Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE

Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE

Időpont: 2022. május 22. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

A MECCSET AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI.

A BELÉPÉS INGYENES!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

A büfék 16:30 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 16:00 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Ingyenes lesz a belépés a III. ker. TVE elleni bajnokira

A klubvezetés döntésének értelmében a 2022. május 22-én (vasárnap) 18:00 órától, a Kórház utcai Stadionban megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 38. forduló labdarúgó mérkőzésre mindenki (hazai és vendég drukker egyaránt) számára INGYENES lesz a belépés.

Bérletekkel rendelkező szurkolóink részére az előre lefoglalt és jelölt helyek – az eddig megszokottak szerint – ugyanúgy érvényesek. Természetesen az elővételben megváltott jegyeket visszaváltjuk.

A pénztárak ilyen formán a mérkőzés előtt NEM nyitnak ki, tehát NEM szükséges semmiféle jegyet váltani!

Felhívjuk a figyelmet, hogy az érvényben lévő pályarendszabályok továbbra is érvényesek!

Hajrá Lilák!

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Időpontváltozás

Felhívjuk a figyelmet, hogy az eredetileg 2022. május 22. (vasárnap) 17:00 órára kiírt Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 38. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzés kezdési időpontja megváltozott.

Az új kezdési időpont: 2022. május 22. (vasárnap) 18:00 óra.

A MÉRKŐZÉST AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI!

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 37. forduló

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. május 15. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Kiss Balázs

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Budafok: Horváth András, Margitics Andor, Csonka András Mátyás, Beke Péter, Kovács Dávid, Horgosi Donát, Adorján Krisztián, Soltész István Zoltán, Jagodics Márk, Fótyik Dominik, László Dávid. Cserék: Bese Balázs, Romic Danijel, Nándori Botond, Györgyi Arthur, Filkor Attila, Takács Ronald, Zuigéber Ákos Lajos, Szabó Levente, Kalmár Olivér, Kotula Máté, Kulcsár Kornél, Varga Donát.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Mikló Roland, Hodonicki Márk, Szabó Csaba, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Ilyés Tamás, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Fazekas Lóránt, Sipos Gábor, Tóth Dániel, Puskás Gábor Sándor.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Kovács Dávid (41. perc), Szabó Levente (66. perc).

 Sárga lapok: Máris Dominik (29. perc), Horgosi Donát (39. perc), Kovács Dávid (41. perc), Farkas Márk (57. perc), Zvara Levente Mátyás (67. perc), Tóth Dániel (74. perc).

Az összecsapás első helyzete a hazai csapat előtt adódott, amikor a 11. percben egy bedobás után a kifejelt labda Beke Péter elé pattant, aki 17 méterről kapásból lőtt, de a próbálkozása magasan elszállt a kapu felett. A 20. percben óriási helyzet adódott a Budafok előtt: Kovács Dávid mintegy 20 méterről végzett el szabadrúgást, de a lövése a keresztlécen csattant. Nyolc perccel később ismét a házigazda dolgozott ki lehetőséget: Adorján Krisztián gyorsan elvégzett szabadrúgása után Soltész István szakadt el védőjétől, de Winter Dániel jó ütemben lépett ki kapujából, a hálóőr jól zárta a szöget és nagyot védett. A 40. percben megszerezte a vezetést a Budafok: egy csabai labdavesztést követően Beke Péter beadására érkezett Kovács Dávid, aki higgadtan lőtt a csabai kapuba (1:0).

A fordulást követően is a házigazda irányította a játékot és a 66. percben megduplázta az előnyt: Beke Péter labdát szerzett a csabai térfélen és ugyan az ő lövését még hárították a védők, a kipattanó Szabó Levente elé pattant, aki az alsó sarokba gurított (2:0). A 73. percben az első komolyabb helyzetét dolgozta ki a Békéscsaba: Ilyés Tamás robogott el a baloldalon, majd lőtt a tizenhatoson belülről, de a próbálkozását hárította a budafoki kapus. A mérkőzés hátralévő részében már nem változott az eredmény, így a támadó felfogásban pályára lépő Budaörs 2:0-ra győzte le a Békéscsabát és a 3 megszerzett ponttal nagy lépést tett afelé, hogy a következő szezonban is az NB II-ben szerepeljen.

Brlázs Gábor együttese 2022. május 22-én (vasárnap) 17:00 órától zárja a másodosztály küzdelmeit a 19. helyezett III. Ker. TVE ellen, ahol az eredmény tükrében dől el, hogy melyik osztályban kezdi meg a következő idényt a Békéscsaba 1912 Előre.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1427101654416823

Live stream Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 36. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. május 8. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Játékvezető: Rúsz Márton

Asszisztensek: Varga Gábor, Sinkovicz Dániel

Tartalék játékvezető: Nazsa Tamás

Nyíregyháza: Fejér Csongor Béla, Jánvári Gábor, Sigér Ákos, Paku Roland, Vass Patrik Ádám, Gengeliczki Gergő, Kovács Ádám Tibor, Gresó Mátyás, Szokol Zsolt, Hamed Yasin, Debreceni Zalán. Cserék: Nagy Sándor, Zamostny Balázs, Novák Csanád Ákos, Papucsek Barna, Amedome Godwords, Pócsik Botond Benedek, Andrei Robert Banyoi, Sztankó Dávid.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Szabó Péter, Máris Dominik, Sipos Gábor, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Bor Dávid Ferenc, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Babinyecz Balázs, Fazekas Lóránt, Tóth Dániel, Szabó Csaba.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Vass Patrik Ádám (14. perc), Lukács Raymond Patrik (59. perc – öngól), Hamed Yasin (70. perc).

 Sárga lapok: Hodonicki Márk (27. perc), Paku Roland (30. perc), Sigér Ékos (89. perc).

A nyírségiek kezdtek jobban, a 7. percben Hamed lövése lepattant a békéscsabai védőkről. Két perccel később Debreceni beadása után, Hamed közelről a kapufára fejelte a labdát.  Egy perccel később ismét Hamed kerül helyzetbe, de négy méterről védője szorításában a kapu fölé lőtt. Ezután megszerezte a vezetést a hazai együttes Vass Patrik góljával, 1-0. Egy perccel később Sipos lövését bravúrral hárította Fejér kapus. A 15. percben Horváth Péter lőtt mellé. A 23. percben szöglet után Kitl fejese kerülte el a nyírségi kaput. Egy perccel később a volt csabai Kovács Ádám lőtt kapura, amit a védők mentettek, a labda Gresóhoz került, lövését követően Winter kapus lábbal tudott hárítani. A 40. percben szöglet után Debreceni fejelt fölé, de a védők beleértek a labdába. Az újabb hazai sarokrúgás után Gengeliczki lőtt fölé.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A szünetben Brlázs Gábor cserélt, Sipos helyett Mikló, Szabó Péter helyett Zvara érkezett a pályára. Bátrabban kezdett az Előre, az 52. percben Mikló lőtt mellé, majd három perccel később Lukács veszélyeztetett. A 60. percben Lukács Raymond balszerencsés öngólja után már két góllal vezetett a Nyíregyháza, 2-0. Tíz perccel később eldőlt a mérkőzés, a nagy kedvvel játszó Hamed lőtte a harmadik hazai gólt, 3-0.

Feczkó Tamás: – Több helyzetet dolgoztunk ki már az első félidőben és bár a kapufáról ezúttal is kipattant a labda, sikerült megszerezni a vezetést. A folytatásban kicsit több területet hagytunk ellenfelünknek, de így is voltak lehetőségeink és ebben az osztályban kiemelkedő játékvezetés mellett megérdemelten győztünk.

Brlázs István Gábor: – Az első félidő nem tetszett, a szünetben és a cserékkel ugyan sikerült rendezni a sorokat, de a Nyíregyháza megérdemelten győzött. Eddig is minden találkozón nyerni akartunk, ez a hátralévő két meccsen is így lesz.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a helyzet változatlan, hiszen a táblázat 16. pozíciójából még mindig nem sikerült elmozdulni. A tabella továbbra is igen szoros, így az utolsó két mérkőzésnek hatalmas jelentősége lesz.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1395025357607356

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: