Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

A komplett Diósgyőr látogat 2022. október 9-én (vasárnap) Békéscsabára, hiszen 11:00 órás kezdési időponttal harmadosztályú együttesünk fogadja a DVTK II. csapatát a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, míg a másodosztályban 17:00 órától már a Kórház utcai Stadionban mérkőznek az NB2-es alakulatok.

Focis programban tehát nem lesz hiány a hétvégén, amely szurkolóinknak mindenképp jó hír. Az viszont nem annyira, hogy sajnálatos módon csapatunk hatalmas lehetőségeket szalasztott el az előző két fordulóban, így sikerült feltámasztanunk két együttest is a táblázat végéről. A lehető legrosszabb forgatókönyv következett be, erre pedig még gondolni sem szerettünk volna, hiszen ilyen módon egészen a táblázat 18. pozíciójáig csúsztunk vissza – ami az álmoskönyv szerint sem túl hasznos. Mindezt tetézi az a tény, hogy közel háromszáz perce nem tudtunk betalálni, gólszerzés nélkül pedig nehéz boldogulni ebben az osztályban is. A szakmai stáb is keresi okokat, bár továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy ezek a dolgok csakis fejben dőlnek el: kicsit több koncentráció, kicsivel jobb döntések, jóval több pontosság és precizitás szükséges ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni. A Szeged elleni jól sikerült mérkőzés (3-3) után ismét történt valami, ami gátat szab annak, hogy a Békéscsaba pontot-pontokat tudjon szerezni – ezen pedig minél gyorsabban túl kell lépni, különben nagy bajba kerülhetünk. Nem kerülgetve a kását, olyan mérkőzés következik ahol gyakorlatilag minden mindegy, hiszen nem mi vagyunk az esélyesek, ráadásul olyan csapat érkezik, amely a feljutást tűzte ki célul, ennek megfelelő kerettel, lehetőségekkel rendelkeznek és a siker érdekében mindent megtesznek. Tehát, itt az alkalom, hogy kiköszörüljük a csorbát, hiszen a keret alkalmas arra, hogy meglepetést okozzon bárki ellen! Sérülések ide, betegségek oda, aki pályára kerül, annak mindent meg kell tennie a címerért, a klubért, a szurkolókért! Másképp ennek az egésznek semmi értelme sincs és csak maradnak a negatív érzések, élmények, ami tovább ronthatja helyzetünket. De, ezekkel a dolgokkal mindenki tisztában van, épp ezért nincs itt a siránkozás ideje, csak pozitívan és felemelt fejjel lehet olyan mérkőzéseket nyerni, mint amilyen vasárnap is vár ránk! A hátráltató gondolatokat mindenki távolítsa el magából, hiszen ebben az osztályban sincs lehetetlen küldetés, de remegő lábakkal és csapongó gondolatokkal egyszerűen nem lehet pályára lépni, pláne a DVTK ellen.

A két mérkőző fél között jelen pillanatban 14 pozíció és 9 bajnoki pont a különbség, ami soknak tűnhet, de mégsem annyira az. Ezt a különbséget adott esetben, egy jó sorozattal, akár három forduló alatt be lehet hozni – tehát látható, hogy továbbra is igen szoros a mezőny. Ha viszont úgy nézzük a dolgot, hogy a Diósgyőr kétszer annyi pontot szerzett, mint a Békéscsaba, akkor jobban érzékelhető a két csapat közötti különbség. Mindent összevetve a negyvenedik Békéscsaba – DVTK összecsapás következik, amennyiben csak az első- és másodosztályú összecsapásokat vizsgáljuk. A második vonalban tízszer találkoztak egymással a csapatok és érdekes, vagy inkább meglepő módon ez a mérleg békéscsabai fölényt mutat. Nincs tehát miért félnünk, nincs okunk arra, hogy alárendelt szerepben játszunk vasárnap, hiszen öt alkalommal győztük le következő ellenfelünket, míg ők csak háromszor tudták megszerezni a három pontokat. A fennmaradó két mérkőzésen eldöntetlen eredmények születtek, továbbá az is tény, hogy bajnoki mérkőzésen 2015. december 12 óta, tehát majdnem hét éve nem tudtak legyőzni minket! Az eredménysor pedig az jelzi, hogy mi vagyunk a Diósgyőr egyik mumusa! Féljenek inkább ők, legyen rajtuk a nyomás! Utoljára egyébként 2022. március 13-án találkoztunk velük, amikor 3-4 arányban győzni tudtunk idegenben. A Kupa idei kiírásától a DVTK már búcsúzott, mert a Szeged 0-1 arányban kiejtette őket, tehát azon a fronton már biztosan nem fognak borsot törni az orrunk alá, ahogy tették azt 2020. október 29-én, amikor a 0-3-as végeredménynek köszönhetően a 7. fordulóban (legjobb 64 között) fejeztük be a kupaszezont.

A piros-fehérek háza táján amúgy mindig történik valami – volt minden, mint a búcsúban. Nem unatkoztak a felkészülési időszakban, de a bajnokság folyamán is rendre elfogyasztanak néhány vezetőedzőt, másodedzőt, stábtagot, jönnek-mennek a játékosok – így ember legyen a talpán, aki követni tudja az eseményeket. Állandóságról, hosszú távú elképzelésről tehát a legjobb akaratunk ellenére sem tudunk beszámolni, hiszen a tények ezt semmivel nem támasztják alá – legalábbis nekünk nem sikerült ezt felfedezni. Mintha a tűzoltás jegyében történnének a dolgok, ami azért is furcsa, hiszen lehetőségeik nagyságrendekkel meghaladják sok más csapatét, köztük a miénket is. Az események láncolatát végigböngészve viszont megpróbáltuk kibogozni a történéseket. Pocsékul kezdődött számukra az idény, hiszen két vereséggel kezdtek, aztán a sorminta úgy alakult, hogy kétszer győztek, majd kikaptak és ismét győztek két alkalommal – azaz hektikus formában, de azért gyűjtögették a pontokat. A mérkőzések sorában a Pécsett elszenvedett 4-3 arányú vereség tette be a kulcsot a vezetőségnél, amikor a nagy dirrel-durral szerződtetett Dragan Vukmir vezetőedző távozásra kényszerült. A mester furcsa módon történt megszerzése egyébként jelentős felháborodást keltett annak idején a közvéleményben és még saját szurkolóik sem nagyon tudták, illetve akarták megemészteni a fejleményeket. Augusztus 24-én aztán bejelentették az új vezetőedző, Kuznyecov Szergej érkezését, aki ilyen módon öt forduló óta irányítja a diósgyőri csapatot – mérlege egyébként eddig négy győzelem és egy vereség. Visszatekerve az időt az átigazolási időszakban sem tétlenkedtek, hiszen számos távozó és érkező labdarúgóról olvashattunk, tehát ismét teljesen átalakították a keretet, ami abból a szempontból némileg érthető is volt, hogy nem jött össze számukra a visszajutás. Érkeztek: Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönbe),  Koman Vladimir (Chennaiyin FC), Papp Marcell (Budafok), Farkas Dániel (Mezőkövesd), Bényei Ágoston (DVSC), Szőke Adrián (Heracles Almelo), Holdampf Gergő (Haladás), Viczián Ádám (Vasas) – akit jól ismerhetünk, Csirmaz István (Puskás Akadémia), Lukács Dániel (Kecskemét), Kotula Máté (Mezőkövesd – kölcsönbe), Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Gera Dániel Richárd (Puskás Akadémia). Az érkezőkkel párhuzamosan négy akadémistájuk is lehetőséget kapott az első együttesnél: Benkő Péter, Illés Bálint, Korbély Kristóf és Vajda Botond. Távoztak vagy kölcsönben máshol folytatják: Oláh Bálint, Szeles Tamás, Eperjesi Gábor, Benkő Péter, Polgár Kristóf, Zsemlye Balázs, Orosz Marcell, Csatári Gergő, Kispál Tamás, Makrai Gábor, Hornyák Marcell, Horváth Zoltán, Belényesi Csaba, Bokros Szilárd, Borsos Vilmos, Kocsis Dominik, Marcolini Dantes Bertucci Lucas, Rotem Keller, Molnár Gábor és Zsolnai Richárd. Végleg visszavonult: Dejan Karan.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesznek eltiltottak, tehát a sérüléseken és/vagy betegségeken kívül egyik mesternek sem kell játékos deficittel kalkulálnia. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Lukács Dánielnek – aki egyébként a 2021/2022-es szezon másodosztályú gólkirálya volt 25 szerzett góllal -, hiszen eddig már négy alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A Békéscsaba keretében hosszabb ideje sérültek: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Farkas Botond Gergő, Korógyi Szabolcs. A többiek gyakorlatilag bevethető állapotba kerültek, tehát ebből a szempontból talán bővültek a variációs lehetőségeink.

Kuznyecov Szergej: – A szerdai mérkőzés után érezhetően jobb lett a hangulat az öltözőben, ezért is örülök, hogy sikerült nyernünk, de nincs sok időnk ünnepelni, hiszen jön az újabb feladat. Megnéztük a Békéscsaba legutóbbi mérkőzéseit, tudjuk, hogy mik az erősségeik és hogy hol sebezhetőek, van még néhány napunk arra, hogy ezt a játékosoknak is átadjuk. Nem esünk abba a hibába, hogy az aktuális forma, vagy a tabella alapján ítéljünk meg egy ellenfelet. Tudjuk, hogy ellenünk minden csapat extra motivációval lép pályára, ezért általában izgalmas és jó meccseket szoktunk játszani, biztos vagyok benne, hogy ez így lesz vasárnap is. A csapatunk továbbra is nagyon motivált, tiszteljük a hazaiakat, de szeretnénk ismételten begyűjteni a három pontot.

A Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Kovács J. Zoltánt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Sinkovicz Dánielt és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1975-ös születésű sporival 2021. szeptember 15-én, a FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 983 sárga- és 81 piros lapot használt fel. Érdekesség, hogy a játékvezető október 2-án fújta 200. alkalommal a sípot a másodosztályban. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg a PMFC (20 pont), MTK (19 pont), Gyirmót (19 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Békéscsaba (9 pont), a Mosonmagyaróvár (8 pont) és a Dorog (6 pont) próbál elmozdulni. Nem szeretnénk a frászt hozni senkire, de a DVTK győzelme esetén adott esetben akár az élre is állhat, így teljesen egyértelmű módon egészen biztosan csípni-harapni fognak. Ebben a sajnálatos helyzetben pedig a Békéscsaba tovább hátrálhatna a bajnoki táblázaton.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 11. fordulóját október 9-én (vasárnap) 15:00 óratól Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás, Budafoki MTE – HR-Rent Kozármisleny, Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár, Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Credobus Mosonmagyaróvár, 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – BFC Siófok, PMFC – Soroksár SC, FC Ajka – Tiszakécskei LC, Békéscsaba 1912 Előre – DVTK, valamint 20:15 órától MTK Budapest – ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

A kezdési időpontról: mivel az energiaárak drasztikus növekedései a városra, a stadion üzemeltetőjére és klubunkra nézve is jelentős többlet kiadással járnak, így megpróbáltuk az időpontot – kizárólag a takarékosság jegyében – korábbi időpontra kérni, ehhez viszont a vendég csapat nem járult hozzá, így maradnia kellett az eredetileg kiírt 17:00 órának. Második csapatunk mérkőzésének kezdési időpontja sem változik annak ellenére, hogy a vendégek (DVTK II.) szeretettek volna később kezdeni – ehhez viszont mi nem járultunk hozzá a két egymás utáni mérkőzés zavartalan megrendezésének érdekében. Az energiatakarékosság kérdése egyébként folyamatosan napirenden van a klubnál, és az üzemeltetővel, valamint Békéscsaba Megyei Jogú Várossal egyeztetve több intézkedés is bevezetésre került, illetve kerül majd a jövőben is.

A mérkőzésről élőképes közvetítés (live stream) is rendelkezésre áll majd az alábbi elérhetőség alatt:
https://youtu.be/ceFs6P6qEW0

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 9-én (vasárnap) 18 óra 9 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II.

Két hét alatt negyedszer lép pályára második csapatunk, amikor 2022. október 9-én (vasárnap) 11:00 órától a DVTK II. együttesét fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

A 17. és a 20. helyezett csapat méri össze erejét a 12. fordulóban a 4-es Honvéd utcai centerpályán, és próbál elmozdulni a kiesést jelentő helyekről. A tét tehát mindkét csapat számára igen nagy és gyakorlatilag minden mindegy alapon focizhatnak a csapatok. A Békéscsaba II. jó eséllyel megszerezheti harmadik győzelmét a szezonban, míg a diósgyőri tartalék zárkózhatna a mezőny közepéhez. Az eddigi teljesítménnyel egyik szakvezetés sem lehet elégedett, hiszen mindkét csapat jobbra érdemes, jelenlegi helyzetüket pedig nem feltétlenül a képességbeli deficit okozta eddig sem. A miskolciak 3 győzelem mellett 8 vereséget tudhatnak magukénak és továbbra sem tudnak kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtani. Egy-egy mérkőzésen győznek és kiszakad a gólzsák, a következő héten viszont beleszaladnak egy nagyobb zakóba, amit nyilván az is okozhat, hogy milyen mértékű segítség érkezik adott esetben az első csapattól. Jelen helyzetben mindkét diósgyőri csapat Békéscsabán lép pályára ugyanazon a napon, így jó eséllyel a prioritás az NB2-es alakulat oldalán lehet. A 2021/2022-es idényben éppen mögöttünk, a 12. pozícióban végeztek és hozzánk hasonlóan 50 bajnoki pontot gyűjtöttek, tehát az előzményeket vizsgálva közel azonos képességű két csapat mérkőzik ismét. A felek eddig két alkalommal találkoztak egymással, idegenben mi (2-3), hazai pályán viszont a DVTK (0-2) tudta megszerezni a három pontot. Izgalomban, csatában tehát biztosan nem lesz hiány, és remélhetőleg ez lila-fehér oldalon eredményességgel is párosul majd.

Vincze Richárd– Az előző héten három mérkőzést játszottunk, amiből sajnos csak egyet sikerült megnyerni. Ez leginkább azért bosszantó, mert  az összecsapások fordulópontjai nem nekünk kedveztek, pedig ha fordítva alakulnak a dolgok, akkor most másról kellene beszélnünk. Gondolok arra, hogy Kisvárdán 0-0-nál az első félidőben sajnos néma maradt a játékvezető sípja egy egyértelmű hazai kezezésnél, ami a büntetőterületen belül történt. Ugyancsak gólnélküli állásnál ziccert hibáztunk, rá két percre viszont gólt kaptunk. A második várdai találat előtti szituációban pedig az egyik játékosunk egy szerencsétlen mozdulat miatt bokatörést szenvedett. A Hatvan ellen újra 0-0-nál nekünk volt két nagy helyzetünk, és egy tizenegyest is kihagytunk. Az ellenfél pedig a 90. percben egy szöglet utáni szerencsés góllal nyert. Ezek a fordulópontok azt mutatják, hogy nekünk, a stábnak még többet kell tennünk azért, hogy sikeresen készítsük fel a fiúkat a vasárnapi viharsarki meccsre. Még jobban fókuszáljunk a saját játékmodellünk erősítésére. Ellenfelünk az utolsó két meccsen simán verte a Loki “tarcsit”, majd csúnyán kikapott a Vasas II-től. Náluk is a fiatal játékosok vannak előtérbe helyezve, így biztos vagyok benne, hogy harcos, őszinte mérkőzés vár ránk. Vasárnap délelőtt végig fokuszáltnak, bátornak, tudatosnak és végül, de nem utolsósorban sikerre éhesnek kell lenni a pályára lépő játékosoknak.

Nagy Sándor: – A Debrecen elleni hazai siker után Angyalföldön sok játékosunk azt hitte, hogy a bab is hús és nem kell megszakadnia a pályán, fejben sem igazán voltak ott többen, ez okozta súlyos vereségünket. Leginkább a tartást hiányoltam a gárdából, túlságosan könnyen beletörődött a sorsába. Bár csapatjátékról van szó, valahol minden játékos egyéni bizonyítványt is kiállít magáról a mérkőzéseken. Azt szeretnénk elérni, hogy ezt ne kelljen hétről hétre sulykolni beléjük. Ha nem is megy a játék, akarattal és elszántsággal nagyon sok mindent lehet ellensúlyozni. Ha ez meglesz, akkor az pontokat hozhat a DVTK ellen is. Tudjuk róluk, hogy fiatal keretük van, amely rendszerint kap támogatást az NB2-es csapattól. Mindenképpen győzelemre fogunk játszani, remélem sikerül lemásolnunk a Debrecen elleni hozzáállást és játékot, mert abban rejlik sikerünk titka.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, a kereteket ilyen módon szinte csak az első csapatok taktikái, na meg a sérülések befolyásolhatják némileg.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II. mérkőzés játékvezetőjeként Kakuk Szabolcsot, segítőiként Juhász Lászlót és Molnár Alexet akkreditálta a szövetség. Az 1995-ös születésű sporival 2022. május 22-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló 2-5 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 220 sárga- és 7 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 12. fordulóját október 9-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – DVTK II., 14:00 órától DVSC II. – Putnok FC, 15:00 órától Füzesgyarmati SK – Vasas FC II., FC Hatvan – Facultas-Tiszafüredi VSE, Kisvárda Master Good II. – Sényő-Carnifex FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Karcagi SE, Pénzügyőr SE – BKV Előre, Eger SE – Jászberényi FC, Aqua General Hajdúszoboszló – Körösladányi MSK, valamint BVSC-Zugló – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizenegy lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (29 pont) vezeti a Putnok (22 pont) és a DEAC (21 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Sényő, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 9-én (vasárnap) 18 óra 9 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 10. forduló

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. október 5. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kozármislenyi Stadion

Cím: 7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 57.

Játékvezető: Derdák Marcell

Asszisztensek: Huszár Balázs, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Molnár Attila

Kozármisleny: Lékai Soma, Gajág Gergő, Beke Péter, Bartha László, Kosznovszky Márk, Tóth Zoltán, Füredi Szabolcs, Tölgyesi Viktor, Turi Tamás Kristóf, Vajda Roland Attila, Vogyicska Balázs. Cserék: Somogyi Máté, Szabó Dominik, Kulcsár Kornél, Nagy Erik, Károly Bálint, Guth Ádám, Kotroczó Péter, Berdó Máté, Horváth Dániel, Gál Szabolcs, Hampuk Ádám.
Vezetőedző: Szekeres Zoltán

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Albert István, Hamed Yasin, Szabó Csaba, Szalai Dániel, Puskás Gábor Sándor, Talpalló Norbert Lajos. Cserék: Krnács Richárd, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Fülöp István Sándor, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerző: Kosznovszky Márk (50. perc).

 Sárga lapok: Szabó Csaba (37. perc), Lukács Raymond Barna (43. perc), Talpalló Norbert Lajos (61. perc), Albert István (70. perc), Máris Dominik (73. perc), Beke Péter (73. perc), Szekeres Zoltán (88. perc), Gajág Gergő (90. perc), Molnár Levente (92. perc).

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a férfi labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre szerda este. A lilák a 18. helyezett Kozármisleny otthonában léptek pályára, ahol a hazai csapat győzelmével ért véget a találkozó.

Fotó: Laufer László

A mérkőzés első helyzete a bordó mezes hazaiak előtt adódott a 10. percben, amikor egy sarokrúgást követően Turi Tamás lőhetett mintegy hét méterről, de a próbálkozás a csabai kapu fölé szállt. Alig egy perccel később ismét sarokrúgásból veszélyeztetett a Kozármisleny, amikor kavarodás alakult ki a vendégek ötösén belül, Turi lövése azonban a fehér mezes védőkről pattant ki a játéktérről. Az első csabai helyzetre a 21. percig kellett várni, amikor Szalai Dániel találta meg Hamid Yasint a tizenhatoson belül, végül a támadó éles szögből az oldalhálót találta el. Húsz perccel később ismét a labdát többet birtokló hazaiak veszélyeztettek, amikor Vogyicska Balázs ugratta ki Bartha Lászlót, a lapos lövést azonban a csabaiak hálóőre magabiztosan védte. A 44. percben közel állt a vezetés megszerzéséhez a Kozármisleny: Vajda Roland a tizenhatos vonalától tekert, a lövés éppen csak a kapufa mellé szállt.

A második félidő első helyzetét gólra váltotta a gyorsabb tempóban játszó házigazda: az 50. percben Bartha passzolt vissza az érkező Kosznovszky Márknak, aki nagy erővel lőtt a csabaiak kapujába (1:0). A bekapott találat szemmel láthatóan felrázta a vendégeket: az 51. percben Lukács Raymond került helyzetbe a tizenhatoson belül, a támadó azonban nem találta el jól a labdát, így kísérlete veszélytelen volt. Az 53. percben egy szögletet követően futott el egy hazai támadó az alapvonal irányába, a beadásra Bartha érkezett, de a fejest Bukrán Erik bravúrosan hárította. Az 59. percben megduplázhatta volna előnyét a Kozármisleny: ismét az alapvonalról érkezett a beadás, Bartha érkezett a rövidre, a támadó lövésébe Szabó Csaba ért bele, aki kapufára mentette a nagy ziccert. Szemmel láthatóan sebezhető volt a békéscsabai védelem a baloldalon, két perccel később Vajdát ugratták ki a hazaiak, a támadó ellőtte a kapus mellett a labdát, de a gólvonalon álló vendég védő újabb góltól mentette meg csapatát, a kipattanót Bartha lőtte el, a kísérlet éppen csak a csabai kapu mellé szállt. A 73. percben nagy hibát vétett a hazaiak hálóőre, aki kiejtette a kezéből a labdát, Hamed üres kapura lőhetett, de az utolsó pillanatban egy kozármislenyi védő vetette bele magát a kísérletbe, így nem sikerült az egyenlítés. A 78. percben létszámfölényben támadhatott az Előre, a csereként beálló Czékus Ádám beadására üresen érkezett Ilyés Tamás, aki közelről a kapu mellé lőtt. A Békéscsaba mindent egy lapra feltéve támadott és csak a szerencséjének köszönheti, hogy a kozármislenyi kontrák után nem született újabb gól. A fehér mezes vendégek előtt adódott az utolsó lehetőség: a 88. percben Horváth Péter beadása után Czékus bólintott, de a hazai hálóőr magabiztosan fogta a próbálkozást. A hosszabbításban már nem született újabb találat, így a Kozármisleny legyőzte le a Békéscsabát.

Az Előre zsinórban harmadik 1:0-s vereségét szenvedte el az NB II-ben, így jelen pillanatban a tabella 18. helyén áll. A csabai labdarúgók legközelebb október 9-én (vasárnap) 17: 00órától lépnek pályára, amikor a 4. helyezett DVTK együttesét fogadják hazai pályán.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/802191507766531

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Majdnem napra pontosan öt és fél év elteltével, 2022. október 5-én (szerdán) 18:00 órától ismét bajnoki mérkőzésen találkozunk a Kozármisleny csapatával.

A tét pedig egyre nagyobb, hiszen a Mosonmagyaróvár ellen elszenvedett hazai vereség (0-1) folytán a 15. pozícióig csúsztunk vissza a táblázaton. Ez az utolsó olyan hely, ahol az új szabályok szerint még teljes biztonságban van egy csapat, hiszen a 16-18. helyezetteknek már rájátszásban kell bizonyítaniuk érdemességüket a másodosztályra, a 19-20. helyen végző csapatok pedig biztosan kiesnek a harmadosztályba. Ahogy azt előző beharangozónkban is írtuk, gyakorlatilag minden fejben dől el egy-egy mérkőzést illetően, hiszen ebben a ligában olyan csapatok szerepelnek, amelyek bárkit-bárhol és bármikor képesek meglepni. Látható az előző forduló eredményeiből is, hogy itt már nincs meglepetés eredmény, egyik csapatot sem lehet félvállról venni, nem lehet hibázni vagy dekoncentrált módon játszani. Csapatunk két vereségből érkezik a hétközi mérkőzésbe úgy, hogy az augusztus 14-i bravúros gyirmóti győzelem (0-1) óta nem tudtunk mérkőzést nyerni. Azóta három döntetlen és három vereség a mérlegünk, melyek között több olyan mérkőzés is szerepel, melyeken nagyon fontos pontokat hullajtottunk el, ezek pedig iszonyúan fognak hiányozni a végelszámolásnál.

Na, de ennyi kesergés után tekintsünk inkább előre, hiszen mindenki tudja, hogy csapatunk képes győzni, képes bajnoki pontokat szerezni és a Békéscsabának minimum a másodosztályban a helye. Ezért viszont nyilván tenni is kell, és ahogy a példák mutatják: ennél jóval többet! Itt az alkalom, itt a lehetőség, hogy gyorsan megtörjük és magunk mögött hagyjuk a negatív szériát, hiszen Kozármislenyben győzni kell – nincs más opció! A mérkőzés azon túl, hogy mennyire fontos mindkét csapat számára, hatpontos is, hiszen a felek között mindössze két pont a különbség, így aki győzni tud biztosan a másik előtt várhatja majd a 11. fordulót. A Baranya megyeiek egyébként közel két hónapos nyeretlenségi szériájuknak vetettek véget vasárnap, amikor 1-3 arányban legyőzték a Dorogot. Motivációban és akarásban tehát biztosan nincs hiány náluk, nálunk viszont ebből egyelőre deficit mutatkozik.

A két együttes egyébként – ahogy bevezetőnkben is említettük -, majdnem öt és fél éve találkozott utoljára egymással, egészen pontosan 2017. április 9-én, amikor 5-1 arányban mi tudtunk győzni. Összességében abszolút lila-fehér fölényt mutat az egyenleg, hiszen az egymás ellen lejátszott bajnoki mérkőzéseket tekintve háromszor mi, míg egyszer vendéglátóink győztek. A Kupában is összefutottunk velük a 2015/2016-os idényben, amikor még oda-visszavágós rendszerben zajlottak a fordulók. Az első mérkőzésen, 2016. február 16-án 2-1 arányban mi győztünk, a 2016. március 2-i visszavágón viszont 1-1 lett a vége, így összesítésben mi jutottunk tovább. Ez volt egyébként az utóbbi évek legsikeresebb kupaszereplése, hiszen egészen az elődöntőig jutottunk.

A Kozármisleny toronymagasan (27 győzelem, 11 döntetlen és 92 pont), vereség nélkül nyerte a harmadosztályú bajnokság 2021/2022-es Közép-csoportjának küzdelmeit, így a 2016/2017-es idény után ismét a másodosztályban szerepelhetnek. Abban az évben egyébként 37 pont birtokában a 18. helyen estek ki úgy, hogy gyakorlatilag egyetlen győzelem hiányzott a bennmaradásukhoz. Az idei szereplés pedig nyilván arról szól, hogy kiharcolják a bennmaradást, ezáltal úgy megerősödjenek, hogy az építkezést tovább folytathassák. A MOL Magyar Kupa idei kiírásától már búcsúztak, hiszen 0-1 arányban vereséget szenvedtek a Kazincbarcikától a 3. fordulóban, így teljes egészében csak a bajnokságra kell már koncentrálniuk. A feljutást követően, lehetőségeikhez mérten igyekeztek úgy alakítani keretüket, hogy az alkalmas legyen a cél eléréséhez. Érkeztek: Kulcsár Kornél (Budafok), Kosznovszky Márk (MTK), Bognár Dávid (Bánhorváti), Vogyicska Balázs (FTC II.), Tölgyesi Viktor (PMFC), Budzsáklia Benett (visszatért az MTK II-től), Gál Szabolcs (Kecskemét), Bartha László (Kecskemét), Guth Ádám (MTK II.), Varasdi Dániel Gábor (MTK II.), Kotroczó Péter (Várda Labdarúgó Akadémia), Osei Clinton (MTK), Károly Bálint (PMFC).

Színes lapok miatt Zvara Levente Mátyás biztosan kihagyja a kétnapos túrát, hiszen a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés 46. percében kiállították. Továbbra is veszélyeztetett helyzetben lehet Kitl Miklós és Mikló Roland, hiszen négy-négy sárga cédulával rendelkeznek. Vendéglátónk keretében hasonló szankciók miatt nem lesz eltiltott.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben (live stream) közvetítjük a helyszínről az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/kcSM8uVrOXM

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Derdák Marcellt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Huszár Balázst és Máyer Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Molnár Attila látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. december 5-én, a III. ker. TVE – Békéscsaba 1912 Előre 4-3 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 516 sárga- és 26 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), PMFC (19 pont), Gyirmót (16 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (7 pont), a Budafok (7 pont) és a Dorog (6 pont) próbál elmozdulni.

A hét eleji történésekhez tartozik, hogy a Dorogi FC megvált Fenyvesi László vezetőedzőtől, de írásunk születésének pillanatában még nem nevezték meg az új szakvezetőt.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 10. fordulóját október 5-én (szerdán) 15:00 óratól Soroksár SC – FC Ajka, Nyíregyháza Spartacus – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc, Credobus Mosonmagyaróvár – Budafoki MTE, 17:00 órától ETO FC Győr – Gyirmót FC Győr,  18:00 órától Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BFC Siófok – PMFC, Szombathelyi Haladás – Kolorcity Kazincbarcika SC, DVTK – Dorogi FC, valamint HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Kozármisleny térségében gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 5-én (szerda) 18 óra 16 perckor nyugszik.

Csapatunk a kedd reggeli videózást, valamint a délelőtti edzést követően útra kel és az éjszakát Pécsett tölti, hogy a holnapi átmozgatás után, már minimális utazással a lábakban tudjon pályára lépni a Kozármislenyi Stadionban.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

0-1 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. október 2. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Rózsa Dávid, Ring Kevin

Tartalék játékvezető: Sipos Tamás

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Fazekas Lóránt, Fülöp István Sándor, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Máris Dominik, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Szabó Csaba, Bora György, Szalai Dániel, Varga Tamás Károly, Talpalló Norbert Lajos.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Mosonmagyaróvár: Heinrich Márk, Simita Gergő, Czingráber Máté, Debreceni András, Jasarevic Mahir, Horváth Kevin, Illés Dávid, Szalka Dominik, Nagy Zoárd Kornél, Gáncs Botond, Végh Bence. Cserék: Slakta Balázs, Szabó Richárd, Monori Norbert, Sajbán Miklós Viktor, Tóth László, Buglyó Botond, Papp Szilárd, Múcska Viktor, Borsodi Bálint.
Vezetőedző: Horváth Csaba

 Gólszerző: Nagy Zoárd Kornél (86. perc).

 Sárga lapok: Szalka Dominik (36. perc), Jasarevic Mahir (55. perc), Debreceni András (60. perc), Albert István (64. perc).

 Piros lap: Zvara Levente Mátyás (46. perc).

Nézőszám: 830

A csabaiak öt nyeretlen bajnoki után győzelemre készültek a bajnokságot gyengén kezdő és edzőjét már leváltó Mosonmagyaróvár ellen. Az első félidőben talán a vendégek birtokolták többet a labdát, de a veszélyesebb helyzeteket a házigazda Békéscsaba alakította ki. Az első veszélyes próbálkozás Hamed nevéhez fűződött, lövését Heinrich kiöklözte. Kilenc perccel később ismét a csabaiak támadó középpályása volt akcióban, ezúttal azonban fejese nem találta el a kaput. A vendégek Illés mintegy 20 méteres lövésével jelentkeztek, de Bukránnak nem kellett védenie. Két perccel később a meccs legaktívabb embere, Hamed fejelt Puskás szöglete után, Heinrich bravúrral hárított. A játékrész hajrája eseménydúsan alakult: előbb Fülöp lövésébe lépett bele egy óvári védő, majd már a hosszabbítás pillanataiban emberhátrányba került a Békéscsaba. Egy hazai szöglet után indult el a vendégek kontrája, Illés Dávid ugrott volna ki a védők közül, de Zvara Levente utolsó emberként lerántotta a támadót, Farkas Tibor játékvezető pedig jogosan mutatta fel a piros lapot a hazai játékosnak.

Fotó: Such Tamás

A csabaiak cserékkel reagáltak a kiállításra: a szünetben Váradit Szalai Dániel, Lukácsot pedig Máris Dominik váltotta. A térfélcserét követően Szalka lövését lehetett először feljegyezni, de a próbálkozás célt tévesztett. A 60. percben Czékus ment el a jobb oldalon, beadásáról Máris centikkel maradt le. Három perccel később Hamed ugratta ki Márist, aki egyedül tört kapura, de csak a kapufát találta el. Az utolsó félórában kevesebb helyzet akadt, úgy tűnt, hogy az emberhátrányban játszó Előre legalább egy pontot otthon tart, de a vendégek nem így gondolták: a 86. percben Horváth Kevin ívelte középre a labdát, Bukrán Erik aláfutott, a védők pedig csak távolról figyelték, ahogy Nagy Zoárd az üresen maradt kapu közepébe bólintotta a labdát, ezzel megszerezve csapatának a győztes gólt (0-1).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/602717601342894

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: