszen adott esetben akár ebből a perspektívából is igen szenzitív lehet a helyzet. Bár sokan nem értik, de megérezzük, ha fiatal csapatunkból bárki is hiányzik, legyen az eltiltott vagy éppen sérült. Tekintettel arra, hogy az idén a rendelkezésre álló játékosok mennyiségével nem vagyunk annyira eleresztve, így különösen fontos, hogy akik lehetőséget kapnak, abszolút egészségesek legyenek és teljes koncentrációval tudjanak pályára lépni. A Nyíregyháza elleni mérkőzésen annyi hibát követtünk el, amennyit az addig lejátszott 10 meccsen összesen sem, így nyilván nem kell és nem is lehet magyarázni a bizonyítványt. A szituációt azonban úgy is fel lehet fogni, hogy ez egy ilyen meccs volt és inkább kövessünk el egy meccsen ennyi hibát és kapjunk ki, mint minden más meccsen csak egy-két olyat, amivel azokat a mérkőzéseket is elvesztettük volna. Tovább kell lépni, javítani a hibákat, tovább kell dolgozni és akkor újra jönni fognak a sikerek – ebben biztosak vagyunk -, a labdarúgás már csak így működik. Negatív kritikát persze meg lehet fogalmazni, ehhez mindenkinek joga és lehetősége van, de van ennek értelme? Szerintünk nincs. Sokkal inkább tartsuk szem előtt a srácok eddigi teljesítményét és érdemes belegondolni – tegye mindenki a szívére a kezét -, hogy 11 forduló után hányadik helyre várta-tette volna az Előrét a bajnoki tabellán. Az eddigi produktum minden elvárást és jósolgatást felülmúlt, gyakorlatilag megmozdult a város és nagyon halkan mindenki feljutást és első osztályt suttog. Ettől persze még nagyon-nagyon messze vagyunk – ezzel legyünk tisztában (!), mint ahogy mindenki más is – hiszen ne felejtsük el, a bajnokság 38 fordulóból áll. A pillanatnyi állapot adta előnyöket azonban érdemes meglovagolni, de helyén is kell kezelni. Ebből is látszik, hogy egy-egy csapat sikerei nem csak a kereten, az edzőn múlik, hanem a pillanatnyi helyzeten és egy olyan egységen is, amit azonban csakis egy jól prosperáló szakmai stáb tud összelegózni. Visszatérve vendégeinkre érdemes kiemelt figyelmet szentelni például Beliczky Gergőre, aki hat találatával vezeti a somogyiak házi góllövő listáját, vagy a volt NB I-es gólkirályra Rajczi Péterre, aki négy alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A védelemben kiemelhetjük a szintén NB I-et megjárt Pogacsics Krisztián kapust, vagy az egykori élvonalbeli hátvédet Fodor Marcellt, illetve a korábbi utánpótlás válogatott középpályást, Szakály Attilát is.

A Somogy megyeiek június 20-án ugrottak neki a másodosztályra való felkészülésnek és ahogy az eklatáns példa is mutatja, egyáltalán nem csinálták rosszul. Érkezett: Hegedűs Dávid (KBSC FC), Horváth Adrián (PMFC), Bíró Dominik (kölcsönből vissza Nyírbátorból), Beliczky Gergő (ETO FC Győr), Zsiga Ervin (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Pogacsics Krisztián (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Csernák Martin (Nyírbátor). Távozott: Böjte Patrik, Laczkó Dávid és Sóron Tibor. A felkészülési mérkőzéseiken pedig a következő eredmények születtek: Kaposvári Rákóczi FC – BFC Siófok 3-0, Kaposvári Rákóczi FC – Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 1-1, Swietelsky-Haladás – Kaposvári Rákóczi FC 0-1, Kaposvári Rákóczi FC – FK Pohronie 3-0, Paksi FC – Kaposvári Rákóczi FC 1-1, valamint Kaposvári Rákóczi FC – Szentlőrinc SE 3-2.

Sérültek mindkét oldalon nehezítik a kezdő összeállítás meghatározását, színes lapok miatti eltiltott viszont ezúttal egyik csapatban sincs.

A Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2018. szeptember 16-án, az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 1-3 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 786 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Molnár Attila látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Tudjuk, hogy igen fontos mérkőzés következik a Kaposvár ellen, így ennek fényében készültünk. Gyakorlatilag minden mérkőzés előtt elmondjuk ezt, de jelen esetben hatványozottan igaz, hiszen nem a legjobb előjelekkel mentünk neki ennek a hétnek. Sajnos a hétközi mérkőzés sem úgy sikerült, ahogy szerettünk volna, most pedig egy újabb rangadó következik. Tiszteljük a Kaposvár eredményeit, megpróbáltuk őket megfelelően feltérképezni, illetve azokra a dolgokra odafigyelni, amelyekből tudunk profitálni. Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk, de nyilván ez majd csak a mérkőzés után derül ki konkrétan. Mindentől függetlenül azért én is úgy érzem, hogy hazai pályán mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, még akkor is ha az ellenfél játékosállománya elég komoly – több első osztályt megjárt játékos képviseli a rutint és tapasztalatot, de ugyanakkor a fiatalok adják hozzá a lendületet és dinamikát. A labdarúgóink azonban eddig is bizonyították, hogy lehet és kell velünk számolni, tudunk jól focizni és tudunk egymásért küzdeni – erre vasárnap óriási szükség lesz. Ez ugyanaz a csapat, mint amelyik eddig jól játszott és amelyik a szerdai rosszul sikerült meccsen is, de ilyen a sport – egyszer fenn, egyszer lenn, egyszer veszítünk, egyszer nyerünk. Az igazi sportember gyorsan fel tudja dolgozni a kudarcot és tovább tud lépni. A futball pláne ilyen, hiszen hétről-hétre, jelen esetben viszont 3-4 naponta új meccset kell játszani, így egyáltalán nincs idő a kesergésre, szomorkodásra. Egy profi futballistának fel kell állnia a padlóról és be kell bizonyítania, hogy az volt a mi utunk, amit előtte jártunk. Úgy érzem, hogy ezt valóra is tudjuk majd váltani, úgyhogy bizakodó vagyok! A keret valamivel bővebb lesz mint a Nyíregyháza ellen volt, hiszen visszatérhet az eltiltott Viczián Ádám, valamint a sérültek közül már Pilán Márkó is ott lehet a keretben. Továbbra is hiányzik viszont Tóth Dániel és Babinyecz Balázs.

Waltner Róbert: – Természetesen szeretnénk a legjobbunkat nyújtani a Békéscsaba ellen is, amely a legjobb csapat azok közül, melyekkel eddig találkoztunk. Megnéztem az összes mérkőzésüket, az ezeken látottak alapján úgy gondolom, hogy ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk, hiszen a Békéscsaba az eddig mutatott játéka alapján egy nagyon jó csapat. Négy kezdő játékosom is sérült, így még nehezebb dolgunk lesz. Idegenben lépünk pályára, ráadásul hosszú út vár ránk, sőt ez lesz az ötödik mérkőzésünk két héten belül. Nem túl jók az előjelek, de így szeretnénk kihozni magunkból a maximumot és eredményesek lenni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 12. fordulóját október 7-én (vasárnap) 15:00 órától Soroksár SC – BSS Monor, Ceglédi VSE – KBSC FC, Budaörs – Credobus Mosonmagyaróvár, 17:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC, WKW ETO FC Győr – Duna Aszfalt TVSE, Aqvital FC Csákvár – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, BFC Siófok – Vác FC, Vasas FC – Dorogi FC, valamint ZTE FC – Gyirmót FC Győr párosításokban bonyolítják le.

Békéscsabán az előrejelzés szerint: vasárnap közepesen felhős időjárás várható, elszórtam zivatarok előfordulhatnak és a maximális hőmérséklet akár 25 Celsius fok lehet. A Nap 2018. október 7-én 18 óra 13 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen játékosaink számára különösen fontos, hogy ismét valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Nagyszénási SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 9. forduló

Nagyszénási SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-0 (1-0)

Időpont: 2018. október 6. (szombat) 15:00 óra

Helyszín: Nagyszénási focipálya

Játékvezető: Kocsondi Bálint

Asszisztensek: Rakonczás Zsolt, György Sándor

Nagyszénás: Bordás Sándor Rafael, Godár György, Albert László, Szabó Ákos, Kecskeméti Sándor, Libor Gergő, Miszlai László, Füredi Szabolcs, Vincze Alex, Nagy Szabolcs Dávid, Márk Ádám Tibor. Cserék: Blaskó Péter, Viszkok Roland, Zalai Tibor, Simon László, Kiss Zoltán Mihály, Styecz Dániel Pál, Horváth Antal.
Vezetőedző: Boér Zsolt

Békéscsaba: Baráth Bence, Maruntelu Mihai Erik, Nyéki Boldizsár, Bukor Zoltán Márk, Mácsai László, Balog Zsolt, Styecz Bence, Borbély Zsombor, Máris Dominik, Váradi Ádám, Kmyetykó Márk. Cserék: Ilyés Tamás, Czinanó Antal Áron, Kovács Tamás, Gigacz Ákos Lázár, Varga Tamás Károly.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerző: Nagy Szabolcs Dávid (25. perc).

Sárga lapok: Maruntelu Mihai Erik (44. perc), Nyéki Boldizsár (65. perc), Styecz Bence (83. perc).

Mindössze egyetlen gól döntötte el az Előre fiataljainak szénási bajnokiját. Ezt a házigazdák szerezték az első félidő derekán, ami három pontot eredményezett számukra. A lila-fehérek ezúttal eredménytelenül harcoltak a fordításért, mert bár dominálták a játékot, lényegesen többet kezdeményeztek, ezúttal az alkalmi szénási védelem jól állt a lábán, a sikerrel pedig a tabella harmadik fokára lépett fel az újonc.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/289049771946166/