Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

A sikeres kupaforduló után, újabb létfontosságú mérkőzés előtt áll együttesünk, hiszen a Budaörs csapatát fogadjuk 2019. november 3-án (vasárnap) 13:30 órától, amely pontazonossággal – csupán több lőtt góljának köszönhetően előzi meg a Lilákat.

A bajnoki táblázat gyakorlatilag csak részben mutat valós képet, hiszen a mezőny kétharmadának neve mellett egy mérkőzéssel kevesebb szerepel. A 11. fordulót amúgy november 27-én pótolják a csapatok, de a Balmazújváros kizárása miatt csak az őszi szezon végére kerül egyensúlyba a tabella. Ettől függetlenül azonban nem fest túl rózsásan helyzetünk – bár igen sok van még hátra és ne felejtsük el, hogy a tavaszi idényben – menetrend szerint – jöhetnek még a meglepetések is -, úgyhogy számunkra csakis egyetlen cél lehet: minél több pontot szerezni és biztosítani a bennmaradást. Minden máson csak ezután érdemes gondolkozni. Három mérkőzés áll előttünk, mielőtt egy újabb szakasz lezárul, aztán ismét válogatott szünet következik – ebben pedig sorrendben a Budaörs, Dorog, valamint a Soroksár az ellenfél. Papíron és a történelmet szemlélve mindhárom csapat ellen pont, illetve akár pontok is szerezhetők. Ehhez viszont azt a formánkat kell újra megtalálni, amit az idény elején a Vasas, vagy akár az MTK ellen sikerült a pályára tenni. Talán-talán sérültjeink is felépülőben vannak, elkezdték az edzéseket, így lassanként visszatérhetnek majd. Zahorán, Faragó, Király, Szélpál, Pilán és a hosszú ideje sérült Lustyik azonban még továbbra is maródi. Farkas Márk egyik lábujja megsérült, de nagy valószínűséggel tudja majd vállalni a vasárnapi fellépést.

Következő ellenfelünk jelen pillanatban a tabella 16. pozícióját foglalja el, melyet az eddig lejátszott 12 mérkőzés alatt szerzett 3-3 győzelmének és döntetlenjének, valamint 6 vereségének köszönhet. Márkus Tibor neveltjei hozzánk hasonlóan hektikus mérkőzéseket produkáltak eddig, hiszen a bravúrszámba menő meccseik mellett (például Budafok – Budaörs 2-3, Budaörs – ETO 2-2, Soroksár – Budaörs 0-3), többször úgy szenvedtek vereséget, hogy nem érdemelték azt meg. A foci viszont már csak ilyen kegyetlen, pontokat csak gólokkal lehet szerezni, amelyből viszont mindkét csapat neve mellett az elégségesnél jóval kevesebb szerepel. Érdekességképpen az előző idény ezen szakaszában a bronzérmes pozíciót foglaltuk el, 25 lőtt góllal – bár akkor már 14 teljesített meccs állt mögöttünk. Most viszont 12 lejátszott forduló után csupán 12 szerzett találatot jegyezhetünk, amely akárhogy számoljuk jókora mínusz. A budaörsiek is hasonló cipőben járnak, hiszen egy évvel ezelőtt a 7. helyen álltak 21 lőtt góllal, igaz rájuk is érvényes, hogy 14 lejátszott mérkőzés alatt. Vendégeink amúgy győztes mérkőzésből érkeznek a Viharsarokba, hiszen az előző fordulóban a Soroksárt nullázták le (0-3). Ezzel bizony hosszú győzelem nélküli időszakot tudtak lezárni, hiszen előtte augusztus 18. óta nem sikerült begyűjteniük a három pontot.

Ezt már megszoktuk és nem is foglalkozunk vele, hogy minden csapat akkor találhat magára – vagy legalábbis úgy tűnik – mielőtt velünk csapnának össze. Na, de ez a “törvényszerűség” nem szegheti csapatunk kedvét és küzdeni akarását, és amennyiben végre sikerül a helyzetkihasználáson akár egy minimálisat is javítanunk, úgy az már bőven elég lehet az üdvösséghez. Egy szó, mint száz mindenképpen itthon kell tartanunk a három pontot, hiszen ezzel adott esetben akár négy vagy öt pozíciót is léphetnénk előre. A két mérkőző fél eddigi összecsapásai alkalmával érdekes módon csak kétszer született vagy az egyik, vagy a másik csapat számára maradéktalanul elégedettségre okot adó eredmény. A hat egymás ellen lejátszott meccsből négy alkalommal döntetlen, egyszer-egyszer pedig budaörsi, valamint csabai sikert olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára 2018. december 16-án találkozhattunk a Pest megyeiekkel, amikor szintén hazai körülmények között döntetlent (2-2) mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Ez az összecsapás egyébként egyrészt a meccs előtt lehullott hatalmas hó és annak közös eltakarítása, másrészt az élő televíziós közvetítés miatt is emlékezetes marad. Kupaszereplésük ebben a szezonban véget ért, mert a 7. fordulóban a Zalaegerszegtől 3-7 arányban kaptak ki, így ezután csakis a bajnokságra kell koncentrálniuk. Sérültekről velük kapcsolatban nem kaptunk hírt, színes lapok miatti eltiltásokkal sem kell számolniuk a békéscsabai túra alkalmával. Érdemes lesz viszont kiemelt figyelmet szentelni Kulcsár Tamásnak, aki csapata 13 szerzett góljából négyet vállalt. Keretük összességében nem számít túl fiatalnak, hiszen a 24 éves átlagéletkort, több korosabbnak titulálható focistájuknak köszönhetik.

Békéscsaba 1912 Előre - Budaörs (2018. december 16.)

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs (2018. december 16.)

Márkus Tibor: – Tisztában vagyunk azzal, hogy a Békéscsaba jelenlegi helyzete nem tükrözi a csapat valódi erejét. Eddig csakúgy mint nekünk, nekik sem jött ki a lépés. A békésiek elleni mérkőzés mindig nehéz volt, akármelyik csapat is volt a házigazda. Bízva az előző fordulóban elért sikerben, ismét a győzelem reményében lépünk pályára, bár ez nem újdonság nálunk, hiszen bármelyik mérkőzésen a 3 pont megszerzése a cél.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzés játékvezetőjeként Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival még sosem találkoztunk, így nagy valószínűséggel számára is az újdonság erejével hat majd a békéscsabai légkör. Pályafutása alatt összesen 70 sárga- és 4 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenötödik fordulóját november 3-án (vasárnap) 13:30 órától Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs, Soroksár SC – Dorogi FC, Kazincbarcika – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 16:30 órától Vasas FC – BFC Siófok, 17:00 órától FC Ajka – Aqvital FC Csákvár, MTK Budapest – Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr, Duna Aszfalt TLC – Szolnoki MÁV FC, valamint WKW ETO FC Győr – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Vác FC együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy a Csákvár 27 pont birtokában átvette az irányítást, az MTK Budapest (27 pont) továbbra is feljutó helyen áll, és felzárkózott a harmadik helyre a Gyirmót (26 pont), valamint 25 egységgel a Budafok is a negyedikre. A tabella második felében hatalmas a küzdelem a pontokért és a helyezésekért, hiszen a 10. és 18. helyek között csupán egyetlen mérkőzésnyi (3 pont) a különbség. Így aztán egy-egy győzelem, vagy pontocska igencsak felértékelődik.

November 3-án (vasárnap) Békéscsabán szeles, erősen felhős időjárás várható, a hőmérséklet maximuma legtöbb 19 Celsius fok körül alakulhat, de akár 3 mm záporra is lehet számítani. A Nap 16 óra 25 perckor nyugszik, így villanyfényre ezúttal nem lesz szükség.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

Bár a Körösladány elleni hatodik fordulót ujjgyakorlatnak is nevezhetnénk, a következő állomás jóval komolyabb falatnak ígérkezik, hiszen az NB III. Keleti csoportjának éllovasával, a Füzesgyarmati SK együttesével találkozunk 2019. október 30-án (szerdán) 12:30 órától.

Egyik csapat sem érkezik jó szájízzel a kupafordulóba, hiszen a gyarmatiak a DEAC otthonában kaptak egy hármast, míg az Előre Csákvárról tért haza pont nélkül. Csapatunk számára igen fontos lenne a jó kupaszereplés, hiszen egyrészt a demoralizálódott hangulatot oldhatná a siker, másrészt az igen fontos vasárnapi, Budaörs elleni mérkőzésen egyáltalán nem mindegy, milyen lelkiállapotban futunk ki a gyepre. Így aztán tétje és presztízse is van a hétközi összecsapásnak.

A Füzesgyarmat idei szereplése egyelőre nem hagy kívánnivalót maga után, hiszen 12 forduló után vezetik csoportjuk bajnoki táblázatát. Az első két fordulóban elszenvedett vereségek után megrázták magukat és kilencszer győztek egymás után. A figyelemreméltó sorozat, a pár sorral feljebb említettek szerint az elmúlt vasárnap tört meg, ezzel együtt azonban továbbra is egy ponttal visznek a DEAC előtt. A Magyar Kupa idei kiírásának 6. fordulójában a Hevestherm Hevesi LSC csapatát búcsúztatták 1-3 arányban, tavaly pedig a Jánoshalma és a THSE-Szabadkikötő együttesein át vezetett az útjuk, míg a 8. fordulóban a Tiszakécske 0-1 arányban állította meg menetelésüket.

Emlékeztetésképpen a Lilák tavalyi kupasorozata az 1908 SZAC Budapest elleni 0-3-as győzelemmel indult, a Tatabánya SC elleni 0-2-vel folytatódott, majd szintén a 8. felvonásban a Soroksár elleni 2-0-ás eredménnyel ért véget.

magyarfutball.hu egyik szerkesztője, Juhász Zoltán időként történelmi nyalánkságokkal szolgál számunkra, így történt ez most is. Köszönjük!

A Füzesgyarmati SK csapatával ugyan nem játszott az Előre, mégis van olyan kupatalálkozó, amelyiknek van füzesgyarmati vonatkozása. Az 1951-es kiírásig kell visszamennünk, ekkor a megyei selejtező 3. fordulójában játszottuk azt a mérkőzést. (Itt egy kis kitérő következik: 1952. január 1-én alakult meg Kertészsziget a dévaványai és – itt a lényeg – füzesgyarmati határrészekből. A füzesgyarmati rész egyike volt Akasztópuszta, amely a mérkőzés idejében még Füzesgyarmathoz tartozott.) Az Akasztópusztai Állami Gazdaság SK ellen lépett pályára az akkor Építők néven és kék-fehérben szereplő Előre 1951. július 15-én. Sajnos magáról a mérkőzésről az eredményen kívül nem sokat tudhatunk meg a “Viharsarok népe” címmel megjelent megyei lap 17-i számából. Ennyit írtak mindössze: “B. Építők – Akasztópuszta 10:0 (5:0) Akasztópuszta, Köztársasági Kupa, Vezette: Geréb”.

Boros Tibor: – A debreceni találkozón a felállási formációnkon nem változtattunk, de a felfogásunk túlságosan defenzív volt és ez párosult néhány visszafogott teljesítménnyel. Általánosságban megfogalmazható, hogy a csapat nem igazán égett a rangadó lázában. Valószínűsíthető, hogy az elmúlt hetek eredményessége tette kényelmessé a játékosokat, emiatt nem volt meg bennük a félelemérzet, hogy akár számukra kényes helyzetbe is kerülhetnek az eredmény szempontjából. találkozónak megvan számunkra az üzenete a bajnokság hátralévő részére, most pedig egy még magasabb szakmai nívót jelentő akadállyal találjuk szembe magunkat. Erre a meccsre se időnk, se módunk nem volt készülni. magasabb osztályban szereplő Békéscsaba azonban önmagában megadja a motivációt a játékosaink számára. Nem a „túlélésre” fókuszálunk majd, inkább próbálunk támadóbb felfogásban játszani. Tudjuk, hogy ezzel rizikót vállalunk, de jelen pillanatban ezt ítéljük meg célravezetőnek. Sérültünk és eltiltottunk nincs, teljes kerettel várjuk a megye kirakatcsapatát.

A főtábla második körében egyébként 64 csapat érdekelt, a mérkőzéseket október 29-én (kedden) és 30-án (szerdán) rendezik meg. A párharcok egy meccsen dőlnek el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik. A Békés megyei csapatok közül még a Szarvas is áll, ráadásul hazai pályán fogadják a Balkányi SE együttesét – így nem megbántva a vendégeket -, de jó esély mutatkozik a továbblépésre.

A Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Az 1979-es születésű sporival 2019. augusztus 18-án, a Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre (3-0) mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 972 sárga- és 67 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács Zoltánt és Piskóczi Viktort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Füzesgyarmat térségében a mérkőzés napján erősen felhős, szeles idő várható, 11 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Érdemes lesz rendesen felöltözni!

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez, egyben továbbjutáshoz a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

A Magyar Kupa 8. fordulójának sorsolása október 30-án (szerdán) 20:00 órakor kezdődő Pápai Perutz FC – Vasas FC mérkőzést követően, az M4 Sport stúdiójában kerül lebonyolításra. A mérkőzést és a sorsolást az M4 Sport csatorna élőben közvetíti.

A következő felvonás hivatalos játéknapja: 2019. december 4. (szerda).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban folytatjuk mérkőzéseink sorát, melynek első állomása 2019. október 27-én (vasárnap) 17:00 órától az Aqvital FC Csákvár elleni idegenbeli összecsapás.

Bár a 258 játékperce tartott gólcsendet Hursán Györgynek sikerült megtörnie a Szolnok elleni mérkőzés 67. percében, ám sokkal előrébb nem jutottunk, hiszen csapatunk helyzete továbbra is aggasztó. Az elkövetkező tizenöt napban öt mérkőzést kell teljesítenünk (Csákvár, Füzesgyarmat, Budaörs, Dorog, Soroksár), ami a sérültek számának függvényében sem tűnik egyszerűnek. A szakvezetésnek lassan gondolkodnia sem kell a keret, illetve az utazók kijelölésén, hiszen a hadra fogható labdarúgóink száma szinte minimálisra csökkent. Aggódni pedig nyilván nem csak ezért, hanem az utóbbi hetek eredményei és a táblázaton elfoglalt helyünk miatt is lehet, mivel a jelenlegi 14. pozíció senki számára nem tűnik megnyugtatónak.

Szélpál Norbert a hét elején térdműtéten esett át Székesfehérvárott, a gyógyulás minimálisan 5-6 hetet vesz igénybe, így nagy valószínűséggel rá az ősszel már nem számíthatunk. Király Patrik és Zahorán Balázs továbbra is sérült, csakúgy mint Lustyik Levente. A névsort Pilán, Varga és a Szolnok ellen megsérült Károly Bálint egészíti ki, valamint az összegyűlt sárga lapok miatt eltiltott Kovács Ádám Tibor. Olasz Dénes is ellátásra szorult egy fejpárbajból származó sérülés miatt és az orvosi diagnózis szerint agyrázkódást szenvedett, ezért számára is minimálisan egy hét pihenőt írtak elő. Maródi focistáink számára maguk és magunk miatt is mielőbbi felépülést kívánunk, hiszen nagy szükség lenne mindenkire a pályán! A mérleg egyik fele a létszámhiány, a másik része pedig a lelki-, mentális állapot. Ez sajnos, ahogy mondani szokták, annak a bizonyos kétéltűnek a hátsó része alatt van… ami természetesen jórészt ez elmaradt eredményeknek és sikertelenségnek is köszönhető. Ebből a helyzetből kilábalni igen nehéz lesz, hiszen ahogy hónapokkal ezelőtt is leírtuk, a 2019/2020-as szezon minden idők egyik legizmosabb másodosztályú bajnoksága, tele olyan csapatokkal, akik egyértelműen a feljutást tűzték ki célul. Itt tisztességesen helytállni, legyen szó bármelyik klubról szó, igen nehéz.

Bajban ismerszik meg az igaz barát… Hányszor, de hányszor hallottuk ezt a mondást mindannyian, szüleinktől, nagyszüleinktől, tanárainktól? Talán már túl sokszor is emlékeztettek erre az örök igazságra, olyan sokszor, hogy már-már ellaposodott ez a mondás, s hajlamosak voltunk azt hinni, elavult már, s a mai világban nem is érvényes. Pedig a mondás kétségtelenül igaz. A kérdés csak az, mi is a baj. A mindenki számára „bajként“ jelölt eseményeknek ugyanis általában van egy többé-kevésbé mindenki által ismert és elfogadott forgatókönyve, amely szerint cselekedni kell. Előfordulhat azonban olyan helyzet is, amit ismerőseink közül senki nem fog fel tragikusan, csak számunkra szörnyű. Ilyenkor ismerszik meg az igaz barát. Mert ő az, aki érzi, hogy most tényleg baj van, mert nem tudjuk, mit is kellene lépnünk, hogyan is kellene megoldanunk a problémát, amivel hirtelen szemben találtuk magunkat. Az igaz barát megérzi, hogy mikor van rá szükségünk, és segít. Néha elég néhány biztató vagy mosolyra fakasztó szó, néha hosszasabb orvoslást kíván a baj. És néha talán mi magunk is meglepődünk, pont attól kapjuk a segítséget, akit csak egy felszínes havernak tartottunk. Ez azonban kellemes csalódás. Sajnos, néha arra is rá kell döbbennünk, akit a legjobb barátunknak hittünk, nem is ért meg minket annyira, mint ahogy azt mi rózsaszínűen elképzeltük. Bajban ismerszik meg az igaz barát, tartja a régi, ám örök érvényű mondás. Utóbbi gondolatainkat elsősorban emlékeztetésképpen fogalmaztuk és nyilván azoknak szólnak, akik a divatosnak számító fociellenes hadjárat szószólói a közösségi médiákon – akinek nem inge, ne vegye magára! De, reméljük mindenki érti mondandónk lényegét!

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár (2019. március 6.)

Következő ellenfelünk az idény egyik meglepetés csapatának számít és talán nem bántjuk meg őket ezzel, hiszen jó értelemben gondoljuk. Az Aqvital FC Csákvár pillanatnyilag a tabella második pozícióját foglalja el – tegyük a szívünkre a kezünket, ki gondolta volna -, melyet 8 győzelemmel, 3 vereséggel, döntetlenek nélkül értek el. Az eredményhalmaz 11 mérkőzés alatt (a mezőny fele már tizenkettőt teljesített) 24 bajnoki pontot hozott a konyhájukra, és három egység előnnyel jelenleg csak az MTK Budapest előzi meg a Fejér megyeieket. Visinka mesternek az eddig látottak alapján bejött az élet, hiszen csapata remekel és történjen bármi, kiesési gondjaik egészen biztosan nem lesznek ebben a szezonban. Emlékezzünk csak, hogy tavaly csak a 11. helyen végeztek és többször is voltak igen rosszul sikerült meccseik. A két mérkőző fél összesített mérlege azonban minimális békéscsabai fölényt mutat, mivel az eddig egymás ellen lejátszott 8 bajnokiból három lila-fehér győzelem, míg kettő csákvári siker született. A fennmaradó három alkalommal eldöntetlen maradt az állás, ami a sárga-kékek idei mérkőzéseit tekintve vasárnapra nem valószínűsíthető, hiszen eddig kizárólag győztek, vagy vesztettek. Utoljára 2019. március 6-án találkoztunk velük, akkor a Viharsarokban gólnélküli döntetlent mutatott az eredményjelző a meccs végén. Legnagyobb arányú győzelmünket 2017. szeptember 24-én értük el ellenük, amikor 0-6 arányban Csákváron sikerült gólparádét rendeznünk. Ezúttal azonban – elsősorban az előjeleknek köszönhetően – egészen más célunk lehet. Bár a fociban éppen az a szép, hogy bármikor, bármi megtörténhet. Legyünk pozitívak!

A csákvári keret gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen esett át a nyári szünetben: tizenkét játékos távozott, míg kilenc érkezett, s hozzájuk csatlakozott még három fiatal saját utánpótlásukból. Az elmúlt szezonban is az egyik legfiatalabb átlagéletkorú gárda volt, ám most még tovább fiatalodtak. Az mindenképpen komoly érvágásnak számít, hogy az egykori válogatott Sándor György váratlanul – de teljesen érthető okból – befejezte pályafutását és az “ős-csákvárinak” számító Molnár Csaba nyolc év után távozott az Aqvitaltól. Ugyanakkor sokat várnak a 23 éves Madarász Márktól, a rutint képviselő Albert Istvántól és Tányéros Ádámtól, valamint a Puskás Akadémiától kölcsönbe érkezett korosztályos válogatottaktól. A felkészülési meccseken látottak pedig azt bizonyították, hogy az “ott maradtak” közül Sejben Viktor és Baracskai Roland egyre jobban érzi magát az új játékrendszerben, miként a korábbi NB II-es gólkirály Daru Bence is kezdi megtalálni régi önmagát. Mindezt bizonyítván 3-3 találattal Baracskai, Daru, Madarász és Sejben már összesen 12 góllal járult hozzá csapata sikereihez, így rájuk mindenképpen érdemes lesz kiemelten figyelni.

Visinka Ede: – Bár nyertünk Soroksáron, azért el kell ismerni, adósak maradtunk a jó játékkal a minket elkísérő közönségünknek. Természetesen örülünk a győzelemnek, de értékeltük a meccset, megbeszéltük melyek azok a hibák, amiket nem követhetünk el a jövőben. Főleg a Békéscsaba ellen, mely érzésem szerint sokkal jobb együttes, mint ahogy jelenleg áll a táblázaton, és sebzett vadként érkezik Csákvárra. Schindler Szabolcs remek szakember, biztos vagyok benne, hogy igyekszik kitalálni valamit ellenünk. Fájó pont is maradt a MÁV elleni kilencven perc mindannyiunk számára, igyekszünk úgy készülni, hogy többet ez ne forduljon elő. Mi mindig, de hazai pályán különösen, győzelemre játszunk. Bár elsődleges célunk a biztos bennmaradás kiharcolása, de játékosaink, illetve mi szakvezetők is mindig újabb és újabb célt tűzünk ki magunk elé, melyet szeretnénk elérni. Most éppen a Békéscsaba legyőzését. Eltiltottunk nincs, de több játékosunknak is figyelni kell a sárga lapra. Daru Bence és Pratsler Benjamin egyelőre külön dolgozik még, a többiek azonban harcra készen várják a viharsarkiak elleni találkozót.

Az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival legutóbb 2019. szeptember 1-én a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 466 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Balázst és Varga Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizennegyedik fordulója már október 26-án (szombaton) 17:00 órától a Szolnoki MÁV FC – FC Ajka mérkőzéssel megkezdődik. A fennmaradó nyolc találkozót október 27-én (vasárnap) 13:30 órától  Dorogi FC – WKW ETO FC Győr, Soroksár SC – Budaörs, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Duna Aszfalt TLC, BFC Siófok – Kazincbarcika, Gyirmót FC Győr – Vasas FC, Szombathelyi Haladás – Nyíregyháza Spartacus FC, valamint Budafoki MTE – Vác FC párosításokban rendezik meg. Az MTK Budapest együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

Még egyszer a bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK (27 pont) továbbra is őrzi vezető pozícióját, mögötte – ahogy azt már említettük – egy mérkőzésnyi távolságban liheg a Csákvár (24 pont). Egészen a 6. helyig szoros az állás: 3. Gyirmót (23 pont), 4. Budafok (22 pont), 5. Győr (22 pont) és 6. Siófok (21 pont). A táblázat vége felé is igen sűrű a mezőny, hiszen a 14-18. helyek között mindössze három pont a különbség, tehát egy vereség esetén nagy valószínűséggel már a veszélyt jelentő zónában köthetnénk ki.

Vasárnap Csákvárra már megérkezik a valódi ősz, köd-pára is előfordulhat, a hőmérséklet maximuma pedig csak a 19 Celsius fokot érheti el. A Nap október 27-én 16 óra 36 perckor nyugszik és ne felejtsék el, hogy aznap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat!

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://aqvitalfc.hu/blog/2019/10/24/rutinos-keret-hullamzo-forma/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Harmincegy nap telik el hazai mérkőzés nélkül, miután 2019. október 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Ismét egy olyan meccs következik, amelyen gyakorlatilag a lét a tét. A két mérkőző fél tabellán elfoglalt helye és pontszámai alapján az előbbi kijelentés mindenképpen indokolt, hiszen következő ellenfelünkkel szemben mindössze egyetlen pont az előnyünk – tehát ismét hatpontos rangadó következik. A pozíciókat tekintve ezúttal sem lehet más elfogadható opció mindkét csapat számára, mint a győzelem. Egy esetleges újabb vereség – amibe nem is szeretnénk belegondolni -, akár a kieső helyek egyikére sodorhatná a Békéscsabát, csakúgy mint a Szolnokot.

Következő vendégeink régi-újnak számítanak a második vonalban, hiszen a tavalyi harmadosztályú kitérő után a 2019/2020-as szezonban újra velünk egy osztályban próbálják meg a stabilitás elérését. Mivel a 2017/2018-as szezonban 18. helyen végeztek, így kénytelenek voltak lefelé osztályt váltani. Az előző idényben viszont gyorsan sikerült visszatornázniuk magukat – bár szinte az utolsó pillanatokig nem volt biztos a feljutás -, hiszen mindössze egyetlen ponttal előzték meg a Jászberény csapatát a végelszámolásnál. Az idén viszont – az eddigi történések tanulsága szerint – hasonló cipőben járnak, mint az Előre. Sajnos, csak minimális eltéréssel előzzük meg őket – függetlenül attól, hogy a tabella némileg keszekusza -, de a Békéscsaba által 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel összegyűjtött 11 bajnoki pontja mindössze eggyel több, mint a szolnokiak 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel megszerzett 10 egysége. Ahogy említettük a táblázat nem teljesen tükröz valós képet, hiszen a Balmazújváros kizárása miatt a fél mezőny csak 10 fordulót teljesített (a Békéscsaba és a Szolnok is), és a tizenkilencre fogyatkozott mezőny egy-egy csapata fordulónként pihenőre kényszerül – ezúttal a Nyíregyházán a sor. Na, de ettől függetlenül nagyon ideje lenne megtörni a már 191 perce tartó gólnélküliséget, hiszen találat nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Ehhez viszont az kell, hogy a befejezéseknél határozottabbak és pontosabbak legyünk. Emlékezzünk csak a Szeged elleni utolsó mérkőzésre, ahol a korábbi meccsekhez hasonlóan bőven megvoltak a lehetőségeink, gólt azonban mégsem sikerült szereznünk. A gólínségnek pedig az esetek jó részében a támadók vethetnek véget, így a nyomás és a teljesítmény iránti kényszer ezúttal is főképp csatáraink vállát nyomja. A kerettel kapcsolatban jó hírekkel nem tudunk szolgálni, hiszen a sérülések sajnos ebben az idényben sem kerülik el csapatunkat – így aztán a helyzet egyáltalán nem egyszerű. A maródiak eddigi névsora csak bővült, mert a Lustyik, Pilán, Zahorán, Szélpál, Varga névsort Király Patrik egészíti ki – aki a Szeged elleni mérkőzésen elszenvedett sérülés miatt több hét kihagyásra kényszerül.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek csak a 17. helyről várják a 13. fordulót, de a Lilákkal szembeni mérlegük számukra mindenképpen kedvezően befolyásolhatja kedélyállapotukat. A statisztikák az eddig egymás ellen lejátszott 44 másodosztályú találkozó alapján egyértelmű kék-fehér fölényt mutat, hiszen 20 szolnoki győzelem mellett, csak 14 csabait olvashatunk ki a számokból, 10 alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Gólokban 2012 óta nincs hiány, hiszen utoljára abban az évben (2012. szeptember 8.) zártak gól nélkül a csapatok. Utoljára 2018. május 2-án találkozhattunk vendégeinkkel, amikor 1-4 arányú lila-fehér sikernek örvendezhettünk. A teljes képhez tartozik a két együttes harmadosztályú mérlege is, hiszen ebben az osztályban is találkoztak egymással. Az NB3-as egyenleg szintén a Szolnok számára kedvezőbb, mert az eddigi 11 mérkőzésből 7 alkalommal ők kerültek ki győztesen, míg 4 alkalommal a csabaiak örülhettek. Ezen a szinten döntetlen eredményt eddig nem jegyezhettünk fel. Egy szónak is száz a vége, az előttünk álló rangadón nüanszok és apróságok dönthetnek, a koncentrációnak, állóképességnek és higgadtságnak, na meg a szerencsének is felértékelődik a szerepe. Legyünk pozitívak és bízzunk a srácokban, máskülönben az egésznek semmi értelme sem lenne!

Színes lapok miatti eltiltás miatt ezúttal Csirmaz Istvánnak, a szolnokiak 7-es számú mezét viselő védőjének kell kihagynia a viharsarki túrát, míg csabai oldalon szerencsére nincs eltiltott. Vendégeink keretében ismerőssel is találkozhatunk, hiszen a tavaly még nálunk szereplő Vólent Roland ezúttal a kék-fehérek keretét erősíti. Neki és Simon Attilának is érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni, hiszen eddig 2-2 találattal járultak hozzá csapatuk boldogulásához.

A válogatott szünetet kihasználva mindkét fél edzőmeccset is szervezett. A szolnokiak Szegedre utaztak, ahol 2-1 arányú vereséget szenvedtek, míg a Békéscsaba a kurtán-furcsán véget ért Arad elleni félig lejátszott mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott. A Békéscsaba 2019. augusztus 28. óta (Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2) nem győzött, míg a Szolnok az előző fordulóban elszenvedett vereség (Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC 1-2) előtt egymás után kétszer is begyűjtötte a három pontot.

Csábi József: – A válogatott szünetet kihasználva készültünk a hétvégi bajnokira. Múlt héten edzőmérkőzést is játszottunk, ahol több dolgot megnéztünk, illetve kipróbáltunk. Az elmúlt években, évtizedekben a Békéscsabával vívott párharcok mindig is presztízs jelleggel bírtak, mindig is egy rangadónak minősültek ezek a találkozók. Szeretnék eredményesen szerepelni. Azt gondolom felkészültünk a mérkőzésre, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni, bár tudjuk nehéz feladat elé nézünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1976-os születésű sporival legutóbb 2019. május 12-én, a Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 842 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács II. Gábort és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenharmadik fordulóját október 20-án (vasárnap) 14:30 órától Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC – Budaörs, Kazincbarcika – Gyirmót FC Győr, 17:00 órától FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC, Vasas FC – Szombathelyi Haladás, Duna Aszfalt TLC – BFC Siófok WKW ETO FC Győr – Vác FC, valamint 18:00 órától MTK Budapest – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Nyíregyháza Spartacus FC együttese pedig ebben a fordulóban pihen, ahogy azt már korábban említettük.

Még egyszer a bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK Budapest (24 pont) továbbra is tartja vezető pozícióját, mögötte azonban egy mérkőzésnyi távolságban több csapat is liheg: 2. Budafoki MTE (22 pont), 3. Aqvital FC Csákvár (21 pont), 4. WKW ETO FC Győr (21 pont). A kieső zónában jelenleg a 18. Budaörs (9 pont) és a 19. Vác FC (4 pont) található. Érdekesség, hogy a 11-18. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség, így egy-egy győzelem, illetve vereség jócskán boríthatja az eddig kialakult erőviszonyokat.

Október 20-án (vasárnap) Békéscsabán derült, száraz, de szeles nap várható, a hőmérséklet maximuma akár 26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 17 óra 48 perckor nyugszik, így legkésőbb a félidőben kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

A következő héten esedékes újabb válogatott szünet miatt a 12. fordulóval folytatódik a másodosztályú bajnokság, amelyben 2019. október 6-án (vasárnap) 17:00 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia új otthonában vendégszerepel együttesünk.

Csapat- és szurkolói szinten egy Szeged-Békéscsaba összecsapás derbinek minősül, tehát mindenféle téren jelentős a készülődés, így remélhetőleg megfelelő létszámú közönség biztatja majd együttesünket idegenben is. Erre bizony nagy szükségünk is lesz, hiszen jelen helyzetünkben csak a statisztika áll mellettünk. Az utóbbi időben kitűnő szériát produkáló Csongrád megyeiek mintha megtáltosodtak volna, mióta az új stadionjukban, a Szent Gellért Fórumban játszhatnak. Ezért aztán jócskán vannak fogadkozások a vendéglátó csapat részéről, melyek remélhetőleg megmaradnak az ígéretek szintjén.

Az előző idényt még a harmadosztályban töltötte a szegedi egylet, hiszen a 2017/2018-as bajnokságban a 19. helyen végeztek, így kénytelenek voltak lefelé osztályt váltani. Sikerült gyorsan összeszedniük magukat, így a 2018/2019-es idényt az NB III. Közép-csoportjának élén fejezték be, ezzel együtt visszajutottak az NB II-es ligába. Nehezen jöttek lendületbe – hiszen hét forduló után még a kiesést jelentő zónából kacsintgattak a többiekre. Három győztes mérkőzés egymás után viszont elegendő volt ahhoz, hogy mára a táblázat kilencedik pozíciójába rangsorolják magukat. Ebből is látszik, hogy ebben a kiegyenlített és igen szoros bajnokságban elegendő néhány sorozatban megnyert vagy éppen elveszített mérkőzés, és máris teljesen más helyzet állhat elő. Összegezve, csak az utóbbi három meccsen sikerült eddig győzniük, hiszen előtte négy döntetlen és két vereség állt csak a nevük mellett. Kilenc teljesített forduló után viszont két egységgel előttünk, 13 pont birtokában várhatják a rangadót. Több adalék is hozzájárul ahhoz, hogy hatpontosnak nevezhessük az vasárnapi összecsapást, így aztán önbizalom szempontjából hatalmas lendületet adhat bármelyik csapatnak a győzelem.

A két világháború közötti számtalan délkerületi bajnoki összecsapást követően 1945-1991 között tizennégyszer találkozott egymással a Szeged és a Békéscsaba az NB I-ben, ám ezt követően a Tisza-partiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek. 1949-2017 között még huszonötször a másodosztályban és ezeken a találkozókon kezdetben még a szegediek szerepeltek jobban. Az összesített NB I-es és NB II-es bajnoki mérleg szerint a vasárnapi összecsapás előtt a szegediek 13 bajnoki győzelemnél tartanak és 11 döntetlen mellett, a csabaiak már 15 alkalommal győztek. Szinte hihetetlen ez a sporttörténeti kuriózum: a Szeged utoljára 28 éve(!) tudott bajnokit nyerni a viharsarki Lilák ellen. A Nemzeti Bajnokságot tekintve – az NB I-es párharcok után – ezúttal a második vonalban mérkőznek a felek, sorrendben épp a jubileumi 40.alkalommal.

Köszönjük a statisztikákat a szeged1899.hu portálnak!

Utoljára 2017. december 10-én találkozhattunk jelenlegi vendéglátóinkkal, akkor 3-1 arányú Előre győzelem született. Papíron tehát egyértelműnek tűnhetnének az esélyek, viszont a jelenlegi helyzetben sajnos egyáltalán nem tippelhetünk országos kettest.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 (2017. december 10.)

A Budafok elleni hazai mérkőzésen (0-3) valami elromolhatott, hiszen a Vác elleni 0-2 arányú győzelem (2019. augusztus 28.) óta nem sikerült győznünk bajnoki meccsen. Hazai pályán döntetlen (2-2) a Haladás ellen, majd a gyirmóti túrán (2-0) sem jött össze a pontszerzés. Szokták mondani, hogy a dolgok jó része fejben dől el és ez nagy valószínűséggel így is van. Nincs tehát egyszerű helyzetben Schindler Szabolcs, akinek elsősorban mentális téren kell rendet tennie az öltözőben. Csak hittel, higgadtan és koncentrálva lehet győzni, ez pedig az utóbbi mérkőzéseken nem volt ránk jellemző. Ráadásul szegény embert az ág is húzza, hiszen az előző forduló újabb “véráldozatokkal” járt. Az eddigi sérültekhez (Lustyik Levente, Pilán Márkó, Faragó Tomás) csatlakozott Zahorán Balázs és Szélpál Norbert is. Az utazók összeállítását ugyan színes lapok miatt nem kell kurtítania a szakmai stábnak, a sérülések miatt viszont újabb kihívások elé nézhetünk.

A kereteket vizsgálva a szegediekről elmondható, hogy több első osztályt is megjárt, jelentős tapasztalattal bíró egyéniség nehezítheti meg dolgunkat (pl. Moga Sergiu Ionut – Budapest Honvéd, Oláh Gergő – Kisvárda és DVSC, Gajdos Zsolt – Puskás Akadémia és Haladás, Szántai Attila – Mezőkövesd, Talabér Attila – MTK Budapest, Jovanovic Aleksandar – DVSC és FTC vagy éppen Mohl Dávid – Újpest és Haladás), míg az Előre labdarúgói között, több kapcsolódási pontot is felfedezhetünk. Korábban Farkas Márk, Mészáros Márk, Király Patrik is rúgta a bőrt kék-fehér színekben, sőt Uram János kezdeti lépéseit a Grosics kötelekében tette meg, de jó ismerősként köszönthetjük Koszó Balázst is, aki jelenleg következő ellenfelünk keretében játszik. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Germán Tamásra és Kóródi Nándorra, akik eddig 4-4 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Joao Janeiro: – Felkészültünk a rangadóra, a játékosok motiváltan várják az összecsapást. legfontosabb, hogy egy jó mérkőzést játsszunk. Felkészültünk az ellenfélből is, taktikailag kielemeztük őket. A legfontosabb, hogy magunkkal törődjünk és megvalósítsuk az általunk eltervezett támadást és védekezést. Ambiciózus, agresszív játékot várok a csapatomtól. Már nagyon várjuk a mérkőzést!

Schindler Szabolcs: – A Gyirmót ellen jól játszottunk, de sajnos két szabadrúgás után gólt kaptunk, miközben nekünk 0-0-nál kimaradt két-három nagy lehetőségünk. A Szeged ellen szeretnénk visszatérni a szezon eleji formánkhoz, ezért védekezésben nagyon fegyelmezettnek kell lennünk, támadásban pedig az adódó helyzeteinket jobban kihasználni mint eddig. Sajnos a védelem oszlopa, Szélpál Norbert megsérült, mellette nem számíthatunk Pilán és Faragó játékára sem. Ha sikerül megvalósítani az elképzeléseinket, akkor elhozhatjuk a három pontot a jó erőkből álló házigazdáktól, igaz jelen helyzetünkben az egy pont is jól jönne.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Böcskei Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2019. augusztus 12-én a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 788 sárga- és 68 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Garai Pétert és Sinkovicz Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Káprály Mihály látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon 12. fordulóját október 6-án (vasárnap) 15:00 órától Budaörs – WKW ETO FC Győr, Kazincbarcika – Szombathelyi Haladás, Vác FC – MTK Budapest, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Dorogi FC, Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – FC Ajka, Gyirmót FC Győr – Duna Aszfalt TLC, valamint Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban bonyolítják le.

A tabellára pillantva látható, hogy az MTK (21 pont) az ETO (20 pont) botlásának köszönhetően átvette a vezetést. Mögöttük, a harmadik helyen sorakozik a szezon – jó értelemben vett – meglepetés csapata, a Siófok (20 pont), valamint a Budafok (19 pont). Látható, hogy továbbra is igen szoros az állás, úgyhogy akár egyetlen forduló elegendő ahhoz, hogy teljesen felboruljon a bajnoki táblázat. A kieső zónában a Budaörs (8 pont) és a Vác (4 pont) helyezkedik el, a Balmazt pedig már korábban kizárták (20. hely).Mivel a 10. és 18. hely között mindössze egy mérkőzésnyi a különbség és a Békéscsaba is ebben a szegmensben található pillanatnyilag (11 pont és 11. hely), így egy újabb vereséggel, rosszabb esetben akár veszélyes helyzetbe is kerülhetünk.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében, a mérkőzés napján erősen felhős, szeles időjárás várható, 15 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék csak kis valószínűséggel fordulhat elő. A Nap 2019. október 6-án 18 óra 15 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/informaciok-szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore-20191006/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.